Szolnok Megyei Néplap, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-04 / 53. szám

% sflEOfeNOK S£QTB NÉPLAP «•to. xseto&aa 4, „Barnák“ talárban és mundérban A napokban jelentetett meg a müncheni List- Verlag egy könyvet, amelyben a német szélile- mi élet 35 kiválósága vall arról, hogy a náci idők­ben vállalt emigrációból miért nem tért meg hazá­jába, s miért nem él ma sem Nyugat-Németország- ban. A könyvet az teszi számunkra érdekessé, hogy meglátjuk belőle, miként vélekednek néme­tek németekről. A gyűjte­ményből az derül ki, hogy a náci múlt árnyéka lengi be a szövetségi köztársa­ság politikai színpadának legrejtettebb zugát is, sőt a társadalmi ranglétra legfelső emeletein is meg­találhatók e múlt képvi­selői. írók, festők, zené­szek, filozófusok mondják el gondolataikat, látogatá­saik alkalmával szerzett kínos élményeiket, ame­lyek mind azt a végső ta­nulságot tartalmazzák amelyet a nyugatnémet közélet legfrissebb — a Krüger-ügy. a Heyde-bot- rány, stb — eseményei is alátámasztanak, hogy tud­niillik a múlt sűrű tenyé­szetben van jelen az NSZK-ban. Az Egyesült Államokban élő Kurt Piuthus többször is haza­látogatott, s tapasztalatait abban a keserű megállapí­tásban foglalja össze, hogy a diákság ma is bajtársi szövetségekben tömörül, s sörmámorában ugyanolyan zavaros és vad eszméket forral, mint a két háború között, hogy ma a Solda­tenzeitung mérgezi a lel­keket, miként annak ide­jén a Völkischer Beobach­ter meg az Angriff, hogy mind nyíltabban bont zászlót a neonácizmus, amely csak abban külön­bözik „klasszikus” ősétől, hogy most a fekete szín mögé búvik, de viszont bí­rák és tábornokok, rend­őrtisztek és miniszterek a szószólói. S az élet mintha illusztrálni kívánná a kö­tet szerzőinek lesújtó vé­leményét, ontja az újabb és újabb bizonyítékokat. Alig két hete, hogy kibu­kott a bonni kormányból egy miniszter. Krügerről kidrült, hogy múltjában „barna foltok" éktelenked­nek. Valójában ezek az ál­tala kiontott vér nyomai. Rábizonyult, hogy több­szörös tömeggyilkos, mint Hitler vérbfrája sok-sok ember haláláért terheli felelősség. Erhard kancel­lár nem sokat habozott: elejtette miniszterét, bár ő maga kérte fel, hogy vállaljon tárcát kabinet­jében. Krügert azért me­nesztették, mert kompro­mittáló lett az egész kor­mányra nézve, kivált, hogy nem ő az első áttele- pültügvi miniszter, akiről hasonló disznóságok de­rültek ki. Egy rosszmájú zsurnaliszta meg is jegyez­te: Bonn urainak nincs szerencséjük az áttelepült- ügyi miniszterekkel. Ez az újságíró azonban megszépítette a helyzetet: a nyugatnémet állam ve­zető pozícióiban ugyanis nagyon gyakoriak a pety- tyes-folitos emberek. Sőt, mint az NDK-ban hiteles' adatok alapján kimutat­ták, egy valóságos titkos belső kabinet működik az NSZK-ban, amelynek tag­jai között ott találjuk a látható kormány néhány miniszterén kívül a hatal­mon lévő CDU—CSU leg­befolyásosabb politikusait és az áttelepültek külön­böző szövetségeinek vezér­alakjait, de valamennyi­nek van „múltja” ebben az úgynevezett „koordiná­ciós bizottságban”, amely Adenauer kancellárságá­nak utolsó időszakában alakult a politikai vonal folvpmatos«A'*Ä*'nk biztosí­tása céljából. Részt vesz Von Brentano, Oberlän­der, Strauss és Barzeli, volt miniszterek, Jaeger, a szö­vetségi gyűlés alelnöke, Majonica, a CDU—CSU parlamenti frakció külügyi bizottságának elnöke. Kro­ne, Seebohm és Vonhassel, aktív miniszterek, s tag­ja volt a bizottságnak Krüwer is. Ez a csupa is­mert nevekből álló társa­ság a legreakciósabb esz­méket képviseli, s olyan hatalma van, hogy befo­lyása alatt tartja az esész kormányt. Krüger, az un. áttelepült szervezeteket és bajtársi szövetségeket képviselte a kormányban. Ezek a szer­vezetek többmillió olyan embert tömörítenék, akik­ben olthatatlan revans- vágy él az NSZK szomszé­daival szemben, s a legva- dabbul követelik a régi birodalmi határokat, az „elveszett” Szudéta-vidék, Pomeránia, stb visszahódí- tását. Az NSZK a világ egyetlen állama, amely nem is egy, hanem két minisztériumot tart fenn e revansista célok szolgá­latában. Az Áttelepültügyi, valamint az össznémet- ügyi Minisztérium nem telies adatok szerint ta­valy 400 millió DM-et for­dította háborúra, idegen területek meghódítására, uszító szervezetek támo­gatására. Ezeknek a szervezetek­nek és az általuk terjesz­tett mételynek a veszélyét különösen megnöveli, hogy a hadsereg tábornoki és tisztikarában a leg­messzebbmenő támogatás­ra és együttérzésre talál­nak. A tábornokoknak több, mint a fele, a tisz­tikarnak pedig 38 százalé­ka való az un. „elcsatolt területekről". Azok a fia­talok, akik az iskolákból a kellő szellemi előkészít tés után (gondoljunk csak a Hitlert mentegető a né­met nép „szent” antikom- munista háborúját dicsőítő tankönyvekre) tényleges szolgálatra bevonulnak, Ilyen tisztek kezei közé kerülnek. Bár a hivatalos propaganda fennen hirde­ti, hogy a Bundeswehr nem vette át a Wehrmacht rossz hagyományait, a ke­gyetlen, embertelen kikép­zés, a porosz Drill válto­zatlan továbbélésének drá­mai bizonyítékai (emlékez­zünk az újoncbalál miatt bíróság elé citált Nágoldi kiképzőtisztekre) arra fi­gyelmeztetnek, hogy a nyu­gatnémet haderőt nagyonis tudatosan készítik fel ugyanannak a szerepnek a betöltésére, amelvet annak idején a Wehrmachttal játszattak el. Más kérdés persze, hogy ebben a Nágoldi perben rendkívül megértőén ítél­keztek, amint nem is lehet csodálkozni, hiszen a bírói kar ma is tele van Hitler egvkori várbíróival. A Bundeswehr és a bí­rói kar fertőzöttségi fóliá­tól semmiben sem marad el a rendőrség. A kancel­lár biztonsági szolgálatá­nak vezetőjéről alig pár hete derült ki, hogy sú­lyos fasiszta bűnök terhe­lik a lelkiismeretét. Peters tanácsos azonban a vizsgá­lati fogságban felakasztot­ta magát, akárcsak né­hány nappal később dr. Heyde, akinek körülbelül százezer ember meggyilko­lásáért kellett volna a bí­rák elé állnia. Ez az orvos volt a végrehajtója az úgynevezett gnadentod az­az „könyörülethalál” ak­ciónak, amelynek során betegeket és munkaképte­leneket végeztek ki tfz- ezerczám. Három bűntársa közül az egyik pár órával Heyde öngyilkossága előtt reitélves körülmények kö­zött kizuhant az emeletről és meghalt, a másikat a közelmúltban külföldre szöktették, s csak a leg­jelentéktelenebb ellen folyik a per, de a rendőr­ség ő érte sem tud kezes­kedni. A különböző náci bűnügyek vádlottadnak rejtélyes halálesetei kap­csán egy nemzetközi SS- szervezetet emleget a vi­lágsajtó. Ez az Odessa feddőnevű szervezet olyan emberekkel dolgozik, mint a hírhedt Skorzeny, de kapcsolatai vannak a je­lek szerint legmagasabb körökben is. Mindezeknek a tények­nek az ismeretében tette fel a kérdést Kühner, s a választ önmaga adta meg azzal, hogy ténelődé- seit a „Nem tudok az NSZK-ban élni” című kö­tet szerkesztőjének rendel­kezésére bocsátotta. Zala Tamás Amerikai demokrácia Az, ami a Mississippi-ál­lambeli Madison grófságban történik ezekben a napok­ban, jellemző módon szim­bolizálja az amerikai déli államok „demokráciáját”. — Kenton városban a faji megkülönböztetés megszün­tetéséért küzdő mozgalom segítségével a néger lakos­ság megpróbál feliratkozni a választásokban való rész­vételre. A helyi hatóságok azonban mindent elkövet­nek ennek megakadályozá­sára, annak ellenére, hogy a négerek a lakosságnak több mint 70 százalékát alkotják. A New York Times hely­színen járt tudósítója sze­rint hétfőn az összeíró bi­zottság irodája előtt felso­rakozott 310 néger közül csupán hetet engedtek a bi­zottság elé. Ez azonban még mindig nem jelenti, hogy felkerülnek a választók lis­tájára. Először le kell fizet­niük a választási adót és vizsgázniuk kell az alkot­mány értelmezéséből. Olaszország nőm támogatja Washington vietnami kalandját Róma (TAS2SZ). Olaszország nem támo­gatja a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság ellen irá­nyuló amerikai agressziós terveket. Ez a lényege az ANSA olasz hírszolgálati iroda által kiadott cáfolat­nak, amely válaszol a New York Times cikkére. Az amerikai lap ugyanis azt ál­lította, hogy az olasz kor­mány állítólag „kész támo­gatni Washington bármely kezdeményezését a hadmű­veletek Észak-Vietnamra való kiterjesztésére”. Az ANSA cáfolata szerint „olasz diplomáciai körök­ben felfigyeltek egy ameri­kai lapban közzétett, majd külföldi hírügynökségek ál­tal terjesztett páriesi tudó Bításra, amelyben a dél-viet­nami helyzettel kapcsolat­ban az olasz diplomácia nő­vére írnak bizonyos nézete­ket A szóbanforgó körök megállapítják, hogy a közölt állításoknak semmiféle alap­juk nincs, mivel Olaszor­szág senkit sem kért fel ide­vágó nézeteinek tolmácsolá­sára és senki előtt sem vál­lalt felelősséget a délkelet­ázsiai problémákkal kapcso­latban”. „Ha tanácskoztak volna Olaszországgal — hangoz­tatja. a cáfolat —, csak azt a választ kaphatták volna, amely megfelel az orszá­gunk külpolitikájának alap­ját alkotó békés elveknek. Vita a Szovjetunióban a Lenin-díj bizottság munkájáról Az egyik legtekintélye­sebb szovjet napilap érde­kes vitát kezdeményezett a Lenin-díj bizottság munká­járól. A szerkesztőség egy akadémiai levelezőtag írá­sához fűzött megjegyzései­ben, még sok olvasó levelé­re hivatkozva, bírálja a díjak odaítélésé­nek jelenlegi formáját és több javaslatot tesz. A Lenin-díj-bizottság a szovjet minisztertanács ál­tal kiadott működési sza­bályzat szerint ítélkezik. Az Izvesztyija nem a szabály­zatot vitatja, hanem az}, hogy a szabályzat egyik leg­fontosabb pontját helyesen, vagy pedig csupán formáli­san tartják-e be. Ez pedig az a követelmény, hogy a díjra feiterejsztett munkák megvitatásába a legszélesebb közvéle­ményt is be kell vonni Igaz ugyan, hogy a szovjet lapok számos hozzászólást közölnek, maga a Lenin-díj­bizottság is sok levelet kap. De ez nyilvánvalóan nem lehet az egyetlen mód arra, hegy a közvélemény a sza­vát hallassa. Az Izvesztyija ezt a megállapítást azzal a különös ténnyel teszi nyo­matékosabbá, hogy egyes munkák egymás után több éven át is a jelöltlistán van­nak, a zsűri munkájának első két, nyílt szavazással végződő fordulójában helye­zést érnek el, ám az utolsó szakaszban, amikor a titkos szavazás­ra kerül sor, érthetetlen módon kihullanak a ros­tán. Az Izvesztyija a Pravda egy idén februári vezércik­két idézi. A központi párt­lap örömmel üdvözölte egy bizonyos kombájntípus szer­kesztőinek Lenin-díjra jelö­lését. Ám ez a munka az idén harmadszor került Le­nin-díj-bizottság elé, két al­kalommal az utolsó forduló­ban már kihullott a rostán. A dolog érdekessége vi­szont, hogy nemcsak a szov­jet mezőgazdasági dolgozók nyilatkoznak kedvezően az új kombájntípusról, hanem az a brüsszeli világkiállítá­son Grand Prix-t kapott. a szovjet népgazdasági kiál­lításon I. osztályú oklevelet, a Magyarországon rendezett nemzetközi kombájnpróbán pedig aranyérmet. Az Iz­vesztyija a konkrét esetben nem állítja, hogy az adott munka feltétlenül Lenin- díjra érdemes, csupán azt mondja, hogy a körülötte zajló események arra valla­nak: valami nincs egészen rendben a Lenin-díj-bizott­ság munkamódszerében. A tekintélyes szovjet lap értékes javaslatokkal áll elő, amelyek szervesen következnek R mai szovjet élet mind tel­jesebb demokratizmusá­ból. Azt ajánlotta például, hogy a Lenin-díj-bizottság a saj­tóban részletesen indokolja meg, ha egy munka tovább­jut a zsűrizés első két for­dulóján, de aztán a titkos szavazás során mégis elve­tik. Ez az igény nem mond ellent a bizottság működési szabályzatának, mint aho­gyan az Izvesztyija másik javaslata sem, hogy eseten­ként a nagyvárosok nagy befogadóképességű előadó­termeit)«! tartson nyilvános ülést a zsűri. s ezeken a nyilvános ülése­ken a közvélemény képvi­selői is felszólalhassanak. Az Izvesztyija hangot ad annak a gondolatnak is, hogy helyes lenne, ha a te­levíziót is igénybe vennék: így a zsűri vitájában el­hangzó érvek és ellenérvek megalapozottságáról milliók alkothatnának maguknak véleményt. — A tekintélyes szovjet lap hangsúlyozza: a korábbi időszak gyakorlatá­tól eltérően, amikor is szub­jektív tényezők befolyásol­ták a díjak odaítélését, a Lenin-díj-bizottságnak ma már példát kell mutatnia objektivitásból, a népgazda­ság és a kulturális élet ér­dekeinek felismeréséből, KONZUL T ermelékenység és életszínvonal Napjaink egyik legége­tőbb feladata a termelé­kenység emelése. A ter­melékenység — ez a szá­raz közgazdasági fogalom — izgalmas és közérdekű témává lépett elő, hiszen alakulásától függ életvi­szonyaink javítása, a ter­vezett új, szociális intéz­kedések, béremelések megvalósítása. Bizonyos jelzések — mondjuk meg őszintén — valamennyiün­ket figyelmeztetnek, hogy a termelékenység emelésé­ben adósak vagyunk még sok konkrét intézkedés­sel. íme. a rideg tények a második ötéves terv el­ső három évének ipari sta­tisztikájából. (Ha az előző évet száz százaléknak vesszük következőképp alakultak a fontosabb mu­tatók.) Év Termelés Tern?,«lékenysé* Létszám 1861. ui,e 164.6 103.5 1962. 108.3 103.3 103,5 1963. 106,9 MbiJ* 103,6 Nem kell különösebb közgazdasági készség an­nak megállapításához, hogy évről évre hasonló mértékű létszámemelkedés mellett a termelés és kö­vetkezésképpen a termelé­kenység növekedési üteme csökkent. Az 1884. évi terv lényegében a tavalyihoz hasonló 7 százalékos ter­melésnövekedést irányoz elő, a termelékenység célé­ba vett növekedési üteme viszont 3,6 százalék, tehát magasabb a tavalyi szint­nél. A tét nagy, érdemes hát az eltelt három évre, különösen a tavalyi esz­tendő mérlegét megvonva, vázolni a feladatokat. SZÜKSÉGLETRE TERMELÜNK Minden rosszban van valami jó, a szóbanforgó ütemcsökkenésnek is van pozitív vonása. Ma sokkal inkább mint bármikor ez­előtt, a ténvleges szükség­letekre történik a terme­lés. Rendelés nélkül rak­tárra termelni — csak azért, hogy öncélúan emelkedjék a termelé­kenység —, ma már tilos* A vállalatok tulajdon­képpen a korszerűséggel, a jó minőséggel maguk ál­lítják ki a gyártási enge­délyt. A szerszámgépgyár­tás nem felelt meg e köve­telményeknek, ezért az iparág termelése tavaly 16 százalékkal csökkent, exportja 23 százalékkal. A termelékenység emelése feltételezi tehát a gyárt­mányfejlesztést, a piaci Igényekhez való rugalmas alkalmazkodást. Ha a ter­melés a szükségletekhez igazodva nem növekszik évről évre, ez óhatatla­nul kihat a termelékeny­ség alakulására is. Az idei esztendő felada­ta azért is bonyolult, mert nem elég csupán megfe­lelő rendelést szerezni. Szükséges arról is gondos­kodni, hogy a termelés ne az új munkások beállítá­sával), hanem elsősorban a meglévő erők ésszerűbb hasznosításával növeked­jék. Az országos munka­erőhelyzet is paranesolóan ezt követeli. Tavaly az építőiparban 4—5 százalé­kos létszámhiány volt a tervezetthez képest. Más iparágakban is kevés a szakmunkás és a férfi se­gédmunkás. Mindez nem jelenti persze, hogy ma már a termelés növekedé­sének nincsenek megfelelő munkaerő forrásai. Csak­hogy ezeket a forrásokat nem a gyáron kívül, ha­nem működő üzemeinkben keli keresni. A SZÁLLÍTÁS GÉPESÍTÉSE A termelékenység eme­lés egyik gazdagon buzgó forrása — ahogy erről az országgyűlés legutóbbi ülésszakán is szó esett — a belső szállítások és ra­kodások gépesítése. A ne­héz rakodó- és cipekedő munkára egyre kevesebb a vállalkozó, ami önma­gában is ráirányítia a fi­gyelmet e viszonylag könnven mechanizálható területre. Az autó- és traktorioarban például számításokat végeztek, s kiderült, hogy a szállítás gépesítésére fordított min­den befeketés tízszer olyan termelékeny, (vagyis tízszer annyi embert men­tesít az anyagmozgatástól) mintha ugyanezt az össze-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents