Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-18 / 114. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. május 18. rrffiran MÁJUS 18 Péntek Erik A Nap kél: 4.04 h-kor, nyugszik: 19.17 h-kor. A Hold kél: 17.58 h-kor, nyugszik: 3.53 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: növekvő felhőzet, több helyen futóeső- vei, zivatarral. Élénkülő dél­nyugati, nyugati szél, a zi­vatarok idején erősebb szél­lökések- Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 21—24 fok között. — MA ESTE Vs8 ÓRAKOR tartja a Szolnoki Szigligeti Színház Tabi László: Esküvő című vígjátékának premier­jét. A bemutató alkalmából nyitják meg a színház elő­csarnokában Somogyvári Ru­dolf, a színház vezető művé­sze karikatúra-kiállítását is. — HOLNAP délután 14 órakor rendezik meg a jász­berényi Fémnyomó klubban a 16 évesek felnőtté avatásá­nak ünnepségét. A személyi igazolványok átadása után ünnepi műsor következik. — AZ IDÉN befejeződik Szolnokon a kertvárosi mű­velődési ház építése. Erre a munkára harmincezer fo­rintot fordítanak, s o két­száz főt befogadó művelődési ház még december előtt meg­nyitja kapuit. — MA DÉLELŐTT 9 óra­kor öntözési bemutatót ren­deznek a tiszabői Petőfi Tsz- ben. — A bemutatón a kör­nyékbeli közös gazdaságok szakemberei is résztvesznek. — BEFEJEZŐDÖTT a szol­noki Damjanich múzeum két ásatása Kenderes határában. A régészek négy ezer évvel ezelőtt elpusztult rézkori la­kótelepek maradványait tár­ták fel. Az értékes leletanya­got a múzeumban helyezték eL — A JÁSZSÁGI tanyavi­lágban is népszerű a televí­zió „Vasárnapi déli harang- szó előtt” című műsora. A Jánoshida melletti Tótkér ta­nyaközpontban, Pusztamonos­toron és még sok helyen né- zik-hallgatják rendszeresen a műsort a szövetkezeti gazdák és családtagjaik. — A MEZŐTÚRI Vadász- társaság is megkezdte a nagyüzemi lucernásokba te­lepedett fogoly- és fácánfész­kek megmentését. A társaság 50 tagja felajonlotta, hogy egy-egy tyúkot adnak a ta­lált fácántojások „mestersé­ges” keltetésére. — A SZOLNOK városi ta­nács az idén 17 000 forintot irányzott elő a községfejlesz­tési ’ alapból társadalmi ösz­töndíjra. Ebből az összegből jelenleg négyen tanulnak egyetemen és technikumok­ban. — A JÁSZBOLDOGHÁZI A ranykalász Tsz-ben május 29-én a jászsági Járás ter­melőszövetkezet» vezetői ta­pasztalatcserére gyűlnek ösz- sze. A közös gazdaságok ve­zetőinek tanácskozása a nő­vény ápolási munkák meg­szervezése és o nyári mun­kákra való felkészülés meg­beszélésének jegyében zajlik majd le. Az ifjúság elhelyezkedési lehetőségeiről Szövetkezetünk dolgozói — fájdalommal közük, — hogy régi munkatársuk, 3AAL MARTON folyó hó 17-én Szolnokon, életének 52. évében elhunyt. Temetése a szolnoki közte­metőben — folyó hó 19-én, szombaton fél 4 órakor lesz. Vörös Csillag Ruházati KTSZ Szolnok A Magyar Sajtó Házában Mekis József elvtárs, munka­ügyi miniszterhelyettes tájé­koztatta az újságírókat az ifjúság' elhelyezkedési lehe­tőségeiről és a szakmunkás- képzés problémáiról. Mint mondotta, 1962-ben 153 000 új kereső lép munká­ba. Ebből 37 000 az ifjú szak­munkás és csak 14 000 a kö­zép- és felsőfokú iskolát végzettek számai A SZAKMUNKÁS UTÁNPÓTLÁS fedezésére kevés a férfi, s ez főleg a fővárosra vonatkozik, aki a nyolc általános vagy az érettségi elvégzése után szakmát tanul. Az egyes szakmák szakmun­káshiányát a nők nagyobb számban való szakmunkás- képzésével sikerülne megol­dani, mert a munkába álló férfiak fele szakképzett, de a nőknél még csak egyötöde. Megdöbbentő például az, hogy a nehéz fizikai munkát igénylő öntő és kovács szak­ma iránt milyen passzív a fiatalok érdeklődései KEVÉS AZ ESZTERGÁLYOS TANULÓ A miniszterhelyettes meg­említette, hogy csupán Buda­pesten tavaly hatszázzal ke­vesebben jelentkeztek az esz­tergályos szakma elsajátítá­sára. Itt is a vasas szülők ra­gaszkodtak a legjobban ahhoz hogy gyermekük ne ezt a szép, de rosszul fizetett szakmát tanulják meg, ha­nem Inkább a több kézi munkát igénylő foglalkozáso­kat válasszák. Az utóbbi években a fizetési arányok jelentősen javultak a vasas szakmákban! BE KELL LÁTNI. azt is, hogy a gimnáziumok­ba. technikumokba és egyete­mekre sok a jelerttkező. az ipari tanuló intézetek pedig nem tudják beiskolázási ter­vüket teljesíteni. így nem kell csodálkozni a2on, hogy a budapesti tanintézetek szinte versenyfutást rendez­nek az iparitanulókért. A középiskolákban a fiú­leány arány általában meg­egyezik. addig ez a szám az ipari tanulóknál szinte két­ségbeejtő. mert mig a nyolc általános elvégzése után a fiúk 25 százaléka, addig a lányoknak még a 10 százalé­ka sem él a szakmatanulás lehetőségével! AZ ÉRETTSÉGIZETTEK SZ AKM AT ANUL AS A is biztosítva van. Sajnos, ezek a gyerekek úgy mennek az iparba, mint a számkive­tettek. Ügy érzik, hogy ő- rájuk egyáltalán nincs szük­ség, mivel valamelyik főis­kolára vagy egyetemre nem vették fel őket; Későbben rájönnek arra, hogy a fizikai munka nem lealacsonyító. Egy olyan rendelet is nap­világot látott nemrégiben, amely kimondja, hogy az érettségi után szakmát tanu­lókat a honvédségi bevonu­lás alól mentesíteni lehet a szakmunkás bizonyítvány megszerzéséig. A MEZŐGAZDASÁGI SZAKMUNKÁSKÉPZÉS teljes lendülettel megindult. Két éve ezerötszáz, tavaly ötezer, az idén már közel nyolcezer fiatalt képeznek ki 2—3 év alatt a mezőgazda- sági termelés különböző ágaiban. Ezenkívül még ezer főt vesznek fel mezőgazda­sági gépszerelőnek. Ezt ré­gen helytelenül traktoros is­kolának nevezték. Itt nem a vezetést, hanem a mezőgaz­dasági erő- és munkagépek szakszerű javítását tanulják. — Szolnok megyében Kar­cagon és Törökszentmiklóson mezőgazdasági technikum, Mezőtúron pedig mezőgaz­dasági gépész technikum várja a falusi fiatalokat. — bognár — ÁTVEDLÉS —- Kisasszony, a központból! öltönyömet és a micisapkát. Jönnek ÉVENKÉNT TÖBB EZER ÁLLAT RÉSZESÜL GYÓGY­KEZELÉSBEN AZ ALLATORVOSTUDOMANYI FŐ­ISKOLÁN. A KÉPEN: PÁSZTOR JÁNOS ÉS STEINER JÓZSEF IV. EVES HALLGATOK A GÉPI ALTATÁST GYAKOROLJÁK A KUTYÁN, A SEBÉSZET KISÁLLAT- MŰTŐJÉBEN Lehet-e gondolatot olvasni? Király József, nívódíjas pszichológiai szakíró és Dániel Béla „gondolat olvasó” Szolnokon A nemzetközi vonatkozás­ban ismert tudós és művész MÁJUS 21-én, HÉTFŐN este 7 órakor a TIT Kossuth tér 4. szám alatti földszinti elő­adótermében tart előadást Lehet-e gondolatot olvas­ni? Létrejöhet-e a gondolát- beli kapcsolat egymástól tá­vol tartózkodó emberek kö­zött? Mi lehet ennek a kap­csolatnak a valóságos tartal­ma? Milyen külső és belső feltételek szükségesek efféle kapcsolatok kialakulásához? Mi a különbség „gondolatol­vasás” és telepátia között? Forgalomba kerül a Cuba-szivar Az egri Dohánygyár új termékkel, Cuba elnevezésű különleges szivarral jelentke­zik az ipari vásárom. A kel­lemes zamatú . szivar a leg- ízesebb tengerentúli dohány­levelekből készül. A Cuba- szivar ízléses tízdarabos cso­magolásban először az ipari vásáron kerül bemutatásra és forgalomba. Ara darabon­ként 2,20 forint. Az egri Do­hánygyárban megkezdték tö­meges gyártását és már az idén az igényeknek megfele­lő mennyiséget hoznak for­galomba. (MTI) A szakszervezeti reszortosok tanfolyama A KPVDSZ megyei bizott­sága kétnapos tanfolyamot szervezett azok részére, aki­ket új tagként választottak be a szakszervezeti vezető­Május 17-én és 18-án a társadalmi biztosítási szociá­lis felelősök, 28. és 29-én pe­dig a közgazdasági bizottsá­gok elnökei, munkaverseny- felelősök ismerkednek fel­adataikkal. Az előadások és konzultációk célja: segítség- és tanácsadás a reszortosok- nak; Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett férjem, édesapánk, lfj. Zsemlye And­rás temetése május 19-én fél 3 órakor lesz Szolnokon a te­metői ravatalozó háztól. . A gyászoló család. « Magánépíf tetők, figyelem! A MEZŐTÚRI ÉPÍTŐIPARI KTSZ, Mezőtúr Bajcsy Zsilinszky u. 37/a. Telefon: 102. VÁLLALJA: új családi házak építését kulcs átadásig, tatarozást, átalakítást, továbbá cserépkályha új és átrakását, laka­tod. kovács, villanyszerelő, öveges és kénkeretezó. bá­dogos, asztalos, sírkő-műkő, parketta új és javítási mun­kálatait. O) házak építése esetén ■ költ (érvelést díjtalanul Készítjük. Megyei aktíva ülést István, a szakszervezeti el­nökség tagja számol be a KPVDSZ XXVIL kongresz- szusa óta végzett munkáról. tart május 25-én délelőtt 10 órai kezdettel a KPVDSZ megyei bizottsága Szolnokon, a Ságvári művelődési ház színháztermében. Mészáros V Ismét élenjártak a fásításban Merésznek tűnő vállalást tettek az őszi fásítás meg­kezdése előtt a kunszentmár­toni járás fiataljai. Azt ígér­ték, hogy az őszi és tavaszi idényben, mintegy 200 hektár területen ültetnék facsemeté­ket és suhángokat. KISZ- tagok, úttörők — sok helyen együtt a szövetkezeti gaz­dákkal közösen — munkál­kodtak azért, hogy hektárról hektárra szaporodjon a fá- sított terület. Az Öcsöd i termelőszövetke­zetek ismét élenjártak ebben a munkában. S úgyszintén a kunszentmártoni Zalka Máté Tsz Is. ahol 40 000 facsemetét ültettek el. A járás fiataljai teljesítették vállalásukat. Tanácstagok fogadóórái, beszámolói Szolnokon Pénteken délután ötkor Kovács István (8. sz; vá­lasztókörzet) az Achim And­rás úti iskolában. Szalai László (120. sz. választókör­zet) a vegyiművek kultúrhá- zában; délután hatkor Mezei István (71. sz. választókörzet) és Rontó Béla (70. sz. válasz­tókörzet) a Rákóczi úti isko­lában, Szép Istvánné (49. sz. választókörzet) a Délibáb úti iskolában tanácstagi beszá­molót tart. öttől hatig Dikó Margit (96. sz. választókörzet) a Bokréta utca 18-ban. özv. Simon Józsefné (105. sz. vá­lasztókörzet) a Szarvas utca 14-ben fogadóórát tart. Szombat délután hatkor Bozsó János (84. sz. választó- körzet) a VIII. kerületi or­vosi rendelőben beszámolót Vasárnap délután hattól nyolcig Ignácz Kálmánná (22. sz. választókörzet) délután hattól nyolcig a Pillangó utca 8-ban tart fogadóórát Szolnoki Rádió műsora A 222 m-es középhullámon 18.00—19.00- ig. Magyar nóták, csárdások. — Falusi híradó. — A Magyar Rá­dió és TV. tánczenekarának mű­sorából. _ Városkép a daruto­ronyból. — Szerenád muzsik a. — Jászkunság! krónika, — Műsor- ismertetés. — SZIGLIGETI SZÍNHÁZ mai műsora (május hó 18-án, pénteken) este fél 8-kor Es­küvő (bemutató), Fegyverne- ken; Pénzt, vagy életet! MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag; Amíg holnap lesz. Tisza: A néger Orfeusz. MÁV Kultúrotthon: Éva alud­ni akar. JÁSZBERÉNY Déryné: Gyermekkori szere­lem. Lehel: Vigyázz, hagymamai KARCAG Déryné: Béklyók. KISÜJ3ZALLAS Ady: Ferrara hosszú éjszakája. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa; Folytassa admirális. MEZOTÜR '■ Dózsa; Krisztina és a szerelem. Béke; Tiszta égbolt. TÜRKEVE Nagykun; Kenyér, szerelem, Andalúzia, Ezek a kérdések régóta izgat­ják az embereket Korábban a „gondolatolva­só” mutatványok, látványos, „hátborzongatóan” érdekes produkciók szereplőinek de- lejességet. csodálatos erőt tu­lajdonítottak. Elkápráztatő- ak voltak a mnemotechnikai trükkök és finom érzékszer­vi reagálások. A figyelemnek ennyire koncentrált megfe- szítettsége, ilyen határozott irányultsága és ereje elbű­völte az 1874 óta egy bizo­nyos ideig csaknem divattá vált társasösszejövetelek részvevőit. Az embereken a „gondolatolvasást” illetően a tájékozatlanságból fakadó bi­zonytalanság lett úrrá, ami a fantázia káros működteté­sének. különféle képzelődé­seknek vált táptalajává, A ma emberét az érdekli legjobban hogy tudományos eredmények birtokában és is­meretében miképpen ítélje meg a „gondolatolvasást". Király József, pszichológus tudós azért látogat Szolnok­ra, hogy elmondjon valami lényegeset abból,, ami a „gondolatolvasással” kapcso­latban tudományosan bizo­nyított. Az előadásnak külön érdekessége az, hogy az elő­adó által nyújtott tudomá­nyos ismereteket helyszíni bemutató teszi, érthetőbbé, színesebbé és élménysze- rűbbé. Partnerét. Dániel Béla „gondolatolvasót” Király Jó­zsef levélben a következő­képpen mutatta be: „Él Ma­gyarországon olyan ember, mint a Szovjetunióban a híres Wolf Messing, aki évtizede­kig fellépett „gondolatolvasó” mutatványokkal. Ez lényegé­ben nem más, mint rendkí­vüli figyelni! képesség, úgy­nevezett „ideomotorikus” ref­lexekben való olvasás. Éz az ember Dániel Béla.” A híres tudóst és művészt szeretettel és nagy érdeklő­déssel várjuk. Somlyód! János «imiiiimitiimumiimiiniiimmiiiiiiiuiHin Pénteken Oroszlányban sorsol­ják a lottót A lottó 20. heti nyerőszá­mainak a sorsolását május 18-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettél Oroszlányban tartja a Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság. (MTI) Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőság: Szolnok, Irodaház, földszint 3. Telefon: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megvet Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kladóhivátai: Szolnok, Irodahái, 1, emelet Telefon: 20—94. Szolnoki Nyomda vállaló* Felelős vezető: Mészáros Sándor L^AIé4\Uux MmmmtW' FÄdIÖ • T V»

Next

/
Thumbnails
Contents