Szolnok Megyei Néplap, 1963. február (14. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-24 / 46. szám
6 SZOLKOR MEGYEI KÉPLAP 1963 ítfJraar *. DIÓHÉJBAN Alapozni má tudunk Szurko'ók beszélgetnek ( 4P/?áff//?0£rf5£Kj A közelmúltban tartatta vezetőség újjáválasztó taggyűlését az MHS megyei lövéfizádubja. Finnek keretében számólt be a vezetőség elmúlt évi munkájáról. Rágó Antal elnöik többek között ismertette, hogy az MHS Szolnok megyei lö- ^észklubjának csapata 1962- ben az MHS lövészkluboik közötti országos Békekupa fordulós bajnokság II. osztályában országosan az első helyet szerezte meg. Különösen szép sikert könyvelhet el magának az ifjúsági kispuska-csapat, — Muhari László, Muhari György, Rigó Sándor — mely fordulóról fordulóra növelte csapatátlagát. A hatodik egyben utolsó fordulóban új országos ifjúsági csapa tcsúcsot érlek el 545 körös átlaggal. Céltudatos munkájuk bizonyítéka, hogy az 1961-beli 502 köregységes átlagról emelkedtek a jelenlegi szintre. A klub tagjai határozatot hoztak, hogy háromtusa szakosztályt hoznak létre, lg?, akik kedvet éreznek a háromtusa sport iránt, azok jelentkezzenek az MHS megyei elnökségén. Diákokat és ipari tanulókat is szívesen látnak 14 éves kortól. • A mezőtúrt városi TST kézilabda szövetsége Játékvezetői tanfolyamot rendez. Akik hivatást éreznek magukban a kézilabda Játékvezetés iránt, azok kérelmüket Jutassák el a városi Testnevelési és Sport Tanácshoz. (Mezőtúr. Várod Tanács). Jelentkezési határidő: március 10. • A képes híradók általában akkor töltik be hivatásukat, ha frissek, érdekesek, gyorsan követik az eseményeket. Nem mondható el mindez Szolnok £Gútvo«dó& elhelyezett Egy beszlégetés alkalmával hallottam először róluk és ekkor tudtam meg, hogy megyénkben Ilyen is létezik, pedig már múltjuk, sőt eredményeik Is vannak, méghozzá nem Is akármilyenek. De erről inkább beszéljen szakosztály- vezetőjük, aki e sportág szerelmese. — Utassy Lajos mérnök. az AKÖV jászberényi üzemegységének dolgozója. — Tényleg szerelmese vagyok a GO-KART-nak, — de sajnos csak reménytelen, mert a feleségem nem enged versenyezni, így aztán a kocsik előkészítésében élem ki e szenvedélyt. — Mióta léteznek? — Az elmúlt év szeptemberében alakultunk szakosztállyá Tóth József szerelő, régi GO- KART-os segítségével, — aki egyébként saját kiskocsival Is büszkélkedhet. — Hányán szeretik sat a Sportot? — Sokszázan. Ha nem hiszi, kérdezze meg bárkitől, milyen sikerünk volt a jászberényi bemutatón. Egyébként a szakosztálynak három kocsija van, öt rajtengedélyes versenyzővel és ■ok lelkes lparltanulóval. — Eredményeik? — Szegeden egy 4. helyezés, Budapesten, a nagymenők között szintén egy negyedik. Es talán azt Is eredményként sporthíradókról, amelyek bizony kissé elmaradtak az eseményektől. Régen volt már példáid kosárlabdában az Előre és a - TF vagy labdarúgásban a Ganz—MÁVAG mérkőzés, de az atlétikai pályákat is vastag hótakaró födte, rég volt rajtuk verseny. Úgyszintén a járási szpar- takiád sem néhány héttel ezelőtt zajlott le. Azóta történt már egy s más és bizony ezek a híradók alapos felfrissítésre szorulnának. Jó lenne kicserélni a régi képeket úgy, mint azt az MTST híradó tábláján teszik az utóbbi hetekben. • Szerencse-« vagy balszerencse érte Bob TlUy, ausztrál teniszezőt, amikor az egyik versenyen a labdájával egy fiatal lányt talált fejen. Az udvarias Tilly kiszaladt a pályáról és bocsánatot kért — két hét múlva megtartották az esküvőt. • Ez évben ökölvívásban is bevezetik a megyék közötti ifjúsági válogatottak találkozóját. Ennek keretében megyénk válogatottja Békés megye és Budapest V. kerületi együttesével kerül össze. A mérkőzéseket március 17* 18, 19-én bonyolítják le köoninérkőzéses rendszerben. Megyénk ifjúsági válogatottjának felkészítését a megyei szövetség elnöksége Dobos Miklósra, a Szolnoki MÁV NB II-es csapatának volt kiváló versenyzőjére, a Törökszentmiklósi Vasas jelenlegi edzőjére bízta. Csak üdvözölni tudjuk a Magyar ökölvívó Szövetség ezen új Intézkedését. Bizonyára hozzájárul majd a tehetséges fiata] ökölvívók fejlődéséhez, az utánpótlás nevelés helyes irányban való tereléséhez. könyvelhetjük el, hogy a vállalatnál mindenki segít, támogat bennünket. — Hol edzenek? — Ahol csak lehet. A környékbeli országutakon, „tenyérnyi” szabad betonon, most például jégen. — f? — Igen Jégen. Ugyanis 26-án a budapesti műjégpályán nagyszabású GO-KART verseny lesz a MALÉV és az Autóklub rendezésében és azon ml is Indulunk. Még a televízió Is közvetíti. A kerekeket vastag kender, vagy műanyagszállal kell áttekeml, így kevésbé csúszik a kocsi. Remélem megálljuk a helyünket a fővárosiak között is. Az egyik kocsinkat ugyanis „megpiszkáltuk” és az mo3t 80 kilométerrel is megy. — Ez Igen, de Itt hol lesz lehetőség így száguldozni? — Lesz, mert tavasszal társadalmi munkában építünk a Barátság ligetben egy sokkanya- ros betonpályát. Sajnos, a Járási és megyei TST nem akar tudomsát venni létezésünkről, pedig ők segíthetnének rajtunk legtöbbet, arról nem Is beszélve, hogy ez feladataik közé tartozik. — További terveik? — Nem tudom, hogy bírja majd a két csapat ezt a mély talajt. Kár volt kijönni erre a mérkőzésre. Azt hiszem, félidőre kipukkadnak. — Ne gondolja! olyan erőben vannak ezek a játékosok, hogy medvével birkózhatnának. — Focizni viszont nem tudnak. — Maga szerint. Mert maga nem erőtől duzzadó, Izmos legényeket akar látni a pályán, akik nem riadnak vissza egy kis Összecsapástól sem, hanem kisasszonyokat, balerinákat. — Gllisztahuszárokat, akik holmi szellőtől is a föld alá bújnak. — En futballt akarok látni, uram, ahol játszanak a labdával, ahol rúgják a bőrt, nem vágják, mint a maga futkározö lzomkolosszusal. — Ugyan. Nézze meg azt a Dalszélsőt. Nincs olyan hátvéd, áld lefogná, s amellett 11 másodperc alatt futja a százat. — Beadni viszont nem tud. Mondja, mikor rúgott az utoljára gólt? Ha gyepre lép, azt sem tudja, hol a kapu. — Látja Bambót, a középcsatárt? Ha megindul, hengerel, mint egy harckocsi, s lő, mint egy ágyú. — Tudom. A múltkor is, ahogy megcélozta a kaput, szétrúgta a szögletzászlót. Látott már attól egy felhőfejes gólt? — Van olyan mérkőzés, hogy nem találkozik a labdával. — Engem nem zseníroz, nyuszikám! Hol talál ilyen betonvédelmet, mint a miénk? Hullanak az ellenfelek, mint kilencnél a tekebabák. Cgy rombolják szét a maga kombinatív ábrándjait, mint torpedó a ladikot. « — De nem tudnak levenni egy labdát és nem tudják tíz méterre pontosan továbbítani. Fogalmuk sincs' a szélsőjátékról. Képtelenek a fű alatt guri- gáznl, nem tudják kipasszolni az ellenfelet. Szögletes labda kell ezeknek, maga szájhős. Én nem azért. járok mérkőzésekre, hogy szikrázó összecsapásoktól elektromos töltésű lég- körben-.kakasvladalpkErt lássak, hapem , gólok után áhítozom. Erti?l Gólokat akarok látni! Sokat! — Lassan a testtel, apuskáml Nem tudja, hogy az erőfutball dominál? Ma mindenütt ezt játsszák. Azé a Jövő. Lesznek itt olyan gólok, hogy egy-egy lövés után úgy kell összeszedni a kaput. Nem olvasta, hogy mennyit alapoztak ezek a srácok? Januárban naponta 25 kilométer gyaloglás, 10 kilométer futás, utána Jött a gyógy- labda, súlyzó, gimnasztika, non-stop edzés, izometriás gyakorlatok és twist volt a levezető. Ml kell még magának? — Játék uram, labdarúgó Játék. Szép, lapos, pontos átadások. Szellemes, ötletes húzások, váratlan cselek, technikai trükjcök. Építő fedezetek és összekötők, gólerős középcsatárok, beadni tudó szélsők. Stílusos csapatjáték. Ügy vegyék le azt a bőrt, hogy az odaragadjon a lábukhoz és továbbítsák úgy, mintha tálcán lenne szervírozva. Legyen annak a játéknak sava-borsa, íze, zárná ta. Legyen látványos, Izgalmas, lenyűgöző, szemgyönyörködtető ,és nyújtson felejthetetlen élményt. Ez kell nekem. Mert ne feledje, amit most mondok. Alapozni már tudunk, de Játszani még nem. Na, a viszontlátásra 1 P. I. Elmarad a Szo'noki — Oroszlányi Bányász mérkőzés A ma délután 14.30 őrára hirdetett Szolnoki MÁV—Oroszlányi Bányász előkészületi labdarúgó mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmarad. Amennyiben délutánig az időjárás kedvezére fordulna ' és Időközben a pálya talaja javulna, akkor a Szolnoki MÁV saját tartalékcsapatával Játszik ugyanabban az Időpontban. állás ÉPÍTÉSI és bontási engedélyhez épület tervezést rövid határidőre vállalok. Nagy László Szolnok, Madách u. 22. SZÁLLÍTÁSI ügyintézőt azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés 1900.— Ft. — Jelentkezés: Allatlfehérje Vállalat Szolnok, Tószegi út (Vegyiművek után). Telefon: 29—93. ÉPÜLETLAKATOST, lehetőleg hegesztői képesítéssel azonnal felveszünk. Jelentkezni: Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat, Szolnok, Dózsa Gy. u. 5. szám. NAGY szakmai gyakorlattal rendelkező vízvezeték szerelő és tetőfedő szakmunkásokat keresünk szakoktatói munkakörbe. Jelentkezni lehet személyesen és Írásban: MüM. 605. sz. Intézetnél. Szolnok, Petőfi Sándor u. 1. SZOLNOKI LAKOST GYAKORLATTAL, RAKTÁROSNAK FELVESZÜNK. TEMPO KSZ. SZOLNOK, TEL.: 13—00. AZ EM. 44. sz. Állami Építőipart Vállalat (Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13—15) azonnal felvesz ács és ollvsnyozó szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat és kubikosokat. Szállást és napi kétszeri étkezést térítés ellenében biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. — Tanácsi Igazolást kérünk. — Munkahelyek: csak Budapesten. A SZOLNOK megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat azonnali belépésre keres gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt és utókalkulációs csoportvezetőt. Jelentkezni lehet munkanapokon 7—12 óráig a vállalat munkaügyi osztályán. STABIL kazánfűtő vizsgával rendelkező kazánfűtőket keresünk. ugyanitt kisfeszültségű készülékek üzemeltetésében és karbantartásában jártas karbantartó villanyszerelőt keresünk. Szolnok, Dohányfermentáló, Vöröshadsereg út 1—3. A TTSZAPÜSPÖKI Haladás Termelőszövetkezet mérlegképes főkönyvelőt azonnal felvesz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a tsz irodájában: Tiszapüspökl, Lenin út 81. sz. Útiköltséget felvétel esetén térít. adás-vétel ZONGORA, bécsi, fekete, príma állapotban, cseresznyefa hálószoba bútor, fürdőszoba berendezés vörösréz kályhával, női és férfi kerékpár, „Dür- kopp” varrógép eladó. — Dr. László, Túrke ve. 350x250 cm kéziszövésű magyar perzsa, kls-állatmlntás, Jó állapotban olcsón eladó. Tószeg, Rákóczi körút 20. A Kenderes! Földművesszövet kezet TU7.ÉP-telepén ötszáz mázsa leértékelt szén eladó 8 Fi mázsánként, — kazánfűtésre la alkalmas. Érdeklődni lehet: FMSZ, Kenderes, telefon: 30. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM egyszoba összkomfortos garzon lakásomat kétszobásért Szolnokon a belvárosban. Szolnok, Kossuth Lajos u. 12. IL emelet 2. INGATLAN BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Szolnok, Ady Endre u. 1. JÁSZBERÉNYBEN azonnal beköltözhető ház eladó, Rácz utca 4. sz. alatt. GÉPJÁRMŰ KIFOGÁST ALAN állapotú — Moszkvics gépkocsi eladó. — Kenderes, Lenin út 25. ELADÓ 407-es Moszkvics gépkocsi. Papp István, Cserkeszöl- lő. TRABANT—LIMOUSINE, garanciális, szinkronos — eladó. Megtekinthető: 25-éig délután 3—6 óra között, . Abony, Szabadság u. 2. SZÜRKE Skoda-Oktavia eladó. Kenderes, Petőfi u. 29. TRABANT-Limousine, keveset futott, sürgősen eladó. Dömök tanító, Tápiógyörgye, telefon: 2. NSU 500-as oldalkocsival, kifogástalan állapotban eladó, — esetleg személygépkocsira cserélném. Dr. Dora Lajos Abád- szalók, telefon: 9. MOSZKVICS 407-es, 30 000-et futott, eladó. Kiss Gyula, Ti- szaföldvár, Kiss Mihály út 3. MOSZKVICS 407-es, 4 sebessé- ges, Jó állapotú eladó. Szolnok, Vórösesillag út IV. ép. földszint L Dr. Katona. TRABANT-Limousine, 1961-es. újszerű állapotban eladó. Szolnok, Ságvári út 31, L emelet. Dr. Lévay. EGYÉB MOZI üzemvezetői és gépkezelői tanfolyam lnduL Jelentkezés március 4-én 9 órakor • szolnoki Vörös Csillag filmszínházban. Felvilágosítást a Szolnok megyei Moziüzemi Válla- iat műszaki oéztalya ad. Termelők, figyelem! Ez évi naposcsibe igényét már most jegyeztesse elő a helyi földművesszövetkezetnél. AZ ELŐJEGYZÉS ELŐNYEI: a naposcsibét akkor kapja meg. amikor kívánja! Ha 100 db csirkéből 25 kg szerződést köt, a csibe árát a szövetkezet meghitelezi, így az értékesítéskor SZERZŐDÉSES FEL ARAT is kap! M £ K — Nyáron Szolnokon szeretnénk bemutatót tartani." — egy — TERMELŐSZÖVETKEZETEK! TERMELŐSZÖVETKEZETI TAGOK, EGYÉNI TERMELŐK ÁLLATTARTÓK! Változatlan átvételi árakkal, kedvezőbb feltételekkel megkezdődött az 1963. évi szerződéses sertéshizlalási akcióban a szerződésből és Az akció, keretében szerződés köthető minden meglévő jó csontozató hizlalásra alkalmas süldőre. A leszerződött sertésdarabonként 150 kg takarmányt biztosítunk kedvezményes áron, a háztáji és egyéni termelők részére. A leszerződött sertéseket 1963. január 1-től az alábbi súlyban és árakon vesszük at: 100—120 kg súlyú fehér hússertésért ......... 15.70 Ft 120 kg feletti súlyú fehér hússertésért 16.50 Ft 100—130 kg súlyú hús- és húsjellegű sertésért 15.30 Ft 130 kg feletti súlyú hús- és húsjellegű sertésért ....................................16.20 Ft 12 0—140 kg súlvú zsír- és zsírjellegű sertésért .........................;........... 15 20 Ft 14 0 kg feletti súlyú zsír-, zsírjellegű sertésért ...................................... 16— Ft 17 0 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kan lőtt * sertésért ..................................... 14.50 Ft * Előleg: Tsz-tagok és egyéni termelők részére sertésdarabonként 400.— Ft. / Termelőszövetkezetek a szerződés alapján rövidHá- ratú hitelt vehetnek igénybe és a fenti árakon feiüi az eddigiekhez hasonló nagyüzemi felárat is kapnak A? akció feltételeiről részletes tá jékoztatást az Allatforgalm] Vállalat helyi meghízottja, vagy a helyi kirendeltség nyújt SZOLNOK —' HFVES MEGYFI ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT Állami Gazdaságok, Termelőszövetkezetek, tsz tagok és egyéni termelők figyelem! Megkezdődött a földművesszövetkezeteknél a toliszerződés megkötése Előnye: Magas átvételi ár, szerződéses felár és szerződéskötési előleg. Már most keresse fel az Fmsz helyi baromfi, vagy tollfelvásárlóját és kösse meg 1963. évre a tol 1 szer z ő d é st ugyanott a fölösleges használt tollat a legmagasabb áron értékesítheti. < Előnyős feltételek mellett már köthető értékesítési szerződés 1963. évi termésű napra forgóra és sörárpára A szerződést kötők részére kamatmentes előleget, illetve hitelt, valamint külön szerződéses felárat és takarmányjuttatást biztosítunk. Részletes felvilágosítást nyújtanak A MALOMIPARI ÉS TERMÉNYFORGALMI KIRENDELTSÉGEI ÉS RAKTÁROSAI VÁLLALAT Látogatóban egy „ismeretlen“ sportágnál Biztos befektetés ha idejében megvásárolja az építéshez szükséges cserepet, téglát, fűrészárut és más építőanyagot a földművesszövetkezet tüzelő és építőanyaa teleméről Vásárolion szénoort!