Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-06 / 5. szám

1961. január 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Országos tanácskozás a középiskolai szülői munkaközösségek tevékenységéről Több tudással — a nagyobb eredményekért A középiskolai KISZ titkárok tanfolyamáról A Magyar Nők Országos Tanácsa és a Művelődésügyi Minisztérium csütörtökön a SZOT székházban országos Tanácskozást rendezett a kö­zépiskolai szülői munkakö­zösségek működéséről, tevé­kenységéről. A tanácskozáson résztvett Benke Valéria mű­velődésügyi miniszter, Bugár Jánosné, a SZOT titkára, Lu- gossy Jenő. az MSZMP Tu­dományos és Kulturális Osz­tályának alosztályvezetője. Ott volt az értekezleten szá­mos iskolaigazgató, szülői munkaközösségi elnök, osz­tályfőnök és nőtanácsi akti­vista. A középiskolai szülői mun­kaközösségek elmúlt hóna­pokban végzett munkájáról, a tapasztalatokról és a fel­adatokról Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Taná­csának titkára számolt be. Megállanította, hogy a kö­zépiskolás diákok szülői és a pedagógusok között az előző évieknél jóval szoro­sabb, gyümölcsözőbb kap­csolat alakult ki. Ugyanakkor megállapí­totta, hogy az iskolai és a családi nevelés nor­mái ma még sokhelyütt eltérnek egymástól. Gyakori eset, hogy az iskolai és az otthoni világnézeti nevelés­ben kettősség mutatkozik. Előfordul az is, hogy az is­kola túlságosan igényes a gyermekekkel szemben, de nem ritka az sem, hogy a szülők állítanék túlságosan magas mércét gyermekeik elé. Ifjúságunk nevelésében mindez olyan probléma, amelynek helyes megoldásá­ban rendkívül sokat tehet­nek a középiskolákban dol­gozó szülői munkaközösségek. A gyermekek előmenetelé­nek, emberi fejlődésének fi­gyelemmel kísérésére kitűnő eszköz az iskolai ellenőrző­könyv. Ebben a pedagógus időről időre tájékoztatja a szülőket a gyerek magatartá­sáról, hogyan felelt stb. He­lyesnek tartanánk, ha a jövő­ben az ellenőrző-könyvet a szülők is felhasználnák a pe­dagógusok tájékoztatására és így a személyes találkozáso­kon kívül állandó kapcsolat jönne létre a nevelők és a családi ház között. Sokat se­gíthetnek a szülői munkakö­zösségek tagjai a családoknál, vagy kollégiumokban lakó gyermekek nevelésében is. Órtutay Zsuzsa részletesen foglalkozott a szülői munka- közösségek iskolát segítő tár­sadalmi mozgalmának ered­ményeivel. Kiemelte, hogy csupán a tavaly lezárult ok­tatási évben több mint 120 millió forint értékű társadal­mi segítséget kaptak isko­láink és óvodáink. Rámuta­tott azonban, hogy ezt a tá­mogatást — amely a követ­kező hónapokban, években minden bizonnyal tovább bő­vül — nem mindenütt hasz­nálják fel tervszerűen. Az is­kolaigazgatóknak, a tanárok­nak, a szülői munkaközössé­gek elnökeinek és tagjainak jövőben alaposan meg kell fontolniok, hogyan hasznosít­ják a közösségek támogatá­sát, milyen feladatokat olda­nak meg társadalmi úton. Ügyelni kell arra, hogy az iskolákban megszűnjenek a felesleges és indokolatlan gyűjtögetések, pénzbeli meg­ajánlások. A beszámoló végül megál­lapította, hogy ha a szülői munkaközösségek valóban a szülők és a peda ógusok kö­zösségévé alakul, társadal­munk sikerrel oldhatja meg legfontosabb nevelési felada­tait (MTI) A KISZ három héttel ezelőtt fejezte be I. Kong­resszusát. A kongresszus, — melyet nyugodtan jellemez­hetünk történelmi jelentősé­gűnek a KISZ életében, — nemcsak a KISZ négyéves munkájának elemzését vé­gezte, mérlegét készítette el? hanem meghatározta a to­vábbi munkaprogramot is. És már most, a kongresz- szus utáni első hetekben ta­pasztalhatjuk, hogy a KISZ vezetők, a KISZ tagság, az üzemekben, tsz-ekben, kö­zépiskolákban egyaránt fo­kozott lendülettel lát mun­kához. Erre enged következtetni a törökszentmiklósi Bercsé­nyi Gimnáziumban látottak is. Aki e hét bármely napján betéved ide, fiatalokat, kö­zépiskolás lányokat, fiúkat talál itt annak ellenére, j hogy a középiskolások félévi vakációja még tart. ... Az egyik földszinti osz­tályban másfélszáz középis­kolás hallgatta éppen Mol­nár György, megyei KISZ titkár előadását arról: ho­gyan veheti ki a szocializ­mus építéséből a részét az ifjúság, az eddiginél jobban. Nem zavartuk az előadást, hanem inkább Kőhidi Lász­lótól, a megyei KISZ bizott­ság középiskolai titkárától érdeklődtünk e sok fiatal tö­rökszentmiklósi „randevúja” felől. — Megyénk valamennyi középiskolájából eljöttek a KISZ szervezetek csúcs és alapszervezeti titkárai, vala­mint a diákotthoni KISZ ak­tivisták, mintegy 4 ezer kö­zépiskolás KISZ tag képvi­seletében — mondotta Kő­hidi elvtárs. — A hat napos tanfolyamon a KISZ kong­resszus anyagát dolgozzuk fel. Hétfőn, az első napon Fodor Mihály, a megyei ta­nács vb. elnökhelyettese tar­tott kül- és belpolitikai tá­jékoztatót. Másnap Molnár Dezső, a megyei KISZ bizott­ság szervező titkára, az if- júlág eszmei, politikai és erkölcsi neveléséről szóló előadását hallották. Kőhidi László előadá­sa az Ifjúság a szocializmu­sért mozgalom szervezéséről, a középiskolai KISZ szerve­zetek további erősítéséről szólt, míg a pénteki előadás elsősorban a diákotthoni KISZ aktivisták részére ta­nulságos: Porcsalmi Lajos, a megyei diákotthoni szakfel­ügyelő tartja: „Mit vár a KISZ a diákotthoni ifjúság­tól?” — címmel. Tévedés ne essék. Nem­csak előadásokból áll itt az élet, sőt még nem is csak az utána következő konzultáci­ókból, egyéni tanulásból, vi­tákból. Lehet sportolni, — rendeznek szellemi öttusát, van társasjáték, találkozót rendeztek a helyi Mezőgaz­dasági Gépgyár fiataljaival. Csütörtökön pedig Csáki Ist­ván elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára és Fo­dor Mihály, a megyei tanács vb. elnökhelyettese is meglá­togatta a középiskolás KISZ vezetőket, elbeszélgetett ve­lük megyénk jelenéről, jövő­jéről. A szolnoki irodalmi színpad gárdáját is várják, s velük olyan nemes mű­vészt, mint Bodor Tibort, a Madách Színház tagját. A tanfolyam hallgatói há­rom diákotthonban laknak, s ugyanolyan házirendjük van, amilyet a szocialista kollé­giumokban honosítottak meg: „önkiszolgáló” rendszer (a takarítást, ételkihordást, stb. saját maguk végzik). Sok-sok kedves élményt, epizódot je­lent ez az ideiglenes kollé- giumi élet, főleg azoknak a középiskolásoknak, akik még nem laktak kollégiumban. A középiskolai KISZ alap­szervezetekben, a munka to­vábbi fellendülése a tanfo­lyam után várható. Sok-sok jele van ennek már eddig is. Kalázdi Julia, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium csúcstitkára elmondotta, a szolnoki Verseghy Gimnázi­ummal folyó tanulmányi pá­rosversenyt tovább bővítik, más iskolákat is versenyre hívnak. Az első feladat az iskola öt KISZ alapszerveze- tében és a megye első szo­cialista leánykollégiumában, (amely Mezőtúron van), fel­dolgozni a KISZ kongresszus anyagát. A „riválisok’ gyi- ke, Hegedűs Zoltán, a szol­noki Verseghy Gimnázium I/c. osztályának alapszervi KISZ titkára viszont elárul­ta, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolguk a mezőtúri gimnazista lányoknak. — A versenybe ők is beleszólnak, már mint az I/c. osztály, amely továbbra is iskola-el­ső akar maradni a tanulás­ban, amit nagyban segít az, hogy az I/c. osztály 43 ta­nulója kivétel nélkül KISZ tag... Megyénkben a fiú di­ákotthonok közül elsőnek a kisújszállási nyerte el a szocialista kollégium címet. Baja Sándor, a kollégiumi KISZ aktiva küldötte elmon­dotta, hogy nemcsak a 60 kollégistára büszke, akik munkában, tanulásban és sportban egyaránt legjobb­jai a kisújszállási Móricz Zsigmond gimnáziumnak. — Arra is büszke Baja Sái\dor, hogy a megye középiskolái közül sikerült megszerezni az első helyet a társadalmi munka végzésében. Kukori­catörési felajánlásukat pél­dául 420 százalékra teljesí­tették. Ez a tanfolyan is sokat se­gít abban, hogy a kisújszál­lási szocialista kollégium, és a Móricz Zsigmond gimná­zium nagyszerű eredményeit az idén tovább fokozhassák. A kunszentmártoni József Attila Gimnázium egyik kül­dötte, Pataki Julianna sze­rint a munkás-paraszt fia­talokkal való kapcsolatot bő­víteni kell. Itt számítanak ta­náraik segítségére, amitgyü- mölcsöztettek a Kilián pró­bák teljesítése idején. S vé­gül hallgassuk meg a tan­folyam tábor-titkárát, Cza- kő Zsuzsát, aki a jászberényi fiú gimnázium KISZ titkára. Elmondatta, hogy ők is, — akárcsak a többiek, legfőbb feladatuknak továbbra is a jó tanulást tartják, de emel­lett egyéb fontos dologról sem feledkeznek meg. Egyik legfőbb témájuk például megyénk második ötéves terve célkitűzéseinek meg­ismerése. De nemcsak be­szélnek, dolgoznak is a he­rényi fiúgimnázium tanulói, akik közül a nyáron például 116 fiú és két lány dolgo­zott építőtáborban. Ezt a hagyományt is tovább fej­lesztik a többi helyes elgon­dolás, eredmény mellett az idén. Vége a szünetnek, a be­szélgetésnek. Az előadó te­remben fiatal lányok és fi­úk jegyzetelnek, hallgatják figyelmesen a szónokot. A tanári szobában kattog az írógép. Egy tanár már az es­ti szellemi öttusa kérdéseit gépeli. Folytatódik a középiskolai kiszesek tanfolyama. B. Gy. MAGYAR HAJOK pálmás partok között „Tizennégyezer tonna cukor görög kikötőkben, négyezer tonna vas, 1500 tonna marónátron, 600 tonna olaj, 800 tonna alumíniumszulfát, 13100 tonna egyéb darabáru a Közel-Keletre, 8500 ton­na gyapot az Egyesült Arab Köztársaságból...” a kitűnő Csepeli Nemzetközi Szabad Kikötőben rakják be áruikat magyar hajókba, ten­geri fuvarlevél, úgynevezett Bill of Lading birtokába fut­nak. BILL OF LADING A kimutatáson, amit a DETERT, a magyar Duna Tengerhajózási Részvénytár­saság vezérigazgatóságán ta­nulmányozok, katonásan so­rakoznak egymás után az ilyen tételek. Magyar hajók gyomrában utaznak és utaz­tak ezek a súlyos szállítmá­nyok a különböző távoli or­szágok és a Magyar Népköz- társaság, vagy — hiszen tran­zitforgalmat is vállal a DETERT — Egyszerűen a különböző távoli országok között. Magyarországnak nincs tengere — tengerhajózása mégis van? Van, mert föld­rajzi fekvése alkalmassá te­szi arra, hogy a Közép-Euró- pából Kisázsiá és a Földközi- tenger keleti része felé irá­nyuló úgynevezett levnnti for­galom lebonyolításában ered­ményesen és rentábilisan, át­rakás nélkül segédkezzék. — Szívesen veszi igénybe a kül­föld —- például mind na­gyobb mértékben Nyugat- Németország és Csehszlová­kia is — a magyar hajózást. Ez egyrészt az*útvonal miatt történik így, másrészt a tö­megáruk távolsági szállításá­nak ez a formája rendkívül gazdaságos, harmadszor pe- dia azok a külföldiek, akik A Bill of Lading előnye: értékpapírnak minősül, for­gatható. tehát segítségével az áru — és erre nemegyszer van példa — még fuvarozás közben is könnyen értékesít­hető. — A magyar tengerhajózás — mondja Schuster vezér- igazgató 1934-ben kezdő­dött Négy esztendő alatt négy hajó, a Budapest, a Sze­ged, a Debrecen és a Tisza készült el, közvetlen a máso­dik világháború előtt pedig vízre bocsátották az Ung­vári, a Kassát és a Kolozs­várt is. A német megszállók az egész magyar hajóparkot elvitték Németországba, il­letve Ausztriába. Jelentős részük megsemmisült pél­dául az Ungvár aknára fu­tott és elsüllyedt a Fekete­tengeren. A magyar hajópark fejlő­dése a felszabadulás után, különösen 1956 után vett nagy lendületet. Ekkor ké­szült el az első három darab 1100 tonnás, kifejezetten ten­geri (tehát nem folyami-ten­geri) hajó. A Balaton, a Du­na és a Béke a romániai Brai- láig közlekedtek, itt - átrakod­tak és terhük a Dunán már folyami áruszállító hajók se­gítségével úszott fel. A Béke 1959. augusztus 24-én sajná­latos baleset áldozata lett: a Dardanellákban haladt, ami­kor a San Giorgio nevű olasz személyszállító gőzös belero­hant és elsüllyesztette. Közben az Euróoaszerte is­mert budapesti Dej Hajógyár kialakította az 1300 tonnás folyami-tengeri hajó jól be­vált típusát. Eddig négy ilyen magyar hajó járja a tengere­ket és a Dunát, a Hazám, a Tokaj, a Badacsony és a Cse­pel. Az ötödik, a Tihany, 1961 első felében fut vízre. „ISTEN UTÁN A MÁSODIK A legújabb ezek közül a Csepel, amely 1960 májusá­ban készült el. Amikor láto­gatást tettünk rajta, forrt, pezsgett körülötte az élet: Uszályok manővereztek, hogy az oldalához simuljanak, da­ruk láncai csikorogtak, hogy hatalmas gyomrát szállítmá­nyokkal töltsék meg, vezény­szavak harsogtak a tölcsér­alakú szócsöveken ál Jókor jöttünk — hajózásunk egyik büszkesége éppen indulásra készült. Nem lepődtünk meg, hogy a kapitányt nem tudtuk meg­találni, ilyenkor annak, aki a hajón „Isten után az első’’ egyetlen szabad perce sincs, így hát felkerestük ,Isten után a másodikat”, Korbuly László, első tisztet. Tőle tud­tuk meg, hogy a személyzet: a kapitány, három tiszt, há­rom géptiszt, egy rádióstiszt, egy üzemvezető, egy fedélzet­mester, három tanú ./matróz, két géptisztjelölt, egy gép­mester, egy hajóács és két pincér. Ezek a beosztás-jelö­lések a laikussal legfeljebb sejtetik, ki mit csinál, ki miért felelős. Az évszázados tengerészeti szokásjog azon­ban pontosan körülhatárolja minden egyes ember feladat­körét. Az első tiszt például minden kereskedelmi hajón a ki- és berakodást, a személy­zeti ügyeket irányítja, fele­lős az okmányok rendben- tartásáért, a határokon és a kikötőkben való szabályszerű jelentkezésért. A második tiszt — ez szintén régi ha­gyomány — többek között az egészségügyi szolgálatot látja el, a harmadik tiszt pedig — persze ugyancsak többek kö­zött — fehérnemű-front pa­rancsnoka. Magának a kapi­tánynak a feladatkörét egy­szerű meghatározni: minde­nért felelős. Sokrétű munkáját nagyon megkönnyíti, hogy naponta kétszer is rádión érintkezhet a budapesti vezérigazgatóság­gal. A DETERT mind°" ha­jójának ugyanis rendelkezé­sére áll ez a napi kétszeri úgynevezett „periódus-idő” amelynek során jelentik tar­tózkodási helyüket, tanácsot vagy utasítást kérhetnek stb. — Üj „ Csepelünknek” egyébként e- lesz a harma­dik útja — mondja Korbuly első tiszt. Most még ki tu­dunk futni a Dunán a tenge­rig, de vissza már nem jö­vünk egészen tavaszig. Isz- tanbul — Izmir — Lattakia — Beirut... márciusig közel- keleti kikötők között úszká­lunk, tranzit-megbízásokat teljesítünk. Öröm ezen a bár­kán hajókázni, kérem. Néz­zen csak körül. Központi gőzfűtés, kétszemélyes, laká­jos legénységi kabinok, ké­nyelmes, epedás ágyakkal, rá­diók, becsületes kereset és — ami az én fiatal koromban nehezebben volt elképzelhető, mint az, hogy a hajó repülni kezd a levegőben — ugyan­az a koszt a hajósirastól kezdve mindenkinek, amit a tisztek kapnak. Közben — hiába, indulás előtt a „Csepel” — az első tisztet percenként keresik. Hol aláír valamit, hol enge­délyt ad egy feleségétől már­ciusig búcsúzó matróznak ar­ra, hogy kikisérje a vonat­hoz az asszonyt, hol a rako­dás módiáról intézkedik. — Ha meg akarja tudni, milyen sorsunk volt nekünic matróz-korunkban, egysze­rűen olvassa el Traven köny­veit ... — ennyit tud még mondani az első tiszt, azután végleg elhívják: ki kell men­nie a rakodáshoz. Helyét — ígv illik ez a ha­jó hierarchiájában — Stefán József másodtiszt "es-, át. ...ES A HARMADIK — A múltról — mondja, a magas, karcsú, ruganyos mozgású férfi — magam is sokat beszélhetek: kerek har­minc esztendeje járom a vi­zeket. 1930-ban kerültem ha­jósinasként a Badacsony ne­vű hajóra. Ennek csak a neve volt magyar. A tulajdo­nos, egy hamburgi kereske­dő, csak azért járatta magyar zászló alatt, mert így keve­sebb volt rá az adó, meg rit­kább a tüzetes hatósági ellen­őrzés. Ezért van ma elmélet­ben a kis Panamának olyan nagy „flottája” ... Később ezen a hajón történt a követ­kező eset: Mikor már nem bírtuk tovább a moslékot, a durvaságot, az örökké késő fizetést, elhatároztuk, hogy tiltakozunk. Útvonalunk Hamburg—Casablanca volt, útközben megálltunk Rotter­damnál. ahol volt magyar konzulátus. Kikötöttünk, el­végeztük a szükséges teendő­ket, aztán úgy ahogy voltunk, borostásan, munkaruhában rohantunk a konzulátusra, nehogy a kapitány megelőz­zön bennünket. De megne- szelhetett valamit — mert megelőzött minket. Mikor nagynehezen a konzul úr szí­ne elé jutottunk, egy mon­data volt hozzánk: — Ha nem tűnnek el egy perc alatt és nem hagynak fel ezzel a kommunista stílus­sal, a rendőrséggel gyűlik meg a bajuk. Hát így segített rajtunk, tnaauar tengerészeken Horthy Magyarországának konzulá­tusa. Egy későbbi élmény, amit sohasem fogok elfelej­teni: Egy másik nyájas ke­reskedő, a genovai Signor Burger Rouenben bagóért megvett egy kimustrált mű­emléket, a „Marquis de Lu- bersaq”-ot. Persze magyar lo­bogó alá helyeztette és elne­vezte „Dunának”. Néhányun- kat áthelyezett erre az úszó bádogteknőre és kiadta a pa-* rancsot: varázsoljuk újjá. Ott álltunk a rotterdami hajó­gyár mellett, de a tulajnak nem volt szive ahhoz, hogy beadja javításra — miért ne végeztesse el velünk — in­gyen? Annyira ingyen, hogy még az anyagot is nekünk kellett — hogy finom legyek — megszereznünk: éjszakán­ként cementet és sódert kel­lett csennünk a hajógyárból és természetesen még éjjel beépítenünk, hogy rajta ne kapjanak... minket! A fize­tés pedig tovább késett. Mit tehettünk? Nem volt könnyű munkát szerezni... Mikor hajnalonként abbahagytuk a munkát, kiosontunk a város­ba csikket sz 'ni — és meg­hallgatni az Apostolatis Ma­ris nevű egyházi szervezet áj- tatos előadásait. Oh, nem lelki, hanem testi szükséglet­ből: előadás után mindenki kapott ingyen egy tányér me­leg levest... Mielőtt elbúcsúzunk, a pin­cér gőzölgő, forró feketét szol­gál fel, gőze úgy száll, ahogy az emlékek párája emelke­dik fel a múlt völgyéből és — mint ablakot, amelyen át a mélybe néz az ember — el­homályosítja a tekintetet * Amikor e ' sorok kikerül­nek a nyomdából, a „Csepel” már maga mögött hagyta a nyirkos európai telet és nap­sütötte, kék, keleti vizeken suhan. Szerencsés hajózást a pál­más partok között! HARMAT ENDRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents