Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-11 / 9. szám
2 SZOLNOK MLGYEI NÉPLAP 1961. január 11. A franciák óriási többsége békét akar — Sajtóvélemények — Szovjet tudósok a „repülő csésze* aljakról” Moszkva (MTI). A repülő csészealjak meséi 1947 óta hol itt, hol ott bukkan fel a világon. Az elmúlt hetekben a Szovjetunióban is elterjedt a hír: egyesek repülő csészealjakat észleltek, sőt le is fényképezték azokat. A Pravda és a Komszo- molszkaja Pravda részletesen foglalkozott az állítólagos repülő csészealjak kérdésével. A első fényképet ezekről a különös szerkezetekről 1950. november 21-én a Sark-körön belül levőTik- sfci Kutatóállomáson J. Mu- rasov készítette. A Kom- szomolszkaja Pravda közli ezt a fényképet, valamint a képen látható állítólagos repülő csészealjjal kapcsolatos tudományos magyarázatot is. Kiderült, hogy csupán erős fényforrás tükröződésének bizonyult A Pravdában L. Arcimo- vics akadémikus fűz tudományos magyarázatot az állítólagos csészealjakról szóló híresztelésekhez. Arci- movics megállapítja: ezeknek a híreszteléseknek semmiféle alapjuk nincs, csupán a felizgatott fantázia, illetve — Nyugaton — egyes szenzáció-haj hószó áltudósok és újságírók szülöttei. iiiiiiiuiMiniiiiiiinuiMiimiiiiiiHHiiinimmi Adatok a Japánban levő amerikai katonai objektumokról Tokió (TASZSZ). A Japánban állomásozó amerikai haderőket ellátó kormányszerv adatai szerint a Japánban lévő amerikai katonai objektumok száma mintegy kétszázhúszra tehető. Az amerikai hadsereg különböző berendezései több mint harmincezer hektár megművelhető földet foglalnak el. Az amerikai hadi- tengerészet Japánban 24 haditengerészeti támaszpontot használ a környező tengeri övezetekkel együtt, amelyeken tilos a halászat. Az Egyesült Államok Japánban tizenhárom gyakorlótérrel, tíz kikötővel, tíz repülőtérrel és sok más egyéb katonai objektummal rendelkezik. (MTI). Pártnapok a Moszkvai Nyilatkozatról és a Békekiáltványról KÜLPOLITIKAI fejetek Árnyak az „igen“ mögött Amit az ötödik Köztársaság Párizsa a propaganda harangjainak olyan hatalmas zúgásával készített elő, s amihez az agitációs eszközök olyan kiáltóan egyenlőtlenül oszlottak meg: az Algériával kapcsolatos népszavazás megtörtént. Heteken keresztül ontották az állam legnagyobb nyomdái az „igen” melletti hatalmas falragaszokat, az „igen” mellett korteskedő óriási példányszámú polgári napi- és hetilapokat. Heteken keresztül harsogott a francia és a hivatalos algériai rádióállomások bemondóinak ugyancsak az „igen” mellett síkraszálló hangja. És az ellenzék? Hát igen, alkotmány is létezik, a „nem” táborának is helyet kellett kapnia. Csak éppen ez a tábor nélkülözte a kampányhoz folyósított hatalmas összegeket, az egész francia államapparátus hivatalos támogatását, csak éppen a „nem” baloldali vallói néhányperces morzsákat kaptak véleményük kifejtésére a rádióban és a televízióban egyaránt. Azt mondottuk, a „nem* baloldali vallói. — Miért, voltak jobbról is hívei a De Gaullenak adott nemleges válasznak? Igen, korunk mozgalmas politikai élete produkál ilyen érdekes, felemás helyzeteket: ezúttal valóban az volt a helyzet, hogy az algériai kérdéssel kapcsolatos „nem” szavazólapok két egymással homlokegyenest ellenkező oldalról hullottak a szavazóurnákba. AMI A BALOLDALI „nem”-eket illeti, a dolog világos: a haladás híveinek az volt és az is maradt az álláspontja, hogy a függetlenségéért küzdő Algéria igazi képviselőivel, az esztendők óta vérét hullató nemzeti felszabadító mozgalom, az FLN képviselőivel kell tárgyalni; hogy minden Algéria újformájú gyarmatosítására irányuló törekvés elkerülhetetlenül tiszavirágéletü és a múló idő által kérlelhetetlenül pusztulásra ítélt koncepció. Márpedig a De Gaulle-fé- le népszavazás témája — ha jelent is némi előrelépést Algéria jelenlegi nyílt gyarmati státusával szemben szabályos neoko- lonialista kísérlet, amit a francia baloldal természetesen nem tehetett magáévá. S ami a baloldalnak kevés volt, a szélsőjobboldalnak, a klasszikus gyarmatosítás fenntartását követelő franciaországi, algériai, valamint a Spanyolországban szervezkedő disz- szidens ultráknak sok volt. Az ő „nem” szavazatuk mögött a kegyetlen kizsákmányolás csorbítatlan fenntartása, Algéria változatlan rabláncon tart 'sa, illetve legalább is az erre irányuló elszánt követelés húzódik meg. AZ EREDMÉNY természetesen a De Gaulle-ék által olyan kétségbeesetten szorgalmazott „igen.” Ennek okai a már említett propagandalehetőségeken kívül kézenfekvőek. Az egyik lényeges okot már jóelőre megfogalmazta Maurice Thor ez, a Francia Kommunista Párt főtitkára, aki kijelentette: „Soha a történelemben nem volt még egy személy egondo- lásaival kapcsolatos népszavazás, amely más eredményt hozott volna, mint amit kitervelője akart.” — Egy második, nemkevésbé lényeges ok, hogy a francia közvélemény még jól emlékszik a De Gaulle előtti burzsoá kormányok kaotikus korszakára. Azóta a szélsőjobboldal hívei minden eddiginél fenyegetőbben, szervezettebben lépnek fel, így érthető módon talajra kellett találnia a tábornok-elnök ama zsarolásának, hogy „utána az özönvíz” következnék, politikailag tájékozatlan tömegek hitték el neki azt, hogy ha 6 visszavonulna, a Franciaországot jelképező Marianne fölé a káosz fellegei tornyosulnának. Az „igen” eredményt azonban éppen De Gaulle szempontjából súlyos árnyak homályosítják eL Az elnök 2,5 millió szavazattal kapott kevesebbet, mint a legutóbbi, 1958-ban rendezett népszavazáson. Óriási volt a szavazástól távolmaradók száma, hozzávetőleges becslések szerint minden negyedik francia választó utasította vissza szőröstül-bőröstül a szavazást, Algériában pedig a nagy nyomás ellenére ennél is sokkal több, Algír arab negyedében például 80 százalék! BARMI KÖVETKEZZÉK is, a világon végigdübörgő folyamat iránya nyilvánvaló, s ennek Algéria esetében is érvényesülnie kell. Ez az irány: mindenfajta gyarmatosításra kimondta „nem” válaszát a történelem. MOSZKVA (TASZSZ). A keddi moszkvai lapok részletes kommentárokat közölnek a franciaországi népszavazás kimeneteléről. Ratiani, a — Pravda párizsi tudósítója írja, hogy a népszavazás eredményei újságírói körökben nem keltettek feltűnést. A francia legfelső hatóságok, — kezükben tartva az állam- apparátust és mindenféle propaganda eszközt, egyidejűleg ígérgetve az algériai békét és fenyegetve a „franciaországi káosszal”* — már jó előre tudták, hogy a törvénytervezet szövegében nehezen eligazodó választók többsége rájuk fog szavazni. Az Algériában lefolytatott népszavazás eredményéről szólva a Pravda tudósítója rámutat, hogy az jobban meg ijesztette a burzsoá köröket, mint az algériai városokban tartott decemberi tüntetések. A népszavazás bojkottálása, amelyre az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya felszólította a muzulmán lakosságot, bizonyltja e nép hősiességét. Algírban, Oran- ban, Constantineban és sok más városban az algériaiak tulajdonképpen nem mentek el a választásra. Kotov, a Trud párizsi tudósítója pirrusi győzelemnek nevezi a népszavazás eredményét. A tudósító véleménye szerint a népszavazás franciaországi adatai a közvélemény balra tolódását igazolják. PÁRIZS (MTI). A francia sajtó a népszavazás eredményeit kommentálva ismételten aláhúzza: az ultrák kudarcot vallottak, a franciák óriási többsége békét akai Algériában. Kiemeli, hogy Párizs körül a kommunisták tizenkét „bástyájában” a „nem” győzött és általában valamennyi elővárosban több volt a „nem”, mint 1958-ban. A Lábération hangsúlyozza: a népszavazás eredménye megerősítette, hogy felesleges ezután a franciákat az ultrák madárijesztőjével fenyegetni, hogy minden békát lenyeljenek. Az ultráknak nincs semmilyen tömegbázisuk Franciaországban, csak vezéreik vannak — csapatok nélkül. Az Humamité követeli: a haladéktalan tárgyalásokat a fegyverszünet és az önrendelkezési jog alkalmazásának garanciáiról! A Francia Kommunista Párt lapja rámutat, hogy ez az egész nemzet követelése. A népszavazás eredményei megsemmisítették De Gaulle alibijét Eddig ugyanis a Köztársasági Elnök hívei gyakran emlegették, — hogy az államfő hajlanék a tárgyalásokra, de kénytelen számot vetni az ultrák nyomásával. Ha De Gaulle meg akarja teremteni a békét — megteheti. (MTI) TUNISZ Mint az AP jelenti, a Szabad Algériai kormány szóvivője hétfőn a Franciaországban és Algériában megtartott ^népszavazás” eredményeiről megállapította: „Ami Algériát illeti, a népszavazás eredményeit hamisnak tekintjük. Az algériai nép már a december 11-1 és 12-i tüntetéseken kifejezte, hogy elutasítja a népszavazást” — mondotta. Hozzátette, hogy a Szabad Algériai kormányt nem érdekli. mi történt Franciaországban. DAMASZKUSZ Az Algériai Nemzeti Fel szabadítási Front damaszkuszi szóvivője szintén hangoztatta, hogy az algériai nép nem ismeri el az Algériában megtartott népszavazás eredményét. KÖLN Mint a DPA közli, Malek a Szabad Algériai Kormány nyugatnémetországi képviselője hangoztatta, hogy az algériai nép folytatja harcát a francia gyarmattartók ellen. RABAT Az AP jelentése szerint a marokkói kormány tájékoz tatásügyi minisztere a népszavazás eredményéből azt a következtetést vonta le, hogy a francia nép többsége békét akar Algériában, az algériaiak többsége pedig függetlenséget KAIRÓ Mint a Reuter jelenti* az Egyesült Arab Köztársaság Nemzetgyűlése hétfői ülésén felszólította az arab országokat, hogy gazdaságilag és politikailag bojkottálják Franciaországot. Az EAK sürget te, hogy az arab államok kobozzák el a francia javakat, fegyverekkel, valamint katonai szakértőkkel segítsék az algériai felkelőket és ismerjék el a szabad algériai kormányt A Nemzetgyűlés sürgette azt is, hogy az ENSZ felügyeGeorgia (MTI). Az Egyesült Államok Szövetségi Bírósága elrendelte, hogy Atlanta állam georgiai egyetemén — az egyetem 175 éves fennállása óta elsőízben — két néger diák tanulhat együtt a fehérekkel. Mint a Reuter írja, a Szövetségi Bíróság döntése a Ku Klux Klan és az Egyesült Államok fajüldözőinek dühét és felháborodását váltotta ki. Az egyetem épülete előtt többezer főnyi csőcselék verődött össze és magasra tartott egy égi keresztet, a Ku Klux Klan jelképét. A tömeg négerellenes jelszavakat kiaBRÜSSZEL (MTI). A belga olgozók a sztrájkmozgalom 20 napján töretlen lendülettel Az első hiteles filmalkotás Varsó (MTI). Január végén az auschwitzi egykori náci haláltábor felszabadulásának évfor’ulóján matatják be a „Szökés a táborból” című új lengyel filmet, amelyet T. Holuj, a tábor volt foglya, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság főtitkára forgatókönyve alaDján készített Rendezője W. Kielar, akit a nácik az elsők között szállítottak ebbe a táborba. A film legnagyobb értéke az eredetiség és a hitelesség. Az alkotók ugyanis szigorúén tartották magukat mindahhoz, amit a tábo.ból annakidején megszökött foglyok elmondtak. A film 19 szökés izgalmas történetét tárja a nézők elé. Brüsszel (MTI) A belgiumi sztrájkhullám a harc harmadik hetén új, döntő szakaszba lép —- ezekkel a szavakkal jellemzi a Reuter hírügynökség a belgiumi helyzetet Az Eyskens-kormány keddre virradó éjszaka rendkívüli ülésen tanácskozott és elhatározta, hogy még bru- tálisabb eszközöket vesz igénybe a sztrájkhullám letörésére. Az ülésen elrendelték, hogy újabb belga csapatokat hívnak vissza Németországból a sztrájkoló munkások ellen. Ugyancsak az éjszaka folyamán Antwerpent és kör nyékét rnhamrendőrség és katonaság szállta meg. A munkások ugyanis ki jelen létével tartsanak népszavazást Algériában. Indítványozta az arab országok kormányainak, szüntessék meg hazájuk területén a NATO-tá- maszpontokat. WASHINGTON A Reuter jelentése szerint Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, megelégedéssel fo- godta és De Gaulle sikerének értékelte a népszavazás eredményeit- Kifejezte reményét, hogy az algériai kérdés most már könnyebben rendezhető. Az UPI szerint amerikai vezető körökben úgy vélekednek, hogy De Gaullenak meg kellene újítania tűzszü- neti tárgyalásait a szabad algériai kormány képviselőivel. (MTI). bált és a fajüldözők hagyományainak megfelelően feketére mázolt bábúkat akasztott a lámpavasakra. A Ku Klux Klan vezetője nyilatkozatában azzal fenyegetőzött, hogy az irányítása alatt álló diákok „erélyes intézkedésekkel” kényszerítik a két négert az egyetem elhagyására. Atlanta kormányzója engedett a fajüldözők követeléseinek. Kedden elrendelte az egyetem bezárását és közölte, felkérik az Egyesült Államok Legfelső Bíróságát, semmisítse meg a szövetségi bíróság határozatát. folytatják harcukat az Eyskens-kormány „nyomor programja” ellen. Kedden — mint az ADN jelenti — az ország nagyobb városaiban ismét nagyarányú tömegmegmozdulások voltak. Antwerpenben többezer munkás sereglett össze és tömött sorokban menetelt a város utcáin. A sztrájkolók száma állandóan nőtt és a legújabb hírek szerint elérte a 20.000 főt. A tüntetők megállították a közlekedő villamosokat és kifeszítették a sineket. A városba vezető útvonalakat szögekkel szórták teli, hogy megakadályozzák az újabb katonai alakulatok beözönlését- A tömeg kormányellenes jelszavakat kiáltozott Antwerpen és az ország nagyobb helységei az ostromlott városok képét mutatják. Hétfőn este és kedden a katonaság megszállta a stratégiailag fontos pontokat. E helyeken a bejárat előtt a következő felírat olvasható: .katonai terület” —- vigyázat, lövünk!”. tették, hogy kedd délelőtt a városban hatalmas tömeggyűlést tartanak. Véres összetűzések színhelye volt hétfőn este az úgynevezett „vörös övezet” két központja, Charleroi és Mons. A kormány rendeletére katonaság özönlötte el a várost és megszállták a főbb stratégiai pontokat. A Belga Szocialista Párt az éjszaka ülést tartott. — A Szocialista Párt közleménye elítéli ugyan a hatóságok önkényét és a harc folytatása mellett foglal állást, de elmarasztalja a „hevoskedő- ket” és felszólítja a sztrájkoló munkásokat, „legyenek fegyelmezettek és csak a Szakszervezeti Szövetség utasításait kövessék.” Szerdán, január 11-én a következő alőadókkal az alábbi városokban, községekben kerül sor pártnapok megrendezésére: Tlgyagyenda Lenin Tsz: Tolna Károly, a MNB TerüSzolnok megye termelőszövetkezeti városainak, községeinek párt és tanács vezetői egyetemeken, középiskolákban és technikumokban képezik magukat. Munkakörük jobb elvégzésére — a megye jellegének megfelelően — elsősorban mezőgazdaság: ■smereteket gyűjtenek. Hétfőn és kedden a Kar cagi Mezőgazdasági Techni kum két éves mezőgazdasági szakiskola tananyagából mintegy 38 párttitkár és tanácselnök vizsgázott. A községek, városok vezetői két év , alatt a közismereti tárgyak 1 közül magyar nyelvvel, ma leti Irodájának vezetője, Ti- szabura Rákóczi Tsz: Soós István, a megyei pártbizottság munkatársa. Újszász Szabadság Tsz: Bereczki Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Rákóczifalva tematikával, a szakismereti tárgyak közül pedig a növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, üzemszervezéssel, kertészettel, valamint a mezőgazdasági nagyüzemekben alkalmazott fejlett agró és zoótechnikai módszerekkel ismerkedtek meg. A lelkiismeretes jó munka eredmé nyeként a hallgatók mindegyike sikeres vizsgát tett. — Többen voltak olyanok, mini Zagyi János. Kóczién Mátyás, Bányai János és Tóth Imre, akik minden tantárgy r>ól kitűnő eredményt értei eL Petőfi és Béke Tsz: Eszenyi Kálmán, a megyei pártbizottság munkatársa, Kisújszállási Búzakalász Tsz: Za- i gyi János, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kisújszállási Dózsa Tsz: Gól Antal országgyűlési képviselő. Ezek az előadások 18 órakor kezdődnek. A törökszentmiklósi Építőipari KTSZ-ben: Halmi Ferenc, a megyei pártbizottság munkatársa és a törökszentmiklósi városi tanácsnál: dr. Bene Zoltán ország- gyűlési képviselő 17 órakor, a karcagi Május 1 Tsz-ben: Káldi Erzsébet, a megyei pártbizottság munkatársa és a Szolnoki Papírgyárban: Sebők György százados 14 órai kezdettel tartja meg előadását. A Szolnoki Bútorgyárban: Szabó Ernő, a megyei párt- bizottság munkatársa 14.15 órakor, a törökszentmiklósi Barneválnál: Borsányi Já- nosné, a megyei nőtanács titkára 15 órakor tartja pártnapi beszámolják Működik a Ku Klux Klan az atlantai egyetemen Ismét tüntetnek Antwerpen dolgozói A be’ga kormány még durvább intézkedésekkel akarja elfojtani a dolgozók harcát Párt és tanácsi vezetők vizsgáztak Karcagon