Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1962-07-13 / 162. szám
1962. július 13. SZOLNOK MEGVEI NÉPLAP 3 Helyesen gondolkoznak a kunmadarasiak ? Egy évvel ezelőtt a kunmadaras! Kossuth Tsz vezetői 305 hoidhii öntözőtelep tervezésére adtak megbízást Elképzeléseik szerint akkor 100 hold legelőt és 205 hold szántóföldet akartak árasztásos módon öntözni. A telepet tavaly nyáron a szövetkezet vezetői jelölték ki az érdekelt szervek és a vízügyi szakemberek bevonásával. Később a Megyei Beruházási Irodán még egyszer megvizsgálták az előzetes tervdokumentációt Ez év 'márciusában az iroda értesítette a szövetkezetét: elkészült a terv, megkezdhetik az építkezést, tehát sürgősen küldjék meg ehhez a megbízást Egyúttal közölték azt is, hogy 26 ezer forinttal megterhelték a tsz-t, tervezési költség címén. Az öntözőtélep építés munkálatai azonban elmaradtak. A tsz vezetői a vízügyi igazgatóság többszöri sürgetése ellenére sem adtak megbízást az építkezésre. Mondván, nem mi, hanem az elődeink — a korábbi elnök és főagronó- mus akartak öntözni, ök jelöltek ki zsombékos rétet . és szántóföldet az árasz- tásra. Megfeledkeznek azonban arról, hogy magatartásukkal 26 ezer forintos meg nem térülő költséget okoznak a közösségnek, ha az öntözőtelep beépítése elmarad. Továbbá arról is, hogy az üzemelés megkezdése után államunk, holdanként háromezer forint hitelt töröd az árasztásos önitözöte-, lep építési költségeiből. Ez gyakorlatilag azt jelentené, ■ hogy a szövetkezet díjmentesen kapná az öntözési lehetőséget. A vezetésben történt őrségváltás nem Ok arra, hogy az újak megtagadják a régiek helyes törekvéseit. Nincs joguk ahhoz, hogy a szövetkezeti közösséget megfosszák az öntözés előnyeitől, a jövedelemtöbblettől. — máthé — Felkészültünk azújtermés felvásárlására A gabona betakarítására nemcsak a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok készültek, hanem vállalatunk is. A mi feladatunk a termény felvásárlása, tárolása, a tisztító- és szárítóberendezések üzemeltetése, a tiszta, fertőtlenített raktárhelyiségek biztosítása. Csaknem tizenegyezer va- gonos raktár-kapacitással rendelkezünk. A felvásárláshoz szükséges raktárak már az új termést várják. Ezekben a takarítás, fertőtlenítés megtörtént. Még sem mondhatjuk, hogy befejeztük ezt a munkát, mert még néhány napig háromszáz vagon kenyérgabona, százhuszonhárom vagon árpa, száznyolcvanhárom vagon zab tárolása akadályozza a takarítást s fertőtlenítést, amit csak a termények elszállítása után végezhetünk el. Hasonló az akadály kilencszázharminc vagon kukorica tárolása miatt is. Ezt a tiszta raktárba szállítjuk, s a megürült helyiségeket szintén kitakarítjuk. A tisztító- és szárítógépek karbantartását elvégeztük. Az idén a termelőszövetkezetekben termelt Bezosztája I. búza átadásra kerül. A tisztítókapacitást ennek figyelembevételével kell biztosítanunk. A termény átvételéhez szükséges mérőeszközöket — tizedesmérleg, hektoliter súlymórő, nedvességmeghatározó — gépkocsival szállítjuk kirendeltségeinkhez. Kirendeltségeink ezirá- nyú igényeit igyekszünk kielégíteni. hogy emiatt ne legyen zökkenő a gabona átvételében. Az előzetes termésbecslések alapján állapítottuk meg a felvásárlásra kerülő termények mennyiségét, s azt, hogy elegendő-e a raktár- kapacitásunk. Számításaink szerint körülbelül kétezer vagon áru elhelyezését nem fedezi raktárkészletünk. Mégsem kerül sor szabadtéri tárolásra, ha az állami gazdaságok 1300 vagon kenyér- gabonát elhelyeznek és igénybe vesszük a hétszáz- vagonos szükségtárolóhelyeket is. A terményátadással megbízott szövetkezeti gazdákkal már korábban beszélgettünk a járásonként tartott értekezleteken. Ahol szükséges, a helyszínen is segítséget nyújtunk a termény felvásárlásánál. Horváth János felvásárlási osztályvezető, Szolnok megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat Jó termés lesz a fagyos földbe Teteit tavaszi árpából A Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos szakemberei az idei rendkívüli tavaszon arra kerestek megoldást, milyen módszerek a legalkalmasabbak a tavaszi árpa vetésére. A kunhegyesi kísérleti telepen február végén olyan földbe tették a magot, amelynek felszíne csak három-négy centiméterre engedett ki. A talajt még az ősz folyamán gondosan előkészítették és a mélyszántással egyidőben kétszáz kiló szuperfoszfátot munkáltak el. A korán vetett árpa a márciusi kemény hidegben sem szenvedett veszteséget. Hamar kikelt, s miután holdanként hatvan kiló pétisóval is fejtrágyázták, gyorsabb fejlődésnek indult, mint a későbben vetett kontroll parcellán. A kísérleti táblán már megszőkült és kasza alá érett a tavaszi árpa. A szakemberek becslése szerint a várható hozama 15—16 mázsára tehető. Sok kevés a adminisztráció,, helyszíni segítés Tapasztalatok a tiszafüredi járási tanács mezőgazdasági osztályán A járási tanácsok mező- gazdasági osztályainak fontos szerepe van a szövetkezeti gazdaságok istápolásá- ban. Ök látják el a szak- igazgatás feladatait, összehangolják a tsz-ek • terveit, az állami és szövetkezeti érdekeket. Ugyanakkor a közös gazdaságok azt várják tőlük, hogy több segítséget adjanak a termelés megszervezéséhez és terjesszék az élenjáró módszereket. Ez év elején szakemberekkel erősítették a mezőgazdasági osztályokat, tehát az elmélyültebb munka, a helyszíni segítés személyi feltételei még inkább megteremtődtek. Általános jelenség azonban, hogy az osztályok túl sok időt töltenek el adminisztrációs munkával. Energiájuk jórészét leköti a jelentéskészítés és a papírmunka az íróasztalhoz köti őket. A napokban a tiszafüredi járási tanács mezőgazdasági osztályán érdeklődtünk arról, hogyan dolgozik az apparátus, mennyi időt töltenek a 450 vagon zöldborsókonzerv a Kecskeméti Konzervgyárban Az ország legnagyobb konzervgyárában, a Kecskeméti Konzervgyárban éjjel-nappal folyik a munka. Sokszáz teherautón érkezik a feldolgozásra váró zöldborsó. A tervek szerint 450 vagon félkilós zöldborsó konzervet készítenek. A gyártott mennyiség jelentős része exportra kerül. i A magyar és a szovjet fiatalok ássák a belvízlevezető csatornát Tlszakerecsénynél j Ez a szalag naponként 14 vagon borsót szállít a gépekbe fejtőA • KISZ nyári önkéntes | ifjúsági építőtáboraiban már dolgoznak. Jelenleg több mint ötezer középiskolás és egyetemista táborozik; A legközelebbi váltásnál számuk már mintegy tízezerre emelkedik. mert újabb táborok is nyíljak. Az építőtáborok közül a százhalombattai, valamint a berentei vegyiműveknél a fiatalok mély- illetve a magasépítkezésnél dolgoznak. Karcagon tovább bővítik a termelőszövetkezetek területén a rizstelepek öntözéséhez épülő