Szolnok Megyei Néplap, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-21 / 68. szám

Világ proletárjai egyesüljetek !-c. V • szaLNOK Mfsyn (A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 6& szám. Ara 50 fillér 1964. március 21., szombat. A népfront bizottságokban tömörülő százezrek cselekvő hazafisága bizonyítja a mozgalom életerejét Tanácskozik a Hazafias Népfront HL kon gr esz- szusa Kádár János n f „ beszéde Mint tegnapi számunk ban közöttük, a Hazafias Népfront 111. kongresszusá­nak csütörtöki ülésén be­szédet mondott Kádár Já­nos elvtárs, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, a kormány elnöke. KORSZERŰBB, Kívül-belül új ruhát NAGYOBB LESZ £.r kétmillió forintos költséggel átalakítják Szolnokon az 1-es számú postahivatalt Még tavaly emeletráépí­téssel bővítették Szolnokon az 1-es számú postahiva­talt. Ezzel kultúrált mun- Icakörülményt biztosítottak a távírdái dolgozóknak. — Több irodahelyiséget alakí­tottak ki. Mintegy előké­születe volt ez a jelenleg is tartó átalakítási mun­káknak. Fúrnak-faragnak a posta épületében. Átrendezték a felvételi helyiséget, munka­helyeket telepítettek át, a folyosókon szekrények, zsú­foltság mindenütt. Nehéz a postai dolgozók munkája és minden igyekezetük el­lenére sem tudják a je­lentkező igényeket kielégí­teni. Az építkezés javában tart — előreláthatólag őszig —, de lassan-lassan mór szebb a korszerűbb és a lakosság igényeinek is megfelelően átalakított termek, munka­helyek képe rajzolódik a szemlélődő elé. Nagyobb lesz a felvételi helyiség. Az eddigi hét he­lyett kilencen dolgoznak majd az ablakok mögött. Körben csempézett falak, ízlésesen és a követelmé­nyeknek megfelelően ki­épített ablakok várják ha­marosan a közönséget. — Megszűnik, legalábbis csök­ken a várakozási idő. A postán dolgozók nem za­varják egymást, kulturál­tabb lesz a munkahelyük és bővül a lakosság szá­mára kiképzett terület is. Az új berendezés pedig még vonzóbbá teszi a ter­met. Űj színt kap a külső is. A már kész emeletráépítés vakolása után átmeszelik az egész épületet. A főút egyik impozáns pontja lesz a posta. És mindezt hama­rosan tapasztalhatja a kö­zönség is. Mindent azonban az em­berek sem láthatnak. A korszerűen berendezett, zajhatástól mentes, tágas, barátságos távírdába a be­lépés tilos. A postások sem két helyiségben lesznek ez­után, a tisztálkodási lehe­tőség is jobb lesz. Nem kell majd az úi tv-előfize- tőknek az emeletre menni. Az egész épület kívül-be­lül új köntösbe mutatko­zik maid be. S mindez közel kétmillió forint költ­ségből létesül. Ént lé kési a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 45» évfordulója alkalmából Tegnap este Szolnokon, a járműjavító mozihelyi­ségében ünnepélyesen emlékeztek meg a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásának 45. évfordulójáról. Az emlékesten megjelent és az elnökségben helyet fog­lalt Mózes Viktor, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, az MSZMP Szolnok megyei vég­rehajtó bizottsága, a megyei tanács vb tagjai közül többen és 1919-es veteránok, valamint üzemi mnn­Beszédét kivonatosan az alábbiakban ismertetjük. Mindenekelőtt átadta " kongresszus tisztikarának, küldötteinek, valamennyi részvevőjének a Központi Bizottság szívből jövő, forró üdvözletét és jókívánságait És köszöntötte a kongresz- szus külföldi vendégeit. Majd népünk és hazánk megváltozott életéről be­szélt A többek között kijelen­tette: — Amikor népünk szo­cialista fejlődéséről, ered­ményeiről és annak kiapad­hatatlan erőforrásairól szó­lunk, akkor tulajdonkép­pen szólunk a Hazafias Népfrontról is, az eszméről, amely e mozgalomban tes­tet öltött, azoknak a fárad­ságot nem ismerő százez­reknek munkájáról, akik a népfront bizottságaiban meggyőződésünk szerint, lelkiismeretűk parancsára, n haza javára végzik nemes szolgálatukat. — Itt, e kongresszus szí­ne előtt fejezem ki a Köz­ponti Bizottság elismerését pártunk azon tagjainak, akik a Hazafias Népfront bizottságaiban végzik ered­ményesen a rájuk bízott munkát. A párt Központi Bizottsága nevében szólok elismeréssel, és mondok kö­szönetét azoknak a párton- kívüli barátainknak és szö­vetségeseinknek, akik segí­tik pártunk harcát, akik ve­lünk együtt dolgoznak a népfront-mozgalom kereté­ben közös céljainkért, né­pünkért, a haza virágzá­sáért. — Kedves Elvtársak! A Hazafias Népfront-mozga­lom a helyes úton jár, meg­találta működésének cél­szerű formáit és a munka helyes módszereit. Ezek a formák és módszerek ter­mészetesen, mint az élet­ben minden, az új követel­ményeiknek megfelelően maguk is szüntelenül fej­lődnek. De állandó a moz­galomban annak lényege, a párttagok és pártonkívü­liek, a különböző foglalko­zású és előképzettségű, egyes kérdésekben esetleg még eltérő nézetű emberek politikai tömörülése, a szo­cializmus építésére. — Amikor mi eltérő né­zetű emberekről szólunk, nem arra gondolunk, hogy homlokegyenest ellentétes nézeteket valló emberek tö­mörülnek a népfrontban, hanem árra, hogy sok-sok bonyolult kérdése van az életnek, amelyre az embe­rek milliói nem egy időben és egyformán találják meg az azonos választ. — A velem körülbelül egykorú emberek még Fe- rencz József alattvalójának születtek. Majd az Osztrák —Magyar Monarchia meg­dőlt, jött az őszirózsás for­radalom, utána a Tanács- köztársaság, majd az ellen­forradalom korszaka követ­kezett annak legvégső és iegszégyenletesebb betelje­sülésével, a nyilas banditák rémuralmával. Népünknek ezalatt két világháborút kellett átélnie, két világ­háborúban kellett idegen érdekekért és gondolkodá­sától, szívétől távol álló jelszavakért véreznie. Gon­dolnunk kell arra, hogy az És ahhoz, hogy ez a moz­galom erős és egységes le­gyen, kell egy közös politi­kai hitvallás is, amely mindannyiunka< összeköt Ez szerencsére adott: közö sen valljuk, hogy népünk jövendője, útja, boldogulá­sa á szocialista társadalom. A kormány elnöke ez­után a Népfront-mozgalom múltjával foglalkozott. Meg­állapította ■ — Központi Bizottságunk megítélése szerint a Haza­fias Népfront-mozgalom egészséges, fejlődő mozga­egyes emberek sorsa elvá­laszthatatlan a nép sorsá­tól, és ezek a különböző történelmi kitérők, tragé­diák, drámák meghagyták nyomukat az emberek gon­dolkodásában is. így kell tehát értenünk azt, hogy különböző kérdésekben kü­lönböző nézeteket valló em­berek csoportosulnak, tömö­rülnek a Hazafias Népfront­mozgalomban. — Világnézetileg is van­nak különbözőségek, hiszen -vannak hivő és nem hivő emberek a Népfront-mozga­lomban. Az előképzettség, a szemlélet, a szokás, a csa­ládi nevelés, a hivatás szin­tén eltérő nézeteket szül­het. Eszembe jut erről egy Vas megyei barátunk — hivatása szerint pap —, aki egyszer így magyarázta a mi összetalálkozásunkat: van is' különbség közöttünk, meg nincs is. A különbség közöttünk az, hogy az is­ten nevét egyikünk kisbe­tűvel, a másikunk nagybe­tűvel írja. (Derültség.) A közös az, hogy az Ember nevét mindketten nagybe- ; tűvel írjuk. (Taps.) Ez jel­képesen kifejezi, hogyan, miképpen és miben tudunk együttműködni. — A mi Hazafias Nép­front-mozgalmunk mégis lom, s a jövőben még to­vább fog fejlődni. Ha a munkamódszereinket. to­vább javítjuk, még több embert tudunk és fogunk bevonni ebbe az aktív, népünkért dolgozó mozga­lomba. — A munka jó irányál fejezi ki az Országos Ta­nács írásbeli jelentése Kállai Gyula elvtárs el­nöki beszámolója, a mű­ködési szabályzat módosí­tására vonatkozó iavaslat és Szatmári Nagv lmr<' (Folytatás a 2. oldalon) kasok. Az emlékestet Sipos Ká­roly, az MSZMP Szolnok városi bizottságának első titkára nyitotta meg, majd dr: Polónyi Szűcs Lajos, a megyei tanács vb elnök- helyettese tartotta meg ün­nepi beszédét. — Vörös betűkkel írta be 1919. március 21-ét a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom történe­tébe a magyar munkásosz­tály és a szegényparaszt­ság a tanácsköztársaság kikiáltásával. — Örökké fog emlékezni a magyar nép erre a nap­| ra — folytatta. —, amelyen j a magyar munkásosztály ! elsőnek követte Oroszor- ! szág munkásainak és pa- I rasztjainak példáját. A következőkben a ma­gyar munkásmozgalom múltjáról és harcairól be­szélt. Többek között szólt a századforduló éveinek mozgalmairól, eredményei­ről. Nagy lökést adott az el­nyomott tömegek egységbe kovácsolásához az Í917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme. Dön­tő fordulatot váltott ki, aminek eredményeként 1918. novemberében ha­zánkban is megalakult a Kommunisták Magyaror­szági Pártja. — Szolnokon és a me­gyében a munkásmozgalom fejlődése lényegében olyan volt, mint. az országban általában. Az idősebbek még emlékezhetnek a Szol­nokon lezajlott, a munkás- mozgalmat kifejező tünte­tésekre, sztrájkokra — mondotta Polónyi-Szűcs elvtárs. — Sokan élnek azok közül a nagyszerű elvtársak közül, akik részt vettek az akkori harcokban Szolnokon és szervezték a KMP-t. Itt van köztünk Mózes Viktor elvtárs is, aki a Központi Bizottság összekötője volt. A továbbiakban arról beszélt az ünnepi gyűlés szónoka, hogy megyénkben sem késlekedett a Kommu­nisták Magyarországi Párt­ja szervezeteinek, sejtjei­nek megalakulása. Ennek hatása érződött a földosztás követelésében és 1919. márciusába., a Tanácsköz­társaság támogatásában A fiatal köztársaság intéz­kedéseiről szólva megem­lítette a történelmi jelen­tőségű noli+ikai és szociális intézkedéseket, programo­kat. Ezek megvalósítása közben támadtak a prole­tárállamra. Szolnok megyében ha­mar megértették a had­ügyi nemzeti bizottság ki­küldöttét, aki arról szólott. hogy cselekedni kell! S még életünk árán is meg kell védeni a munkásha­talmat! A szolnoki 68-as gyalogezrednél szolgáló munkások újra kérték ál­lományba vételüket. Ápri­lis 24-én indult el Szolnok­ról a vörösezred. A harc­térre indulókat Stromfeld Aurél búcsúztatta. A helyi lap, a „Szolnoki Munkás” drámai hangú vezércikket közölt: „Két lehetőség van; vagy újra rabszolgákká al- jasuljunk és odadobjuk magunkat, asszonyainkat és gyermekeinket a kapitalis­ták karjaiba, vagy felke­lünk és egy végső harc- ban, egy forradalmi meg­nyilatkozásban kimutatjuk, hogy mit akarunk, miért küzdünk.” — A Tanácsköztársaság elbukott. Fennállásának 133 napja azonban fordula­tot jelentett népünk tör­ténetében. A Tanácsköz­társaság példája, tanulságai ma is időszerűek, mert a felszabaddulásunk óta folyó küzdelem folytatása annak a hősi harcnak, melyet a magyar munkásosztály pártja vezetésével a szo­cializmus építéséért vív. — Legyen hű Szolnok vá­ros és a megye minden dolgozója dicső múltjához. Ápoljuk szeretettel azok emlékét, akik életüket ál­dozták vagy oly sok áldo­zatot hoztak a szocializ­mus ügyéért — fejezte te ünnepi beszédét Pólóm-;. Szűcs elvtárs. Az ünnepi beszéd után felszólalt Mózes Viktor, az MSZMP Központi Ellenőr­ző Bizottság tagja. Az Intemacionalé után fcsútúrműeoc következett elsősorban politikai mozgalom ELNÖKSÉG

Next

/
Thumbnails
Contents