Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-07 / 81. szám
SZOLNOK MEGYEI NEELAI» 1962. április 7. ívoularf brazil elnök washingtoni látogatásáról Joao Goulart brazil elnök kétnapos látogatása igen szerény keretek között zajlott le. Elmaradt ezúttal a hagyományos bevonulás és a katonai díszszemle. Kennedy elnök Andrews katonai repülőterén fogadta vendégét, majd helikopterbe ültette és úgy vitette egészen a Fehér Ház kertjébe. Csak a Fehér Házon és azon a néhány kormányhivatalon lobogott brazil zászló, amelyeket Goulart és a brazil kormányküldöttség tagjai meglátogattál E fogadtatás oka abban keresendő, hogy Brazília az utóbbi időben több olyan lépést tett, amely nem tetszett az Egyesült Államok uralkodó köreinek. A Gou- lart-kormánv nyomban hivatala átvételekor bejelentette, h'ogy független politikát szándékozik folytatni, nem vesz részt semmiféle katonai vagy politikai tömbben. A Punta del Este-i értekezleten Brazília Washington nyomásával dacolva nem volt hajlandó támogatni a Kuba politikai és gazdasági elszigetelésére irányuló amerikai politikát. Végül nemrégiben a brazil hatóságok államosították az egyik amerikai telefontársaságot. A Kennedy—Goulart tárgyalások befejeztével kiadott amerikai—brazil közös közlemény eléggé általános megfogalmazású. Nehéz belőle - tiszta képet alkotni a két ország tényleges viszonyáról. Teljesebb képet nyújtanak viszont az amerikai lapjelentések és Goulart elnök Washingtonban elhangzott beszédei. Április 3-án az amerikai államok szervezetének tanácsában Goulart hangsúlyozta. hogy az AÁSZ nem lehet egy állam politikájának eszköze a szervezet J>ármely más tagjával szemben. Akik ezt a beszédet hallották, azok előtt viláeos volt, hogjf az Egyesült Államok Kuba elleni aknamunkájára célzott a brazil elnök. Április 4-én az amerikai kongresszus két házának tiiniinuiiuiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiK Angolai emigráns kormány alakult Leopo I d vi I le-ben Az AP tájékoztatása szerint Holden Roberto, az Angolai Népi Szövetség vezetője bejelentette, hogy pártjának. valamint az Angolai Demokrata Pártnak képviselőiből emigráns kormányt alakított. A hírügynökség hozzáfűzi, hogy a kormány az afrikai országok úgynevezett mon- roviai csonortjának irányvonalát követi. együttes ülésén Goulart ismét leszögezte, hogy kormánya független külpolitikát szándékozik folytatni. A New York Times washingtoni tudósítója megjegyezte, hogy Goulart beszédének éles szókimondása meglepetést keltett Washingtonban. A Washington Post and Times Herald a kővetkezőket írta: „Goulart világosan tudtul adta. hogy Kennedy vei folytatott megbeszélései nem oldották meg a nyugati félteke két legnagyobb országa közötti ellentéteket.” Az amerikai főváros sajtóköreiben olyan vélemény uralkodik, miszerint Kennedy elnök látogatását annak bizon vitákéként kell tekinteni. hogy „az Egyesült Államok nincs megelégedve a tárgyalások mostani .fordulójával” és ezeket a • tárgyalásokat a brazil fővárosban szándékozik folytatni. (MTI) A NATO csápjai Afrikában London, (TASZSZ) Az Africa Trade and Development című angol folyóirat áprilisi számában „kongói átcsoportosítás” címmel cikket közölt. A cikk rámutat, hogy Antoine Gizenga félre- álb'tása lépés ..Kongó szövetségi berendezkedésű állammá való átalakítása irányában”. Jelenleg a nyugati hatalmak — írja a folyóirat — á NATO afrikai bizottságában,, nyugati konzorcium” megteremtésén fáradoznak amely átvenné Kongóban az irányítást; Az angol folyóirat szerint az új terv a leopoldvillei központi hatalom letörését és az ország különböző vidékeinek további elszigetelését irányozza elő, mégpedig olyan nyugatbarát helyi vezetőkkel, akik közvetlen kapcsolatban állnak Brüsszellel, (MTI) Nyugat-iriáni szabadságharcosok győzelmei , Djakarta, (MTI) A djakartai rádió jelentése szerint a nyugat-iriáni partvidék közelében fekvő, hob land közigazgatás alatt álló Waigeo és Gag szigeteken a túlnyomó részt helyi lakosságból alakult önkéntes felszabadító partizánegységek sorozatos győzelmet aratnak. Waigeo szigete már teljesen a holland-ellenes felszabadító erők ellenőrzése alatt áll. Gag szigetén még folynak a harcok. A felszabadítók helyzete az indonéz rádió hírei szerint kedvezőbb, mint valaha volt, és a nyugat-iriáni szárazföld ' irányában nyomulnak előre. Gyakran hajtanak végre sikeres meglepetésszerű támadásokat a megszálló csapatok ellen. New York A holland minisztertanács a hét végén összeül, hogy tanulmányozza U Thant ügyvezető ENSZ-főtitkárnak a nyugat-iriáni kérdés megoldását célzó javaslatát; Nyugati hirügynökségek beszámolnak arról a tervezetről. amelyet a félbeszakított indonéz—holland tárgyalásokon U Thant javaslato ként Bunker, amerikai diplomata terjesztett elő. Eszerint a holland közigazgatás alatt álló nyugat-iriánt fokozatosan indonéz közigazgatás alá helyeznék, vagyis az ott állomásozó holland fegyveres erőket és tisztviselőket indonéz egységek, illetőleg polgári alkalmazottak váltanák fel. A terület élére — az ENSZ-ügyvezető főtitkárának képviseletében ENSZ- Cőmegbizottat neveznének ki, és hivatalosan Nyugat-iriánt két esztendeig a világszervezet kormányozná. Két esztendő elteltével Nyugat-Irián- ban felügyelet mellett népszavazást rendeztetnének a terület hovatartozásának elr döntésér. Ami a félbeszakadt indonéz-holland tárgyalásokat illeti, illetékes tényezők az ENSZ-ben aláhúzzák, hogy U Thant ügyvezető főtitkár e megbeszélések folytatásán fáradozik. (MTI) Jótanácsok az építési költségek (/ csökkentésére Az építők megyei bizottságának küldöttértekezíete Kevesebbet az irodában, többet a munkaterületen, ez a további sikerek előfeltétele — valahogy így fogalmazta meg Komáromi István, az egyik küldött tegnap az építők szakszervezete megyei bizottságának küldöttértekezletén. A többi felszólalásból is az csendült ki: közelebb az élethez, szorosabb kapcsolatot kialakítani a dolgozókkal. S nemcsak általános frázisok, hanem megszívlelni való útmutatások hangzottak el. Kómár István, a kunszentmártoni téglagyár dolgozója például elmondta: nagyon sokat segítene a szakszervezet mind a tervteljesítésben, mind a szocialista brigádmozgalom fejlesztésében, ha közbenjárna üzemük műszárítójában a normák rendezésében. Az ottani munkások hónapok óta 4,50 forintos órabérben dolgoznak. Ha normát állapítanának meg, többet kereshetnének, s nagyobb lenne a munka lendülete i Csényi Józsefné azt sérelmezte, hogy a fűrészüzemben a munkásszállást 3—4 évenként meszelik csak, s az ebédlőt sem tartják tisztán. Szóvá- tette azt is, hogy a külföldi üdülőjegyeket esetenként határidő előtt egy nappal kapja felettes szervétől a megyei bizottság. így aztán nincs idő mérlegelni: ki méltó leginkább arra, hogy külföldre utazzon. Egy nap alatt nem is lehet az ilyesmit eldönteni, már az idén nagyobb figyelemmel kell szétosztani a külföldi üdülőjegyeket. László János, a Megyei Építőipari Vállalat igazgatója a szakszervezeti munka sokoldalúbbá tételének szükségességét hangoztatta. Tanulságként elmondott néhány olyan esetet, amikor a szak- szervezeti bizalmiak segíthetnék a gazdasági vezetőket, mert azok ellenőrző munkája a sok munkahely miatt korlátozott. Megemlítette például, hogy a martfűi lakás- építkezéshez kétszerannyi anyagot vittek ki, mint amennyi kellett volna. Már majdnem kész volt az épület, mégis hordták mellé a felesleges anyagot és senki sem tette szóvá. A szakszervezetnek — az érdekvédelem mellett — a gazdasági feladatokkal ’való hatékonyabb foglalkozása sokat segíthetne, csökkentené azt a sok szervezési hibát, ami most még tagadhatatlanul fennáll. Bizonyságul szolgál erre a megállapításra — többek között — a szolnoki Magyar és Sólyom utcai építkezés is, ahol a festők munkájának befejezése után rendelték el Titkári értekezletet tartott a megyei nőtanács Tegnap délelőt: a nőtanács megyei titkárságán Borsányi Jánosné tájékoztatója alapján a soron levő tennivalókról tanácskoztak a nőtanács járási titkárai. Megbeszélték, hogy az MSZMP VIII. kongresszusára való készülés időszakában milyen feladatok várnak a nőmozgalom vezetőire, aktivistáira. Egyetértettek azzal, hogy a pártbizottságok, pártszervezetek irányításával, együtt dolgozva más tömegszervezetekkel, mozgalmakkal az elkövetkeII Biztonsági Tanács ülése A Tisza Cipőgyár, Martfű az alábbi elfekvő készleteit ajánlja fel megvételre Megnevezés: Méret: darab Kertifcsap • 1/2” 25 Kerticsap 3/4” 25 Sámsonszelep 1” 58 Visszacsapó szelep karimás 20 mm 4 Visszacsapószelep 30 mm 2 Karimás sarok gőzszelep 40 mm 1 Áteresztő s. lep forr. v. 3 4” 10 Sav- és hőálló cső 0 100 90 Visszacsapó szelep karimás 0 20 4 Szűkítő karmantyú 6/4"—3/4” 30 Szűkítő karmantyú 6/4”—1/2” 30 Szűkítő karmantyú 6/4”—1” 10 Visszacsapó szelep NNy. 16 0 125 mm 1 Kifolyócsap 1,? 9 Visszacsapó szelep 0 65 3 Visszacsapó'szelep 0 70 2 Keresztáramú kondenzvízlevez. 0 15 15 Keresztáramú kondenzvízlevez. 0 25 10 Acél éktolózár 0 20 10 Laposházú éktolózár (bakos) 0 150 1 Gáznyomáscsökkentő 150/150 1 Gibault kötés 0 150 10 pár Gibault kötés közgyűrű nélkül 0 100 10 pár Gibault kötés közgyűrű nélkül 0 125 10 pár Visszacsapó szelep kann. 6/4 10 db Visszacsapó szelep kann. 1/2” 30 db A fentiekben felsorolt anyagok szállításával kapcsolatosan a Tisza Cipőgyár Martfű, Telefon: 1. Üzemfenntartási Osztályán Deák Miklósnál lehet érdeklődni. ________________166-os mellék A Biztonsági Tanács csütörtök délutáni ülésén folytatta Szíria és Izrael kölcsönösen egymás ellen emelt panaszának vitáját. Dean angol megbízott felszólalásában elismerte, hogy az izraeli fegyveres erőknek március 17-én szíriai őrségek ellen történt támadása nem volt egyszeri határincidens, hanem „hadművelet, amelyet Izrael a magára vállalt nemzetközi kötelezettségek tudatos mgszegésével hajtott végre’’. Ugyanakkor az. angol küldött arra hivatkozva, hogy „tisztázatlanok azok az okok”, amelyek az összetűzésekre vezettek, kijelentette, hogy a határincidensben egyenlő mértékben bűnös mind a két fél. Az angol küldöttséget nem elégíti ki sem a szíriai, sem az izraeli határozati javaslat. Bejelentette, hogy az angol és az amerikai küldöttség közös javaslatot dolgoz ki. Az angol küldött főleg azt hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni az ENSZ apparátusát és így kell lehetővé tenni, hogy hatékonyan teljesítse feladatait az izraeli fegyverszüneti övezetben. Utána Has'eganu román megbízott szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy Izrael támadása szándékos volt, előre készültek rá. Izrael megszegte az ENSZ alapokmányát és a fegyverszüneti egyezményt. Haseganu kijelentette, hogy Izrael panasza Szíria ellen tulajdonképpen ügyetlen kísérlet a kérdés összekuszálására és az agresszió áldozatának bevádolására. A román küldött felszólította a Biztonsági Tanácsot, ítélje el az izraeli kormányt és javasoljon olyan intézkedéseket, amelyek rákénysze- rítenék Izrael' az ENSZ alapokmányának és a Biztonsági Tanács határozatainak betartására. (MTI) zo nőnapokban is a párthatározatok végrehajtásáért kell munkálkodniok. S hogy minél sikeresebben. dolgozhassanak — ahol ez szükséges — megrősítik, felfrissítik a községi nőtanácsok vezetőségét, s a termelőszövetkezeti nőbizottságokat. Szó esett arról is, hogy a kongresszus tiszteletére ki-1 bontakozó versenyben miként vehetnek részt a termelőszövetkezetekben dolgozó nők. Beszélgetnek majd az asszonyokkal, lányokkal arról, hogy egyénenként, vagy munkacsapatonként is tehetnek vállalást. Azt is segítik, hogy a szocialista brigád, vagy munkacsapat cím elnyeréséért szintén versenyezzenek a mezőgazdaságban dolgozó nők. A hozzászólások alkalmával elmondták a titkárok, hogy járásukban milyen eredménnyel dolgoznak az asszonyok, miket foglaltak munkatervbe a nőtanácsok és nőbizottságok s hogyan fognak hozzá a tájékoztatóban elhangzott feladatok végrehajtásához. a gázvezeték beszerelését, ami mintegy háromszázezer forint többletköltséget jelent. Végső soron ha közvetett módon is — ez ilyen kiadások a dolgozókat károsítják, elkerülésük javukra szolgál, tehát mindenképpen szükséges a gazdasági feladatokkal való fokozottabb foglalkozás. Annál inkább megszívlelni való az ilyen tanács mert az építők gondja az idén nagyobb, mint a korábbi években volt. Példaként említsük meg: a megyei építőipari vállalat vezetői még most sem tudják, hogy 88 millió forint értékben mit kell nekik az idén felépíteni. Sok mindenről . volt még szó ezen a küldöttértekezleten. Olléh János, az egyik szocialista munkabrigád vezetője például arra hívta fel a figyelmet: a szocialista brigádmozgalom fellendítéséhez a szákszervezetnek tőle telhetőén meg kell teremteni a nélkülözhetetlen előfeltételt — mégpedig azt, hogy a brigádoknak mindig legyen munkájuk, ne csellengjenek tétlenül, s megfelelően keressenek. Ha ez megvan, nem lesz átjáróház a munkahely, könnyebb kialakítani i szocialista munkaverseny magasabb formáját. Mások — például a VI-os épületfuvarozók küldötte — azt kérték: több segítséget adjon a megyei bizottság az alapszervezeteknek. Jutott a jótanácsokból a gazdasági vezetőknek is. A megyei építőipari vállalat vezetői figyelmébe ajánlották például, hogy a gépek szépen le vannak festve, de nem üzembiztosak. Most még van idő, alaposan rendbe lehetne hozni azokat. A nyílt, őszinte hangú vitából az is kicsendült: a felsorolt hibák ellenére — egészében véve — eredményes munkát végzett, az építők szakszervezetének megyei-bizottsága. Aktivistád munkájának tudható be például, hogy tavaly 63 brigád nevezett be — mintegy 800 fővel — a szocialista cím megszerzéséért ^indított versenybe. A megyei bizottság tavaly hét- száztizennégy dolgozót és hetvenhat gyermeket üdültetett. Sok ismeretterjesztő előadást — például 1961 II. félévében hatvankettőt — szervezett. Eredményként könyvelhető el az is, hogy az építőipari munkások 82 százaléka ma már tagja a szakszervezetnek, míg két évvel ezelőtt csak 75 százaléka volt; A tegnapi küldöttgyűlés tanulságainak felhasználása bizonyára újabb sikerekkel fémjelzi majd az építők szak- szervezete megyei bizottságának munkáját. (S. B.) Amerikai imperialisták a vádlottak padján Havanna, (TASZSZ) A havannai forradalmi törvényszék befejezte a múlt év áprilisában elfogott kubai ellenforradalmárok ügyének tárgyalását. Az Ítélet kihirdetését a közeli napokra várják. Az inváziós kísérlet idején elfogott 1179 ellenforradalmár perét az imperialista propaganda újabb fékevesztett kubaellenes rágalomhadjáratra használja fel. Akik egy évvel ezelőtt rabolni és gyilkolni küldték bérenceiket Kubába, most „emberségről és emberi jogokról” szónokolnak; Az amerikai propaganda most elsősorban azt igyekszik leplezni a népek, mindenekelőtt a latin-amerikai népek előtt, hogy a vádlottak padján az ellenforradalmár bandával együtt láthatatlanul ott ülnek a Kuba-ellenes támadás szervezői — az amerikai Imperialisták is. Santiago Cuba, ügyész kijelentette, hogy a kubai törvények értelmében a vádlottakra minimum húsz évig terjedő börtönbüntetés, sőt az egyáltalán kiszabható legsúlyosabb büntetés vár. (MTI) Föltímüvesszövetkezelek tavaszi árajánlata Férfiöltönyök ................. 440.— Ft-tól 1650.— Ft-ig Fé rfizakók .................... 350.— Ft-tól 850.— Ft-ig Nő i kosztümök ............. 480.— Ft-tól 1250.— Ft-ig Gy ermekruhák ............. 80.— Ft-tól 400.— Ft-ig Ga zdag választék várja a vásárlókat kötött- és divatárukból, cipőkből és fehérneműkből. Vásároljon mindent helyben a FÖLDMÜVESSZÖVETK~7ETI boltokban. Előzékeny, pontos kiszolgálás! J