Szolnok Megyei Néplap, 1964. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. május 1. K.3ooűűooooűoeoooooooooooooooooooooocoooQooooooooooooeofloooeooeoooooooeeooooooooceooocoeoooeeooog; I A láthatár mély, kavicsos alján tüzet szít a márciusi szél: ülök hűvös makadámok halmán füst-subájú, merengő legény. Messze a kék, szakadozó éjben, mint hatalmas kőszáli madár, megmozdul és rámsuhint keményen öles arany-szárnyával ^ gyár. Szülőföldem, apró öreg házak, s új paloták népe, társaim: fellobbanok ime a világnak Itt a munka termő tájain... Tudjátok-e? A zajló Dunáinál él egy kócos, álmodó legény, a szél füstöt suhogtat a vállán s dalok szállnak élete egén. Hajnalodik. Ég, lobog a máglya. Ceruzám nagy szénfékete bot. Elmerengve nézek a világba, s hű pásztorként őrzöm a Napot. CSEPELI SZABÓ BÉLA: Őrzöm a \apot FODOR JÓZSEF: Percek hintái Észrevétlen ment el az ifjúság S az átmenet V Szemet Befogó kedvesként tartott puhán És ringatott, mint anya, ha fián Gyógy-kés éle vág Sebet: Nem úgy fáj majd azután. Késen-túli lágy bódulatok, Zsibbasztva, ébresztve s-bem, Enyhítgetők ti, irgalmasok, Mint kín nem esett semmi sem, Csak tompán érzem, drága jók, Hogy újra csendesebb szívem. Oh orv, cinkos, lágy szembekötés, Villám, — nem-érzett — élű kés, Zsongassátok a készülőt. Még új s új átmenet előtt. Óh futás: s mint ki ott áll egy helyen, Gyógy-kény, seb-él, mint simító selyem; Ez is, az is hogy szalad, S ami mard Velem: Fogyó lát, mint orv pere arat, S bolond nagy életszerelem. lOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOv A fehér kaméliáktól AZ OPERASZÍNPADIG A szolnoki zeneiskola énektanszakának Traviata bemutatója elé ) Álmodhatta-e valaha is az a párizsi temetőben nyugvó, sok szenvedésen és sok szerelmen átviharzott nő, kinek Pírját még ma is fehér kaméliákkal díszíti a szánakozó és elnéző utókor kegyelete, sejthette-e vajon, hogy halála után bekerül az irodalom és a zeneművészet halhatatlan alakjai közé? Élete úgy kezdődik* mintha egy Zola-regény hősnője volna: erőszak áldozata már 11 éves korában, majd megismeri az erkölcsi és anyagi züllés különböző lépcsőfokait. A nyomorból „karolja fel” egy jómódú üzletember, s kitartott nőként indul el különös pályáján a még különösebb karrier felé. A régi, tiszteletet és közmegbecsülést kivívott kurtizánok, Tullia, Veronica, Imperia e késői polgári utóda bekerül az előkelő társaságba, szeretik finom szépségét, szikrázó szellemességét. Aránylag fiatalon hal meg, tüdőbajban. Bár nagyon szerette a virágokat, mellbaja miatt csak a szagtalan fehér kaméliákkal díszíthette szobáját: innen ragadt rá a „kaméliás hogy” elnevezés. Nem volt sem jobb, sem rosszabb másoknál, csupán a farkastörvényeken nyugvó burzsoó társadalom erkölcsi áldozatainak egyike. Még szépsége teljében virult, mikor társasági körébe került egy fiatal férfi — talán észre sem vette különösebben, talán csak elkönyvelte, mint egyet a sok hódoló közül. A fiatalember azonban megőrzi őt emlékezetében, s költői képzeletével átformálva, megszínesítve alakját, regényt ír róla. így születik meg a „Kaméliás hölgy”. Szerzője, ifj. Alexandre Dumas, később a könyv sikerétől indíttatva színpadra is alkalmazza történetét, s a dráma elindul világhódító útján, jó lehetőséget nyújtva nagy tragikák kiváló alakításaira (Bajortól Greta Garbóig), valamint gyenge idegzetű nézők könnyfeleslegének Iecsapolására egyaránt. Verdi Párizsban ismerkedik meg Dumas drámájával, megtetszik neki a meséje, s miután barátja és szövegkönyv- írója, Pia ve ,el készíti a librettót, lázas ütemben, negyvenöt nap alatt megkomponálja „La Traviata” („A bukott nő”) címet nyert operáját. A bemutatóra \1853-ban, Velencében került sor. A monda szerint a címszerepet — a sovány, tüdőbajos Violette alakját — kövér, életerőtől duzzadó énekesnő jelenítette meg, a haldoklási jelenetet a közönség egyszerűen nem hitte el neki, ingerkedő bekiáltás, nevetés hangzott fel, az opera végülis megbukott. A bukást kiváltó ok azonban nyilván nem egyetlen szereposztási tévedés lehetett, ludas benne az egész gyenge előadói gárda, s közrejátszhatott az a körülmény is, hogy a gyors munka után a mű még kisebb-nagyobb csiszolásra szorult. Verdi egyik levelében így nyilatkozott erről: „Nem tudom, ki a hibás, az énekesek-e, vagy én. A jövő majd megmutatja.” Az opera bizonyos fokú átdolgozása után a rákövetkező év meghozta az újabb bemutató kirobbanó" sikerét. A Traviata ma is az operaszínpadok állandóan műsoron tartott darabjai közé tartozik, népszerűségével és művészi értékével nem vetekedhet sem az eredeti regény, sem az egykor annyira kedvelt dráma. Verdi zenéje feledtetni tudja a A drezdai műszaki egyetem szerveskémiai intézetében dr. Roland Mayer professzor vezetésével most dolgozzák ki az egyetemi hallgatók kiképzésének új tantervét. Ez különösen két szempont miatt vált szükségessé: 1. Keresik annak az útját és módját, hogy a különösen tehetséges diákoknak a kiképzési idő alatt még több segítséget adjanak és így ne csak szakembereket, hanem tudósokat is nagyobb számban neveljenek. 2. Nincsenek megelégedcselekmény érzelgősségét, emberközelbe tudja hozni egy sok kínt és megaláztatást eltűrt, de alapjában véve tisztalelkű nő őszinte, önfeláldozó szerelmét. Noha a zenekari ábrázolás, a szimfonikus zene önálló kezelése nem tartozik Verdi legfőbb erősségei közé, éppen ebben az operájában éri el a csúcsot a zenei portré megalkotása terén (1 nyitány, és a harmadik felvonás előjátéka!). Talán egyetlen hősnőjét sem formálta meg zenében oly megindító, gyengéd szeretettel, mint Violettát, egyiktől sem búcsúzik oJ szívbemarkoló muzsika val, mint a szerencsétlen sorsú kaméliás hölgytől. A címszerep az előadás szempontjából nézve nagy lélegzetű és hálás, bravúros koloratu- rákkal megtűzdelt számai komoly mércét jelentenek, és rangot adóak. Alfréd, valamint a többi — inkább csak hátteret nyújtó — szereplő szólama szerényebb, közülük Germ ont (Alfréd apja) áriája a legnépszerűbb A Szolnoki Bartók Béla Állami Zeneiskola énektanszaka szép és nehéz feladatot vállalt magára amikor a Szolnoki Kulturális Hetek alkalmából, május 4-én, hétfőn este 7 órakor a Ságvári Endre Művelődési Házban keresztmetszet formájában bemutatja Verdi halhatatlan remekét. ve az eddigi tantervvel azért sem, mert az túlságosan is, csupán az ismeret- anyag egyszerű közlésére és elsajátítására törekedett. Ezentúl a hallgatóknak a gyakorlati órákon már az első naptól fogva olyan feladatokat kell megolda- niok, amelyek önálló gondolkodásra és összefüggések keresésére serkentik és kényszerítik őket. Ehhez az utóbbihoz nagy segítséget nyújt az Organi- kum című evakorlati könyv amelyet az intézet tudományos kollektívája dolgozott ki és állított össze. Nagy Pál A hallgatókat ónálló gondolkodásra serkentik ■XUJ A Dobozy Imre: o iis mm Rácz Jani reggel háromnegyed hétkor belép az öltözőbe. Leveszi sapkáját és köszön jóllehet még nem volt rá eset, hogy viszonozták volna a köszönését. Lehámozza magáról a télikabátját és beakasztja a szekrénybe, aztán leveti a ruháját és azt is beakasztja. Munkaruhát ölt. Utoljára a -felső polcra helyezi a táskáját fejébe meg . vastag harisnyaszárból készült dinnyehéj-sapkát. ami nemcsak fejfedőnek való, hanem arra is hogy jelezze Jani esztergályos mivoltát. És cigarettára gyújt, és megy a műhelybe. Harmadik hete, hogy így kezdi a napot. ' A kezdet elég jó. De már, ami utána következik, abban hiba van. Társai odamennek a gépükhöz: ellenben Jani csak ténfereg és leskelödik a nagy csarnokban Mindenütt láb alatt érzi magát, ezért nincsen nyugta, folyvást csi- szeg-csoszog, és nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy semmi dolga nem tévén ö csak lopja a napot: és kétségbeesett buzgalommal figyel, és mereszti a szemét, hátha mégiscsak int neki valaki, hátha mégis kap egy kis munkát. Ez a „munka’ rendesen annyiból áll, hogy odanyújt egy darab acélt, egy szerszámot; vagy lohol a raktárba; vagy ebédet melegít, vagy pedig átalugrik a gyári büfébe cigarettáért. De még ez is valami. Jobb a semminél. Mert állni, várni, esengő pillantásokat küldeni a gépre hajló munkások hátaközepébe: és elcsoszogni a csarnok déli végébe, onnan meg vissza az északiba, és közben reméli a hogy na, most majd történik valami, de végre is nem történik semmi: hát ez rettenetes! — ez egészen kiforgatja az embert, és lassacskán megutáltatja vele a helyet, ahová lép, és önmagát, és mindent... Hogyisne! — munkátlan munkaidő: egy merő szerencsétlenség az egész. Dehát szerencsétlen volt az indulás is. A művezető lehozta ide a hetes műhelybe. Rácz Jani — darálta sebesen, mert a művezető mindig siet — falusi gyerek, a... a... a na hol is? — valamelyik technikumban végzett, nem látszik rossz gyereknek csak kuka egy kicsit, na jó munkát elvtársak, majd visszajövök... Es elment. Jani pedig ottmaradt. Félénken, izgatottan, kicsit valóban gyámoltalanul. — Szóval, falusi vagy? — szólt valaki. — Igen — felelte Jani. — Hát akkor — nevetett az a valaki —, tudsz hurkát esztergálni, mi? Meg pároskolbászt mi? Mindenki nevetett. Jani megérezte az érdes tréfából elöszüremlö barátságos szándékot, és ez jól is esett neki. Mégsem tudott felelni, és fölengedni sem tudott, csak állt az ajtóban, félszegen mosolyogva, sapkáját gyűrve. Tehet ő róla. hogy ilyen? Eleget csúfolták az iskolában is a lányos természete miatt... De ha egyszer ilyen! Sajnos. Elég az hozzá, hogy a műhelybeliek még kérdezték ugratták, és próbálták szóra bírni; hanem ő ettől csak jobban izzadt és mélységesebben hallgatott. Végre is egy köpcös ember (később tudta meg. hogy Kurucnak hívják) lemondólag legyintett: á, nem Jani ez... csak egy kis mafla... Ez aztán rajtaragadt. Talán el is felejtették az igazi nevét! Kis mafla... ez ő. Nemcsak névszerint, valóságosan is. A műhely kis maflája. Semmire való, csak szalajtani lehet, de rábízni semmi komolyat, mert ez egy kis mafla... Ugorj, kis mafla! — ez az egész, ezért van itt, semmi másért. És ő ugrik. Fut a büfébe, és útközben fellázan. Kigondolja, hogy visszajövet megáll a műhely közepén, és azt mondja fennhangon: szaktársak! — nem vagyok én kis mafla, tudok én esztergályozni, adjanak a kezembe valamit! — hát ezért tanultam én, hát meddig leszek én a műhely küldönce? De amire odanyújtja a cigarettát és a vállára ütnek, hogy jól van, kis mafla... oda a lázongás, elgyengül és csak mosolyog szégyellösen. Egyedüli az öreg Kátolyi nem szólítja őt kis maflának. Azt mondja neki: te. És Jani még ezért is hálás. És százszor elhatározza, hogy megkéri Kátolyit: értse meg őt, segítsen rajta... és csak egyszer, egyetlenegyszer szólítsa szaktársnak... De ez a Kátolyi, ez olyan jó ember, csupa szív még a nézése is, hát ezt meg azért nem akarja háborgatni, mert olyan jó ember. Vagyis marad minden a régiben. , "gy nap azonban a művelettervező irodába hívják Kátolyit. (Ö a legidősebb és legjobb munkás a műhelyben, őt szokták hívni, ha valami nagy dologról van szó.) Kátolyi féltengelyeket esztergál. Egy tengely éppen bent van a gépben. Az öreg elnyomja cigarettáját, zubbonya zsebébe süllyeszti a szemüvegét, és már nyúlna a kapcsolóhoz, de meggondolja magát, minek álljon a gép, visszajön ő mindjárt; és int a ténfergő Janinak, te, ügyelj a gépre! — egy perc és én itt vagyok! Janh elbámul. Jól hallotta? Jól kellett hallania, mert az öreg elmegy. Nincs más hátra, gyerünk a géphez. Ha csak egy percre is, mégis rábízták! — ha nem is nyúlhat hozzá, mégis ott van mellette. Nézi a vékonyan kunkorodó acélforgácsot. Hallja a sustorgó duruzsolást. Ráteszi a kezét a befogófejre: érzi á gép gyenge remegését. Hányszor elgondolta, hogy majd itt áll! és most igazán itt áll. Neki forog a gép — jut eszébe, és egy pillanatra felfénylik a szeme —, neki dolgozik, az övé... Azt csinálhatna vele, amit akar, kikapcsolhatná, bekapcsolhatná, gyorsíthatná, új darabot foghatna bele... De, hogy is merészelné ő? A kis mafla? Pedig tudja, hogy mit kéne tenni. Kezében érzi c mozdulatot, a befogást, a kés beállítását, a kapcsoló halk kattanását... ó, de tudná, de nagyon tudná! — és nem hibázna el semmit, jól megmérné a kész tengelyt, kél-
