Szolnok Megyei Néplap, 1963. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1963-08-04 / 181. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. augusztus C Vasárnapi sportműsor ATLÉTIKA Megyék közötti béke kupa verseny második fordulója: Szolnok—Békés megye válogatottjai között, Szolnok, MÁV sporttelep, 15.30. A váltófutó szánjpkra a Szó. MÁV —Bp. Spartacus NB Il-es labdarúgó mérkőzés szünetében kerül sor. Mindkét megye csapatában több válogatott és országos vidéki bajnok is szerepel. TEKE Felszabadulási vasutas kapa: Szolnok, Járműjavító négyes pálya, 8 óra. A Kecskeméti Vasas, a Kecskeméti MÁV, a Szegedi Vasutas, Rákoshegy és a Szolnoki MÁV együttesei vesznek részt. LABDARÜGÄS NB II.: Ma kezdődik a labdarúgó NB Il-ben az őszi egyfordulós bajnokság. Jászberényben megyei rangadóra kerül sor a két újonc, a Jászberényi Lehel és a Szolnoki MTE együttesei között. A találkozó 16.30-kor kezdődik, Czirják bíráskodása mellett. Mindkét együttesnél még bizonytalan az összeállítás. így csak kereteket jelöltek, melyekből közvetlenül a mérkőzés előtt állítják össze a pályára lépő tizenegyet. A Lehelnél sok a sérült. A keretük a következő játékosokból áll: Sándor, Magyar, Nagy I., Pán- csics, Novák. Józsa, Oláh, Sánta, Sárközi, Nagy II., Szántai, Fülöp, Tóth Gy. Az MTE menetrendszerű 12.20- as vonattal a következő játékosokkal utazik Jászberénybe: Sárkány, Sári I., Makai. Zalai, Papp I.. Pat>p II.. Pálmai, Pallai, Sári II., Vilisch, Karakas, Borzi, Cs. Farkas. Szolnokon a MÁV — Bp. Spartacus mérkőzést játsszák le, 16.30-kor Vízhányó bíráskodása mellett. A vasutas csapat' nem a legjobb előjelekkel rajtol. Néhány játékos a múlt évi csapatból leállt, mások különböző okok miatt még nem kezdték el az edzést. Az edző közvetlenül csak a kezdés előtt jelöli ki az aiábbi keretből a Spartacus ellen szereplő csapatot: Borók, Józsa, Abonyi, (Kegyes), B. Nagy, Gógány, (Karkecz), (Tóth L.), Német, Kalmár, Csábi, Tóth II., Dobos I., Fejes, Munkácsi. A mérkőzés esélyese a jóképességű, több NB I-es játékossal megerősített fővárosi együttes. A MÁV fiatal együttese azonban lelkesedésével esetleg kiegyenlítheti az erőviszonyokat. Megyei nyári kupa elődöntő: Karcagi Honvéd—Tisza- jenő Karcag, 10.30, Horváth (Ozsvár—Klimon). Járási nyári kupa elődöntő: Tiszatenyő—T. Fáklya Ti- szatenyő, 17, Csala, Tamáspuszta — Törökszentmiklósi Gépgyár Tamáspuszta, 17.30, Csák I. Barátságos mérkőzések: Törökszentmiklósi járási válogatott—T. Vasas Törökszent- miklós, 17, Fehér (Rudel). — Előtte: a város két úttörő válogatottja Észak és Dél csapata mérkőzik Ricza bíráskodása mellett. Kunszentmártoni Vörös Meteor úttörő—Kunszentmártoni Spartacus úttörő Kunszentmárton, 14.30, Kunszentmártoni Vörös Meteor II.—Kunszentmártoni Spartacus II. Kunszentmárton, 15.30, Kunszentmártoni Vörös Meteor I.—Kunszentmártoni Spartacus I. Kunszentmárton, 17.30. Mindkét mérkőzést a Dózsa válogatott nyerte Szolnokon Nagy közönség sikere volt az NDK Dinamó válogatott és a magyar Dózsa válogatottak találkozójának. A nemzetközi torna a B csapatok mérkőzésével kezdődött. Dózsa „B” válogatott- Dinamő (NDK) B válogatott 6:5 (2:0, 1:1, 3:2, 0:2) Damjanich uszoda, 1500 néző. Vezette: Manfred Koch (NDK). Dózsa „B”: Denk - Fintér, Brinza — Kuczora — Bolya, Hasznos II, Mahrer. Csere: Elek, Pintér, II. Edző: Czapkó Miklós. Dinamó „B”: Korb — Zinner, Rusche — Eifert — Rund, Schüller, Blu- dan. Edző: Rolf Bastei. A gólok sorrendje: Brinza, Hasznos II, Hasznos II, Schüller, Brinza, Brinza, Kuczora, Rund, Zinner, Rund, Zinner. A Dózsa jobban kihasználta helyzeteit mint a kitűnően úszó, de pontatlanul passzoló Dinamó. Jók: Denk, Pintér, Brinza. illetve: Rund, Schüller. Dózsa „A” válogatott- Dinamó (NDK) „A” válogatott 6:4 (1:0, 1:1, 2:2, 2:1) Vezette:. Rákos, Dózsa „A": Boross — Ringelhann, Pócsik — Kusztos — Koncz, Martin, Kanizsa. • Csere: Utassy. Edző: Czapkó Miklós. Dinamó (NDK) „A”: Fehn — Hans, Fritsche — Bezold — Wenzel, Vohs, Strobach. Csere: Kollmey. Edző: Rolf Baster. A gólok sorrendje: Kanizsa, Pócsik, Fritsche, Bezold, Kanizsa, Utassy, Fritsche, Kusztos, Bezold, Kusztos. A Dózsa „A” válogatott csak nehéz küzdelemben tudott győzni. A Dinamó játékosai jól kihasználták erőfölényüket. Különösen az utolsó két negyedben sok volt a dulakodás és a közelharc. Jók: Kusztos, Kanizsa, Utassy, illetve: Fritsche, Kollmey, Strobach, ( Jpr^hTWöetIsTP) ÁLLÁS TÖBB éves gyakorlattal rendelkező képesített ipari könyvelőt keresünk 1963. augusztus 1-ével való belépéssel forgalmi könyvelői beosztásba. — Jelentkezés: Mezőtúri Építőipari KTSZ Mezőtúr, Bajcsy-Zs. u. 37/a Iz. NAGYÜZEMI GYAKORLATTAL rendelkező állattenyésztési brigádvezetőt és tejházkezelőt keres Szolnok-közeli nagy állami gazdaság. „Nagyüzemi gyakorlat” jeligére a kiadóhivatalba. KÉPESÍTETT könyvelőt keresünk főkönyvelői beosztásba, szeptember 1-i belépéssel. Építőipari gyakorlattal előnyben. — Jelentkezni személyesen, írásban, vagy telefonon. Kengyeli Vegyesipari KTSZ, telefon: 11. Fizetés megegyezés szerint. SZOLNOKI Viz- és Csatorna- művek felvételre keres két fiatal általános mérnököt, — vagy nagy gyakorlattal mélyépítő technikusokat, két fiatal gépészmérnököt, villamos mérnököt, vagy gyakorlattal technikusokat és egy TTK végzett biológust. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés: Szolnok. Verseghy út 3/2. A TÓSZEGI Gépállomás azonnali belépésre hegesztő es traktorszerelő szakmunkásokat keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. AUGUSZTUS 10-1 belépéssel, hosszantartó 3 éves munkára, a Karcagi Kórház építkezés területére keresünk kőműves, ács, vb. szerelő szakmunkásokat, - valamint kubikosokat, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet az EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok. Beloiannisz u. 14/a, valamint az építésvezetőségen, Karcag, Vásár tér 2 szám. VIZSGÁZOTT főszakácsot, önálló virágkertészt és nagy mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező bérelszámolót állami gazdaságba azonnal felveszünk. Jelentkezést kérjük: „Jó szakmunkás” jeligére a kiadóhivatalba megküldeni. FELVÉTELRE keresünk nagy szakmai gyakorlattal rendelkező központi fűtés- szerelő, kőműves, épületburkoló, tetőfedő szakmunkásokat szakoktatói munkakörbe, valamint építőipari technikusokat technikus és tanári beosztásba. Jelentkezni lehet a 605. számú Iparitanuló Intézetnél, Szolnok, Petőfi S. u. 1. Ütiköltséget nem számítunk. ADÁS-VÉTEL EGY jó állapotban lévő NDK hálószoba bútor eladó. Szolnok, F. Bede u. 3. sz. fsz. Seress. JO állapotban lévő keskeny- film vetítőgép eladó. Érdeklődni lehet a Karcagi Kísérleti Gazdaság szakszervezeti bizottságánál Tilalmason. ELKÖLTÖZÉS miatt sürgősen eladó kertvárosi gyümölcsös, díszfenyők, bútorok, jeges jégszekrény, hordók, tüzelő, 16 családos méhészet, mülépek. Érd.: Szolnok, Rendelőintézet. Sebészet. MOZAIKLAPOK szép mintákkal, fehér cementből is készülnek. Kérjen mintakár- tyát: Molnár Sándor, Tisza- földvár. BORTERMELŐK figyelem! Szövetkezetünk készletéből használt boros hordót ajánlunk kedvezményes literenkénti áron. Érdeklődni lehet: Fmsz központ, Szolnok, Beloiannisz u. 34. Telefon: 32—02, kereskedelmi osztály, LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM Szolnokon a város központjában lévő 4 szobás komfortos lakásomat kétszoba összkomfortosért. — „Gyors csere” jeligére a szolnoki hirdetőbe, ELCSERÉLNÉM Jászberény központjában lévő kétszobás lakásomat hasonló szolnokiért. Futó, Szolnok, telefon: 31-41. KARCAGIVAL házat cserélnék. Két szoba, konyha, gazdasági épületek, gyümölcsössel, egy hold belsőség. Pécs — uránbányához 17 km. Farkas József (alsó) Szabadszentkirály. INGATLAN KIS családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Csokonai u. 38/a. GÉPJÁRMŰ NAGYKEREKÜ, jó állapotban lévő 350 köbcentis JAVA motorkerékpár eladó. — Érdeklődni lehet: Dr. Somos János, Szolnok, Thököly u. 13/1 sz. ELADÓ 440-es Skoda-Spar- tak príma állapotban. Szolnok, Hubay Ferenc út 15. BMW törpeautó eladó. Szolnok Mártírok útja 2. Tóth, telefon: 11—81. 340-es BMV személygépkocsi, kifogástalan állapotban olcsón eladó. — Megtekinthető VIII. 4-én, vasárnap 12—18 óráig Szolnok, Dobó István u. 35/B, PANNÓNIA 8000 km-t futott eladó. Hegedűs József, Tószeg. JÖ állapotban lévő 250 köbcentis JÁWA eladó. Patkó, József Attila u. 16. Karcag. 