Szolnok Megyei Néplap, 1962. december (13. évfolyam, 281-304. szám)
1962-12-24 / 301. szám
1962. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Nem kell már a szurkosvászon irodalom Gondolatok a mai szovjet irodalomról és sajtóról A közelmúltban közölte lapunk a Pravda egyik cikkét Davaj, davaj... ez volt a (ómé Szemjonov Írásának és arról a kas emberkéről szólt, aki degeszre tömött aktatáskájával egyik munkahelyről a másikra szaladgál, hogy lelkesítsen. Davaj, da- vaj — mondja, mi lesz a határidővel, gyerünk, ne szabotáljunk. O az, aki minden feladatot valamilyen évfordulóhoz köt, s mit sem törődik azzal, valójában mennyi idő szükséges az adott munka él végzéséhez. A cikk írója szükségesnek tartja, hogy a „múlt e kellemetlen hagyatékáról” ne feledkezzünk meg. Mert mint mondja, más ruhát visel ugyan, de itt ott még feltűnik az építőállványók, gyárak, üzemek tájékán, hogy bosszantóan trombitálja:, davaj, davaj... Jobb emberek vakációja címmel jelent meg az Oj Írás legutóbbi számában Galambos Lajos elbeszélése. A párt tékán tély ével, az államhatalom adta jogokkal visszaélő, kiskirálykodó, korrupt járási funkcionáriusokról ír, akiket azóta menesztettek — de az elbeszélés főhőse, a járási pérttitkár így vélekedik: „sajnos még megvannak, ha nem is itt. Valahol ott tmi még mind- •m/ikük”. Azért idéztem a két példát, mert hajlottam egy vitát. És ki is mondom: annak adtam igazat a vitában, aki azt állította, hogy nem elég társadalmunk e torz jelenségeit látva tudomásul venni a megfelelő intézkedéseket: a fegyelmit, a párt előtti felélősségrevanóst, súlyosabb esetekben az elbocsátást, a pártból való kizárást. Nem elég ennek a puszta közzététele sem. Mindezt ki kell egészíteni azzal, hogy az embereket érzelmileg is szembefordítjuk az ilyen jelenségekkel; szükséges, hogy az emberek igazságérzetére, becsületességére alapozva jogos haragot kelt- fűnk az ilyen jelenségekkel szemben, s ezzel is megakadályozzuk hasonló esetek előfordulását. A vitában ellenérvként elhangzott: ne teregessük Id a szennyesünket De vajon csak ennyiről van szó? Az irodalom és a sajtó érdekes, pikáns történeteket akar tálalni a csemegézni vágyóknak? Forduljunk ez ügyben a klasszikus példához, ahhoz, ahogyan a Szovjetunió Kommunista Pártja a sztálini személyi kultuszt — ezt az igazán nagy szennyest — feltárta, felszámolta, ha úgy tetszik: kiteregette. A XX. és XXII. kongresszus tudományosan elemezte okait, következményeit; gyakorlati intézkedésekkel nyújtott biztosítékot az egész nép, a nemzetközi munkásmozgalom számára ahhoz, hogy még egyszer meg ne ismétlődjön. De az SZKP ezt nem tartja elegendőnek Mielőtt ezt a gondolatmenetét folytatom, hadd tegyek egy kitérőt Amikor pártunk meghozta ismert határozatát, «mellyel végleg pontot tett b személyi kultusz és annak minden következménye után, részt vettem egy városi párt- bizottsági ülésen. A Központi Bizottság határozatát ismertették és tárgyalták. Szembetűnő volt, mennyire keveset ismertek az emberek abból, amit a személyi kultusz káros következményeinek nevezünk. Nagyon kevesen tadták, ismerték ml minden történt, milyen bűnös dolgokat követtek el a párt nevében egyesek. Ma már alig tapasztalható, de akkor még sokan éreztek bizonyos nosztalgiát is a letűnt, a magyar kommunista mozgalmat súlyosan kompromittáló emberek, vagy vezetési módszerek iránt Ékre a pártbizottsági ülésre és abban az időben szerzett hasonló tapasztalatokra gondolva értem meg, miért buzdítja az SZKP a szovjet irodalmat és sajtót a valóság teljes feltárására. A szovjet irodalom új nagy felvirágzásának vagyunk a tanúi. Olyan új fiatal írók, költők tűnnek fel — egyik, másik szinte üstökősszesrűen —, akik képesek visszaadni az élkoptatott szavak igazi csengését, visszaszerezni a szavak aranyfedezetét Nem független ez a nagy előretörés a párt megtisztult politikájától, a lenini normák helyreállításától. De nemcsak élvezi az irodalom e folyamat megtermékenyítő hatását — maga is részese annak. Az irodalom a maga eszközeivel egyre tevékenyebben szolgálja az egész társadalom megtisztulását. Feltárja a keserű, lélekbemarkoló igazságot a még oty közeli múltról. Mikor « kebledben megérett / az ok, hogy szólj, hadd halljanak: / ne élj a megszokott panasszal, 7 hogy — úgymond — nincsenek szavak, j Mert ran: minden dologra van szó... — írja Tvardovszkij szép, költői hitvallásnak is beülő új versében. Mintegy válásaképpen néhány héttel ezelőtt Tvan dovszíkij, aki a Novij Mir című irodalmi lap szerkesztője, egy hetven oldalas kéziratot talált • reggeli postáiban. Az elbeszélés azt a szerény címet viselte „Iván Gyenyiszovics egy napjaA cím nem sokat mond, de a történet annál inkább. A kisregény, amelynek közlését mai számunkban elkezdjük, olyan igazságot kiált a szemünkbe, amelyről soha többé nem szabad elfeledkezni. Az Iván Gyenyiszovics egy napjának hatalmas sikere már ismert. De ez a mű a maga nemében nem egyedülálló. Ugyancsak a közelmúltban jelent meg Vagyim Ko- zsevnyikov szatirikus kisregénye, a Tovatűnő nap. Hőse egy építőmunkás, aki becsülettél véglgküzdötte a háborút és utána nem akar mást, mint lakást építeni, sok lakást a dolgozóknak. Am ez nem olyan könnyű, mert a személyi kultusznak látványosságra, pompázatos külsőre van szüksége. Monumentális épületek emelkedtek, az emberek mi Ifjúinak meg nem volt rendes lakása. A regény hősének ez nem tétszik. És amikor elszólja magát, utoléri ezrek sorsa. Egy éjszaka elviszik. A Pravda kritikusa a Tovatűnő napot méltatva többek között ilyen tanúságot von le: „Sztálin örökösei igyekeznek megakadályozni a pártot és a népet a harcban és az építőmumkában. Az egyik Ilyen örököst, á rágalmazó, csaló, látszatra dolgozó Finyikovot nagyon szatirikusán, pamfletszer úen ábrázolja Kozsev-nyíkov kisregénye Ez a szereplő nem egyvomalú: a Fímyikovok lármával ét porhintéssel akarják felcserélni a m<* MEGGYES LÁSZLÓ: TÖRÖLGETŐ mély! kultusz következményei ellen vívott kitartó harcot Harsány frazeológiával akarják elleplezni igazi én- s jüfcet és azt az Igazságot* ~(i hogy az ilyen típusú emberek lényüknél fógva hűek maradnak a személyi kultusz időszakának elítélt, leleplezett szokásaihoz elképzeléseihez, módszereihez”. Minderről ed lehet és el kell mondani az igazat Erre ihleti a szovjet írókat a XX. és XXIX. kongresszus szelleme. Hruscsov elvtáns szavai: „Kötelességünk, hogy gondosan és sokoldalúan tisztázzuk a hatalommal való viszaéléssel összefüggő ügyeket. Múlik az idő, no meg haladunk valamennyien, de amíg dolgozunk, sok mindent tisztázhatunk és kell is tisztáznunk. Meg kell mondanunk az igazságot a pártnak és a népnek. Mindent el kell követnünk, hogy már most megállapíthassuk az igazat Meg keli tennünk ezt, hogy tohse ismétlődhessenek meg az ilyen jelenségekf. Mintha ezeket a gondolatokat folytatná t Jevtusenko Sztálin örökösei című versében: kivetették őt a mauzóleum falai — írja. „De hogy vessük ki őt követői szivéből?... Némelyik, nyugalomban, rózsákat nyeseget, s re- , méli mér nem tart soká a nyugalma, A másik emelvényről zúdít Sztálinra átok- förgeteget, s álmatlan éjjel a régi időket sírva siratja”. Az idézett példákhoz hasonlóan Jevtusenkó is azokról ír, atkák még itt vannak. Nevén nevezi, megmondja, hogy Sztálin örököseiről van szó. Személyekről beszél, Bikák most valahol „rózsákat nyesegetnék”. De nem is a személyek a fontosak, hanem azt nem szabad szem élői téveszteni, hogy « mai idők fogyatékosságai, * fejlődést gátló hibák, a maradiság, a konzervativizmus gyökerei viszonyúinak a múltba. Azokban az években erősödtek meg, amelyről ma mint • személyi kultusz korszakáról szokás beszélni. Jevtusenkót bátorhangú költőnek mondják. Pedig ö nem bátor, Legjobban maga tiltakozik a bátor jelző ellen. Mert ma már nem kel! bátorság ahhoz, .hogy valaki becsületes legyen. Az issxat megmondani a mi társadalmunkban nem bátorság, hanem becsületesség dolga. Az irodalomnak és az újságírásnak pedig csak az igazat szabad mondani Korunk igazságát, a pánt igazságát, a nép igazságát. Ügy ahogyan azt a mai szeglet irodalom és sajtó teszi ahogyan a mi irodadTmmkbam é» sajtónkban is mindinkább tapasztalható. . Csak az igazat szabad Imi, mert különben úgy járunk, mint a bürokraták a sósiirk osvászon csteniávaL, amdnek a történetét Voznye- szenszkij mondta él a szovjet írók közgyűlésén. A Pravda írt egy nagyszerű cikket arról hogy a falusi üzletek polcai roskadoznak az eladhatatlan szurkosvászon csizmáktól A tervhivatal bürokratái mégis évről évre emelik néhány százalékkal a gyártási tervet Nem látják, hogy a nép nem szurkosvászon csizmában akar járni. így van az irodalom is — mondta A. Voznyeszen- szkij. — Az olvasó túljutott a szurkosvászon korszakon. És ha egyesek mégis ilyen irodalommal, vagy újsággal Iraktálják az olvasót, hasonlatossá válnak a tervhivatal bürokratáihoz. Szurkosvászon irodalmuk, sajtójuk a kutyának sem keÜ mát. Varga József A NÉPLAP temmf melléklete Ideje lenne már Bizony, felnő az Ember s játékait szégyenlős mosollyá] fiókba rejti. Bilinek játszadozna a szenvedés száz-arcú képével vert talmi aranyakkal ? Vagy hite gránitból épített tornyait miért rontaná a földig? Ideje lenne már megmosolyogni a gyűlölködőket, a kinyilatkozókat, s nem locsolgatni hazug szavak nyúlós iszapjával a gőgöt, hogy terebélyesed jen, ■ árnyékába bújhasson a gyáva. Bizony, felnő as Ember, s méltó dolgokhoz feszíti magát. Értelem lépcsőjén jut a csillagokig, virággal hinti be a* égi utakat, és megtanul győzni évezredes, őrök ellenén: Önmagán. Boros Zoltán A töprengés évszakai Hiddá hajlít minket ez • kor; életűn.. távoli partok közt ivet Meszesgödörbe lökjük a múltat, hogy a hullaszagú szelek megtisztuljanak mint a folyók Zsebünkben összegyűrt utcák t villamosjegyek. Szavunk néha csikorgássá torzul a történelem éles kanyaróiban, s ilyenkor belőlünk táplálkoznak a gyűlölet áramszedők A gondolatok nem boncolhatók s az élet vagy a halál, mini állapot, az eszmék esetében viszonylagos Amit sziklának vélsz: csak az esetlegesség tömör árny-alakzata. Ismétlődő, hasonló tényekből évente leülepszik bennünk egy réteg, t azt hisszük hogy ebben a talajban meggyökerezik majd a lombos igazság. Nem zsugorítható össze kétismeretlenes egyenletté tervünk, nem szürkülhet hamuéi szemünkben a Nap. Tudjuk hogy a közöny piramisai léle k-mum iákat rejtenek De szivünkben többé nem szorongathatja a fáraó átka. A homokszemek nem teremnek új sivatagokat. Ezernyi szálból sodorjuk össze a perceket Az idő szabályos motívum-ritmusát szétszórják modern ösztöneink, hogy szertelenné szépüljön körülöttünk a lét Az éjt se csupán a csillogás pántjai szaporítják Az okok szabálytalanabbak és szigorúbbak. (Néha hiába vizsgálja az ember a logika csillagrendszerét! A lázadás nem mindig tüntet az utcán sokszor csak az elmékben dörömböl Nekünk nem szabad fennakadnunk a jól szőtt frázisok pókhálóján. ...A gyárak kiszűrik a fényt a városokból. az utak futószalagján félkész falvak várnak végső formát adó kezekre; a tettek porondján lélegzetállitó attrakció készül. A töprengésnek is vannak évszakai. (A tavasz szárnyai alatt kikelnek a csipogó rügy-csibék.) KÓPIÁS SÁNDOR
