Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-05 / 55. szám
ISCÍ. március 5. SZOLNOK MEGYEI NEPL*\P 3 (Folytatás az 1. oldalról) ugyanis mintegy 10 ezer holddal csökkent megyénk szántóföldi területe. Jónéhány helyen elkótyavetyélik a földet. Túlzott nagyságú házhelyeket osztanak ki, nagy tér -letet hagynak ki a volt tanyák helyén és az útfenntartó vállalat is pazarlóan bánik a földterülettel. Csáki elvtárs hangsúlyozta: — Vessünk véget a termőföld pazarlásának. A továbbiakban a kukorica vetésterület növelésének fontosságáról szólott — Az előtervek szerint a közös kukoricaterület csökkent. Márpedig anélkül — hogy a kukorica vetésterületét ne növelnénk — az állat- tenyésztést. illetve a hústermelést sem lehet növelni. Még nincs késő. Javasoljuk tehát, hogy az új területeken — még a tavaszi kalászosok rovására is — kukoricát vessenek. Befejezésül a tavaszi munkák előkészítéséről beszélt Csáki elvtárs. — Nem úgy álltunk csatasorba, mint ahogy kellett volna. A traktorok szépen kijavítva állnak a gépállomások Udvarain, holott már rég a határban kellene lenniök. Sok Szolnok megyében a munkásosztály számaránya jóval kisebb, mint az ipari vidékeken. A lakosság túlnyomó többségét a termelőszövetkezetekbe tömörült parasztság teszi ki. A vezető erő azonban megyénkben is a munkásosztály. A párt által szabott követelmény is, hogy rendszeresen foglalkozzunk a munkásosztály helyzetével, életkörülményeinek állandó javításával. Éppen ezért a végrehajtó bizottság és szakosztályai is többször tárgyaltak arról. Az iparfejlesztés során a munkásosztály Szolnok me^ gyében többszörösére növekedett. A megye különböző területein 17 600 munkás dolgozik az iparban, építőiparban, a gépállomásokon és államai gazdaságokban. • Különösen jelentős számban élnek munkások Szolnokon, Martfűn és környékén, Jászberényben és Törökszentmik- lóson. Szolnokon 215 százalékkal, Jászberényben négyezerrel több munkás él, mint a felszabadulás előtt. Jelentősen megnőtt a törökszentmiklósi és martfűi munkások száma is. E számadatok azt igazolják, hogy Szolnok megye ipara is jelentősen fejlődött. Az állami, gazdasági vezető posztokon munkások, vagy a munkásosztályhoz hű parasztok és értelmiségi dolgozók vannak. A volt uralkodó osztály tagjai nem tölthetnek be nálunk semmiféle vezető funkciót. Az utóbbi években jelentősen változott a tanácsok ösz- szetétele is. 1954-ben a tanácsokban 9 százalék volt, 1961-ben 15 százalék a munkások aránya. . A párt-, az állami- és a gazdasági vezetés nálunk sokoldalúan akar támaszkodni a munkások véleményére. Üzemeinkben se legyen olyan intézkedés, amelyet előzetesen a munkásokkal meg ne tárgyaltak volna, és fel ne használnák helyes javaslataikat. Oláh elvtárs hosszasan eleVasárnap, március 5-én az alábbi városokban, községekben kerül sor a nőnapi ünnepségekre: Törökszentmiklósnn: Gál Gyula, a szolnoki rádió vezetője; Jászladány: Kökény István, az SZMT vezető titkára, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja; Jászkisér: Tassi János, a megyei pártbizottság munkatársa; Tiszar off: Muka Sándor, a megyei pártbizottság munka társa IS órakor; helyen — például a jászberényi járásban — alkalmas az idő és a talaj állapota is megfelelő a szántásra. Nem szabad ezzel a munkával késlekedni. — összességében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Szolnok megye termelőszövetkezetei tavaly megerősödtek, javult gazdálkodásuk színvonala és megteremtettük az előrehaladás jónéhány feltételét A kilátások nem rosz- szak, jó a kenyérgabona vetésé és minden alapunk megvan arra, hogy 20 százalékkal többet takarítsunk be, mint tavaly'. Éppen ezért javítsuk tovább a vezetés színvonalát és szerezzünk érvényt az intézkedéseknek. Ha a szövetkezeti tagok gazdái lesznek szövetkezetüknek és jobban bekapcsolódnak a munkába, mint tavaly, akkor az idei esztendő még sikeresebben alakul — fejezte be felszólalását Csáki István elvtárs. A megyei tanács tegnap reggel folytatta ülését. Az elnöklő .Karsai Mihály Oláh Györgynek, a megyei tanács vb. elnökének adta át a szót, aki a munkásosztály helyzetének javítására hozott határozat végrehajtásával foglalkozott. mezte a megye munkásainak életkörülményeit. A 'hároméves terv időszakában jelentősen növekedett üzemeinkben a névleges és reálbér. A havi átlagkereset az állami és szövetkezeti iparban a hét év előtti 864 forintról 1960-ban 1441 forintra emelkedett. Megszűntek a lényeges eltérések az egyes kategóriák között. Rendezték az alacsonyabb keresetű munkások fizetését. A megyei tanács végrehajtó bizottsága is számos intézkedést tett a bérek x-endezésével kapcsolatban. és fokozatosan csökkentette és csökkenti az egyes üzemek között meglévő bérfeszültséget. Helytelen lenne a munkás- osztály életkörülményeit csak a névleges bér szempontjából vizsgálni. Annál inkább is, mert jelentős futtatásokat kap ezenkívül á jutalmak, nyereségrészesedés formájában, s a szociális és kulturális területen is. A megye üzemeiben 1957-ben 18,8 millió forintot, 1960-ban 30,8 millió forintot fizettek ki nyereségrészesedés címen. A kereseten kívüli juttatások összege —* melyet nem borítékban osztanak ki —eléri a kereset 40 százalékát. Oláh elvtárs hangsúlyozta, hogy az életszínvonal további emelkedésének alapja a munka termelékenységének növekedése és az önköltség csökkentése. Bár ipari termelésünk jelentősen növekedett, az utóbbiakkal azonban még mindig sok a gondunk. . Az előadó a továbbiakban a kereskedelmi hálózat bővülésével és a fogyasztás emelkedésével foglalkozott. Itt nem lehet különválasztani a munkásosztály fogyasztását az egyéb kategóriákétól — mondotta. — A fogyasztás erőteljes fejlődésében azonban benne van a munkások fogyasztásának növekedése ás. Szolnok megye bolthálózatának forgalma 1957-ben Szolnok város: Csáki István, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának első titkára 15.30 órakor; Tiszaföldvár; Máthé László, a Néplap szerkesztőségének munkatársa; Rákóczifalva: Elek Lajos, a megyei tanács művelődési csoportvezetője 17 órakor; Abádszalók; Rontó Béla, a MOKÉP Vállalat igazgatója 18' órakor; Kunszentrnflrion: Váczi Sándor, a megyei párt- bizottság titkára 19 órakor tartja nőnapi előadását milliárd forintról. tavaly 2 milliárd forintra emelkedett. Nagyon jelentősen nőtt a vendéglátóüzemek forgalma is. Élelmiszerekben csak a hús- és tejellátásnál vagyunk szűkében. Itt nem lehet még az igényeket teljes egészében kielégíteni. ■ Ennek ellenére tavaly 20 százalékkal nőtt a húsfogyasztás az előző'évihez képest. Az 1957- es 34 804 hftttoJnc cs tejfogyasztás tavaly 66 795 hektoliterre emelkedett. Az iparcikk kereskedelemben főként a jobb minőségű és a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet növekedett. Ami egy-két évvel ezelőtt még luxuscikknek számított, ma már tömegcikké változott. 1957 és 1960 között néhány cikk kiskereskedelmi forgalma a következőképpen alakult: televízió 245-ről 1175 db-ra, kerékpár 10 000- ről 13 000 db-ra, a bútor forgalma 27 millióról 48 millióra, a bőrlábbeliké pedig 62 millió forintról 80 millió forintra emelkedett. A hároméves terv időszakában kétszázzal nőtt a kiskereskedelmi bo'tok száma Figyelembe vették, hogy elsősorban a munkáslakta területeken nyissanak új üzleteket. A munkásosztály igényeivel számoltak akkor is, amikor szabályozták a boltok nyitvatartásának idejét. Tizennyolc iparcikk-üzlet szombat délután, hat élelmiszer- bolt pedig vasárnap délelőtt is nyitvatart. A vb több intézkedést tett Szolnok város zöldségellátásának biztosítására. Oláh elvtárs javasolta, hogy ebben az évben is kössenek szerződést a termelő- szövetkezetekkel zöldségfélék szállítására. Meggyorsult a lakásépítés üteme. 1937-ben 1374, tavaly 1807 új lakást adtak át a megyében, 1960-ban 423 munkás kapott OTP-kölcsönt lakó- házépítésre. Az egészségügy fejlődéséről íiz előadó elmondta. hogy a hároméves terv időszakában Jászberényben 40 ágyas gyermekosztály, Szolnokon 35 ágyas gyermek- és 80 ágyas belgyógyászatiosztály és Karcagon 16 ágyas szemészeti osztály létesül. A második ötéves terv időszakában Karcagon új, 420 ágyas kórház épül. A végrehajtó bizottság több intézkedést tett az üzemek és a termelőszövetkezetek munkavédelméért. Több helyen uzerni fürdőket létesítettek és gépesítették a nehéz fizikai i munkát. Űj Védőberendezé- j seket szereitek fel és csők- : kentették a túlórák számát. í Oláh elvtárs hosszasan elemezte a munkásosztály kulturális helyzetét. Elmondotta, hogy az 1960—81- es tanévben — az előző évihez képest — tovább növekedett a középiskolákban a ihunkásszármazású tanulók száma. Ez az arány jelenleg eléri a 35,3 százalékot. Jelentős összegeket fordítottak a munkás művelődési otthonok felszerelésére, könyvállományának bővítésére. A megye üzemeiben 26 keskenyfilm- raozi működik és havonta 200—250 előadást tart. Oláh elVtárs beszámolójához sokan szóltak hozzá. Szinte valamenyien sürgették, hogy a vb tegyen erőfeszítéseket a kórházi ágyak 'zárnának növelésére. Mind- i -nyian elismerésüket fejezték ki a végrehajtó bizottságnak, hogv lelkiismeretesen foglalkozott a munkások életkörülményeinek megjavításával. Végül a tanács határozatot hozott, melyben felkéri a kormányt, hogy a karcagi 420 ágvas kórház építését még a második ötéves terv időszakában feje77*k be és az intézményt' adják át rendeltetésének. A megyei tanács megtárgyalta az 1960. évi községfej- lesztési tervek végrehajtásáról szóló jelentést és értékelte a kö7cé?fejlesztési verseny eredményeit. Ennek ismertetésére Innunk keddi számá- , ban még visszatérünk, \ ,A megyei tanács ülése 1,5 Oláh György elvtárs beszéde Nőnapi ünnepségek a megyében FELHÍVÁS AZ IFJÚ TRAKTOROSOKHOZ gépállomások. ÁLLAMI GAZDASÁGOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK IFJŰ TRAKTOROSAI! A Kommunista Ifjúsági Szövetség által szervezett ifjú traktorosok megyei tanácskozásán megvitattuk az elmúlt év szocialista munkaversenyének tapasztalatait. Megállapítottuk, hogy az ifjú traktorosok versenye jelentősen segítette a megye mező- gazdasági feladatainak végrehajtását. Elhatároztuk, hogy ebben az évben még lelkiismeretesebb munkával segítjük a termelékenység növelését, az árutermelés fokozását. Mi. a tanácskozáson résztvevő 170 ifjú traktoros vállaltuk,- hogy az 1961-es évben résztveszünk a gépállomások, az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek ifjú traktorosainak országos és megyei versenyében. KEDVES, FIATAL TRAKTORIST A BARÁTAINK ! Harcba hívunk benneteket, hogy a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok növény- termesztő ifjúsági munkacsapataival közösen biztosítsuk a magasabb terméseredményeket. Végezzünk mindannyian Kifogástalan minőségű talajművelő és növényápoló munkát. A gépek szakszerű karbantartásával. folyamatos üzemeltetésével biztosítsuk a gépi munkák gyors elvégzését, Tanuljunk ■ a különböző szaktanfolyamokon. Takarékoskodjunk az alkatrésszel, a kenő- és tüzelőanyaggal. Biztosítsuk a gépek maximális kihasználását, a két műszak bevezetésének segítségével. KEDVES BARÁTAINK! GÉPÁLLOMÁSOK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK ÉS TERMELŐSZÖVETKEZETEK IFJŰ TRAKTOROSAI! Dolgozzatok velünk együtt a máso- dik ötéves terv feladatainak megvalósításáért! AZ IFJŰ TRAKTOROSOK MEGYEI TANÁCSKOZÁSÁNAK RÉSZTVEVŐI Kertész János (Jászkisér), aki | Lenket Sándor (Kunmadaras) ZK—25-ös gépével 435 mű- IZK—25-ös gépével 424 műszaknormát teljesített. Juta-Iszaknormát ért eL Jutalma: lom: 1500 forint. 1 1300 forint Gaál József (Túrkeve), teljesítménye 415 műszaknorma, jutalma: 1000 forint. Állami gazdaságiak Fróna Mihály (Mezőhék). Éves tervét DT—413-as gépével 178 százalékra teljesítette, 16 000 forintos üzemanyag- és alkatrész-megtakarítás mellett. Jutalma: 1000 forint. Sinka Lajos (Mezőhék). Éves tervét DT—413-as gépével 177 százalékra teljesítette, megtakarított 34 500 forintot. Jutalma: 700 forint. Kiszely Béla (Palotási ’ÁG). Sz—100-as gépével éves tervét 158 százalékra teljesítette, 35 500 forintos megtakarítással. Jutalma: 500 forint. Traktoros fiatalok Gépá'.omási ifjú traktoros brigádok versenyében első és így a KISZ MB. vándorzászlójának tulajdonosa: A KISZ MEGHÍVÁSÁRA IFJŰ TRAKTOROSOK TANÁCSKOZTAK A NAPOKBAN SZOLNOKON. EZAL- KALOMMAL MEGJUTALMAZTAK A TAVALYI MEGYEI VERSENYBEN RÉSZTVEVŐK LEGJOBBJAIT. ÍME A. JÓK KÖZÜL IS A LEGJOBBAK. Samu László 23-fős brigádja, a Mesterszállási Gépállomáson. Tervüket 119,1 százalékra teljesítették. 25 000 forintos anyagmegtakarítás mellett, Gépállómásiakf. '*■ '/ J ■: ; Második Zilahi Antal 20-fős brigádja (Mesterszállás). Tervének 104 százalékos teljesítésével és 18 000 forintos anyag- és alkatrész-megtakarítással a KISZ MB. okleve- , lének tulajdonosa.