Szolnok Megyei Néplap, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-23 / 198. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. augusztus 23L Erfurt-kerület fiataljaiból megalakult az NDK első fegyveres ifjúsági ezrede Az ENSZ közgyűlése folytatta a tunéziai kérdés megvitatását Berlin (MTI). A Német Demokratikus Köztársaság fiataljai a Szabad Német Ifjúsági Szövetség központi bizottságának felhívására tömegesen jelentkeznek önkéntes szolgálatra a fegyveres alakulatokhoz. A szocialista haza államhatárainak védelmére a múlt hét péntekje óta csupán az erfurti kerületben 1235 fiatal jelentkezett s mint a „Neues Deutschland” kedden vezetőhelyen közli, a Szabad Német Ifjúsági Szövetség felállította az első ifjúsági ezredet. Az NDK fővárosában, a demokratikus Berlinben az államhatár több szakaszán máris ott láthatók a kékinges fiatalok, amivel lehetővé vált, hogy a munkásőrök egyrésze visszatérjen munkahelyére és folytassa a termelőmunkát. A demokratikus Berlin határa mentén sok helyen még dolgoznak az építmunkások, a betonlapokból épülő fal több helyen már 2 méter magas. Az NDK központi lapjai kedden is oldalszám közölnek nyilatkozatokat és leveleket, amelyek azt mutatják, hogy a dolgozók egyetértenek a kormány határbiztosító óvintézkedéseivel és egyre növekvő önbizalommal folytatják az új helyzetben országépítő munkájukat abban a szilárd meggyőződésben, hogy igenis csökkent a háborús veszély. A Neues Deutschland keddi vezércikkében kiemeli: „a nyugat-berlini háborús tűzfészket jóllehet még nem sikerült teljesen elfojtani —az majd csak akkor következik be, ha demilitarizált szabad várossá nyilvánítják Nyugat- Berlint —- ezt a háborús tűzfészket azonban most ellenőrzés alá helyeztük”. Politikai megfigyelők most már csak a »hidegháborús politika rezervátumaiként említik Nyugat-Berlini, ahol a hidegháborús politika csődtömegével elfoglalt, hisztérikus hangú »frontvárosi” politikusok lecsillapítására vagy éppen bátorítására egymásnak adják a kilincset nyugati államférfiak és diplomaták. K étnapi tartózkodás után hétfőn utazott ei kíséretével Johnson amerikai alelnök, kedden pedig 8 órai tartózkodásra Adenauer kancellár érkezett Nyugat-Berlinbe. Adenauert ez alkalommal feltűnően hűvös fogadtatásban részesítették. A szenátus ugyanis sértődött, amiért Adenauer csak Johnson alelnök látogatása után határozta el magát a látogatásra. „Ha a szövetségi köztársaság kancellárja ma ismét hozzánk érkezik, nem remélheti, hogy a nyugat-berliniek a szívük 'Az emléktárgyak és ajándékok között, amelyekkel a Gagarin-családot elhalmozták, a világhírű űrhajós két plakettet is magával vitt: Farkas Aladár Munkácsi-díjas szobrászművészünk alkotásait, amelyek megmintázásához a művész az ember első űrrepülésének hírére fogott hozzá. Az egyik bronzplakett Moszkva (TASZSZ) A Meggyinciszkij Rabot- nyik keddi száma fénykép- felvételeket közöl, amelyek bemutatják, milyen volt German Tyitov érverése és lélegzése az űrrepülés alatt. —A telemetrikus adatok tudományos elemzése azt mutatja, — írja a lap — hogy 25 órás űrrepülése alatt nem történt semminemű pamelegével üdvözöljék. Csalódtunk benne. Tévedés lenne, ha azt várná, hogy ugyanolyan szívélyességgel fogadják, mint ahogyan Johnson amerikai alelnököt fogadták” — írja keddi vezércikkében a Morgenpost. A szenátus különben folytatja az NDK kezelésében lévő nyugatberlini magasvasút (S-Bahn) elleni bojkottot. Otto Amdt, az NDK állam- vasutai nagy-berlini igazgatóságának elnöke hétfőn a Friedrichstrasse-i pályaudvaron tartott nemzetközi sajtó- értekezleten elmondta: — augusztus 13-a óta a nyugatberlini szenátus felbújtására a huligánok 63 kocsit rongáltak meg és ezzel 200 000 márka értékű kárt okoztak. „A szenátus által felbújtott huligánok egyrésze 8 márka napidíjat kap a városkasszából” — mondotta Amdt elnök. A huligánok az S-Bahn-állomá- sok előtt ácsorognak és megfélemlítéssel igyekeznek megakadályozni a nyugat-berlinieket abban, hogy Berlin N e w Y o r fc (MTI) A világsajtó és a hírügynökségek élénken kommentálják a bizertai kérdés ENSZ-vitájának alakulását. Az AP kommentárjában rámutat, az Egyesült Államok előtt álló „dilemmára”. A hír- ügynökség szerint ugyanis az Egyesült Államok tartózkodni fog a 32 ország határozati javaslatának vitájában. Ez a hír — mint az AP írja — kiváltotta az ENSZ afroázsiai csoportjának rosszallását: ezek az államok úgy tekintik a vitát, mint a Ken- nedy-kormány nagy hangon meghirdetett gyarmatosítás ellenes politikájának próbakövét. Egyébként az ENSZ- körökben tartja magát az a megállapítás, hogy a meglehetősen enyhe fogalmazású afro-ázsiai határozati javaslat megfogja kapni a szükséges kétharmados többséget. Az Egyesült Államok kényes helyzete foglalkoztatja a Washington Post című amerikai lapot is, amely vezércikkében azt javasolja, hogy az Egyesült Államok szavazza meg az afro-ázsiai határozati javaslatot Párizs A Combat című polgári lap helyteleníti Franciaország küldöttének távolmaradását az ENSZ rendkívüli közgyűléséről. A lap sajnálkozik amiatt, hogy „visszautasítás híján” a Franciaország elleni „képzeletbeli” vádak „propaganda-valósággá” válnak. s a végtelen felé törő embert ábrázolva a szovjet tudósok, műszakiak, munkások világraszóló sikerének állít emléket, a másik plakett az első és második számú űrhajóst, Ju- rij Gagarint és German Tyitov őrnagyot ábrázolja. Gagarin őrnagy köszönettel fogadta a magyar művész kedvet figyelmességét. (MTI) tológikus elváltozás Tyitov szívének működésében és légzésében. — Az űrrepülés során szerzett biológiai adatok óriási tudományos jelentőségűek, nemcsak a kozmikus orvostan, hanem általában a biológia és az orvostudomány szempontjából — mutat rá a lap. leggyorsabb, legkényelmesebb, legbiztonságosabb és legolcsóbb közlekedési eszközét igénybe vegyék. Ennek ellenére alig csökkent az utaslétszám, ma is naponta átlag 450 000 ember utazik a nyugat-berlini S-Bahn-vonala- kon. A huligánok közül hétfőre virradó éjszaka hármat elfogtak és áthoztak a demokratikus Berlinbe. A népi rendőrség megkezdte kihallgatásukat. A nyugatberlini rendőrség tétlenül nézi a huligánok vandál pusztításait és nem nyújt védelmet a nyugat-berlini S-Bahnnál foglalkoztatott 7000 alkalmazottnak, akiket úgyszólván törvényen kívül helyezett a szenátus. Ezeknek a dolgozóknak testi épsége állandóan veszélyben forog, jóllehet csaknem valamennyien nyugat-berlini lakosok. Az S- Bahn dolgozói azonban a veszély ellenére is helyt állnak, s a magasvasút szerelvényed Nyugat-Berlinben is menet- rendszerű pontossággal közlekednek. A lap a továbbiakan a de- gaullei politika szellemében heves támadást indít az ENSZ ellen. Az Humanité, a kommunista párt lapja keddi számában szembeszáll ezzel az állásponttal. Az újság rámutat: „De Gaulle ugyan mélyen megveti azt a szervezetet, amit ő csak egyszerűen „az izének” nevez, azonban akár tetszik, akár nem, ez az „izé” magába foglalja a nagyhatalmak többségét és az újonnan függetlenné vált országok nagyrészét Is. Az ENSZ illetékességét vitatni már előre semmibe venni határozatait — ez nem old meg semmit és nem gyakorol hatást senkire. Kairó Hivatalos kairói forrás szerint eddig az Egyesült Arab Köztársaság ötezer polgára jelentkezett önkéntesnek, hogy harcoljon Tunéziában, Franciaország ellen. Az önkénteseket katonai kiképzésben részesítik. (MTI) Georgetown (MTI). Brit- Guyana angol gyarmaton hétfőn tartottak általános választásokat a törvényhozó gyűlés 35 tagjának megválasztása céljából. Reuter-je- lentés szerint Cheddi Jagan baloldali népi haladó pártja valószínűleg győzelmet arat a választásokon, ugyanis az edMiddlesborough (MTI). — Mint már jelentettük, az észak-angliai Middlesborough- ban vasárnap és hétfőn reggel suhancok és csavargók az ott lakó pakisztáni, indiai és más színesbőrű lakosok ellen tüntetéseket szerveztek, s különféle rendzavarásokban vettek részt Hétfőn este tovább tartottak a felvonulások. Mintegy J. A. Gagarin űrhajós őrnagy, a Szovjetunió hőse, magyarországi látogatását megelőzően és látogatása idején számos meghívást kapott üzemektől, termelőszövetkezetektől, hivataloktól, intézményektől, brigádoktól, a dolgozók különböző csoportIldi ieientések Nairobi (MTI). AFP-je- lentés szerint Dzsomo Ke- nyatta a kenyai Afrikai Nemzeti Unió vezetője hétfőn látogatást tett a Kikuju törzsnél, amelyet most keres fel első ízben 1952 október 20-án történt letartóztatása, illetve nemrég történt szaba- donbocsátása óta. Kenyatta közölte, hogy meghívást kapott Ghánába, Nigériába, Etiópiába, Szudánba, Marokkóba, Tanganyikába, a Szo- máli Köztársaságba, Nyasza- földre és Izraelbe. Ezenkívül a londoni BBC Rádiótársaság meghívta az angol fővárosba televíziós interjúra. Lagos (MTI). Mint egy Reuter-jelentésből kiderül, a nigériai népi konferencia most tartott zárt ülésén egyhangúlag elfogadta azt a határozati javaslatot, amely követeli az angol—nigériai úgynevezett védelmi szerződés érvénytelenítését. A szerződést tudvalevőleg 1960 októberében léptették érvénybe. Az ülésen egyhangúlag megszavazták a nigériai hír- ügynökség létesítésére előterjesztett javaslatot is. Havanna (TASZSZ). — Kuba fővárosában folytatja munkáját az ország íróinak és művészeinek első kongresszusa A küldöttek megvitatták, majd egyhangúlag jóváhagyták Nicolas Guillen költőnek, a kongresszus előkészítő bizottsága elnökének beszámolóját. A vitában felszólalók hangsúlyozták, hogy a kubai forradalom igen nagy szerepet játszik a nemzeti kultúra fejlesztésében. Riga (TASZSZ). Rigában vasárnap egy olyan áruház nyílt, amelyben külföldi valutáért vásárolható áru. Az áruház amerikai és kanadai dollárért, valamint tíz nyugateurópai ország valutájáért árusítja árucikkeit Párizs (MTI). Párizsban közölték, hogy a honvédelmi bizottság legutóbbi döntése alapján szeptember 15-ig visszavonják Algériából a 7. páncélos hadosztály egységeit Berlin (TASZSZ). — A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség táviratot intézett az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakához. A távirat felszólítja az ENSZ-et, hogy az összes rendelkezésére álló eszközökkel biztosítsa Tunéziának a területi sérthetetlenséghez való jogát és követelje a francia fegyveres erők Tunéziából való kivonását digl eredmények szerint 28 mandátum közül 16-ot elnyert A népi Nemzeti Kongresszus nevű ugyancsak haladó párt kilenc megválasztott képviselőjével a második helyre került Mindkét pártnak az a fő követelése, hogy Anglia még a következő választások előtt adja meg Brit- Guyanának a függetlenséget 1500 főnyi izgatott tömeg verődött össze. A huligánok kő- és palackzáport zúdítottak a zavargásokat meggátolni igyekvő rendőrökre. Többen megsebesültek, 11 személyt letartóztattak. Az AP jelentése szerint bár a kedd reggeli órákban az utcák néptelenek voltak, a helyzet továbbra is feszült jaitól és egyénektől is. Gaga- ron elvtárs idő hiányában természetesen nem tudott eleget tenni minden meghívásnak. Azoknak a dolgozóknak, akikhez nem jutott el, ezúton mond köszönetét, a szives meghívásért (MTI). New York (MTI). Mint már jelentettük, az ENSZ rendkívüli közgyűlése hétfőn délután — magyar idő szerint 20.28 órakor — ismét összeült, folytatta Tunézia Franciaország ellen emelt panaszának megvitatását. Mint az AP közli, a szünetben Ghana, a Mali Köztársaság, India és Szenegál képviselője is feliratkozott a felszólalók listájára. A kedd délelőtti ülésen pedig Libia, Argentína, Jugoszlávia, Etiópia és az Egyesült Államok küldötte szólalt fel. Péntek reggelig huszonnyolc ország ENSZ-delegátusa fejti ki véleményét a francia—tunéziai viszályról. A hétfő délutáni ülés első felszólalója Morozov szovjet küldött volt A szovjet delegátus beszédében rámutatott arra, hogy az egész nemzetközi közvélemény nagy megdöbbenéssel értesült a francia gyarmatosítók Tunézia ellen indított agressziójáról. A Szovjetunió fel is szólította Franciaországot, szüntesse meg támadását s Hruscsov miniszterelnök a szovjet nép rokonszenvéről és támogatásáról biztosította a tunéziai népet. A Szovjetuniónak az a véleménye, hogy az ENSZ kötelessége haladéktalanul véget vetni az agressziónak. A NATO katonai tömbben tömörült egyes nyugati országok azonban úgy látszik, más nézetet vallanak és akadályokat gördítenek a békés rendezés útjába. Az Egyesült Államok küldöttsége azt is ellenezte, hogy az ENSZ közgyűlése rendkívüli ülésen vitassa meg a bizertai válságot A Biztonsági Tanácsban pedig mind Amerika* mind szövetségesei ellenezték a francia akció megszüntetésére irányuló legmérsékeltebb határozati javaslatot is. A francia agresszió, más nyugati agresszióhoz hasonlóan, a NATO támogatásától függ. Morozov arra is rámutatott, a tunéziai nép jogainak durva megsértése, hogy a franciák Bizertában, tunéziai területen támaszpontot tartanak fenn. Az elmúlt évekNicosia (MTI). Makariosz érsek, a Ciprusi Köztársaság elnöke hétfőn beszédet mondott a képviselőházban. Makariosz beszámolt egy 61 millió 970 ezer fontsterlinggel számoló ötéves gazdaságfejlesztési tervről, amelynek keretében az ország jelentősen fejlesztené hajózását, úthálózatát, idegenforgalmát és egészségügyét. E tere vet főként belső erőforrásokból kell fedezni — mondotta. Ama az Anglia és Ciprus közti kereskedelmet illeti, Makariosz kijelentette: „a köztársaság kormányát érzékenyen érintené Anglia esetleges csatlakozása az Európai Nehru beszéde Mint az AP jelenti, Nehru miniszterelnök beszédet mondott az indiai parlament felsőházának külügyi vitáján. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a német kérdést és a német újraegyesítést nem lehet háborúval megoldani. A legszükségesebb az, hogy Intézkedéseket tegyenek a félelem és a gyanakvás csökkentésére és ne folytassák a németek felfegyverzését — hangoztatta. Az indiai miniszterelnök felhívta a Kelet és a Nyugat „felelős vezetőit”, találkozzanak és tárgyaljanak. Nehru augusztus 30-án Belgrádba utazik, ahol részi vesz a semleges országok értekezletén, majd Moszkvába repül, ahol valószínűleg Hruscsowal is tárgyal, (MTI) ben Franciaország könyörtelenül elfojtott minden olyan kísérletet, amely e támaszpont kiürítését célozta. Ily- módon a francia kormány világossá tette, hogy nem hajlandó eleget tenni kötelezettségeinek Tunéziával szemben. Nem lehet szemet hunyni ama tény felett, hogy amíg Tunézia területén francia csapatok tartózkodnak, és a tunéziaiak jogos követeléseit ki nem elégítik, közvetlen veszélyben van Afrika többi népe is. A Szovjetunió küldötte után felszólaló iráni delegátus sajnálkozását fejezte ki, hogy Franciaország képviselője nem vesz részt a vitában, majd annak a reményének adott hangot, hogy békés úton rendeződik a francia— tunéziai viszály. Ceylon küldötte arra szólította fel Franciaországot, ne tegyen újabb provokatív lépéseket Tunézia ellen. Ghana küldötte arra mutatott rá, hogy amíg a francia csapatok ottmaradnak Tunéziában, nem szűnt meg az agresszió. Ez azzal a tanulsággal szolgál valamennyi afrikai számára, hogy az imperializmussal nem szabad barátkozni. A ghanai küldött az AFRO—ázsiai országok határozati javaslatát „túlságosan mérsékeltnek” nevezte, hiszen nem tartalmazza Franciaország megbélyegzését. Hírügynökségi Jelentések szerint a ghanai küldött után a Mali Köztársaság képviselője kért szót Megállapította, hogy IJran- ciaország a közgyűlés vitájáról való távolmaradásával beismerte: a vádlottak padján a helye. India küldötte a francia— tunéziai tárgyalások megindítása mellett foglalt állást Szenegál küldötte csatlakozott ehhez az indítványhoz. Ezután magyar idő szerint 22 óra 43 perckor véget ért az ENSZ közgyűlésének hétfő délutáni ülése. A legközelebbi ülést kedden, magyar idő szerint 15.30 órai kezdettel tartották. Közös Piachoz. Ennek súlyos visszahatása lenne Angliával folytatott kereskedelmünkben”. Hozzátette, hogy Ciprus minden szükséges lépést megtesz érdekeinek megvédésére. Szovjet tudósok előadásai a XL csillagászati kongresszuson New York (TASZSZ). A Nemzetközi Csillagászati Szövetség a kaliforniai Berkeley egyetemének épületében tartja a XI. kongresszusát A kongresszuson résztvevő szovjet küldöttség tagjai nag> figyelmet kiváltó előadásoka' tartottak. A kongresszus — a szovjet tudomány sikerének elismeréséül — Ambarcumjan akadémikust jelölte a szövetség elnöki tisztére. (MTI) Rendőrségi közlemény A Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság őrizetbe vette Fehér László szolnoki lakost, aki a város és a megye területén a lakosságtól szobafestést vállalt és festékbeszerzés elmén előlegeket csalt ki. Az Ígért munkát azonban nem végezte el. A rendőrkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy akiket Fehér László hasonló körülmények között becsapott, azok oanaszukkal forduljanak a kapitánysághoz Ságvárl Endre út H. I. emelett 44. Rózsás Frigyes r. őrnagy t. kapitányság vezetője Magyar szobra ssmu részek ajándéka Gagarin őrnagynak a földgolyóról elszakadó, F ény képfelvételek Tyitov érveréséről és lélegzéséről A bizertai kérdés ENSZ-vitájának világvisszhangj a Tüntetések Angliában a színesbőrűek ellen J. A. Gagarin köszöneté Ciprust érzékenyen érintené ha Anglia csatlakoznék a közös piachoz Haladó pártok a brit-guyanai választások győztesei