Szolnok Megyei Néplap, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-09 / 34. szám
I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ÍS6L fcönár ft Héttagú elnökség a Szolnoki Dózsa úszó- és vízilabda szakosztályának élén Mintegy nyolcvan vezető, játékos, versenyző, sportba- rát gyűlt össze a minap a BM szolnoki csónakházában, hogy értékelje az úszó és vízilabda szakosztály 1960. évi munkáját és megválassza az új vezetőséget az 1961. évre. A gyűlésen jelen volt Ráday Imre a Dózsa BM sportosztályának képviselője, a Megyei TSTrt Rátfai József főelőadó, a, Megyei Üsző Szövetséget Kocsis Gyula képviselte. Tóth Miklós megnyitó szavai után Vágó Ervin szakosztályvezető tartott beszámolót. A közel egyórás beszámolót az önkritika jellemezte. Először az elért eredményeket ismertette. A vízilabda csapat az OB I-ben harmadik, az olimpiai kupában 7. helyezést ért el. A Népköztársasági Kupa elődöntőjéből pedig kiesett. Az ifjúsági együttes a Budapest ifjúsági bajnokságban 8. lett. Mint hangoztatta Vágó Ervin az OB I-ben elért harmadik hely nem rossz. Ennél azonban még nagyobb eredmények elérésére is képes lett volna a csapat, ha nem alakult volna ki rossz viszony az edző és játékosok között. Vértessy József nem volt elég határozott, a hibákat eltúlozta. — Taktikailag sem tudta felkészíteni a csapatot és ennek az lett a vége, hogy a játékosok bírálták az edző munkáját. De hibás volt a vezetőség is, mert nem intézkedett idejében, hagyta, hogy a fennálló viszony egyre jobban elmérgesedjék. — Nem tartottak szakosztályi értekezleteket, nem foglalkoztak egyénileg a játékosokkal, így aztán megbomlott a csapat egysége. Egye- . sek sportszerűtlenül éltek, sőt akadt olyan játékos is, aki mérkőzés előtt felöltözött és nem játszott. Helytelen volt az is, hogy az FTC elleni mérkőzésen az első kapott gól utón nem játszott az együttes teljes erőbedobással. Természetesen nemcsak a hibák jellemezték a múlt évet, hanem eredményekről is lehet beszélni. így például Hasznos II. István, Koncz István, Brinza István, Ku- czora Ferenc nemcsak sportbeli ' játékukkal tűntek ki, hanem munkahelyükön is derekasan helytálltak. Beje-, lentette a szakosztályvezető, hogy a vízilabda-csapat új játékossal erősödött, a 18 éves Szabó János szentélyében, aki a Bp. Spartacusnak volt játékosa és állandó .tagja az utánpótlás válogatottnak. Az, úszó szakosztály munkáját értékelve megállapította a beszámoló, hogy a tavalyi év nagyszerű eredményekkel zárult. A Magyar Üsző Szövetség által nyilvánosságra hozott minőségi pontverseny értékelése alapján a Szolnoki Dózsa szakosztálya országos viszonylatban a tizenkettedik, a vidéki pontversenyben pedig a negyedik helyet foglalja el 1264 ponttal. Ennek az ered ménynek az értékét növeli az, hogy míg az 1959-ben szerzett 342 pont zömét felnőtt versenyzők — Kanizsa, Kuczora, Hasznos II. — szerezték, ők 1960-ban csak egy versenyen indultak. Különösen örvendetes, hogy az úszók többsége gyermek, újonc és serdülő korcsoportokba tartozik. Megjelölte a további feladatokat, mely szerint az úszókat be kell] nevezni az országos csapat- bajnokságba, tovább kell javítani a szocialista sportszellemet, tömegesítéssel még több versenyzőt kell nevelni. k Sajnos, a sikerek mellett 'sportszerűtlenségek is előfordultak, mert egy női versenyzőt egy évre el kellett tiltani, egy ifjúsági játékost pedig az iskolából is kizártak. Ennek játékjogát felfüggesztették. A beszámolót hozzászólások követték. Tóth Miklós százados, a BM szakvezetés és a pártbizottság segítségét méltatta. Szőke József főhadnagy KISZ csoportok alakítását javasolta. Szántó István alezredes örömmel nyugtázta a sok fiatal jelenlétét. Rátfai József sok sikert kívánt az új idényben. Szarvas András több köpenyt kért az úszók számára és női öltözőt a Damjanich uszodába. Kocsis Gyula támogatásáról biztosította a Dózsát. Boros Ottó egyetértett a beszámolóval, ígéretet tett, hogy támogatják az új edzőt. Czapkó Miklós edző örömtől meghatott szavakkal emlékezett meg a fogadtatásról. Ráday Imre pesszimistának találta a beszámolót, szerinte inkább pozitív volt az elmúlt év munkája, mint negatív. A hozzászólások után jutalmazások következtek, — majd a régi vezetőség lemondott. Szünet után az eddigi szokástól eltérően nem szakosztályvezetőséget, hanem elnökséget választottak az úszó- és vízilabda szakosztály élére. Az elnökségben a következők kaptak helyet: Kéri Barna, Vágó Ervin, Kosztolnyik Béla, Czapkó Miklós, Kanizsa Tivadar, Boros Ottó és Csontos Gábor. Az elnökség elnöke Kéri Barna, elnökhelyettes Vágó Ervin lett. — P. I. — Munkában a Megyei Kézilabda Szövetség A Megyei Kézilabda Szövetség a téli időszakot igyekszik minél eredményesebben kihasználni a tavaszi idényre való felkészülésére. Ennek érdekében társadalmi edző- és játékvezetői tanfolyamot szerveznek. Az előadások mindkét vonalon március első felében kezdődnek. Akik hivatást éreznek magukban kézilabda társadalmi edzői, vagy játékvezetői megbízatásra, személyesen a Megyei Testnevelési- és Sport Tanácsnál (megyei tanács), vagy írásban a Megyei TST-hez küldött és a Megyei Kézilabda Szövetségnek címzett levélben jelentkezzenek. A Mezőtúri MAFC labdarúgó csapata edzömérkó- zést tart ma, csütörtökön délután 2 órakor a mezőtúrt pályán. Ellenfele a Békés megyei bajnokság előkelő helyén álló Békés- szentandrási Hunyadi csapata lesz. ÉPÍTSÜNK családi hazat Földszintes 2 szobás négyférőhelyes, étkezőteres lakóház közmű nélkül. Tervező: Borostyánkőy László. Alapadatok: Talajviszonyok: II. o. Válaszfalak: 6 és 10 cm vastag válaszfallap. Födémszerkezet: vasbeton- gerenda+béléstest. Tetőszerkezet: rácsos koracél. f-{4L-420 ÍÍ^=iEr5Í2yg/ Műszaki adatok: Mérték- egység szám Ossz. beépített térf. ms 320.67 össz. lakás alapter. ma 66.88 A megoldás jellemzése: Szerkezeti kialakítás: kö- zépfőfalas. MOT. I. 1—58/59 parketta es Burkolatok: mozaik. Ajtók, ablakok: fa. Homlokzatképzés: kőporos dörzsölés. Gépészeti berendezések: Vízellátás: csatornázás nincs. Kiegészítő adatok: Az épület vályogtéglafalas (45 cm) megoldásban is elkészült. A tervdokumentációrészei: 16 db építészi terv. 2 db gépész terv, 1 db statikus terv. Alapozás: úsztatott kő. Körítőfalak: kisméretű tömör tégla és A. j. magasított i üreges tégla. Ma a Vörös Meteor—Egyetértés alakuló gyűlése Szolnokon A Szolnoki Vörös Meteor SE ma délután tartja taggyűlését a Ságvári Endre Művelődési Otthonban 17 órai kezdettel. Itt történik meg egyben a Vörös Meteor- Egyetértés SE alakulása is. Ezúton is kérjük az egyesület tagjait és mindazokat a sportbarátokat, akik érdeklődnek a Szolnoki Vörös Meteor SE munkája iránt, hogy minél nagyobb szárúban jelenjenek meg a taggyűlésen. Villamos berendezés: van. Gázellátás berendezése: nincs. Fűtés: cserépkályha. Szellőzés: közvetlen és kürtőkkel. Főbb építési anyagok: Mérték- össz. egység menny, terméskő m> 10.— kisméretű tégla 1000 37.— A. j. ür. tégla • 1000 12.7 6 cm válaszfal 1000 0.62 bányahomok m3 20.— folyami homok m3 1.— kavics m3 36.— égetett mész q 30.— cement . q 60.— szigetelő lemez ma SS.— Szolnok megyei filmszínházak műsora Február 9—18-ig: Abádszaiók »—10 Szent Péter esernyője «“ Kall—12 Az utolsó és az első nap — Ka. Matiné 12. Bogáncs Besenyszög 10—12 Nincs kegyelem =* M Matiné 12. A barlang titka Cibakháza 10—12 Fatima — Kn. Matiné 12. Zója Fegyvernek 9—12 A rövidnadrágos ember »a M Matiné 12. Akkor karácsonykor Jánosbida 9—10 Alázatosan jelentem — í* 11—12 A mesterdetektlv — 1# Matiné 12. Kati és a vadmacska Jászalsószentgyörgy 9—10 Vörös kocsma — 18 11—13 Alázatosan jelentem — W Matiné 12. Hosszú az út hazáig Jászapáti 9—12 Az arcnélküli város — u Matiné 12. Igor és társai JászárokszáUás 9— Naplemente előtt 7- 14 19—12 Egy tiszta szerelem története, 18 11—12 A két szeleburdi (ifjúsági) Matiné 12. Fekete zászlóalj Jászberény Lehel 9—12 Serdülő lányom — 14 Matiné 12. A boldogság vasárnap jön Jászberény Déryné 9—12. Római vakáció — 14 Jászdázsa 9—10 A mesterdetektlv — lg 11—12 Vörös kocsma — 18 Matiné 12. Az utolsó felvonás Jászfényszaru 10—12 Ellopták a hangomat “» l! Matiné 12. A harag napja Jászjákóhalma 10—12 Lány a viharban *• 18 Matiné 12. Három • csillag Jászkisér 9—10 Sport és szerelem “ 19 11—12 Légy boldog Irina — 10 Matiné 12. A fiú Jászladány 9—12 Hüvelyk Matyi — Kn Matiné 12. Főnyeremény Kenderes 10—12 Katonaszív — Kn. Matiné 12. Cimborák Kengyel 10—12 ítélet magánügyben «- lé Matiné 12. Kémek a Tiszánál Kisújszállás 10—12 Oz, a csodák csodája — Kn. Matiné 12. Botocskám üssl Kunhegyes 9—12 Fapados szerelem — M Matiné 12. A Fecske küldetése Kunmadaras 10—12 Hely a tetőn — 18 . 10—11 Léglpösta (Ifjúsági) Matiné 12. Gombaházikó Kunszentmárton »—10 Bakaruhában — 14 11—12 Szökés a szigetről «“ U Matiné 12. Kaland a vonaton Mezőtúr Béke 10—12 Fel a fejjel — 19 Matiné 12. Álmatlan évek Mezőtúr Dózsa 9—12 Az el nem küldött levél ■» M Matiné 12. 39-es dandár Mezőtúr Szabadság 9—12 Zápor — 14 Öcsöd 10—12 A próba folytatódat *» te Matiné 12. Miska kalandjai Rákúczlfalva 9—10 Liliomfi — Kn. Matiné 12. Életem árán Szolnok V. Cs. 9—12 A szeviUai borbély “ Kn. Matiné 12. Rendkívüli történet n. Szolnok Tisza 9—15 Babette háborúba megy —■ 14 Szolnok MÁV 10—12 Különleges megbízatás — 19 Tltzaföldrár 19—12 A Fekete-tenger lánya <— Ka Matiné 12. Fantasztikus utazás Tiszafüred 9—12 Foma Gorgyejev — 14 Matiné 12. Ha a világon mindenki, sí Tiszákon 11—12 A rászedett udvariéit — Ka Matiné 12. Nyomok a hóban Tőrőkszentmiklós 9—12 Isten után az első — 14 »—10 A barlang titka (ifjúság® Matiné 12. Botcsinálta sofőr Túrkeve 9—12 .Kihívás — 14 Matiné 12. !Az elveszett1 nyom '* ••••' TTJszáeá 9—12 Légy Jó mindhalálig r- Kn. Matiné 12. Sanghaj! professzor Karcag 9—12 A kör — 10 Matiné 12. A csend világa 10=10 éven alul nem ajánlott! l8=Csak 18 éven felüBefcnek' 14=14 éven alul nem ajánlott! Kn.=Korbatár nélkül, (apróhirdetések) 1 db térfogatszámítás. 1 db költségvetés. • Szabadonálló beépítési környezetben közmű nélküli területen építhető családi lakóház. Mint ilyen, megépítését különösen falun és a város külső részein ajánljuk. A tervezett két nagyméretű szoba négytagú családnak is kényelmes lakáskörülményeket biztosít. Az étkezőhelyiségnek a főzőkonyhákkal való leválasztása a korszerű konyha követelményét elégíti ki. CSALÁDI ház eladó. Érdeklődni lehet: Csábi Flóriánná, Ojszász, Esze Tamás utca 2. SZOLNOK belterületén beköltözhető házrész eladó. Szolnok, Sütő út L NÉGYSZOBÁS, összkomfortos ház, 3 szoba beköltözhetőséggel eladó. Szandaszöllősön; 1800 n-öl szőlő, gyümölcsös, kisebb gazdasági épülettel, esetleg bérbeadó. Érdeklődni: Szolnok, Jókai utca 14. EGER-patkány és rovarirtást eredményesen végzünk. Díjtalan árajánlat. Községgazdálkodási Vállalat, Kecskemét, Deák tér 4. ELCSERÉLNEM egy szoba, konyhás lakásomat belterületi kétszobásért. Csorna János Szolnok, Ságvári körút Q épület. Jű karban lévő 125-ös Csepel motorkerékpár eladói Tószeg, Sütő üzem. Termelőszövetkezetek! Állami Cazdaságok! Vessenek koptatott takarmányrépamagot ! mert: gyorsan és biztosan kel, egyenletesen vethető, az eddig használtvetőmag fele elegendő, a répa kezdeti fejlődése erőteljesebb, az egyelés sokkal könnyebben végezhető. Egy kg koptatott takarmányrépamag ára 28.60 Ft. Megrendelhető: a Mezömag Vállalat megyei Kirendeltségeinél. K a p h a tó: a földművesszővetkeze- teknél és a vetőmagboltokban. KOPTATOTT MAGGAL könnyebb, olcsóbb és eredményesebb a répatermelési ELADÓ teljesen új# cséhsűováx gyártmányú süllyesztett varrógép. Szolnok, Rákóczi üt 21. VASESZTERGÁLYOS, marós és vlllanyhegesztő szakmunkásokat vesz fel a Vízgépészeti Vállalat kunhegy esi üzeme. Jelentkezés személyesen) Kunhegyes, Kossuth u. í alatt. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük, műn- kásszállást biztosítunk. ELADÓ könyvelt, könyvtárát előnyös áron megvásároljuk február 14-én a szolnoki könyvesboltban. Készpénzzel fizetünk. VIZSGÁZOTT szakácsnő elhelyezkedne üzemi konyhába is. Cím a Kiadóban. SZOLNOK és Vidéke Kört, éti Földművesszövetkezet értesíti a lakosságot, hogy FÜSTÖLT- ÁRUT, ZSÍRT és SZALONNÁT vásárol. Bővebb felvilágosítást a fóldmüvesszövetkezet felvásárlója nyújt a központi Irodában Szolnokon, Beloiannisz u. 84. sz. alatt. LEGALÁBB 5 éves gyakorlattal rendelkező általános motorszerelőt keresünk felvételre. Lakást biztosítunk. Felvétel esetén . útiköltséget térttünk. Fizetés megegyezés szerint. Személyes Jelentkezés. Vörös Október Mg. termelőszövetkezet. Mezőtúr. A NAGYREVI Haladás Tsz-nél nád kapható. Érdeklődni lehet a helyszínen. MOZAIKLAPOK szép mintákkal megrendelhetők Molnár Sándor Tlszaföldvár. Hirdetmény I Közhírré teszem, hogy Szandaszöllős községi tanácsa az 1961. évi január 13-án tartott ülésén a község belterületére és zárt kertjének fásítási rendjére vonatkozóan rendeletet hozott. A rendletet a községi tanács végrehajtó bizottságánál hivatalos órák alatt bárki megtekintheti. normál betonvaa q 0.50 nagyszil, betonvas q 0.90 előregy. vb. elem t 23.50 fűrészelt fa m> 1.50 hideg lapburkolat ma 4L— parketta m2 36.— fa-ajtó m2 ÍR— fa-ablak m* 7.88 beépített bútor db 2,— StPOüSS