csatornahálózatot: ha elkészül, a termelőszövetkezetek többezer holdat öntözhetnek majd. A magyar és a szovjet fiatalok első közös kezdeményezése az a belvízlevezető csatorna, amelyet Tiszakere- csenynél építenek. Szovjet területen valamivel előbbre tartanak a munkákkal, mert gépek ássák az árkokat Magyar területen a középiskolás fiatalok kézi erővel dolgoznak, de náluk is jó ütemben halad a munka. A hibridkukorica termesztő nagy állami gazdaságokban a kukorica-cimerező ifjúsági leánytáborokban is dolgoznak. Baranya megyében a Bolyi Állami Gazdaságban ezer. Tolnában a Dalmandi Állami Gazdaságban 1100, Békés megyében a Mezőhe- gyesi Állami Gazdaságban pedig 800 leány végzi a munkát. Ezen a héten nyílik Fejér megyében a , Mezőfalva! Állami Gazdaságban is a középiskolás leányok nyári tábora. Itt 1100 leány táborozik. Munkájukkal jó szolgálatot tesznek a mezőgazdaságnak. mert elősegítik a hibridkukorica vetőmagtermesztését. A táborokban mindenütt elszállásolásról, étkezésről és munkaruháról is gondoskodtak. Az ifjaknak a napi 6 órás munkaidő után bőven jut idejük a szórakozásra. A laboratóriumban őrködnek a kiváló minőség felett. Képünkön mikrobiológiai vizsgálathoz ultracentrifugával készítik elő a zöldborsó levet szövetkezetekben, a községi tanácsoknál, és csökkent-e náluk az adminisztrációs munka? Az osztály 18 főnyi státuszából négy munkakört a közeljövőben töltenek be. De így is többen dolgoznak itt, mint korábban. Faragó Ernő, az új osztályvezető gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember, agrármérnök. Futó ellenőrzés A beszélgetés során kitűnt: az osztály dolgozói kevés időt tudnak a községekben tölteni. Június utolsó hetében a főállattenyésztő, az állattenyésztő, a főagronómus és az építési előadó kivételével mindössze néhány óráig voltak vidéken. De ők is kevés időt töltöttek egy- egy szövetkezetben. A fő- agronómus és a főállattenyésztő — egy hét alatt 18 tsz-t látogatott meg. Megvizsgálták: a tsz-ek hogyan készültek fel az aratásra és ellenőrizték-e a vetőmagparcellák kijelölését. Ezenkívül az öntözést is figyelemmel kísérték. Az osztály- vezető szerint az ellenőrzés hasznos volt, mert segített az új módszerek elterjesztésében. — Az egyik tsz főagronómusa például tiltakozott a kétmenetes aratás ellen. Azt válaszolta osztályunk dolgozóinak, inkább a gép elé fekszik, még sem engedi meg a rendrearatást. A vita során mégis sikerült meggyőzni és a kombájn előtt i először rendre vágják a gabonát, — mondta az osztály- j vezető. Parancsolgatás ! Az állattenyésztőt azzal , bízták meg: nyolc tsz-ben ! ellenőrizze a takarmányfelhasználást. Mindenütt kevés az abrak, ezért az osztály szeretné elérni, hogy a tsz-ek takarékosan gazdálkodjanak az új árpaterméssel. Több tsz-ben félnapot töltött el, (megnézte a hajnali és az esti I etetést is. Tapasztalatairól ! feljegyzést készített, melynek | másolatát a tsz-ben hagyta, i Helyes az osztály elképzelése, hogy a tsz-ek sertés- és baromfitápra cseréljék ki árpájuk egyrészét, s megfele- | iően osszák be készleteiket. I De a parancsolgató módsze- jrük elítélendő. Több feljegv- I zésben — a tiszaörsi Búza- ! kalász, a nagyiváni Béke Tsz-re vonatkozóan — ezt olvashatjuk: — A tsz köteles árpát vagy más abrakot beadni és helyette csirke- és sertéstápot hozatni... Ezért személy szerint az elnök elvtársat teszem felelőssé. Sem az előadó, sem az osztály nem felettes szerve a tsz-eknek, tehát nincs joguk a parancsolgatáshoz. Elképzeléseik célravezetőbbek lennének, ha javasolnák azok alkalmazását és elgondolásaik helyességéről meggyőznék a szövetkezetek vezetőit. Ehhez azonban több idő kell. A parancsolgatás azért is rossz módszer, mert nincs idő a helyzet alapos megismerésére, ennek alapján a tényekkel való meggyőzésre. Az osztályvezető és az előadók helytelen úton járnak, mert parancsolgatással megsértik a szövetkezeti demokráciát. Sok a jelentés és a papírmunka Az osztályvezetőtől megtudtuk, hogy a főagronómus és a főállattenyésztő rövid idejű látogatásaira a jelentésírás késztette őket. Hét végén ugyanis a járási tanács vb-nek két beszámolót kellett készíteniük. Nincs olyan hét, hogy néhány nagyobb jelentést ne kémének tőlük, s ezeket mindig a gyors, futó ellenőrzések előzik meg. gyakran telefon- értesítésre kell jelenteniök. ,-fi ci legtöbb ügyiratot kapja az osztályok között. Tavaly 3000 levelet iktattak. Most is az 1330-nál tartanak. Június utolsó hetében 30 levél érkezett hozzájuk. Közöttük jó- néhányra a különböző szervek kérnek rövid határidejű jelentéseket. Az osztály- vezető keserűen jegyezte meg: néha a levél érkezésének napján kell jelenteniök. Az osztályon két naponként gyűjtik a telefonértesítéseket a községi tanácsoktól. Hétvégén pedig a megyei tanács mezőgazdaság: osztályára küldenek összefoglaló jelentést. Ezek tengernyi számadatot tartalmaznak: az előbbiben 36, az utóbbiban 41 szerepel, ösz- szeállításuk egy ember egész heti elfoglaltságát jelenti. Szükség van a tájékoztatásra, de ez már túlzott. Ezért Faragó Ernő javasolni fogja, hogy a belső információt szolgáló heti háromszori jelentést kettőre csökkentsék az aratás időszakában. Félévi zárszámadás A könyvelők és a statisztikus munkáját jóidéig lekötötte a szövetkezetek félévi zárszámadásának előkészítése és összegezése. Ezen dolgoztak a múlt héten és most is ezzel foglalkoznak. Legutóbb a tsz-pénztároso- kat, raktárosokat, állatszámadási felelősöket és az ellenőrző bizottsági elnököket hívták be Füredre és’ a bizonylati elv módszereiről tájékoztatták őket. Lelkűkre kötötték: vigyázzanak a közösség vagyonára. A mezőgazdasági osztály sok meghívót kap a különböző értekezletekre. Községi tanács és vb-ülésekre, tsz- vezetőségi és közgyűlésekre hívják őket, nem beszélve a járási szervek rendezvényeiről. Egyidőben az osztály dolgozóinak kevés szabad estéje maradt a tanácskozásokon való részvétel miatt. Most csak a legfontosabbakra mennek el. így is 13 értekezleten vettek részt jú- nus utolsó hetében. A tiszafüredi járásban működik megyénkben a legtöbb gyenge termelőszövetkezet. Néhány tsz kivételével itt a legalacsonyabb az állattenyésztés színvonala: magas a takarmányfelhasználás, alacsony a szaporulat és drága a hizlalás. A tsz-ek tehát több szakmai segítséget igényelnek az osztály dolgozóitól. Nem sok haszonnal járnak a futó látogatások. Ehelyett inkább a hosz- szabb, többnapos, helyszíni segítség lenne a célravezető. Máthé László Sportuszoda kisvendéglő nyílt Szolnokon a MÁV SE Véső utcai strandján. Meleg ételek, frissen sültek, fagylalt, gyümölcslé, italok 10 — 22 óráig fogyaszthatok. LEGYEN A VENDÉGÜNK! & % o^Otv£Sl7 V *0* GLATOI 9#