Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-18 / 114. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. május IS. Ahol a kézilabda hódít Országos, de egyben megyei jelenség Is, hogy a labdarúgás vonzza a legnagyobb tömege­ket. Talán csak Alattyán kivétel ezalól. Amikor a községi tanács vb titkári irodájába léptem, az egyik asztalon egy szép serleget láttam. Rajta a felirat: ,,A Jász­berényi lárás női kézilabda-baj­nokság vándordíja”. A másik ol­dalon pedig ez állt: „Védők: 1961, alattyáhi Vörös Csillag Tsz SK”. No, ebben a községben Jó ké­zilabdázók lehetnek — gondol­tam. Nem is csalódtam. Mint megtudtam, a községben ez a sportág hódít. Ennek van a leg­nagyobb tábora. Ha kedden és pénteken kilátogatunk az edzés­re, van eset, hogy 25 lány is együtt van. Nem is számolva még a fiúkat. A labdarúgók pe­dig hatan—kilencen ha összejön- áek. Az eddigi eredményeik is szor­gos munkáról tanúskodnak. A A lányok 1958 óta vesznek részt a Járási kispályás bajnokságban es azóta szinte „kibérelt'- az első helyük. A Szpartaklád megyei döntőjén 1959-ben elsők lettek. A területi döntőt is ők nyerték. 1969-ban ismét elsők lettek a megyei dön­tőn. Tavaly pedig a megyei dön­tőn második helyen végeztek. A februárban Jászapátiban meg­rendezett Kilián kézilabda-tornán elsők, a férfiak pedig negyedi­kek lettek. Jelenleg két női és egy férfi csapattal vesznek részt a Járási bajnokságban. Egyik az első, másik a második helyen áll A fiúk tavaly elsők lettek. Most 50 százalékos az eredmé­nyük. Igaz, eddig a mezőny két legerősebb együttesével kerültek össze. A lányok zöme a Vörös Csillag Tsz-ben és a földművesszövetke­zetnél dolgozik. Az együttes leg­biztosabb pontjai: Kovács Má­ria, Kovács Ci7ella, Szabó Rozá­lia, Tólh Valéria. Ügy akarnak ez évben is szerepelni, hogy a vándorserlegen az 1962-es év­számhoz is az ő nevük kerüljön. Korántsem kell azonban azt hinni, hogy a Vörös Csillag Tsz sportköréneik a kézilabda- az egyetlen szakosztálya. Vannak labdarúgóik, "asztaliteniszezőik. sakkozóik és . még röplabdásálk is. A labdarúgók már nehezebb Helyzetben vannak, mert a Játé­kosok egyrésze a községtől távol van, egyikük pl. Csepelen dolgo­zik. így aztán nem csoda, ha az edzéseken nem tudnak teljes csapattal résztvenni. Azért némi eredményt ők is fel tudnak mu­tatni. A Járási bajnokság hetes mezőnyében jelenleg a negyedik helyen állnak. Az asztalitenisze­zők jobbára a szpartakiádokon szerepelnek. Emellett azonban házi bajnokságokat is rendez­nek. Az idén például Kilián ver­senyt bonyolítottak le, melybe a többi szakosztályok tagjai is be­kapcsolódtak, mintegy huszon­heten. Ez is azt bizonyítja, hogy az alattyánl sportolók körében nem ismeretlen a KUián testne­velési mozgalom sem: Érdemes azonban még más ol­dalrój is bemutatni a kis község sportolóit, sportvezetőit. — Nem olyan fából faragták őket, mint akik mindent csak felülről vár­nak. Megtalálható náluk az önte­vékeny kezdeményezés. Két kézi­labda-pályájukat társadalmi mun­kába építették. A sportelepen lévő öltöző Is az ő kezük mun­káját dicséri. Az öltöző azonban tpár kicsinek bizonyul. Éppen ezért