Szolnok Megyei Néplap, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-10 / 7. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. január 10. f r f Válság Kalangában Bevetésre kész katangai csendőrök EGY ORSZÁG, KÉT VILÁG Phenjan, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság teljesen újjáépített fővárosá­nak szép sugárútjai a leg­utóbbi hónapokban új érde­kes színfolttal gazdagodtak. Az oly kedvelt népviseletben, a bokáig érő bőszoknyában és rövid mellénykében járó nők között sűrűn tűnnek fel európai divat szerint öltözött lányok, asszonyok. A férfiak körében a ruházat nem eny- nyire eltérő, de a beszéd ide- gemes kiejtése, vagy éppen idegen nyelv, a japán hasz­nálata utal valami újszerű­ségre. Ama koreaiak tízezrei kö­zül valók ezek, akik a leg­utóbbi két esztendőben tér­nek haza Japánból Koreába. Hosszú a története annak, hogyan szakadtak a koreai nép gyermekei japán földre. Legtöbben négy—öt évtized­del ezelőtt a kínzó földinség a szörnyű nyomor, a nyo­masztó munkanéküliség és a fenyegető éhhalá] elől mene­külve vették kezükbe a ván­dorbotot. Persze a felkelő nap országának amúgy is agyonzsúfolt szigetein még kevesebb volt a föld. De a Koreából Japánba vándorolt százezrek nem is paraszti munkára kellettek. Ügyes építési vállalkozók és hirte­len meggazdagodó gyárosok várták őket tárt karokkal és­fél munkabérrel. Ugyan hova mehetne panaszra a koreai? Talán a szakszervezethez? Hiszen a nyelvet sem érti! Ha meg nem áll be ennyiért, fel is út, le is út. Mehet visz- sza Koreába. A Japánból hazatértek statisztikájának van egy meglepő és meghökkentő ér­dekessége: több mint 90 szá­zalékuk annak idején nem Északról, hanem Korea na­Belvízveszély Etiópiái ENSZ-katona ütege mellett Elizabethviile-ban, azt követően, hogy » várost ENSZ-katonák elfoglalták (MTI Külföldi Képszolgálat) (Folytatás az 1. oldalról) katasztrális hold került víz alá. A víz két tanyát is el­öntött Tegnap reggel a jász­berényi műút mentén a Jász­berényi Állami Gazdaság szásabereki üzemegységének halastó gátját törte át a jeges ár. A veszélyeztetett szakaszon azonnal megindul­tak a munkálatok a mintegy 200 mázsa hal megmentése ! érdekében. A jászkdséri szakaszmér- ! nökség építőmunkásai, továb- 1 bá a jászalsószentgyörgyi j termelőszövetkezetek tagjai ,homokzsákokkal magasítot- | ták a halastó töltését. Az át- I szakított részt pedig drót- I hálóval zárták el, és meg­akadályozták a halak szö­kését. j Tegnap délután Hegedűs ' Lajossal, a vízügyi igazgató­ság igazgató-főmérnökével látogattunk él a veszélyezte­tett területre. A műút men­tén az árterületre lépett Zagyva a tengerhez hasonlít. A víz hatalmas jégtáblákat hordott össze és a szászbe­rek! vasúti híd, valamint a közúti híd mentén jégdu­gók keletkeztek. A honvéd­ség műszaki egységed 15—25 kilogrammos robbanótölte­tekkel indították meg a víz lefolyását, mely már-már a műutat akarta elönteni. Két nap alatt mintegy kétszáz mázsa robbanóanyagot hasz­náltak fel. A vízügyi igazgatóság tá­jékoztatása szerint a Tisza felső szakaszán szintén kelet­keztek jégdugók, ezeket a miskolci igazgatóság szakem­berei semmisítették meg. Az árhullám néhány nap múlva megyénk területére ér. Ez azonban különösebb veszélyt a folyó alacsony vízállása miatt nem jelent. Az igazgatóság szakembe­rei mindenütt a helyszínre szállítják a belvízvédelmi szivattyúkat és felkészültek az árhullám, valamint a bel­vizek elhárítására. — m. 1. — gyón sűrűn lakott, elsősorban agrár jellegű déli részéről vándorolt ki. Korea közepén a Sárga-tengertől a Japán­tengerig ma egy oszlopokkal jelölt