Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-28 / 23. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. január 28 « Vasárnapi sportműsor J ÖKÖLVÍVÁS Törökszentmiklóson a Va as művelődési otthonban a negyei ökölvívó bajnokság második napi küzdelmeire kerül sor. KÉZILABDA Mezőtúron a mezőgazdasá­Őszinte beszélgetés a Szolnoki MÁV vezetőivel Mit mond a szakosztályvezető, az edző és a csapatkapitány A labdarúgó sport hívei a téli idényben sem tétlenkedtek. Élénken tárgyalták csapataik el­múlt Őszi tdjesítményét és latol­gatták a tavaszi, esélyeket. Me­gyénk NB 11 ee csapatának, a Szolnoki MAV-nak szurkolói is keresték az elmúlt eszi gyenge szereplés okait és számos kér­désre 'szeretnének Őszinte választ kapni. Éppen e célból kerestük tel a minap az egyesület labda­rúgó szakosztályának vezetőit, mint a legllletékesebbeket, hogy a szurkolókat legközvetlenebbül érintő és leginkább a beszéd tárgyát képezd kérdésekre vá­laszt kaptunk. Elóször is Kiss Sándort, a lab­darúgó szakosztály vezetőiét kértük meg, hogy néhány kér­désünkre válaszoljon. Minek tulajdonítja, hogy az 19C1 tavaszán még bajnokságra töró, majd az Idény végén má­sodik helyen végzett együttes a 61 őszén teljesen visszaesett, és Igen gyengén szerepelt? — Elsősorban annak tulajdoní­tom, hogy az a nagy Idegküzde­lem, amely 1861 tavaszán íolyt — amikorís ott álltunk az NB n-es bajnokság élmezőnyében, — Igen megviselte az együttes tagjait. Aztán Jött a bajnoki év vége, amlkorls a csapat nem lett első, hanem második helyen vég­zett. A szurkolók és a Játékosok is túlértékelve önmagukat any- nylra belelovalták magukat a bajnokság megnyerésébe, hogy amikor ez nem sikerült — lelki depressziót váltott ki. No és nem utolsósorban Járult a visszaesés­hez az őszi idényre való hiányos felkészülés. Mindenki előtt köz­ismert, hogy az együttes nem itthon, a megszokott környezet­ben, nem gondosan felépített terv szerint készülhetett. Ponto­san a felkészülés időszakában vettünk részt egy szovjet túrán. A2 utazás, a szokatlan étrend igen megviselte a Játékosokat. A vezetőség számított is az 1961 ta­vaszi idény után némi vissza­esésre. De Olyan, nagymérvűre, amilyen bekövetkezett, nem. — Hozzájárult ehhez még nem utol­sósorban az a balszerencsesoro­zat, hogy szinte hétről-hétre megsérült egy-egy játékosunk. Ide tartozik még egyik legjobb játékosunknak. Szekeres József­nek idényközben való kiválása is. Távozása pszichológiailag ki­hatott az egész együttesre. Hogyan értékeli az együttes Je­lenlegi képességeit és mit vár a tavaszi Idénytől? — A napokban hat játékosunk vonult be tényleges katonai szol­gálatra. — Közülük négy aktív tagja volt az NB n-es együttes­nek. Éppen ezért úgy értékelem, hogy soha Ilyen nehéz tavaszi forduló előtt még nem álltunk, mint ami most következik. En­nek ellenére képesnek tartom látékosállományunkat. hogy a bajnoki idény végén az első nyolc között végezzen. Ehhez azonban a játékosok minden tu­dásának latbavetésén kívül szükség lesz a város vezető szer­veinek és az együttes szurkolói­nak az eddiginél sokkal hatha­tósabb támogatására is. Remé­lem. hogy e téren nem lesz hiány, és akkor az együttes, ha az előző évhez megcsonkultan Is .biztosítani tudja majd az NB ri-ben való bennmaradást. , Mi a véleménye az edző mun­kájáról? — Fazekas László, az első csa­pat edzője alaposan és szakérte­lemmel dolgozik az együttesnek a tavaszi Idényre való felkészíté­sén. Bízunk abban, hogy lelki­ismeretes munkája tavasszal a csapat megfelelő helyezésében Is jelentkezik majd. Minden ellen­kező véleménnyel szemben ma­! gam és a vezetőség nevében — | nyugodt lelkiismerettel kijelent- j hetem, hogy Fazekas László ren- • delkezlk olyan szakértelemmel I és képzettséggel, amely szüksé­ges egy NB Il-es csapat Jó szak­vezetéséhez. Nem órajta és nem i szaktudás hiányén múlott, hogy j az együttes az elmúlt év őszén í nem szerepelt úgy, mint aho- ! gyan a vezetők és a csapat tag­jai is várták volna. Szeretnénk hallani az utánpót­lás neveléséről, valamint a Je­lenlegi Játékosállománynak újak­kal való felfrissítéséről is. — A vezetőség elhatározta, hogy a Jelenlegi igazolási lehe­tőségek mellett felfrissíti mos­tam Játékosállományát. Tárgya- lát folytatunk több Játékossal, akikkel szeretnénk megcsonkult csapatunkat erősíteni. Emellett természetesen támaszkodunk sa- játnevelésű fiataljainkra is. Kö­zülük a legjobbaknak már a ta­vaszi idényben is kellő Játék­alkalmat kívánunk biztosítani. Ez bizonyos mértékben már az őszi idnéyben Is célunk volt. Ez Járult aztán hozzá bizonyos fo­kig a megyei bajnokságban sze­replő második csapatunk gyen­gébb teljesítményéhez. Ha ezt a munkánkat céltudatosan folytat­juk és nem torpanunk meg a kezdeti sikertelenségeken, akkor remélem, hogy az eredmény rö­videsen mutatkozik majd. Azt is elmondhatom, hogy ehhez a munkához a Járműjavító Válla­lat vezetősége is minden segítsé­get megad számunkra. Végezetül szeretnénk őszinte választ kapni egy, a szóbeszéd tárgyát képező kérdésre Is. Ki­mondottan a Járműjavító Válla­lat csapatának tekintik-e együt­tesüket? — Mind a magam, mind a szak­osztályvezetőség nevében nyu­godt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy labdarúgó csapatunkat nem tekintjük kizárólagosan a Járműjavító Vállalat együttesé­nek. Egyre Inkább szélesíteni kívánjuk városi bázisunkat is. Azt is elmondhatom, hogy a szurkolók, vezetők és játékosok minél szorosabb kapcsolatának megteremtése érdekében minden csütörtökön este 18 órától a Nemzeti Étteremben klubnapo­kat rendezünk. El akartuk érni, hogy ezáltal szurkolóink tájé­kozódást kaníanak a szakosztály belső életéről. Remélem, hogy fgy megszűnnek maid az eddig fennálló téves nézetek és a főbb kérdésekben egységes álláspont alakul ki. Fazekas László, a csapat edzője a hozzá Intézett kérdésekre a következőkben válaszolt. Hogyan látja az együttes Jelen­legi kénessé<te! t és mit vár a ta­vaszi Idénytől? Fontosnak tartom, hogy a be­vonultak helyett megfelelő fia­talokat hozzunk fej és őket be­dolgozzuk a csapatba. Remélem, MÉG NEM KÉSŐ! Még van lehetőség arra, hogy a közeljövőben lejáró tűz­biztosítását átdolgoztassa: ALTALANOS a) ÉPÜLET ÉS HAZTARTÄSI BIZTOSÍTÁSRA, b) vagy ÜJFAJTA HÄZTÄJI BIZTOSÍTÁSRA, c) vagy ALTALANOS HÁZTARTÁSI BIZTO­SÍTÁSRA, d) vagy Állami gazdasági dolgozok ALTALANOS BIZTOSÍTÁSÁRA. Az átdolgozás céljából az Állami Biztosító megbízot­tai a közeljövőben fel fogják keresni. — Ne mulassza el az alkalmat és éljen az átdolgozás lehetőségével, annál is inkább, mert ezen korszerűbb biztosítások bármelyike fokozottabb biztosítási védelmet nyújt. hogy az eltávozottak helyéire lé- pő fiatalok megállják májú a he­lyüket. Természetesen a szurko­lóknak, a vezetőknek és az idő­sebb játékosoknak türelmesnek kell lenni hozzájuk. Bizonyos Idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy beilleszkedjenek a csapatba. Sa- jótnevelésű ifjúsági játékosaink kő2ül elsősorban Mondókra. Ko­vács Sándorra, Gógányra és Dó­rára számitok. Velük egészítem ki az NB n-es keretet. A felso­roltak valamennyien az első perctől együtt készülnek az első csapattal. El kell mondanom, hogy az 1961-es tavaszi jó sze­replés, de méginkább mondhat­nám úgy, szerencsésebb szerep­lés után a szurkolók fokozottabb követelményeket támasztottak az őszi idényben Is az együttes elé. Nyugodtan mondhatom, hogy az 1961. évi tavaszi eredmény nem tükrözte a csapat tényleges erő­viszonyét, hanem hozzájárult ah­hoz, egy nagymérvű szerencseso­rozat is. Nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok is túlértékel­ték magukat és ennek lett az­tán a következménye egy na- gyobbmérvú visszaesés. Vélemé­nyem szerint legalább egy félév kell ahhoz, hogy a csapat ismét összekovácsolódjék. Éppen ezért a szurkolótábor részéről türe­lemre van szükség. A jelenlegi játékosállomány képességeit mér­legelve bízom abban, hogy biz- i tosítani tudják majd az NB Él­ben való bentmaradást. — Az együttes január 3-a óta gondo­san elkészített terv alapján ké­szül. A kétkapus edzésekhez is megvannak már a partnereink. Január Sl-én Abony együttesét fogadjuk. Február 4-én egy hon­véd alakulattal játszunk, február 7-én a Törökszentmiklósi Vasas­hoz megyünk, február n-én Csepel NB I-es csapatát fo­gadjuk. — majd február 14-én Martfű, 38-án Oroszlányi Bá­nyász, 22-én a Jászberényi Lehel jön hozzánk, 25-én a Szolnoki MTE-vel játszunk a MÁV pá­lyán, majó végül február 28-án első és második csapatunk iát-; czik egymás ellen. — Remélem, hogy a lelkiismeretes felkészü­lésnek meg les2 az eredménye és a rajtra kialakul maid az a csa­pat. amely a tavaszi idényben eredménvesen képviseli majd színeinket. Cselényi Gvörgv csapatkapi­tány így vélekedik a tavaszi idényről: — Az időközben előállott ne­hézségek igen kellemetlenül érintettek bennünket. Ennek el­lenére a fiúk nagy elszántsággal készülnek a tavaszi rajtra, ügy is mondhatnám. „megfogyva bár, de törve nem” várjuk a bajnoki rajtot. Mint csapatkapi­tány a fiúk nevében kijelenthe­tem. hogy valamennyi játékos minden tőle telhetőt megtesz a gondos tavaszi felkészülés érde­kében. A jelenlegi játékosállo­mányunkat is képesnek tartom arra, hogy az első nyolc közt végezzen. Ehhez azonban kérem a vezetői:, a szurkolók eddiginél hathatósabb támogatását is. Ha ez meglesz — kijelent hetem — raltunk nem fog múlni, hogy célkitűzésünket megvalósítsuk. Vinc2e János Sportverseny imnf „osztálvharc” Egy gimnázium növendé­kei sportversenyt rendeztek. A versenyt az alábbi szö­veggel hirdették meg a sport­pálya bejáratánál elhelye­zett táblán: „Figyelem! Hét­főn 14 órakor a sportpályán általános osztályharcot tar­tunk”. gi technikum tornaterméoen játsszák le a terembajnokság második fordulójának mér­kőzéseit. Törökszentmiklósim tovább folytatódik a járási és a me­gyei szövetség teremkézilab­da bajnoksága. Reggel 8 órá­tól késő délutánig megszakí­tás nélkül folynak a mérkő­zések. VIVAS Szolnokon az Abonyi úti iskolában 9.30 órakor kezdő­dik meg a megyei vívó szö­vetség területi ifjúsági kard és párbajtőr versenyének küzdelme. ASZTALITENISZ Az NB Il-es asztalitenisí csapatbajnokság során a — Szolnoki MÁV női együttese a Szegedi Spartacust fogad­ja. A mérkőzésre az Újvárosi általános iskola tornatermé­ben kerül sor 9.30 órai kez­dettel. A Jászberényi Lehel férfi csapata Gödöllőn a Ganz Árammérő együttese ellen veszi fel a küzdelmet. LABDARÜGÁS E vasárnapon megyénk labdarúgó csapatai elkezdik kétkapus edzéseiket. A Jász­berényi Vasas NB III-as együttese Karta ugyancsak NB III-as csapatával játszik 14 órai kezdettel. A Török­szentmiklósi Vasas a Ceglédi Vasutas NB Il-es csapatát fogadja. A mérkőzés délelőtt 10 órakor kezdődik. A Szol­noki MÁV saját tartalékgár­dájával játszik 10 órai kez­dettel. A Szolnoki MTE má­sodik csapata ellen lép pá­lyára délelőtt 10 órakor. SAKK A Maróczy-csapatverseny VIII. forulójában az MTE az Elektronikussal játszik. A mérkőzésre 10 órai kezdettel Sashalmon kerül sor. I. osztályú föld zöldborsó termelésre kiadó 40 százalékos művelésre. — Bővebb felvilágosítás és szer­ződéskötés a2 „Üj Ta­vasz” Mg. Termelő- szövetkezetben feb­ruár hó 10-ig, Tiszajenő — Vezseny, Arany János út 3. Mindennemű gépjár­mű, hűtő javítását, felújítását vállalja Szolnoki Vasipari Vágatat fiUTO­iivíio ti. Szolnok, Hunyadi János u. 4. szám. A VAROS! Ultto Jászberény Lehel Kisújszállás lezőtúr Béke ezőtúr Dózsa viezőtúr Szabadság zolnok V. Cs. vzolnok Tisza !/ör nmtklós l'úrkcvö szimiAzar műsora Január 29—31-ig. 29—31 Szabad szél — Kn. 29—30 Ugyefogyott Rómeó — Kn. 31— 1 Julius Caesar — 10 29—31 A kettétört amulett — Kn 29—31 Dúvad — 18 29—31 Mamlock professzor — Kn. 29—31 Békét az érkezőnek — I<>. 29—31 Szabad szél — Kn. 29—21 T71ra egyedül — 14 29—31 £va aludni akar — 14 Ä6R0KER Mezőgazdasági gép Mezőgazdasági szeráru Mezőgazdasági len-kender áru. zsineg, zsák, ponyva, kötél Hengerelt és húzott áru, betonvas, huzal Cső és szerfavázas elemek AGROKER, Szolnok, Rékasi út Telefon: II—99 12—19, 13—86, 19—17, 29—28 Gépalkatrész Golyőscsapágy Műszaki áru AGROKER (volt FÖMAV) Szolnok, Űjszászi út Telefon: 19—77 Műtrágya Növényvédőszer Állati tápszer AGROKER (volt Münőszer) Szolnok, Vörőshadsereg útja Telefon: 13—74 FIGYELEM Ismételten szíves tudomásukra hozzuk felhasználó­inknak. hogy a Gazdasági Bizottság határozata alap­ján 1962. január 1-ével a volt MEZÖSZÖV, FÖMAV és MÜNŐSZER helyi szerveiből a mezőgazdasági gép, alkatrész, műtrágya és növényvédőszerekkel történő jobb ellátása céljából új vállalat a Szolnok megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat AGROKER jött létre s a továbbiakban is készséggel áll rendelke­zésére felhasználóinak. r v APRÓHIRDETÉS E KJ ALLAS MEZOGAZDASAGI gépekben jártas, íőgépészi vizsgával elhe­lyezkednék, műhelyvezető be­osztásban is. „Főgépész’? jeligé­re a karcagi hirdetőbe. HORGOLO nőket és gobelin ké- zimunkázókat a megyéből, — ahol nincs háziipari szövetkezet, — felvesz a Szolnoki Háziipari Szövetkezet. J .lentkezés: Szol­nok, Magyar utca 14. Uzemadminisztrációbau, jártas perfekt gép- és gyorsírót, vala­mint műszaki munkakörben le* endő alkalmazás végett építő­ipari technikumi végzettséggel rendelkező férfi munkaerőt ke­res azonnali belépéssel a Szol­noki Ingatlankezelő Vállalat Szolnok, Tófenék u. 5. A TISZ AMENTI Vegyiművek műszakos munkakörbe vegyész- technikus nőket keres felvétel­re. Jelentkezés a személyzeti osztályon. ADMINISZTRÁCIÓBAN jártas gépírónőt felvesz a Patyolat Vállalat. Jelentkezés a vállalat Szolnok, Mártírok útja 19. sz. alatti telepén. A KENGYELI Vegyesipari KTSZ főkönyvelőt keres 1962. február 1-1 belépéssel. Fizetés megegye­zés szerint. Útiköltséget felvétel esetén térít. SZAKKÉPZETT, — gyakorlatul bíró szakácsot éttermünkbe fel­veszünk. Alföldi Étterem, Szol­nok, Magyar utca 7. DOLGOZO férfi házimunka el­végzésére magános nőt keres. — Szolnok, Liget utca 40. ADAS—VÉTEL KISIPARI mély gyermekkocsi eladó. Szolnok, József Attila út R9 szám. MAHAGONI teleháló szobabútor eladó. Szolnok, Ady E. utca 91. VENNÉK Mezőtúron egyszoba, konyha, mellékhelyiségekből ál­ló azonnal beköltözhető házat. Cím a kiadóhivatalban. MOZAIKLAPOK szép mintákkal megrendelhetők. Kérjen áraján­latot. Molnár Sándor Tiszaföld- vár, Kossuth utca 142. GÉPJÁRMŰ JO állapotban lévő Wartburg személygépkocsi eladó. Szolnok, Bercsényi u. 10. QPEL-Kadett generálóivá, duk­kó2va, Jól íelszereát gépműhely olcsón eladó. Szolnok, Rákóczi út 2. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNEM Szolnokon bel­területi modem egyszobás laká­somat hasonló nagyobbért meg­egyezéssel. Cím a hirdetőben. BUDAPESTI öröklakás nagymé-, retú szoba, konyha, víz2el, gáz-' zal, Keleti közelélren eladó. Bő­vebbet: Szolnok, Táncsics u, ?. EGYÉB HÁZNÁL varrást vállalunk. Var­rógépet viszünk. A lakosság ré­szére mindenféle fehémeműjavl- tást, gombhúzást, müstoppolást, szemíelszedést, paplankészltést, üveg és porcelán tárgyak ra­gasztását válaljuk. Szolnoki Há­ziipari Termelőszövetkezet üzle­te, Szolnok, Beloiannisz u. 16. sz. (Főpostával szemben). SZANDASZOLLOSON 1808 n-öl gyümölcsös házzal eladó. Érdek­lődni: Szandaszöllős, Szolnok megye, Kossuth Lajos u. 27. Egér. patkány és rovarirtást helyben és vidéken vállalunk. Díjtalan árajánlat ’’gatlankezelő Vállalat Szolnok Kossuth tér 5 LAKOSSÁGI ÉPÍTŐIPARI MUN­KÁT KEDVEZŐ FELTFTELEK MEl.i ETT végez a Kunmadara­st Vegyesipari KTSZ építő rész­lege. — Mái most Kössön kivite­lezési szerződést lakóháza fel­építésére. Különböző tervek, raj­zok a helyszínen megtekinthe­tők. Terveket, fcöltségveéseket díjmentesen bocsátunk rendel­kezésre. Vegyesipari KTS2 Kun­madaras Kálvin öt r HAZA9SAG NEGYVENNÉGY éves egyedül­álló vidéki özvegyasszony meg­ismerkedne házasság céljából komoly gondolkodású, korban hozzáillő férfivel. Családi háza van. „Nyugodt otthon" Jeligére a szolnoki hirdetőbe. Értesítés Állami gazdaságok, terme­lőszövetkezetek és egyéni juhtartók részére arról, hogy a Qyardű forgalmi Vállalat Szolnoki Kirendeltsége átköl­tözött a II. számú Irodaház­ba, Szolnok. p A Vart tit IH. emelet. Telefon: 28 —93.

Next

/
Thumbnails
Contents