Szolnok Megyei Néplap, 1963. november (14. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-06 / 260. szám
V 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. november 6. perc külpolitika Görög kérdőjelek BMSMBííg\ wemml HMBOl i%W| Viharos sai tóértekezlet Lengédében Miközben a lengedez bányában tovább folyik a küzdelem a tizenegy bányász megmentésére, a bányaigazgatóságon tartott sajtóértekezleten viharos jelenetekre került sor. Több bányász ugyanis a sajtó képviselői előtt azzal vádolta meg az ércbánya igazgatóságának vezetőit, hogy túl későn kezdték meg a mentési munkálatokat és elsietve nyilvánították halottnak a 40 bányászt. Söllinger és Ossa- dik vájárok újságírók előtt kijelentették: ők már a múlt hét közepén felhívták az üzemvezetőség figyelmét arra, hogy néhány társuk valószínűleg abba az elhagyott és omladékos bányarészbe menekült, ahol vasárnap hajnalban fel is vették az érintkezést yelük. Ezt a közlésüket akkor azonban nem méltatták figyelemre, s a bányaigazgatóság csak újabb nyomatékos sürgetésre szombaton este szánta el magát arra, hogy próbafúrást végeztet ezen a helyen. Az újságíróknak arra a kérdésére, hogy miért nem közölték ezt a feltevésüket az illetékes hatóságokkal is, a vájárok azt válaszolták, féltek attól, hogy az igazgatóság megtorlást alkalmaz majd velük szemben és kiteszi őket a bányavállalat tulajdonában levő olcsóbérű lakásukból. Stein bányaigazgató magából kikelve utasította el a bányászok vádjait és azt hangoztatta, hogy neki csak szombaton este jutott tudomására ez a feltevés. Stein azt állította, hogy a főakna közelében levő omladékos terület, ahol a bányászokat később megtalálták, egyáltalán nem volt feltérképezve és a bányaigazgatóságnak nem volt tudomása arról, hogy ott üregek vannak. A bányászfaluban közben felháborodást keltett az igazgatóságnak az az elhatározása is, hogy a bányában talált halottakat majd lezárt koporsóban szállítják felszínre és hozzátartozóik nem tekinthetik meg őket „Ebbe semmiesetre sem fogunk beleegyezni — hangsúlyozta a községi tanács egyik tagja — mindenesetre tudni akarjuk azt, hogyan haltak meg ezek az emberek, vajon megfulladtak-e, avagy egyszerűen éhenhaltak, mert a vezetők túlságosan későn fogtak hozzá az általunk ismételten követelt kutatófúrásokhoz”. (MTI) Algéria rendezni kívánja gazdasági kapcsolatait Franciaországgal _ Az algériai kormány legújabb szocializáló intézkedése: a dohány- és gyufaipar államosítása nem keltett Párizsban meglepetést. Bumaza gazdaságügyi miniszter múlt heti párizsi tárgyalásai alkalmával ugyanis már tájékoztatta a francia kormányt a készülő lépésről. Az algériai dohány- és gyufagyártás zömében francia részvénytársaságok kezében volt Bumaza gazdaságügyi miniszter az államosítás bejelentésekor kilátásba helyezte a tulajdonosok kártalanítását és felszólította a gyárak francia műszaki személyzetét, hogy folytassa munkáját. Párizsban ebből arra következtetnék, hogy az algériai kormány bizonyos mértékben módosítja államosító politikájának módszereit: A Libération tudósítója arról ír. hogy az algériai kormány fenn akarja tartani a francia—algériai együttműködést és ezért az eddiginél nagyobb mértékben veszi figyelembe a francia állami és magánérdekeket. A politikai helyzet legfőbb jellemvonása Görögországban évek óta a bizonytalanság, amelyet a november 3-i rendkívüli választások korántsem szüntettek meg Az egyetlen tiszta pont — és egyúttal ez a ■ választások legpozitívabb eredménye is — a Nemzeti Radikális Unió veresége. Több mint tíz évi kormányzás után ez a párt, amelynek tevékenysége az utóbbi években a lehető legszorosabban összefonódott Karamanlisz nevével, elveszítette abszolút többségét és ezzel azt a lehetőséget, hogy kormányt alakítson. Karamanlisz és pártja rendkívül népszerűtlen politikája miatt bukott meg: a tömegek nem bocsátották meg a politikai ■ terrort, amely Lambrakisz meggyilkolásában jutott kifejezésre, az 1961. évi választási csalásokat, a korrupció elburjánzását, a gazdasági és társadalmi elmaradottságot. A polgári ellenzék Apapndreu vezette centrum-párt mesterien érvelt mindezekkel, s a tömegnyomást megnyergelve, ügyes taktikával sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy a választók elégedetlensége az ERE-vel szemben kifejezésre juthatott a választási eredményekben. Az első nagy kérdőjel, hogy a győztes Centrumpárt, amelynek vezetőjét Pál király hétfőn már fel is kérte a kormányalakításra, mit őriz a tarsolyában. A választási ígéretek között sok tetszetős dolog szerepelt, de majd csak a gyakorlat bizonyítja, hogy a Centrum a hatalom meg- kaparintáson kívül akart-e egyebet. Az Avanti tudósítója előzetes jelentésben azt írta, hogy a görög haladó közvélemény a demokratikus . megújhodásnak két feltételét tartja: a politikai amnesztiát és a mélyreható társadalmi— gazdasági reformokat. A Centrum minősítése tehát azon múlik majd, teljesíti-e ezt a két feltételt. Helyzetét minden esetre bonyolítja, hogy nincs többsége az új parlamentben (körülbelül 120 mandátuma lesz a' 300-ból.) Úgy látszik, hogy Karamanlisz terve válik majd valóra, csak éppen fordított előjellel: nem a Centrum hullik majd szét, hanem az ERE-böl válnak majd ki „dissziden- sek”, hogy a kormánynak meg legyen a 151 fős minimális támogatása a képviselőházban. A baloldali EDA-val, amely csaknem harminc mandátummal rendelkezik majd, a Centrum nem kíván összefogni. A bizonytalanságot növeli, hogy Karamanlisz vereségében szerepet játszott a királyi udvar is, amely az ERE vezérének megbuktatásával voltaképpen az amerikai politika leghűségesebb szószólóját „lőtte ki”: Nem véletlen, hogy az amerikai nagykövetség még a választás előtti napon is közvetíteni igyekezett közte és Friderika királyné, a görög politika „szürke eminenciása” között. Megválaszolatlan tehát a kérdés: vajon Washington belenyugszik-e abba, hogy a királyi udvar dinasztikus érdekei és a közös . piaccal való gazdasági kapcsolatok eltérítsék Görögországot az amerikai vonaltól. A választások bizonyos értelemben keresztül húzták a legreakciósabb görög körök elgondolásait: nem Karamanlisz lesz a miniszterelnök, s nem kerül sor az általa tervezett antidemokratikus intézkedésekre sem. S bár a választások nem eredményeztek balra- tolódást olyan értelemben, mint például legutóbb Olaszországban, a tömegek mozgási iránya nem kétséges. Erre utal az a körülmény is, hogy — a Neue Züricher Zeitung tudósítója szerint — az udvarnak Potemianosz tábornok, a királyné egykori parancs- őrtisztje személyében meg van a jelöltje arra az esetre, ha a külpolitikai fejlődés netán katonai megoldást tenne szükségessé. Hétfőn délelőtt az amerikai megszálló csapatok egyik autóoszlopának személyzete újból megtagadta az előírt szabályok teljesítését és nem volt hajlandó magát az ellenőrzésnek alávetni az NDK nyugat-berlini államhatára közelében levő marienfoomi ellenőrző állomáson. A veszteglő autóoszlop zavarta a közlekedést. Az amerikai katonai személyzet azok után tagadta meg az előírt szabályok teljesítését, hogy Nyu- gat-Berlinben a megszálló hatóságok képviselői november 3-án kijelentették; a jövőben a nyugati hatalmaik tartózkodni fognak provokációk elkövetésétől a Nyugat-Németországot Nyu- gat-Berlinnel összekötő közlekedési utakon, s alávetik magukat az érvényben lévő ellenőrzési szabályoknak. * Azt a tényt, hogy a ma- ríenbomi szovjet ellenőrző pontnál feltartóztattak 44 katonát szállító, 12 gépkocsiból álló amerikai konvojt azért, mert az amerikai katonák nem voltak hajlandók alávetni magukat az előírt ellenőrzési rendszaLemondott az olasz korotánj Róma, (AP, TASZSZ) Giovanni Leone kereszténydemokrata kisebbségi kormányának tagjai kedden helyi idő szerint 10 óra 30 perckor minisztertanácsra ültek össze. Húsz perces tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a kormány benyújtja lemondását Segni köztársasági elnöknek. — Segni a lemondást elfogadta és az új kormány megalakításáig az ügyek továbbvitelével a Leone-kor- mány tagjait bízta meg. Római politikai körök véleménye szerint valószínűleg Moro, a keresztény- demokrata párt főtitkára alakítja meg az új kormányt, amelybe pártjának képviselőin kívül a szociáldemokratákat, a köztársaságlakat és a szocialistákat is be kívánja vonni. — Amennyiben az új koalíciós kormány programjára vonatkozólag az érdekelt pái-- tokkal folytatott tárgyalások sikerrel végződnek, akkor 1947 után újból helyet kapnak a kormányban a szocialisták, akiket annakidején a kommunistákkal együtt rekesztettek ki a kormányból. (MTI) bályoknak, az amerikai sajtó úgy tálalja olvasóinak, mint valamiféle új „szovjet blokádot”, kísérletet arra, hogy a nyugati szövetségeseket „megfosszák a. Nyugat-Berlinbe való bejutás jogától”. Csakhogy az amerikai lapok a „blokádról” szóló hangoskodás áradatában kifecsegik, az. amerikai konvojnak november 4-é.n, az ellenőrző pontnál való feltartóztatása mögött voltaképpen az Egyesült Államok katonai hatóságainak szándékos provokációja rejlik. A New York Herald Tribune washingtoni tudósítója az incidens részleteivel foglalkozva azt írja, sok washingtoni megfigyelő ez alkalommal úgy tekinti az amerikai konvoj útját, mint „az oroszok szándékainak tervszerű próbára tételét”. Más tény is bizonyítja, hogy az amerikaiak provokációjáról van szó. Sugár András, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Különös és feltétlenül jellemző tényről adhatunk hírt Moszkvából: november 7-re, az Októberi Forradalom 46. évfordulójának ünnepségeire Moszkvába érkezik 21 amerikai nagytőkés, akik közül sokan többszörös milliomosok. Utazásuk tükrözi azt a hatalmas érdeklődést, RÓMA Sulio olasz közmunkaügyi miniszter bejelentette, hogy Nyugat-Sziciliában felépítik azt a 15 000 hektár föld öntözését biztosító gátat, amelyért a helyi lakosság már 30 éve küzd. Mint ismeretes, a gát felépítése érdekében Danilo Dolei olasz író csak a minap fejezte be tíz napos éhségsztrájkját HAVANNA A kubai fővárosban hétfőn a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából szovjet filmhét kezdődött. BOGOTA A Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottságának 29. plénuma határozatiban üdvözli az SZKP-t és a szovjet népet az októberi forradalom évfordulóján. BELGRAD A belgrádi Jadran filmszínházban a Nagy Októberi Forradalom évfordulója alkalmából szovjet filmfesztivált rendeznek. DELHI Mint az indiai sajtó jelenti, Lakhnauban hét, Chandigarhban hat kommunista párttagot bocsátottak szabadon, akiket annak idején az úgynevezett védelmi törvény alapján tartóztattak le. CANBERRA (MTI) Hivatalos adatok szerint Ausztrália lakossága 1963. június 30-án 10 916 249 fő volt. CARACAS (Reuter) Venezuelai szabadságharcosok hétfőn felrobbantották a Maracaibo tó olajmezőit az Amuay finomítóval összekötő olajvezetéket. A robbanás tüzet okozott. November 7-én katonai díszszemle tesz Moszkvában Moszkva, (TASZSZ) Az októberi forradalom 46. évfordulóján, november 7-én a moszkvai Vörös téren 10 órakor a moszkvai helyőrség csapatai díszszemlét tartanak; A felvonuló alakulatokat Malinovszkij marsall, honvédelmi miniszter fogadja, a díszszemle parancsnoka pedig Beloborodov hadse- regtábomok, a moszkvai katonai körzet parancsnoka lesz. Szintén a Vörös téren 10.45 órakor megkezdődik a szovjet főváros lakóinak ünnepi felvonulása. (MTI) amellyel az amerikai társadalom valamennyi rétege a Szovjetunió nagy sikerei felé fordul. Valamennyien meghívót kaptak a Vörös Tér tribünjeire, ahonnan végignézik majd a moszkvai helyőrség díszszemléjét és a szovjet főváros dolgozóinak felvonulását. Az utazás magánjellegű, s nem szovjet szervek vagy vállalatok meghívására történt. (MTI) ANKARA (AFP) Kedden reggel Ankarában megkezdődött a Cento katonai szövetség hadügyi bizottságának 14. ülésszaka. ÚJDELHI (Reuter) A kyotói Doshisha japán egyetem alpinistái megmásztak a nyugat-nepáli, 7034 méter magas Saipa- hegyet, amelynék csúcsán eddig nem járt ember. Egy kyotói diák és egy bennszülött sherpa vezető október 21-én érte el a csúcsot BELGRAD (MTI) A jugoszláv sajtó ünnepli a Tanjug jugoszláv hírszolgálati iroda alapításának 20. évfordulóját. A Tanjug a jugoszláv népfelszabadító harc viharos napjaiban, 1.943. október 5-én küldte Jajcéből első hírét a világba: ebben tudtul adta az AVNOJ (Jugoszlávia népfelszabadító antifasiszta tanácsa) második ülésszakának történelmi határozatát: az új Jugoszlávia megalakulását. A Tanjug ma naponta félmillió szót továbbít Jugoszláviába és a világba. Külföldről, a világ minden részéből a Tanjug 30 munkatársa küldi tudósításait Belgrádiba. A Tanjug szerkesztőségében 26 külföldi hírügynökség és 15 rádióállomás híreit dolgozzák fel. A többi között huszonnyolc napilapnak és a rádiónak küld a Tanjug naponta híreket, s 31 országnak sugároz napról napra, angol, francia és spanyol nyelvű adásokat. VARSÓ (MTI) Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság új rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Varsóba érkezett; BOGOTA (AFP) Bogotában hétfőn nagy riadalmat keltett, amikor a város határában ejtőernyővel egy bombaalakú tárgy ereszkedett le. Később megállapították, hogy egy rádió- vevőkészülékről van szó, amely valószínűleg az egyik mesterséges holdról vált le. VARSÓ (MTI) Jánossy Lajos akadémikus vezetésével magyar atomfizikusok érkeztek a lengyel fővárosba. A küldöttség meglátogatja a varsói és krakkói atomfizikai kutatóintézetet és összeegyezteti a két országnak az atomenergia békés fel- használása céljából folyó további tudományos együttműködési tervét. BÉCS (MTI) A napokban kiállítás nyílt meg Grúzban, amely a svájci órásművészet rendkívüli darabjaival ismerteti meg az érdeklődőket. A kiállított 120 különleges időmérő közül a legeredetibb kétségkívül egy mindössze 1.35 milliméter átmérőjű óra. Mutatója elefánt- csont és a szerkezetet arany dollárérmébe építette be alkotója, aki évekig dolgozott mesterművén. A legnagyobb érték a 167 brilliánssal díszített női platinaóra, amely potom 670 000 schillingért eladó. KAIRÓ (Reuter) A kairói kormányzó meghívására ötnapos látogatásra az Egyesült Arab Köztársaságba érkezett Willy Brandt nyugat-berlini polgármester. ALGÍR (TASZSZ) Algírban a Szovjetunió és Algéria első hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményét az elszámolások megkönnyítése és rendszerességének biztosítása végett a felek fizetési egyezményt is kötöttéi*-itefiyes 7M$ & Nipluf%-ot Makacs ember Amerikai köfekedés a nyugat-berlini ellenőrzésnél Amerikai nagytőkések a Szovjetunióban