képzeletbeli vonal hú­zódik. Egy vonal, amellyel erőszakosan metszette ketté egy ugyanazon nyelvet beszé­lő egyazon sorsú, érdekű, kultúrájú népet, valamint földrajzilag és gazdaságilag szervesen összetartozó ha­záját. Egy vonal, amely egy or­szágot a közepén két világ­ra oszt: a szocializmust épí­tő Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra és az amerikai megszállást nyögő Dé-Koreá­ra. Mi az oka, hogy a Japán­ból hazatérők, akiknek túl­nyomó zöme Délen látta meg a napvilágot Északon keresi és találja meg újra hazáját? Világosabb választ kapunk, ha a kérdést nem a haza tele­pülőknek, hanem egyenesen amazok egyikének tesszük fel. akiknek nagyon szigorú hafárzár ellenére sikerült Dél-Koreából északra a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaságba átszökniök. Akár a demarkációs vonalnál Pan- mindzson környékén, akár másutt Észak-Korea városai­ban sűrűn találkozni velük. Megfelelő képet kaphatunk Dél-Koreáról a számok szá­raz tükrében is. Dél-Korea iparának termelése ma éppen fele annak, mint 1945. előtt volt. Az utosó három évben 1000 kis- és középüzem ment tönkre. A munkanélküliek száma 6 millió fölött van, ez az egész lakosság 28 százalé­ka. Dél-Koreában, ahol min­dig kéfszerannvi gabonát ter­meltek, mint Északon, ma egy főre érmen feleannyi rizs iut. mint Északon. A háború előtt Dél-IjCorea évi 12 millió mázsa rizst exportált, ma 8 milliót hoz be. Az iparcikkek 87 százaléka szintén beho­zatal. Északon bizony más világ fogadta a Japánból hazatérő­két. Újiáépfilt. városok, roha­mosan fejlődő ipar és mező­gazdaság, munkaerő-, külö­nösen szakmunkás hiány, tö­meges építkezés, rengeteg munkaalkalom. Minden haza­tért család lakást, mindenki kívánságának, szakképzett­ségének megfelelő munkát kapott, a fiatalokat közép­iskolák, tanműhelyek, egve- temek fogadták be. Így történt tehát, hogy a hazatérők két egymástól na­gyon különböző világot ta­láltak hazájukban. A demar­kációs vonaltól északra lázas építőmunka, rohamosan nö­vekvő termelés, emelkedő életszínvonal, délre pedig nyomor és gonoszság, ame­rikai megszállás és atom- ágyúk, páratlan méretű munkanélküliség és irányít­ható lövedékek. Napjaink történelméhez tartozik még, hogy a kiván­dorlás Dél-Koreából most sem szünetel. Évenként át­lag 5—6000 paraszt veszi kézbe a vándorbotot és ha­józik ei a jobb élet remé­nyében. Papírjaik ezúttal nem Japánba, hanem Bra­zíliába szólnak. Ültetvények­re és dzsungelirtásra. Közü­lük mégis sokan partraszáll- nak a legközelebbi japán kikötőben. Aztán sürgősen felkeresik a koreai hazate­lepítési bizottságot és jelent­keznek hazatelepülésre — Északra. A Phenjan utcáin kezdet­ben még kissé idegenül moz­gó emberek tehát nem egy­szerűen új színfoltot jelen­tenek a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság fő­városában, hanem ennél sok­kal többet Azt a mérhetet­len különbséget, ami a két világ, Dél és Észak — az amerikai megszállás alatti Dél-Korea nyomora, erkölcsi fertője és politikai ingová- nya, valamint a szocializmust építő Észak-Korea szilárd, derűs, biztos jövője — kö­zött van. Fábián Ferenc A. SZOL2SENYICIN: \ 12. A nap vörösen, ködösen az üres építőhely fölé emelke­dett: itt montázsház elemek, ott megkezdett kőépület alapjai, amott egy földásó­gép letörött fogantyúja, egy kazán, ócskavas, mindenfelé kiásott árkok és csatornák, különféle gödrök: a gépkocsi­javító műhely már tető alatt van. a dombon pedig a hő­erőmű, az első emelet kezde­téig. Mindannyian elbújtak. Csak a tornyokon áll hat ember és az Iroda előtt van tülekedés. Éppen ez a mi pillanatunk. Azt mondják a