Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-28 / 23. szám
1962. január 28. SZOLNOK MEGYEI NE1*l, 5 c SZOLNOK MEQYE KÉPZŐMŰVÉSZETE 1961-BEN Szabó Zoltán: Az esti gyorsban tat tatat tat tatatat mozdonyra szárnyakat ragasztok hamarabb érkezni tat tatatt Kerítőnő ez a kerékzene Mégis örömmel hízom rá magam, mert hozzád vezet el. Ablak párába rajzolom az arcod, persze rosszul; el kell mázolni gyorsan. Kint házak fényes négyszögeiben jelenik meg az alamizsnámul!. Nevetnek. Rajtam? — hangosan motyogtam? Látod, ha nem vagy itt, annyi mindent mesélnek; A kertben csak japánliliomok nyújtották felém sárga, nagy, üres tenyerüket. Nyáron egy kihasadó tulipán kehelyből elibém toppansz biztosan. Képzelet szülte velem utazásod szétfújja a kilométereket: már csattogva zihál, dohogva hőköl, s megáll a gőzizmú. fémcsonttú állat; fütő paskolja kormos vasnyakát. Eső gurít ki futószőnyeget: merő ragyogás hozzádig a járda. Nyakam köré font öröm vagy megint és csók után az út, a kert, a minden már csak egy szeretlekbe folyik össze, és hogy a suta csönd ránk ne ijesszen *— mit csináltál két nap alatt, mesélj?! Jevgenyij Jevtusenko: Aljáitok lassan Anyaink egyszer észrevétlenül, lábujjhegyen kilépnek életünkből. Míg szánkban álmok jőizével alszunk, a szörnyű ára súlya ránk zuhan. Nem gyorsan és egyszerre hagynak itt, nem, csak a tündén látszat játssza így. Ok lassan, észrevétlen mennek él, évek lépcsőin lépkednek szelíden. Születésnapjukon eszünkbe jut — tán kényeszerít a lelkifurdalás is — ajándékokkal elhalmozni őket. De mily kevés, amit mi adhatunk. S ők távolodnak tőlünk, egyre messzebb, kezünk feléjük nyúlna még talán, de koppan a sötétség ércfalán s az álom helyet ád a döbbenetnek: késő! A szörnyű őrá ránkzuhan. S csak nézzük, visszafojtva könnyeinket, amint szigorú, csöndes oszlopként anyáink mennek titokzatosan. Kerék Imre fordítása. Mit kívánnak a fényszarui pedagógusok ? Tízezren a Nemzeti színpadán Az 1960—1961-es színházi évadról már sok statisztikát készítettek. — Most egy-két olyan adatot közlünk, amely eddig még nem került nyilvánosságra. Az ország legnagyobb prózai színházának — a Nemzeti Színháznak — a színpadán például tízezer szereplő játszott, — összesen 320 előadáson az elmúlt évadban. S miután egy-egy darabban — a színházi szakemberek szerint — mintegy 11000 szó hangzik el, elmondhatjuk, hogy a tavalyi szezonban a Nemzeti színpadán tízezer színész — óvatos becslések szerint is! — több mint hárommillió szót szólott a közönséghez... Egyébként a „legnépesebb” előadás Madách: Az ember tragédiája című drámája — amelyben a színház — a statisztériával együtt — kétszáz szereplőt vonultatott fel. S melyik műben lép a legkevesebb szereplő a Nemzeti színpadára? Minden bizonynyal Barnassin Anna négy- szereplős Napfogyatkozás című színművében. Annál is inkább, mert ezzel a darabbal a színház művészei — az Odry színpadon vendégszerepeinek. Szerkesztői üzenetek Kópiás Sándor Makó. A beküldött anyag érdekes, de az öreg munkás beszéde valószínűtlen. Nagyon érződik rajta az értelmiségi, aki írta. Pápai László Cibakháza. Verse közlésre alkalmatlan. Erőltetett, céltalan, híján van minden költöíségnek. A dagályos szóvirág még nem költői kifejezési forma. Szombati László Szolnok. Versei nem ütik meg a közlés mértékét. Zavaros szóképek, a gondolati gazdagság hiánya érződik rajtuk. Azt, hogy „sose hull le a vörös csillag”, már Ady megírta egyszer. Donkú László Jászszentandrás. Kedves hangulatú gyermekversét közöltük a 6.-iki lap gyermekrovatában. A „Hajnali kaland” elég sablonos, bár jól megírt történet. Rimóczi Lajosné Szolnok. Z. Sz. beküldött verse sajnos nem közölhető. A régmúlt időket idéző elavult versforma, az iskolás skandálású ritmus, az eredeti költői képek, hangulatok hiánya miatt a hasonló zsánerű írások nem kaphatnak nyilvánosságot. Bősz Jenő Budapest. Szép újévi gyermekverse torlódás miatt maradt ki a lapból. Ifj. Szőts László Szolnok. Két írása sajnos nem nevezhető versnek. Lapos, banális gondolatok, jól-rosszul megverselt prózai (nem irodalmi — prózai) szöveg. Emellett semmi lényeges mondanivalójuk sincs. A természet leírása is csak akkor érdekes, ha a költőnek ezáltal valami általános mondanivalója is van. Ne haragudjon meg végül egy megjegyzésért: a költő a magyar nyelvtan és stilisztika tökéletes ismereténél kezdődik. Többeknek; Akik költői, irói hajlandóságot éreznek magukban, írásaikat küldjék be a megyei irodalmi kör vezetőiének, címe: Papp Péter, Szolnok, Tisza Bútorgyár. A kör foglalkozik majd kísérleteikkel és választ is ad rájuk. A szolnoki VASÁRNAP Vasárnapi fórum. A Szolnoki Rádió kultúrális melléklete. — Műsorzárás. IIETFÖ A Körmendi együttes műsorából. — Jogi tanácsadás. — Részlet: Verdi: Traviata c. operájából. — Egy gyárigazgató tapasztalatai Romániában. — A mezőgazdász tanácsolja. — Az Állami Népiegyüttes műsorából. — Jászkunság! krónika. — Filmdalok. — Műsorismertetés. Lassan egy évszázada, hogy Szolnok neve szorosan összeforrott a képzőművészet történetével. A magyar, illetve az alföldi képzőművészet legjelesebb képviselői szinte kivétel nélkül megfordultak, dolgoztak a szolnoki művésztelepen. A háború után romjaiból építették újjá, s most ismét eredeti rendeltetésének megfelelően, a művészek alkotóházaként szolgál. Tizenkét művész él, dolgozik ma Szolnokon. 1961-ben sok sikeres kiállítást rendeztek a telep festői és szobrászai. A rendszeres kiállításlátogatók is örömmel regisztrálják, hogy művészeink munkáját a fokozatos -fejlődés jellemzi. Szorgos, eredményes munka folyik a műtermekben. Az elkészült, vagy készülő művek azt bizonyítják, hogy művészeink nyitott szemmel járnak, észreveszik, ábrázolják, segítik alkotásaikkal minden napunk nagyszabású építőmunkáját, kulturális életünk fejlődését. Jól tükröződik a képeken az átalakult Szolnok megyei táj mai arculata. Ezt nem formális megoldásokkal érik el, nem egy-egy odavetett traktor próbálja aktualizálni a kéket, hanem a festmények egészéből érződik a mai művészi mondanivaló és megoldás. A telep szobrászai is eredményes munkát végeztek. Életnagyságú szobraik nemcsak Budapesten kerülnek közterekre, vagy egy-egy új épület belső díszítésére, hanem Pécs, Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Balatonfüred, Mohács, Kiskőrös is a szolnoki müvésztelepről kapta, vagy kapja egyes szobrait, lemezdomborításait. A nagysikerű Téli Tárlat, amely mintegy lezárása volt az 1961-es év kulturális eredményeinek, folyamatos alkotói munkáról tanúskodik. A képzőművészeti munka- csoport nem mutat fel kiugró eredményeket, de évről évre figyelemmel kísérhetjük a nagyon biztos alapokon nyugvó állandó fejlődést. Ma már nincs különösebb eltérés a vidéken és Szolnokon élő művészek között az élet új oldalai iránti érdeklődés és a művészi igényesség tekintetében. A festmények, szobrok között — 02 előző évekhez képest — tartalmilag több a hasonlóság, formailag annál nagyobb a különbség. A művészeknél a téma már nem kívülről kapott motívum, hanem a mondanivaló élménytadó gyökere — állapította meg Aradi Nóra művészettörténész is a Téli Tárlat értékelésekor. 1961-ben tovább javultak a művészek zavartalan alkotását biztosító anyagi előfeltételek. Szoros az együttműködés a képzőművészeti alap, a tanácsok és a művészek között. A helyi szervek részéről megnyilvánuló segítőkészség is lényegesen kézzelfoghatóbb, mint néhány éve. Nem kis része van ebben annak, hogy a párt és tanács vezetőink jobban látják a képzőművészet jelentőségét a kulturális forradalomban és a művészek is jobban segítik a maguk sajátos eszközeivel a szocialista társadalom építését. Tavaly az eddig is rendszeresen vásárló megyei és Szolnok városi tanácson kívül jelentős összeget fordított képek, szobrok megvételére a megyei pártbizottság is. Az üzemek, a vállalatok megbízásokkal, képvásárlási igényekkel jelentkeztek. A tavasszal rendezett „Munka dicsérete” című kiállítás alkalmával megbízásból öt kép készült. Ebből kettőt a Tisza Cipőgyár, egyet a Tisza Bútorgyár, egyet a Nagykunsági .Állami Gazdaság rendelt. A vásárlók sorában már ott találjuk az Állami Gazdaságok Igazgatóságát, a Vízügyi Igazgatóságot, a jászberényi Aprítógépgyárat is. A művészek jó munkáját, fejlődését húzza alá két fontos esemény. Az egyik Csáki István és Fodor Mihály vezetésével a párt és tanács vezetők népes csoportja tekintette meg a Téli Tárlatot, majd munkaközben is meglátogatták o művészeket, megtekintették készülő alkotásaikat. Érdeklődtek problémáik felől, képeket jelöltek ki megvásárlásra. Ezt a látogatást a művészek, mint munkájukat segítő és elismerő tényt, őszinte örömmel fogadták. E rövid számvetés is bizonyítja, hogy Szolnok megye képzőművészeti élete jó úton halad. Ebben az évben is kitűnő művekben gyönyörködhetünk majd, és remélhetőleg egész sor közűiét, de magánosok is érdeklődésükkel, vásárlásaikkal résztvesznek az igaz művészet terjesztésében, a giccs elleni küzdelemben. KAPOSVÁRI GYULA TÖBB JOGSZABÁLY intézkedik arról, hogy a falusi pedagógusoknak hol s milyen minőségű illetményföldet kell kapniok. Tömören kifejezve: könnyen megközelít- hetőt és jóminőségűt. Ezeket a rendelkezéseket — természetesen — a jászfényszarui községi tanács is ismeri „csak” éppen tavaly nem hajtotta így végre. A község pedagógus gárdája egy, lapunk rendezte an- kéton panaszolta el sérelmeit; a nevelők közül többekkel külön is beszélgettünk. A pedagógusok illetmény- földje 1960-ban a vásártér melletti kisdűlőben volt. Az állami tartalékterület e része nem lehetett minőségben utolsó, hiszen tavaly örömmel kapott rajta — és hasznosította háztájiként — a Zöld Mező Tsz. Ebben az évben, amint hírlik, a Szabadság Tsz kívánja ugyanezt a földet mint háztájit kiosztani. S MI JUTOTT azoknak, akik a szövetkezeti falu gyermekeit nevelik, tanítják? Gazdakeserítő, semmirevaló homok. Egy hatodmagával élő pedagógus — nem az egyetlen! — háromszor kapálta meg földjét, melyen 8.5 métermázsa csövest!) kukorica termett. Egy kataszt- rális holdon! Nála is rosszabbul járt az a pedagógus, aki nyolc zsák vetőburgonyát tett silány földjébe, melyből mindössze hat zsák termést tudott felszedni. Többen arra kényszerültek. hogy másodjára is vessenek; az először elvetett mag fölül a szél elfútta a homokot ::. A semmilyen termés annak is volt „köszönhető”, hogy az illetményföld kiadására csak április végén került sor; akkor, midőn már minden valamire való gazdaságban rég elfeledték a kukoricavett» t. Mindezek; ismeretében nem meglepő, hogy Jászfény- szaru harminckilenc tanítója, három — illetményföldre szintén jogosult — óvónője közül csak huszonketten tartottak igényt földre. A többi (s nem is egészen alaptalanul) úgy gondolta, nem érdemes kukoricát vetnie azért, hogy — bosszúságot takarítson be. A FÉNYSZARUI pedagógusok sérelméről Kolozsi Jánossal, a községi tanács végrehajtó bizottságának titkárával is beszéltünk: A titkár elismerte, hogy a nevelők panasza jogos. A községi tanács ebben az évben már jobb minőségű, a faluhoz közelebb fekvő területen kívánja kimérni a pedagógusok földiét. A Szabadság Tsz sem zárkózott el az elől, hogy az ő közös birtokukon termeszthessenek kukoricát a nevelők. Velük egyetértésben a Zagyva árterén szemeltük ki az illetmény- földnek szánt területet; ez körülbelül 30 hold. Minősége olyan, hogy jó munkával 22—24 métermázsás termés érhető el rajta. Néhányan ebben az évben is a Galga mentén kapnak földet. Ez szintén ártéri terület, minőségben nem marad az előbb említett mögött. Az illetményföld dolgában a közeljövőben, a végrehajtó bizottság ülésén kívánunk véglegesen döntei; A tanács titkár elvtárs szavai után hisszük, hogy a jászfényszarui községi tanács végrehajtó bizottsága ez évben az agrotechnikai követelményeknek megfelelő időpontban. a jogszabályoknak és méltányosságnak egyaránt eleget tevő határozatot alkot a pedagógusok illetmény- földjéről, — b. z. —: Néhány szó egy színházi hírhez A csütörtöki Néplap közölte a rövid hírt: „Schiller: Stuart Mária című művének előadásáról nyilvános vita zajlott le tegnap este a TIT szolnoki klubjában, a TIT és a színház rendezésében”. A Stuart Mária az idei színházi évad legkiemelkedőbb produkciója. A szereplőgárda egyenként és együttesen is csodálatosat nyújtott. A darab számtalan emberi, pszichológiai és történelmi problémát vet fel. Lehet és érdemes róla vitatkozni. Ez a vita mégis elmaradt. Elmaradt, mégpedig azért, mert erre a vitára — szomorú leírni — mindössze hat ember volt kíváncsi. A színészek — jelen volt a teljes szereplőgárda — Írverten és keserűen távoztak. A színésznek nem lehet semmi oly fájdalmas, mint az, hogy művészi munkája elől süketen fordul el a közönség. A nézőtér visszafojtott lélegzete, cselekvő figyelme nélkül nem lehet igazán nagyot alkotni. És Szolnokon nincs meg ez a nézőtér! Erről az elmaradt vitáról távozva, az embernek feltétlenül el kell gondolkoznia. Miért van az, hogy a fejlődő, iparosodó város a maga munkástömegével, sok értelmiségi lakosával úgy bánik a színházzal, mint egy mostohagyerekkel? Jó, tudom, anyagilag támogatja. A színházat most fogják renoválni. De ez nem minden. Ezen a vitán a sok pedagógusból például egy sem volt. Nem volt ott egy újságíró. Sőt, tovább megyek, a színház gazdája, a művelődési apparátusból senki. Hát a színház csak egy költségvetési tétel? Azok, akik oly sokszor és hangosan bírálják a műsorpolitikát és szeretik elmondani, hogy Pestre járnak színházba, ahol esetleg földöntúli kéjjel megnézik a Csárdásldrálynő-t. most miért nem jöttek? Itt hangot adhattak volna véleményüknek. Megérdemeljük mi egyáltalán a színházat? A színház a miénk, örülünk neki és büszkék vagyunk, ha igazán művészit nyújtanak. Segítsünk nekik! K. F.
