Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-20 / 92. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. április 20. Megtorpantak az agresszorok Folytatták Eichmann perét Souvanna Phouma visszatért Moszkvába Moszkva (TASZSZ). Souvanna Phouma herceg, laoszi miniszterelnök és kísérete kedden a Kaukázus Feketetengeri partvidéken tett utazásából visszaérkezett Moszkvába. Mint ismeretes, Souvanna Phouma herceg Szocsi- ban találkozott és tárgyalt Nyikita Hruscsovval. Souvanna Phoumával együtt tért vissza Moszkvába Gro- miko szovjet külügyminiszter is. A tervek szerint a Szovjetunióból az Egyesült Államokba kellett volna utazniok. Az amerikai külügyminisztérium kedden este közölte, hogy a miniszterelnök értesítette a washingtoni kormányt, lemondja amerikai látogatását. Souvanna Phouma így item találkozik Kennedy elnökkel sem; a találkozó eredetileg szerdára volt kitűzve. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról.) nak a lakosság körében és a szimpatizánsok segítségével hídfőállásokat építhetnek ki, alaposan elszámították magukat. Azokon a helyeken, ahol az ejtőernyősöket ledobták, minden egyes ház ellenállási tűzfészekké vált. Havannában és az egész országban óriási erkölcsi bátorítást jelentett Hruscsov Kennedy elnökhöz intézett üzenete és a szovjet kormány nyilatkozata, melyben támogatásáról biztosította a kubai népet A népi ellenálláson kívül természetesen megteszi a magáét a kubai hadsereg is. Kuba londoni nagykövetségének nyilatkozata közli, hogy a kubai fegyveres erők lelőttek öt ellenséges repülőgépet és elsüllyesztette* három partraszállító és egy nagyobb csapatszállító hajót. A kubai hadsereg rádiója kedden bejelentette, hogy az Oriente tartományban visszafoglalták Mayáli városát, eredményesein harcolnak Las Villas tartományban is, az ellenforradalmárokat teljesen megsemmisítették Santa Clara közelében. Az ugyanitt partraszálló újabb ellenforradalmi egységeket sugárhajtású repülőgépekről bombázzák, tankokkal támadják és lövik. A Prensa Latina prágai irodája szerint egy B 26-os típusú amerikai repülőgép bombatámadást kísérelt meg a főváros közelében lévő Los Banos repülőtér ellen. A hadsereg légvédelmi ütegei azonban meghiúsították e támadást. Pesszimizmus az ellenforradalmáA Francia—Szovjet Társaság meghívta Párizsba Gagarint Párizs (MTI) A Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség Párizsban a Mutualité teremben kedden este nagyszabású tömeggyűlést rendezett, hogy megünnepelje a szovjet tudomány világraszóló diadalát és követendő példaként a francia ifjúság elé állítsa a hős űrhajóst, Jurij Gagarint. Egetverő lelkesedéssel fogadták a párizsi fiatalok Jurij Gagarin üzenetét. A világtörténelem első űrhajósa üzenetében köszöntötte a francia ifjúságot. A szovjet űrhajóst a Francia—Szovjet Társaság meghívta Franciaországba, látogasson el a szeptemberben megrendezésre kerülő párizsi szovjet kiállítás alkalmával. Jeruzsálem (MTI). Szerdán reggel, magyar idő szerint, 8 óra után 2 perccel folytatták Eichmann perének tárgyalását. 10 óra 7 perckor 20 perces szünetet rendeltek el. Hausner izraeli íőállam- ügyész kérte a bíróság elnökét, hogy Eichmann ismételt kihallgatása helyett forgassák le azokat a magnetofonfelvételeket, amelyeket Eichmann előzetes kihallgatásakor készítettek. A bíróság a kérésnek helyt adott. Nem emelt kifogást ellene Eichmann ügyvédje sem. A meghallgatott vallomás- részletekből kiderül, hogy az előzetes kihallgatáson Eichmann a legmagasabb rangú náci vezetőkre igyekezett hárítani a felelősséget. Azt bizonygatta, hogy Hitler személyesen rendelte el a zsidóság teljes megsemmisítését, ö maga — hangzott a magnetofon-szalagról — „irtózott, a vérengzéstől és nagyon megdöbbentette ez az elhatározás”. Az előzetes vallomás a továbbiakban a zsidók tömeges kivégzésének részleteiről szólt Lengyelországban. A magnetofon-felvételek lehallgatása közben a bíróság kétperces némasággal adózott a nácizmus zsidó áldozatai emlékének. VIVA CASTRO! Nincs békeszerető ember, aki ne emelné fel tiltakozó szarát A napok minden órájában, minden percében ezrek és ezrek tiltakoznak a béke és a szabadság elleni újabb agresszió, a kubai nép fegyveres megtámadása ellen. Megyénkben tegnap üzemekben, termelőszövetkezetekben, hivatalokban, községekben és városokban százak hangoztatták szavukat s tiltakozó táviratokat küldtek. Mezőtúron tizenöt kisgyűlést tartottak, ahol tsz-tagok, hivatali dolgozók, mind éles szóval ítélték el a kubai nép ellen elkövetett agressziót. Túrke- yén a tsz-tagok néhány perces brigádgyűlésre jöttek össze. „A kubai nép elleni támadás kihívás a világ ~za- badságszerető népeivel szemben. Semmiféle magyarázkodás nem moshatja le az Egyesült Államok háborúra törekvő köreinek bűnét” — állapították meg. Tiltakozó A Ságvári Endre Kultúr- otthonban mintegy 300 egészségügyi dolgozó tartott tegnap nagygyűlést, ahol tiltakoztak Kuba megtámadása 'gyűléseket tartottak Kunhegyesen, Kunszentmártonban is. Szolnokon, a Járműjavítóban munkacsoportonként tanácskozták meg az eseményt Hangoztatták: A világ figyelme még a Szovjetunió nagy sikerére, az ember űr-utazásának megvalósítására irányult. Kiderül, hogy amikor a népek e tudományos sikernek örültek, az amerikai agresszorok támadást készítettek elő a kubai nép ellen. A KISZ megyei és Szolnok városi bizottsága tegnap ifjúsági nagygyűlést tartott, ahol a fiatalok is egyöntetűen hangoztatták: Nincs békét, munkát szerető ember, aki ne emelné fel szavát a függetlenségét, szabadságát védő nép mellett. Tiltakozásukat táviratban továbbították az ENSZ Biztonsági Tanácshoz. A távirat így hangzik: ellen. Táviratban továbbították véleményüket az amerikai követséghez, melyben követelték a kubai nép ellen elkövetett agresszió azonnali beszüntetését. rok táborában Egyébként a nyugati hírügynökségek jelentéséből is kitűnik, hogy az optimizmus, melyről az invázió kezdetekor tettek tanúságot, az ellenforradalmárok, most sötét pesszimizmussá változott. Az AFP francia hírügynökség szerint azért, mert a kubai ellenforradalmatok Egyesült Államok-beli főhadiszállása nem kapott az el- műit 24 órában semmiféle tájékoztatást a Kubában partraszállt csapatokról. — Nyilvánvalóvá vált az is, hogy nem került sor semmiféle népi megmozdulásra az ellenforradalmárok mellett, eiiélkül pedig a partraszállás nem érhet el sikert. Igen alapos tehát az úgynevezett Kubai Forradalmi Tanács New Yorkban közzétett jelentésének pesszimizmust tükröző hangja. Egyébként Kuba londoni nagykövetségének közlése szerint azért halasztották el Castro előre jelzett nyilatkozattételét, mert a miniszteri- elnök arra vár, hogy bejelenthesse népének: az inváziót visszaverték. Nem kétséges, hogy a győzelmi jelentés ezek szerint küszöbön áll — és a partra- szállók napjai Kubában meg varrnak számlálva. P I. Dzsomo Kenyatta kiszabadul ? London (AP—Reuter). Az Angol Gyarmatügyi Minisztérium kedden este bejelentette, hogy Dzsomo Kenyat- tát, a Kenyai Afrikai Demokratikus Unió vezérét a közeljövőben kiengedik börtönéből és szülőföldjén telepedhet le. i.Mi, Szolnok megyei fia falok mélységes felháborodással értesültünk arról, hogy az Egyesült Államok támogatásával, hadihajóik és légierejü Je fegyveres fedezete mellett, az XJSÁ-ban felkészített fegyveres intervenciósok hatoltak Kubába. Mélységesen együtt érzünk a szabadságért küzdő hős kubai néppel. Követeljük: a Biztonsági Tanács minden erejével azon legyen, hogy megszűnjön a Kuba elleni fegyveres intervenció. Vonják felelősségre az agresszió előkészítőit és támogatóit, bélyegezzék m eg őket. A kubai intervenció a Jeu bai nép, a kubai fiatalok békés életét zavarta meg, életüket veszélyezteti. Elég volt a kiontott vérből. Bűnhődjenek az agresszió előkészítői, irá- mntói.’1 A Szovjetunió legalább két—három evvel megelőzte az Egyesült Államokat az űrhajózásban Újabb meghívók Gagarinnak A felháborodás és a tiltakozás szava egyszerre harsan fel szerte a világon. A haladó emberiség Moszkvától Bogotáig, Rómától Mortevideo-ig izzó haraggal ítéli el az amerikai imperialisták által támogatott ellen- forradalmi bandák támadását Kuba ellen. A kubai hazafiak pedig „Viva Castro!” kiáltással fegyvert ragadnak, s harcba szállnak, hogy megvédjék hazájuk függetlenségét, kétéves forradalmuK vívmányait. A sarokbaszorított Patkányként egyre dühödtebben támadó amerikai imperializmusnak tehát sikerült ismét egy háborús tűzfészket teremtenie a világban. Ez a veszélyes konfliktus azonban nem csupán az utóbbi napok akcióinak eredményeként alakult ki. Tanulságos dolog most — az agresszor nyílt támadásakor — visszapillantani az Egyesült Államok Kubával kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaira. 1959. január 1-én Fidel Castro vezetésével egy hatalmas általános .sztrájk és népi felkelés megdöntötte Batista véres diktatúráját. Az USA „vasöklű” bábja, az abszolút hatalmú diktátor elmenekült az országból. — Batistának olyan rendőri gépezet volt kezében, amely totális terrort gyakorolt, olyan hadsereggel rendelkezett. melynek gondosan kiválogatott és megrostált állományát egy amerikai kirendeltség szerelte fel és képezte ki. Batista bukása után Washington sötét cselszövésekbe kezdett. Eleinte összeesküvéseket szítottak, így kísérelték meg a kubai forradalmat belülről megdönte- ni. A szigetet a közeli amerikai támaszpontokról felszállt repülőgépek bombázták és szabotázsokat hajtottak végre: a Coubre nevű francia hajót fegyverszállítmányával együtt felrobbantották. Az összeesküvők tervbe vették a forradalom vezetőinek fizikai megsemmisítését is: az Egyesült Államok egyik nagy példányszámban megjelenő képes folyóirata riport-regényt közölt, mely részletesen leírja, hogyan gyilkolják meg Fidel Castrot, Raoul Castrot, Ernesto Guevarát, s hogyan „tér vissza a szabadság Kubába.” New York (MTI) Az U. S. News and World Report című folyóirat, amely szovjetellenes álláspontjáról ismert, kénytelen elismerni, hogy a Vosztok űrhajó emberrel a fedélzetén megtett történelmi jelentőségű útja a Szovjetunió hatalmas diadala. — Szovjetoroszország olyan győzelmet ért el — írja a lap vezércikkében —, mely felér az első szputnyik felbocsátásával, sőt túl is szárny alja azt. A szaktekintélyek zöme egyetért abban, hogy ez technikai és egyszersmind lélektani győzelem is. Szaktekintélyek véleménye szerint a Szovjetunió két-há- rom évvel, sőt talán még többel is megelőzte az Egyesült Államokat a hasonló méretű és rendeltetésű űrhajók építésében. Nem rejtik véka alá azt a véleményüket sem, hogy amikorra az Egyesült Államoknak már lesz a mostani szovjet űrhajóhoz hasonló űrhajójuk, az oroszok már jóval előbbre juthatnak új célok felé. Egyes amerikai lapok kommentárjaikban kényszeredetten elismeri1", hogy az Egyesült Államok lemaradása az űrhajózásban és más területeken is, a szocialista rendszer fölényének következménye. A Capital Times megállapítja: „Oroszország legújabb űrkutatási eredménye nem véletlen. Ez a haladás eredménye. A mi vereségünk szintén nem véletlen. A hanyatlás következménye. — Mindaddig nem érhetjük utó) Oroszországot, amíg fel nem ébredünk.” A minneapolisi Tribune beismeri, hogy „sok ember kezd arra a gondolatra jutni, hogy az oroszok a rendszerükben rejlő előnyük alapján érhették el ezt a tudományos és technikai diadalt.’* A „Nagy-Britannia—Szovjetunió” Társaság meghívta Angliába vendégül Jurij Gagarint, a világ első űrhajósát. Gagarin hőstette lelkesítőén hat a kínai nagy városok ifjúságára. Pekingben, Sanghajban, Kvangcsaóban. Uhanban tartott népes gyűléseken az ifjúság képviselői kijelentették, hogy követendő példának tartják Gagarin őrnagy bátorságát, hazája és népe iránti hűségét. Az összeesküvéseket később nyílt gazdasági szankciók követték. Július eleién az amerikai kongresszus megszavazta azt a törvényt, mely az elnököt felhatalmazza a kubai cukor-import csökkentésére. Ezután pedig nyílt katonai fenyegetések következtek: jól időzített „hadgyakorlat” a Guantana- mo-i haditámaszponton, kubai repülőgépek lefoglalása, diszkrimináló, megalázó bánásmód az ENSZ ülésszakára érkező kubai küldöttséggel stb. Az Egyesült Államok a maga részéről mindent megtett, hogy Kubát nemzetközileg, diplomáciai síkon is elszigetelje. Az 1960- ban tartott San José-i értekezleten sikerült is elérnie, hogy az Amerikai Államok Szervzptének tagjai az USA engedelmes nyájaként megbélyegezzék Kubát. Peru és Venezuela miniszterelnöke azonban már a szavazáskor szembeszállt a nyilatkozattal, melyet nyilvánosságra kerülése után hatalmas felháborodással ítélt el a délamerikai országok dolgozó népe, forradalmasodó diáksága. I960 végére pedig egyre közvetlenebbé, s egyre támadóbb jellegűvé vált az Egyesült Államok beavatkozása Kuba életébe. Az U. S. News and World Report című amerikai polgári hetilap írja 1960. december 5-én: „Az emigránsok máris különböző módon háborúskodnak Castro ellen. A rádió naponta propaganda-adásokkal és a lélektani hadviselés különböző módszereivel „bombázza” Castro Kubáját. A rádióállomások az USA területén működnek, s ugyanitt adják ki az emigránsok újságjaikat, melyeket becsempésznek Kubába... A kubai földalatti csoportok tudják, hogy egyedül képtelenek legyőzni Castrot. Erre a feladatra, az emigráns szervezetek sem képesek. Mindkettőnek fegyver és más segítség kell az USÁ-tól. Amerikai pénz, fegyver és erkölcsi támogatás kell, hogy elvégezhessék ezt a munkát”. Miért az Egyesült Államok riadalma? Miért a szüntelenül fokozódó agresszivitás a hatmilliós kis Kuba ellen? Az imperialista világ vezető nagyhatalmának fontos érdekei fűződnek Kubához. Az északamerikai monopóliumok kubai tőkebefektetései meghaladják az egymil- liárd dollárt. A Kubában érdekelt monopóliumok között vannak a legnagyobb tőkésdinasztiákhoz tartozó, a Rockefeller, az Astor és más, a State Departmentre és a Pentagonra közvetlen befolyást gyakorló óriási monopóliumok is. Az amerikai tőke uralma Kubában főleg két vonalon érvényesült: a megművelhető földterület, a nagy cukorvállalatok, s az olajfinomító üzemek jórésze az USA nagytőkéseinek birtokában voltak — másrészt az amerikai tőkések monopóliumot élveztek a külkereskedelemben. Az USÁ-ra esett az export 73, és az import 75 százaléka. Tizenhárom amerikai társaság mintegy 2 millió acre földdel rendelkezett Kubában, melyet a földreformtörvény végrehajtása során kiosztottak a földtelen parasztcsaládok között. Kemény kézzel járt el a kubai kormány az olajfinomítók esetében is. Az amerikai Texaco, az angol—holland Royal Dutch-Shell és az Esso— Standard vállalatok megtagadták a szovjet olaj finomítását, mire a kormány állami kezelésbe vette a szóbanfor- gó üzemeket. A kubai kormány gazdaságpolitikája érzékenyen érinti az amerikai tőkésköröket. Amerikának ugyanakkor politikai érdekei is fűződnek Kubához, s ezek veszélyeztetése talán még a gazdasági intézkedéseknél is fokozottabban oka a riadalomnak. Batista uralma Idején ugyanis a kubai diplomácia az amerikai külügyminisztérium függvénye volt, az ENSZ-ben a kubai delegáció az imperialista szavazógépezet jól olajozott kerekeként működött. A kubai forradalom ugyanakkor lelkesítő például szolgál Latin-Amerika elnyomott népeinek. A Le Monde című francia burzsoá lap megrettenve írja: „A fidelista lá2 egyre terjed minden irányban. A kormányok feje fölött összecsap a forradalmi- diákság és a néprétegek együttes agitációjának hulláma; még nem sikerült hatásos és tartós gyógyszert ta- lálniok a fertőzésre. A baloldali ellenzék és a szélsőbaloldal ellen kb. egy hónapja tartó megtorló intézkedések még fokozták az elégedetlenséget, amelyet az váltott ki, hogy Washington rákénysze- rftette a latin-amerikai országokra a kubai rendszert elítélő San José-i nyilatkozat aláírását. Tulajdonképpen e2 volt az október 26-án Salvadorban végrehajtott államcsíny fő oka, valamint azoké a zavargásoké, amelyek színtere e pillanatban Caracas”. Az Egyesült Államok tehát attól rettent meg, hogy a nyugati féltekére is behatol a szabadság, a népek önrendelkezési jogának szelleme. Ez ellen a „veszély” ellen vonultatja fel minden alávalóságra kész ellenforradalmi bandáit. Támadásuk azonban nemcsak a kubai nép hősiességén fog meghiúsulni, hanem azért is, mert célja ellentmond korunk fel- tartózhatatlan folyamatának: a gyarmati és félgyarmati rendszerek felszámolásának, a haladó eszmék győzelmének. Zilahi Judit ttlIlinillllllllllllllillillllllHHIIIINUIIIIIIIIIIII Rendkívüli állapot Dél-Koreában és Ceylonban Phenjan (TASZSZ). Á Koreai Központi Távirati Iroda Dél-Koreából érkezett jelentések alapján közli, hogy John Csang miniszterelnök és klikkje rendkívüli állapotot vezetett be az országban, hogy elfojtsa a délkoreai lakosság egyre fokozódó harcát az Egyesült Államok és a bábkormány ellen. A rendkívüli állapotot az április 17-től 20-ig terjedő időszakra rendelték el. Az az időszak egybeesik az április 19-i népi felkelés első évfordulójával. Ez a felkelés döntötte meg Li Szin Man uralmát. (MTI) Colombo (TASZSZ). A ceyloni kormány a Föderalist« Párt által a szigetország északi és keleti területein megindított „polgári engedetlenségi mozgalom” miatt kihirdette a rendkívüli állapotot