Szolnok Megyei Néplap, 1963. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-12 / 290. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. december 12. FsVo’cts MtDOdZ spoi .oiók A kisújszállási Mórira Zsig- mond gimnázium legjobb kosárlabdázói a helyi MEDOSZ csapatában szerepelnek. Képünk az iskola csapatának edzése közben készült, előtérben a MEDOSZ-os lányokkal. (D. Kiss Éva, Varga Gizella). Ja«iziadany labdarugó e*apa<a nyerte a megyei Ts kupáját Befejeződött az 1963. évi megyei őszi II. osztályú labdarúgó bajnokság. Négy csoportban 28 csapat küzdött a pontokért. A négy csoport győztese a Középtiszai MEDOSZ, a rá- kőczifalvai Tsz SK, a Jász- ladányi SK és az öcsödi Tsz SK lett. Ez a négy csapat kiesési rendszerben a megyei TS kupáért mérkőzött. Az elődöntőkön a Rákóczifalva és Kedden az esti órákban ért véget a megye legfőbb sportvezetőinek rendkívüli ülése, amelyen több fontos határozat és döntés született. Először a legsürgősebb gazdasági kérdések megvitatására került sor. Ennek keretében osztották fel azt a 220 ezer forintot, amely eredetieg állami tartalék keretet képezett, de az országos szerv most átadta a megye sportjának. Az elnökség az elosztásnál figyelembe vette azokat a sportköröket, egyesületeket, ahol a közelmúltban életképes szakosztályok alakultak, pénzt adott azoknak a csapatoknak, amelyek résztvettek az osztályozókon az NB II.-be jutásért. Ti- zennnyolcezer forint támogatást biztosított négy falusi sportkörnek sporttelep felújítására és felszerelés vásárlására. Ugyancsak anyagi segítséget nyújtott a Szolnoki MÁV sportegyesületnek, ahol az év első felében rosszul sikerült gazdasági vezetés és külső okok miatt nagy nehézségekkel küzdenek. Ebből a támogatásból tudják fedezni a pályák, termek elmaradt bérleti díjait. Anyagi támogatásban részesültek a kerékpározók — gépek, alkatrészek beszerzésére, a cselgáncsozók — felszerelés vásárlására, a Karcagi MEDOSZ birkózói — a legszükségesebb felszerelések pótlására. A2 összeg elosztását hosz- szantartó vita előzte meg. Ennek során a Vörös Meteor NB I-es női kosárlabda csapata Is kapott pénzt felszerelés“! pótlására. Az ősz- szeg 18 sportegyesül et közötti felosztását, végül az elnökség • négy szavazattal három ellenében, egy tartózkodással elfogadta. Ezután került sor az 1964. évi sportnaptár ismertetésére és megvitatására. Rátfai József, a TS főelőadója 24 sportág egész évre tervezett programját teriesztette az elnökség elé. Ebben olyan nagyjelentőségű események is szerepelnek, mint a háromtusa, kaiak-kenu, evezős országos versenyek, amelyeket Szolnokon rendeznek. A legtöbb spörtáeban városi- járási versenyektől kezdve orozínns találkozókig gazdag program várja a sportolóka*. iQR'i-bon szinte az or- szás mín*i“n városában szerepelnek Szolnok megyei vera Jászladány győzött. A döntő mérkőzésen a rendes játékidő alatt 3:3 volt az eredmény. A kétszer 15 perces hosszabbítás sem hozott döntést, ezért sorsoltak. A szerencse Jászladánynak kedvezett és ezzel ők nyerték a kupát, amelyet a megyei labdarúgó szövetség elnöke, Szentesi Károly ünnepélyes keretek között adott át a győzteseknek. senyzők. Több sportág verseny zői a hagyományos Balaton Kupa viadalokon indulnak. A naptár jóváhagyását megelőző vitában Szabó József javasolta, hogy a jövőben az országos szerv készítse el naptártervezetét és ehhez igazodjon a megye, a járás. Fordított esetben — mint ahogy most is történt — sok program-ütközésre van kilátás. A rendkivüli ülés befejezéseként Závodszki Sándor elnök ismertette az MTST legújabb határozatait. Az elnökség december hónapra tervezett rendes ülését is megtartja. iekézők „tízek* itaénok^án-a Szolnokon a Dózsa * Tisza-parti klubjának teke- t pályáján december 14-én bonyolítják le Szolnok megye felnőtt tekézőinek „tizek” bajnokságát. A részvételre az egész évi bajnokság során legjobb tíz átlag eredményt elért versenyző I jogosult. A megyei teke szövetség összeállította az idei átlag eredmény alapján a részvételre jogosult tíz versenyző névsorát. 1. Kalics György (Szó. Dózsa) 424.5, 2. Dedrák Görgy (Szó. MÁV) 413.9, 3. Kátal Béla (Szó. Dózsa) 412.7, 4. Kerekes Mihály (Szó. Dózsa) 409.6, 5. Jakab Sándor (Szó. Dózsa) 401.3, 6. Kántor Sándor (Szolnoki MÁV) 401, 7. Ifj. Marton Balázs (Szó. Kinizsi) 399.1, 8. Laurincsik János (Szolnoki MÁV) 399, 9. Tóth Lajos (Szó.- Olajbányász) 397.8, 10. Kosztotok Béla (Szó. Dózsa) 397.1. Tartalékok: Asztalos István (Szolnoki MÁV) 396.9, 2. Ragó Ferenc (Szó. Dózsa) 396.5 fa. Az indulók között sok a fiatal tehetség, így nagy küzdelemre és több meglepetésre van kilátás. Érdekesnek ígérkezik a vasárnap Törökszentmik- lóson sorrakerülő meghívásos országos egyéni kötöttfogású ifjúsági birkózó verseny. Kedvező feltételekkel lehet már 1964. évi leadásra is kötni sertéshizlalási szerződést UGYANCSAK KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL BEINDUL AZ 19G4 ÉVI KOCATART ASl ÉS SÜLDÖNEVFLÉS1 AKCIÓ. BIKA-, TINOHIZLALAS1 AKCIÓ — ÜSZÖHIZLALAS1 AKCIÓ KISSÜLYÜ NÖVENDÉKMARHA NEVELÉSI AKCIÓ és a HÁZTÁJI és EGYÉP. GAZDASAGOK SELEJT TEHENÜK ÉRTÉKESÍTÉSÉ TERÉN KEDVEZŐ LEHETŐSÉGEKET VEHETNEK IGÉNYBE. Amennyiben selelt tehenük helveti üszőt állítanak tenyésztésbe úgy az I o„ vagy TI o. minőségű tehénért az állam) szabadfel vásárlási áron felül ke-ként S — Ft OszébeálKtásI prémiumot kannak Magas árak! — TermelőraBvefkezetek részére kamatmentes hitel valamint plAnvös feltételek mellett biztosítunk nagyüzemi felárat Rgré. ni és há7tá1l termelők részére kedvezményes abraktakarmány luttatás Bővebb felvilágosítást tárásl klrer kéltségeink, valamint községi felvásárlóink nyúltanak. SZOLNOK HFVFS MFOYEI Allatforgalmi V. Rendkívüli ülést tartott az MTS megyei e’nöksége 220 ezer forint állami támogatás pótlólag az egyesületeknek — Elfogadták a jövő évi versenynaptárt APRÓHIRDETÉSEK) HIRDETÉSI DIJAK aoró- hii Jetes Hétköznap szavanként i.- vasamat 2.- Ft (a leakisebb tünetes 10 szó), keretes túr Sete« esv nasab szélességben mm-kent hétköznap 2.50 vasarnac s.- Ft Koszonetnvilvámtas és soros szövegkorlemenv -tua soronként hétköznap 0.— vasárnap 12.- Ft. - A vasárnapi lapba csak péntek félután 17 óráig veszünk fel hirdetést. ALLAS JÁSZAROKSZ ÁLLÁS és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet azonnali belépéssel kirakatrendező dekoratőrt keres. Fizetés szakképesítés szerint. Jelentkezés írásban vagy személyesen: Jászárokszállás, Engels tér 1. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI munkahelyre helyi és környékbeli lakosú elektromérnököt, elektrotechnikust és elektroműszerészt felveszünk. Jelentkezés: FMV kirendeltség, Törökszentmiklós Kossuth Laj'os u. 122. (vasárnap is) és Finom- mechanikai Vállalat — Budapest, X., Fehér u. 10 szám. SZOLNOKI VÍZMŰ központja pénzbeszedőt keres Vezseny—Tiszavárkony munkahelyre. — Jelentkezés a központban. SZOLNOK MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI gépjavító VÁLLALAT GYAKORI,AT- TAL RENDELKEZŐ MOTORSZERELŐKET VESZ FEL. JELENTKEZNI LEHET A VÄIXALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN 8-12 ÓRÁIG. SZOT.NOK VORÖS- IIADSEREC ÜT 33. TELEFON: 30-03 30—04. SZOLNOKI Vas- és Faipari' KTSZ képesített könyvelőt keres — technikumi érettségivel — számlázói munkakörbe. Adóügyekben jártas előnyben. Telentkezés • írásiban vagy személyeesn. PALOTÄSI állami gazdaság. BESENYSZÖG-PA- LOTAS, - AZONNALI BELÉPÉSRE KERES SZAKKÉPZETT FÉRFI SZAKÁCSOT. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. ÚTIKÖLTSÉGET FELVÉTEL ESETÉN TÉRÍTÜNK. FŐVÁROSI 3 számú ÉPÍTŐIPARI VÁLLA- ; LAT felvesz norma©'lenőrt (É. M. képesítéssel) kőműveseket karbantartó villanyszerelőket továbbá férfi és női segédmunkásokat Munkásszállás. napi egyszeri étkezés van, a tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest, VIII. kér. Csokonai u. 6. Munkaügyi osztályon. AP4S—VÉTEL 22 DB 20 KILOGRAMMOS GYORSMÉRLEG KTS HIBÁVAL, - 2 DB 50 KG-OS TIZEDES MÉRLEG ELADÓ SZÖVETKEZETEKNEK BIZOMÁNYIN KERESZTÜL, -DECEMBER 17-ÉN. SZOLNOK. Pn, TANGÓ UTCA 1 SZ. ALATTI RAKTÁRUNKBÓL, REGGEL 9-13 ÓRÁIG. HÁLCSZOBABŰTOR eladó. Szolnok, Fiumei u. 37. sz. KOLBÁSZTÖLTÖGÉP és hentes benzinlámpa eladó. Bella, Cibakháza, Bercsényi u. 21. szám. EGY középbarna színű, alig használt intarziás dió hálószoba bútor igényesnek eladó. Megtekinthető mindennap 17 óra után: Szolnok, Lehel u. 2. G. L. LAK AS ÉS CSERE ELCSERÉLNÉM másfélszobás' I. emeleti összkomfortos lakásomat Szolnok város belterületén lévő hasonlóra vagy kétszobásra I. vagy II. emeletig. Szolnok, Szántó utca , P/2 I. emelet 6. Kassai úti iskolánál. BUDAPESTI egyszoba, konyha, spejzes .lakásomat elcserélném szolnoki kétszq- ba ' összkomfortosért. Szolnok, Ságvári út 9. L em. 4. INGATLAN JASZBERENvbeN vasúti hídnál, ideális szép fekvésű beltelek, mindennek való föld, 460 négyszögöl, tó partján eladó. Mérsékelt ár. — Jászberény, Bajnok u. 6. sz. FLÁDÖ Tápiósüly"— Szőlői- nyaralón családi ház. olcsón, nagy telekkel, azonnal beköltözhető állomástól 3 nercre. Leveleket: ..Olcsó 32441” jeligére Bp. Felszabadulás téri hirdetőbe. VÁROSI piachoz közel autóbusz megállónál, vízparton, körülkerített kettő hold gyümölcsös zártkert, azonnal beköltözhető kettőszobás lakással eladó, vagy kertkezeléshez értőknek haszonbérbe kiadó. Ugyanott egyszáz kéve nád eladó. Szolnok, Ady Endre utca 91. sz. GÉPJÁRMŰ JAWA-PIONIR, védőlemezes, igényesnek eladó. Szolnok, Somogyi Béla u. 4. PÓTKOCSIT. Zetorhoz 3-3.5 tonnásat, könyvjóváírással átveszünk. Okmányok szükségesek. Községgazdálkooási Vállalat, Jászberény. EGVFB AUTÖGARÁZS kiadó. Szolnok, Kárász utca 17, sz. (Üt feltöltve). GARÁZS kiadó. Szolnok, Sas utca 1. sz. Bajcsy-Zsi- linszky úti iskolával szemben. VEGYIANYAG Nagykereskedelmi Vállalat szolnoki le- rakata 1964. január 2, 3, 4, 5. 8-án év-végl leltárát tartja, mely Idő alatt az áru kiadás és göngyöleg átvétel szünet eL Hirde*ménv Szajol Község Tanácsa 46/ 1963. sz. határozatával megalkotta az 1/1963. sz. tanács- rendeletét, mely a község köztisztaságával és közegész- Bégügyével foglalkozik. Megtekinthető szombat és vasárnap kivételével mindennap 8 órától 17 óráig a községi tanács vb titkáránál. Szo’noVon, Jászberényben, Törökszentmikióson és Martfűn, az Állami Élelmiszerboltokban HACYVÁSÁR Ajánlatunk Karácsonyi szezon áruk, , csokoládé, függelékek, fűszer, csemege és italáruk; félkész tortalafiok, krémek, tésztakészítéshez szükséges cikkek, hazai é- déli- gyümölcsök, ajándékozási cikkek n a q \f választékban Kedves ismerősei részére küldjön karácsonyra és újévre képeslapot! Már most keresse fel élelmiszer szaküzleteinket, a tolongást így elkerülheti. Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat