Szolnok Megyei Néplap, 1963. február (14. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-24 / 46. szám
1*63. február 24, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Idegenvezető szakkör alakult a karcagi úctörőházhan. A szakkört fi lény! Elemér, az úttörőd áz Igazgatója vezeti. A pajtások megismerkednek az idegen- vezetés minden fortélyával, sőt még a német nyelvvel is. A Karcagra érkező idegeneket a szakkör tagjai fogják kalauzolni a városban. NÉGYEN A SZÁZEZERBŐL Az elmúlt napokban történt: az MSZBT megyei elnöksége baráti találkozót rendezett a Vöröshadsereg születésének 45. évfordulója tiszteletére az egykori vöröskatonáik részvételével. Az ünnepség után egy kis asztal körül négy öreg harcossal üldögéltünk. Beszélgettünk. Most, amikor utólag az ünnepségem írt jegyzeteimet rendezgetem, minduntalan apró történetek jutnak eszembe, melyeket ezek a kedves öregek meséltek, íme a négy történet: I Már akkorra megalakult az első nemzetközi ezred. Egy napon Omszk környékére rendelték a fiúkat, hogy segítsenek, mivei a krasznojárszkiak is felkeltek a fehérek ellen. Kiadták a munkások a jelszót: ha megszólal a gyár kürtje, roham! Reggel hét órakor indult a támadás a gyár hívó szavára. A munkások kezdték ég segítettek nekik a nemzetköz! ezred katonái is. Köztük Varga Jenő, áld talán éppen ebben a csatában jegyezte el magát iga- Zrán a szovjet hatalomért vívott harccal. ügye sokan ismerik a híres „Aranyvanat” történetét? Nos, Varga Jenő nemcsak részese volt annak a hősies küzdelemnek, hanem egyike azoknak a magyaroknak, akik Kazánig sikeresen továbbították azt Varga Jenő csak 1947-ben (ért haza Magyarországra. A második világháborút Leningrádban élte át Itt Is katonaként egyike Volt a város hős védőinek. A több hétig tartó ostrom alatt vesztette el feleségét, s szerinte e városért folyó küzdelemről szóló film csak kis töredéke mindannak a borzalomnak, amit ott a szovjet emberek átéltek. Naponta ezrek pusztultak éhen. S amikor végre a Ladoga befagyott víztükrén, a jégből készült országúton némi élelmet sikerült a katonáknak a városba juttatni, akkor újabb fenyegető rém ütötte fel tanyáját Leningrádban: a kolera. Legyűrtek, megsemmisítettek minden ellenséget. Ciomolygó szivarfüst mellett Szűcs Mihály, a harmadik nemzetközi brigád egykori huszárja mesélte a következő történetet. — Taskentben történt. Az ott állomásozó vörös ezred parancsnoka átpártolt a fehérekhez. Katonái mit- sem tudtak erről. Egy napon a parancsnoktól feladatul kapták: este hét után ember nem járhat az utcán, s minden autóra lőni kell. Kik jártak akkoriban gépkocsival? A komisszárok. így hát a vö- eBratoatomáik saját »arancsnokaikra, saját embereikre lőttek. — Minket átvezényeltek segíteni a vörösöknek az ellenforradalmárok ellen. Huszonnégy óráig voltunk egyfolytában csatában. Még az ablakokból is lőttek bennünket a fehérek, de mi bírtuk tovább — és győztünk. — Voltak aztán kellemesebb napok is, nem csatáztunk mindig. Volt nekem egy szépséges kedvesem, .úgy hívták: Maruszja. Hogy sírt szegény, mondta: Ne menj haza Miska. Van énnekem 18 „gye- szadnyik” földem, két lovam, három tehenem... Jó gazdasága volt... Csak maradj velem — mondta. Én meg azt válaszoltam neki: Látod-e aranyosom, nekem be kell menni Moszkvába. Oda tartanak a fiúk is. Mert ha itt maradok egyedül, ha megtámadnak bennünket újra a fehérek, hát ki véd meg engem. A te szoknyád mögé csak nem bújhatok, aranyosom. Sírva búcsúztunk el egymástól. — Moszkvában Buggyo- nij búcsúztatott el bennünket Még most is összeszorul a szivem, ha rá gondolok, hogy mondta nekünk: Fiaim, ha hazamentek, ne térjetek be a kocsmába, mert a pálinkától hamar megoldódik az ember nyelve. Aztán csak nektek lesz rossz, ha megtudják, hogy mellettünk harcoltatok. — Hát megtudták, az igaz, nem is volt aztán itthon maradásunk. 3 A harmadik történet Bemáth Mihály nevéhez fűződik. Q kezdetben gárdista, majd huszár volt a harmadik nemzetközi ezredben. — Mink legtöbbet muzulmán rablóbandák ellen harcoltunk. Megmásztuk a Himaláját, ott temettem el egy fűzfa alatt egy földemet, egy jászsági gyereket. — Volt nekem egy katonám. Arra még most is mosolygással gondolok. Egy este. amikor járőrbe mentünk. egymás után haladva, egy lövés dördült el. Hát az én katonám mellett lévő fiú összeesett, mint egy zsák. Természetesen azt hittük, hogy az ablakokból lőtte le valaki. De hiába kémleltünk, nem láttunk mi sehol egy teremtett lelket se. Egyszer csak megszólal az én katonám: Parancsnok elvtárs, én lőttem agyon — véletlenül. A halántékán ment be a golyó szegénynek. Mondtam a katonának: itt maradsz, és őrződ a halottadat addig, amíg vissza nem térünk és be nem megyünk a laktanyába. Volt vagy harminc fokos hideg. Ott állt a legény vagy három óra hosz- szán keresztül, míg mi visszaértünk, s bementünk. A szálláson aztán mondtam neki: Hogy tudtál ilyet csinálni? Megszólalt coe az én. fiam: Parancsnok elvtárs, lőjön agyon, verjen agyon, de élőbb egy tiszta gatyát adjon. m A negyedik öreg harcost jellegzetes, kunkori bajuszáról úgyszólván mindenki ismeri Szolnokon. Kálmán László a neve és dacára annak, hogy hetven három esztendős, még most is munkásőr. Ö igen-igen szűkreszabta beszédét Csupán annyit árult el: — A második gyalogezrednél szolgáltam, Jekate- rjnburgban. Hosszú ideig mi őriztük a cári családot. Hát vigyáztunk is becsülettel, nehogy megszökjön közülük egy is. Aztán pat- rulba jártam, s harcoltam az Ural hegységben a többi magyarral együtt Később a Krím-félsziget- re kerültem, ahoi Kun Béla volt a parancsnok. De anarchisták felszólították: adja át nekik a szigetet. Nyolc napon át folyt a harc, aztán majd egy hónapig üldöztük az ellenséget, de azok szétszóródtak. * Négy ember — négy történet. De a beszélgetés végén egy közös kívánság: szeretnének még egyszer visszajutni azokba a városokba, ahol 'valamikor, egykor harcoltak. Varga Jenő megkérdezte: — Aztán mondjátok, jobb volt-e, szebb volt-e az az idő, mint a mai? Nem, válaszoltok? Hát majd megmondom én — folytatta. — Persze, hogy jobb volt akkor, mert akkor voltunk fiatalok ' Varga Viktória Sok asszon? a reggeli órákban szavaz A nőtanács tagjai igen szorgalmasait voltak a választás előkészítése idején. Nagy érdeklődéssel vettek részt a jelölő és választási gyűléseken, sok kis gyűlést, rétegtalálkozót és még több csoportos beszélgetést szervezetek. Szolnokon hét rétegtalálkozót, a szolnoki járásban pedig egy hét ■alatt húsz csoportos beszélgetést tartottak. A szolnoki járási nőtanács a tanácstagjelölteket is összehívta, ismerkedésre, baráti beszélgetésre. Túrkevén, Zagyvaréka- son, Besenyszögön és még sok más helyen a különböző tanfolyamok, szakkörök tagjai úgy határoztak: együtt mennek ma szavazni a korareggeli órákban, hogy aztán ne kelljen megszakítani az ebédfőzést, se a délutáni pihenőt. Rá- kócziujfalun a lányok kezdeményezésére — akik ma szavaznak először — szintén együtt keresik fel a szavazóhelyiségeket. Az igény és a lakásépítés Korunk egyik világszerte legnehezebben megoldható problémája a la- káskérdés. Az ENSZ egyik jelentése is megállapította, hogy az emberiség közel fele emberhez nem méltó körülmények között lakik. Ha ehhez ’ hozzászámítjuk, hogy évszázadunk végére, tehát 37 év alatt — sta-' tisztákusok szerint — a Földön ma élő emberek száma megkétszereződik és eléri a 6 milliárdot, még- inkább rá kell döbbennünk a kérdés súlyosságára. A hazai lakáshiány egyik oka a háborús pusztításokon kívüü pl. az, hogy jelentősen megnőtt a házaspárok száma, mert míg 50 évvel ezelőtt 1000 embernek 263 lakásra volt szüksége. 1960-ban ugyanennyi már 338-at igényelt. A technika rohamos fejlődése az elmúlt másfél évtized alatt az építés technológiáját is döntően megváltoztatta. A kézműipari módszereket a gépesítés, az építőelemek, tömeges előregyártása váltotta fel, merész új szerkezeték és új anyagok kerültek felhasználásra. Lakásépítés- programunk. megvalósítása — 1975-ig 1 millió, ebből a második ötéves tervben 300 ezer új lakás felépítése — a régi módszerekkel el sem képzelhető. Valaha az autógyárak is ennyifajta autót gyártottak, mint ahány megrendelés volt. Idővel kiderült, hogy a vevők igényei szinte azonosak, és mivel egyre nagyobb sorozatokra volt szükség, az egész gyártást automatizálták. Ha 100 embertől megkérdezzük, hogy milyen lakásra volna szükségük, legfeljebb 4—5 féle igényt hallunk. \ A nagyipart építési módok bevezetésének előfeltétele a tipizálás. A típusterv szerinti építkezés meggyorsítja a tervezést, így leküzdhető a tervezők létszámhiánya és lehetővé válik, hogy a jövőben csak a gyakorlatban legjobbnak bizonyult tervek szerint építkezzünk. A tipizálás további előnye, hogy az ismétlődő munkafolyamatok az építőgépek magas hatásfokú kihasználását, azonos munkafolyamatok végzésére begyakorlott munkacsoportok létrehozását teszik lehetővé. A hagyományos szerkezetű téglaépületek legmunkaigényesebb folyamata a kőműves és vasbeton munka. Ma már ezek ■nagyrészét gyárilag előregyártóit gerendáik, födémek, blokkok és panelek alkalmazásával megtakaríthatjuk. Az évente épülő új lakások jelentős része egyéni kezdeményezésből létesülő családi ház. Az elmúlt években épült családi házak többsége gazdaságtalan, egymást utánzó helyi „típus”, egyes részleteiben középkori lovagvárakra emlékeztető slílusután- zatokkal, rossz alaprajzi megoldásokkal, költséges manzárd tetőkkel és anyag- pocsékolással készültek. Az Építésügyi Minisztérium még ; a múlt évben kiadott „családi ház tervgyűjteménye” ezért nagy- jelentőségű. Lényegileg itt is a „tipizálás" egyik fajtájáról van szó, mert a tanácsoknál, az OTP fiókoknál és a könyvesboltokban néhány forintért kapható tervek az egyéni ízlésnek, igénynek és anyagi erőnek legmegfelelőbb családi ház építését szolgálják. A tipizálás jelentőségét folytathatnánk a mezőgazdaság épületigényei- nél, amelyek szinte száz százalékban tipizálhatók, a termelőszövetkezetek állat- tartási épületeitől a silózó és tároló épületekig. Vagy említsük meg az iparunk minden ágában jelentkező műhely, csarnok igényeket. Mi sem természetesebb, minthogy építészeinknek előregyártott elemekből, több célra alkalmas, az egyes iparok különböző gyártási folyamatai befogadására képes, variálható épületeket kell tervezmiök. Nemcsak arról van szó azonban, hogy tipizált épületeket építsünk, hanem arról is, hogy ezek minél kevesebb fajta típuselem- Ixil legyenek összeállíthatók. Amikor a moszkvai Luberec épületelemgyárban a típuselemek számát 50- rői 11-re csökkentették, a munlsaigény a korábbi felére, a termelési költség egyharmadöal csökkent. Tehát ugyanannyi pénzből több lakás építése válik lehetővé. Házgyárak működnek ma világszerte: a Szovjetunióban. Csehszlovákiában. az NDK-ban, Svédországban, Franciaországban stb. Hazánkban is építészeink szovjet tapasztalatok és berendezések felhasználásával most tervezik az első „házgyárat”, amely 1965-ben már évi 1800 lakás felépítéséhez szükséges tipizált elemet fog gyártani. Építészeink legjobbjai álltak a típustervezés szolgálatába, hogy az építés minden területén olyan ti* pusépítmény terveket alkossanak, amelyek magas- fokú építőművészi igényeket is kielégítő új városegyüttesek felépítését eredményezik. Dr. Gyöngyösi István Bartus Erzsébet, a martfűi Tisza Cipőgyár dolgozója — kezében a gyár legújabb termékével, a szépformájú, könnyű „balerina” cipővel. Két bizonyítvány Laci már nagy gyerek, az általános iskola hetedik osztályába jár. Nem is jó, nem is rossz, olyan kis kamasz, mint a többi. Édesapjának csak egy bánata van, az, hogy Laci bizony nem valami jó tanuló. No, nagyobb baj nincsen, de a jelesekből lassan jók, a jókból közepesek lettek és ezek mellett csemetéje az utóbbi két évben már csökönyösen kitart. Nem is romlik, de nem is javuk A szülői nevelés kelléktárának minden eszközét végig próbálták már nála. Megszidták, megdorgálták, szép szóval a lelkére beszéltek, büntetést kapott, eltiltották kedvenc szórakozásaitól. Laci min-' den esetben fogadalmat tett, de az ígéretet hamar elmosta a foci, a korcsolyázás és más, sokkal kellemesebb időtöltés. Pár nappal ezelőtt ismét bizonyítványosztás volt. Laci gyengén közepes értesítővel zsebéb . indult hazafelé. Szinte sietett, hogy minél előbb túl legyen a már ismert szülői intelmeken és az azt követő Ígéreteken. Nem, ez nem volt cinizmus benne, hanem inkább érezte az egész céltalanságát. Szülei a konyhában ültek. Valamit néztek, s közben az arcukon eddig nem látott öröm ragyogott. Mikör belépett az ajtón, szétrebbentek és apja újsággal letakart valamit az asztalon. Laci előkotorta a bizonyítványt, majd miután átadta, megadóan lehajtotta a fejét és várta a „lelkifröccsö*”. Nem nézett rájuk, de a csend kezdett egy kicsit hosszúnak tűnni. Zavarárban cipője hegyével a padlót kezdte piszkálni. Egy hang sincs?! Meglepődve kapta fel a fejét. Szülei csendben nézték. Apja maga mellé intette. Az újság alól egy másik bizonyítványt húzott elő, kinyitotta és mellé helyezte, — Nézz ide mondta, Laci olvasna: „Kocsis Lajosné félévi értesítője a dolgozók iskolájának hetedik osztályában az 1962—63, iskolaév első félévében tanúsított előmeneteléről.” Érezte, hogy a füle kezd melegedni. Szemei már csak homályosan látták a jegyeket, azt, hogy az ötösök sorozatában szinte restelkedve húzódik meg egyetlen pici négyes. Lacink feje búbjáig vörös lett. Édesanyjára nézett és nagy barna szemei könnyben úsztak. Rettenetesen széqyellte magát... Sohuczky Jánor
