Szolnok Megyei Néplap, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-20 / 196. szám

1981. augusztus 20.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Feláldozta hűn életét,,. “

Tóth Ferenc őrnagy emlékezetére

Mindig a tréfálkozáson, sa jókedvre derítésen jártak gondolatai. Mikor 1956. október 23-án este a Rádió védelmére indult, azt mondta kedélyesen egy bajtársának:

— No, komám, most beírjuk a nevünket a történelembe.

És mosolygott rajta.

Néhány nap múlva már nem látták elvtársai, harcostársai.

Mikor felszállt Túrpásztó megállónál a mezőtúri vonatra, leültette családját, odakönyökölt az ablakba, s amíg csak belátta az állomás mellett meghúzódó kicsiny házukat, az állomáson a vonat után nézegető, integető törődött édesanyját, édesapját, el nem mozdult onnan.

*

Sohasem esett még ilyen nehezére a búcsúzás. Valahányszor hazajött Túrkevére, könnyedén, jól érezte magát. S kedves emlékekkel távozott. Ez a mostani tíz nap másabb volt Igaz, itt az érettségi a nyakán, s ő tanult éjjel-nappal. Apja, anyja halkan jártak körülötte, dehogy is zavarta volna meg a kedves két öreg. így aztán egész idő alatt alig tudtak beszélgetni. Mondta is az apja, mikor a kerten át a szilvafák között az állomás felé haladt a család.

— Mikor érkezel legközelebb, Ferenc7

3 ő magábanevetett, Jól esett neki a hívó szó. de nem is tudott mit válaszolni. Majd ha túl lesz az érettségin, akkor hazajön, öregek már szülői, jónéven veszik, ha gyakorta hazalátogat.

Nem tudta, ez volt utolsó találkozása apjával, anyjával..«

•

Október 31-én sietett haza feleségéhez, kislányához, meg a kis Ferikéhez. Nem sokkal, hogy hazatért, állati banda tört lakásukra. Azt követelték, azonnal menjen velük a „nemzetőrparancsnokságra”. Sejtette, mit jelent ez. De megőrizte nyugalmát, bátorította sfrő-zokogó övéit.

— Ne tírjatok. Ha van igazság, visszajövök.

Igazság van, de ő mégsem tért vissza soha többé.

•

A frissen mázolt, földes szobában kérdezem hetven éves, fehérhajú édesapját.

— Milyen ember volt a fia, Ferenc bácsi?

— Mulatós, jókedvű. Szép, nagy darab ember.

Látni az arcán, elszorul a

szíve.

— Az egy öregebbnek nem mondta volna soha, hogy maga azt nem tudja. Verekedni senki nem látta.

Majdnem könnyezik az öreg.

— Senkivel nem volt haragba a világon.

Aztán erőt vesz magán.

— Még mai napig is, ha találkozók ványaiakkal, mondom nekik:

— Nekem is vót ott egy fiam rendőr.

— Kinek hitták?

— Tóth Ferencnek.

■— Az derék ember vót nagyon.

S mutatja a fényképet is. Derült, nyílt tekintetű, szabályos, telt arc.

S amott. A szoba sarkában felnagyított fényképen pufók kis kölyök, kerekre nyílt szempillávaí, gyerekes ámulattal csodálkozik a világba. Tízhónapos dundi. Ferenc volt a család elsőszülöttje A többieknek már nem jutott fényképre.

Azt kérem, tudna-e egy fényképet adni.

— Van itthon, de úgy mondva, nem nagyon szeretjük nézni, mert annál nehezebb.

Az édesanyjának sokáig nem is szóltak róla. Neki súgta meg Lajos fia.

— Édesapám, szegény Fe. rencünk elveszett.

A hét gyerek közül akármelyikkel is történik, nagyon fáj. De Ferenc...

Az annyi szenvedésen ment keresztül szegény. — Megkezdte 14 éves korában a szolgálatot, negyvenkettőben behívták katonának. Addig mindig cselédkedett.

Még korábban is. TizenkétAz MSZBT megyei elnöksége és a Néplap szerkesztősége „36 kérdés a Szovjetunióról” című rejtvényversenye a hatodik fordulóval végétért.

Az ntolsó forduló helyes

megfejtései:

1. Kutuzov: az 1812-es Napoleon elleni honvédő-háború hadvezére; Szuvorov: a XVIII. század második felében az orosz—török háborúk, az olaszországi és svájci hadjáratok hadvezére.

2. Oroszország villamosításának terve; 1920 március 23-án.

3. Moszkva — 5 millió 32 ezer, Leningrád — 2 millió 888 ezer, Kiev — 1 millió 102 ezer.

4. Kurszk városa környékén az iránytű gyakran 180 fokkal is eltér az északi iránytól; a föld méhében több mint 200 milliárd tonna vasérc van.

5. Muszorgszkij, Balakirev,

éves korában „markoló” lett, félrészes arató. Még előbb vízhordó, aztán gulyás. Ár- gyelán Zoltán huszárőrnagynál szolgált, mint parádéskocsis. Apja negyvenhárom évig, nagyapja világéletében, testvérei a fiatal korukat töltötték cselédsorban. S mikor hazajött a hadifogságból, hat hold föld várta. De ő gazdagon jött. Megtudta, hogy új jövő következik, hogy soha többé cselédkednie nem kell családjának. S ezért mindenét odaadta volna. Beállt rendőrnek, fegyverrel védelmezni a születő világot. Tö- rökszentmiklós, Dévaványa, Pécs •'— a szolgálati sorrend. Elvégzi a tisztiiskolát, s a karhatalomhoz kerül.

Elvtársai, karhatalmista tiszttársai, parancsnokai és beosztottjai, barátai és ismerősei mind-mind nagyon szerették. Nála vidámabb, humorosabb embert nem ismertek.

ötödik éve, október 31-én bestiális módon oltották ki derűs fiatal életét. A „nemzetőrök” útközben félholtra verték, s az Eötvös utcai

nemzetőrparancsnokságról prédának dobták ki a vérszagot áhító csőcseléknek.

A Nagykörút és az Aradi utca sarkán emléktábla jelöli hősi halálának helyét.

Tóth Ferenc őrnagy „értünk feláldozta hűn életét”.

Borzák Lajos

Borogyin, Rimszkij-Korsza- kov és Kjui: a XIX. század második felében

6. M. V. Keldis: matematika, aerodinamika, hidrodinamika, számítástechnika, automata vezérlés.

Rejtvényversenyünk hatodik fordulójának helyes megfejtői között könyjutalmakat sorsoltunk ki. A sorsolás eredményeképpen Papp Gyu- láné és Tóth Imréné túrkevei, Szikszai Nóra jászapáti megfejtőnk címére könyvjutalmat küldtünk el, Juhász László pedig orosz festők legszebb műveinek tíz reprodukcióját kapta.

GAZDÁT TALÄLT A FÉNYKÉPEZŐGÉP ÉS A LEMEZ- . JATSZŐ

A 36 kérdés a Szovjetunióról című rejtvénypályázat legszorgalmasabb és legeredményesebb megfejtői között ünnepélyes keretek között, az MSZBT megyei elnöksége és a Néplap képviselői kisorsolták a főnyereményeket A sorsolás alapján Dékány Erzsébet és Papp Sándor megfejtőnkre mosolygott rá Fortuna istenasszony. Dékány Erzsébet Zorkij C fényképezőgépet, míg Papp Sándor az értékes lemezjátszót nyerte.

A nagy érdeklődésre való tekintettel — amely a rejt- vényvérseny iránt nyilvánult meg — az MSZBT elnöksége és a Néplap szerkesztősége egy műsoronkívüli program megrendezésére határozta el magát.

KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL?

címmel szeptember 9-én este 8 órakor fejtörőt rendeznek az MSZBT klubjában (Szolnok, Kossuth tér, Irodaház), amelyre ezúton is meghívja a rejtvényverseny pályázóit és mindenkit, aki részt kíván venni a szellemi versenyben, i A legjobb megfejtők között j ez alkalommal is több érté- j kés jutalmat osztanak ki. 1

AUGUSZTUS 25-ÉN ÜLÉST TART A MEGYEI TANÁCS

A Szolnok megyei tanács 1961. augusztus 25-én (pénteken) délelőtt 9 órai kezdettel nyilvános ülést tart és az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg:

1. A végrehajtó bizottság legutóbbi tanácsülés óta végzett munkáját;

2. A 32/1959. számú tanácshatározat alapján Szolnok megye művelődési programja végrehajtásának tapasztalatait és a művelődésügyi állandó bizottság

tevékenységét;

3. A községi állandó bizottságok működését;

4. Az 1961. évi beruházások állását;

5. A nyári mezőgazdasági munkák menetét és az őszi mezőgazdasági munkákra való felkészülést;

6. A megüresedett járási és városi tanácstagi helyek betöltésére új választás kitűzését;

7. Ideiglenes bizottság alakítását, a Szolnok megyei tanács államhatalmi és tömegszervezeti tevékenységének megvizsgálására.

A végrehajtó bizottság a napirenden szereplő kérdések megtárgyalásánál figyelembe akarja venni a választók véleményét is. Ezért arra kéri a megye lakosságát, hogy a napirendeken szereplő témákkal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat szóban, vagy írásban 1961. augusztus 22 ig jutassák el a megyei tanács végrehajtó bizottsága titkársága címére.

Befejeződött a rejtvényverseny

c> MICSODA UTAT

TETT MEG AZ EMBER

Ülünk a karcagi határban az árokparton. Friss szénaillat terjeng, mellettünk lágyan hullámzik a rizs. Med- gyesi László, az öreg rizsőr villájára támaszkodva emlékezik:

— Fogatos voltam én egy ideig. Tíz évvel ezelőtt én szántottam az első közös barázdát. Azután kerültem a rizshez.

— Nem szántana most is

szívesebben'.

Nevet, őszinte szívbőljövő szavakkal mondja.

— Nem volna hozzá gusztusom. Tudja, micsoda utat tett meg az ember, mire két gebével felszántott egy holMedgyesi László, a rizsőr

dat? Gyalogolt vagy negyven kilométert! A lánctalpasok könnyebben, s jobban csinálják ..

Elhallgat, merengve néz a haragoszöld rizsföldek között fehérlő lakhelye felé. Kisvártatva megszólal:

— Tudja, úgy vagyunk mi a tsz-ben a mesterségünkkel, mint az italos ember a borral. Magunk választottuk, — nehezen mondunk le róla.

•

A madaras! úton, a jubiláló Lenin Tsz másik üzemegységében lánctalpasok hasítják a kemény talajt. Bárt- fai elvtárs, a szövetkezet közel hetvenéves elnöke szakértő szemmel mustrálgatja a szántást, majd a pillanatra megálló Gs. Nagy István traktoroshoz fordul:

— Leszedték az egyik fejet?

— Sose volt még itt ilyen mélyen szántva, nehéz a gépnek.

— Nehéz, de azért viszi!

— Viszi, — csakhát a szívem a géppel érez.

A vita abba marad. Ki tudja, mire gondol az elnök? Talán arra, hogy jó dolog, ha a traktorosok így vigyáznak a szövetkezet erőgépeire, s nemcsak a teljesítmény mindenáron való fokozására törekednek. Én legalábbis erre gondoltam, s arra: vajon így is megtalálják számításukat? Meg is kérdeztem Szabó Sándort, az egyik traktorost; mennyi jövedelemre számít az idén?

— Mindent számítva: harmincezerre.

— Nős?

— Nem, még korai volna. Most megyek katonának.

•

A Nagykun Múzeumban nagy a sürgés-forgás. Az ünnep délelőttjén kiállítás nyílik „A Nagykunság útja a termelőszövetkezetig” *— címmel. Rendezi — a múzeum munkatársai hatékony közreműködésével — a Lenin Tsz.

A kiállítás ötletes, bizton számíthat a sikerre. A régi élet képei, használati tárgyai mellett a maiak sorakoznak, — megfelelően csoportosítva. A kontraszt igen éles mindenhol. A hímzett bekecsek, bokáig érő, bő szoknyák mellett a mai divat is „felvo- nul.,,

Jó emlékeztető is ez a kiállítás. Az egyik sarokban eredeti béreslegényszállás, a másikban nádsövényből készült főzőkarám, körülö+te régi szerszámok, — még a juhászkutyát a farkasok ellen védő örv is megtalálható.

Bártfai Sándor, Kossuth-díjas tsz elnök

Nagyon régi dolgok? — Ahogy vesszük. Jó száz éve még Miskolcra jártak ráfot húzatni a karcagiak, mert a városban nem akadt, aki ezt meg tudta volna csinálni. — Most meg lánctalpasok dolgoznak, a legkorszerűbb, gépesített istállók emelkednek a határban. Mennyire más a mai állattenyésztők élete! A „szeredást”, a szerdáig tartó élelmet tároló, a félheti távollétet jelentő hatalmas bőrtarisznyát már csak hírből ismerik, — no, meg itt, a kiállításon láthatják.

szövetkezet útját választja.

Okét igazolja az élet •

Bártfai elvtárssal ülünk az elnöki irodában. Tiszta, frissen festett helyiség ez, népművészeti motívumokkal díszített cserépkályha ékesíti. Az alakulás óta eltelt tíz év emlékeit idézzük.

— Tíz évvel ezelőtt kölcsön kellett kérni minden tagtól tíz forintot, hogy széket, padot vegyünk az irodába, — mondja az elnök — ma meg kb. 35 millió forintot érő osztatlan vagyonunk van.

Hallgatunk, ehhez nem kel) kommentár.

— Gépeik?

Vannak elég szépen. A saját géppark kialakítását mi kezdtük először az országban. Mintegy hatvan traktoregységgel rendelkezünk, hozzá a megfelelő munkagépekkel.

— Szakemberek?

■— öt évig nem volt mellettem szakember. Jóidéig egyszerre voltam elnök, agronómus, könyvelő, pénztáros, adminisztrátor; Most megfelelő szakgárda van, s ez nagyon megkönnyíti a vezetést. Nem mondom, el is ismerték fáradozásomat. Több kitüntetést kaptam, így (Bihari és P. Szűcs elvtárssal együtt) a Kossuth-díjat is.

— Mik voltak a legmara- daydóbb élmények?

•“ Az alakulás idején bizonyos kettősség volt a szövetkezetben. Az emberek egy része a tszcs szabályai szerint, — tehát nagyvonalakban egyénileg gazdálkodott. A rizst viszont közösen műveltük, munkaegységre. Az élet bizonyította így a csoporton belül, hogy jobb az igazán közös gazdálkodás. Nem is kellett nagy agitáció, hogy a félig tszcs-ből tsz-t alakítsunk. A másik nagy élmény: a gazdáknak a közösbe vetett hitét az ellenforradalom sem tudta megingatni. A m

Részlet a tsz egyik tanyájából

Figyelem a termésátlagok alakulását mutató grafikont. Nem is olyan régen, 6—8 éve még 3—4 mázsás átlagtermés volt a Lenin Tsz gabonaföldjein. Most meghaladja a tizenegyet.

Minek, kinek köszönhető mindez? Tekintetem az egyik vitrinban sorakozó, tíz év előtti belépési nyilatkozatokra siklik. Szálkás, nehézkesen gömbölyödő betűk adják tudtul, hogy Rózsa Imre, Kábái Sándomé, Kovács Imre és a többi karcagi parasztember nem lát jövőt az egyéni gazdálkodásban, a

szövetkezetünk nem oszlot fel, inkább többezer holddá gyarapodott

Hallgatom, s eszembe jut az öreg rizsőr szava: „micsoda utat tett meg az ember, mire két gebével felszántott egy holdat”. Nagyot, fárasztót. De mióta a szövetkezés' választotta, azóta még nagyobb utat tett meg. Csal nem olyan fárasztót, hanen felemelőt, őszinte csodálatraméltót, s olyant, ami egyre simább, mindinkább fénye sebb.

Szöveg: Simon BéJ: Fotó: Csikós Feren

Dől «óznak a szövetkezet erőgé pel