Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-01 / 100. szám
1963. május 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP O Az élet kapujában Lélektani előkészítés ? — „Esy szakma is lehet értékes, nem csak a diploma“ — Idei érettségizők között Laszti Pál írásban és szóban ad számot arról, hogy mit tud a Ült és figyelt. Öszes haján, szemüvegén megcsillant a lámpák fénye. Mikor az ankét végén nevét szólították, hogy a legjobb aktivisták között megjutalmazzák, sietős léptekkel indult az elnöki asztalhoz. Lehet, hogy otthon a gyerekek gondja várja. A házimunka szürkesége, melyet olyan megszokott, egyforma mozdulatokkal végez, ki tudja hány esztendő óta? De itt, ezen az irodalmi esten elfeledkezett mindenről, csak a csengő rímeknek, a kedves történeteknek élt. Mondták, Ballagó Gézáné igazán lelkes híve azolvasórhozgalomnák. — Nem művelődnek az asszonyok Fegyverneken? Dehogynem. Majd ő segít abban, hogy megismerjék azt a szépséget, amit egy könyv olvasása nyújt. Magához vett húsz-harminc kötetet, és sorra járta a kis falusi házakat: — Nézd Teruska, milyen jó könyvet hoztam neked, olvasd csak el. Nincs időd? Hiszen este is olvashatsz... Sikerült neki rávenni az asszonyokat az olvasásra. És Ballagó Gézáné csak egy parányi csavarja annak a nagy gépezetnek, — amelynek neve: népművelés. De sok kis csavar, alkatrész adja az egészet. — Sok ilyen asszonyon múlik a falusi népművelő munka eredményessége. • Ö a falu tanácsának titkára. Neve: Földes Józsefné. Hatalmas energia, tudni és segíteniakarás van ebben a fiatal, vékonyka barna asszonyban. Szép-e? Nem is tudom. Talán a szeme. Igen, a szeme, ahogyan csillogott a boldogságtól, amikor mesélte: „az idén érettségizem”. Majd később. „Tudja-e, hogy másfél évvel ezelőtt főleg a gyerekek olvastak itt a faluban? Volt itt a háború előtt egy polgári olvasókör, dehát oda nem járt a magunkfajta ember. És most nézzen körül, mennyien vannak itt, ezen az író-olvasó találkozón. Ismerem őket. Tudom, szívesen jöttek. Most az a tervünk, hogy a tanácstagok végigjárják a házakat, beszélgetnek az emberekkel az olvasás, az önművelés fontosságáról... * A Vörös Csillag Termelőszövetkezetben dolgozik. — Pénztáros. Úgy élt hosszú esztendőkön át. mint a legtöbb magakorabeli falusi fiatalember. Elvégezte az iskolát. Aztán jött a munka, meg némi kis szórakozás. Már amennyit egy ilyen falu nyújthat az em-Egy éve tart rendszeresen könyvbarát vasárnapokat a megyei könyvtár. Az utóbbi vasárnap Fegyverneken rendezték meg a könyvbarátok ünnepét. Nincs szándékomban részletesen beszámolni a programról, az ott elhangzott műsorszámokról. Inkább az emberekről szeretnék írni, akik valóban ünnepeltek ezen a napon. bernek. Néha egy színházi előadás, mozi, kultúrház, ahol biliárdozni lehet... Egyszer unalmában, vagy talán kíváncsiságból óvakodott be a könyvtár ajtaján? Már nem tudja. Pedig nem is olyan régen volt. Nézgelődött a polcok között, egy könyv megtetszett neki és elkérte: elolvasta otthon. Aztán újra eljött. S az első kötetet követte a második, a harmadik. De többé már nem jött egyedül. Mindig elhozta valamelyik barátját, ismerősét és már ő ajánlotta, ezt a könyvet olvasd el. Most ezen az író—olvasó találkozón feszesen ült a széken Simon Imre. Minden idegszáláva] figyelt. Igyekezett megjegyezni magának minden elhangzott szót, mert a hallottakat elmondja majd a többieknek is, a szövetkezet minden ifjú tagjának. Ez az ő egyéni népművelő feladata — maga tervezte, magának. * Utoljára szólok róla, pedig talán elsőnek kellett volna említenem. Ö a községi könyvtár vezetője. A férje panaszkodik: Julika az utóbbi napokban éjszakákon át térképeket rajzolt. Jóformán alig aludt valamit. A térképet a falu házairól készítette, megjelölve azokat, ahol van és ahol nincs olvasó. Miért csinálta? Hogy könnyebb legyen a tanácstagok munkája az olvasók toborzásánál. Igen. panaszkodik a férj mert asszonyának otthon is van mit csinálni. Két kis csöppség van a háznál. Az egyik 22 hónapos, a másik hat. Egy kisfiú és egy kisleány. De azért segít Julikénak. Ezen az estén is együtt izgultak. Jönnek-e majd sokan a találkozóra? Itt lesz-e a százharminc új olvasó, akik most iratkoztak be a könyvtárba? Mert a régiek biztos eljönnek, ha nem is teljes számban. A falusiak szerint a Bujdosó házaspárnak köszönhető, hogy ők igazában megszerették a könyvet. Pedig ez nagy szó. Varga Viktória Mezőtúri diákokról szól ez az írás. De szólhatna Jászberényből, Szolnokról,- Túrkevéről, vagy máshonnan, ahol középiskolák vannak, ahol készülnek a negyedikesek a .nagy próbatételre, az érettségire. Most, ahogy újra elolvasom a riportcímet, s arra gondolok, hogy miként zajlott le a túri középiskolásokkal találkozónk, már látom, nem fejezi ki a cím a lényeget. Hiszen ma már nem úgy állnak e lányok és fiúk az élet kapujában, mint például e sorok írója tíz évvel ezelőtt. E kapun a mai érettségizők több-kevesebb rendszerességgel, már átsétálnak. Amikor beléptünk a IV. B. osztályba, éppen Laszli Pál felelt Petyus István mérnök-tanárnak, a fejőgép szerkezetéről. Az első padban ült a többi felelő: Kiss László, Ördögh József, itt dolgozták ki tételüket. — Ez már afféle pszichikai előkészítés az érettségire — magyarázta Petyus István —, s azért is jó ez a módszer, mert a tanulónak van elég ideje felkészülni a feleletre, így az osztály is többet tanul egy-egy számonkérésnél. Kinek, mi a terve a képesítő vizsga után? ' Az óraközi szünetben lefolyt beszélgetések alapján ez is kiderült. Az osztály fele szeretne tovább tanulni. Hegedűs Lászlónak pl. kétféle elképzelése van. Egyik a műszaki egyetem jármű, vagy mezőgazdasági gépészeti szakja, másik vagya az, hogy iparművészeti gépformatervező lehessen. Az osztály két tsz-ösztöndíjasa dolgozni akar, Trungel ■ János az egyeki Uj élet, Gura Pál az eleki Lenin Tsz-be veszi útját, a, írét fiüt egyenként havi 250 forinttal segítették a tsz-ek. Laszli Pál már kalandosabb terveket szövöget, öszsze akarja kötni a kellemest a hasznossal. — Csehszlovákiában , élő rokonaimnál akarok hoszszabb időt tölteni, ottani gazdaságokban dolgozni, s nyelvet tanulni — mondja. * A mezőtúri Teleki Blanka Leánygimnáziumban Lévai Albertné tartott éppen fizikaórát a IV. A. osztályban, amikor betoppantam. Ezekről a lányokról már tudni kell, hogy rendszeresen járnak a helybeli szőnyegszövő üzembe, a Vörös Október és a Petőfi Tsz-be, no meg a cukrászokhoz politechnikai órákra. Sokat tanultak e foglalkozásokon, ám ami még fontosabb, megismerkedtek a napi termelőmunkával, a dolgozó emberekkel. Humán tagozatú osztály a IV. A. Mégis akad, aki gépészmérnök, kohómérnök szeretne lenni, vagy a mezőgazdasági akadémia elvégzése a célja. A többség pedagógiai és egészségügyi pályára kíván l&w£Hornok Erzsiké kitűnő tanuló. Az ő vágya az, hogy egyszer gyermekorvos lehessen. — De az sem baj, ha nem sikerül,’ a tanári pályához is hivatást érzek, de ha ez nem sikerül, elmegyek valamilyen egészségügyi szakiskolába. Elvégre egy szakma is lehet érdekes, nemcsak a diploma. A lányok döntő többsége hasonlóképpen gondolkodik. Igen, jó lenne az egyetemre, a főiskolára bejutni, de ha nem sikerül azonnal, az sem baj, majd dolgoznak, esetleg valamilyen szakiskolába iratkoznak. íejőgéprőL Említettem, hogy ez az osztály már rendszeresen jár politechnikai oktatásra. Ennek alapján rövidesen minősíti vizsgát tesznek, s ennek eredményétől függően fél, másfél év alatt szakmunkás bizonyítványt is szerezhetnek majd érettségi után. Néhányan élni is kívánnak e lehetőséggel, s igen sokan, mintegy nyolcantizen készülnek képesítés nélküli nevelőnek, hogy pénzt keressenek, s munka közben • szerezzék meg a pedagógiai oklevélét.'" így álmodoznak, terveznek a mezőtúri gimnazista lányok. Reális talaja van e terveknek, amit a szorgalmas munkával megszerzett tudás és a sok lehetőség egyaránt fémjelez. A tudás, melynek mutatója a félévi 4-es osztályátlag is, s a tovább fokozódó szorgalom. A szorgalom, mely itt is* mint minden más negyedik! osztály diákjainál abban a vágyban csúcsosodik ki: minél jobban sikerüljön az érettségi, mert ha sikerül, a további út is könnyebben lesz járható ... — b a bor — Matyi az okos és szelíd varjú egyetlen hívó szóra kis gazdájának vállára repül. A család és a szomszédok kedvencének azonban van egy átkos szenvedélye. Az asztalon lévő cigarettásdobozból öreg dohányosokat megszégyenítő ügyességgel veszi ki és fogja csőrébe a cigarettát. A munkásszállás nem pusztán épület, kőből, téglából, vagy fából emelt falak összessége. Életforma — méghozzá több százezer emberé. Ennek az életformának különös jellegzetessége az az éles h '''árvonal, amely a szálláslakó életét időben — és nemcsak időben — két részre vágja: a péntek, vagy szombat délután, amikor a város pályaudvarán vonatra száll s elindul a faluja felé. Mindaz, ami addig — a legutóbbi hazaruccánás óta — történt, íz érdektelenség homályába vész. Ez a homály tulajdonképpen már kezdettől belepett mindent: a reggeli ébredést a hálóterem emeletes ágyán, a verítékfakasztó munkát az építkezésen, a csatornamélyítésnél, vagy a kábelfektetésnél, a déli szalonnázást az árok, vagy téglarakás szélén, a délutáni bevonulást, a fürdőt, a fillérekért kapott ízletes, meleg ebédet, a kártvapartít. vagy a nagyfröccsöket a sarki italboltban. a korai lefekvést és az álmot, amelynek képei szinte soha nem városi környezetben peregnek. Gondolatai gondjai és töprengései az ébrenlét óráiban is a másik otthont idézgetik, az igazit, ahol a cseled él, ahoi a föld terem és a tehén borjadzik. S ahol ő, a családfő a hét napjainak egvhetedét tölti. Az egyhetedből azután valami sokra természetesen nem futja. Terepszemle és a férfikézre váró teendők ellátása a ház körül, a legszükségesebbek megbeszélése az asszonnyal, ugyanaz poharazás közben a sógorral, szomszéddal, egy-egy kiadós ebéd, vacsora, egy jóízűen átaludt féléjszaka s már pöfög is kifelé a mozdony az állomásról. A helyßu da pesti levél benlakóknak persze elég hosszú a hét ahhoz, hogy a művelődést otthont, a könyvtárat is, a mozit és a kulturált szórakozás egyéb lehetőségeit is igénybe vegyék — neki, a hazaruccanónak nem lehet ilyesmire ideje, de még kedve se nagyon. A kultúra áramkörébe kapcsolódni a falun, nincs módja. Hát a városban ? Az egyetlen biztos pont itt: a szállás. Ha falujától távol valahol egyáltalán, akkor ehelyütt érzi magát otthon. Az, ami ennek falain túl van, számára lényegében idegen világ. S a falakon belül? Igen, vannak már munkásszállások, amelyeket a „szálló" elnevezés is joggal megillet — klubszobával, mozival, televízióval stb. — ez azonban még nem általános. A szállások többségében a művelődés állandó helyi képviselője többnyire a könyvtár. De már a kultúra legalább vendégként ellátogat a legtöbb szállásra. Az ilyen vendégeskedés, szerencsére ma már mind kevésbé megy ritkaságszámba. A munkásszállásokon rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat. A budapesti Egressy Klub kezdeményezése nyomán pedig az irodalom is felfelker->si a szálláslpkókat. Igen, a színtiszta irodalom. Három-négy főből — neves előadóművészből, énekesből, kisérő muzsikusból és olykor külön műsorközlőből — álló brigádok viszik el ötvennél is több budapesti munkásszállásra. Mark Twain szatírája, Schubert szerenádja, Kaffka verse, Karinthy karcolata hangzik el ebben a különös színházban, amelynek nincs színpada, se függönye, nincs díszlete, se jelmeze, nincs pénztára, se jegyszedője, sötétbe öltözött közönsége, díszes csillárok helyett fedetlen villanykörte világít. Ám, a szegényes kis helyiséget rivaldák ezérwattos lámpáinál hatalmasabb fényforrásként ragyogja be a művészet. Hatása nem érik be egycsapásra. Az első látogatáskor még rendszerint megoszlik a figyelem a székely népballada és a gázrezsón piruló krumpli között s Karinthy csattanója el-elvész a zsír sercegésében, De aztán, az egyes számok végén mind erőteljesebb a taps s a háromnegyedórás műsor végén a közönség már a legközelebbi e1öndás időpontját firtatja. Az Egressy Klub irodalmi „körműsorának” sikerét ma már senki nem vitatja. Legfeljebb ez a kérdés vet~tő fel: vajon beérhetjük-e ennyivel? A kérdésre tagadó választ adnék. Először azért, mert a kulturális forradalom e nagyszerű hajtása, fejlődésének jelenlegi fokán, csak a szállások egyrészének lakóihoz juthat el. Üjabb művészbrigádok egész sorára lenne szükség ahhoz, hogy a zenés irodalmi estek az ország minden munkásszállásán rendszeressé váljanak. S ez már, úgy érzem, nem lehet egyedül a budapesti Egressy Klub gondja. Másodszor pedig azért, mivel az irodalom — mégiscsak eleme a kultúrának s nem az egésszel azonos. Tehát: a zenéből is, a képzőművészetből is, a kultúra megannyi más kincséből is „házhoz kellene szállítani” az ízelítőt mindaddig: amíg a szállások lakói megkedvelik s már maguk is elmennek érte. A munkásszállásokon nem egy-egy alkalmi vendégszereplésre, hanem a kultúra áramának állandó mindennapos lüktetésére van szükség ahhoz, hogy az vé ritmust a lakók szíve és agya is átvegye. Ezt pedig, úgy gondolom, csak a kultúra helyi támaszpontjai képesek megteremteni. E távic, rr.c~.trfc; a művelődés otthonai. Nagy várnshnn és kicsinyben, feltétlenül akad belőlük egyleetfä mindenütt, ahol munkásszállás működik. S a szállás lakóinak szellemi istápolása, nevelése, gyarapítása alig na kerülhetne avatottabb kézbe, mint a hozzá legközelebb eső művelődési otthoné. Egy ilyenfajta „védnökségről” szóló szerződést bizonnyal nem Lnne nehéz valóra váltani. A művelődési otthon programjának szinte minden pontját helyükbe viheti a szálláslakóknak, akik előbbutóbb jóismerősökként viszonozzák maid a látogatást s észrevétlenül válnak törzsvendégekké a művelődési házban. Ezen pedig a szálláslakó is, a művelődés helyi intézménye is csak nyerhet — a társadalomról nem is beszélve. A munkásszállás: külön világ. Mégsem független a kör ülőt'e lévőtől. Viszonyuk kölcsönhatáson alapul: a környezet hat a szálláslakókra, de ők is hatnak környezetükre. Szétsugározhatják a városban a falu elmaradott rétegeinek szellemét, vagy közvetíthetik éc~en e falusi rétegekhez a városban elsajátított műveltséget, korszerű, haladó gondolkodást. Alkothatnak fehér foltot a kultúra térképén, vagy bevonhatók a szellemi emelkedés társadalmi méretű sodrába. Ez utóbbi türelmes, fáradságos munkát kíván. De lehet-e vitás, hogy megéri? Berényj György Külön világ-e a munkásszállás? ARCKÉPVÁZLATOK
