Szolnok Megyei Néplap, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-22 / 145. szám

VILÁG PRQLE7 ARJAI EGKESÜLJEISKJ SZOLNOK megyei A MEGYE/ PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Sokat produkált a Produttore .. XII. évfolyam, 145. szám. Ara 50 fillér 1961. június 22., csütörtök, f Gazdag nyár — gazdag aratás A múlt héten jött az első hír. Akkor még szenzáció­ként hatott. Körülszaladtuk vele a szerkesztőségi szobá­kat. Tudjátok-e, hogy a mezőhéki Táncsicsban, a ti- szavárkonyi Petőfiben már aratnak. S azóta egyre jön­nek a hírek Túrkevéről, Tiszafüredről, Kőtelekről, Jásztelekről, Szajóiból, s a megye minden részéből. Beálltak a kaszások a rend végére, fogyasztják a kom­bájnok, az aratógépek az őszi árpát. Sőt Vezsenyen tegnap már a búzatáblát is felfogták. S ezek az értesü­lések már nem is képeznek szenzációt. Ez már a mun­kás nyár, ez már a dolgos nyár, ez már aratási sze­zon. Aratnak megyeszerte. Gazdag aratás az idei. Há­romszázötvenezer holdon várja a kaszát, a kombájnt a gabonatenger. S várják a zsákokat. Az idén sok zsák­ra lesz szükségünk. Gazdag aratásunk van. A napokban fejeződött be az előzetes termésbecslés. Búzából me­gyei átlagban 11, őszi árpá­ból 13 mázsás termésátlag­ra számítunk. Ilyen termé­sünk sose volt még. És olyan kiugró eredmények is várhatók, amelyek szinte a plafonnál járnak. Lesz olyan magyar fajta búza­táblánk, amelyik 20 mázsát ad holdanként. Szakembe­rek rebesgetik: az idei év meglepetése néhány helyen a holdanként! 40 mázsás külföldi búza. A jásztelki Tolbuchin Tsz, a mezőhéki Táncsics külföldi búzájá­nak máris sok a csodálója. A Jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet búza­táblája mellett Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke sem tudott elhajtatni anél­kül, hogy meg ne nézte vol­na, hogy néhány kalászt szét ne morzsoljon. Jó időnk van most. örül­nek az emberek. S valóban, az időjárás kedvére van a mezőgazdaságnak. Dehát hasonló jó időjárásról so­kat hallottunk, a magyar mezőgazdálkodás múlt év­tizedeiben. Ilyen termésről azonban egyszer sem. Va­lami más tehette mégis. Nem titok, nem csoda. A szövetkezeti gazdálkodás, az egyesített táblák, a kor­szerű agrotechnika törvény­szerűen bekövetkezett gaz­dag aratása ez. És benne van Szolnok megye szorgal­mas szövetkezeti paraszt­ságának szorgalma, mun­kája. Nagy gonddal vetették, ápolták a kenyeret adó búzát, az életet, ahogy a falusi ember mondja. S nagy most a határt járó nézelődők öröme. De teljes csak akkor lehet, akkor lesz igazi, ha már a magtá­rakban tudjuk a termést. Mert addig még sokminden érheti. S az idei aratás ami­lyen gazdag, olyan nehéz. Még a kezdetén vagyunk, de máris kiderült, a várt­nál több kézikasza kell a nyáron. Eredetileg huszon­ötezer pár aratóra számol­tunk. S száztízezer hold ga­bona vár a gépek kapacitá­sától függően a kéziaratók­ra. A gabonák, a jó termés és az esős idő következté­ben nem bírták tovább egyenesen tartani a kalászt, megtört a szár a duzzadt szemek alatt. Nehezebb a gépek mun­kája, többet kell segíteni az embernek. A szajoli Vörös Csepel Termelőszö­vetkezetben már suhog is a kasza. Tiszapüspökiben, Kő­telken a jövő héten állnak sorba a kaszások. Sok szö­vetkezeti gazda elszokott már ettől a nehéz munká­tól. Célunk az is — éppen ezért is szerveztük a ter­melőszövetkezeteket —, hogy idővel a gép felment­se az embert. De ma még nem tartunk ott. Az is szép dolog, az is nagy haladás, hogy a teljes aratni való fe­lét már a gépek vágják. A másik fele — ha az időjárás nem kedvez, eset­leg több is — emberi erőre vár. Nem is akarjuk mi külön buzdítani szövetke­zeti parasztságunkat. Hi­szen a mezőgazdálkodás munkafolyamatai közül az aratás, a kenyérnek való betakarítása nőtt legjob­ban szívükhöz. Tudjuk, az idén is nagy akarással, küz­delmes munkával ott lesz­nek a búzamezőkön. S ott is kell, hogy legyenek. A családdal, a feleséggel, az ismerősökkel együtt. Ehhez a kenyér megte­remtőinek, az aratóknak egészséget, erőt kívánunk. Köszöntjük őket. Kö­szöntjük Szolnok megye gazdag aratóit. Borzák Lajos A szovjet nép készül a XXII. kongresszusra Ülést tartott Szolnok város tanácsának végrehajtó bizottsága Tegnap, szerdán délelőtt nyolc órai kezdettel tartot­ták a Szolnok városi tanács végrehajtó bizottságának so- ronkövetkező rendes ülését. Első napirendi pontként Kapás Rezső vb. elnök szá­molt be a közelmúlt fonto­sabb rendelkezéseiről, esemé­nyeiről, majd Honti László, a kereskedelmi felügyelőség vezetője tett jelentést a szol­noki piaci felhozatal állásá­ról és az áruellátás érdeké­ben tett intézkedésekről. A jelentés szerint a leg-| több áruféleségben kielégítő I a felhozatal. A tsz-ek igen nagy mér-j tékben segítik a piac áruéi-= látását és közrejátszanak azf árak kialakításában is. A tanácskozás során a vb| tagjai meghallgatták a pénz-1 ügyi osztály megbízott veze-J tőjének, Hajdú LajosnénakI beszámolóját a költségvetési! intézmények vizsgálatáról,! majd a folyó ügyeket tár-! gyalták. Képes riport lapunk 3. oldalán a jásztelki Toibnchin Ter­in előszőve tkezetből StlllUUIIUIIIi!lllllllllllllllllllllHlllllllllHIII!llllllllllllllllllllllllllllllllll!llllllllll!llllllllllllllllllllllllllll!lllllilllllllllllllllll< A nyár első napján megkezdték a búza aratását Szerdán reggel a vezsenyi Tiszamenti Termelőszövetke­zet búzatáblájába beálltak a rendrearatók, s megkezdték a kenyérgabona vágását. A vezsenyi határban még nem volt ilyen korai búzaaratás, az idén a' számítások szerint mintegy másfél, két héttel előbb kezdődött meg a ke­nyérgabona betakarítása. Az első rendek levágása után a szövetkezeti gazdák hozzá­vetőleges termésbecslést vé­geztek. Megállapították, hogy a kasza alá került olasz búza 19—20 mázsás holdankénti átlagtermést Ígér. Kévekötő aratógép vágja az olasz búzát A tiszaroffi Kossuth Tsz- ben szintén szerdán kezdték meg a San Pastore aratását. Egy gyengébb, homokos ta­lajú táblán kezdett munká­hoz a kévekötő aratógép. Itt az előzetes termésbecslés szerint 15 mázsát várnak holdanként, de vannak olyan olasz és szovjet búzatáblák, ahol 20, vagy ennél több mázsa holdankénti termésre számítanak. A Kossuth gaz­dái kétszáz holdon termelték az intenzív búzafajtákat. Ebben- a közös gazdaság­ban négy kévekötő aratógép és egy kombájn segíti a ga­bonabetakarítást, de készen állnak az aratópárok is. — Mintegy száz — százötven hold — főként megdőlt ga­bona aratása vár az ötven aratópárra. Szilágyi Lajos nyolcvan hold árpát vágott le A Mesterszállási Gépállo­más körzetében kezdődött meg elsőnek az őszi árpa betakarítása. A mezőhéki Táncsics Tsz tábláin Sziláh- gyi Lajos rendrearató gépé­vel már nyolcvan holdoa vágta le a gabonát. A gépált lomás öt rendrearató gépi közül szerdáig három dolgoj Megérkezett a friss kenyér Moszkva (MTI). Ország­szerte nagy örömmel fogadta a szovjet nép az SZKP Köz­ponti Bizottsága teljes ülésé­ről kiadott közleményt. Mint ismeretes, a Központi Bizott­ság elhatározta: közzéteszi a párt programtervezetét és szervezeti szabályzat-terveze­tét, hogy a szovjet társada­lom egésze megvitathassa azt a pártkongresszus előtt. A szerdai szovjet lapok kö­zül többen vezércikkben fog­lalkoznak e nagyjelentőségű eseménnyel. A Trud. a szovjet szakszer­vezetek lapja vezércikkében leszögezi: maga az a tény, hogy a programtervezet és a szervezeti szabályzat vitájá­ban nem csupán a kommu­nisták. hanem az egész dol­zott. Ezekkel százhetvenöt hold árpát arattak le. Jól halad a munka a mester­szállási Üttörő Tsz-ben is, ahol már százharminc hold őszi árpa aratását tudták le. Kisújszálláson is aratják az őszi árpát Telefonon kaptuk a hírt, hogy kedden Kisújszálláson is megkezdődött az őszi árpa aratása. A város négy közös gazdaságában ezernégyszáz hold árpa érett kasza alá. Hat aratógép kezdte meg a termés betakarítását, vala­mint három rendrearató. Az első nap teljesítménye mint­egy hatvan hold. 35 aratógéppel, 14 kombájn­nal segíti a gabonabetakarí­tást a Törökszentmiklósi Gépállomás A gépállomásiak gondos gépjavítással, a gépek helyes elosztásával készültek a ga­bona betakarítására. Körze­tükben már több közös gaz­daságban megkezdődött az őszi árpa aratása. A gépeket mindenütt a területre irányí­tották, hogy a legalkalma­sabb időpontban foghassanak a munkához. A törökszent­miklósi Aranykalász Tsz- I ben két kombájn, három aratógép, az Alkotmányban két kombájn, négy aratógép, a tiszapüspöki tsz-ekben öt aratógép és két kombájn, Kengyelen három aratógép és két kombájn segíti az ara­tást. Aratnak a Jászklséri és tisza­füredi traktoristák A Jászkiséri Gépállomás dolgozói a körzetükhöz tar­tozó termelőszövetkezetekben — többek között a jászkiséri Alkotmányban — huszonegy aratógéppel, hét rendrearató- val és tizenegy kombájnnal végzik a gabona betakarítá­sát. A Tiszafüredi Gépállomás huszonkét kévekötő aratógé­pe közül szerdán már tizen­hét, a tizennyolc kombájnból pedig tíz kezdte meg az ara­tást. Saját gépeikkel aratnak a kőtelki Ezüstkalászban A kőtelki Ezüstkalász Tsz- ben megkezdte a száz holdas őszi árpa aratását a terme­lőszövetkezet saját kombájn­ja. Két aratógépe is van a termelőszövetkezetnek, s a három géppel 700 holdat akarnak betakarítani. Ugyan­ennyit a szövetkezet kézi ka­szásai vállaltak magukra. A termelés sikeréért gozó nép részt vesz, azt bizo­nyítja, hogy a kommunista párt és a nép eltéphetetlen kapcsolatban van egymással, egysége erős, megbonthatat­lan. „Az egész nép megvitat­ja majd a Szovjetunió Kom­munista Pártja porgramját és szervezeti szabályzatát ■ ebben nyilvánul meg a leg-! mélyebben korunk értelme, jelentősége” — írja a szovjet szakszervezetek lapja. A lapok hírül adják, hogy; a párt Központi Bizottságé- j nak plénuma nyomán az iize- ; mekben, gyárakban új len- j dületet kapott a munkaver- j seny-mozgalom. Igen sok bri- j gád — amely már teljesítette felajánlásénak jelentős részét Reggelenként megjelenik a kis piros kenyér-szállító — most új kötelezettséget j autó a szolnoki üzletek előtt. Gere Sámuel és György Má- váfla! a pártkongresszus tisz- j ria 25—27 mázsa kenyeret szállítanak naponként a szol- teletére. i noki élelmiszerüzletekbe. ,,Minden ember, minden állami és társadalmi szerv munkájának értékét végsőso­ron az dönti el, hogy mit tud letenni a népgazdaság aszta­lára.*! Ez a gondolat a Hazafias Népfront megyed bizottsága legutóbbi ülésén hangzott el Pallai Sándomé megyei nép­front titkár mondotta el. Majd hozzáfűzte: ez vonatko­zik a népfront-mozgalomra is. Rendkívüli megbeszélés, programadó értekezlet volt ez a tegnapi, s fő témája mi is lehetett volna más, mint a nyári mezőgazdasági mun­kák rendkívüli feladatai. Másszóval: a megye mintegy négyezer népfrontbizottsági ! tagja, illetve aktívája hogyan ; segítse a következő napok- ■ ban, hetekben és hónapokban — az egyéni példamutatástól j kezdve a legkülönfélébb mód- szerekig — a növényápolás, a ' gabonabetakarítás- és felvá- i sáriás, az állathizlalási szer- ' ződések kötésének aktuális , ‘ennivalóit. Nem akarunk most az ada- í tokból túl sokat közölni. In-, kább emeljük ki a beszámo­lóban elhangzott módszerek egyikét-másikát A gépek maximális kihasználásáról, a családtagok bevonásáról a kukoricakapálási munkáknál sok szó esett. Felosztani a munkaterületeket, alkalmazni a vegyszeres gyomirtást, a a különféle premizálási mó­dokat, ahol kell — s van rá mód, társadalmi munkaerőt is igénybevenni tanácsolja a népfront. Az egyéni példamutatás azonban nemcsak a fenti munkáknál, hanem a takar­mánybetakarításnál is szük­séges, mert ezeket a munká­kat az aratás általános meg­kezdéséig el kell végezni, s itt minden rendelkezésre álló élő- és gépi munkaerőt igény­be kell venni. Legfontosabb feladata a népfrontnak tehát az, hogy a községi párt- és tanácsi ve­zetőket, a tsz-ek párt- és gazdasági vezetőit ott és úgy segítse, ahol leginkább szük­ség van erre. Elsősorban a munkaszervezési- és munka- erőbiztositási problémák megoldásában.

Next

/
Thumbnails
Contents