főelőmunkás már sokszor fenyegetőzött, hogy esténként osztja be munkára a brigádokat de ezt sehogyan sem tudja meg­valósítani. Azért mert náluk estétől reggelig minden a Viss7áíára fordul. A pillanat a miénk. Amíg a hatóság még tanakodik, húzódj oda. ahol a legmele­gebb. üli le és üldögélj, maid megfeszül még a hátad. Ha kályha kőzetében vagv. jól teszed ha letekered a kap­cáidat és megmelegfted a lá­bad. Akkor eeécz nap meles lesz. De még kályha nélkül is jó. A 104 brigád az autójavító műhalv 0SS7e1 betSvagaanfl nagy csarnokába, ahol a 38 brigád betonlapokat önt. Né­hány lap még az öntőminták­ban van, másokat élükre ál­lítottak amott * vasvázak vannak. A mennyezetig na­gyon magas, a padló földes, nincs meleg, pedig a csarno­kot fűtik, nem sajnálják a szenet, nem azért, hogy az emberek melegedjenek, ha­nem azért, hogy a betonla­pok gyorsabban, jobban meg­keményedjenek. Még hőmé­rő is lóg a falon és vasárnap, ha a tábor valamilyen oknál fogva nem dolgozik, akkor is fűtenek. A 38. brigád természetesen nem enged senki idegent a kályha közelébe, ők ülnek ott és kapcáikat szárítják. Mind­egy, mi majd a sarokba hú­zódunk, ott is jó. Vattával bélelt nadrágjá­nak ülepével. amellyel már sok helyen ült, Suhov elhe­lyezkedett az öntőkeret szé­lén és hátát a falhoz támasz­totta. Amint ott fészkelődéit, megfeszült rajta a zubbony és a gyanotin? és azt érezte, hogy valami kemény tárgy nyomja a ba' me'lén a szíve táján. Az a kemény dolog a kenyérdarab volt., a reggeli adag fele. amit ebedre a bel­ső zsebébe rakott. M>ndig annyit, vitt. magával és délig sohasem nyúlt hozzá, De a másik felét rendszerint meg­ette reggelire, most pedig nem. És Suhov megértette, hogy nem takarított meg semmit: a kenyér nem adott neki nyugtot, kínálkozott, hogy most, itt a melegben megegye. Ebédig még öt óra — hosszú idő. Ami eddig a hátát szag­gatta, leszált a lábába, lába nagyon elgyengült. Ej, ha most a kályha mellett lehet­ne!.. Suhov térdére tette a kesztyűjét, kioldotta derekán a madzagot, leoldotta nyaká­ról az útközben megfagyott úti álarcot többször össze­hajtogatta és a zsebébe rak­ta. Akkor fogta a fehér rongyocskába csavart kenye­ret és a keblében tartva, hogy egyetlen morzsaszem se hulljon ki a rongyocská- ból. aprókat harapdálva, eszegetni kezdte. A kenyeret ruhája alatt hordta, testének melegével melegítette, úgy hogy csöppet sem volt fagyos. A táborokban Suhovnak nem egyszer eszébe jutott, hogyan ettek azelőtt, otthon a faluban: egész tepsi krumplit, nagy fazék kását és még régebben húst is, jó­kora darabokat. És az égé szét megöntözték tejjel — majd felpukkrömk. Nem kellett volna — jött rá Su­hov a táborokban. Enni úgy kell, hogy egészen az ételnek szenteld magad, mint aho­gyan most a kenyeret harap- dálod, nyelveddel megforga­tod, ajkaddal szopogatod — ettől lesz olyan ízletes ez a nedves, fekete kenyér. Mit eszik Suhov nyolc—tíz év óta? Smmit. Pedig gürcöl — de még hogy! Suhov el volt foglalva a kétszáz grammal. Az egész 104. brigád ott ült a közelé­ben, ugyanazon az oldalon. Az alacsony betonlapon két észt ült egymás mellett, mint egy testvérpár. Fél ci­garettát szívtak közösen, egy­más után, ugyanabból a szip­kából. Mind a két észt szőke, mind a kettő hosszú, szikár, mind a kettőnek hosszú az orra és nagy a szeme. Any- nyira ragaszkodtak egymás­hoz, mintha lélegzeni sem tudnának egymás nélkül. A brigadéros sohasem válasz­totta szét őket. Amikor ettek, akkor is mindent elfeleztek és egy ágyon aludtak fenn, együtt. És amikor a menet­oszlopban álltak vagy név­sorolvasásra vártak, vagy al­vásra készültek, mindig