Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-16 / 296. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. december 10. Hailé Szelasszié Brazíliából útnak indult Etiópiába Addisz Abebában a vértéiért puccs után is nyugodt a helyzet London (MTI). Nyugati hír- ügynökségek részletesen is­mertetik Aszfa üasszan etió- piai trónörökös rádióbeszédét, amelyet röviddel az állam­csíny után mondott el. A csá­szár 44 éves legidősebb fia kijelentette, hogy újonnan megalakított kormányát tá­mogatja a hadsereg és a rendőrség. Bár nem tett em­lítést Hailé Szelasszié csá­szárról, kijelentette: „Etiópia népe hosszú idő óta türelem­mel és reménykedéssel várta, hogy egy napon megszabadul­jon az elnyomástól, a nyo­mortól és a tudatlanságtól Az üres ígéretek azonban nem elégíthetik ki tovább a népet, amely kézzelfogható intézkedéseket vár az élet- színvonal emelésére. A fej­lesztési terveket nem hajtot­ták végre, s az újonnan füg­getlenné vált afrikai államok példája megmutatta az etió- piai népnek, hogy ezek az új‘ nemzetek gyorsan haladnak és maguk mögött hagyják Etiópiát”. Á rádióbeszéd után közve­tített kormánynyilatkozat pontokban szabja meg a kor­mány feladatait: az életszín­vonal emelése, a kultúra fej­lesztése, iparfejlesztés, az if­júság képzése és érvényesü­lésének biztosítása. A kormánynyilatkozat kü­lön hangoztatta, hogy az új kormány biztosítja a külföldi tőkeérdekeltségek jogait és Tudósítók jelentik (MTI). Az AP a szudáni hírügynökség etiópiai tudósi, tójának táviratjelentése alapján Ijözli, hogy az etió­piai államcsínyt szerdán reg­gel helyi idő szerint hat óra­kor hajtották végre és két órával később Aszfa Uasszan trónörökös rádión bejelentette, hogy fegyveres egységei az egész fővárost ellenőrzésük alatt tartják. A tudósító ki­emelte jelentésében, hogy az etiópiai fővárosban nyugodt a helyzet és a hatalomátvétel minden vérontás nélkül tör­tént* A puccs nyilvánvaló célja Hailé Szelasszié meg­fosztása a trónjától és a trón­örökös hatalomra juttatása. LONDON Reuter — és AP — Jelenté­sek szerint Addisz Abebában az angol, a szovjet és az ame­rikai nagykövetség épülete elé katonai védőőrséget vezé­nyeltek ki. Wright angol nagykövet Londonba küldött jelentésében közli, hogy az államcsíny után feloszlatták Hailé Szelasszié parlament­jét Surlonge volt etiópiai an­gol nagykövet szerint Aszfa Hasszán trónörökös a társa­dalmi reform és az életszín­vonal megjavításának lelkes híve. KAIRÖ Az AP értesülése szerint a trónörökös és az államcsíny megszervezői ezideig még nem foglaltak állást a no­vember vége óta külföldi úton lévő Hailé Szelasszié császár személyével kapcso­latban és sorsáról sem nyi­latkoztak. Az amerikai hír- ügynökség a szerdai esemé­nyek hátterét boncolgatva lehetségesnek tartja, hogy a császár és a legidősebb fia között valamilyen nézetelté­rés támadhatott és a trónörö­kös azért folyamodott állam­csínyhez, mert attól tartott, hogy atyja öccsét nevezi ki trónörökössé, bár egyesek nem tételezik fel azt, hogy a puccs értelmi szerzője a trón­örökös lenne. SAO PAULO Hailé Szelasszié szerdán megszakította brazíliai láto­gatását és magyar idő szerint hajnali 3.30 órakor a repülő­térre hajtatott, majd luxus­gépén vissza indult hazájába, — jelentik nyugati hírügy­nökségek. A négymotoros gé­pet előzőleg a rendőrség biz­tonsági okokból átkutatta. — Colomon ezredes, a császár szárnysegéde t4viratban le­mondta a császár Nigériába tervezett látogatását. A gép hír szerint Recife brazíliai városban még leszállt, hogy újabb üzemanyagot vegyen fel. szívesen lát minden olyan külföldit, aki Etiópia boldo­gulásáért kíván tevékenyked- ni. A kormánynyilatkozat kül­politikai kérdéseket nem érintett, csupán hangoztatta, hogy az új kormány baráti kapcsolatot akar fenntartani minden állammal. Addisz-Abebában este fél 7-től reggel 6 óráig terjedő kijárási tilalmat rendeltek el. Kínai tiltakozás amerikai légi- provokáció miatt Peking (Uj Kína). Csütörtö­kön a kora délutáni órákban egy amerikai katonai repülő­gép megsértette a Kínai Népköztársaság Kuangtung tartományának légiterét. A Kínai Népköztársaság' külügyminisztériuma ezért újabb erélyes figyelmeztetést KÜLPOLITIKAI tegzetek A Mekong szakodéba A Mekong nem szakadék — folyam Indokínában, partjai országokat válasz­tanak el és kötnek össze. Mégis, most a Mekong ne­vét azzal az amerikai teó­riával kapcsolatban emle­getik, amelyet röviden a intézett az Egyesült Államok-5 hoz. (MTI) Legújabb TASZSZ-jelentés a laoszi helyzetről HANOI (TASZ). Vientiane- ben a helyzet továbbra is fe­szült A legutóbbi jelentések szerint a kormánycsapatok kiszorították a lázadókat a főváros északkeleti részéből és itt kemény harcok foly­nak. A lázadók sietve erősí­téseket vetnek be. A lázadók Vientiane alatt szenvedett veresége teljesen váratlanul jött az amerikai agresszív körök és SEATO- beli szövetségeseik számára, mert könnyű győzelemben reménykedtek. A SEATO har­cászati körei most nyilt in­tervenciót sürgetnek Laosz ellen. Thaiföld SEATO-beli képviselője követelte, hogy helyezzék készenlétbe a SEATO tagjainak fegyveres erőit. Ahelyett, hogy tétlenül szemlélnék az események ki­alakulását, határozott lépése­ket kell tenni, hangsúlyozta. A thaiföldi képviselőt Ajub Khan pakisztáni elnök is tá­mogatta* Tevékenyen támo­gatják a lázadókat a délviet­nami hatóságok is. Az amerikai beavatkozók SEATO-beli szövetségeseik ellen harcba indult Laos2 egész népe. A NEO LAO Hak- szat Párt és vezetője, Szufa- nuvong herceg felhívására. országszerte fegyveres egy- > ségek alakulnak és a Patet? Lao alakulataival eavütt tá­,,szakadék szélén való” egyensúlyozás politikájának szoktak nevezni. Megalko­tója Dulles volt, a néhai külügyminiszter — de az amerikai kormánykörök diplomáciája változatlanul ezon a veszélyes és keskeny úton halad, a háború szaka­dékénak peremén. Dulles árnyéka borul ma Indoki­na kis országára, Laoszra is. Ismeretes, hogy az 1954- es genfi egyezményt a tár­madásokat intéznek a láza-; dók mögöttes területei ellen. Mint a Patet Lao hangja rádióállomás közli, a lakos­ság fegyveres alakulatai ki­verték a lázadókait Thapa- cson megerősített pontról és teljesen felszabadították Hammuon tartomány Bolaf körzetét. Alső-Laoszban ez már a harmadik körzet, — amely az utóbbi napokban felszabadult a lázadók ural­ma alól. Laosz más tartomá­nyaiban is megélénkült a fegyveres harc a lázadók el­len. December 12-én a kor­mánycsapatok a Patet Lao alakulataival közösen meg­támadták a lázadók Nam- Han-folyó melletti állásait és Luan Parbang iránvába vetet­ték vissza a lázadókat. Luang Prabang a kormánycsapatok és a Patet Lao alakulatok szoros gyűrűjével van körül­véve. (MTI). Nehru sajtóértekezlete Delhi (MTI) Mint már jelentettük, Nehru indiai mi­niszterelnök sajtóértekezletet tartott, amelyen a laoszi ese­ményeket ismertette. A TASZSZ közlése szerint Nehru sajtóértekezletén a kommunista és munkáspártok Kínai kormánynyilatkozat a laoszi helyzetről Nehru javasolja a laoszi nemzetközi ellenőrző bizottság PEKING A Kínai Népköztársaság kormánya nyilatkozatot adott ki a laoszi helyzetről- A nyi- latkozait megállapítja, hogy az amerikai imperialisták és kiszolgálóik, a reakciós thai­földi hatóságok beavatkozá­sa következtében polgárhá­ború tört ki Laoszban és a helyzet nagyon súlyos. Mi­összehívását után az Egyesült Államokban nem sikerült politikai és ka­tonai fenyegetésekkel, gazda­sági blokáddal és egyéb in­tézkedésekkel nyomást gya­korolni a laoszi királyi kor­mányra, áttért arra, hogy fegyverszállításokkal és katonák rendelkezésére bo­csátásával támogassa Nosa- van lázadó klikkjét. Több mint ezer külföldi hallgató a román főiskolákon Togói és szórnál! diákok ér­keztek Bukarestbe, akik a Kőolaj, Gázipari és Geológiai. Intézetben, valamint az Or­vostudományi és Gyógyszeré­szeti Főiskolán folytatják majd tanulmányaikat. Jelen­leg 43 országból több, mint ezer fiatal tanul a román fő­iskolákon. Ezeknek egyrésze Romániában végzi az aspi- rantúrát, vagy pedig a tudo­mány és technika különböző ágaiban nyer szakképzettsé­get. A Romániában tanuló ar­gentínai, brazíliai, bolíviai, indiai, indonéziai, iraki, ja­pán, nepáli kameruni, szudá­ni, tunéziai, az Egyesült Arab Köztársaság-beli, ciprusi vagy a szocialista országokból ér­kezett főiskolai hallgatók együtt tanulnak a romániai diákokkal. Rövidesen további tíz — többnyire afrikai — országból érkeznek főiskolai hallgatók. Az üzletek nyltvatartása A Szolnoki Városi Tanács ke­reskedelmi osztályának közlése szerint december 17-én, szomba­ton a szolnoki boltok nagy része a szokásos szombati nyitvatartás szerint árusít. Az Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat 72. számú játékboltja 8—19 óráig, a S3, szá­mú ruházati és a 39. számú rö­vid- és divatárubolt 8—18, az óra- és ékszerbolt 9—17 óráig tart nyitva. December 18-án, vasárnap — az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat X. számú önkiszolgáló. 4. számú vegyes élelmiszer. 27. számú édesség és 34. számú tej­boltja reggel 7—11 óráig lesz nyitva. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 40. számú papír, 14. szá­mú cipő, 21. számú illatszer, 23. sz. üveg-porcelán, 33. sz. ruhá­zati, 39. számú rövid-divat, 55. számú hangszer, 78. számú rá­dió-villamossági boltja 9—14 óráig, a 72. számú sport- játék 9—18 óráig, az 57. számú gyer­mekruházati bolt 10—18 óráig, az Alföldi Állami Áruház 8—18 óráig, az óra- ékszerbolt 9—16 óráig, a népművészeti és házi­ipari bolt 10—17 óráig, a V*nv vesbqlt 10—16 óráig tart nyitva. Az amerikai imperialisták Laoszt be akarták vonni az agresszív SEATO-tömbbe és katonai támaszpontokat akar­tak építeni Laosz területén. Ezért nem voltak hajlandók elfogadni, hogy Laosz békés és semleges álammá váljék. Nosavant támogatva azit akar­ták elérni, hogy Laoszban megalakulhasson egy olyan bábkormány, amely kiszol­gálja az amerikai impéria- lizmust. Az 1954 évi genfi ér­tekezleten Laosszal kapcso­latban kötött mgállapodások ilyen megsértése folytán ko­moly veszély fenyegeti a bé­két Indo-Kínában. A laoszi királyság Kína közvetlen szomszédja. A kí­nai népben nagy felháboro­dást keltett az imperialisták laoszi beavatkozása, amely Délkelet-Ázsia békéjét fenye­geti. A kínai kormány — amely az 1954 évi genfi érte­kezlet egyik részvevője is volt — élesen elítéli az ame­rikai imperialistákat és a reakciós thaiföldi hatóságo­kat, amelyek polgárháborút robbantottak ki Laoszban. A kínai kormány határozottan támogatia a laoszi királvsá® belpolitikáiét, semleességét nemzeti fii esetten sósét és állami egységét, és támogat­ja a hazafias laoszi népet az amerikai imperialisták inter­venciója ellen fnlvtotott jo- SOS harcában. (Uj Kína), ül DELHI Nehru indiai ^miniszterei­lo+ó-n V? '<">’! on^-of+0 T .arvcntV* 0« V-*QlVr70+ r*1 vpn siVtmcoiS V5^4­VtoTvpc Ipnrtp inból nor­-->*'1- ry V O O D cr ? VI '7 ollpnórző h'70tt0*SOt. képviselőinek moszkvai ta­nácskozásáról is beszélt. „A moszkvai értekezleten kiadott nyilatkozat — mondotta — hangsúlyozza a békés egymás mellett élés szükségességét. Én örömmel üdvözlöm ezt a nyilatkozatot." Az algériai helyzet kiélező­désével kapcsolatban Nehru kijelentette, hogye Francia- ország már évek óta semmi­beveszi az algériai nép tö­rekvéseit. Franciaországnak hozzá kell járulnia Algéria függetlenségéhez. Az algériai probléma megoldásának egyetlen útja az, hogy Algé­ria népe kapja meg a függet­lenséget — hangsúlyozta az indiai miniszterelnök. luba népe Mozit Havanna (MTI). Hétfőn több kubai város fölött ame­rikai repülőgépek tűntek fel és ellenforradalmi röpcédulá­kat szórtak le. Az Egyesült Államok agresszív eljárása országszerte mélységes felhá­borodást keltett. A kubai lég­védelem kedden este tüzelt a főváros fölé berepült kétmo- toros repülőgépre, amely szintén röpcédulákat szórt. A berepülő gépekről szórt röpcédulákat a lakosság min­denütt összeszedi és elégeti. Az AP jelenti, hogy Cama- güey, Matanzas és Jovellanos városában, valamint Havan­nában hétfőn bombák rob­bantak, de kárt nem okoztak. A Matanzas tartományban lé­vő Marti közelében felgyúj­tottak egy cukornád-ültet­vényt. Castro miniszterelnök erről szóló nyilatkozatában ismét kijelentette, ezek az al­jas merényletek nem félemlí­tik meg a szabadságáért és függetlenségéért hősiesen küzdő kubai népet. (MTI) gyalásokon résztvevő hatal­mak közül egyedül az Egye­sült Államok nem írta alá. Az akkori tárgyalásoknak az volt a céljuk, hogy vé­get vessenek az Indokina országaiban, különösen pe­dig Vietnamban és Laosz­ban évek óta folyó polgár- háborúnak. Mi történt ezután? A szerződést a nyugati kapi­talista nagyhatalmak közül Anglia és Franciaország ír­c sönnel fizették. Néhány év alatt több, mint 300 mil­lió dollárt fordított az Egye­sült Államok Laosz újtípu­sú gyarmatosítására. Ilyen helyzetben követ­kezett be a hadsereg haza­fias érzületű tisztjeinek államcsínye, amely meg­döntötte a nyugatbarát kor­mányt és ismét á semleges- ségi politika híveit juttatta hatalomra. Az Egyesült Államok ek­kor a nyílt beavatkozás út­jára lépett. Amerikai fegy­verekkel támogatták Nosa- van tábornokot, aki fellá­zadt Souvanna Phouma tör­vényes kormánya ellen. — Sőt, a beavatkozás nem korlátozódott erre. Az ame- riakiak felhasználták a semleges kormány megdön­tésére a szomszédos Thai­földet is, amely — mint is­meretes — az agresszív SEATO katonai szövetség tagja. Vientiane, Laosz köz- igazgatási központja a Me­kong folyó partján fekszik: a túlsó part már Thai-földi terület. Nosavan egységei a Mekong folyón hajóztak fel a főváros elleni támadásra és a Thai-földi partról in­ta aia. indokína korábban elsősorban francia gyarma­ti terület volt. Nos, amint elhagyták a genfi értekezle­tet, az amerikaiak azonnal gyakorlati nyelvre fordítot­ták le távolmaradásukat az egyezményektől. — Ettől fogva a francia gyarmatosí­tók helyét először burkol­tan, aztán egyre nyíltabban az amerikaiak vették át. — Bao Dajt, a franciák báb- császárát Dél-Vietnamban elűzte Ngo Din Diem, aki viszont az Egyesült Álla­mokban végezte tanulmá­nyait, s nyiltan a jenkik embere volt Dél-Vietnam- ba özönlött a dollár. Mi sem természetesebb, hogy Viet­namban elszabotálták a genfi egyezmény előírta or­szágos választásokat, s a hatalmuk alatt álló terüle­ten továbbra is a legfékte­lenebb diktatúrát honosí­tották meg. Laoszban a genfi egyez­mények előírták egy nem­zeti egységkormány meg­alakítását, s a Patet Lao, az imperialista-ellenes, haza­fias szabadságharcosok egy­ségeinek beolvasztását a királyi hadseregbe. Ez az egyezmény, ha megvalósul, semleges országgá tette vol­na Laoszt. Az Amerika-ba- rát elemek azonban katonai puccsal eltávolították a semleges kormányt és meg­dultak rohamra. A tüzérség Thai-földi területről lőtte a fővárost. A harcban ame­rikai gyártmányú repülőgé­pek is részt vettek a láza­dók oldalán. Ez a hallatlanul nyílt be­avatkozás egy ország bel- ügyeibe, alighanem kivív­ná a néhai Dulles elismeré­sét. Célját azonban mégsem érte el. Hiába alakítottak ellenkormányt a lázadók ellenőrzése alatt álló terü­leten, az amerikai dolláro­kon megvásárolt parla­menti képviselők segítségé­vel, hiába kíséreltek meg belső puccsot magában Vientianeban, hiába bizto­sítottak maguknak tüzérsé­gi fölényt, hiába vetettek be még esang-kajsekista es délvietnami katonákat is. A hazafias, igazi semle­gességre törekvő erők egy­ségét nem sikerült megbon­tani, sőt: a Patet Lao és a hadsereg Kong Le kapitány vezetése alatt álló része szoros együttműködésben küzd az imperialisták ügy­nökeinek anyagi túlereje ellen. A laoszi összeesküvés egyedüli eredménye\ az, hogy a háború szakadéké­nak szélére taszították La­oszt, s a Mekong folyó túl­só partjáról érkező ágyú­golyók magukba rejtik egy szélesebbkörű konfliktus veszélyét is. Indokína és Kezaoaott a leszámolás a hazafias elemekkel, különö­sen a Patet Laoval. Ezután amerikai kiképzők érkeztek az országba — Szananikone, a nyugatbarát miniszterel­nök készségesen rájuk bíz­ta a hadsereg kiképzését — s a dollárokkal szabályosan megvásárolták a laoszi had­sereg tisztikarát. A csapa­tok zsoldját amerikai köl­Azsia népei újabb leckét kaptak abból, mit is jelent az amerikai imperializmus szakadék-politikája, s miért nem írta alá Dulles a genfi egyezményt. A halban gazdag, bővizű Mekong folyó így vált az amerikai beavatkozás újabb szimbólumává. — ar — Lumumba súlyos sérülést szenvedett a fogságban Kairo Az ázsiai és afri­kai népek szolidaritási szer­vezetének állandó titkársága Kairóban megdöbbentő köz­leményt adott ki arról, hogy Lumumba, a Kongói Köztár­saság törvényes miniszterel­nöke Mobutu zsoldosainak fogságában az embertelen bá­násmód következtében elvesz­tette szemevilágát. Tegnap megkezdték a nyugdíjak kézbesítését A karácsonyi forgalom za­vart.-1 n lébe-- -a érde­kében a posta a szokásosnál pgy héttel előbb, már decem­ber 15-én megkezdte a janu­árra ese-’ ’-es nvimri nnk kéz- o'-rtósét *■» o-"-7í(Tos Nvus- i'jinl.zet a hét végóig min­den nyugdíjutalványt átad a postának. A következő napok­ban átlagosan százezer utal­ványt juttatnak el a címzet­tekhez, s így december 20-ig. ’egkésőbb azonban 22-ig va- ’amennyi nyupdttn« megkapja járandóságát. (MTI) Nasszer szerdán Antoine Gizengától, a törvényes kon­gói kormány ideiglenes mi­niszterelnökétől táviratot ka pott. A kongói központi kormán' — amely ideiglenesen áthe lyezte székhelyét Stanley vil­iébe — hangzik a távirat, — sürgős élelmiszersegítséget és fegyvert kér öntől, mivel az imperialista bérenc Mobutu polgárháborút indított a tör­vényes kormányt támogató erők ellen. Nasszer elnök Lundula tá­bornoktól, a kongói hadsereg főparancsnokától is kapott táviratot. E távirat szerint Mobutu csapatai már beha­toltak a keleti tartományba Lundula kéri, hogy az Egye­sült Arab Köztársaság adjon katonai seeítsóeet a kongói kormánynak. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents