Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-29 / 75. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOUETEKJL SZOLNOK megyei wééUaét A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA XII. Évfolyam, 15, szám. Ara 50 fillér 1961. március 29* szerda. Április 4-re készülnek Megyénk ipari üzemeiben új lendületet kapott a fel* szabadulási munkaverseny. A vállalatok munkásai párt és röpgyűléseken, termelési tanácskozásokon megbeszélték azokat a lehetőségeket, amelyek kiaknázásával teljesíteni, illetve túlteljesíteni tudják első negyedéves tervüket. A szokásostól eltérő hóvégi hajrá A vegyiművek dolgozói az utóbbi időben évről évre, hónapról hónapra ütemesen teljesítették tervüket. így történt ez januárban is. — Februárban azonban váratlanul az 1-es kontaktkemence meghibásodott. A három napos kiesés miatt februári tervüket az üzemrész dolgozói 220—230 tonna lemaradással zárták. A vállalat vezetősége támogatta a munkások erőfeszítését. Jelentős műszaki intézkedéssel — új kemence üzemeltetésével — segítette a szocialista versenymozgalmat. Ä kénsavgyáriak erőfeszítését siker koronázta. Míg március 17-én tervüket csak •7 százalékra, 18-án már 102 százalékra, 27-én pedig 119 százalékra teljesítették. — A verseny eddigi tapasztalata arra enged következtetni, hogy a vállalat dolgozói március 31-re befejezik első negyedévi tervüket 135 kiváló dolgozót avatnak Ä megye ipari üzemeihez hasonlóan az építőipari vállalatnál is új lendületet kapott a szocialista munkaverseny — jelentette tudósítónk. f,Dolgozóink főként a termelékenység növelésére, a munka minőségének javítására és az építkezések időtartamának csökken'1 lsére törekszenek. Április 4-re több építésvezetőség dolgozói értékes munkaverseny r3laján- V t tettek. Tekintettel a közelgő ünnepre, az öcsödi 3 tantermes iskola építői párosversenyre hívták a karcagi iskola építésén dolgozókat. Vállalták, jóval határidő előtt — május 1-re — tető alá hozzáK az épületet és a betonozási munka nagyrészét elvégzik. Szolnokon a Sólyom és a Magyar utcán épülő lakások dolgozói versenyeznek egymással, hogy melyikőjük tud nagyobb eredményeket felmutatni az anyagtakarékosságban és az építkezési időtartam csökkentésében” — írja. Április 1-én Szolnokon, Karcagi n és Jászberényben ünnepelnek az építők. Ez alkalommal a vállalat 135 munkásét jutalmazzák kiváló oklevéllel és jelvénnyel, Illetve 1—2 heti munkabérének megfelelő pénzösszeggel. Egyhetes ünnepi műszak A szdlnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat munkásai — anyaghiány miatt — januári tervüket csak 50 százalékra teljesítették. Az első negyedévre tervezett 39 keltetógép gyártását csak februárban kezei ték el. A vállalat munkásai termelési tanácskozásukon elhatározták, hogy a munka jobb megszervezésével törlesztik adósságukat Ennek érdekében április 4-re, hazánk felszabadulásának 16. évfordulójára egyhetes ünnepi műszakot Indítottak. A forgácsolóműhely dolgozói vállalták, hogy a szerelésekhez szükséges alkatrészeket határidő előtt 3—4 nappal elkészítik. A szocialista munkaversenyben eddig a motorjavító részleg dolgozói érték el a legjobb eredményt. Előreláthatóan március végéig 200 Zetor és 81 DT traktor motorjának felújítását végzik el. Ezzel a zetorjavítási tervüket 150, a DT-ét pedig 115 százalékra teljesítik. A lakatosműhely dolgozói is március 31-ig legyártják a tervezett 30 keltetőgépet. Ebből huszonkettőt megyénkben helyeznek el. Az első keltetőgép próba- üzemeltetésére ma délelőtt kerül sor a szolnoki keltetőállomáson. Tervszerűen április 4-én megkezdik a szalagszerű javítást V MÁV járműjavító vállalat dolgozói — írja levelében üzemi tudósítónk — március 8-án megtartott röpgyűléseken, termelési tanácskozásokon elhatározták, hogy április 4-ét felszabadulási műszakkal ünnepük. Vállalták, hogy első negyedéves tervüket határidő előtt teljesítik és megteremtenek minden műszaki feltételt, ami szükséges a teherkocsik szalagszerű javításához. A zord időjárás ellenére jő ütemben halad a csarnok építése. Az építési munkában kiemelkedő eredményt ért el 13 társával Holló István hegesztő brigádja. Előreláthatóan áprüis 1-re befejeződik a tetőszerelési munka és elvégzik a szerelőcsarnok betonozását — írja tudósítónk. niiiiiiiiiiiimiiiiimiimiiiiiimiimniiiiiHiiit N. Sz. Hruscsov fogadta Kádár Jánost és dr. Münnich Ferencet Moszkva (MTI). N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden fogadta Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát és dr. Münnich Ferencet, a forradalmi munkásparaszt kormány elnökét, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjait. A találkozó baráti, szívélyes légkörben zajlott le. Megkezdődött a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülése MOSZKVA (TASZSZ). Moszkvában kedden megkezdődött a Varsói Szerződésben résztvevő államok Politikai Tanácskozó Testületének ülése. (MTI) GAZDAG, SZÍNES műsor Szolnokon az ünnepeken Az április 4-i ünnepségek bevezetője az április elsejei rendezvény lesz. A város különböző pontjairól fáklyás vegyes staféta érkezik este 19 órakor a Tisza Szálló slőtti emlékmi. -öz. Ott E'hari László, a KISZ városi bizottságának titkára rövid beszédben üdvözli az ünnepség résztvevőit. Másodikén, vasárnap már délelőtt 9 órakor megkezdődik a mozgalmas élet, a kulturális seregszemle keretében a színjátszók és szavalok városi bemutatójával. Tíz órakor olimpiai bajnokok részvételével a Szigligeti Színházban fr’-mb Vóási dísztornát rendeznek. — Ugyancsak ebben az időpontban lesz a Koltói úti színházteremben ifjúsági .-mve- títés. 12 óra 30 ?rckor érkezik Szolnokra, a színház mellett lénő emlékműhöz az országos hála-staféta, amely a maryar fiatalok üdvözletét viszi a Szovjetunó Délután 15 órakor a labdarúgás kedvelői a Szolnoki MTE és Szarva III-as mérkőzését láthatják. Április 3-át a programkészítők meghagyták a locsol- kodóknak. Április 4-én délelőtt 9 órakor a Szigligeti Színházban lesz díszünnepség, ahol Árvái István elvtárs, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja mond ünn.ni beszédet felszabadulásunk 16. évfordulója alkalmával. Tíz órakor a színház melletti és a temetőbeli emlékműveket koszorúzzák meg az üzemek, hivatalok képvise lői. Egy órával később .aun- kásőrök és honvédségi dísz századok a Hősök terén állt emlékműre helyeznek koszo rút. A városi pártbizottság kéri a város lakosságát, hogy mindenki segítse a város ünneplőbe „öltöztet''•ét” is. Lo bogózzák fel a házakat, a középületeket Tizenötödször is élüzem a Tisza Cipőgyár Szombaton veszik át a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlóját A martfűi Tisza Cipőgyár kollektívája szombaton veszi át az 1960-ban végzett jó munka jutalmaként a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlóját Ez alkalommal többen megkapják a kiváló dolgozó jelvényt, s a legjobbak közt 194 000 forint jutalmat osztanak szét. A cipőgyáriak most nyerték el tizenötödször az élüzem címet. Minderre elsősorban gazdaságos termelésükkel és a termelékenység számottevő fokozásával szolgáltak rá. Egy évvel ezelőtt még irreálisnak tartották azt a követelményt, hogy termékeiket 10,4 százalékos haszonnal állítsák elő. Ennek ellenére mindent megtettek a termelési költségek csökkentéséért, így például önköltségcsökkentési brigádokat szerveztek és nagy gondot fordítottak az újító mozgalomra. Az eredmény nem is maradt el. Az önköltségcsökkentési brigádok munkája nyomán 7 millió forintot nyert a vállalat. Az újító mozgalom is szépen fellendült, s egy év alatt mintegy 6 millió forintot hozott. Tavaly — az 1959. évi szinthez viszonyítva — értékben mérve, 16,1 százalékkal növelték a termelékenységet. Mindennek eredményeként a vállalat nyeresége elérte a 80 millió forintot mintegy 22 millió forinttal szárnyalva túl az előirányzatot. Az ilyen jó munkának köszönhető, hogy most 5 millió forintot osztanak nyereség- részesedésként. Ez átlagosan 23 napi fizetésnek felel meg. Az üzem törzsgárdájához tartozók azonban még ennél is többet kapnak. A vállalatve- zetőség ugyanis a régi dolgozók iránti megbecsülését kifejezésre Juttatja azáltal is, hogy a nyereségrészesedés szétosztásánál előnyben részesíti azokat, akik huzamosabb ideje dolgoznak a cipőgyárban. , De nemcsak a nyereségrészesedés, hanem egyebek miatt is figyelemreméltó a cipőgyáriak múltévi munkája. Tavaly 1185 000 pár láb- beüvel gyártottak többet, mint 1959-ben —> jelentős mértékben növelve ezáltal a választékot. Termelésük kedvezően hatott ki a külkereskedelmi mérleg alakulására is. Export tervüket 500 000 pár lábbelivel teljesítették túL A Külkereskedelmi Minisztérium honorálja is tevékenységüket. Lehetővé teszi számukra, hogy Nyugat-Né- metországból mintegy 6,5 millió forint értékben gumi- gyári berendezést (úgynevezett mixert) vásárolhassanak. Szombaton a nyereségrészesedés és a jutalmak átvételékor gondoljanak arra az üzem dolgozói, hogy a tavalyi eredmények biztató alapot teremtettek az idei munkához, s a termelékenységi és egyéb mutatók valóravál’tásá- val — jó hírükhöz méltóan — az idén is kimagasló termelési sikereket érhetnek el. „Ez már az ember űrrepülésének főpróbája“ Párizs A Párisién Libéré rajzokkal, fényképfelvételekkel illusztrált cikkében kiemeli, hogy a szovjet tudomány és technika továbbra is az élen jár az űrkutatásban. „Teljesen világos — írja —, hogy az oroszok jelentősen megelőzték az amerikaiakat és a szputnyik kabinjában már most fel tudnának küldeni embert a világűrbe. Az oroszok a hordozórakéták teljesítményét illetően az első helyen állnak és módjukban van, hogy egyre nehezebb, bonyolultabb és pontosabb apparátusokat bocsássanak fel a világűrbe". Az Aurore felhívja a figyelmet az ötödik szputnyik- űrhajó hatalmas súlyára és irányító gépezet pontos működésére. „Már nem lehet kételkedni abban, hogy az oroszok teljesen készen állnak az ember űrutazására” — ezekkel a szavakkal jellemzi a Figaro a szovjet űrkutatás újabb vívmányát. — A „Zvezdocska” megnyitotta az utat az ember előtt a világűrbe — írja a Li- bération. — Az utóbbi fél hónapban a Szovjetunió kétszer küldött fel a Föld köré űrhajókat, amelyek azután visz- szatértek a Földre a megadott térségben. Az az érzésünk, hogy ez már az ember űrrepülésének főpróbája. Az Humanité is kijelenti: — A rendszeres űrutazások küszöbén állunk. Hamarosan elhangzik a jel az ember űrhajózására. Róma «— Üjabb kozmikus kísérletükkel a szovjet tudósok még egy lépéssel vitték közelebb az emberiséget az űrrepüléshez — írja Messaggero. A Corriere della Sera megállapítja: „A legutóbbi szovjet kísérletek sikere arra enged következtetni, hogy már kidolgozták az űrhajók irányításának rendszerét és minden készen áll, hogy az ember is beszállhasson aZ űrhajó kabinjába”. London A Daily Telegraph tudományos szakértője ismerteti az eddigi szovjet1 űrhajózási sikereket, s kiemeli, hogy a? j oroszok már ma is embert I küldhetnének fel a világűrbe. ! Etekintetben — írjá — az amerikaiak esélyei sokkal 1 gyengébbek: messze lemaradtak az oroszok mögött. Még ha nem is szenvednek további kudarcokat Cape Canaveralban, több mint egy évig tartana, amíg az amerikaiak embert tudnának kilőni. Bukarest A Rominia Libera megállapítja, hogy a Szovjetunióban nagy munka folyik az ember űrrepüléséhez szükséges műszaki feltételek biztosítására. A rakéta működésének pontossága, ereje és működési időtartama nagyértékű teljesítmény, amely biztosítja az ember űrrepülésének feltételeit. A Ganz Vagongyár megrendelésére az idén többezer Diesel motor alkatrészt készítenek a Jászberényi Aprítógépgyárban. Képünkön az egyik szocialista munkabrigád cím elnyeréséért küzdő kollektíva vezetője, Mag öcs Imre esz- l tergál Mái LÁNYOK Mindig ott» ahol leginkább kell Miért nincs elég forint?