hal- kán beszélgettek. Pedig nem voltak testvérek, hanem csak itt. a 104. brigádban ismer­kedtek meg. Az egvik, úgy mondják, tengerparti halász volt. a másikat pedig, amikor bevezették a szovjet hatal­mat szülei Svédorszáeha vit­ték fi nedig. amikor felser­dült. eszébe vette, hogy visz- sznmegy Észtországba ta­nulni. Lám azt mondiák. a náció semmit sem ielent. minden nációban akad komolv. Ám az észtek között valahánnval c'Uhov találkozott, esvetlen ross? pmber sem akadt Mindannyian ültek — ki a betonlapokon, ki az öntőfor­mákon ki nedig énner a föl­dön. Beszélgetnél, de a nvel- ved reggel nem hajlandó fo­rogni, ki-kl a gondolataival foglalkozik, hallgat. Fetyu- kov, a sakál, ki tudja hol, csikkeket szedett (még a kö­pőcsészéből is kipiszkálja, at­tól sem irtózik), most a tér­dén kibontogatja és a meg nem égett dohányt egy papí­rosba gyűjti. Fetyukovnak három gyermeke van szaba­don, de amikor letartóztat­ták, mindannyian megtagad­ták, felesége is újból férjhez ment: támogatás sehonnan. Bujanovszki nézi, nézi ol­dalvást Fetyukovot, azután rámordul: — Mindenféle ragályt szedsz össze. Majd kimarja a szádat a szifilisz. Dobd el! A fregatt-kapitány meg­szokta, hogy parancsoljon, vezényeljen, úgy is beszél mindenkivel, mintha vezé­nyelne. Am Fetyukov semmilyen tekintetben sem függ Buja- novszkitól. a kapitány szin­tén nem kap csomagot. És gonoszul nevetve azt vála­szolja: — Várj, csak várj kapi­tány, amíg nyolc évet kitöl- tesz. Még te is fogsz csikket szedni. Büszkébb emberek is jöttek már a táborba... Fetyukov saját maga sze­rint ítél, a kapitány talán mégis kibírja ... — Mi? Mi az? a nagyot­halló Szenyka Kljevsin nem hallotta tisztán. Azt hitte, ar­ról beszélnek, hogy Bujanov­szki reggel pórul járt. — Kár volt elhamarkodni, nem kellett volna — mondta bánatos fejbólintással. — Csak ha sikerül a bajt elke­rülnöd ... Szenyka Kljevsin csöndes, hallgatag. Egyik dobhártyája még 1941-ben megrepedt. — Azután hadifogságba került, megszökött, üldözték, elfog­ták és Buchenwgtdha hurcol­ták. Pticbenwa'dba csodála­tos módon .elkerülte s halált most békésen kitölti idejét. — Ha elhirtelenkedsz va­lamit, tönkre mész — mond­ja. — Ez igaz. Nyögj, de hajolj meg. Ha ellenkezel — össze­húzódsz. Alekszej tenyerébe rejtette arcát, hallgat. Imádkozik. Suhov egészen az ujja he­gyéig elfogyasztotta a kenye­ret, de egy darabka puszta héjat, felső kerek héjat meg­hagyott. Azért mert semmi­lyen kanállal nem tudod úgy kitisztítani a kását a csajkából, mint a kenyérhéj­jal. Ezt a kenyérhéjacskát újra begöngyölte a fehér rongyba, az ebédhez, a ron- gyocskát gyapotinge alá, a belső zsebébe dugta, újra át­kötötte derekát a madzaggal a hideg ellen és készen állt, hadd küldjék most munkára. De jobb, ha még várnak egy kicsit. A 38. brigád felkelt és szét­széledt: néhányan a beton­keverő géphez mentek, má­sok vízért, mások armatú­ráért. Tyurin és segédje Pav- le sehogyan sem jön vissza a brigádhoz. És habár a 104. brigád alig üldögélt húsz percig, a munkanap pedig téli, rövidített munkanap, hatig tart, mindannyian örül­tek ennek, mintha estig már nem tartana sokáig. — Hej már régóta nincs vihar — sóhajtott fel Kil- gasz, a pirospozsgás arcú, jól táplált lett. — Egész télen egyetlen vihar sincs. Ez is tél! — Bizony... vihar... vi­har ... — sóhajtott fel az egész brigád. Amikor vihar dúl ezen a tájon, akkor nemcsak hogy nem viszik munkára, hanem még a barakkból is félnek kiereszteni őket: ha nem fe- szftsz. ki kötelet a barakk é» a menza között, biztosan el« tévedsz. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents