Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-29 / 75. szám

I 2 SZOLNOK MEGYEI NCPLAP 1961 március 29, A Laosz elleni amerikai intervenciós készülődésekről A szocialista országok együttműködéséről Szófia (TASZSZ) Pheng Phong Savan, a bé­kéért, semlegességért, nemze­ti egységért és függetlensé­gért küzdő laoszi bizottság elnöke, aki Delhiben részt vesz a Béke Világtanács ülésszakának munkájában, hétfőn nyilatkozott a Bolgár Távirati Iroda tudóstójának. Rámutatott, hogy a SEATO nyílt agressziót készít elő Laosz ellen. Ez pedig súlyos veszélyt jelent a világbékére — mondotta Pheng Phong Savan. Az Egyesült Államok és az agresszív SEATO-tömb részé­ről Laoszt fenyegető inter­venciós veszélyről szólva ki­jelentette: „Ha a SEATO úgy dönt, hogy nyílt agressziót kísérel meg Laosz ellen, az egész laoszi nép harcra kel hazája védelmében, mert szi­lárd elhatározása, hogy meg­küzd az agress erőivel.^ Pheng Phong Savan elíté­lően nyilatkozott az Egyesült Államok és a SEATO ama t" ’-.vétéről, hogy a Laosz elleni intervenciót a „kom­munista veszély” jelszava mögé rejtik. Az amerikai im­perialisták olyan bábok ural­mát szeretnék Laoszban, akik Kairó (MTI). Hétfőn foly­tatta munkáját az afrikai né­pek 3. konferenciája. Az Algériai Szakszerveze­tek küldötte, Abdelkader Maas, majd Kofi Tettegah, ghanai delegátus lépett az emelvényre. A kongói esemé­nyek következményeit és ta­nulságait elemezte. Lumum­ba meggyilkolásának gaztette — mondotta Tettegah — nemcsak a Kongó független­sége elleni gyarmatosító ösz- szeesküvésnek bizonyítéka, hanem annak is, hogy az imperialisták még véres pol­gárháború kirobbantása árán is folytatni akarják Afrika gyarmati kizsákmányolását. Kenya küldötte, Joseph Matheange pártja, a Kenyai Nemzeti Unió nevében kije­lentette: a határozatok, a Bangkok (MTI) Mint a Reuter jelenti, a SEATO mi­nisztertanácsa kedden má­sodszor is ö?s—ült a laoszi helyzet megvitatására. A nyugati hírügynökségek rámutatnak, hogy a laoszi helyzet általános értékelése után most a SEATO külügy­miniszterei egy közös határo­zat megszerkesztésén fára­doznak. A Reuter értesülése szerint Rusk a kedd reggeli ülésen bejelentette, hogy tájékozta­tást kapott Kennedy és Gro- miko tárgyalásairól. Az ÁP értesülése szerint az nmerir- il külügyminiszter ar­ra biztatta társait, hogy a Szófia (MTI). Magyar- ország felszabadulásának 16. évfordulója alkalmából hét­főn este Kolarovgrádban ün­nepi nagygyűlést rendeztek és ezzel megkezdődött azok­nak az ünnepségeknek a so­rozata, melyeken a baráti bol­gár nép országszerte megem­lékezik nagy nemzeti ünne­pünkről. Az ünnepi gyűlésen Todor Damjanszki, a városi pártbi­zottság titkára mondott be­szédet, majd a magyar nagy­követség nevében Léóerer nekik szolgálnak. Ezért nyil­vánítottak kommunistává mindenkit, aki a szabadsá­gért és függetlenségért küzd.” Pheng Phong Savan végeze­tül kifejezte reményét, hogy a békeszerető országok nem hagyják egyedül Laoszt. Thao Pheng, a laoszi tör­vényes kormány Hanoiba ki­küldött állandó megbízottja hétfőn tartotta első sajtóér­tekezletét Bejelentette, hogy Souvanna Phouma kormá­nya újból és nyomatékosan követeli: az amerikai impe­rialisták és lakájaik szüntes­sék be azonnal laoszi kato­nai intervenciójukat. Thao Pheng hangsúlyozta, a válság rendezésének egyetlen módja a nemzetközi értekezlet ösz- szehívása. Laosz képviselője konkrét tényeket sorolt fel az Egye­sült Államok, Thaiföld és a csangkajsekista ki’kk laoszi beavatkozásáról. A sajtóérte­kezleten az újságíróknak megmutatták a laoszi haza­fias erők által lelőtt repülő­gépeken talált okmányokat, például a pilóták személyazo­nossági igazolványait, napló- jepvzeteiket, térkéneket, to­vábbá repülőgépalkatrésze­szavak ideje lejárt. Afrika népei tudják, ami Kongóban történt, mindenütt megtör­ténhetik. A neokolonializmus új módszerekkel kísérletezik. Afrika népeinek meg kell ta- lálniok a legjobb harci esz­közöket e módszerek ellen. Arról beszélt, hogyan kell megteremteni Afrika gazda­sági egységét. Egyetlen afri­kai ország sem elég erős ah­hoz, hogy gazdaságilag szem­beszálljon az imperializmus­sal egymagában, éppen ezért igyekszik az imperializmus gazdaságilag megosztani Af­rikát. A libériái küldött 25 000 dolláros csekket adott át a konferenciának a felszaba­dító mozgalom céljaira. Az ülés a zanzibári küldött fel­szólalásával ért véget. Szovjetunió legutóbbi kezde­ményezése ellenére se enged­jenek merev álláspontjukból, hanem fogadjanak el olyan, korábban már amerikai rész­ről szorgalmazott határoza­tot, amely kilátásba helyezi a SEATO nyílt fegyveres be­avatkozását. Az ÜPl arról is hírt ad. hogy kedden összeült a thai­földi kormány is a laoszi helyzet megtárgyalására. A thaiföldi belügyminiszter az ülésen mondott beszédében a laoszi válság kiéleződését emlegette és megismételte az északvietnami csapatok állí­tólagos beavatkozásáról szóló kitalálásokat. Róbert nagykövetségi titkár üdvözölte a megjelenteket. Az egybegyűltek üdvözlő táviratot intéztek az MSZMP Központi Bizottságához. A gyűlés résztvevői távira­tot küldtek Münnich Ferenc­nek is, Kolarovgrád régi is­merőjének és barátjának. A nagygyűlés megkezdése előtt a magyar nagykövetség képviselője virágot helyezett el a Kolarovgrád főterén álló Kossuth Lajos szobor talpa­zatára, * v * két és lőszereket, amelyeken látható volt a jelzés, hogy amerikai gyártmányúak. Souvanna Phouma hétfőn fogadta az indiai nagyköve­tet és átadta neki válaszát Nehrunak egy korábban kül­dött üzenetére. A laoszi mi­niszterelnök ezenkívül rövid megbeszélést folytatott a csehszlovák nagykövettel, valamint az angol nagykövet­ség egyik titkárával. A ter­vek szerint kedden a kanadai és a lengyel nagykövettel ta­lálkozik. A Reuter washingtoni tu­dósítója Gromiko és Kenne­dy hétfői megbeszélését kommentálva arról ír, hogy washingtoni diplomáciai megfigyelők szerint fokozód­tak a remények a laoszi vál­ság békés megoldásának le­hetőségét illetően. Biztató jelnek tekintik a Pravda hét­fői cikkét is, valamint azt a tényt, hogy Lord Home angol külügyminiszter vacsorára hívta meg Souvanna Phou­ma laoszi miniszterelnököt. Apró Antal Bombay ban Bombay (MTI). Az Indiá­ban tartózkodó magyar kor­mányküldöttség vasárnap az Uj Delhitől 200 kilométerre fekvő Ágra városába látoga­tott el, ahol megszemlélte a híres Tadzs Mahalt. A magyar küldöttség hét­fő reggel repülőgéppel Bom- bay-ba utazott. A küldöttség két napot tölt India második legnagyobb városában. RANG UN (MTI). Csen Ji, a Kínai Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnökhelyet­tese és külügyminiszter, hét­főn Rangunba érkezett, ahol a burmai kormány fogadást rendezett tiszteletére. Egynapos rangú ni tartóz­kodás után Csen Ji kedden repülőgépen az indonéziai kormány meghívására baráti látogatásra Djakartába ér­kezett. HANOI (MTI). Ngo Dinh Diem, Dél-Vietnam diktáto­ra, akinek „elnöki megbíza­tása” április 13-án lejár, kü­lönböző fogásokkal akarja kikényszeríteni, hogy ne szenvedjen vereséget az ápri­lis 9-én tartandó elnökválasz­táson. , Ügynökei ellepték az orszá­got — jelenti az Űj Kína — és előre elkészített ‘„ajánlá­sok” aláírására kényszerítik a tanítókat és a közigazgatá­si alkalmazottakat, hogy azt a látszatot keltsék, a lakosság támogatja Ngo Dinh Diemet. Ezenkívül körmönfont ren­delet jelent meg, amelynek alapján elveszti szavazati jo­gát az a dolgozó, aki kényte­len munkaalkalom után ván­dorolni, mert „nincs állandó lakhelye”. A választási csalások szö­vevényes tervének sikeres végrehajtására „választási bizottságok’’ ügyelnek, — amelyeknek tagjai — mint ismeretes — Ngo Dinh Diem híveiből kerülnek ki. RANGUN (TASZSZ). Ked­den különrepülőgépen Ran- gunból Moszkvába repült New Win tábornok, a bur­mai hadsereg vezérkari fő­nöke és kísérete. Ismeretes, hogy N. Sz. Hruscsov szovjet kormányfő 1960-ban tett burmai látogatása során meghívta a Szovjetunióba Ne Win tábornokot. LONDON (TASZSZ). A bel­ga király megkezdte a kor­mányalakítási 'tárgyalásokat. Mint ismeretes, a vasárnap lezajlott választásokon a Ke­resztényszociális (katolikus) Párt nagy vereséget szenve­dett Politikai megfigyelők sze­rint a katolikusok végered­Megnyilt a Tanganyika függet­lenségét előkészítő értekezlet Dar Es Salam (MTI), Tanganyika fővárosában. Dar Es Salamban megkezdődtek a Tanganyika jövőjével fog­lalkozó tárgyalások. Az érte­kezlethez közelálló körök úgy vélik, a tárgyalások elhúzód­hatnak, mert a tanganyikai kormány a függetlenné váló Tanganyika, továbbá Kenya és Uganda államszövetségét akarja elérni, az angol kor­mány azonban nem támogat­ja ezt a tervet ÁTADTA MEGBÍZÓLEVE­LÉT A VIETNAMI DEMOK­RATIKUS KÖZTÁRSASÁG UJ MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETE Dobi István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke kedden fogadta Pham Thieu rendkívüli és megha­talmazott nagykövetet, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta meg­bízólevelét. Pham Thieu nagykövet és Dobi István a megbízólevél átadásakor beszédet mondott. Pham Thieu nagykövet­megbízólevelének átadása után a Hősök terén megko­szorúzta a magyar hősi em­lékművet (MTI) ményben koalicíós kormányt alakítanak majd a szocialis­tákkal együtt. Hírek szerint bevonják a kormányba a szo­cialista párt egyik vezérét, Paul-Henri Spaakot, a NATO volt főtitkárát is. LONDON (Reuter). A Lor­dok Háza hétfői ülésén elfo­gadta azt a törvényt amely­nek értelmében Sierre Leone nyugatafrikai angol gyarmat április 27-én elnyeri függet­lenségét. Minthogy a törvényt előzőleg az Alsóház már el­fogadta, most már csak a ki­rálynő jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy törvény­erőre emelkedjék. New York (MTI). A TASZSZ jelentése szerint az ENSZ-közgyűlés hétfő dél­utáni ülésén folytatták a kon­gói helyzet megvitatását Ako Adjei ghanai külügy­miniszter elégedetlenségét fe­jezte ki amiatt, hogy még mindig nem szűnt meg a bel­ga agresszió a kongói nép el­len. Hangsúlyozta, hogy a mobutista katonáknak az ENSZ-csapatok ellen intézett támadásai komoly mértékben csorbítják az ENSZ tekinté­lyét s hogy mindez az ENSZ politikai gyengeségét tanúsít­ja. A tananarivei értekezlet­ről szólva kiemelte, hogy ott nyíltan ismertették a Kongó szétdarabolásának elveit és olyan nézeteket fejtettek ki, amelyek egyáltalán nem kép­viselik a kongói nép érdekeit A ghanai külügyminiszter szerint a kongói hadsereget el kell szigetelni a politikától és át kell szervezni; fokozni kell az ENSZ tevékenységét és azt pozitív irányba kell terelni; haladéktalanul meg kell tiltani minden külső be­avatkozást; össze kell hívni a kongói parlamentet és szük­ség esetén új választásokat, vagy népszavazást kell tarta­ni az ENSZ ellenőrzése alatt; minden belga katonai és pol­Moszkva (TASZSZ). A Pravda keddi száma „Váll a váll mellett” címmel vezér­cikket szentel a 1 szocialista világrendszer erejének, a szo­cialista országok együttmű­ködésének. A vezércikk rá­mutat, hogy a szocialista vi­lágrendszer kérünk hatalmas mozgató ereje. A szocializmus — írja & Pravda nemcsak az emberek között hozott létre minőségi­leg új viszonyt a munka fo­lyamatában, hanem eddig is­meretlen, minőségileg új kapcsolatokat alakított ki ál­lamok között is. Valóra vált Marxnak az a jóslata, hogy az osztályellentétek megszün­tetésével megszűnnek a nem­zetek közötti ellentétek is. A politikai elszigeteltség, a nemzeti önzés helyét átvette a testvéri barátság, az őszin­te bizalom, a kölcsönös segí­tés. Az új társadalmi rend­szerben harmonikus kapcso­latba lépnek az egész szocia­lista világrendszer érdekei és a nemzeti érdekek. A szocialista országok kapcsolataiban — hangsú­lyozza a vezércikk — nem le­het helye egyenlőtlenségnek, konkurrenciáknak, aláren­deltségi viszonynak. A szocia­lista országok között nem le­het az az egyre mélyülő sza­kadék, amely a kapitalista világban az ipari hatalmak és a gazdaságilag gyengén fej­lett országok között tátong. Most, amikor a Szovjetunió Berlin (TASZSZ) A német szabadságadó 904. közölte a Német Kommunista Párt nyilatkozatát azzal kapcsolat­ban, hogy a Nyugatnémet Szövetségi Alkotmányjogi Bí­róság hatálytalanította az íté­letet A. Klemens egykori kommunista párttag ügyé­ben. A Szövetségi Alkotmány- jogi Bíróság — hangzik a nyilatkozat — e határozatá­val megállapította: ellenkezik az alkotmánnyal a kommu­nisták üldözése a Német Kommunista Párt betiltása előtt végzett tevékenységü­kért. Az alkotmányjogi bíróság határozata annak a harcnak gári személynek egy hónapon belül távoznia kell Kongó­ból. Omarlitfi, az Egyesült Arab Köztársaság képviselője hang­súlyozta, hogy a legutóbbi kongói események veszélyez­tetik a nemzetközi békét és biztonságot. A kongói ENSZ- parancsnokság bizonyos hibái — mint mondta — fonák helyzetet teremtettek, amely Lumumba törvénytelen letar­tóztatásával jogtalan elhur­colásával és végül szégyenle­tes meggyilkolásával érte el tetőpontját. Az EAK képviselője kije­lentette, hogy Kongó mind­addig nem lehet független, amíg Belgium folytatja kon­gói beavatkozását. Ezért első lépésként véget kell vetni a belga intervenciónak, elen­gedhetetlen, hogy felszámol­ják a gyarmatosítókat Kon­góban. Aguirre uruguayi küldött semmitmondó felszólalásával mentegetni próbálta az aljas gaztettekhez folyamodó gyar­matosítókat és kongói cinkos­társaikat. Az ukrán küldöttség veze­tője a közgyűlés figyelmébe ajánlotta a kongói nép ellen­ségeinek az ország széttago- lására irányuló próbálkozá­már belépett a kommuniz­mus általánosan kibontakozó építésének szakaszába, ami­kor egész sor testvéri ország fejezi be a szocialista társa­dalom építését) a szocialista rendszeren belül mind szoro­sabbak és sokoldalúbbak lesz­nek a baráti kapcsolatok. A kommunista- és mun­káspártok, a szocialista orszá­gok kormányai — állapítja meg a vezércikk — követke­zetes békepolitikát folytat­nak, síkraszállnak a külön­böző társadalmi rendszerű államok békés együttélése mellett, mindent elkövetnek, hogy megszabadítsák a né­peket egy újabb háború bor­zalmas csapásaitól. Minden eszközzel fokozzák a szocia­lista tábor erejét és védelmi képességét, minden szüksé­ges intézkedést megtesznek a népek biztonságáért és a béke fenntartásáért. Amíg nem valósul meg a leszere­lés, a szocialista országoknak a kellő színvonalon kell tar- taniok védelmi erejüket. A szocialista tábor — sza­bad, szuverén népek társa- pnzdasági és politikai közössége. E tábor országai kiépítik az emberiség számá­ra a jövőoe vezető utat. Le­nin szent útmutatását követe ve, váll a váll mellett, szoros egységben haladnak előre. Az eevség megtízszerezi a szocialista család erejét. Ez nrme+snt ás jövőbeli győzel­mei”«^ biztosítéka —* írja befejezésül a Pravda. eredménye, amelyet á de­mokratikus erők vívtak a Német Szövetségi Köztársa­ságban. A Német Demokrati­kus Köztársaságban és más országokban a nyugat-német­országi terror és a fokozódó fasizálódási folyamat ellen. A nyilatkozat követeli: ha­tálytalanítsanak minden olyan nyugatnémet törvényt, amely a hidegháború szítá­sát célozza, szüntessék meg az állampolgárok üldözését politikai nézeteikért, mond­ják ki semmisnek a Német Kommunista Párt betiltásá­ról szóló törvényt és bizto­sítsák a kommunisták számá­ra a parlamenti választáso­kon való részvétel jogát. sait A szégyenletes tanana­rivei színjátékkal — mondta — a belga és más gyarmato­sítók csapást szeretnének mérni nemcsak a kongói nép­re, hanem az egész afrikai nemzeti felszabadító mozga­lomra. Az Ukrán SZSZK külügy­minisztere példákat ismerte­tett Hammarksjöld szégyenle­tes kongói szerepéről és ki­emelte, hogy Ukrajna kormá­nya nem hajlandó őt az ENSZ főütkáraként elismer­ni. Befejezésül több intézke­dést sorolt fel a kongói ka­tasztrófa megakadályozására. Dadet kongói (Brazzaville) küldött, az ülés utolsó szóno­ka rágalmazó kirohanásokra ragadtatta magát a független afrikai államokkal, köztük Guineával és a Mali Köztár­sasággal szemben. Guinea képviselője a válasz j -gán fel­szólalt és kijelentette, hogy az előtte felszólaló szavai után ítélve már senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy a gyarmatosítók valóban „nagy munkát végeztek” Afrikában. Az ülés, magyar idő sze­rint, kedden hajnali 0.17 óra­kor ért véget. A közgyűlés kedden, ugyancsak magyar idő szerint, este 9 órakor foly­tatja a kongói vitát Az afrikai népek 3. konferenciája A SEATO külügyminisztereinek tanácskozásáról Ünnepségek Bulgáriában Magyarország felszabadulásának 16. évfordulója alkalmából HiifiiiiiiiiuiiiuiuiumuumimuiiiiimiiiiiiiimiiiiiiimiNitimHiiHmimimiiiHtifiiimHiH Külföldi események SOROKBAN A kongói helyzet az ENSZ- közgyűlés előtt I ' fl Német Kommun:sla Pari Központi Bizottságának nyilatkozata

Next

/
Thumbnails
Contents