Szolnok Megyei Néplap, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-03 / 128. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. június 3. Sasztrit megválasztották Nehru utódává Üj Delhi (MTI) Hírügynökségi jelentésit szerint kedden az Indiai Kongresszus Párt parla­menti képviselői (a parla­ment mindkét házának tag­jai) Nanda megbízott mi­niszterelnök javaslatára Lal Bahadur Sasztrit választot­ták meg Nehru utódává. Megválasztását — mint is­meretes — hosszabb ta­nácskozás előzte meg és ennek köszönhető, hogy Deszai, Sasztri vetélytársa is lemondott igényéről, sőt maga is indítványozta, hogy a miniszterelnöki tisztséget Sasztrinak adják. Megválasztása után Sasz­tri rövid beszédében kö­szönte meg az iránta ki­nyilvánított bizalmat, majd hangoztatta, hogy Nehru politikáját kívánja folytat­ni. Ezt követően Nanda meg­bízott miniszterelnök hiva­talosan benyújtotta lemon­dását, de továbbra is ő irá- ayítja a kormány ügyeit, amíg Sasztri, feltehetően a hét második felében, leteszi a hivatalos esküt. Valamennyi nyugati hír- ügynökség azt jósolja, hogy Sasztri változatlanul ki­tart Nehru eddigi politiká­ja mellett, sőt az AP az indiai politikust Nehru ^if­jabb kiadásának” nevezi. Ennek megfelelően az indi­ai külpolitika alapja a bé­kés együttélés és az el nem kötelezettség lesz, s a bel­politikában is változatlan marad az eddigi irányvo­nal Sasztri életrajza Nehru miniszterelnök utóda 1904-ben született Benáresesben, apja tanító volt 1921-ben Sasztri csatlako­zott Gandhi mozgalmához. 1930-ban az angolok letar­tóztatták és két évi börtön- büntetésre ítélték. Szaba­dulása után Benáreszben elvégezte a szanszkrit egye­temet. Ekkor kapta mai jól ismert nevét: „sasztri” szanszkrit nyelven ugyanis tanítót jelent. Sasztrit 1937-ben az ak­kori egyesült tartományok (mai Uttar Prades állam) parlamenti képviselőjévé választották. 1947-ben Ut­tar Prades bel- és szállítás­ügyi minisztere lett. 1951- ben lemondott erről a tiszt­ségéről, ezután lett a Kong­resszus Párt főtitkára. Több tárcát is betöltött a központi kormányban, elő­ször szállításügyi, majd ke­reskedelem- és iparügyi, 1961-től 1963-ig pedig bel­ügyminiszter volt. Tavaly néhány társával lemondott és erőfeszítéseit a Kong­resszus Párt megszilárdítá­sára összpontosította. Je­lenlegi megválasztásáig tár­canélküli miniszter veit (MTI) — SERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEW*YORK~BELGRAD-LONDON BELGRAD (Tanjug) Az országos tervhivatal küldöttsége Lázár György elnökhelyettes vezetésével megérkezett Belgrádba. A magyar küldöttek megbe­széléseket folytatnak majd a jugoszláv szövetségi gaz­dasági tervezőintézet funk­cionáriusaival. GENF (AFP» A genfi világkereskedel­mi értekezlet titkársága bejelentette, hogy az érte­kezlet pénteken megkezdi a plenáris üléseket. Június 9-től a küldöttségek veze­tői miniszteri szintes ta­nácskoznak. PÁRIZS (AFP) Az UNESCO végrehajtó tanácsa hétfő délutáni ülé­sén egyhangú határozatot hozott, amelynek értelmé­ben a közeljövőben nagy­szabású hadjáratot indíta­nak világszerte az írástu­datlanság felszámolására. PHNOM PENH (UPI) Norodom Szihanuk kam­bodzsai államfő hétfőn hat­hetes franciaországi látoga­tásra indult. Mielőtt június 24-én Párizsban találkozna De Gaulle elnökkel, a kam­bodzsai államfő egy dél- franciaországi klinikán gyógykezelteti magát. ALGÍR (MEN) Az Algírban aláírt algé­riai—szovjet egészségügyi megállapodás értelmében a Szovjetunió háromszáz or­vost küld Algériába. Egy korábbi megállapodás értel­mében már száz szovjet orvos dolgozik az ország­ban. ROMA (Reuter) Szicfliéban ismét kitört az Etna tűzhányó. MEXICO (AFP) A Mexikóban dühöngő orkán eddig 14 halálesetet és jelentős anyagi károkat okozott ELISABETHVILLE (UP® Katangából hétfőn az ENSZ-erők 208 etiópjai ka­tonáját szállították el légi úton. Ezzel kezdetét vette az ENSZ-erők kivonása, amely előreláthatólag jú­nius 13-án ér véget SZÖUL CAP» Háromszáz főnyi roham­rendőrség csapott össze kedden a délkoreai fővá­rosban több mint ezeröt­száz tűntető diákkal, aisSk Pák Csöng Hi elnök távo­zását követelték. Több se­besülés történt. PÁRIZS (AP) Egy francia különbfióság hétfőn jóváhagyta a De Gaulle álén 1961 szeptem­berében megkísérelt me­rénylet egyik szervezőjé­nek, Dominique Cabanne de la Prade-nak életfogy­tiglani börtönre szóló tté- rete®. PRÁGA (CTK) Mintegy száz csehszlovák szociológiád, filozófiai, gaz­dasági és más társadalom- tudományokkal foglalkozó csehszlovák tudós és több szovjet, lengyel, NDK-beli, magyar, jugoszláv és ro­mán szakember részvételé­vel a Prága közelében levő Hrazany városában hétfőn értekezlet kezdődött a szo­Walter Ufbricht Novoszibirszkhe érkezett fiiovoszibirszk (TASZSZ) Walter Ulbrich, felesége, valamint több NDK álla­mi- és pártszemélyiség kí­séretében Szovjetunió-beli útja során kedden Szverd- lovszkból Novoszibirszkhe érkezett Walter Ulbricht­ot elkísért» Andrej Kiri­lenko, asz SZKP Központi Bizottsága elnökségi tagja és felesége, Mihail Geor­gadze, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségének titkára és több más hivata­los személy; Honoluluban megkezdődött az amerikai politikusok tanácskozása A romé® kifkf&ttség látogatása a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökénél A román küldöttség a kedd délelőttöt városnézés­sel töltötte. Délután Sarlós István, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke fogadta a Román Népköztársaság nagy nem­zetgyűlésének küldöttségét* s szívélyesen elbeszélgetett a delegáció tagjaival; Este a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke a Mátyáspincében vacsorán látta vendégül, a küldöttséget — (MTI) Á Gomulkc-terv Wilson moszkvai tárgyalásainak középpontjában Peking (MTI) A Kínai Külügyminiszté­riumban Anglia ügyvivőjé­nek átadták Kína válaszát az angol külügyminiszter május 27-i javaslatára. A Kínai Külügyminiszté­rium hangsúlyozza, a La- oszban kialakult helyzet megoldására tehető egyet­len gyakorlati lépés csakis a genfi egyezményt aláíró országok külügyminiszteri értekezletének összehívása lehet, és így Kína nem fo­gadhatja el Angliának azt a javaslatát, hogy egy Vi- entianeban, Laosz főváro­sában rendezendő tanács­kozás nagyköveti szinten foglalkozzék a problémával. Honolulu Honoluluban, Rusik ame­rikai külügyminiszter veze­tésével megkezdődött a ma­gasrangú amerikai katonai és külpolitikai vezetők ta­nácskozása a délkelet-ázsiai helyzetről. A megbeszélé­sek szigorúan zárt ajtók mögött folynak, az újság­írókat hétfőn délután még a tanácskozás színhelyének közelébe sem engedték. Annyi azonban mégis ki- szivárgott, hogy csak éjfél­tájban végződött megbeszé­léseken a résztvevők négy munkacsoportban vitatták cáalista társadalom szerke­zetének kérdéseiről. A kon­ferencia anyagát könyv­alakban is megjelentetik majd. BELGRAD (TASZSZ) A MaJinovszkij marsall vezette szovjet katonai kül­döttség a Szlovéniád Kranj városában ellátogatott egy nagyüzembe, majd a jugo­szláv néphadsereg egysé­gednek hegyi terepen vég­zett gyakorlatait tekintette meg. WASHINGTON (TASZSZ) Az Apollo amerikai űr- hajómodell, amelyet május 28-án bocsátottak fel, hét­főn elégett a légkör sűrűbb rétegeiben. Az amerikai tudósok ilyen űrhajóval akarnak a hatvanas évek végén két űrhajóst a Hald­ia juttatni. LONDON (MTI) A tudományos dolgozók szövetségének londoni évi értekezlete határozatában a fegyverkezési kiadások jelentős csökkentését köve­teli az angol közoktatás és a szociális szolgáltatások jBwftása érdekében. • A dekfrükai politikai foglyok szabadonbocsátásá- ért küzdő világmozgalom londoni központja memo­randumot köröztet, amelyet a közén hetekben U Thant ENSZ-főtitkárhoz juttatnak ei. Ebben követtük az ösz- szes politikai foglyok ha­ladéktalan szabadonbocsá- tásáí Dél-Afrikában. A me­morandumot eddig — a vi­lág különböaő országaiban — több mint kétszáz mfi- 56 ember írta alá. LONDON (MTI) Angliában súlyos csaló­dást okozott a „kék villám” (blue streak) nevű rakéta fellövésének újabb elha­lasztása az ausztráliai fel­lövő telepen. A próbalövést eredetileg május 25-re ter­vezték. Azóta háromszor elhalasztották. A rakéta kifejlesztése tíz év alatt több mint száz millió font­jába került Angid árvak. meg a Délkelet-Ázsiára vo­natkozó amerikai elgondo­lások politikai, stratégiai, utánpótlási és lélektani vo­natkozásait. Mint a TASZSZ tudósító­ja jelenti, a honolului érte­kezlettel foglalkozó, nyil­ván sugalmazott amerikai tudósítások és cikkek sze­rint az Egyesült Államok a délkelet-ázsiai helyzettel kapcsolatban „határozott erődemonstrációra” készül, hogy vereséget mérjen a kommunistákra”. A tudósí­tások szerint lehetséges, hogy amerikai fegyveres erőket küldenek Thaiföldre, amerikai repülőgép-anyaha- jók hadmozdulatokat hajta­nak végre a Vietnami De­mokratikus Köztársaság partjai közelében, sőt eset­leg „a hadműveleteket Dél- Vietnam területéről átvi­szik Észak-Vietnam terüle­tére is”. — Nehéz megmondani — folytatja a tudósító — mennyi ebben a zsarolás és mennyi az igazi szándék. Annyi azonban világos, hogy az Egyesült Államok délvietnami fegyveres in­tervenciós politikája teljes csődbe jutott. Minden olyan kísérlet, amelynek célja a hadműveletek kiterjesztése, csak kezdeményezőinek újabb vereségére vezethet, komoly veszéllyel fenyeget­heti a békét. Meg kell ezt érteniük az Egyesült Álla­mok józangondolkodású po­litikusainak szélesebb látó­körű megfigyelőinek is. New York New Yorkban bejelentet­ték, hogy az Egyesült Álla­mok és Dél-Vietnam dien emelt kambodzsai panasz- szal foglalkozó Biztonsági Tanács kedd reggelre kitű­zött ülését szerda reggelre halasztották. (MTI) Erlander Hruscsov látogatásáról Stockholm — (TASZSZ) A Stockholm-Tidningen keddi számának mellékle­te Tage Eriander svéd miniszterelnök cikkét közű Hruscsov közelgő látogatá­sáról; „Nagy örömmel fo­gadjuk kedves vendégünk­ként Hruscsov miniszterel­nököt és feleségét — írja Erlander. — Várjuk ezt a látogatást és úgy tekint­jük, mint a svéd—szovjet jóviszony megerősítését?! (MTD Lapaz (MTI) Bolívia haladó erői már második napja tiltakoznak a választási csalások és Paz Estenssoro elnökké választása miatt- Lapaz- ban, a fővárosban a diá­kok az egyetem közelében barikádot próbáltak emel­ni. A rendőrség könnyfa­kasztó bombákkal támadt rájuk* mire a diákok kő­záporral válaszoltak; A diákok és a rendőrök harca több mint egy óra hosszat tartott. — Többen megsebesülték. Közben a szakszerveze­ti mozgalom vezetői foly­London, (MTI) Az angol sajtó vezető helyen foglalkozik Harold Wilson munkáspárti vezér moszkvai látogatásának fejleményeivel, a Guardian moszkvai különtudósítója hangsúlyozza: „a munkás­párti vezetők szívélyes fo­gadtatása és a szovjet ve­zetők élénk érdeklődése az angol általános választások kimenetele iránt, főleg an­nak tulajdonítható, hogy egy munkáspárti kormány feltehetőleg erőteljesebben ellenezné Nyugat-Németor- szág bevonását a nukleáris fegyverkezésbe. Ami a nuk­leáris fegyverek elterjedé­sének problémáját illeti, szovjet részről elsősorban a multilaterális NATO- atomütőerő tervének veszé­lyeit tartják szem előtt. Ebben az összefüggésben a munkáspárti vezetőik és a Helsinki (TASZSZ) Kekkonen finn köztársa­sági elnök ebédet adott Ti­to jugoszláv elnök tisztele­tére, aki feleségével együtt hivatalos látogatáson Hel­sinkiben tartózkodik. Az ebéden mondott be­szédében Kekkonen kije­lentette: — A semleges és el nem kötelezeti államok saját példájukkal bizonyíthatják; hogy nemcsak lehetséges, hanem minden nép létfon­tosságú érdekeit szolgálja az építő jellegű nemzetközi együttműködés. Finnország a maga részéről következe­tesen támogatta és hajlan dó semlegességének keretei között továbbra is támogat­ni mindazokat a realiszti­kus törekvéseket, amelyek­nek célja a konfliktusok kiküszöbölése és a háborús veszély csökkentése. Tito válaszában hangsú­lyozta, hogy szükség van a bizalmatlanság leküzdésére és ki kell harcolni a békés együttélés elveinek győzel­mét Kifejezte reményét, hogy az el nem kötelezett országok közelgő értekezle­te újabb erőteljes ösztön­zést ad majd a békeszerető erőknek. Nagy elismeréssel nyilat­kozott Kekkonennek arról tátják éhségsztrájkjukat, hogy így tiltakozzanak a csalárd választások miatt A sztrájkoló bányászok száma már meghaladja a húszezret is, Oruro bánya­városban a dolgozók rövid időre elfoglalták a helyi bányaigazgatási központot. Cochabamba városában bejelentették, hogy a diá­kok és a munkások általá­nos sztrájkba lépnek. A sztrájkmozgalom — han­goztatja a közlemény — a diákok és a munkások „passzív ellenállásának” új formáját jelzi; szovjet államférfiak egy­aránt nagy jelentőséget tu­lajdonítanak a Gomulka- tervnek, amely az atom­fegyvermentes övezet meg­teremtésének első lépése­ként a nukleáris fegyver- készletek jelenlegi szintjé­nek befagyasztását irányoz­za elő Közép-Európában. A Guardian Wilson moszkvai látogatásának szentelt vezércikkében meg­állapítja: „a Goonulka-terv megvalósítása óriási elő­nyökkel járna. Jelentéke­nyen csökkentené Közép- Európában a véletlen hár- borűs összecsapás kockáza­tát és egyszersmind a fegyverkezés korlátozásá­nak és ellenőrzésének kí­sérleti műhelyéül szolgál­hatna. Az itt. szerzett ta­pasztalatokat később más területeken is alkalmazni lehetne. (MTI) vánítsák Észak-Európát atomfegyvermentes öveaev- té. (MTI) Kongói partizánok sikerei Leopoldville (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a kongói (Leopoldville) Kivu tarto­mányban tevékenykedő partizánok egy csatában megfutamították a közpon­ti kormány egységeit. A megvert csapatok a szom­szédos Rwandába mene­kültek; ahcxnna azonban a rwandai fegyveres erők visszaszorították őket; A csatában a központi kor­mány hadseregének egysé­gei száz halottat vesztet­tek, és elesett Vangu őr­nagy, Kivu tartomány ka­tonai parancsnoka is; Későbbi jelentések sze­rint a központi kormány csapatai rendezték sorai­kat, és új állásokba hú­zódva , várják a Bukarvu* Kivu tartomány fővárosa felé előnyomuló partizánok támadását; Megkezdte munkáját a KGST-tagállamok közös vasúti kocsiparkjának központi irodája Prága (CTK) A KGST-tagállamok kö­zös vasúti kocsiparkjának végrehajtó szerve — a Központi Iroda — június 1- én Prágában megkezdte munkáját. A közös kocsipark irá­nyítását a KGST-tagálla- mok képviselőiből álló héttagú tanács vezeti. A végrehajtó szerv — a Köz­ponti Iroda — élén Josef Pospisal csehszlovák kül­dött áll. Június folyamán befeje­ződnek a szervezési és mű­szaki munkálatok, s a Köz­ponti Iroda július 1-éö megkezdi operatív tevé­kenységét a javaslatáról; hogy nyil­Sztrájk és tüntetések Bolíviában Kekkonen ebédje Tito tiszteletére

Next

/
Thumbnails
Contents