Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. május 1. Bálint cS Lá&zta M MLLAP rég nem lá’ ■ tolt barátommal, Lacival futottunk össze. Kíváncsian faggattuk egymást: hogy van a család, ott van-e még a megyénél, kivet találkozott a fiúk közül, mi foglalkoztatja mostanában stb., stb.? Ha ez utóbbit nem kérdezem meg, talán a régi emlékek boldog tudatában válunk el egymástól. De nem igy történt! Hogy miért? Mert nem a régi, tettre kész barát, hanem attól teljesen idegen ember válaszolt: e - végzem a munkámat, se többet, se kevesebbet, mint amennyit kell, utána hazamegyek, olvasok, nézem a tv-t, a többi nem érdekel — igy ő. Mi történhetett ezzel az emberrel? Cikázott át agyamon a gondolat. Mivé lett az az ember, akivel az ifjúság minden romantikájával vetettük bele magunkat az életbe? Hiszen én úgy ismertem öt. mint akitől idegen a passzivitás, az apátia, az egyhelyben topogás. És mindez most miért? Talán „sértett” ember? Mert „Y” már osztályvezető, s ő még mindig nem az. csak helyettes, hogy „X” már kétszer volt külüföldön s ö még csak egyszer, hogy egyik javaslatát két éve elutasították... Éj öregem — mondja — nem érdemes az embernek törnie magát, az sem érdekei különösebben, ha a csizmaszárbój kel fel a Nap. m Z ESET nem egyedülálló, valamennyien találkozhatunk hasonlóval. Azt mondhatják erre egyesek, miért nem elegendő, ha valaki elvégzi a munkáját, hiszen ez hasznos. Mit akarnak még tőle, teljesíti a kötelességét, mi több a szocializmust építi. De hát akkor mégis miért háborgók? Mert a régi baráttól teljesen idegen mentalitású ember lett. alti előtt a cél a jóllakottság, vágyai a szamárlétra fokaihoz tapadnak, s akinek a hivatás, az ügy csupán fikció. Véletlen, hogy Laci idáig jutott? ö amolyan szerencsés ember, akinek viszonylag mindig sima volt az útja, mindig kedvezően alakult a sorsa. Ha jól emlékszem, sohasem kellett nagyon megküzdenie semmiért sem. Sok mindent kapott ezüst tálcán az élettől. Laci nem sértett, Laci önző, s mindent abból tt szemszögből vizsgál: mi származik az adott dolgokból így vagy úgy az 6 számára. Talán így már valamelyest kerekebb a kép Lászlóról, hogy nem sértődöttségről van szó, hanem ezzel takarja, vagy ez takarja el önzését, renyheségét, állhatatlanságát. Élethivatásnak tekinti az ilyen ember a munkáját? Ugyan! Csupán kenyérkereseti forrásnak. De hát akkor mi lehet életének célja? Jól enni, könnyen élni. önmagában véve ez még nem lenne bűn. De csak enny' — az már igen. Hiszen akiben van. akár csak egy szemernyi hivatásérzet. annak túl azon, hogy jó életet kíván teremteni önmaga és szeret-' tei számára, mégis valami olyan lebeg állandóan a szeme előtt, hogy adjon magából valamit, hogy alkosson vagy legalább munkája eredménye láttán jó érzése legyen, lett légyen is az egyszerű tsz-tag vagy agrármérnök. Mindezek ellenére — bízva benne — mégsem hiszem, hogy elveszett volna szamunkra. Hiszen a javíthatatlan emberek száma csekély, s ha Lacit a kispolgári mentalitás hínárja öleli is magához, még elszakadhat tőle. mint ahogy volt idő. amikor nem volt még rabja ennek a makonynak. m 7. EMBEREK — na“ gyón helyesen / — mindig többet várnak, mindig jobban akarnak élni. Ma nemcsak elvi álláspont, hanem eleven gyakorlat, hogy a szocializmus építésével együtt kell járnia az életviszonyok javulásával. Voltaképpen azonban csak azt lehet elosztani, amit a közösség, a társadalom megtermel. Márpedig ha nincs többlet, nem lehet többet elosztani. Ezek a. L,aci-félék csak belemarkolnak a közös tálba, de vajmi keveset tesznek azért, hogy ebbe a tálba mindig több kerüljön. Szívesen megfeledkeznek arról, hogy ezért a többletért keményen meg kell dolgozni, kinek-kinek a maga posztján, legyen az föld, vagy tervezőasztal. Ha magyarázatot keresek Laci múltjára és jelenére, nem engedhetem el a fülem mellett azt az odavetett megjegyzését, hogy a mai munkának nincs romantikája. Kétségtelen, hogy fejlődésünknek volt olyan idöszalca, amikor gyorsabban érhettek el sikereket, törhettek az élre, ha úgy tetszett, hamarabb születtek hősök. Mennyire nincs és nem is lehet igaza. Miért lenne a mának romantikája? 15 év alatt egymillió lakást építünk s minden családnak saját otthona lesz. A második ötéves terv végére 600 ezer kh-t öntözünk az országban, 200 ezer holdon telepítünk szőlőt és gyümölcsöst. Ha ezek nem romantikus feladatok, akkor mi az? A ma is hősi korszak. Csak éppen más a hősies ség tartalma, a szocialista építőmunka, ami ugyan nem mindig látványos, ami szívós, szorgalmas, mindennapos megfeszített tetteket, sok-sok tanulást igényel. A szocializmus teljes felépítésének munkás hétköznapjain is van hősiesség. Ma a földön, a gyárban, a laboratóriumban végzett termelő munka a front. A ma hősei a gazdaságos termelésért, a nép boldogabb jövőjéért folytatott csatában születnek. E hősök előtt is hatalmas célok lebegnek: az iparban a világszínvonal elérése, a mezőgazdaságnak az ipar színvonalára emelése, és ami mindezek szerves kiegészítője. éltető eleme, a szocialista típusú ember kialakítása. hogy csak a legfontosabbakat említsem. Minél többet töröm a fejem, egyre határozottabban arra a megállapításra jutok, hogy Laci nem sértett, hanem türelmetlen, nincs elég kitartása, szorgalma. Nem tud küzdeni. Pedig alapjában véve csak egy út lehetséges. amit közös barátunk Bálint is megjárt. Bálint egyidős velünk, ö ugyan lassabban haladt, de megérett. A kiválóan gazdálkodó tsz elnöki tisztjét hagyta ott azért, hogy egy gyenge tsz-t az átlagosok színvonalára emeljen. Talán olyan könnyű volt idáig futni? Sok sok vita. kínlódás. szenvedés van emögött. Először az asszonnyal a föld miatt, azután a küzdelem önmagával és másokkal, a megszokottság nyűge és a közönyösség ellen. Ez a vasakaratú ember fokról fokra emelkedett ki társai közül tudásával, szakértelmével. emberségével. Hányszor és hányszor érte őt a hajnal tanulás közben. De nemcsak tudása, hite emelte öt társai fölé. A véres napokban sem futamodott meg, s nem hagyta szétzülleni. elkótyavetyélni a közös munka gyümölcsét. m GÉN. Bálint ha las" sabban is haladt, de őszinte hittel, tudásával, nagyon sokban járult hozzá. hogy szövetkezetüket ma példaként állítják. S mire mutathat az, hogy a már olajozottan haladó szövetkezettől elköszönve, elvállalta a gyenge tsz elnöki tisztjét? Nem személyes érdekek vezérelték, hanem a szocializmusba, a közös gazdálkodásba vetett mélységes hite. hogy szakértelmével. nagy tapasztalataival egy gyenge szövetkezetét