Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-06 / 156. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. július 8. Moszkvába érkezett a Kínai Kommunista Párt küldöttsége Véget értek bonnban a francia—nyugat­német tanácskozások Moszkva, Sugár András, az MTI moszkvai tudósító- ja jeleníti: Pénteken, magyar Idő szerint 12 óra 25 perckor Teng Hsziao-ping főtitkár vezetésével külön repülő­gépen megérkezett Moszk­vába a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak küldöttsége, amely részt vesz a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának kül­Bukarest (MTI) Az észak-romániai Ma­rosludason a napokban részlegesen üzembe helyez­ték az ott épülő hőerőmű 110 kilowattos transzformá­tor állomását, ami lehetővé teszi egy új energetikai csomópont kialakítását. Ugyanakkor Marosludas és Halmi közötti nagyfe­szültségű, 400 kilovoltos vezetéket, — amely a maga Hétfőn kezdődik Berlin, (MTI) Nagy nemzetközi érdek­lődés előzi meg a több mil­lió zsidó meggyilkolásáért felelős Globke nyugatnémet államtitkár elleni pert, amelynek tárgyalását hét­főm tíz órakor kezdi meg az NDK Legfelső Bírósága. A tárgyalásra több mint húsz országból érkeznek megfigyelők, közöttük neves jogászok és történészek. — Többen már meg is érkez­tek Berlinbe. Hazánkat dr. Szalay József, a Magyar (Folytatás az I. oldalrólJ hogy ezzel párhuzamosan megvalósítható lesz a meg. nemtámadási szerződés isi A legtöbb kommentátor ez utóbbi szerződés megköté­sének akadályát abban lát­ja, hogy az közvetve a Né­met Demokratikus Köztár­saság elismerését jelentené. Vannak ezzel szemben olyan hangok is, amelyek arra utalnak, hogy ez a probléma áthidalható len­ne. A kérdésben a nyugati sajtó nem teljesen egysé­ges, hiszen akadnak olyan polgári lapok is, amelyek mindkét javaslat együttes elfogadását a nyugat szá­mára ajánlatosnak tartják, A Daily Herald például vezércikkében hangoztatja, hogy a világnak a Kelet- Nyugat közti megértésre van a legsürgősebb szüksé­ge. elsősorban az atomrob­bantási kísérletek betiltá­sára, „A részleges egyezményt az atomfegyverkísérletek megszüntetéséről ostobaság volna visszautasítani — ir_ ja a lap. — Hruscsov to­vábbá megnemtámadási egyezményt ajánlott. Miért ne fogadnék el? Hát nem hangoztatta a Nyugat döttségével kezdődő párt- közi tárgyalásokon. A delegációt a szovjet főváros Vnukovói repülő­terén Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, va­lamint az SZKP küldöttsé­gének többi tagja fogadta. Ott voltak a Kínai Nép- köztársaság moszkvai nagy­követségének diplomáciai beosztottjai. (MTI) nemében az első Romániá­ban — 110 kilovoltos fe­szültséggel határidőre üzembe helyeztek. Ez a 206 kilométeres ve­zeték összekapcsolja a ro­mán energetikai rendszert a Szovjetunió, Csehszlová­kia, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és Magyarország energeti­kai rendszerével. a Clobke-per Népköztársaság Legfelső Bíróságának elnöke és Sós Endre, a magyar izraeliták országos képviseletének el­nöke fogja képviselni. A perre külön tudósítókat küld számos nyugati hír- ügynökség és több tekin­télyes napilap. Eddig 12 nyugatnémet újság kért sajtójegyet tudósítója számára. A tárgyalás megnyitásá­ról az Intervízió keretében közvetítést ad az NDK te­levíziója. minduntalan, hogy nem akarja a Szovjetuniót meg­támadni?“ Az atomkísérletek meg­szüntetését követelő világ­méretű népi mozgalom, a még nyugati sajtóban is fellelhető józan hangok mellett, vannak az egész­séges tendenciákkal ellen­tétes fejlemények is. Ken­nedy nyugat-európai utazá­sa például ismét felszínen tartotta a sokoldalú atom- üt-erő kérdését. De Gaulle és Adenauer tanácskozásai ugyancsak ismét felszínen tartják a fegyverkezési erőfeszítésekéi. U ruscsov berlini beszé- de reményeket kelt a népekben, amelyek el­várják. hogy a tanácskozá­sokon a Szovjetunió mel­lett részt vevő másik két partner Anglia és az Egyesült Államok is jó­szándékot mutasson és hoz­zájáruljon a hőn óhajtott sikerhez. A szovjet enged­ményre, a szovjet tárgyalá­si készségre nyugati enged­ménnyel és nyugati tárgya, ló készséggel kell válaszolni. Csak így és csakis így lehet visszazárni a palackba az atomszellemet. Gombos Lászó Bonn, (MTI) Pénteken délelőtt De Gaulle elnök látogatást tett Lübke köztársasági el­nöknél, majd az Adenauer és De Gaulle által vezetett kormányküldöttségek to­vább folytatták tárgyalásai­kat a bonni kancellári pa­lotában. A tárgyalások délben ér­tek véget, ezután De Gaulle ebéden látta vendégül Adenauert és a nyugatné­met vezetőket, majd dél­után 17.00 órakor vissza­repült Párizsiba. Pénteken délután nyilvá­nosságra hozták a tanács­kozásokról kiadott záróköz- leményt. Diplomáciai körök­ben a tanácskozásoknak a záróközleményben feltün­tetett eredményét meglehe­tősen soványnak minősítik: a hivatalos közlemény az együttműködési készségről hangoztatott frázisokon kí­vül mindössze két téren jelent be konkrét megálla­podást: 1. A két ország külügy­miniszterei egyezményt ír­tak alá egy francia—nyu­gatnémet közös ifjúsági szerv létrehozásáról, amely­nek az lesz a feladata, hogy kölcsönös látogatásokat és egyéb hasonló akciókat bo­nyolítson le; 2. A hadügyminiszterek megállapodtak több közös fegyvergyártási tervben, valamint a két hadsereg kö7,ötti csereakciókban. En­nek keretében a Bundes­wehr egyes alakulatai a francia hadsereg köteléké­ben teljesítenek majd szol­gálatot és megfordítva. A közleményből kitűnik, hogy a nyugateurópai poli­tika számos vitás kérdésé­ben a tárgyalásokon nem sikerült megállapodásra jut­ni. Így elhalasztották a döntést a közös piac és Moszkva (TASZSZ) Malinovszkij marsall szovjet honvédelmi minisz­ter a Krasznaja Zvezdi- ban kifejti, milyen felada­tokat rónak a szovjet fegy­veres erőkre az SZKP Központi Bizottságának jú­niusi plénumán az ideo­lógiai kérdésekről hozott határozatok. A szovjet fegyveres erők­nél folytatott ideológiai munka fő célja tovább fo­kozni a hadsereg és a ha­diflotta harci készenlétét és harcképességét, az egész személyi állomány politikai éberségét és öntudatos fe­gyelmét Uj embert kell nevelni, — mutat rá a marsall — aki aktívan építi a kommu­nizmust, eszmei meggyőző­dés alapján, hősiesen vé­delmezi a szocialista hazát. Határozottan harcolni kell a katonák tudatában és magatartásában még meg­lévő múltbeli csökevények ellen, a burzsoá ideológia ellen, le kell leplezni az imperializmus agresszív, embertelen jellegét. Malinovszkij marsall megállapítja; hogy a Szov­jetunió törhetetlen ereje, állandóan növekvő katonai fölénye, a szocialista tábor egyre gyarapodó hatalma leküzdhetetlen gát az im­perialisták agresszív törek­véseivel szemben. Ezért az imperializmus ideológusai „belülről”, az imperialista ideológia segítségével sze­retnék aláásni társadal­munkat”. Meggyőző érve­léssel, az új szovjet valóság megcáfolhatatlan tényeivel mély tudományos követ­keztetésekkel kell küzdem e törekvés ellen. Malinovszkij marsall Anglia jövőbeni kapcsola­tainak kérdésében. Ezzel a problémával július 11-én a „hatok” minisztertanácsa foglalkozik majd Brüsszel­ben. Áll ez továbbá a közös piacon belüli agrárproblé­mák rendezésére. Ebben a kérdésben a francia és nyu­gatnémet álláspont homlok­egyenest ellenkezik egymás­sal. A közlemény szerint most szakértőket bíznak meg e kérdés további ta­nulmányozásával. A kétnapos francia—nyu­gatnémet tanácskozások lé­nyegét a következőkben le­hetne összefoglalni: 1. Bonn és Párizs a Kelet és f\vugat közötti kérdések­ben továbbra is a kerék­kötő szerepét játssza; 2. katonai téren még to­vább fokozzák az együtt­működést a két ország kö­zött; 3. a nyugateurópai poli­tika kérdéseiben viszont lazult az együttműködés Bonn és Párizs között. Ennek oka egyrészt az. hogy az Adenauer-korszak alkonyá­val Bonnban egyre nagyobb befolyáshoz jutnak az „an­golszász vonalat” képviselő politikusók, másrészt ped;g az. hogy gazdasási téren a közös piacon belül -"vre inkább kiütköznek az cd* dig politikai okokból eltus­solt érdekellentétek. (MTI) Sok nyugat­német ment át az NDK-ba Berlin, (TASZSZ) Június 21—27 között több, mint kétszáz nyugat­német állampolgár ment át a Német Demokratikus Köztársaságba. A KRASZNAJA ZVEZDA AZ IRAKI KURDOK ELLEN VISELT IRTÓHÁBORŰRÓL A Krasznaja Zvezda pénteki száma nemzetközi szemléjében megállapítja, hogy az „iraki kormány­csapatok lényegében töme­ges irtóháborút viselnek a kurdok ellen „miután nem értek el sikereket a kurd csapatok elleni nyílt har­cokban, az iraki kormány­körök, a magát szocialistá­nak nevező Baath párt ve­zetésével a békés kurd la­kosság ellen fordultak. Tüzérség és légihaderő lövi és semmisiti meg azokat a településeket, ahol kurdok élnek. A bagdadi kormánykö­rök — hangsúlyozza a cikk — Kurdisztánban tulajdon­képpen az ENSZ alapok­mánya által tiltott népirtás (genocid) politikáját alkal­mazzák. — A kurd nép ellen vi­selt irtóháború haragos fel­háborodást kelt a világ közvéleményében. AZ ANGOL KONZERV ATÍVEK VERESÉGE KÉT IDŐKÖZI VÁLASZTÁSON LONDON (MTI) Konzervatív jelöltek sú­lyos vereséget szenvedtek a csütörtökön tartott két időközi válaszáson West Bromwitchben és Dept- fordban. Mindkét kerület­ben a munkáspárt nagy többséggel győzött. Kataszt­rofális volt a konzervatív vereség West Bromwich kerületben, ahol a tory je­lölt a harmadik helyre szo­rult a munkásnárti és libe­rális jelölt után. SAJTÓÉRTEKEZLET A MONGOL FORRADALOM 42. ÉVFORDULÓJA ALKAT,MÁBÓL A Magyar Üjságírők Or­szágos Szövetsége és a Mongol Népköztársaság bu­dapesti nagykövetsége pénteken a Magyar Sajtó Házában sajtóértekezletet rendezett a mongol forra­dalom 42. évfordulója al­kalmából. Az összejövetelen — amelyen a magyar újság­írókon kívül több külföldi sajtóorgánum magyarorszá­gi tudósítója is részt vett — Zs. Banzar, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete számolt be a baráti ország elmúlt évti­zedekben elért eredményei­ről, az ipar, a mezőgazda­ság és a kultúra fejlődé- sérőli NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI SZEMINÁRIUM NYÍLT MEG MOSZKVÁBAN MOSZKVA (TASZSZ) Negyven ország fiataljai vesznek részt azon a nem­zetközi szemináriumon, amely „a Szovjetunió építi a kommunizmust” címmel pénteken nyílt meg Moszk­vában. A szemináriumot európai ázsiai, afrikai és latin-ame­rikai országok ifjúsági szervezeteinek kérésére hívták össze, mert egyre nagyobb érdeklődés nyilvá­nul meg a fiatal szovjet nemzedék élete iránt. MAGVAR PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT jPÁRIZSBA PÁRIZS (MTI) Pénteken reggel dr. Pes­té László vezetésével Pá­rizsba érkezett a magyar országgyűlés küldöttsége. A magyar képviselőik a fran­cia nemzetgyűlés francia— magyar parlamenti cso­portjának meghívására nyolc napot töltenek Fran­ciaországban. A Gare de L’est-en Edmond Bricout, a francia nemzetgyűlés háznagya a francia—ma­gyar parlamenti csoport el­nöke üdvözölte a magyar küldöttséget. HRUSCSOV ÜDVÖZLETE AZ ALGÉRIAI NÉPHEZ MOSZKVA (TASZSZ) Nyikita Hruscsov szov­jet miniszterelnök Ben Bella algériai miniszterel­nökhöz küldött táviratában a független algériai állam fennállásának első évfordu­lója alkalmából üdvözletét küdi a hős algériai népnek. Táviratában Hruscsov hangsúyozza. hogy minden feltétel megvan a szovjet— algériai kapcsolatok továb­bi gyümölcsöző fejlődésé­nek, majd kifejezi azon reményét, hogy a szovjet— algériai barátság és együtt­működés a jövőben is a két ország népének érde­kében. a világ javára fog fejlődni! február 18-tól március 2-ig Leoppoldvilleben megtar­tott értekezleten határoza­tot hozott arról, hogy en­nek a három országnak teljes jogú tagságát társu­lási státusra minősíti visz- sza. Az ECOSOC pénteken 16 szavazattal ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással (Salvador) jóváhagyta az Afrikai Gazdasági Bizott­ság határozatát és így Spa­nyolország. Franciaország és Anglia a jövőben csak társulási státussal vehet részt a bizottság munkájá­ban! A pénteki ülésen úgy ha­tároztak végül, hogy egy időre ehalasztják annak a szenegáli javaslatnak meg­vitatását. amely indítvá­nyozza Portugália és a Délafrikai Köztársaság ki­zárását az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságából. A bizottság ugyanis Leopold- villeben ilyen értelmű ha­tározatot hozott. Malinovszkij marsall cikke rendkívül fontos feladat­nak tartja a katonák szov­jet hazafiságra nevelését. E nevelésnek elválasztha­tatlanul össze kell fonódnia a nemzetköziség szellemé­ben való neveléssel. — így tudjuk még jobban erősíte­ni a soknemzetiségű szov­jet fegyveres erők belső egységét, fokozni a kato­nákban a felelősségérzetet nemzetközi kötelességük teljesítéséért, — hangsú­lyozza Malinovszkij, majd így folytatja: — Rettentő haditechni­kával és fegyverzettel ren­delkezünk. Mégis, a hadse­reg és a flotta főereje min­dig az ember volt és az is marad. Az ember öntuda­tosságától, harci felkészült­ségétől és munkájától függ a csapatok harcképessége és harci készenléte. Ezért erőt, fáradságot, tudást és tapasztalatot nem kímélve kell törekednünk minden katona oktatására és neve­lésére. (MTI) Néger tüntetés Baltimore-ban Baltimore, (AP) Az Egyesült Államok­beli Baltimore központjá­ból pénteken több mint négyszáz, főleg néger tün­tető vonult ki a várost övező parkba, amelyet hi­vatalos rendelkezés értel­mében négerek nem láto­gathatnak. A tüntetés a Az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának ülésszaka Genf (MTI) Július 2-án Genfben meg­nyílt az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának — (ECOSOC) egyhónapos nyá­ri ülésszaka. A tanács pénteken hatá­rozott abban a kérdésben, hogy három európai ország — Spanyolország, Francia- ország és — Anglia — mi­lyen minőségben vegyen részt ezután az ENSZ afri­kai gazdasági bizottságának munkájában. Az ENSZ afrikai gazda­sági bizottsága ugyanis 1963 faji elkülönítés elleni nagy­szabású tiltakozás volt. A négerekből és fehérekből alakult tüntető csoport két nagy oszlopban hatolt be a „tiltott területre”. A me­netek élén lelkészek halad­tak. Az állami rendőrség a csaknem négyszáz tüntető közül kétszázhuszonötöt el­hurcolt. Ä romániai energetikai rendszert összekapcsolták a szocialista országokéra! Nasszer nyilatkozata Párizs (TASZSZ) A Monde című francia polgári napilap közli tudó­sítójának Nasszerrel, az Egyesült Arab Köztársaság elnökével készített interjú­ját. Egyebek között Nasszer megállapította, bár nem hozták nyivánosságra az EAK válaszát arra a szov­jet javaslatra, amely Föld­közi-tengeri atomfegyver­mentes övezetet indítvá­nyoz, mégis kijelentheti, hogy az Egyesült Arab Köztársaság fenntartás nél­kül támogatja az említett tervezetet, amely összhang­ban áll az EAK békepoli­tikájával. Visszatér-e a palackba az atom-dzsinn ? 'MMitf&fdi

Next

/
Thumbnails
Contents