Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-15 / 13. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1961. január IS,

Horváth János:

istenes Mtbály

es a

TELEVÍZIÓ

Wp lőre megmondom, hogy az, itt következő elbeszélés hőseinek a nevei költöttek. Szavamat adtam rá, hogy nem kürtölöm világgá a hely és a szereplők igazi nevét. S aki egy kicsit is ad a becsületszavamra, az nem él vissza a fogadalommal. Éppen ezért nevezzük Ga- lambicának a falut, akikkel pedig megtörtént az eset, hadd öltözzenek be a költött nevek színes köntösébe. Ügy- sem a nevek teszik a történetet elevenné, hanem az eleven élet élteti a szereplőket.

Még egészen friss az élmény, mint a tegnap szakajtóit rózsabimbó. Itt hordoz- gatom magamban néhány nap óta, hogy kivirágoztas- sam.

Galambicán is őszbe fordult már az idő. A kukoricák levelei pöndörödni kezdenek, meg a som is megkezdte piros hullását. A szeptemberi hajnal belecsíp a nyár virágaiba, hogy azok elkezdenek sárgulni tőle. Másodszor virágzanak — utoljára. Istenes Mihályék kertjében is halványodnak már a mályva élénk színei. Az apró, töpörödött kis asszony hiába simogatja őket fonnya- tag kezével, hűtlenek lesznek hozzá a mályvák. Mint minden az életben, ha eljár az idő felette.

— Végük van ezeknek is immár — bodorítja bajusza mögül a füsttel az efajta szavakat az öreg Istenes Mihály, aki úgyszintén nézelődik a nyárvégi kertben. Hitványak már az ő színei is. Hajdani pirosvozsgássága ellobbant, akár a nyári virágoké.

Öregedik a nap is. A Kaptató alján az estét szövögeti a tölgyes. Nemsokára el is készül vele, s fátyolként reá borítja erre a csendes, mozdulatlan világra, amely itt a kertben van. Beszökik a virágok közé az alkonyi fuva- lom. A hajnalka szirmai beleremegnek.

Istenes Mihályné beszél a virágokhoz. Mindegvikhez külön-külön. Ügy szólongat- ja őket, mint más viruló gyerekeit. Szunnyadjatok szi- romkáim, hogy újulva dicsérjétek reggelre az Istent!”

— Azám, te Mihály ^ bökken meg az asszony, a mályva madárárnyékán.

— Hallod-e apjuk, ideje volna már, ha elindulnál. Megtértek mind a mezőről, akik odavoltak. Most tudsz beszélni velük.

— Mehetnék biz? — bólogat az öreg, de mintha nehéz lenne neki a csizma, tipereg- toporog a virágok ágyai között. — Mehetnénk, hiszen tegnap is voltam.

— De mintha nem is mentél volna, csak annyit ért az a tegnapi menésed — felesel szelíden Istenes Mihályné.

— Nem én tehetek róla — dünnyögi öregesen a már hazafelé ballagó öregember. Tördeli száraz ujjait, mint aki meg akarja védeni magát. — Olyanok az emberek, mintha kicserélték volna őket. Valamikor nem ■-állott agitálni senkit. Alig i ' iák, hogy jöjjön a szeptember. Akkora volt a processzió, hogy felhőt kavart a poros úton. A Szűzanyához alig lehetett hozzáférni...

Az asszony felszisszent. Sértődött ábrázattal, szemében ijedelemmel korholja urát.

— Miket beszélsz, te, Mihály! Ne bántsd a Szűzanyát, inkább ballagj a dolgodra, ahová mondtam. Toborozz, ahogy toboroztak a keresztes háborúra...

/t z öregember csak a kar- ját mutatja. Vékony az, mint a pipa szára. Térdet löttyenteni: inog az, mint a roggyant pajta öreg gerendája. Hnnníát köszörüli; ha- lovány az már, mint a hold világa, ha az égbolt alá beszűrődik a reggel. Nincs neki már elég ereje, meggy "'ő szava, mersze, hogy híveket szerezzen ab ól a fajtából, amelyik egyszerre felemelte lesütött pillantását. Pedig a galambicaiak felemelték már lesütött szemüket.

„Csak az Istent ne tagadnák" — jut eszébe Istenes Mihálynak, s végső erőt érez szaporodni a teste szerteágazó csatornáiban.

— Megyek, anyja, máma sikerrel járok.

— E riggy, Mihály, járj magvas szerencsével.

Ennyi elég Istenes Mihálynak a biztatásból. S mivel az esthajnalcsillag is kiült már az ég tornácára, nem beszéltet többet magának. Elindul a faluba, hogy összegyűjtse a szétfutott nyájat: legalább huszonöt-harminc embert, akik elgyalogolnak a Mária- napi búcsúra: megszellőztetve a templomi zászlókat.

„Járj szerencsével Mihály". Így mondta az asszony. Mert a szerencsére van már csak bízva a dolog. Tegnap este is öten mondták a nemet, s csak ketten az igent. Az egyiknek tyúkszemet nyomott a lábára az ünnepi csizma, a másiknak a szíve nem bírja a gyaloglást. „Gyalog, most? A szputnyikok korában?" — vihogott Serfőző Marci, akinek apja nemegyszer hordozta meg a feszületet a hosszú úton. Akkor váltották le ebbéli tisztségéből, amikor az egyik búcsújárás alkalmával berúgott és kalapját a feszület tetejére akasztva kujtorgott a kukoricásban. Soros Imre pedig úgy beszélt, mintha sose hallott volna még búcsújárásról. „Mit lehet ott enni? Adnak-e jó borokat?" Ezt mondta viccesen, s hogy megszabaduljon a buzgólkodó Istenes Mihálytól, megígérte, hogy itthon fog majd egy miatyánkkal többet imádkozni.

— Furcsák máma az emberek — dohog kint a hangtalan utcán az öregember. Kishijján belebotlik egy kalapos, tejcsarnokba lépegető atyafiéiba.

— Adj Isten, Mihály bá’ — köszönti illendően az öreget. — Tán csak nem köszöntőbe siet?

— Mire való az ilyenfajta‘ beszéd? — zökkenti ki magából a szót Istenes Mihály, s' haragosan fordul a kalaposhoz. (Teg ap ő is nemet mondott neki.)

— Hát, hogy virág van a kezében... — szól újra a kalapos ember.

— Kutyafáját ennek a virágnak, nálam maradt — neveti tréfával az előbbi komolyságát Istenes Mihály. A kezében morzsolni kezdi a nála maradt mályvavirágot.

— Szúnyog Vendel'.ez visz a lábam. Ne- láttad-e a háza előtt pipázgatni?

— Láttam, biz’én, csak nem a háza előtt. A kultúr- házba ment televíziót nézni. Odamegy mindenki, aki csak ráér.

— Oda — kérdezi kurtán, egy röpke tűnődés után Istenes Mihály. De választ már nem kap rá: a kalapos tova- libbentette tejeskannáját.

Az öreg ember gvvrögeti kezében a mályvát. Tehetetlennek érzi magc . Szorongást érez. Legszívesebben hátrafordulna, vissza ienne a kertbe a mályvák közé, az est sűrű sátra alá. Úgyis hiábavaló dolog ez a mászkálás. Szélmalomharc. Döngetés elhagyott vár kapuján. Hiss? a mondás is azt tart kutyában sem jó az, amelyiket bottal keü kergetni a nyúl után.

Ej eje felett megkondul a

* harang. „Figyelmeztet az Isten” — jut eszébe. A méla hangok felröppennek a magasba, majd. meg hullámozva szállnak alá. Gyönvö- rűszép a harang méla melódiája. Az ősz hajszálak megcsillannak a holdfényben, amikor az öregember leemeli a kalapját

Kihe? menjen, ld segíthet? Valamikor a jegyző úr is, meg a bíró is buzgólkodtak a búcsújárásért. Bár ők sose álltak a sorba. Máma hová menjen? A tanácsé.nők...

Istenes Mihály önmagát leszavazva legyint a kezével. Ellenben eszébe jut hirtelen valami, amitől -nfig az ábrá- zatja is kisimul HaranokonRaffaelék, ... ,

Farkasék, me& 8 tob,HekLevél egy cigányegyüttesről

I Egy szépség a sok közül..

Könyvespolc

0000000<XX>0<X>000<XX

Ajtmatov:

DZSAMILA SZERELME (Európa)

Művészi tökéletesség, mély emberi indulatok, humanitás jellemzi a nálunk eddig ismeretlen kirgiz író elbeszéléseit akár a kényszerházasság bilincseit széttörő Dzsamila megalkuvás nélküli, forró szerelmét, akár a katonaszökevény Iszmail lélektanilag mesterien jellemzett aljasságát, akár a gátszakadásnál óriási károkat okozó féltékeny Karataj vetélkedését jeleníti is meg. A hagyományos keleti szokások és a szovjet élet teremtette jellegzetes vonások érdekesen és hitelesen keverednek Ajtmatov novelláiban új tartalommal telítve az évszázados formákat.

Fjodor Ivanovics Saljapin:

IFJÚSÁGOM

(Zeneműkiadó)

A könyv lapjain az operaszínpad egyik legnagyobb énekes-színész egyénisége beszéli el kalandokban gazdag gyermek- és ifjúkorát. Saljapin művészi és emberi útja a cári Oroszország legmélyebb nyomor-poklából vezetett a világhír legmagasabb csúcsaira. Önéletrajzát huszonhat éves korában zárta le. További pályafutásáról, mindent elsöprő külföldi sikereiről, valamint művészettörténeti jelentőségéről Albert István érdekes, színes utószava tájékoztatja az olvasóközönséget

Alföldi László:

A SZOMJAZÓ SIVATAG (Móra)

Magyar vízkutatók kis csoportja járja a Gobi-sivatag úttalan útjait, hogy a kietlen sivatag sárga homokja alatt megtalálja és felszínre hozza az életet adó vizet. A kuta- tóknak_ nemcsak a porviharral, a jeges széllel, máskor a hőséggel kell megküzdeniök, munkájukhoz meg is kell nyerniük az emberek bizalmát is. A könyv szerzője, aki maga is a Gobi-sivatagban dolgozó vízkutató csoport tagja volt, megismerte a mongol puszták életét, a mongol népszokásokat, s könyvében ezekről ad szórakoztató leírást.

Kedves Miska!

Még nem meséltem el, merre jártunk péntek este. Kedves meghívásnak tettünk* eleget Jászfényszarun, meglátogattuk a Dankó Pista együttest a művelődési házban. Éppen másnapesti előadásuk főpróbája folyt, sajnálom, hogy nem láthattad. Tudom, te mennyire szereted a szépét.

Huszonheten vannak. Cigányok: fiatalok és szépek. Olyan temperamentummal, olyan ütemérzékkel táncolnak, hogy azt megtanulni lehetetlen. Velük született, a vérükben van a ritmus. Szemük villanása, csípőjük rin- gása, s hangjuk... Örülök, hogy megismerhettem őket

Az idősebb korosztályt Raffael. Jóska meg Bozsó, a felesége képviseli — a legifjab- bakat meg ötéves kisfiúk, Cuci, s a másik apróság: Sze- mi — Raffael Lidi ka — is alig több ötnél.

Hogyan indultak el Raffaelék, Mezeiék, Farkasék meg a többiek ezen az úton?

Folyó Sándomé, a helyi Vöröskereszt titkára elmesélte, hogy még novemberben cigányankétot szerveztek. Kis műsorral akarták összekötni, azonban sem a KISZ szervezet, sem az iskolák nem vállalták a műsoradást. Ekkor dr. Sándor Imréné vállalkozott rá, hogy a cigányokból kis csoportot hoz össze. Bódi Margitka is szívesen jött segíteni. Fiatal könyvelő, tánctanfolyamot végzett, s egy bjelorusz táncra tanítgatta a lányokat

Ekkor kezdődött. Szünetben maguktól táncraperdül- tek, s Bozsó sorra mutogatta a tánclépéseiket

Aztán mesék következtek régi cigányszokásokról, szerelmi históriák... Az történt, hogy Margitka, meg Sándomé gyakori látogató lett a „válykosban”, a cigányok között Gyűjtögették az anyagot, s összeállították a műsort.

Négyszer adták már elő. Csiszolgatják azóta is, szépít- getik. Tudod, milyen lelkesedés kapott el, amint néztem az előadást? Valami rendkívüli dolog ez — ez a huszonhét ember itt az új élet új szokásait tanulja. A múltról mesél ajkuk, mozdulataikban, tekintetükben ősi tűz parázslik. És tanulnak. /Üjat. ötven százalékuk még nem tud ír- ni-olvasni — de tiszták, becsületesek és akarnak. Munkájukból élnek, s olyan büszkén vetik fel a fejüket az elismerő szavak hallatára, hogy öröm nézni.

— Csak a fegyelem nem a legjobb — vallotta be őszinte önkritikával Farkas Miklós, s gyorsan elujságolta, hogy a közelmúltban KISZ alapszervezetet létesítettek. Huszonhármán jelentkeztek eddig közülük a Dankó Pista alapszervezetbe, 's persze a fegyelem megszilárdítását tűzték ki első feladatul.

Hát ilyenek ők.

Míg ezt a levelet írom, fel-feltűnik előttem Éva, villogó szeme, huncut mosolya ■— a megtestesült szépség és fiatalság. Raffael Jóskát láSzólót táncol Szem! — az együttes legifjabb tagja.

tóm, s Bozsót, amint munka után a művelődési házba mennek, hogy tanítsák a fiatalabbakat, átadják nekik azt, amit átvettek a múltból. Cu- cit, s a kis Szemit látom a színpad közepén forogni. S látom azokat az embereket, akik szíwel-lélekkel azon fáradoznak, hogy a kis együttest fenntartsák, összefogják: Sándor Imrénét, Bódi Margitkát, Hess tanár urat, s a többieket...

Nem sajnálom az időt, amit velük töltöttem. Sőt! Tudod, úgy érzem, még többet, sokkal több figyelmet érdemelnek. Nem gondolod, hogy többet kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznunk?

Ha arra jársz, nézd meg őket!

Üdvözöl:

R. E.

Megváltozott a pontos idő hívószámé

A Posta Szolnoki Igazgatóság: közli, hogy f. hó 15-én 0 órátc megváltozott a pontos idő telefon hívószáma. Az eddigi Sf>—P helyett mai naptól a 33—03-as számot tárcsázzuk idő ügyben.

ne, hogyne, elfogadja a kedvességet. A hegy leve felmelegíti a testét. Szorongása is végleg alábbhagy és mellében megdagad a beszéd.

A pap csak néha szól. De mintha másra akarná fordítani a szót, az egészségről, Istenes néni hogylétéről kíváncsiskodik. Meg új pohár kiürítésére buzdítja a födet- len fejű embert.

Múlik az óra, kiürül az üveg. A második pintes után gyanú támad az öregember lelkében. Miért nem szól már á-t vagy b-t a tisztelendő úr. Eszébe jut a felesége is, aki vérig szekirozza, ha újra a tegnapi szóval kell hazamennie.

— Mit csináljunk hát, tisztelendő úr? — kérdezi halkan. Belül az motoszkál ben- benne: „Szólhatna a pap a templomba a búcsú Tárásról. Igaz, ilyen dologidőben alig- alig állnak a padok között. A közösben még vasárnap is csépelnek, ahelvett, hogy templomba mennének az einberek. De ha eljönne így esténként vele a pap a házakhoz... Még van három nap a búcsú napjáig.

— ‘Mit csináljunk hát? — zaklatja újra a papot. A tisztelendő úr nyájasan mosolyog. Mint aki tehetetlen, széttárja karjait.

— Maga éppen olyan szolgája az Istennek, mint én, Mihály bácsi. Tegyen úgy, ahogy jónak látja.

Istenes Mihályt váratlanul érik a szavak. „Micsoda? Hát a pap is így beszél, ahelyett, hogy felháborodna a dolgok hallatára?” Furcsa gondolatok kergetőznek Mihályban: „Ha kimondaná, amit most érez...”

KW amarosan távozik. A poharat sem üríti ki. Kicsit meglöttven az ajtóban. Lehet, hogy a bortól, lehet, hogy az öregségtől. Biztos, hogy a méreg is hánytnrgat- ja env kicsit. Így bandukol az utcán.

— Hát ha te nem, akkor

én sem — szólja el magij hangtalanul. A beszédt>",

megijedt kissé, bele is pirv hogy igy — mégha a hát mögött is — letegezte a pa pót. Dehát méltánytalan do log, ahogyan elbánt vele o tisztelendő úr. Tulaidonkép pen semmi okost nem mon dott. „Maga éppen olyan szolgája az Istennek, mirt én.” No, de ő fizetést 'kan érte!

Az asszonya már alszV amikor hazaér Istenes Mihály. Csendesen tér az öreg nyűgöt Ara. De álom csak sokára jXn a szemére.

És másnap nógatás nélkül elindul uavnnabban az időben hazulról. Az asszonynál se szól, hova megy. A tegnap estéliről *em beszél. Meg ■sem áll a művelődési otthonig. A terem már tele van. Ülnek az emberek, a televíziós készülék el"tt. Észre sem veszik, hóm valaki kö- zéjük somfordái.w

dulás után felcsapja kalap-', ját, s megindul a pap lakása', felé. :

A parókia előtt gesztenye-: fák sugdolóznak. Halkan koc-, cantják levelüket az ágak:: néha lehuppan egy-egv vad-: gesztenye á kifestett burok-: bői. Istenes M'.hály megáll a: fák alatt, hallgatózik, nem: szűrődik-e ki valamiféle za-\ jócska bentről. Olyan érzé-\ sek bújkálnak benne, mint: mikor idegen helyre megyI valaki, ahonnan végső segít-: séget remél. Járt már itt,', valamikor, de akármilyen jó', keresztény is Istenes Mihály,', nem volt járatos ember a', papnál. 3

Áhítattal veszi le kalapját,5 amikor belép az udvarra. A, lábasfolyosón kong az üres-3 ség. Szőrgubanc nyöszörög a< bejárat előtt: a plébánia öreg, kutyája. Vakkantani sincs < már ereje, csak a szemével< pislant a jövevényre, azt is; csak illendőségből. Megnyu-< godva alszik tovább: megér-, zi talán, hogy hívővel van; dolga. ;

Mihályban erősödik a szó-; rongás. Már fordulna is visz-< sza, megbánva, hogy idejött.; Kicsit sután áll a hold vilá-< gaban. ,

— Van itt valaki? — hal-;

latszik ekkor egy hang a; folyosó mélyéről. 3

— Én vagyok itt, Istenes;

Mihály... A tisztelendő urat; keresem. 1

t

'soszogás veri fel a csen-; det, majd kilép az ud-\ varra Lina néni, a pap sza-J

— Mit akar, Mihály? Ily', későn nem szokás zavarni aj tisztelendő urat. 3

— Beszédem lenne vele,', de fontos — súgja Istenes; Mihály, s mint aki nagy ti-', toknak hordozója, követelőén', ejti pillantását az ajtó hasa-', dósán kiszűrődő világosság' felé. — Be kell jutnom, Li-\ nácskám, lelkem. 3

A kövér asszonyság tilta-3 kozna, de ekkor megnyílik, az ajtó, s világosság ömlik a, homályba. Majd újra nyo-, mába zúdul a sötétség. A pap, ott áll az ajtóban, reueren-, dája gombjain megcsillant a< holdfény.

— Dicsértessék — bök a; halántékához Istenes Mihály,: mivel hogy a kalapja nincs', a fején, amit megemelhetne.', — Valami baj van? — kér-', dezi a tisztelendő úr •„ Berety-3 tyói János Szilveszter. _ 3

_ Baj van, tisztelendő úr,',

baj varfi — lép közelebb Is-3 tenes Mihály. Aztán olyan, mozdulatot tesz, amiből a, pap is megsejti, hogy itt az', udvaron nem szerezhet róla', tudomást. Befelé invitálja', hát az öregembert.

Istenes Mihály először van, papi szobában. Olyan Csak,, mint más halandóé. Amikor, leülnek az asztalhoz, malac-, nyi kandúr ugrik a dívány-, ról. A tisztelendő úr fölébe,^ nyávogja magát, jóízű do-< rombolással hálálkodik. ;

Az öregember egyszuszra', mondja el jövetelének indí-', tékát. Csak néha áll meg a' beszédben, hogy nagyobb' nyomatékkai kezdhesse újra.

A pap egykedvűen hallgatja, mint akinek nem sok köze van a dologhoz. Az arcán olyan fajta kifejezés ül, amiből éles szemű ember egyetlen pillantással kiolvashatja: „Miért háborgatsz engem most ezzel? A ti dolgotok". De Istenes Mihály ezt nem látja. Felkorbácsolta vérét az, amit kint tapasztalt a faluban: a hajdani hívők passzivitása. S hősünk: Ca- lambica új Don Quijote-ja mondja csak egyre a mondó- káját. Alig veszi észre a tisztelendő úr finom mozdulatait, amelyekkel üveget helyez az asztalra, telve sárgán csillogó nedűvel.

A bor csordogálására eszmél az öregember. Ádámcsutkája kiverik a torkába szaladt nyáltól.

— Igyek egyet Istenes Mihály — kínálja a tisztelendő úr a nemrárt vendéget. — Igyon egyet, majd elmúlik a mérge.

Istenes Mihály mosolyt szöktet a bajusza alól. Hogy-