Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-16 / 166. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1961. július 16.

A Z

PORTRÉFESTŐ PORTRÉJA

A világirodalom történetében korról korra, nemzetről nemzetre asszonynevek is bukkannak elő. A színészet ma már el sem képzelhető női szereplők nélkül, és a zene interpretálói. előadóművészei között is élvonalban állnak az asszonyok. A művészetek története azonban kevés zeneszerzőnőt ismer, és Käthe Kollowitz-on kívül egyetlen számbajövő festőnőt sem.

Az ebből származó előítéletekkel. s szülei elenzésével dacolva kopogtatott Fazekas Magda 1952-ben a Képzőművészeti Főiskolán. Már néhány évvel ezelőtt az óvónőképzőben kedvet kapott a rajzoláshoz. Vázlatkönyvében gyűltek az osztálytársakról, gyerekekről, öregekről készült portrék. A képző elvégzése után Kispestre került óvónőnek, s az óvoda falain ügyes keze nyomán megjelentek a mesealakok: Hófehérke, Piroska, a török és tehenek.,.

1952 őszén felvették a főiskolára. 1958 nyarán végzett, s eljött férjével a Szolnoki Művésztelepre. Itt kerestük fel, a napfényes, csupa-ablak műteremben. Festmények, vázlatok • szénrajzok, művészeti- és szépirodalmi, könyvekkel zsúfolt polcok meghitt környezetében beszélgettünk a nagy célokról, s a mindennapok apró gondjairól.

— A kettő gyakran összefonódik — mondja aszőjcekon- tyos, halkszavú művésznő. — Reggelenként felöltöztetem Lacikát, a kisfiámat, s kiteszem a járókába. Délelőtt bevásárolok a család számára, s a piacon aztán nemcsak zöldséget, tojást, meg gyümölcsöt veszek, hanem fi• gyelek is. Egy-egy jellemző arcot, szituációt „lefényképe- zek’‘ magamnak, aztán ha fcfl' zamegyek, felskiccelem. Ezek a vázlatofc mí¥' több siketed alkotáshoz segítettek- hozzá/ Rendszerint ' délután dolgozom. Most már könnyebb, mert Lacika tizenöt hónapos, jóétvágyú kisbaba, azt eszik, amit mi. Tavaly bizony kü lön kellett neki is főzni és ez bizony visszavetett. Nehéz két istennek szolgálni — teszi hozzá tréfásan.

A műteremben a szorgalmas munka eredményei körben a falon. A férj is művész: Meggyes László, a fiatal, de máris jónevű festő. Diákszerelemnek indult, két évfolyam különbséggel együtt jártak a főiskolára. Végül házasság lett belőle. Jólsikerült házasság, aminek nemcsak a helyes kis apróság, hanem a közös művészi gondok együttes megoldása is bizonyítéka.

— Külön-külön dolgozunk és bírálatot is csak a végén mondunk egymás munkájáról. Átlátogat hozzám a szomszédból Antal Ilona, aki szintén művész-asszony, vele is megvitatjuk a műveket. Ez igen sokat segít a fejlődésben, amire pedig nagy szükségem van mm teszi hozzá szerényen.

Nincsen benne semmi művé- szieskedő póz. Természetesség, egyszerűség jellemzi Fazekas Magda emberi és művészi magatartását. Pedig máris szép sikerekkel dicsekedhet. A főiskolán egyhetes prágai tanulmányút jutalmazta művészi fejlődését. Műveit bemutatta 1958-as kiállításán a Fiatal Képzőművészek Stúdiója. A kiállítás után egyik képét kiemelték: a moszkvai Biennálén került a közönség elé. Rendszeres kiállítója a szolnoki tárlatoknak, nem egy meleghangú kritikát kapott már. Egy szénrajzát és Szénrakodó című olajfestményét megvásárolta a Damjanich Múzeum. Legszívesebben, leggyakrabban portrét fest, de most már mást, többet is szeretne.

“ Sajnos, sokan a női művészeket nem tekintik egyenértékűeknek — mondja sóhajtva. — Megjegyzéseket tesznek rám, kicsinyeskednek. Szeretnék kijárni termelőszövetkezetekbe, de félek, hogy kinevetnek, kedvemet szegik. Pedig nagy szükségem lenne rá: a szobában való festés fojtott, tompított színeket eredményez, több kapcsolatra lenne szükségem a természettel, az emberekkel. Akkor nem kellene a modelltől elszakadva emlékezet után festenem.

— Jut-e ideje a művésznek és a családanyának a szórakozásra, művelődésre is?

— Kevés, de azt igyekszem jól kihasználni. Zongorázom, ez a szenvedélyem már kilenc éves korom óta. Igen sokat olvasok. Hétvégén néha felutazunk Pestre szüléimhez. Ilyenkor moziba is megyünk. Szolnokon színházban csak a Hamlet előadását láttam, nagyon tetszett. Sajnos, a gyerek nem enged gyakrabban — szól és nagy-nagy szeretettel öleli magához a szép szürkeszemű apróságot.

— S mi a nagy terved, célod?

— Sokat, elmélyülten dolgozni. Újat adni úgy, hogy közben hasonlóvá váljak példaképemhez, a tragikusan elhunyt Derkovits Gyulához, a munkások, szegényembe rek, a forradalom nagy festőjéhez.

Z. J.

Zűrzavar a milói Vénusz körül

A Louvreban felállított milói Vénuszról, mint már annyiszor, most ismét különféle „rágalmakat” terjesztenek. A szakértők azt állítják, hogy hamis a szobor orra, helyreállították az alsóajkát és a bal lába sem korabeli. Mint mondják, a hamisításokat azok a francia szobrászok „követték el”, akik valaha karokat akartak faragni a szobornak anélkül, hogy ismerték volna azok eredeti mozdulatát A szobor körül támadt heves vitában még olyan szélsőséges vélemények is elhangzottak, hogy a milói Vénusz — amely 140 évvel ezelőtti felfedezése óta több millió látogatót vonzott — teljes egészében hamisítvány.

(A ,Schweizer Illusztrierte”-ből)

DEZSÉRY LÁSZLÓ:

A magára hagyott gyermek

E riss barátom, esti bo■ rozgatás közben kedves történeteket mesélt el a gyermekeiről. A történetek nem mindennapiak, mégis jellegzetesek. Kedvesek és félelmetesek is. Dolgozó emberek, mindketten értelmiségiek, késő délután éri otthon őket az idő. És éppen így él hazánk népének zöme is. Az iskolából számítva, a tanulók hetven százaléka olyan családokból való, ahol mindkét szülő dolgozik, még a csak otthon dolgozó édesanyák közül is legalább a fele bedolgozik, valahova. És még azok is akik még ezt sem teszik, rákényszerülnek naponta többször, hogy elhagyják ai lakásukat és magukra hagyják. vagy valakinél hagyják a gyermeküket.

Az én barátom festeget is és vízfestékből, temperából szép készlete van otthon. Valamelyik este a kézifestésű női anyagokról volt otthon szó. Másnap arra mentek haza, hogy a gyermekek kifestették vízfestékkel az édesanyjuk fehér szoknyáját. De rajzoltak már a bútorokra is és festéket nem álló bútorokra ] figurákat véstek. Máskor a | szülők arra tértek haza,hogy/ gyermekeik a porcelán tá- J nyárokat törték el sorban.' Először csak leejtettek egyet, szépnek találták a tört tányér csengését a konyha kövén, tehát végig próbálták ugyan ezt a zenét, amíg a készlet tartott. Ismét máskor a zongora billentyűin jártak. Mert hallották, hogy valaki zongorahangversenyen „fellépett”. Felléptek ők is.

Ezek az esetek bizonyára szélsőségesek. De érdemes rájuk figyelni, mert a gyermeki gondolkodásra fényt vetnek és a gyermeki gondolkodásból érthető meg a gyermeki cselekvés. Aki nyugodtan akarja otthon tudni a gyermekét, amíg dilga után jár, jó, ha ismeri gyér; meke gondolkodásmódját. A legegyszerűbb amire itt gondolnunk kell, hogy a gyermek utánozza a felnőtteket és végigjátsza a felnőttek életéből ellesett tevékenységeket. Ennek széles lehetőségei vannak. Játszanak gyermekek doktorost, papás-ma- mást. főzés-sütést, s általában próbálgatják szüleik foglalkozásbeli munkáit és leggyakrabban az otthoni szóbeszédből ellesett eleven történeteket. A nagyobbak a filmek, esetleg színdarabok, könyvek tartalmát. Ezen játékok között veszedelmesek is vannak. Tűzzel játszó, gyilkosságokat próbálgató, kezdetleges nemi kísérleteket tevő gyermekek játékai általában már a kezdet kezdetén a titkosság jellegét is öltik magukra, s éppen akkor alakulnak ki, amikor nincsenek szüleik szeme előtt. A szülőknek tehát gondolniuk kell mindig arra, milyen események, elbeszélések látványok válhatnak gyermekeik számára a játékfantáziát megindító mozgató erőkké. Ezeknek káros, veszélyes formái ellen egyrészt úgy küzdhetnek, ha ilyenektől gyermekeiket távoltartják, másrészt, ha gyermekeiket megfelelően figyelmeztetik, eltiltják őket a nekik veszélyes játékoktól, harmadszor, ha gyermekeik elől elrejtik a veszélyes tárgyakat, amelyek játékszeré válhatnak, negyedszer. — és talán ez a legfontosabb — ha távollét- tük idejére a gyermekük idejét és képzeletét lekötő, kitöltő foglalkozást írnak elő gyermeküknek, amit azután hazaérkeztükkor ellenőriznek is.

13 arátom családjáról elso® rolt példákból jellegzetesen megmutatkozik az is, hogy a gyermekekben általában. de különösen bizonyos ilyen természetű gyermekekben rombolási vágy is van. A rombolás gyermekben a játékszenvedély tárgya és ne lepjen minket, ha ennek nyomait már korán észleljük otthon. A babáját szétszedő gyermek nem rossz gyermek, csak játszó, kíváncsi gyermek. És a rontó játékkedve idejében meg nem szelídül, értelmesebb foglalkozásokkal fel nem váltódik, annak a szülők az okai. A gyermeket korán meg kell ismertetnünk azzal, hogy ami a házban van, az mindannyiunké, arra vigyázni kell, azt a szülők nehéz munkával szerzik be. És mutogatni kell a gyermekeknek azt is, hogy a kezük ügyében eső tárgyak közül mi az értékesebb, mi kevésbé az. Ez így talán túl nagyosnak, gépiesnek és kereskedelminek tűnik, — de higyjék el, hogy értelmes gyermek előtt hamar viláJ Mert

elvei vannak...

Esténként a Malompatak hidján szoktunk találkozni. A múltkoriban láttam barátomon, hogy valami nyomja a szívét. Barátom tizenkilenc tavaszával jó két évvel idősebb nálam, de nincsenek egymás előtt titkaink.

— Ide figyelj — mondta, miközben cigarettára gyújtott —, végeztem!

— Végeztél? Mivel?

*—• Hát Annival.

— Nocsak — mondtam kiadta az utadat?

— Én végeztem vele érted? Vasárnap este voltam utoljára nála.

— És? — kérdeztem.

— Mi az, hogy „és"? Isten áldjon, babám, mondtam neki, és ezzel kész.

Egy ideig csendben álltunk egymás mellett a híd korlátjára támaszkodva és a vizet néztük.

— Miért szakítottál vele ? — kérdeztem néhány perc múlva.

Barátom nagy ívben a malomárokba dobta cigarettáját.

f— Micsoda kérdéseket teszel fel — mondta aztán. — Éreztem, hogy nincs már értelme, érted? Egyszerűen nem szeretem már. Ha aztán az ember tovább csinálja, olyan pácba kerül, mondhatom neked, hogy nézheti, hogy kerül ki belőle.

Az ilyen dolgokban még nem nagyon ismertem ki magam, így hát nem firtattam tovább a dolgot. Inkább saját magamnak mondtam

mám iád mMiiai

•* Háromnegyed évig szeretted, és most egyszerre már nem. Furcsa.

— Egyáltalán nem furcsa — morgott a barátom —, van ez így néha.

Valami nem tetszett nekem a dologban. Úgy látszott, barátom túlságosan könnyedén veszi a dolgot.

Ismét hallgattunk és feszülten néztük a vizet a híd alatt.

Aztán megkérdeztem:

— Milyen volt a búcsú? Bőgött?

Barátom rekedten nevetett:

— Ahogy te az ilyesmit elképzeled! Búcsúzás minden ósdi kellékkel: könnyek, veszekedés, csókok és mit tudom én. Az rég volt, öregem, jegyezd meg magadnak. Ma az ilyesmi egészen másképpen megy. Megbeszéltem vele, érted? Szóval, Jcíslány, mondtam neki, nem akaszthatom fel magam ezért, de vége. Egy ideig egész jól bírtalak. De már nem, vigyen el engem az ördög. Ha most tovább folytatjuk, minden hazugság, egyszerűen erkölcstelen. Tisztességes kapcsolathoz szerelem kell. Ezt be kell látnod!

“ Belátta?

*— Azt hiszem — mondta barátom röviden.

*— És tényleg, egy kicsit se sírt?

— Na, igen — mondta barátom akadozva —, esküdni persze nem mernék rá. Végül is a kapuban álltunk « sötétben. Némelyik lány hanobßlanul Hr. Csak úom levereonek a könnyek az arcukon. Hallani, mindenesetre nem hallottam semmit... Persze pár lépéssel arrébb álltam, mert — azért nekem sem volt könnyű. — De ez mind hülyeség, érted, maradványok, semmi egyéb. Mindenképpen véget kellett vetni. Végül is szakoktató vagyok. Nem állhatok oda délután a fiúk elé szocialista erkölcsről prédikálni, nekik, ha este aztán elmegyek az ágyastársamhoz. Igen, ágyastárs — jól hallottad. Mi volna egyéb, ha már nem szeretem.

Gondolkoztam, ördögien igaza volt. De még nem adtam fel.

— Talán ő még szeret téged — mondtam orvul.

Nagy lendülettel ellökte magát a híd korlátjától és felém fordult.

— Mit változtat ez? — kérdezte, minden szót külön hangsúllyal, energikusan vetve felém. — Mit változtat ez a dolgon, ha én már nem szeretem?

— Jól van, jól van — nyugtattam — nem kell mindjárt felizgatnod magad. Hiszen lehet, hogy szeret téged. És ez mindenesetre bonyolultabbá tenné a dolgot.

‘— Nekem mindegy — morogta.

— Vagy — firtattam tovább — csalódtál. Egy pár hónappal ezelőtt még verekedni akartál miatta, csupa szerelemből, meg ilyenek. Ma meg megállapítod, hogy fölöslegesen szereztél kishíján kék monoklikat. Első számú csalódás. Elmúlik néhány hónap. Egyszerre csak ott állsz elképedve, a homlokodra ütsz és azt mondod: Micsoda marha voltam. Az ördög vigye el az egész okos megbeszélést, hiszen még mindig szeretem- És ez volna a második számú csalódás.

— Elég, hagyd abba — mondta fenyegetően —, mert elfeledkezem magamról. — És miután mély lélegzetet vett, így folytatta:

m Méa eavszer mondom neked,

mint barátomnak: vége van, maradéktalanul, teljesen és véglegesen, befejeztük, nincs tovább, felfogtad?

Megadtam magam, itt nem volt mit tenni.

A barátomnak elvei voltak.

Vállat vonva ismét a korlátra támaszkodtam, néztem a hullámzó vizet, és átgondoltam a világ folyását. Egyszerre csak keményen megmarkolta a karomat.

— Mi történt? — kérdeztem ijedten.

— Jön! — suttogta.

— No és aztán — vetettem oda közömbösen. — Hadd jöjjön! Mit érdekel az minket.

Anni üde kis nyári ruhájában vidáman Jcarikázott r hídon. Lefékezte előttem kerékpárját, kezet adott nekem és így szólt:

— Csakhogy téged is látni egyszer. Hol bujkálsz folyton. Mi szépet csinálsz mostanában?

Zavaromban először is nagyot nyeltem.

— Hát istenem — mondtam aztán — mit is csinálnék. Az ember éldegél és megvannak a maga problémái.

Egy kéz galléron ragadott:

— Tűnj el — suttogta a barátom fenyegetően-—, tűnj el, de azonnal?

Ezt a hangot ismertem. Az ellentmondás itt nem lett volna helyénvaló. Kezdő sebességemet jelentősen megnövelte egy lökés hátulról.

Amikor a híd mögött, a malom körül bandukoltam, gyors pillantást vetettem hátra. Barátom leforrázva állt Anni előtt. Még mielőtt elfordultam volna, láttam, amint kezét a lány kerékpárjának kormányára teszi.

— Ahá — gondoltam —, a második számú csalódás.

Joachim Nowotny

gossá lehet tenni a dolgok értékét, elsősorban, ha az ő kis tulajdonán kezdjük a tanítást. Ruhája, amely helyett nincs másik, ha elszaggatja, vagy nincs olyan, ha az értékesebbet szaggat el. A gyerek épp úgy megérti, ha ezt a mama ruhájáról mondjuk neki. Az értékek megismertetésével együtt a gyermekben felelősségérzetet is nevelünk: Az értelmes gyermekkel viszonylag hamar elérhetjük, hogy ismerjen olyan fogalmakat, minthogy neki kell vigyáznia kistestvérére, vagy arra, hogy a vízcsap ne folyjék, az ajtó csukva legyen, a tűzhöz sen ki ne nyúljon, a bögrét, amiben tejfölt hoz, el ne törje, stb. „Ezt rád bízom — vigyázz rá”. Az olyan nevelés, amely a gyermeket ilyen felelősségteljes feladatukon szoktatja gondosságra, gondolkodásra, felelősségre, — feltétlenül célra vezet.

A gyereket már korán kell büntetni azért, ha kárt okoz. Megszidni, éreztetni vele, hogy gondot okozott a kár okozásával, esetleg azzal, hogy az elrontott dolgot huzamos ideig nem pótoljuk. De helytelen a verés. Különösen a károkozással kapcsolatos verés helytelen, bár a szülőknek sajnos ez ügyben jár el legkönnyebben a keze.

A z olyan csínytevésnek, amely károkozással jár persze vannak fokozatai. Ha a szülő azt veszi észre, hogy gyermeke szándékosan, kárörömmel, s még az is lehet, hogy szenvedélyesen rombol, akkor jobb, ha pedagógussal, idegorvossal beszéli meg azt, hogyan küzdhetne a gyermek rossz hajlama ellen.

Nagyon fontos a család általános légköre, az otthoni nyugodt, békés őszinte hangulat, amely a gyermeket is nyugodt érzelmi élethez szoktatja és általában ahhoz, hogy csendes tevékenységében, — „szöszmötölésében” örömét találja otthon, — bármilyen ború. A gyermek, akit az otthon szeretetére, a szülői szeretet nevelt, nem okoz túlságosan nagy gondot magára hagyva sem. Akkor is, nem tudja, hogy szülei mikor jönnek haza — de itt újra mondom, — hogy a gyermeknek tudni kell, mit kell neki tennie addig, amíg egyedül van. A szülői pontosság és őszinteség a gyermeket engedelmességre neveli. Általában azok a gyermekek dúlnak-fúlnak, randalíroznak az egyedüllétben akik nincsenek meggyőződve arról, hogy annak komoly oka van, ha szülei elmennek hazulról és őt magára hagyják. A magára hagyott gyermek, akit a szomszédok, vagy ki tudja kik, veszedelemben találnak, általában azt mondják először: „Nem tudom hol van anyukám ..

A mi korunkban már sokféle családi módszer alakult ki arra, hogyan lehet viszonylag korán viszonylagos önállóságra nevelni a gyermekeket. A gyermek, akit már három-négy éves korában házimunkáim’’ szoktatnak, törölgettetneV vele, rendet rakatnak vele öt-hat éves korában már ezért-azért boltba küldik, — egyedül engednek az iskolába, megmutatják neki, hog’- honnan, mit ehet, ha éhes lesz, sok mindent tanul ezekkel együtt. Felelősségérzete^ nyugodtságot, önbizalmat gondosságot és legfőkéDpen bátorságot az egyedülléthez.

Nálunk ez a gond, a gyermek magára hagyásának gondja még általában nagy. De mindig kisebb lesz. A bölcsődék, óvodák, napközik sok család gondját eloszlatták már és egyre többét fogják eloszlatni.