Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-23 / 172. szám
SZOLNOK MEG Ol NÉPLAP 1931, július 23. „Siherül-ß megtalálni fíttilB sírját V* Erről írt a héten a Néplap és több napilap a Magyar Távirati Iroda bővebb közlésé alapján. S azt a gondolatot vetették fel, hogy egy „új magyar műszer, a Csanda— Molnár—Zalavári-féle egyetemes elektrónikus vezetékkutató”, amellyel a földben lévő vízvezetékek, kábelek nyomvonalát kutatják, felhasználható Attila sírjának megtalálására. Az ország több helyéről kaptak is értesítést, hogy a hármas koporsó ott rejtőzik. „Csanda mérnök a vezetékkutatóval felszerelve elkezdte a kutatásokat ezeken a helyeken, de a műszer sokáig „néma” maradt... Nemrégiben azonban, Budapesttől nem messze — mint a tudósítás írja — megszólalt és „jelzéseiből körülbelül akkora fémtömeg jelenlétére lehet. következtetni, amekkorának vélhető Attila hármas koporsója. A terület feltárása rövidesen megkezdődik”. Az érdekességek iránt fogékony emberek közül sokan felfigyeltek erre a közleményre, mert sokak fantáziáját izgatja a kérdés, akik a monda részleteit ismerik. Csak az a kár, hogy a Távirati Iroda munkatársa elfelejtette megkérdezni a muzeológusok véleményét a kérdésről. Pedig nem is kellett volna messzire mennie. Minden városi vagy községi könyvtárban elolvashatja a szakszerű választ, nem kisebb ember tollából, mint Móra Ferenc. A nagyszerű író — aki kiváló ásató is volt egyszemélyben — már 32 évvel ezelőtt megírta „Leszámolás Attilával” című cikkét, amely azóta „Utazás a földalatti Magyarországon” című kötetében is sokszor megjelent. Legutóbb 1960- ban. Mit ír ebben Móra Ferenc? — Számtalanszor bekopogtattak ugyanis hozzá a szegedi múzeumba, hogy Attila sírjának kiásására biztassák. Ezért maga is alaposan utánanézett, mi az igazság a hármas koporsó körül. A Révai-lexikonban szerepel, de ott hivatkoznak egy 1611-ben megjelent könyvre, Jordanes: De rebus Gothicis-ére. Az idézett helyen ezt olvasta: „...Éjjel a holttestet titkon a földbe rejtették”. Azután fáradságos munkával végignézte a középkori krónikáktól kezdve a fontosabb történeti munkákat, és arra a megállapításra jutott, hogy A szabadságharcig se a történelmi irodalomban, se a szépirodalomban még csak mendemonda gyanánt sincs nyoma sehol annak, hogy Attilát vízbe temették volna. Sőt, a komoly történeti irodalomban azután sincs”. Ezek után Móra arra a gondolatra jutott, hátha Jókai költötte ezt a szép mesét. S addig kutatott a száz kötetben, míg meg is találta a „Hadak útját”. Ebben a hun regesorozatban, mely „Holtak harca” címmel 1854-ben jelent meg, rábukkant arra a részre, ahol „holdas éjszakán eresztik a vízbe a hármas koporsót”. Most már csak az a kérdés állt Móra előtt, honnan vette Jókai az alapgondolatot? S nem is kellett messzire mennie, mert éppen 1854-ben jelent meg Ipolyi: Magyar mithológiája. Ennek a könyvnek VII. fejezetében taláta meg az első nyomát a hármas koporsónak és a folyóba temetkezésnek. Eszerint Alarich gót királyhoz hasonlóan temették volna el a hun fejedelmet. A csíra tehát Ipolyié, Jókai nevelte belőle a fát, és Gárdonyi Géza megszólaltatta rajta a fülemülét. Verse a Tiszában alvó hun királyról belekerült az olvasókönyvekbe, és teljessé tette a legenda kialakulását. Így terjedt el a hármas koporsó és a Tisza medrébe temetkezés legendája. Móra Ferenc megállapításához fűzzünk még hozzá annyit, hogy Attilát, mint a népvándorláskor Keletről jött nagy fejedelmét, ősi szokás szerint halom alá temették. Ilyen kurgánokat, mai névvel kunhalmokat Szibériától kezdve Közép-Európáig mindenütt találunk. S a temetkezési szokásaik is szigorúan hagyományok szerinti volt. Arany és ezüst ékszerek, prémek, fegyverek kerültek Attila sírjába is, de hármas koporsó semmikép. E koporsók után kutatni hiábavaló, bármilyen módszerrel jelezzék is a fémtömeget. Azon a helyen pedig feltárásokat kezdeni hiábavaló pénzkidobás. Attila sírja véletlen földmunka során kerülhet csak felszínre, ha a temetés utáni időkben már ki nem rabolták — amire a népvándorlás- korból igen sok adat van. Kaposvári Gyula Kulturális hírek Kuba írói és művészei augusztus közepén rendezik meg az első nemzetközi kongresszusukat. A kongresszusra meghívták a nemzetközi kultúrális élet kimagasló képviselőit. Meghívást kapott a többi között Ilja Ehrenburg, Louis Aragon, Jean Paul Sartre, Pablo Picasso, Pablo Neruda, Simone de Beauvoir, a Nóbel-díjas Salvatore Quasimodo, Galina Ulanova, D. Sosztákovics, Anna Seghers, stb. (ADN) • A nemrég Pekingben megnyílt történelmi múzeum a Kínai Népköztársaság legátfogóbb és legnagyobb történelmi gyűjteményét tartalmazza. A hatalmas múzeum területén 8 ezer történelmi emléket őriznek. Az emlékek többségét 1949 után tárták fel és gyűjtötték össze. A múzeum képet ad az ötezeréves Kínáról, egészen az ópiumháború idejéig (1840). Itt látható többek között a pekingi ősember (sinanthropus pekinensis) 5 ezer éves koponyája és az általa gyújtott tűz hamujának maradványa. (Üj Kína) Vallomás a férjemhez Házasságkötésünk napján azt ígértem neked, ha egyszer rajtad kívül megtetszik nekem egy férfi, akit úgy érzem, nagyon tudnék szeretni, akkor megmondom neked. Őszintén, becsületesen. Most erre az ígéretemre való hivatkozással arra kérlek, hallgass meg, s aztán ítélj feleltem. Gyere ülj ide mellém, és... no ne ráncold a homlokod, mert akkor már zavarban vagyok és nem tudok beszélni. Pedig el kell hogy mondjam neked érzéseimet. Vgy-e tudod, mennyire szeretem a krémest? Most azt is bevallom, hogy titokban majd minden délután eszem egyet. Ma is, ahogy bementem az egyik cukrászdába, a süteményes pult előtt megláttam egy férfit. Ott állt! Szürke ruha volt rajta. Tudod az, amelyik most a legdivatosabb. S ahogy néztem, magam sem tudom, de az a gondolatom támadt, vajon hogy tudhat { a kezével simogatni. Aztán később, amikor véletlenül rámnétettj hatalmas kék szemek csillogtak felém. Kékek, mint nyáron az ég. A szempillái titokzatos árnyékként védték ezt a csodálatos kékséget. Hullámos gesztenyeszín haja volt, szépenívelt szemöldöke, férfias szája... Hidd el, nem tudom mi történt velem, de pillanatok alatt megszerettem ezt a férfit. Kérlek, ne haragudj rám ezért. Ne nézz haragosan, de még szomorúan sem. Mert én egész idő alatt, amíg ezt a fiatalembert figyeltem, arra gondoltam: milyen jó lenne, ha a mi születendő fiunk is ilyen lenne. Mert a szóban-forgó férfi mindössze három éves volt. Vgy-e nem haragszol? V. V. FELTÁMADÁS Tolsztoj életműve mindig is foglalkoztatta a film művészeit. A Karenina Anna, a Kreutzer szonáta, a Háború és béke után —, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük — nyugatnémet művészek készítették el újra a Feltámadás filmváltozatát. Tolsztoj ebben a regényében sűrítette társadalompolitikai elképzeléseit, egész világszemléletét. Az irodalom- történet úgy értékeli ezt a művet, mint az orosz kritikai realizmus csúcsát. A film alkotói hűséggel és alázattal nyúltak e hatalmas műhöz. Renato Castellani, a jeles olasz rendező írta a sadalml kórkép, s ha nem is ja a filmen is megragadóan forgatókönyvet, megragadva érezzük a film atmoszféráját szép és igaz. A jellemek raj- benne a lényegest, az epiká- mindig hitelesen orosznak, a za érdekes és drámai, a ren- ból kihámozva a drámai cse- regény igazi hősei kelnek dező igyekezett elkerülni az lekvés lehetőségét. S ha tér- életre a vásznon. Kátya, az érzelgősséget, mely távol áll mészetesen mindent nem áb- egyéni tragédia miatt, de lé- Tolsztojtól, de művészi ízlés- rázolhat is a regény sokszálú nyegében a társadalmi kon- sei és igényességgel villantja összecsapásaiból, a filmből venciók és erkölcsi törvények fel a szenvedélyek viharzá- világosan kirajzolódik a tár- talaján elzüllött lány életút- sát, az emberi sorsokat. Százezer folyóméter könyvespolc Moszkvában befejezték a Külföldi Irodalmi Könyvtár új épülete alapjainak lerakását. A világnak ebben az egyik legnagyobb könyvtárában több mint 4 millió kötetet talál majd az olvasó. A katalógusokban több mint 100 nyelven megjelent művek fognak szerepelni. Az új könyvtár a Kreml közelében épüL Olvasótermei 700 személy befogadására készülnek. Bármely könyv kikereséséhez 5—7 perc elegendő. A könyvek kiadását teljesen gépesítik. Ha az új könyvtár könyvespolcait egymás mellé állítanánk. csaknem 100 kilométert tennének ki. Az új könyvtár építését 1963-ban fejezik be. Megjelent a Szigligeti Színház bérleti felhívása Ezidén már korán, július közepén az utcára került a plakát, amely a színház jövőévi szezonjának bérleti feltételeit, az előadások címét közli. Ismeretes, hogy az elmúlt évben kétezren jóval felül volt a bérletek száma. Hozzászámítva ehhez a teltház akciók munkás-nézőit, megállapíthatjuk, hogy városunk tekintélyes számú lakosa kívánt részesedni a rendszeres színházlátogatás élvezetében. Az ezévi bérletek tizenegy előadásra szólnak. Millöcker és Huszka operettjeit* egy olasz és két magyar zenés vígjátékot, Kállai- István és Mesterházi Lajos színműveit, egy, új magyar vígjátékot, a klasszikusok közül Schiller és Csehov egy-egy művét láthatják a színház rajongói. Igazi csemegének Ígérkezik egy magyarországi bemutató — Maxveil Anderson—Kurt Weill: Eltűnt a csilagokban című musical tragedy-ja* zenés tragédiája. A bérJetezés augusztus másodikén indul. FEHÉR KLÁRA: 0 A GÁZCSAP 'Több mint huszonnégy órás kalandos utazás után érkeztünk meg a kis tengerparti fürdőhelyre. Kedvezményes újságíró-csereakcióval jöttünk, ide, egy kimondhatatlanul bonyolult nevű üdülőhely olcsó kis panziójába. Az üdülőhely olyan jelentéktelen, hogy semmiféle térképen nem találtuk, megközelítéséhez pedig repülőgéptől teherautóig, vonattól a port mentén lapátoló kis vaporettóig mindent igénybe vettünk ...De végül is itt voltunk, tíznapos nászúira érkeztünk ide... Alkonyat volt. A tenger szerelmesen ölelte a napfényt, a pálmafák titkokat súgtak az ablak alatt, a levegő sós volt, hal és füge íze érződött benne és nehéz, bódító virágoké. A szobára nem emlékszem, csak arra. hogy a kettős ágyon könnyű, világoskék gyap juta karó volt keresztbedobva — olyan színe volt, mint az égnek és a tengernek. Elfogódin és szótlanul álltunk az erkélyen. A sétányon fagylaltoskocsi csilingelt, és gyerekek rúgták a labdát. És ekkor, isten tudja, melyikünknek jutott eszébe... de egyikünk azt kérdezte: „Mondd, szívem... otthon, a fürdőszobában elzártuk a gázcsapot? Egymásra néztünk. Némán. Gondterhelten. Megpróbáltunk emlékezni. Tegnap... amikor.,. várjunk csak... még utazás előtt le kellett adni egy cikket... még telefonálni kellett... még feljött a lakatos, mert a pincén nincs zár... azután a csomagolás ... — Egész biztosan elzártuk — mondta ifjú férjem, és mosolygott. — Ne törődjünk most vele. — Persze... persze... tudod, de jobb volna, ha emlékeznénk. — Hát persze, hogy jobb volna. — Biztosítani kellett volna tűz ellen, mielőtt elutaztunk — sóhajtottam. — Kellett volna ... most már mindegy. Nem mertünk egymás szemébe nézni. A gond, a felelősség ránk nehezedett. Mintha valami nehéz, tapadás anyagban mozognánk. Persze. Kellett volna. De kinek a dolga lett volna. T? ddig otthon éltünk: mi voltunk a gyerekek. Pa' Pák, mamák, nagynénik és nagybácsik egyengették utunkat. Most nekünk kell mindent eldöntenünk, hoav hogyan osztjuk be a fizetést. kötünk-e lakásbiztosítást, suszterhez kell vinni a cipőt.,.' és igen... hát el kell zárni a fürdőszobában a gázlángot, ha elutazunk. — Semmi baj, drágám... először is elzártuk... és ha nem ... hát akkor sem történt semmi... — Remélem — feleltem csüggedten — Nem lesz semmi baj. — Tudod mit? Gyerünk le vacsorázni — indítványozta férje-fh —, és kérlek, legyél most jókedvű... Semmi sem számít, csak az, hogy itt vagyunk, és szeretjük egymást. Igaz? — Igaz. Étvágytalanul turkáltuk a furcsa ízű tengeri szörnyeket, a nehéz vörös bor nem hozott mámort, hanem nyomasztó fejfájást. Koccintottunk, nevetni akartunk, de pontosan tudtuk, hogy mind a ketten ugyanarra gondolunk: a kétszobás kis lakás, egyetlen földi vagyonunk füstben és lángban most pusztul el. Hosszú tűzoltólétrákat támasztanak az ablaknak, a szomszédok sikoltoznak, a fél kerület az utcán bámészkodik... a ház- kezelőség pedig most írja a felmondólevelet a gondatlan lakóknak... ott pusztulnak a könyveink, a ruhánk, a bútor, amelynek még csak az első részlete van kifizetve, a két írógép és talán soha, soha nem is lesz otthonunk ... Éreztem, hogy megfulladok, ha most azonnal nem megyünk ki a levegőre. — Drágám... nem lehetne hazatelefonálni? Csüggedten, ellenkezést várva mondtam ki. Férjem arca azonban felragyogott. — Nagyszerű ötlet... menjünk... hívjuk fel a mamádat. Otthagytuk a desszertet, pedig a kosztat Pesten előre kifizettük. — Telefonálni szeretnénk — mondtuk a portásfülkében ülő tulajdonosnak, aki valami monarchiakeverék nyelven beszélt, kicsit olaszul, kicsit németül, kicsit horvátul. — Csak n postáról lehet. — Messze van a posta? — A, dehogy. Ezen a kis utcán felmennek a hegyre. A kápolna felé. Tíz perc. — Van még ilyenkor postahivatal? — Majd felkeltik a postamestert. Nem tíz perc volt. És nem is egyenes út. Helyenként megvilágította az utat a höldfény. A fák között koromsötét volt. — Majd én egyedül megyek... menj vissza, szivem, a penzióba — ajánlotta a férjem. — Nem.,. nem, drágám... világért sem. 11 a most visszagondolok rá: gyönyörűségesen szép út volt. Szelídgesztenyék és pálmák, fenyők és bódító virágok, csillagfény és örök. bölcs zúgásával a tenger. Sziklák és régi bástyák rajzolódtak a holdfényben, távol gitáron játszott valaki. Mentünk, botorkáltunk felfelé a keskeny ösvényen, egymáshoz bújva — és gondterhelten. Egy órát kerestük a postát. Egy másik órát kelte- gettüic a postamestert. Egy harmadik órán át magyaráztuk, hogy mit akarunk. A többi már drámai gyorsasággal játszódott le. Kisült, hogy a telefon drága. Molto caro." Carissimo. Nincs annyi pénzünk Táviratot kell feladni. A távirat még az éjjel elmegy — holnapra választ kaphatunk. Kitöltöttük a táviratblankettát. A postamester — kövér, bajuszos, jókedélyű, ötvenes bácsi kényelmesen előszedte a plajbászt, aláhúzogatta ét megszámlálta a szavakat, és hellyel kínált minket. — Nem, dehogyis... hazasietünk — szabódtunk. — Értem, értem — fiatalok, persze. De már az én álmomat el ne vigyék. Isten háta mögötti hely ez... mikor téved be hozzám idegen? Bort és gyümölcsöt tett az asztalra, a szerencsétlen távirat-blankettára könyökölt, és háborús sebesüléseinek sorolásába kezdett, amikor odakinn megdördült az ég. — Siessenek, siessenek «■= mondta. — Majd legközelebb örömmel tovább mesélek... itt csúnyák a zivatarok ... talán keresnék egy esernyőt.... — Siete tranquilli... legyenek nyugodtak — mondta és búcsút intett. Futottunk lefelé a hegyoldalon, de az eső jobban futott. Már láttuk a villámok fényénél a parti sétányt hallottuk a tengert, amely most nem zúgott, hanem tombolt., bőgött, tépte, verte sziklapart-börtönét. Fenséges volt. De bőrig áztunk. kzottan, gyűrötten, kimerültén értünk vissza a pan•r*- zióba. Kedvetlenül és gyorsan mosakodtunk. „Siete tranquilli... siete tranquilli a távíró drótjain már utazik az üzenet... Ügy bújtunk össze a halványkék gyapjútakaró alatt, vacogó foggal, gondterhelten, mint Jancsi és Juliska a mesebeli erdőben. Villámok csapkodlak, rettenetes felhők kóboroltak az égen... félelmes a világ, és mi visz- szavonhatatlanul felnőttek lettünk... Kora reggel kábult álmunkból dörömbölés ébresztett. — Telegramm... Budapesti távirat. A mamától. „Lakásotokban a gazcsap el voll zárra stop nagyon boldogok legyetek.” Boldogok voltunk.
