Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)

1962-07-12 / 161. szám

1962. július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A legújabb típusú kombájnok ...segítik ezen a nyáron a betaka­rítást megyénk­ben. Az ACD— 343-as típusú kombájnokból ed­dig már 148 meg­érkezett TETLENSEGGEL nem kicsinyíthető a tervkiesés — másodvetésű zöldséggel igen Aratás után még ötezer forint bevétel holdanként Zöldbab, zöldborsó és uborka termesztésre lehet szerződni július 20-ig A kőtelki Ezüstkalász Termelőszövetkezetet bán­tóan sújtotta az időjárás. Kora tavasszal a Tisza ár­vize rontott rájuk, majd később a szárazságtól síny­lődött gabonájuk. Termelé­si tervükből több millió forint a kiesés. Az Ezüst­kalász Termelőszövetkezet vezetői és gazdái viszont nem estek pánikba. Tör­ték a fejüket és kieszeltek olyan lehetőségeket, ame­lyekkel majdnem teljes összegben megszüntethetik a terméskiesést. Többek között éltek ta­valyi tapasztalatukkal. Rá­jöttek, hogy a kétszeres termésbetakarítás nemcsak a Nílus menti földek adott- ságar meg lehet azt tenni a Tisza körül is. 1981-ben is jó pénzhez jutottak a másodvetésű zöldségter­mesztéssel, vagy ahogy so­kan mondják, a tarlóve­téssel. Nos, ebben az év­ben a kőtelkiek 150 holdon zöldborsót, 30 holdon ubor­kát és 10 holdon zöldbabot termesztenek a gabona és a kertészeti növények le­kerülése után: Nem egyedüli példa a kőtelkieké. A tiszajenői Űj i Tavasz Termelőszövetkezet tagjai is 70 hold másod­vetésű zöldborsó és 80 hold sárgarépa termésére szer­ződtek a MÉK-kel. Az abádszalóki Lenin Terme­lőszövetkezet uborkából 10 holdat, borsóból és babból 20—20 holdat vet másod­jára. A másodvetésű zöldség- termesztés egyre inkább meghódítja a termelőszö­vetkezeteket. Míg 1961-ben mindössze 228 holdon ter­mesztettek másodvetésű mezőgazdasági kultúrát Szolnok megyében, az idén már ezidáig 882 holdra szerződtek. És július 20-ig még szinte bármilyen mennyiségben szerződnék a MÉK munkatársai. Főleg zöldbab, uborka és a zöld­borsó második termeszté­sére van lehetőség. A MÉK ad vetőmagot, de azt sem veszi rossz­néven senki, ha saját ve­tőmagkészletüket használ­ják a szövetkezetek. A ta­vaszi vetésű zöldborsó magja például máris vet­hető és alkalmas termesz­tésre. A talajelmunkálás, a vetőágy-előkészítés nem kí­ván nagy munkát. Búza után, gabona után és korai zöldségfélék után termeszt­hetők a tarlóvetésű zöld­ségek. És Szolnok megye szinte minden községében van olyan talaj, ahol a másodvetéssel újabb pénz­összeghez juthatnak a gazdák: Tájékoztatás szerint át­lagban holdanként ötezer forint bevétel elérhető má­sodvetésből. Tavaly a zöld­bab kilogrammját 10 fillér híján öt forintért vásárol­ta fel a MÉK. A zöldborsó kilójáért kerek öt forintot fizettek. S a tiszta jöve­delem sem jár messze a bevételtől, hiszen a nö­vényápolási munka mini­mális. Kapálni mindössze egyszer ha kell a másod­vetésű zöldségféléket. Öntözni igen. Az öntözést nemcsak a fővetésű növé­nyek, a másodjára vetet­tek, ültetettek is megkí­vánják és meghálálják. Ez sem kizáró ok. Hiszen ne­héz találni olyan szövet­kezeti gazdaságot, amelyik Idejében kösse le fill, negyedévi munkáit a Jászberényi Általános Műszerész ICTSZ-nél Villanyszerelés — vízvezeték szerelés — mo­tortekercselés — gépjármű javítás — gumi­javítás. Különféle műszerész munkák: rádió, televízió szerviz (garanciális javítás helyszí­nen is). Kárpitosipari és fényező munkák (kalapács lakkozás, dukkozás). Hűtőgép, esz­presszógép javítás. Mérlegjavítás és hitelesí­tés. Neonreklámok szerelése, javítása, kar­bantartása. Különféle szerkezeti lakatos mun­kák — terén állunk a lakosság és közületek szolgálatában. Részletes tájékoztatást ad a központi iroda: JÁSZBERÉNY, Táncsics Mihály út 11 sz. Telefon: 381, 3A 70, 245. területének valamelyik ré­szét ne tudná öntözni. A másodvetés mindenkor pénzt jelent. Ebben az esztendőben, amikor a mos­toha időjárás miatt termés­átlagaink kisebbek a szo­kottnál, különösen kedve­ző a másodvetés. A félévi felmérések szerint nagyon sok termelőszövetkezetünk­ben jelentkezik kiesés be­vételi tervükből. És ez sok gondot okoz. A gond ter­mészetesen sokféle módon kicsinyíthető vagy eloszlat­ható. A másodvetésű zöld­ségtermesztés sokat segít­het. Holdanként 15 mázsás átlag őszi árpából A törökszentmiklósi Kos­suth Tsz-ben befejezéshez közeledik a 200 holdnyi őszi árpa aratása, A szövetkezeti gazdák most már a termés- eredményekre is következ­tethetnek. A dinnye utáni 6 holdas tábla 22, a cukorrépa után vetett 18 holdas őszi árpa tábla pedig 18 mázsát adott holdanként. A gyen­gébb minőségű szikesekről átlagosan 14,75 mázsát taka­rítanak be. A szövetkezetben elérik a a tervezett mennyi­séget, a holdankénti 15 má­zsát Intézkedtek az illetékesek Már nem szomjaznak a törökszentmiklósi földek Egy héttel ezelőtt szót emeltünk amiatt, hogy a tö­rökszentmiklósi Kossuth Tsz és a Surjani Állami Gazda­ság földjei nem kapnak vi­zet. A szolnoki Felszabadu­lás Halászati Termelőszövet­kezet ugyanis hínárt vágott a Holt-Tiszában, mely eltö­mítette a vízkivételi művet. Kérésünkre a vízügyi igaz­gatóság és a szolnoki HTSZ gyorsan intézkedett. — Nyíri László, az igazgatóság tech­nikusa a vízkivételi mű táv­csatornájának torkolata és a Holt-Tisza közt tölcséralakú cölöpsort veretett, mely tá­voltartja a hínárt. Ugyanak­kor a HTSZ összegyűjtötte és eltávolította a kivágott vízinövényt. Azóta a víz sza­badon áramlik a szivattyúk felé és elegendő vizet kap­nak a törökszentmiklósi föl­dek. Ecsegi Gyula, a Kossuth Tsz elnöke dicséri a gyors segítséget. Újból permetez­nek a 40 holdas cukorrépa táblájukon. A közös gazda­ság répája jó termést Ígér, a répák nagysága már eléri a 40—50 dekagrammot. A társadalmi osztályok hasznosan segíthetik a pártbizottságokat Egy évvel ezelőtt alakul­tak a társadalmi osztályok a törökszentmiklósi járási pártbizottság mellett. Meg­alakulása után a legtöbb mindjárt munkához kezdett. A párt és tömegszerveze­tek osztályának munkatár­sai találták meg leghama­rabb azt a módot, hogyan segíthetnek leginkább az alapszervezeteknek. — Első ténykedésük az volt, hogy résztvettek a termelőszö­vetkezeti pártszervezetek intézkedési terveinek el­készítésében. Később közreműködtek az ötnapos téli tanfolyamok szervezésében. Több alap­szervezetben megvizsgálták azt is, hogyan dolgoznak a pártcsoportok. S ahol jártak, mindenütt gyakorlati taná­csot is adtak az alapszerve­zeti vezetőségeknek. Más alkalommal azt tanul­mányozták, hogy az alap­szervezetekben adnak-e meg­bízatásokat a párttagoknak. Ahol kellett, ott elmondták, hogy nem feltétlenül nagy dolgokra, az egész alapszer­vezetet átfogó tennivalókra kell mindenkor gondolni, — amikor a megbízatásokról beszélnek. A rendszeres sajtóolvasás, a szakmai és politikai ta­nulás, egy-egy jó munka- módszer széleskörű hasz­nosítása mind-mind na­gyon fontos. Az osztály tagjai a közel­múltban több termelőszövet­kezetben a KISZ szervezetek helyzetét is megvizsgálták. A törökszentmiklósi Petőfi Termelőszövetkezetben azt kérdezték tőlük: mit tegye­nek, hogy ne menjenek el a fiatalok a tsz-ből? A brigád tagjai utána néztek és kide­rült, hogy azokról a fiatalok­ról van szó, akik nem tagok, hanem munkakönyvesek a szövetkezetben. Mindjárt ja­vasolták is, hogy vegyék fel tagnak azokat, akik elérték a korhatárt. Hadd érezzék magukat szövetkezeti gaz­dáknak, akiknek joguk van beleszólni a gazdálkodásba. Juhász Sándor, az osztály egyik tagja, a mezőgépgyár dolgozója azt mondja a bri­gádmunka közben szerzett tapasztalatairól: Nem is gon­dolnánk, hogy az ilyen be­szélgetésekkel mennyire se­gíthetjük egymás munkáját. A jó tapasztalatokat több­nyire magunk is hasznosít­hatjuk. A pái:t és tömegszerveze­tek osztályához- hasonló eredményekről adhat szá­mot egy év múltán az agitá- ciós és propaganda osztály is. A pártoktatás előkészíté­sében segítettek. Beszélget­tek a hallgatókkal. SZAKTANÁCS niiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiuiiiiuiiiuuiiiuuiuiiiiiiiiiuiiuiiiiii Hogyan arassuk a San Pasíore őszi búzát ? STRAMPELLI N. nemesí­tette ki Olaszországban a nagy termőképességű, de bel­terjes viszonyokat kívánó, igény-es búzafajtákat, a San Pastorét. Néhány éve nálunk is termesztik ezt a búzát, amely alacsony, vastag, igen szilárd, megdőlésnek ellen­álló szalmájú, tar, rövid szál­kaképződményekkel, enyhén bunkós. sötétpiros színű ka­lásszal, fakó piros, nagysze­mű terméssel jellemezhető. Pergő típúsú búzafajta, ko­rán és gyorsan érik; A fentiek alapján és a ta­valyi tapasztalatok szerint legkedvezőbben egy menet­ben, kombájnnal aratható. Kétmenetben nem lehet arat­ni. sem rendrearatóval, sem aratógéppel; Igen kis szal­mája miatt a rendfelszedő nem tudja felszedni, az ara­tógép nem tudja bekötni. Rendfelszedővel igen sok ka- I lász marad a tarlón, arató­géppel pedig sok lesz a ku­sza, a kaparék, ennek követ­keztében igen jelentős lehet a pergési szemveszteség. A SAN PASTORE „pilla­nat” búza, állandóan figyelni kell az érés állapotát és amint kombájnérett, azonnal és sürgősen aratni kell. Né­hány nap alatt túlérik ilyen­kor jelentős a szemveszte­ség. A kombájnok beállítá­sára is nagy gondot kell for­dítani, mert az érett, vagy túlérett San Pastore a motol­lák ütésére pereg. Ha túl mélyre állítják be a motollát, letöri a kalászokat, ha gyors a motollák fordulata, a nagy ütésre kipereg a szem, ha a továbbító csigánál és a ferde felvonónál a továbbítás nem folyamatos, kiszórja a búzát. A tömítések legkisebb hibája szintén szóródást okoz. A nem pergő búzafajtákná] a cséplést maga a dob végzi. A San Pastore búzánál a szemek egyrésze már a vágó­asztalon kicsépelődik. Az így kicsépelődött szemek megtöl­tik a vágóasztalt, a továbbí­tó szerkezetet, ahonnan a mag földre szóródik. Ezért időnként kj kell azokat tisz­títani. Nagy különbség a kombájn teljesítményénél, hogy 12 vagy 24 mázsa szemet kell kicsépelni egy hold terület­ről. Ezért a kombájn haladá­si sebességét úgy kell szabá­lyozni, hogy a rázóasztalnak és a rostáknak legyen ideje kitisztítani a búzát. Ä San Pastorét érett állapotban aratják, s ha rosszul állítják be a kombájnt, a dob nagyon töri a búzaszemeket. S ezzel tetemes veszteséget okoz; A TARLÓT, a szalmát, a szemet rendszeresen naponta többször ellenőrizni kell; A kombájn beállításával pedig követni az időjárást, a nap­szakokat és a búza érettségi fokát. A reggeli órákban vonultabb a termény, kisebb a törés, pergés, őrlési vesz­teség, sőt esetleg a szalmá­ban marad a szem. Hőségben, a déli órákban viszont foko­zódik a termésveszteség és az őrlési kár; Megfontoltan, de az adott pillanatban nagy erővel vé­gezzük a San Pastore búza aratását, vegyük figyelembe különleges tulajdonságait, s annak megfelelően arassuk. Orbán László Állami Gazdaságok Igazgatósága főagronómus helyettes Az oktatási év során pedig több esetben megszervez­ték az ellenőrzést. A szövetkezetekben közre­működtek a szemléltető agi- tációs anyagok összeállításá­ban. Különösen az SZKP XXII. kongresszusa anyagá­nak feldolgozását és a máso­dik ötéves tervünk ismerte­tését segítették grafikonok­kal, rajzokkal. Híradókat is szerkesztettek, — pártnapok rendezésében, sajtóterjesztés­ben segítettek. Tavasszal a tsz pártszervezetek aktívái­val együtt meglátogatták a szövetkezeti tagokat. A művelődési tanácsokkal is együtt dolgozta^ a kultu­rális seregszemlék megszer­vezéséért. Kilenc hozzáértő ember a könyvtárak rendjét, mun­káját ellenőrizte és segí­tette az olvasó-mozgalmat. A mezőgazdasági osztály az őszi betakarításhoz és a tsz-ek zárszámadásának el­készítéséhez, az állatok átte- leltetéséhez adott sok segít­séget. Erre az osztályra azon­ban a jelenlegi időszakban több feladat is vár ha igazán jól akarnak dolgozni. Susz­ter Zsigmond, a Fegyverneki Gépállomás igazgatója tagja az osztálynak. Azt mondta: csak néhányan dolgoznak, de nem előre kidolgozott prog­ram alapján. Ez azzal a ve­széllyel jár, hogy ismét nem tudnak alaposabb munkát végezni. A közelmúltban pél­dául ketten kapták azt a megbízatást: nézzék meg öt távoli községben, hogyan se­gítik az állami gazdaságok a termelőszövetkezeteket. Szívesen vettek részt a munkában, de nem úgy, ahogyan kérték. — Hétfőn kapták a feladatot, őt ked­den értesítették, péntekre meg már tizenhárom pél­dányban kellett a jelentés, így valóban nem lehet ala­pos munkát végezni. Ennyi idő alatt senki nem tud meg­bízható tapasztalatokat sze­rezni. — Az aratásra való felké­szülést is tanácsosnak lát­tam volna már megbeszélni ­— mondta Suszter elvtárs. — A tavalyi tapasztalatok arra intenek, hogy az idén gondosabban osszuk el a gé­peket. Túrkevén például ta­valy a 10,5 ezer hold gabonát 34 munkagéppel — jórészt kombájnnal — vágták, a miklósi járásban meg a 13 ezer hold kalászosra volt összesen 22 munkagép. Nem lenne jó, ha az idén is ilyen feltételek miatt lennének előbb egyik helyen, mint a másikon. A törökszentmiklósi járás társadalmi osztályai hasznos munkát végeztek az egy év alatt, s tervszerűbb, szerve­zettebb felkészüléssel még jobban segíthetik a pártbi­zottságokat. B. E. TERMELŐSZÖVETKEZETEK FIGYELEM! Termelési tervükbe beállított napraforgó termésüket értékesítési szerződéssel mielőbb kössék le A július 31-íg megkötött szerződés az alábbi előnyö­ket biztosítja: A szerződésre a járási bankfiók hitelt folyósít — szerződéses felárat és nagyüzemi felárat fizetünk — minden átadott 100 kg napraforgó után 20 kg olajpogácsadarát, vagy 30 kg keveréktakarmányt juttatunk hatósági áron; További felvilágosítást a városj és járási kirendelt­ségeink adnak, ahol a szerződés is megköthető. SZOLNOK MEGYEI MALOMIPARI ÉS TERMÉNYFORGALMI VÄLLALAT TÖRÖKSZENTMIKLŐS 1

Next

/
Thumbnails
Contents