10 000 km-t futott 175 köbcentis JÁWA Zetka eladó. Kisújszállás, Móricz Zs. 17. JO állapotban lévő fekete Wartburg eladó. — Morótz Gyula, Szolnok, Abonyi úti erdészház. FEKETE Pannónia, alig használt és tricikli príma ál- ’apotban eladó. Tószeg, Varga József, Bocskay u. 2. sz. HÁZASSÁG SÜKETNÉMA 34 éves, budapesti lakos, vékony alakú sorstársnő fényképes válaszát kéri, házasság céljából „Béla1 27976” jeligére a Bp. Felszabadulás téri hirdetőbe, EGYEB HA gyógyulni, üdülni, pihenni akar, úgy keresse fel a Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat Strandfürdőjét. A fürdő gyönyörű erdő közepén, kiváló hatású gyógyvízzel várja a megye dolgozóit. Úszómedence és csónakázó Is rendelkezésre áll kedves vendégeinknek! SZÜLÖK FIGYELEM! AUGUSZTUS HO 1-TOL GYERMEKCIPŐ ÉS ISKOLATÁSKÁK JAVÍTÁSÁT AZONNALI VÁLLALÁSI IDŐRE, - DE LEGKÉSŐBB 24 H-N BELÜL ELKÉSZÍTI A BORIPARI SZÖVETKEZET JA- V1TORÉSZLEGE. CIPÓ JAVÍTÁS: SZOLNOK, BELOIANNISZ U, 79. SZ. KÖZPONTI JAVITORESZLEG. - TÄSKAJAVITÄS: SZOLNOK, CSARNOK UTCA 6. SZ. ALATT, SZOLNOKI CUKORGYÁR 18 éven felüli férfi segédmunkásokat SZERZŐDTET a kampány idejére (kb. 1963. szeptember 1—1964. január 15-ig). Munkásszállást étkezést, munka- és védőruhát biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban: SZOLNOKI CUKORGYÁR MUNKAÜGYI OSZTÁLY A CSEPEL KERÉKPÁR MOTORKERÉKPÁR NAGYKERESKEDELMI VALLALAT értesíti azokat, akik személygépkocsit szándékoznak vásárolni, hogy Moszkvics 407 Skoda Octávia Super Wartburg Limousine Trabant Combi Trabant Limousine típusú személygépkocsikra megrendelést fogad el, 1963—64. évi szállításra. Az átadást a gépkocsik beérkezése sorrendjében eszközöljük. Kérjük, a megrendeléseket; a vállalat címére Budapest, VI,. Bajcsy- Zs, út 53 sz, alá küldeni. ..........................um............. »11» m i «JJ A* n mmuui Ezt nem lehet kihagyni... Nyári vásár augusztus 5—17-ig Férfi zakó Tveed szövetből Női nyári mosóruha................. Nő i pongyola kartonból .......... Nő i és bakfis nylon-blúz.......... Nő i és bakfis blúz műselyem Twillből ...................... ... Női kosztüm............................... Nyom ott pamut- és műszálanyagok ............................... Sh ottis műszál női ruhaszövet 80 cm-es ................. .......... Nylon ok ............................... ... Ny omott műselymek ... ... Női fürdőruhák ... ... ... ... Leányka és bakfis fürdőruhák Szatén női kombiné................. Szatén hálóing ........................ Bőröndök ... ........... ... 39 0.00—500.00 Ft 100.00— 220.00 Ft-ig 120 00—250.00 Ft-ig 144.00— 200.00 Ft-ig 60.00—170.00 Ft-ig 850.00— 1400.00 Ft-ig helyett 270.00—350.00 Ft-ig helyett 70.00—160.00 Ft-ig helyett 85.00—175.00 Ft-ig helyett 100.00—160.00 Ft-ig helyett 42.00—120.00 Ft-ig helyett 600.00—980.00 Ft-ig 20.60— 67.80 FtÁg helyett 14.40— 47.50 Ft-ig 55.00 Ft helyett 38.1 75.00— 165.00 Ft-ig 40.70— 63.30 Ft-ig 70 00—320.00 Ft-ig 36.00— 179.00 Ft-ig 88.00— 140.00 Ft-ig 180.00—235.00 Ft-ig 78.00— 215.00 Ft-ig 50 Ft helyett 52.50—115.50 helyett 28.50— 53.80 helyett 49.00—224.00 helyett 25.20—125.30 helyett 70.40—112.00 helyett 144.00—188.00 helyett 54.60—150.50 kaphatók az árusításra kijelölt áruházakban és boltokban. Ft-ig Ft-ig Ft-ig Ft-ig Ft-ig Ft-ig Ft-ig