Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-04 / 286. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. december L Harminckétezer választópolgár az urnák e.ött MA REGGEL ismét az urnák elé járulnak megyénk választópolgárai, hogy a demokrácia adta jogukkal élve megválasszák körzetük tanácstagját. Az időközi tanácstagi választáson 258 kerületben 2 megyei, 19 járási, 32 városi és 205 községi tanácstagot választanak meg. Szinte alig akad olyan község a megyében, ahol ne tartanának választást. Az időközi választás méretére jellemző, hogy mintegy 32 ezer ember szavaz. A tanácsok az államhatalom helyi szervei; a választók megbízásából gyakorolják a hatalmat. Rendeleteket hoznak, jogszabályokat alkotnak, sokoldalúan foglalkoznak területük fejlesztésével és megbízóik ügyes- bajos dolgaival. Megszokott dolog ma már nálunk, hogy a tanácsok kezdeményezése nyomán éoiilt új iskola, fürdő. művelődési otthon átadásáról hallunk. Szinte természetesnek vesszük ezt és nem is gondolunk arra, hogy milyen sok szervező munka, anyagi áldozat van mögötte. A tanácsok tagjait nálunk egyénileg, választói kerületek szerint választják. A választópolgárok maguk jelöli’* ki az arra alkalmas személyeket, hogy ügyüket intézzék, érdekeiket képviseljék a tanácsban. Nem egyszer megtörténik, hogy az előzetesen javasolt tanácstagot nem fogadják el a körzet lakói, — ha nem ismerik eléggé. A most lezajlott jelölőgyűléseken is több ilyen példa volt. Ilyenkor a választók élve a törvénvad- ta jogukkal, maguk közül a legalkalmasabbat jelölték meebizotHuknak. Mi má* ez, ha nem a demokrácia szé- tes. gyakorlati érvénvesülé se falvalnkban és városainkban. A DEMOKRATIKUS jogok gyakorlására nálunk a törvény ad lehetőséget, megvalósításáról pedig a néptömegek gondoskodnak. így van ez a tanácstagok választásával is. A tanács-törvény előírja, hogy a tanácstagok munkáinkról bizonyos időnként kötelesek választóik előtt beszámolni. Lehetősége* ad arra is, hogy a hanyag emberektől megvonták a bizalmat és visszahívják őket választóik. A gyakorlat igazolja, hogy a dolgozók élnek is a demokrácia adta lehetőségekkel. A most megválasztásra kerülő tanácstagok elődeinek 10 százalékát .— többségük helvett elköltözés. lemondás, halálozás — miatt választanak —. azért kellett visszahívni mert nem tett °k eleget kötelezettségüknek. A tanácsok a szocialista demokráciát mélyítik el és valésítiák meg. amikor a taKARÁCSONYRA hasznos ajándék egy szép kínai töltőtoll Kapható: Parker rendszerrel működő, 12 karátos arany heggyel, 140.—, 150.—, 185.— és 215.— Ft-os árona a papír és írószer- boltokban és az Állami Áruházakban. mácstagok útján az állampolgárokat bevonják a hatalom gyakorlásába. Meghallgatják a választók véleményét, kikérik tanácsaikat és ugyanakkor számítanak is hasznos közreműködésükre. Számtalan példa bizonyítja, hogy a a választók által javasolt községfejlesztési tervet — járdaépítést. villamosítást, parkosítást — a tanácsülés elfogadta, a választók pedig közhasznú munkával siettek e terv megvalósítására. Ez így helyénvaló és természetes is, hisz magunknak építünk. A társadalmi munkával növekszik a rendelkezésre álló összeg, amit újabb létesítményekre lehet felhasználni. —' Ez egyúttal kifejezője az államhatalmi szerv és tömegek összeforrottságá- nak. NÉPKÖZT A RS AS AGUNK alkotmánya kimondja, hogy minden 18 évet betöltött állampolgár választó és választható. A szavazati jogot nem köti vagyoni cenzushoz nemekhez, iskolai végzettséghez, mint a burzsoá államok törvényei teszik. Nem ártérré visszaemlékezni, hisz másfél évtizeddel ezélőtt még országunkban Is így volt. — Ugyanakkor jóérzéssel vész- szűk tudomásul, hogv ma több száz ifjú és lány először járulhat urnákhoz, mert a két év előtti választások ó+a nagykorúvá lettek. Az Idősebb korosztályokkal együtt most ezek a fiatalok is szavaznak és beleszólnak az államügyek irányításába Nagy megtiszteltetés és felemelő érzés a nép küldöttjének, választottjának lenni. Ugyanakkor nagy felelősséget és kötelezettséget is jelent. A ma megválasztásra kerülő tanácstagok ne feled- iék, hogy a szavazók voksai- val a nép előlegezett bizalmát is megszerezték. A bizalom pedig jő munkára és soksok hétköznapi tettre kötelez. Vigyázzanak, jól sáfárkodjanak választóik bizalmával. Mátbé László A MIRKÖZ megrendelésére export Diesel próbapadhoz forgattyú kerékagyak, kivezető száranyák, csapkerékrög- zítők gyártását kezdték meg a Jászapáti Vas- és Faipari KTSZ-ben. A csepeli Vasnagykereskedelmi Vállalat részére pedig 15—20 ezer kerékpár közép- tengelyt készítenek. A ktsz bádogos részlege 25 ezer 7 literes ceglédi kannát, 17 ezer vizes vödört, 18 ezer háztartási tölcsért gyárt még ez évben. A faipari részleg dolgozói a piszkéstetői Csillagvizsgáló, a Budapesti Kamara Varieté és az egyik győri filmszínház felújításánál több mint 600 ezer forint értékű munkát végeztek. A moziüzemi vállalatok megrendelésére 5600 moziszéket gyártanak. tílőkalauz-rendszert vezetnek be a szolnoki és jászberényi AKiiV-nél Legújabb típusú Ikarus autóbuszok érkeztek a szolnoki és a jászberényi autóközlekedési vállalathoz. Az új autóbuszok érdekessége: a kalauzülés a hátsó ajtónál van elhelyezve, onnan irányítja a jegykezelő mikrofon segítségével az utazást. A kalauz mikrofonon jelzi az egyes megállóhelyeket. Takarékoskodnak a takarmánnyal * jrflte ’isÍÉ A kunmadaras! termelőszövetkezeti gazdák úgy takarékoskodnak a takarmánnyal, hogy meghosszabbították a szabadban való legeltetési időt. Amíg az időjárás engedi, a birkák kint legelnek a határban. Nincs „viszakozz !tf Tovább korszerűsíti bolthálózatát a kisújszállási fmsz Az utóbbi hónapokban átformálódott Kisújszállás kereskedelme. Tisztázták az évek óta vitatott kérdéseket; több boltot szakosítottak; meghatácozták: mely cikkeket forgalmaz az állami s melyeket a földművesszövetkezeti kereskedelem; sok üzletet alakítottak át önkiszolgáló rendszerűvé. A lakosság — néhány konzervatív ember kivételével — helyeselte a változást. Kisebb zökkenők természetesen adódtak az átalakulásnál. Nagy meghökkenést csak az önkiszolgálóvá átalakított 4. sz. élelmiszer vegyesbolt első leltárának eredménye okozott az fmsz kereskedelmi szakembereinek, ötvenöt nap leforgása alatt 5 ezer 200 forint hiány mutatkozott. A bolti dolgozók becsületessége vitán felül állott; a kis együttesnek 1956 óta egyetlen fillér hiánya sem volt. A szarkákat a vevők között kellett keTöbb mint 110 istállót építettek a KISZ brigádok a tsz-eknek Értékelték az ifjúsági brigádok versenyét A KISZ Központi Bizottsága, az Építőfa- és Építő- anyagipari Dolgozók Szak- szervezete, valamint az Építésügyi Minisztérium szombaton ünnepséget rendezett a termelőszövetkezeti építkezéseken kitűnt ifjúsági építőbrigádok tiszteletére. Kilián József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az építésügyi miniszter első helyettese köszöntötte a KISZ építőbrigádok képviselőit Elmondotta, hogy a KISZ Központi Bizottsága felhívására júliusban 40 és szeptemberben már több mint 70 brigád 770 fiatalja dolgozott az istállók építésén Tavaly is csaknem ennyi tf- iúsági brigád segített a mezőgazdaságnak, de az idén jóval eredménvesebb munkát végeztek: a múlt évi 86 helyett ez évben több mint 110 Termelö*s>övef kezeli elnökök ankét ja Szolnokon Tegnap a Szolnok megyei pártbizottság és a Szolnok megyei Néplap Szerkesztősége ankétot rendezett a termelőszövetkezetek jövedelemelosztási formáiról. Be- reczki Lajos elvtárs, a Szolnok megyei pártbizottsár rr -őgazdasági osztályvezetője e'űndáca után a rrv-ohí- vott termelőszövetkezeti elnökök a jelenleg legjobban bevált, s a jövőben leginkább követhető jövedelemelosztási f^. n ákról tanácskoztak. Az ankét anyagát lapunk hasábjain e heti számainkban fo- ’yamatosan közöljük, a Szolnok mefyeS pártbizottság pedig külön kiadványban jelenteti meg, s eljuttatja a ter- '-’e’űtizövetkecptpírbez. hogy a lövő év gazdnc^ei tervezésénél segítségül szolgáljon. resni. Négy vásárló, de nem fizető személyt rajtakaptak; ellenük eljárás indult Kisebb áruátcsoportosítást hajtottak végre; így az igen kapós kisüveg pálinkát, borsot, tűzkövet jobban ellenőrizhető helyre tették. Vásárlókosár nélkül senkit sem engedtek az üzletben válogatni. Borotvapengét, bontott csomagból cigarettát, szivart csak a pénztárnál adtak. S ami igaz, igaz — bármilyen szép a bizalom — az üzlet dolgozói is éberebbekké váltak. Mindez meghozta a remélt eredményt: a másfél hónap múlva megtartott újabb leltározás már csak ezerszázforintos hiányt mutatott — A hiány természetesen nemcsak a társadalmi tulajdon megsértéséből adódik — mondotta Kozma Endre földművesszövetkezeti osztályvezető. — Egyes cikkek nehezen megelőzhető rongálódásából, szóródásából is. Az átmeneti nehézségek nem riasztanak vissza bennünket attól hogy tovább korszerűsítsük bolthálózatunkat Napokon belül újabb önkiszolgáló boltot nyitunk. Az új kereskedelmi formák sikere nemcsak a kisújszállási fmsz- dolgozók, vezetők igyekezetén múlik. Olykor érthetetlen közönnyel találkoznak, ami hátráltatja munkájukat így például már november 15-én megrendelték az alig nélkülözhető kisméretű vásárlókosarakat a Budapesti Kosárfonó Háziipari Szövetkezettől, de levelükre még december 2-án sem kaptak választ. — Ismétlem, a nehézségek ellenére sem mondunk le a további foileszt-tcről — hane sűlvozta Kozma elvtárs. — Tudjuk, hogy a lakosság vá- . Az új autóbuszok közül kettőt a Vegyiművek—Tüdőkórház, egyet pedig a Cukorgyár—Állami gyümölcsös között állít üzembe az 51. sz. Szolnoki Autóközlekedési Vállalat December 5-én két Ikarus 620-as autóbusszal bővíti a helyi járatot Jászberényben a Gépállomás—Állami Gazdaság és a Vasútállomás— Aprítógépgyár között az 54. sz. Jászberényi Autóközlekedési Vállalat. December 12- ével pedig távolsági járatot indít Jászberény—Tiszafüred —Debrecen között . sói ülést tarl a TIT Hétfőn délután a TIT elnöksége ülést tart Ezen az ülésen a hazafias nevelésről, a nacionalizmus elleni küzdelemről és az egyéb idei feladatokról tárgyalnak. Ugyan e napon délelőtt a TIT járási- és városi titkárai számára tartanak munkaértekezletet. Tiszafüred-Kócs a rádiós falu Nincs még egy évtizede, hogy 1951-ben új település született Szolnok megyében: Tiszafüred—Kócs. A ma is mindössze százötvenegy házból álló település lakói termelőszövetkezetben gazdálkodnak. A Petőfi Termelő- szövetkezet 1953-ban alakult meg, s bár korántsem tartozik a megye legjobbjai közé, gazdái, a kis település lakosai évről évre sokat lépnek előre. A százötven lakóházból százhuszonnégyben rádió szól. Négy évvel ezelőtt még csak két lakosnak volt kerékpárja, most negyvenkét tá- szafüred—kócsi telepes teszi meg az utat többnyire Pannónia motorkerékpárral. 120 ezer forint terven felüli bevétel 8 hold földről Jásztelken A jásztelki Tolbuchin Termelőszövetkezet 8 holdon termesztett dohányt az idén. Év elején 80 ezer forint bevételt terveztek be. A dohányt azonban érdekes módon termeltették meg. A dohányosokkal szerződést kötöttek, miszernt a dohány értékesítéséből jutó mi _;n 100 forintból 40 fo- rin* a dohányosoké. Az anyagi érdekeltség meghozta gyűrne rését. Ny levar ezer főri r helyett 200 ezer forint bevételhez jut a jásztelki Tcl- buchin Tsz. Terven felül 120 ezer forintot mondhat magáénak a 8 hold földről. Unnenólyps házasságkötés Szombat délután ünnepé- lyes házasságkötés volt Szolnokon, a Ságvári Endre Művelődési Házban. A vőlegény Bozsik László, az Építők Szakszervezete me- zete Bizottságának kultúrfe- lelőse, menyasszonya Beregszászi Ilona, óvónő. A szépen feldíszített színházteremben a kultúrmun- kásnak kijáró megbecsülés jeléül megjelent az Ady Endre Művelődési Ház énekkara és őrséget álltak a munkásőrség tagjai, a menyasszonyt az úttörők és a Szabadság téri óvoda apróságai üdvözölték A művelődési házban ez volt az első ünnepélyes házasságkötés és reméljük, hogy a házasulandó ifjúság ezen a kedves példán elindulva, sek esetben ic*wbeveszi a szín háztermet. lászberenvben tfezieü a cuimpÉ'aiarilást LAPZÁRTAKOR ÉRKP ZETT: Jászberény termelőszövetkezeti város termelő- szövetkezetei felszedték a cu korrépát. A rendkívüli időjárás nehezítette betakart' tásban a szövetkezeti gazdáknak a város munkásai é hivatalok, intézmények dől gozói is segítettek. T* Kössünk dohánytermelési szerződést! Magas beváltási árak ! Ingyenes cigaretta! Kamatmentes előlegek i Természetbeni juttatások I Termelőszövetkezetek részére ezen felül 20% nagyüzemi felár • sárlőereje évről évre növekszik; az igények zavartalan kielégítése modem formák bevezetése, vagy az alkalmazotti létszám emelése nélkül elképzelhetetlen. Mi az előbbi megoldást választjuk. Boltjaink havi forgalma az előző évihez képest átlagosan tízezer forinttal nőtt. A korszerű kereskedelmi formák révén a megnövekedett áru- mennyiség is fennakadás nélkül jut el a fogyasztókhoz. istállót építettek fel. Az épületek átadási határidejét sok helyen előbbre hozták és ki- fogástalanf minőségű istállókat készítettek. A fiatalok eredményes munkájának erkölcsi értékét növeli, hogy a nehéz elszállásolási, étkeztetési és anyagellátási körülmények ellenére is sikerrel oldották meg feladataikat. Jómunkájuk elismeréseként Kilián József az Építésügyi Minisztérium nevében a legkiválóbb 14 brigádot összesen 50 000 forinttal jutalmazta és öt fiatalnak átadta az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Pataki László, a KISZ Központi Bizottságának titkára az ifjúsági szervezetben végzett eredményes munkáért 15 fiatal építőt tüntetett ki a KISZ aranykoszorús jelvényéveL (MTI)