Szolnok Megyei Néplap, 1962. december (13. évfolyam, 281-304. szám)
1962-12-02 / 282. szám
MA: Több, jobb és olcsóbb javítást Tizenöt szövetkezet közös vállalkozása Csillebérci kiszesek Tiszaföldváxon Gondolatok a kongresszus után VADAT EMELEK Bírósági jegyzetek Dióhéjban JASZKUN kakas MEGYE! PÁRTBIZOTTSÁG ES A XIII. évfolyam, 282. szám. Ara 60 fillér 1982. december 2_, vasárnap. Kuba számára Varsó (MTI). Mint a lengyel sajtó jelenti, a szocialista országok eddig 257 000 000 dollár értékű kivitelt nyújtottak Kubának, nemzeti ipara fejlesztésére. Ezen túlmenően a szocialista tábor országai cukor ellenében gépeket, berendezéseket és kész ipari létesítményeket is számítanak Kubának. Magyar segítséggel épül fel Guinea új üveggyára Guinea iparosításának támogatására Magyarország egy korszerű üveggyárat szállít Conakryba. A guineai- ak kérésére Magyarország sokkal nagyobb segítséget ad ennek a gyárnak a felszereléséhez, mint korábban adott más exportmegrendelések lebonyolításához, most ugyanis nemcsak a szerelést, hanem az üveggyár üzemcsarnokainak építését is magyar szakemberek végzik. A berendezések kezelésének és a termelés irányításának elsajátítására mintegy harminc guineas szakember jön Magyarországra. (MTI) X gazdasági munkák befejezése után megyénk termelőszövetkezeteink soronlévő feladata az évi gazdálkodási eredmény megállapítása, a gazdaság jövedelmének felosztása. Vadas Nándortól, a megyei tanács tsz főkönyvelőjétől érdeklődtünk: hogyan készítik elő a tsz-ek zárszámadásait? — Az évközi gazdálkodási eredményekből — félévi és háromnegyedévi mérleg — kitűnt, hogy a tsz-ek a rendkívüli időjárás ellenére politikailag, gazdaságilag és szervezeti« leg is tovább erősödtek — mondotta. — A közös gazdaságok nagy többségében időben észrevették a kieséseket és megfelelő intézkedéseket tettek azok pótlására. A veasenyí Tiszámén ti és a tószegi Dózsa Tsz-eket árvíz, majd aszály sújtotta, a veszteség lömét mégis pótolni tudták. Sajnos, akadnak olyan tsz-ek is, ahol nem voltak előrelátóak. E gazdaságokban kedvezőtlenül alakul a pénzügyi helyzet I“ Milyen segítséget adnak a tsz zárszámadások előkészítéséhez? — Az éwégi adatok birtokában pontosan meg lehet állapítani a gazdálkodás eredményét A tanácsok és a pénzügyi szervek már megkezdték ezek felmérését s a tsz-ekben is megindult ez a munka. A korábbi évekhez hasonlóan a megyei tanács mezőgazdasági osztálya most is tanfolyamot rendez a zárszámadások előkészítésére. November 27-től december 7-ig két csoportban, Hajdúszoboszlón előadás-sorozatot és szakmai vitát tart a tsz főkönyvelők. a tanácsok számviteli és az MNB hitelügyi szakemberei részére. — Itt ismertetjük a leltározási, a jövő évi terv és költségvetési, az önköltség- számítási feladatokat — Mit tehetnek most a tsz-ekben a zárszámadások előkészítése érdekében. — Az első lépés a leltározás. Az FM és a PM együttes tájékoztatót adott ki, melyben tanácsokat adnak ehhez a munkához, A megye tsz-« ben leltározó bizottságokat alakítanak. Fontos, hogy minden eszköz számbavétele mérés útján történjék. E szerteágazó munka hosszabb időt vesz igénybe. Ezért helyes, ha a leltározást mielőbb megkezdik. — A tsz alapszabály előírja, hogy az ellenőrző bi- eotíságok évenként legalább A kohászati termékek korszerűsítéséről Sav, lúg és hőállő acél a vegyiparnak — 15 — 20 százalékos fajsúlycsökkentés — 5000 kilométer cső spirálisan megcsavart és hegesztett acélszalagból Halló ITT — Itt Bozó Ferenc, a szolnoki GELKA szerviz vezetője beszél. Tessék parancsolni I — Nem, ezúttal nem romlott él sem a rádiónk, sem 1 1 McLennan, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Skót Kommunista Párt főtitkára, mint azt már előzetesen is közöltük, az MSZMP VHL- kongresszusa után ellátogatott megyénkbe; Ez alkalommal lapunk munkatársa megkérte őt, válaszoljon néhány kérdésre McLennan elvtárs szívesen tett eleget kérésünknek. — Ml a véleménye az MSZMP Vili. kongresszusáról? — Az MSZMP V1IL kongresszusa nagyon érdekes tanulságos volt számomra^ Kádár elvtárs beszáMcLennan (jobboldalt) a tol máccsal nepmp... o televíziónk, csupán azért hívtuk fel, mert mai bosszúságáról és őrómérd szeretnénk hallani. — Hót, kérem most nagyon sok a munkáim. Nem nagyon érek rá mással foglalkozni, úgy, hogy esek a szervizből tudok Ilyeneket mondani. — Pontosan azokra áhítozunk. — Nemrég járt itt egy ügyfelünk, akinek már régen esedékes lenne hazaszállítani készülékét. Sajnos restellke- dő mentegetőzésre kényszerültem, mivel mindössze egyetlen gépkocsink van és ezzel nem tudjuk a megnövekedett igényeket kielégíteni. Tegnap éjjel is 2 órakor tért nyugovóra gépkocsi- vezetőnk. Nagyon bosszant ez a reklamáció, hiszen tudom, hogy milyen nehéz rádió nélkül élni. S ráadásul a készülőt javítása is elkészült már. Dühítő, hogy nem lehet hazaszállítaná. — Persze azért biztos, hogy nemcsak kifogásokkal keresik fei önöket a javíttató*. — Ez természetes, hiszen igyekzünk jó munkát végezni Nagyon örültem, hogy — amint ez gyakran meg szokott történni — ma is bejött egy ügyfél, akinek kiszállásban javítottuk meg a televízióját Elismeréssel beszélt szerelőnk udvarias magatartásáról, gyors és eredményes munkájáról. Mondta, hogy ugyancsak aggódott amikor készüléke elromlott, hiszen Ilyenkor egész javítási sorozatokra is fél kell készülni, de minden fenntartásét eloszlatta a több hete zavartalanul működő készülék: Ünnepi est Moszkvában Moszkva (TASZSZ), A szovjet fővárosban péntek este ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Afrika napjáról. Az ünnepi esten Potyehin professzor, a Szovjet Tudományos Akadémia Afrikai Intézetéire igazgatója méltatta a fekete kontinensen végbement változásokat. Az estén az afrikai diplomaták nevében felszólalt Jakub Oszmán, Szudán moszkvai nagykövete. (MST Pénteken délelőtt a Magyar Sajó Házában Borov- szky Ambrus, kohó- és gépipari miniszterhelyettes tájékoztatta az újságírókat a kohászat előtt álló legfontosabb feladatokról, a kohászati termékek korszerűsítéséről. A miniszterhelyettes tájékoztatójában elmondotta, a gépgyárak panaszai nagyon sok esetben a kohászat nem megfelelő mennyiségi és minőségi munkájára vezethetők vissza. Ezért nagy jelentőségű intézkedési terv készült, amelynek megvalósítása biztosítja a kohászat fejlődését és megszünteti a belső problémákat Ezek között is elsősorban a szűk kohászati tervező részleg fejlesztése a legfontosabb. Csak így lehetséges a világszínvonal megközelítése vagy elérése. A világ gépipara szinte teljes egészében a lemezféleségeket használja. Ennek fokozott gyártására kell a magyar kohászatnak is áttérni. 1865-re az összhengerelt anyagoknak 39—40 százalékát kell kitenni a különböző lemezféleségeknek. A vegyipari gépgyártás fejlesztéséhez sav. lúg és hŐ- álló lemezeket kell gyártani. A földgáz rohamos kiaknázásával körülbelül 5000 kilométer csővezetékre lesz szükség, ezért az elavult és drága öntött szürkevas csövek helyett új technológiával gyártott spirálcsöveket kell lefektetni Megkezdték a tsz zárszámadások előkészítését Leltározó bizottságok alakulnak — Tanfolyam a tsz főkönyvelők részére kétszer ellenőrizzék a gazdálkodást. — Az idén 82 tsz-ben végeznék önköltségszámítást A pontos munka érdekében a könyvek december 31-i zárásáig a változásokkal egészítsék ki a harmadik negyedévi önköltségszámítás adatait — A zárszámadás elkészítéséig rendezni kéü az állammai és a különböző vállalatokkal szemben fennálló kötelezettségeket Év közben az állam több rövidlejáratú hitelt adott a tsz-ek gazdálkodáséhoz. A kölcsönök év végén realizálódtak, tehát vissza kell fizetni ezeket — A zárszámadásokig elkészülnek az 1963. évi termelési tervek és a költség- vetés, — m. i. — mackóból és a hintalóbó ugyancsak bőséges a válasz ték. Az ünnepet megelőző he tekben szerte az országbai nagyszabású játékldállításo kát és ajándékvásárokat ren deznek, Külön meglepetése a ka rácsonyi vásárnak, hogy har mincegynéhányról 180-n emelték azoknak az üzletek nek a számát, amelyekbei egyes kijelölt nagyértékű fo gyasztási cikkeket — televí ziós és rádió készüléket, mo torkerékpárt, porszívót, mo sógépet, padlókefélőt stb — részletre is vásárolhatnak az érdeklődők. A szaküzleteken kívü' csaknem valamennyi földművesszövetkezeti boltban nagymennyiségű könyv között válogatnak a vásárlók az Összes falusi üzletekben együttesen mintegy 6 millid kötet kerül forgalomba. Csokoládé készítményekből a múlt évihez mérten javul az ellátás, szaloncukorból és fenyőfából a múlt évihez hasonlóan bőségesek a készletek. Újszerű ebben a vonatkozásban, hogy míg a múlt években általában csak nagyméretű csokoládé figurákat — például Mikulást — árultak, addig az idén a készletek túlnyomó többsége apró figurákból tevődik össze. A falusi lakosságot ellátó földművesszövetkezeti boltok szerte az országban alaposan felkészültek az ünnepi csúcs- forgalomra. Az ilyenkor legkeresettebb cikkből — a játékból — csaknem az előző évi össz-forgalomnak megfelelő mennyiség — mintegy harminc millió forint értékű — van az üzletekben. Elegendő baba, mozgó és úgynevezett intelligencia-növelő játék, elemmeghajtású vasút, traktor stb. között válogathatnak a vásárlók. A gyerekek kedvenc játékaiból, a Harmincmillió forint értékű játék, hatmillió kötet köny v Bőséges ajándéktárgy-választék a falusi üzletekben mólója megmutatta, milyen eredményeket értek el önök a felszabadulás óta eltelt néhány év alatt Ha csak az eddigi sikereiket ismertem volna meg a kongresszuson, nekem az is nagyon tanulságos lett volna. De az önök pártjának kongresszusa amellett, hogy az eredményeket tükrözte, össze volt kötve a mindennapi élet tennivalóival is. A kongresszus vitája úgyszintén az élet és a tennivalók ismeretében, a valóság talaján folyt mindvégig. így a kongresszus teljes és tiszta képet adott nekem arról, mi a helyzet jelenleg Magyarországon; Teljes mértékben egyetértek azokkal a megállapításokkal, amelyeket Kádár elvtárs nemzetközi és belpolitikai vonatkozásban mondott Nemcsak a kongresszuson, hanem itt Szolnok megyében is meggyőződtem arról, hogy kitűzött céljaik helyesek és a magyar nép maradéktalanul meg is valósítja azokat. Külön el szeretném mondani. nogy sok fiatalt láttám az MSZMP VIII. kongresszusán. Sok tehetséges, j ólképzett fiatal van önöknél fontos beosztásban. Az 6 képességük, lelkesedésük egyik biztosítéka annak, hogy a tervek meg 's valósulnak, Mindent egybevetve, el kell mondanom, hogy az MSZMP VHL kongresszuséra, s Szolnok megyed látogatásomra évek múlva is emlékezni fogok. Ebben az országiban á gyakorlatban láttam a szocialista társadalmi rendszer felsőbbrendűségét a marxizmus—leninizmus erejét <“• Kádár Jámos elvtárs a kongresszust követő napokban fogadta Ont. Szívesen hallanánk véleményét erről a találkozóról — Kádár elvtárs fogadása nagy megtiszteltetés veit számomra. Nagy figyelemmel hallgattam a kongresszusi beszámolót és a zárszót melyet ő mondott éL De ezen a fogadáson módomban volt Kádár élvtárssal még felszabadultabban, még kötetlenebbül beszélgetni Nagy hatást gyakorolt rám az a szeretet és együttérzés, amellyel Kádár elvtára a magyar dolgozókról beszélt amelyet a nép iránt tanúsi- tott Beszélgetésünk során elmondta nékem, hogy nagy terveik végrehajtása a magyar munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, 9 az egész nép munkájától függ. Elmondotta azt is. hogy a Központi Bizottság és a kormány munkája a dolgozó tömegek erején nyugszik, arra épül fel. Beszélt nekem arról is Ká„A KONGRESSZUS TELJES ÉS TISZTA KÉPET ADOTT MAGYARORSZÁGRÓL“ McLennan, Nagy-Britannia Kommunista Pártja politikai bizottsági tagiának nyilatkozata dár János, hogyan élt népük a felszabadulás előtt, s hogyan harcoltak akkor a magyar kommunisták. Elmondta azt is, hogy a személyi kultusz idején súlyos hátrányokat szenvedett a szocializmus építése. De miután megszabadult az alkotó erő a személyi kultusz béklyóitól, a nép szabadon, megállás nélkül folytatja ország- építő munkáját. Kijelenthetem pártom nevében, hogy az a politika, amit a Magyar Szocialista Munkáspárt követ az egyetlen helyes út a nemzetközi munkásmozgalom szempontjából is. Az MSZMP és Nagy-Britannia Kommunista Pártja egyforma nézeteket vall. A testvéri kommunista Pártok egysége, egységes akciója a biztosíték arra, hogy megőrizzük a világbékét. S a magyar nép a béke megőrzésére törekszik. Ezt teljes mértékben igazolják magyarországi tapasztalataim, s a Kádár elvtárssal való beszélgetésem. — Kérjük McLennan elv- társat, üzenjen valamit megyénk lakosságénak. — Engedjék meg, hogy az önök lapjában is szívből jövő köszönetemet fejezzem ki a szíves fogadtatásért. Meggyőződésem, hogy a megye dolgozód mindent megtesznek országuk és megyéjük felvirágoztatásáért. Mi beszámolunk népűnknek az önök életéről, s elmondjuk, hogy mindenütt, amerre jártunk, szívesen fogadtak bennünket, és nagyon őszinték voltak hozzánk. Elvisszük magunkkal a ma gyár nép üdvözletét is. UtífUv J r/ j mr-. w ■* W m £ Mr I i ' / / já r wÉMMMMMBnMt££MtM^zjMMMKEMMMMMMMKEmMMML ■ r A MEGYE! PÁRTBIZOTTSÁG És A MEGYE! TANÁCS LAPJA