úgy tervezik, hogy még ez évben újjáépítik, illetve megna­gyobbítják. A tervek szerint két öltöző, egy raktár és egy játék­vezetői öltöző is lesz majd ben­ne. Az egész értéke mintegy 20 ezer forintot tesz ki. Munkadlj- ra semmit sem költenek. Az anyagot részben a régi épület lebontásából nyerik, a hiányzót pedig a tanács és a tsz biztosítja számukra. A szép eredmények és sikerek talán még Jelentősebbek is le­helnének, ha a sportkör gazdá­ja — a Vörös Csillag Termelő- szövetkezet — Jobbára nemcsak a nevét adná a lelkes «atalok- .nak, hanem a lehetőségekhez mérten az • eddiginél jobban se­gítené őket anyagiakkal Is. A szép eredményeket felmutató, öntevékeny fiatalok megérde­melnék. Rém éllük, a termelőszö­vetkezet vezetői megértik, hogy a mindennapi munka után mennyire., fontos a fiatalok szá­mára a sportolásban való fel­üdülés is. V. J. A megyei autóklub életéből Ez; év tavaszán Jászberényben is megalakult a megyei autóklub helyi csoportja. Elnöke Mizsei János, titkára pedig Kiss Béla lett. Jelenleg már több mint száz taggal rendelkeznek. Első ténykedésük volt, hogy kidolgoz­zák ez évi programúkat, melyet a megyei elnökség jóvá is ha­gyott. Terveikben szerepel töb­bek között, hazai és nemzetközi túrák szervezése tagjaik részére. Május 20-án a Hortobágyon ba­ráti találkozón vesznek részt a debreceni autóklub tagjaival, — melyen a szolnoki helyi csoport is képviselteti magát. Május 27- én Jászberényben ügyességi ver­senyt bonyolítanak le, melyre a szolnoki csoport tagjait is meg­hívták. Klubesteket rendeznek, mélyeken a magán gépkocsitu­lajdonosok feleségeit készítik elő a vezetői jogosítvány megszer­zésére. A vizsgáztatást a megyei elnökség az, autóközlekedési tan­intézettel közösen a helyszínen végzi el. A megyei elnökség tervbe vet­te. hogy a közeljövőben Jászbe­rényhez hasonlóan Mezőtúron, Karcagon és Törökszentmiklóson is létrehozzák a klub helyi cso­portjait. Szolnokion is megalakult áprilisban a megyei elnökség mellett a helyi csoport. Az el­nökségben többek között helyet kaptak Renkei Pál, dr. Kun Ákos, Bíró Antal és Süveges ISt- bán gépkocsitulajdonosok. — A megválasztott vezetőség jelenleg az ez évi program kidolgozásán fáradozik. Első megmozdudásuk- ként már a május elsejei ünnepi felvonuláson Impozáns csoporttal képviseltették magukat. Ügy ter­vezik, jiogy a városban gépkocsi- mosó állomást hoznak létre. Kö­zös garázst is létrehoznak. A lászebrényiekhez hasonlóan klub­estek keretében készítik elő a tagok feleségeit a gépkocsiveze­tői vizsgára. A megyei elnökség a nyáron nemzetközi campingtábort létesít Szolnokon a ,,Tisza”-ligetben az átutazó, helyi és külföldi autós turisták részére. Most folyik a különböző bel- és külföldi túrák szervezése. Már az eddigi jelent­kezések Is azt bizonyítják, hogy a túrák iránt igen nagy az ér­deklődés. Körzeti bajnokságok a jászberényi járásban A jászberényi Járás sportveze- icíl arra törekszenek, hogy az. egyes sportágak bajnokságaiba minél több sportkör, termelőszö­vetkezet, KISZ szervezet kapcso­lódhasson be. Éppen ezért a ta­karékosság figyelembevételével a járási bajnokságok jelentős részét már ebben az évben kör­zeti rendszerben rendezik meg. Ezzel egyidőben lehetőséget kí­vánnak biztosítani a Kilián test- nevelési mozgalomba benevezet­tek pontszerzési lehetőségeinek elősegítésére is. A körzeti röplabda bajnokág versenykiírása már megtörtént, i'bben a sportágban négy kör­zőire osztották fel a járást, mely a következő: I. körzet: Jászapáti, Jászklsér, Jászivány, Jászszent- andrás, Jászdózsa, Jászjákóhal- ma. II. körzet: Pusztamonostor, .! ászfelsőszentgyörgy, Jászfény- szaru, Jászágö, Jászárokszállás. in. körzet: Jászaisószentgyörgy, Jánoshlda, Jászboldogháza, Jász­telek, Alattyán, IV. körzeti Jász­berény város területe, A körzeti bajnokságokat a Já­rási röplabda szövetség bonyo­lítja le. A versenybíróság elnöke .Túróczi Ferenc, helyettese: Zlr- her Tibor, titkára: Tóth Antal. A bajnokságon részt vehetnek egy-egy körzethez tartozó közsé­gek üzemei-, KISZ-, iskolai-, sportköri stb. csapatai. A körzetenként győztes csapa­tok és azok tagjai oklevelet kap­nak. A bajnoksággal kapcsolatos összes költségek (utazás, élelme- zé) a benevezett csapatokat ter­heli. A nevezéseket legkésőbb május 2G-án déli 12 óráig kell eljuttatni írásban a Járási testne­velési és sporttanácshoz. A kör­zetek első helyezettjei az őszi forduló befejezése után döntik majd el körmérkőzésen a járási bajnoki cím sorsát. A Jászberényiekhez hasonlóan a szolnoki és a törökszentmiklósi Járásban is bevezették a körzeti bajnokságok rendszerét. A szol­noki járásban most kézilabdában folyik Ilyen bajnokság. Helyes lenne, ha más járások m követ­nék példájukat. Christensen a hetedik menet után feladta a küzdelmet — Papp László az Európa-bajnok A bécsi staltaalléban szerdán este került sor a hatalmas ér­deklődéssel várt Papp—Christen­sen döntő mérkőzésre, a hivatá­sos középsúlyú ökölvívó Európa- bajnoki elmért. A Stadhalléboz vezető utakon óriási tömeg hömpölygőn. A „fekete piacon” 500 schilUnget is kértek egy-egy belépőjegyért. — változatlanul Papp győzelmi esélyeiről beszéltek mindenütt, s az összecsapás nem csalta meg a papírformát. Csak hét menet­re volt szüksége Papp Lászlónak ahhoz, hogy győzelmet arasson az Európa-bajnoki cím dán vé­dője felett s elhódítsa tőle az el­sőséget, A közönség hatalmas ünneplése közepette 21.40 órakor kezdődött meg a mérkőzés, 22.10 órakor már a bécsiek berohan­tak a ringbe, váltakra emelték a magyar versenyzőt, akinek ün­nepélyesen átnyújtották az Európa-bajnoki cím elnyerését jelentő óriási arany babérkoszo­rút. Papp László így látta' a mér­kőzést • — Nehéz volt a hosszúkani dán versenyző közelébe kerül­nöm, de rövid tapogatózás után rátaláltam a megfelelő küzdő­modorra. Ügy éreztem, hogy öt menetben határozón fölényt harcoltam ki, s két menetben volt csak kiegyenlített a küzde­lem. Sérülésem egy kissé zavart, ma már azonban semmi bajom, s mire hazaérkezem talán már nyoma sem lesz. Néhány napos pihenés következik, vasárnap, vagy hétfőn már visszautazom Budapestre. Hogy mi következik ezután, arról Rudolf Fachmann Papp László bécsi menedzsere tett szenzációs nyilatkozatot: — Papp ritka szép győzelem- sorozat után teljesen megérde­melten Jutott a számára már ré­gebben esedékes Európa-bajnoki címhez. Valamennyi szakember egyetért abban, hogy Pappot ki­vételes tudása ennél nagyobb cím elnyerésére is képessé teszi. Éppen ezért úgy tervezzük, hogy néhány kisebb előkészítő mér­kőzés után még ebben az évben meghívjuk Bécsbe Gene Fűi­mért, a középsúly amerikai vi­lágbajnokát, a világbajnoki cí­met eldöntő mérkőzésre. Az Európa-bajnoki címet el­vesztett Christensen készségesen állt az újságírúk rendelkezésére. — Papp nagy ellenfél — mon­dotta — sportszerű, érdekes küz­delemben bizonyult jobbnak. — Természetesen nem nyugszom bele elsőségem elvesztésébe, — visszavágóra hívom ki Papp Lászlót. Amikor Papp ezt meghallotta, nyomban válaszolt: — Készségesen állok Christen­sen rendelkezésére, nem zárkó­zom el a revans elől, hajlandó vagyok a rokonszenves dán ököl­vívóval Koppenhágában is meg­mérkőzni SAKK Megkezdődnek a vidéki elődöntők A Magyar Sakkszövetség XVm. országos bajnokság vidéki férfi elődöntőit május 19—27 között hat csoportban rendezi meg. A n. csoport küzdelmeire Debrecen­ben kerül sor. Itt indul Hajdu- Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szol­nok megye négy-négy verseny­zője. « Mint ismeretes, 1961-ben a szol­noki elődöntőn Török mester veretlenül lett első, majd az or­szágos középdöntőn a 7. helyen végzett. Török mester ezután a Marőczy csapatversenyen a Szol­noki MTE első táblásaként 77 százalékos eredményt ért el. Az idei versenyen Törők Béla mester, dr. Lányi György, Szé­kely Sándor és Bessenyei Sándor I. osztályú versenyzők képvise­lik Szolnok megye színeit. A debreceni elődöntő első szá­mú esélyese Török mester, de mellette feltétlenül számításba Jönnek az igen tehetséges debre­ceni fiatalok. Az első két helye­zett szerez Jogot az augusztusi országos középdöntőn való rész­vételre. Sakkozóink hetek óta készül­nek a debreceni versenyre, — amelyről jó eredményekkel sze­retnének hazatérni A Szolnoki MÁV ökölvívói az NB II. 2. helyén 1. Hm. Zalka 5 5 — — 76:24 10 2. Szó. MÁV 5 3 — 2 45:55 6 3. Kisk.halas 5 2 1 2 52:48 5 4. EMAG 5 13 1 51:49 5 5. Petőfib. B. 5 2 1 2 43:57 5 S. H. Kun B. 5 1 1 3 47:53 3 7. FTC 5 i 1 3 46:54 3 8. Ózdi K. 5 1 1 S 40:60 3 Szó. vasutas—Szó. MÁV n. megyei bajnoki labdarúgó mér­kőzés eredménye 0.0. a ^WéfíUtfiŐari Élet nyomai a meteoritban Lenimgrádiban az összszo- vetségi Olajkutató Intézet pa- leofitológiai laboratóriumá­nak tudósai szerves eredetű, mikroszkopikus maradványo­kat találtak egy kőmeteorit- ban, amely 1889. június 18- án Ukrajnában, az egykori hetiszoni kormányzóság terü­letén hullott le. A vegyi elemzés során sajátos sötét­sárga és barna spóraszerű képződményeket és szerves eredetű szétszórt mikroszkó- pikus maradványokat talál­tak. Borisz Tyimofejev, az inté­zet tudományos főmunkatár­sa kijelentette, hogy a meteo­ritok mikropalentológiai vizs­gálatai lényegesen kibővítik a földömkívüli életre vonat­kozó ismereteinket, az asztro- biológiában és‘a meteortan- ban új felfedezésekhez vezet­nek. A spóra-leletek arról tanúskodhatnak, hogy a me- teoritok olyan jelentős mére­tű és tömegű kozmikus tes­tek szétesésekor keletkeztek, j amelyek a katasztrófa bekö-. vétkezése előtt magukban 1 hordozták az életet Apróhirdetések állás A SZOLNOKI Építőipari és Ja­vító Vállalat kőműves szakmun­kásokat szolnoki munkahelyre azonnal felvesz. Cím: Szolnok, Irodaház, I. em. 12. STABIL MAGASNYOMASÜ GŐZKAZÁNHOZ FŰTŐT KERE­SÜNK. FIZETÉS KOLLEKTIV SZERINT. JELENTKEZNI LE­ITET: SZOLNOK, MARX PARK 2. SZOLNOKI FÜRDŐ VÁLLA­LAT. VAS- és faiparban jártas szak­képzett normást azonnal felve­szünk. Jelentkez,és személyesen: Vas- és Faipari KTSZ Szolnok, Ostor utca 1. sz. A JÁSZTELEK! Földművesszö- vetkezet kisvendéglőjébe szak­képzett kisvendéglő vezetőt ke- les. Erkölcsi és működési bizo­nyítvány szükséges. Útiköltséget csak felvétel esetén térít. VÍZÜGYI EPITO VÁLLALAT SZOLNOK, VÖRÖSHADSEREG Ü. 5. LAKATOS-SZERELŐ, CSŐ­SZERELŐ SZAKMUNKASOKAT VÁLTOZÓ MUNKAHELYRE — FELVÉTELRE KERES. FELVÉ­TEL ESETÉN ÚTIKÖLTSÉGET TÉRIT. gépjármű STEYER személygépkocsi, fel­újított állapotban, generálozva és televízió eladó. Szolnok, Jász- kürt utca 12. Érdeklődni: szom­bat. vasárnap. 123-ös Danuvia motorkerékpár sürgősen eladó. Törökszentmik- lós, Hunyadi út 2. SKODA OKTAVIA SUPER KI­FOGÁSTALAN Állapotban ELADÓ. ECSEGFALVA, ÁLLAT­ORVOS. SÜRGŐSEN eladó szürketankos 125 köbcentis Csepel motorkerék­pár. Tiszaföldvár, Bajkai Gábor út 22. ELADÓ jó állapotban lévő 250 köbcentis Pannónia motorkerék­pár, oldalkocsival, vagy anélkül. Gutái Gy. Jászberény, Attila tér 7, szám. ELADÓ 150 köbcentis Zetka igé­nyesnek, sürgősen. Abony, Arany János utca 7. sz. SACHS 74-es 2200.— Ft-ért eladó. Mezőtúr, Móricz Zsigmond út 12. PANNÓNIA oldalkocsi eladó. — Megtekinthető szombat-vasárnap Kisújszállás, Kossuth u. 47. 175-Os Jawa-Zetka kifogástalan állapotban eladó. Törökszentmik- lós, Petőfi utca 52. ADÄS—VÉTEL TERMELŐSZÖVETKEZETEK FI­GYELEM! a szolnoki fű­szert vállalatnál jö Ál­lapotban LÉVŐ ECETES HOR­DOK 200 LITERTŐL 300 LITE­RESIG JUTÁNYOS ÁRON KAP­HATOK. CIM: SZOLNOK, RE- KASI ÜTI IRODAHÁZ. hazassAg SZOLID, nyugdíjas féri házassá­gi szándékból keres 45—50 éves jó asszonyt,— lehet özvegy, vagy elvált, — gyermek nem akadály. Levelet „Nyugdíjas’: jeligére a kiadóhivatalba. EGYÉB MARKAS bécsi, tanuló hosszú zongora Jutányos áron, részletre is eladó. Szolnok, Telefon: 24—26. ELADÓ külterületen lévő lakó­ház. Tlszakürt, M uszály szőlő. Sachinger. FELHÍVÁS: Jászberényben 1937- ben a volt polgári iskolában végzettek közöljék címüket Med­ve Pállal, Jászdózsa, Nagy ha­tom. VÁRNAI KÉPESLAPOK Néhány év óta többezer külföldi keresi fel' Bulgáriát. Legtöbben Várnában — az ,,Aranyparton” töltik szabad­ságukat, ahol kellemesen pi­henhetnek; Bulgáriában vé­gig a Fekete-tenger partján többszáz új szálloda és több- ezer színes kis faház — mo­tel — épült, mely mind arra hivatott, hogy a bolgár dol­gozók és a külföldi vendé­gek szép emlékekkel távozza­nak e helyekről. Néhány ké­pet mutatunk be kedves ol- vasóinknak Várnáról és az Aranypartról: A várnai városi tanács épülete. Szeptember 9 tér Várnában. Kilátó az Aranypart egyik magaslatán. A Hotel Obzor szálló a> Aranyparton. ^B&fassaBSG^

Next

/
Thumbnails
Contents