Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-15 / 138. szám
így indult el az ötödik űrhajós Az ötödik űrhajós felbocsátását már napok óta várták Moszkvában, s mindenki egyetért abban, hogy a súlytalanság állapotában töltendő idő és a röppáiyán megtett körök számát tekintve Bikovszkij megdönti a szovjet űrhajósok minden eddigi rekordját, illetve megkísérli az új rekord felállítását. Bikovszkijról ismeretessé vált hogy 29 esztendős, Ga- garinnál alig fél évvel fiatalabb. Az alezredesi címet pénteken, röviddel a felbocsátás előtt adományozták neki; reggel, amikor felébredt, még őrnagy volt. Az űrkutatási központból érkező első szemtanúi jelentések szerint a felbocsátás előtt az űrrepülőtéren melegen ünnepelték a 29 éves alezredest és mindenki gratulált új katonai rendfokozatához, Bikovszkij megha- tottan és izgatottan mondott köszönetét; A fiatal tiszt jelentette az állami bizottság elnökének, hogy közérzete kitűnő s készen áll a felbocsátásra. Mellette állt a minden eshetőségre készen tartott helyettese is, mindketten narancssárga űrhajós-egyenruhában, ezótán Bikovszkij megkapta az engedélyt, az Állami Bizottság elnöke orosz szokás szerint háromszor megcsókolta és szerencsét kívánt felépüléséhez, A Vosztok—5. hatalmas ezüstszivarra emlékeztető hordozórakétája mentén lassan kúszott fel a nyitott aknán át az űrhajós liftbe. A lift „legfelső emeletén”, a kabin ajtajában Bikovszkij jobbkezével integetett az egybegyűltek felé, majd elfoglalta helyét a nagy CCCP betűkkel díszített kabinban. Magyar idő »érint 13.00 órakor, amikor minden készen volt, az ügyeletes kezelő adott jelre megnyomta a műszerfalban a vállmagasságban elhelyezkedő forint- nagyságú piros gombot; Az MTI és a Népszabadság moszkvai tudósítói azonnal felbocsátás után felhívták Pavlovo Poszad, Moszkva melletti városkát, az űrhajós szüleit, Fjodor Fedotovics Bikovszkijt és feleségét, Klavgyija Iva- novniát. A helyi postahivatal jelentése szerint azonban a szülőket nem találták otthonukban, valószínű — mondották —, hogy menyükkel együtt ünnepük a nagy eseményt. A közlemény ismertetése után a moszkvai televízió bemutatta Bikovszkij három fényképét. Ezek közül kettő pilóta-egyenruhában, a harmadik űrhajós-kosztümben ábrázolja a markáns arcú, bozontos szemöldökű, előreugró áüú fiatal vadászirepülőt, akire minden eddigi űrrepülési csúcseredmény megdöntése vár, Hruscsov üdvözölte Bikovszkijt Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, az alábbi szövegű rádiogrammot intézte Bikovszkijhoz, a Vosztok—S. utasához: — Kedves Valerij Fjodorovics! Forrón köszöntőm önt űrrepülésének sikeres megkezdése alkalmából. Nagy figyelemmel követjük repülését. Kívánom, érezze jól magát és sikeresen teljesítse feladatát. Legjobb kívánságaimat küldöm önnek, örömmel öleljük meg majd önt drága földünkön. (MTI). Moszkva (TASZSZ). 1963. június 14-én, pénteken moszkvai idő szerint 15.00 órakor a szovjetunióból földkörüli pályájára juttatták a Vosztok 5. jelzésű űrhajót, fedélzetén Valerij Fjodorovics Bikovszkij űrhajós alezredes, szovjet állampolgárral. Az újabb űrrepülés célja: — Azoknak a tényezőknek további tanulmányozása, amelyeket ta* űrrepülés különböző tényezői gyakorolnak az emberi szervezetre. Széleskörű egészségügyi—biológiai kutatá s, huzamosabb ideig tartó repülés körülményei között. — Az irányítható űrhajó berendezéseinek további kidolgozása és tökéletesítése. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 138. szám. Ara 50 fillér 1963. június 15., szombat. A Vosztok—5. kis eltéréssel kijutott a számításoknak megfelelő pályára. Előzetes adatok szerint az űrhajó földkörüli keringési sebessége 88.4 perc, a föld felületétől való minimális eltávolodása 181 kilométer, maximális eltávolodása 235 kilométer. — Pályájának az egyenlítő síkjával bezárt szöge körülbelül 65 fok. A Vosztok—5 fedélzetével állandó a kétoldalú rádióössze- köttetés. Bikovszkij elvtárs űrrepülő közlése és a telemet- rikus és televíziós rendszerek adatai szerint az űrrepülő kielégítően viselte el az űrhajó pályájára jutásának időszakát és a súlytalanság állapotába való átmenetet. Bikovszkij elvtárs közérzete jó. V. Bikovszkij űrrepölő a 20 006 és a 143,625 megahertz frekvencián közli majd adásait. Az űrhajón felszereltek egy „Szignál” adót is, — amely a 19,948 megahertz frekvencián működik. Az űrhajó minden fedélzeti berendezése normálisan működik, jelentette többször is egymás után a TASZSZ. * A föld körül tett első kör végén, amikor Valerij Bikovszkij űrhajója Afrika fölött repült el, a szovjet űrhajós forrón üdvözölte a sokmilliós szabadságszerető afrikai népet. A második fordulat idején, moszkvai idő szerint 16 óra 36 perckor, Bikovszkij alezredes a következő jelentést tette a Vosztok—5. útjáról; „Moszkva, Kreml. Jelentem a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, — a szovjet kormánynak és személyesen Nyikita Szerge- jevics Hruscsovnak: közérzetem kitűnő, az űrhajó berendezései normálisan működnek, a repülés sikeresen foltyatódik. Hálás vagyok a szovjet népnek, — pártunknak és kormányunknak a belém helyezett bizalomért”. Amikor a Vosztok—5. űrhajó a Szovjetunió területe fölött repült, Valerij Fjodorovics Bikovszkij a kővetkező szövegű rádiótáviratot továbbította a földre: Forró üdvözlet a hős szovjet népnek, a kommunizmus építőjének, a világűr meghódítása élharcosának. (MTI). Bikovszkij Moszkva (TASZSZ). Valerij Bikovszkij alezredes, az ötödik szovjet űrhajós majdnem egyidős Jurij Ga- garinnal, az első szovjet űrhajóssal. Gagarin az idén március 9-én volt 29 éves, Bikovszkij pedig augusztus 2-án tölti be 29. évét. Mától kezdve híressé válik a moszkvai terület egyik kis városa, Pavlovo-poszad, ahol 1934-ben egy orosz közlekedési alkalmazott gyermekeként született az ötödik szovjet űrhajód Péntek reggelig Valerij Bikovszkij életrajzában nem volt semmi olyan vonás, amely megkülönböztette volna pályatársaitól, annak a szovjet nemzedéknek a tagjaitól, amely a második világháború után lépett ki az életbe. A 10 évfolyamos középiskolát 1952- ben végezte Moszkvában. Ugyanebben az évben lett a Komszomoi tagja. Pilóta lett a hivatása. 1952. november 3-án fejezte be tanulmányait a moszkvai városi repülőklubban és két hét múlva önként jelentkezett a szovjet hadsereg soraiba. A katonai püótaiskolát Bikovszkij 1955-ben végezte él és valamivel több, mint négy év múlva légelhárító vadász-főpdlóta lett. A parancsnokság tanúsítványa szerint Bikovszkij bátran, nyugodtan repül, jól érti mesterségét, bonyolult helyzetben gyorsan határoz. E minősítés alapján megkapta a „Feddhetetlen szolgálatért” érdemérmet Bikovszkij a „Vörös Csillag” érdemrend tulajdonosa. Ezt a katonai kitüntetést békeidőben csak kevesen kapják meg. Szenvedélyes sportoló, főként az ejtőernyős-sportnak hódol. Hetvenkét ejtőernyő- ugrást végzett, s utána ejtőernyős oktató lett. Moszkva (TASZSZ). A Vosztok—5. szovjet űrhajó fedélzetéről Valerij Bikovszkij alezredes a következő választáviratot intézte Nyikita Hruscsov- hoz: ^Mélyen meghat az ön távirata. Teljes szívemből köszönöm önnek, Nyikita Szergejevics, az atyai gondoskodást. Számomra, aki a Komszomol neveltje va. Jelenleg a Zsukovszkij- ról elnevezett katonai re- pülőmémöki akadémia hallgatója, űrtestvéreivel, Ga- garinnal, Tyitowal, Nyiko- lajewei és Popöviccsal együtt. Bikovs2Íkij nős. Felesége Valentyina, moszkvai,. 25 éves. Valamivel több mint három hónappal ezelőtt fiuk született, akit szintén Valerijnak neveztek él. Az űrhajós apja, Fjodor Bikovszkij, nyugdíjas, anyja Klavgyija Bikovszakaja, a háztartást vezeti. Az űrhajós nővére, Margarita, közgazdász. Férjével, Jurij Mihejev hajóépítő mérnökkel a litvániai Klajpeda városában éL (MTI) gyök, nincs nagyobb megtiszteltetés. mint e nagyszerű feladat teljesítése, — amelyet szovjet hazám állított elém. Arról álmodozom, hogy a nagy lenini pártunk tagja legyek. Egész lelkemből köszönöm a szovjet emberek jókívánságait, mindent elkövetek, hogy sikeresen elvégezzem a repülési programot”. Bikovszkij 'választáv írat a Hruscsovnak Földkörüli pályán a Yosztok-5.