az élenjárók közé emelhessen, hogy azoknak a parasztoknak is megtanítsa, milyen a kulturált munka és élet. Ez egy tartalmas, küzdelmes élet, amely ugyan sok lemondást jelent, de a munka eredménye láttán annál több gyönyörűséegt okoz. Tehát a mának is vannak hősei és nem is kevés, akikre büszkén nézhetünk fel, csak legfeljebb kevesebb körülöttük zaj, a reklámozás. m BÁLINTOK száma hétről hétre, napról napra növekszik. Ők azok, akik aktivitásukkal, kezdeményezésükkel, szocialista meggyőződésükkel átviszik a maguk energiáját másokra, a maguk áramkörébe kapcsolják a közönyöskényelmes Lászlókat, a fontolva haladókat, hogy ők is egész szívvel alkohsanak és gyarapítsanak. Boros Béla MECECVSZER dr. Járom Ambrusról Nem filmkritikát kívánok írni. Hogy az Oldás és kötés jó film, avagy rossz, azon lehet vitatkozni. Tény az, hogy a film nagy közönséget vonzott, számtalan ember értékítéletét befolyásolta, vagy éppen meghatározta. Éppen ezért nem közömbös, hogy a film reális és igaz. avagy torz és valótlan szituációkból indul-e ki. mert hiszen az utóbbi esetében jelentős tömegekben irreális képzetek alakulnak ki, ami a szocialista alkotóművészetnek nem lehet célja. Az utóbbi időben két úgynevezett „orvosfilmet” láttunk. Az Oldás és kötés-en kívül az Elveszett paradicsomra gondolok. Mindkét film hőse fiatal orvos és abban is megegyeznek. hogy nem kifejezetten „orvosi”, hanem * korunk általános emberi problémáit boncolgatják. De maradjunk a hősöknél. Bizonyos jellembeli hasonlóságon kívül kísértetiesen megegyeznek a körülményeikben, pontosabban az anyagi körülményeikben. JC&znafiL iz&zat Úgy mérem én napjaim egyenes útját, Mint a csillagokon ki járni tanul — Ki szíve hülő gyémántját a napba gurítja, hqgy izzón; s pirosra gyűl benne a vér fáradt patakja — Ki a fenyők balzsamát, színét sárkányt-eresztö gyerekkacagással hamufelhők gomolyán önti szét — Ki ha fél, hát füttyent és dalol, s az ég ereszéről hallja vissza azt — Ki lombot borit a hullt fészek fölé — Ki fagyott rögben is érzi a tavaszt pezsdülni már, s a langyos nedveket millió érben, gyökérben csobogni — Ki tudja: a diszkrét, sima szép szó — semmi; Ki a parázsba, ha bemártja jobbkezét, nem szisszen, de nem is kérkedik vele — Ki hátát, gerincét egyenesre húzza, nem görnyed, hajlong, mint a venyige — Ki él szabadon, vígan, embermódra, s tudja, a nárcisz s a bogáncs is virág — Ki kacsint, ha a szélben libben a szoknya, s a fényre tartva issza ki borát — Ki nem szipogni, sírni tud másokért nehéz könnyet, vagy kacag hatalmasat — Ki otthon van, szívén bizsereg a béke, s szelíd árnyékkal legyezik a harsak — En így mérem napjaim egyenes útját: Nincs benne semmi különös, elvtársak. Meixner Béla S itt álljunk meg. Mindkét orvost a legragyogóbb anyagi körülmények között ábrázolják. Ha használhatom ezt a paradoxont: egyetlen bajuk van, az, hogy nincs baj. Különösen feltűnő ez az Oldás és kötés hősénél, Járom Ambrusnál, akit a forgatókönyv harminc év körüli fiatalembernek tüntet fel, tehát, hogy úgy mondjam, a szakmában is gyermekcipőben jár. Ennek ellenére egzisztenciális gondoktól mentesen, természetesen autón járja a lelki útvesztőket. Azt nem kívánhatjuk, hogy az alkotóművész mindig tipikusát ábrázoljon. Az ellenkező végletet pedig éppen nem: a háromgyermekes orvosnőt, ki munkája után bevásárol, takarít és elseje felé pont olyan mélyen kotorász a pénztárcájában, mint más földi halandó. De le kell szögezni: a fiatal kórházi orvosokra jelenleg egyáltalán nem jellemző ez a nagy gondtalanság. A kórházi segédorvosok kezdő fizetése 1300 forint, ami az első négy év alatt — tehát már csaknem harminc éves — körülbelül 1500 forintra emelkedhetik fel. Nagyon könnyű kiszámítani, hogy ebből mennyi jut személygépkocsira és lelki problémákra. Nézzük meg Szolnok megye legkvalifikáltabb egészségügyi intézményét, a megyei kórházat. Ily ötvenhat orvos dolgozik. A személygépkocsik száma — ha ez érték jel zó lehet egyáltalán — kilenc. Harminc éves, vagy azon aluli orvosnak nincs gépkocsija. Ezzel szemben számos harminc év körüli orvos másod-, illetve harmadmagával lakik egy szobában, ahol nemcsak független, nyugodt életre, de szakmai fejlődésre sincs lehetősége. Számos fiatal nős orvos lakik albérletben, az albérletekre jellemző, közismert körülmények kö-Esetlenül álltak most ott, egymással szemben, mint akik nem tudják, hogy szokás ilyenkor állni, mozdulni. miről illik ilyenkor beszélni. Már esteledett. Februárban gyorsan sötétedik, szinte rázuhan a délutánra az este. Ildi nyújtotta először a kezét búcsúzóra. Bialiknak úgy tűnt. sokáig, nagyon sokáig fogták egymás kezét. Megkerülte a. háztömböt és a hegy alatti úton sétált. Kereste és találgatta: vajon melyik Ildiék ablaka. Tizennyolc ablakot számolt össze, öt villanyfényt szűrt már, sárgás cérnából font hálónak tűntek a fényzsákok. „Az öt közül az egyik’’. A földszinten valaki zongorázott, úgy tűnt neki, értelmetlen melankóliával veri a billentyűket. A hangok összevisszaságában, a mély és a magas akkordok rendszertelen váltakozásában volt valami konok logika. Egy ember sorsa is, ha rapszódikus. éppen a csapongás miatt tűnik kíméletlenül — és néha iszonyatosan kiszabottnak. ' Az ujjak fáradhatatlanul kalandoztak a fehér csontbillentyűkön minden délután és este. S Bialik soha nem értette, de érzete a közös fájdalmát a kitartó zongorázó és önmaga között. Tavasszal a nyitott ablakon át megpillantotta végre, sápadtarcú, fiatal férfi volt, homloka magasan belenyúlt fekete hajába, mereven maga elé nézett a férfi, de az arca — így profilból görögös volt — elárulta, hogy semmit sem lát. Kotta sem volt előtte és a fekete tartó üresen visszanézett rá. „Talán tüdőbeteg, — tűnődött magában Bialik — vagy egy önmagában csalódott művész. Ki tudja?” Ildi semmiben sem hasonlított az anyjára. Töpörödött éleshangú nő volt Somosiné, és elharapta a szavak végét. Hellyel kínálta őket, maga pedig állva maradt. A szoba előterében kis kerek asztal állt, modern. furcsaívű székekkel körülvéve, mögötte régidivatú komód, szekrények, egy fényezett egysíkú diófából készült, egy fenyőfából lett megépítve, talán ezelőtt negyven évvel. A párkányon sok-sok virág volt, fehér és lila primula, villogó tüskéjű kaktuszok. Kozma tanár otthonosan érezte magát. Könyökét az asztal lapjának támasztotta és megszokottan elnyomott egy ásítást. Hangosan beszélt, erőszakosan, tisztán ejtette ki a szavakat. Hajdú_ ban születhetett. — Mindjárt megjön... Ha tudom, hogy vendégek jönnek, magam megyek. De az emelet, hiába, nem nekem találták ki az emeletet, — mentegetőzött Somosiné, és a sok mosástól ráncos kezeit tördelte. Kopottas kartonruháját igazgatta közben, „mint Ildi” jutott eszébe Bialiknak, s mint bokor aljában fagyott kökény, kiki villant sűrű szemöldöke mögül. Ha az ablak felé fordult, piroslott, mint a som. Már megbánta, hogy vállalta a látogató szerepet. De Ildi osztályfőnöke akaratos volt. mint a pedagógusok általában, „Lehet hogy látott már ez az asszony is, zött. Az elmúlt három évben fiatal kórházi orvos állami lakást nem kapott, sőt szövetkezeti lakást sem. Nem utolsó sorban a közfelfogás eredményeképpen, miszerint az orvosnak a lóőre alatt is pénz van. Nemrégen az egyik Szolnok környéki község termelőszövetkezetében a sikeres zárszámadás után hatan vásároltak személygépkocsit. Vajon indokolt lenne-e, ha ezek után bármilyen művészi alkotás — mondjuk film — a parasztságunkat Moszkvics és Skoda gépkocsikon ábrázolná. Nyilván nem. Hazug lenne és nevetséges. Valahogy így van ez az orvosokkal is. Képmutatás lenne te-mészetesen azt állítani, hogy az orvosok között nem fordulnak elő e filmek hősei. Vannak, akik sok munkával becsületesen és vannak, akik kevesebb munkával, kevésbé becsületesen hozzájutnak egy bizonyos, átlagnál magasabb életnívóhoz. De azt hiszem, ez minden foglalkozásnál így van. Sajnálatos, hogy sok művészünk ismeretségi köre ezekből a típusokból regrutálódik, s megfigyeléseik eredményeképpen eltorzítva tükrözik a valóságot. Ez a torzkép formálja aztán a közvéleményt, nem beszélve a pályaválasztás előtt álló fiatalokról, akik közül ezrével szedi az áldozatait. Kormányzatunk tisztában van az egészségügy területén lévő súlyos bérfeszültséggel és intenzíven igyekszik segíteni rajta. Ám egy ilyen népes foglalkozási ág bérrendezése nem könnyű feladat, hiszen a nemzeti jövedelem emelkedése, magyarán mondva az egész nép fokozott erőfeszítése szükséges hozzá. Ezért kell polemizálni azokkal, akik a felszín jelenségeiből kiindulva irreális következtetésekhez jutnak és széles tömegek között hintik el azokat. K. F. amint a szőlőhegy alatt sétálok” — s félt. hogy Ildi észrevett valamit, s elmondta az anyjának. — ...Nem is látta az apját. István is csak egyszer, háromhónapos korában. Eltűnt a Don-kanyarban... — Fényképeket hozott be Somosiné, a barnásra fakult fotókon felismerte a bánatosan tűnődő apában a lányt. Mereven nézett rá vissza Ildi apja, fehér inge szorosan zárt volt. akár a száj keskeny vonala. — Megszoktam, hogy nincs. Mást? Nem akartam mégegyszer férjhezmenni. Talán akadt volna. De Ildi. A Gépgyárban dolgozott Somosiné, havi ezerhárma' keres. Ezerháromból élnek ketten, szerényen, beosztással. — Nem sok az ezerhárom de biztos és ez mindennél többet jelent — mondta az asszony. — ö Laci bácsi! — mondta Ildi az anyjának, amikor megjött. Piros volt az arca, — bizonnyal szaladt — gondolta Bialik. A lépcsőkön ő is mindig szaladt, fiatalabb korában. „Valóban, ebben a korban már nem futva igyekszik felfelé az ember a lépcsőkön, nyugodtan, szint„ fáradt lassúsággal lépkedünk”. S erről jutott eszébe hogy már viszeres a lába. s az időváltozásról is hűé1" figyelmezteti előre. (Folytattuk.,
