Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-22 / 94. szám

XTTT. évfolyam, 94, szám. Ara 60 fillér 1962. április 22., vasárnap. MA AZ MSZMP SZOLNOK MEGYEI BIZOTTSÁGÁN AK FELHÍVÁSA Száz ház húsvétja Őrjárat a boltban, a hentesnél és a kölcsönzőben i Húsvét humora Az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának ülése A Varsói Szerződés tagállamai egyesített erőinek csapatai és törzsei a Magyar Népköztársaság területén gyakorlatot tartottak Kétnapos ülést tartott az MSZMP Szolnok megyéi Bi­zottsága, melyen részt vett Nyers Rezső KB-tag, pénz­ügyminiszter és Sándor Kál­mán KB-tag. A tanácskozás első napján, április 20-án napirenden sze­repelt az MSZMP Központi Bizottsága 1962. március 28 — 30-1 ülésének a mezőgaz­daság helyzetével kapcsola­tos határozata és az e hatá­Szombat délelőtt földbe tették az utolsó szem magot is a törökszentmiklósi Petőfi Termelőszövetkezet gazdái. Közel hétszáz holdon végez­ték el a vetést; Ebből 380 holdon kukorica, majd 100 holdon cukorrépa, nagyobb mennyiségű borsó, lucerna, silókukorica, napraforgó ke­rült a földbei Ugyanakkor az 530 holdas őszi vetéseken is elvégezték a műtrágyázást és a fogaso­lást. A déli Bakony legmaga­sabb pontján, a Kab-hegyen. ötszázhetven méterre a ten­gerszint felett felépült a televíziós közvetítőállomás. A hatalmas torony 202 mé­ter magasan emelkedik ki a hegyek közül. Az 1,9 méter átmérőjű tornyot több mint ssáz előregyártott félkörala­kú elemből állították össze. A torony tetejére további húsz méter magas antenna- tartó ráesszerkezetet erősí­tettek fel. Már felszerelték a nagyteljesítményű mikro­hullámú berendezést: Rövi­desen helyére kerül az an­tenna is. A húsz kllowattos közve- tftőállomás a Dunántúl egész A szakemberek összeállí­tották hazánk 1961. évi ide­genforgalmának részletes mérlegét. A2 összesített ada­tokból kitűnik, hogy tavaly a világ minden részéből fo­gadtunk vendégeket, s össze­sen 310 737 külföldi fordult meg Magyarországon. Ellátogattak hozzánk egye­bek között Dániából, Angliá­ból, Finnországból, Svédor­szágból, Indiából, Kínából, Ausztráliából, Óceániából. Amerikából és valamennyi baráti országból. Ugyanak­kor összesen 347 734 magyar állampolgár utazott határa­inkon túlra hivatalos ügyben tudomá nyos értekez! etre művészi, vagy sporttalálko­zóra, kereskedelmi tárgyalá­sokra, kiállításra, turista-út- ra, üdülésre, stb. A tavalyi év Idegenforgal­mi mérlege képet ad arról is. hol fordult meg a legtöbb külföldi vendég, melyek ha­zánk legnépszerűbb idegen­forgalmi találkozóhelyei, A rozatból adódó megyei fel­adatok. E napirend előadója Csáki István, a megye párt- bizottság első titkára volt. A kibővített ülés vitájában felszólalt Nyers Rezső elv­társ is. A pártbizottsági ülés az előterjesztést elfogadta és felhívást adott ki a mezőgaz­dasági termelés fejlesztésé­ben előttünk álló feladatok végrehajtására. Rajna Béla — a szövetke­zet könyvelője — szerint még egyetlen esztendőben sem végeztek ilyen korán a tava­szi munkákkal, mint az idén. Pedig a rendkívüli időjárás őket is sokszor akadályozta a feladatok teljesítésében. A jó munkaszervezés, ä két műszak bevezetése azonban lehetővé tette, hogy a jól végzett munka örömével pi­henjenek a termelőszövetke­zet tagjai az ünnepek alatt. területére továbbítja majd a televízió műsorát s ezzel a Veszprémtől nyugatra eső területeken is megoldódik a TV-tulajdonosok problémája. A posta szakemberei nem­régen feltérképezték a Du­nántúlt és megállapították, hol vannak mélyenfekvő, úgynevezett beárnyékolt te­rületek. Ezekre a helyekre törpe reléállomásokat építe­ned Ezek a kisállomások automatikusan működnek majd és kisebb körzetben kifogástalan vételi lehetősé­get teremtenek, A Kab-hegyi TV közvetítő­állomás próbáit a tervek szerint a nyáron kezdik meg. (MTI) ranglistán Budapest termé­szetesen „magasan” vezet 225 592 látogatóval. Második helyen a dél-balatoni fürdő- és kirándulóhelyek végeztek csaknem negyvenezres ide­genforgalommal. s harmadik a nagymultú város, Debrecen ahová mintegy 17 000 külföl­di turista vendég látogatott el. A további sorrend: Mis­kolc, Eger és a Bükk hegy­ség, valamint a Dunakanyar; A múlt év második felében elért eredmények alapján a kohó és gépipari miniszter a Vas és Fémipari Dolgozók Szakszervezetével egyetértés­ben kijelölte az új élüzeme­ket. Eszerint megyénkben két A második napon, április 21-én a kongresszusi munka­verseny helyzetéről és az ezzel kapcsolatos tenniva­lókról tárgyalt a pártbizott­ság, Kökény István pártbi­zottsági titkár előterjesztése alapján. Majd Csáki István elvtárs tájékoztatta a pártbizottságot a nemzetközi helyzet idősze­rű kérdéseiről. Alig két hete, hogy ünne­pélyesen átadták rendelteté­sének a székesfehérvári köny- nyűfémmű szovjet segítség­gel felépült nagyteljesítmé­nyű új öntödéjét, és présüze­mét, máris két másik nagy­szabású ipari beruházás ér­kezett el befejezéséhez: a Bé­ke villamos távvezeték, vala­mint a Barátság kőolajveze­ték magyarországi szakasza, amelyek ugyancsak a Szov­jetunió segítségét jelentik népgazdaságunknak. Az országhatár és Sajó­szöged, valamint a Sajószö- ged és Zugló közötti, össze­sen 280 kilométer hosszú táv­vezeték építéséhez 1961 első felében fogott hozzá az OVIT. A munka eredeti be­fejezési határideje 1962. jú­vasipari üzem: a jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár valamint a Törökszentmik­lósi Mezőgazdasági Gépgyár érdemelte el az elmúlt év második felében elért jó eredményei alapján az Él­üzem kitüntető címet. A Magyar Távirati iroia jelenti: A Varsói Szerződés tagál­lamai egyesített fegyveres erői csapatai és törzsei — a főparancsnokság terve sze­rint — a Magyar Népköztár­saság területén gyakorlatot tartottak. A most befejező­dött gyakorlaton résztvettek nius 30-a lett volna, A dol­gozók azonban időközben vál­lalták a korábbi befejezést, így készül el a teljes veze­tékhossz két hónappal a ha­táridő előtt ugyancsak ápri­lis 30-ra, a transzformátor­állomással együtt. Az április 30-iki befejezés után a veze­tékszakaszok feszültség alá helyezésével megkezdődik az üzempróba. A Sajószöged— Munkács közötti vezetéket és az állomást május 4-én he­lyezik feszültség alá. A Sajó­szöged—Zugló közötti sza­kasz feszültségpróbája után május 15-én a szakaszt 220 kilovolton véglegesen üzem­behelyezik, a Borsod megyei Erőművek energiájának rá­kapcsolásával. A Szovjetunió­ból érkező energiát júniusban kezdi meg továbbítani a ve­zeték és az állomás. A Szovjetunióból Lengyel- országba, Csehszlovákiába, a Német Demokratikus Köztár­saságba és Magyarországra kőolajat szállító Barátság ve­zeték 130 kilométeres hazai szakaszának építése ugyan­csak közvetlenül befejezés előtt áll. A munka április 30- ig elkészül és a vezetéket május 1-én átadják kipróbá­lásra. (MTI) magyar, román és szovjet csapatok, valamint csapattör­zsek. A gyakorlat valameny- nyi részvevő csapata és hadi- technikai magasfokú harcké­szültségét, valamint hadra­foghatóságát bizonyította. A gyakorlaton résztvett: R. J. Malinovszkij, a Szovjet­unió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, A. A. Grecskó, a Szovjetunió mar­sallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyve­res erőinek főparancsnoka, Leontin Salajan hadseregtá- bomok, a Román Népköztár­saság fegyveres erőinek mi­nisztere. Czinege Lajos ve­zérezredes, a Magyar Nép- köztársaság honvédelmi mi­nisztere, valamint az egyesí­tett fegyveres erők számos vezető beosztású tábornoka és tisztje, A csapatok tevékenységét megtekintette Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Marosán György, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottságának titkára, a Ma­gyar. Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének helyettese, Biszku Béla, valamint Fock Jenő, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagjai, a Miniszter- tanács elnökének helyettesei, a Központi Bizottság, vala­mint a forradalmi munkás­paraszt kormány több tagja, továbbá politikai és gazda­sági életünk számos vezető- személyisége. • Az egyesített fegyveres erők főparancsnokságának terve szerint lefolytatott gyakorla­ton résztvett magyar román és szovjet csapatok közös tábori díszszemlét tartottak. A dísz­szemle parancsnoka Csémi Károly vezérőrnagy volt. A díszszemlén beszédet mon­dott A. A, Grecskó, a Szov­jetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesí­tett fegyveres erőinek főpa­rancsnoka, valamint Czinege Lajos vezérezredes, a Ma­gyar Népköztársaság honvé­delmi minisztere. A díszszemlét megtekintet­ték: Marosán György, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tit­kára, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa elnöké­nek helyettese, Biszku Béla, a Minisztertanács elnökének helyettese, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagjai, valamint a forradalmi munkás-paraszt kormány több tagja. Harci feladatokban esménydűs napok előzték meg április 17-ét, a Varsói Szerződés tagállamai közül: a Szovjetunió, a Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság hadseregeinek közös gyakorlatát. Az előkészü­letek céljára kijelölt területen az egységekhez tartozó honvé­dek, tisztesek, tiszthelyettesek, tisztek — a csapatok parancsno­kai — amint ez a velük folyta­tott beszélgetések során kitűnt — világosan látták feladatuk jelen­tőségét, s lelkiismeretesen ké­szültek annak végrehajtására. Erről tanúskodnak a helyszínen szerzett tapasztalatok Is. Példá­san, szakszerűen, a megszabott Időben hajtották végre a külön­böző harci cselekményeket, a híradósok csakúgy, mint a lövé­szek, a felderltők, a ggppuská- sok, vagy a légvédelmi tüzérek, a páncélosok, a kisebb és aa­Jelen volt: R. J. Mali­novszkij, a Szovjetunió mar­sallja, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere, Leontin Sa­lajan hadseregtábomok. a Román Népköztársaság fegy­veres erőinek minisztere, va­lamint az egyesített fegyve­res erők számos vezetőbeosz­tású, tábornoka és tisztje, A gyakorlaton résztvevő egységek díszszemléjét meg­tekintették a környékbeli üzemek és termelőszövetke­zetek dolgozói, akik nagy tetszéssel fogadták a csapa­tok fegyelmezett erőt sugár­zó felvonulását. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a magyar forradalmi munkás paraszt kormány el­nöke, az egyesített fegyve­res erők főparancsnokságá­nak terve szerint lefolytatott gyakorlaton résztvevő ma­gyar, román és szovjet csa­patok parancsnoki állomá - nya tiszteletére ebédet adott. Az ebéden megjelentek: R. J. Malinovszkij, a Szovjet­unió marsallja, a Szovjeunió honvédelmi minisztere* A. A Grecskó, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegyvere erőinek főparancs­noka, Peontin Salajan hadse­reg tábornál;, a Román Nép- köztársaság fegyveres erői­nek minisztere, az egyesített fegyveres erők számos veze­tő beosztású tábornoka és tisztjei. Az ebéden jelen voltak: Biszku Béla, Fock Jenő, a minisztertanács elnökhelyet­tesei, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagjai, Czinege La­jos vezérezredes, honvédel­mi miniszter, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának póttagja, va­lamint Pap János, Csergő János, Ajtai Miklós, a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány tagjai Az ebéden részt vett: V; I, Usztyinov, a Szovjetunió Magyarországi nagykövete. Az ebéden pohárköszőntőt mondott Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, a kor­mány elnöke, R. J. Malinov­szkij a Szovjetunió honvé­delmi minisztere, Leontin Salajan. hadseregtábomok, a Román Népköztársaság fegy­veres erőinek minisztere, Biszku Béla, a miniszterta­nács elnökhelyettese és A. A. Grecskó a Szovjetunió mar­sallja, a Varsói Szerződés tag­államai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka: Az ebéd rendkívüli meleg, baráti légkörben folyt le. (MTI) gvobb csapategységek. — Szinte napirenden voltak a hősiesség, a dlcséretreméltő kollektív szel­lem, a példaszerű helytállás, az egymás iránti felelősségérzet nagyszerű megnyilatkozásai. A gyakorlat napjának regge­lén a helyszínre érkeztek pár­tunk és kormányunk, továbbá a résztvevő három baráti hadse­reg vezetői, politikai és gazda­sági életünk ismert személyisé­gei, A jelenlévők nagy érdeklő­déssel figyelték a kezdés előtti tájékoztatót, majd a részletesen ismreteiett harci feladatok meg­oldását. Harcosok, tisztek, pa­rancsnokok a gyokarlat mindé» mozzanatában arról tettek bV zonyságot, hogy a baráti álla­mok hadseregei jói felkészültek a haza, a szocialista tábor vé­delmére, szakszerűen, alapos hozzáértéssel kezelik a rendel­kezésükre álló legkorszerűbb harci eszközöket. Befejezték a tavaszi munkát a törökszentmiklósi Petőfi Tsz tagjai Jo keletje van a pettyes labdának Befejezés elolt a Béke villamos távvezeték és Barátság kőolaj­vezeték magyarországi szakaszának építése Elkészült a TV közvetítőállomás épülete a Kab-kegyen Egy év alatt 310 000 külföldi vendég wmm A A w * r A 1 ^ Atfcm PÁRmZOTTSAáCS 4 tanács lapjaj El üzem kitüntetést kapott /- « fémnyomó és a L mezé gépgyár

Next

/
Thumbnails
Contents