Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-23 / 172. szám

1961. július 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 „Alkalmazni nem tudjuk...“ Túrkeve, Rózsa Ferenc ut ca 15... Aprócska, fehérre meszelt, kicsi ház. Olyan, mint a töb bi itt a környéken. Lakója Bódi Imre és családja. Cigá­nyok. Mikor érkeztünk, ép­pen asztalnál ült a család. Ebédelt. Zöldséglevest, pap­rikáskrumplit uborkasalátá­val. Az asztal fehér, apró­mintás műanyag-abrosszal le­takarva. Igaz, nincs leveses­tül, de a tányérok porcelán­ból készültek, s az evőeszköz is új. Látszik, nemrég vásá­rolták. Így élnek Bódiék, a többi 40—50 családhoz hasonlóan, akik tanyát vertek itt, az új­soron. A családfő még a régi mesterséget űzi. Vándoripa­ros. Most sincs itthon. Hiába, nagy a család, gondoskodni kell az ellátásról. Reggel ko­rán hátára veszi „műhelyét”, s bekopog az ismerős helyek­re: Van-e foltoznivaló? Kia­bálni nem szeret, nem is tud. Szívasztmás évek óta. A „fiókák” jórésze kirepült a családi fészekből. A na­gyobbik lány Nyíregyházán lakik. Férje szakmunkás: mozdonyvezető és lakatos. A középső lány is férjnél van. Másféléves fiát magához szo­rítja, mintha neki is el akar­ná árulni a nagy titkot: szíve alatt egy másik élőlény mo­zog, aki néhány hónap múlva szintén meglátja a napvilá­got. Az anya beteges. Féltő szívvel aggódik családjáért Most is fájdalommal panasz­kodik: — Ez a Sanyi gyerek! Hová tette az eszét! Képzelje: ott­hagyta a munkahelyét A többiek felbérelték: kevés az az 1300 forint Ennyi pénzért nem érdemes dolgozni. Más­hol többet fizetnek. Utazzunk Tatabányára. Ö meg világ­életében hirtelenvérű volt, akárcsak az apja. Otthagyta munkahelyét, pedig szakmun­kás volt: kőműves. Nyílik a kiskapu. Belép Sanyi. Értelmes, bamahajú 19 éves fiú. Ruhája köznapi, de rendes. Divatos inget vi­sel, hozzá szűkszárú pantal­lót szürkebetétes papucs­cipőt — Hol dolgozik? — Sehol! — A tsz-be járt aratni — mondja a félénktekintetű anya —, de már végeztek. — Az aratással? Bólint — És most mihez kezd? — Nem tudom». Mikor otthagytam a vállalatot — kezdi Sanyi —, Tatabányára utaztam. Persze, korán észre­vettem, hogy bolondját já­ratták velem. A hangosko- dók cserbenhagytak. Otthagy­tak faképnél Tatabánya kel­lős közepén. Ismeretlen volt a környezet, a munkahelyem. Hazajöttem. Nem voltam rossz szakmunkás. Közepes­sel végeztem el az ipari is­kolát. Gyakorlatból mindig jelesem volt. Levelet írtam a vállalat vezetőségének: Meg­bántam, amit tettem, vegye­nek vissza. Ismét dolgozni akarok. Levelem válaszra ta­lált Felvettek. — És? — Sajnos, nem ment min­den símán, mint ahogy el­képzeltem. Tanulótársaim szí­vesen fogadtak. Brigádvezető­jük, Fodor Lukács — volt osztálytársam — megigérte, még pénzt is kölcsönöznek, hogy ne legyen nehéz a kez­dés”. Sajnos, Debreceni Imre építésvezető bizalmatlan volt hozzám. — Ki az a Bódi Sándor? — kérdezte Fodortól. — Ja, az a cigánygyerek, aki már dolgozott nálunk? Az nem kell! — Rá is írták a munka­lapra: „Alkalmazni nem tud­juk, nincs elég munka”. Hát így történt Kubikosnak akar­tak beosztani, pedig szak­munkás vagyok. Nem bíztak bennem. — Aztán? — Aztán hazajöttem. Hely­ben is próbáltam elhelyez­kedni, a tanácsnál. Elutasítot­tak. Néhány hét múlva mást vettek fel kőművesnek a községfejlesztési csoporthoz. Én nem voltam alkalmas. — Szeretne elhelyezkedni? — Igen. Csak attól félek, ismét a szememre vetik, hogy cigány vagyok. Bódi Sándor szeretne to­vább menni azon az úton, amin egyszer már elindult. Segítsük őt ebben. A. J. MIÉRT NINCS VÍZ A TISZÁBAN? íov öntöz a Középtis/ai Állami Gazdaság Ahol a víz megcsillan ott kezdődik az állami gazdaság területe. Sokatmondó határ­vonal ez a fénylőhátú csa­torna. A korszerű gazdálko­dásról, derekas termésered­ményekről beszél. A föld, melyen járunk, a Középti­szai Állami Gazdaság IV. ke­rületének, a Karcag-Tilal- masnak területe. Esztendővel ezelőtt csak öntözésre beren­dezett terület volt itt, de víz nem folyt egyetlen barázdá ban sem... Oláh István kerületvezető tabellái megmutatják, hogy 400 kh kukoricából 250; 246 kh lucernából 100; 194 kh vörösheréből 56; 33 kh cse­megekukoricából — s ez nem sajtóhiba! — 33; 67 kh má­sodvetésű kukoricából 67; 50 kh cukorrépából pedig 40 ka­pott eddig vizet. Egyik oka ez annak, hogy — mondhatni —■, modern búcsűjáróhely Kalitkás televízió Az Egyesült Államokban nemrég olyan televíziós ké­szüléket hoztak forgalomba, amelynek oldalán levehető madárkalitka van. Üzletem­berek megállapították ugyan­is, hogy az amerikai állatba­rátok között van a legkeve­sebb televízió néző, s ezzel az újítással próbálják őket vá­sárlásra csábítani, (A „Presserből) Újítás az építőiparban Eveken keresztül nagy nebézsé- a fal vésése könnyebb, gyorsabb get okozott az építőiparban a víz- lett és kevesebbe kerül. A komp­vezeték és a villanyhálózat falba resszoros vésőt kipróbálták a Ve- süllyesztése. Kézi vésővel kellett gyiművek, a Hitelbank és a Só- a falat végig vésni. A közelmúlt- lyom utcai lakás építkezésénél, ban az £M. Szolnok megyei Épí- jól bevált a készülék, s a közel- tfflpari Vállalat 4-es számú fö- j5vSben mée töW) Uyet készíte- építésvezetöségének újító kollek- J I " , . ! . .. tivája meglévő anyagaiból komp- nefc< Képünkön Telek István lát- resszoros vésőt készített, amivel ható a kompresszoros vésővel. lett a IV. kerület, hová érdek­lődéssel járnak tapasztalatot gyűjteni a karcagi Béke, a November 7, a Dimitrov Tsz gazdái, vezetői. E „hívők” kö­zött kétkedők is akadnak oly kor... Minap egy előzőleg ,,besült”, de azóta megöntö­zött kukoricában járt vala melyik tsz-küldöttség. — Ezen sem lesz már cső, — legyintett lemondóan az egyik vendég. — Sűrű is, pi­pál is... A nyomban megejtett „nő- vényoperáció” bizonyította be, hogy a lefitymált szára kon nem is egy, de két három csőkezdemény mutatkozik. — Sok szövetkezeti ember fél a nálunk alkalmazott hu­szonnyolcezres kukorica-tő- számtól, — említette Kálmán Antal, a Középtiszai Állami Gazdaság üzemgazdásza. A tizennégy — tizenhatezresben hisz. Szerénytelenség nélkül szólva: eredményeink a mi véleményünk helyességét bi­zonyítják. öntözött lucernánk — például — idén két kaszá­lásból hat métermázsával adott többet, mint tavaly há­romból összesen. A tavalyi 12,6 métermázsás kukorica — öntözve — minimálisan 30 métermázsát igér. öntözőink a versenyfelhívás kibocsátók­hoz méltó Igyekezettel dol­goznak ... Az utolsó szóra barnára égett arcú, kistermetű, élénk­mozgású ember kapja fel a fejét. Pásztor Lajos ő, a IV. kerület öntözési brigádveze­tője. Társaival a gazdaság valamennyi öntözőjét hívta versenyre. Szorgalmuk mel­lett növeli esélyeiket, hogy huszonöt öntöző közül hat szakmunkás. — Kerületünkben erre az évre — rizzsel együtt — 2775 hold meglocsolását tervez­tük, — szól Pásztor Lajos. — Augusztus elsejére telje­sítjük tervünket, melynek már csak 100 hold a híja. Ha ez is meglesz, s története­sen nem kíván vizet a föld, az öntözőművek karbantartá­sához látunk. Télen pedig a továbbtanuláshoz... Az állami gazdaság erre járó párttitkára, Muka Sándor a kerületi párttitkár szavába öltve a magáét, a téli oktatási tervekről emlékezik meg: — A gazdaság párt VB-je télen hathónapos tereprendező és öntöző tanfolyamot óhajt szervezni. Gondoljuk, negyven — ötven dolgozónk szívesen bekapcsolódnék a tanulásba. A tehetséges öntö­zési szakemberek közül sok a gazdaság neveltje; így Poma- házi János, Bagi István, Ve­res János... ök már tudják, mint termelünk a tavalyi 170 métermázsa cukorrépa he­lyett 240—250 métermázsát holdanként. — Hadd tudják meg minél többen.,. Vályi Nagy István több kis mezőgazdasági tanuló társá­val már korán megtanulja az öntözés művészetét Pista most a húszholdas burgonya­táblában egyengeti kapával a víz útját. Nem negyven, de nyolcvan métermázsát szed­nek fel majd itt ősszel. A fürge legényke nemcsak az öntözési munka szépségéről, de a gazdaság gondoskodásán ról is elégedetten beszéli — ötszáz forint fizetés, né­hány tizes prémium, napi fo­rint-húszért príma „kaja”. Kell ennél több? A László-majorban őser­dei sűrűségű kukoricatáblába lépünk. Ez a terület legalább negyvenöt métermázsás sze­mestermést igér. A „dzsun­gel’ hirtelen megszakad; csa­tornanyitó ekével szakított mederben áramlik az éltető víz. Egy-egy kapavágás szab­ja meg útját — Ez a terület, akár gazda­ságunk más ezerötszáz hold- ja* be sincs rendezve ijntö­£/ő történelemkönyv Száznégy éves a jászfényszarui Faragó Jánosné zésre, — jegyzi meg Kálmán Antai. — Az eféle, táblákon a szemre kiválasztott legmaga­sabb pontra irányítjuk a vi­zet; az azután némi segítség­gel eltalál rendeltetési helyé­re. E mellett 7200 berende­zett holdat is öntözünk, szán­tóterületünknek mintegy ne­gyedrészét. Ezért nincs víz a Tiszában — kacsint. — Ti­zenkét óra alatt 514 260 köb­méter vizet használunk fel. A Középtiszai Állami Gaz­daság kerületei közül a ma- darasiban öntöznek legtöb­bet. Erre felé rizst nem is termesztenek; az öntözött te­rület mégis eléri a szántó 50 százalékát. Olyan szakembe­rek munkálkodnak itt, mint a járásszerte ismert Czinege Imre, vagy Mulicz György, ki tavaly — noha az asszony­nak fizetség sem járt ezért —, feleségét is segítségül hoz­ta. Ezek az öntözőművészek a megmondhatói, miért érdemes esőben is locsolni — Ennek az az oka, hogy az időjárás csak akkor for­dul a gazdaember szíve sze­rint, — magyarázza Kálmán elvtárs. — Sehol sincs meg­írva, hogy a csapadék éppen akkor hull le, midőn a leg­fontosabb: tenyészidőben. — Összeállítottunk egy kis táb­lázatot; ez nem kis részben azon a művön alapszik, me­lyet a karcagi Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti In­tézet tudományos munkatár­sai készítettek a termelőszö­vetkezetek megsegítésére. Ez a tabella megmutatja, hogy egyes növényfajták menny' vizet igényelnek a tenyészidt alatt. Kukorica 450—500 mm cukorrépa 500—550 mm pillangósok 450 mm borsó 100 mm rostlen 150 mm legelő 300 mm ■— Hélyes, ha a gazdaság öntözésének vezetője gondo­san jegyzi, mennyi csapadé­kot kapott már az irányítása alatt álló terület; s annak megfelelően gondoskodik pót­lásról, — folytatta Kálmán Antal üzemgazdász. — Ugyan­akkor természetesen fel kell figyelnie azokra a jelekre, melyeket a talaj, a növény ad, mint például a levelek összepedrődése* talajrepedé­sek. Mint a gazdálkodás min­den ágában* az öntözésben is érvényes az igazság: a felké­szültség mellett legfontosabb tényező a lelkesedés, a hiva­tás, a munka szeretete. Borváró Zoltán Közlemény Ä gyulai Betegápolónők ép - ző Iskola ez év szeptembe­rében új évfolyamat indít. Jelentkezési korhatár 17—32 életév. Felvételét kérheti az a személy, aki érettségi bizo­nyítvánnyal rendelkezik* — vagy a VIIL általános isko­lát legalább jó eredménnyel elvégezte. Az iskola kétéves, vidékieknek bentlakásos. A hallgatók ingyenes élelme­zésben* tankönyvellátásban, gyakorlat idején munkaruha ellátásban részesülnek és SZTK biztosítottak. A kér­vények beküldési határide­je: augusztus 1. Csatolandó iratok: iskolai bizonyítvány* — születési anyakönyvi kivonat* —- ha­tósági vagyoni bizonyítvány, — orvosi bizonyítvány* — kereseti igazolás, — sajátke- zűleg írt önéletrajz és I db fénykép. Értesítés A KIOSZ Szolnok megyei Titkársága értesíti azokat a fiatalokat* akik ipari tanuló szerződést kívánnak kötni magánkisiparossal, hogy a szerződéskötések július hó 15-től augusztus hó 25-ig tartanak. A szerződéseket a járásilag illetékes KIOSZ helyi csoportok kötik. KIOSZ MEGYEI TITKÁRSÁG Legyint — Ha te azt tudnád! De csak mesél. Amit magunk szőttünk varrtunk. Az emberek gatyá- ja négy szél gyolcsból ké szült Télen két gatyát visel­tek. Nadrágot soha. Pendelye még neki is van A ruháját mind maga foltoz­za még, zsákvarrótűvel. Csali olvasni már nem tud. S nem is szemelgyengülés miatt — Iskolába járt-e, Faragé néni? — Jártam ám, egy egész télen. A múlt évben — életében először — megbetegedett In­fluenza. Eljött az orvos, in­jekciót adott Az injekciós­tűtől szinte visított Erről még nem hallott S nem is volt vele dolga. A pálinkát és a cukorkát kedveli. Nagyon hálás érte, ha egy-egy látogató ezzel kí­nálja. S mindig azt kérdezi: Mikor jön a tanácselnök? Mert a régi tanácselnök el­járt hozzá. A mostani megfe­ledkezik róla. Nemrégiben kiballagott a faluba. Egy ismerős gépkocsi- vezető meglátta a kocsma előtt, s hazahozta. Este szen­zációként mesélte. — Nem tudom, mivel jöt­tem, de nagyon gyorsan ha­zaértem. A múltról többet tud, mint a jelenről. Teli van histó­riákkal, történetekkel, örök­kön regéltetni kellene. 1 ” * '' '* Borzák Lajos maradt meg legriasztóbban. — Akkor még nagyon gye­rek voltam. Két cserépkorsójával vízért ment a kútra. A mézeskalá- csos műhelye előtt haladt el, amikor osztrák lovasok ron­tottak be a faluba. Minden­ki menekült az utcáról, s ő annyira megriadt, megré­mült, hogy a nagy tolongás­ban a kerítésnek ütötte a vizeskorsót. Bőgni kezdett. Attól félt: megveri az édes­anyja. Nem verte meg. Erre is nagyon emlékszik. S emlékszik egy ütközetre. Mert azt a csatát sokáig em­legette az édesapja. Hatvan felől jöttek Windischgraetz katonái. B a homoknál raj- tukütöttek a fényszaruiak. Belekergették a lóúsztatóba az ellenséget, onnan futtatták Gödöllőig. Már csak közömbösebb dolgokról beszélgetünk. Azt kérdezem: Járt-e Pesten? — Hogyne jártam volna. Túróval, tejfellel. Elindultak hajnalokon, gyalogosan. Hátukon vitték az árut Ügy jártak együtt, Jakucsmé, Kapuca Panna, Kocsis Panna, Radics Maris. <— Arra is emlékszek, mi­kor a hatvani vasutat meg­nyitották. Akkor voltam 24 éves. Itt akarták elvezetni Fény­szaru határában, de a gaz­dák nem engedték. Unokái közül egy a fülé­hez hajoL — Azt mesélje el, nagyma­ma, miben jártak akkor? nak unokáik.) Ott figyeltek fel egy koldusasszonyra. — Hát ez meg a nagyma­ma! Az volt szegény. Ki tudja, mióta már, koldulásból ten­gette életét. Az is régen volt, akkor még ,,csak’! 94 évet mondhatott magáénak. Rend­be jött, kitűnő szervezete van, s az uborkát egész nap megenné. — Mi a kedvenc étele? — Minden, csak a babot nem szeretem. Azt egész életében meg nem ette. Pedig rózsás sors soha­sem jutott neki. Korán ár­vaságra szakadt. Az anyja nevelte fel őket. Ö dolgo­zott, az öccse, Péter, koldu­lással segített be Még most i is visszaemlékszik öccse tra­gikus halálára. Az anyja mosni járt, elment este Ne- . kik meghagyta: *— Itt maradjatok, az ab- : laknák Mire hazajött, Pétert hol- ] tan találta. A kertben a ho­mokba bukott arccal, bele- i fulladt. Faragó néni nagyapja ta- , káes volt. Az apja: < — Csak paraszt Kapált, aratott ] Faragó néni hosszú életé­ben az 1849-beli élménye i ven éven. Imre, Jani, Ist­ván. Ök az élők? Faragó néni nemet int — Hát még Ver ka, hát még Rozika. Azok is élnek. A férje már nem. Harminc éve annak, hogy özvegyen maradt Fa­ragó Jánosné. Hetvennégy esztendős volt, amikor élete Bokros László rajza párját elragadta a halál. Egyik fia vette magához, s mikor az is meghalt, bizony kikerült az utcára. Tíz éve annak, hogy vásáron jártak unokái, ahol most lakik. (Unokák? Ezeknek az uno­káknak ligy^n-jyalr raarw A kert aljában, az ólak kö­zött egy szalmakupac tetején alszik a nagymama. Unokája költögeti és nem ébred. Mé­lyen alszik, valahol messze kalandozhat álmaiban. Riadtan néz ránk, ahogy kinyitja a szemét — Nagymama, jöjjön be, keresik. Rosszallóan tekintget há- borgatóira. S aztán mégis csak megindul botjára tá­maszkodva, lassacskán ti­pegve. Előre megyünk, hogy ne zavarjuk. így halljuk meg bizalmatlan kérdését — Kik ezek? Hova akarnak vinni? Aztán megörül, hogy tán a tanácselnök. Mindig a ta­nácselnököt várja. Nehezen indul a beszélge­tés. Magam is zavarban va­gyok, mert hiszen velem egy­korúakat, nálamnál időseb­beket faggattam én már so­kat. De tőle, aki egy évszá­zadnál is idősebb, mit kér­dezzek, mivel indítsam el belőle a végtelen történetek hömpölygő folyamát? Megindul az magától is. A családfával kezdi. S még azt is nehéz kideríteni. Unokái azt mondják: hat családja volt Három férfi még él. Azok is felül vannak a bet-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents