Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-04 / 286. szám
I960, december 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLn. 8 A Tiszalöki Erőmű II nü ötéves lenlaknítását Szombaton .tartotta tanácskozását a KISZ budapesti küldöttértekezlete. A budapesti KISZ-szervezetek elmúlt három évben végzett munkájáról, tevékenységéről Nagy Richárd, a KISZ budapesti bizottságának első titkára számolt be. Elmondotta, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség jelentős erőt képviselő tömegszervezetté Vált Budapest fiatal kommunistái a különböző termelési mozgalmakban, társadalmi munkaakciókban szebbnél- szebb sikereket érnek el. A KISZ takaréknesáiri mozgalma például 1958-tól napjainkig 471.5 millió forint megtakarítását eredményezte népgazdaságunknak. Ugyanez idő alatt a fiatalok há- rommill iókétszáznegy venezer társadalmi munkaórát teljesítettek és többek között nyolc parkot, 25 játszóteret és több sportpályát építettek. Az ifjúsági brigádokban «— amelyeknek száma ebben az évben már meghaladta az ötezret, — tízezrek dolgoznak, s a szocialista munka ifjú brigádja címért két- ezeregyszáztizenkettő munkacsapat versenyez. Rendkívül népszerű a szakma ifjú mestere mozgalom is. amelynek ebben az évben tizenötterv ideién epilárd kétszázi II ó iorinl vállalják Budapest komin sta I atallai ezerháromszázharmincegy részvevője volt. A KISZ számottevő eredményeket ért el kulturális téren is. A felszabadulási kulturális szemle József Attila olvasómozgalmában például több mint 25 ezer ifjú vett részt, hatszázkilencven- egy művészeti csoport versenyzett és csaknem másfélezer fiatal művészjelölt lépett porondra. — A budapesti kommunista fiatalok ki akarják venni részüket a második ötéves terv országépítő munkájából — folytatta. Ezért indítványozzuk: a budapesti üzemek KISZ-szervezetei kössenek szocialista szerződéseket a vállalatvezetőségekkel a termelékenységi feladatok határidő előtti teljesítésére. Javasoljuk azt is, hogy a KISZ takarékossági mozgalmának keretében egymillióid kétszázmillió forintot takarítsunk meg népgazdaságunknak — elsősorban úgy, hogy az eddiginél ésszerűbben, jobban gazdálkodunk az import nyersanyagokkal, az energiahordozókkal, a villamosenergiáva.. — Végül indítványozzuk, hogy a tervidőszakban a fia- i tál ok tizenöt millió munkaórát teljesítsenek társadalmi munkában. Nagy Richárd ezután elmondotta, hogy míg 1957 októberében alig harmincezer ^ tagja volt a budapesti KISZ szervezeteknek, ma az ifjú I kommunisták száma meghaladja a 125 000-et December 22-től január 9-ig tart a téli szünet az iskolákban A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint az idei tanévben az általános- és középiskolákban a téli szünidő december 22-én kezdődik. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. A szünet utáni első tanítási nap 1961. január 9. A felsőoktatási intézményekben az utolsó előadásokat ebben az évben december 20—21-én tartják. A vizsga időszak december utolsó napjaiban kezdődik és 1961 január végéig tart. (MTI) szeg egy főre számítva nagyobb, mint a világ bármely más országának juttatott amerikai „segély.” S mit kapott ebből a laoszi nép? Mindenekelőtt: hadsereget. Most a teljes laoszi hadsereg mintegy harmincezer főt számlál, s modern amerikai fegyverekkel és jól kiképzett tisztikarral rendelkezik. Az amerikaiak Laoszt úgy tekintették, és mai napig is úgy tekintik, mint „Dél kelet- Ázsia szívébe verődött éles földrajzi éket.” Azt hitték, S elérkezett 1960. augusztus 9-e. E hajnalon egy bátor, huszonhat esztendős százados: Kong Le egyetlen ejtőernyős zászlóalj segítségével elűzte a lakájkormányt és ismét Souvanna Phoumát tette meg miniszterelnöknek. Kiderült, hoev Kong Le ejtőernyőseinek amerikai egyenruhája alatt laoszi szív dobog. Persze, akadtak olyan laoszi katonatisztek is, akik az amerikai egyenruhával szívet is cseréltek. így történt, hogy ez a kis ország ma négy részre szakadt. 1. Laosz déli része, elsősorban Savannakhet tartomány, a törvényes Souvanna-kor- mány ellen fellázadt, amerikai zspldos Phoumi Nosavan tál'r'rnnV igáiét nvögi. 2. Közép- és Nyugat Laosz, hogy Laosz biztos katonai támaszpont lesz a számukra Kína és a Vietnami Demokratikus Köztársaság határán. Az amerikaiak azonban gazda nélkül készítették el a számadást. Hiába váltották le a miniszterelnöki székből a semleges irányzat képviselőjét: Souvanna Phoumát. Hiába fogatta el az amerikai bábkormány miniszterelnöke Szufanovongot, a mérnökherceget, mert őt Patet Lao-i bajtársai megszöktették börtönéből. amelynek legnagyobb helysége Vientiane, az ország fővárosa, a Souvanna Phouma- kormány uralma alatt van. 3. Ettől északra Luang Prabang tartományt néhány lázadó magasrangú tiszt Nosavan kezére játszotta. 4. A két legészakibb tartomány a Vietnami Demokratikus Köztársaság határai mentén a Szufanovong vezette Patet Lao-i egységek ellenőrzése alatt van. E szorongatott helyzetben Souvanna Phouma miniszter- elnök megtalálta a helves utat: tárgyalni kezdett a Patet Lao-i erőkkel, s e tárgyalások éppen az elmúlt napokban számos megegyezésre vezettek. A többi között elhatározták hoev a laoszi kormány ismét felveszi a diplomáciai kapcsolatokat nemcsak a Szovjetunióval, hanem a népi Kínával és a Vietnami Demokratikus Köztársasággal is. MÉG NINCS VÉGE A LAOSZI MESENEK A kormánycsapatok e hét elején kezdték meg harcukat Luang Prabang tartomány felszabadítására. Ez a harc azonban még korántsem ért véget. Igaz, hogy a kormányhű csapatok egyik éke már száz kilométerre megközelítette Luang Prabang városát, de az is tény, hogy az áruló Nosavan a november 5-én végződő héten ötszáz láda lőszert és fegyvert — összesen tizenhat millió dollár értékben — kapott Bankogon, Thaiföld fővárosán át az amerikaiaktól. Nyilván ez tette lehetővé, hogy csütörtöki jelentés szerint a zendülők csapatai tankokkal és repülőgépekkel támogatott támadást indíthattak Vientiane ellen. A zendülő csapatok támadását azonban visszaverték. A Laoszról szóló igaz mese tehát még korántsem feleződött be. A laosziak még messze vannak attól, hogy elmondhassuk: ... És boldogan éltek, míg meg nem haltak.” Egyelőre Sokkal inkább a harc az osztályrészük. De ez a bátor nép vállalja ezt is. hogy kivívhassa függetlenségét ’ ” AZ AMERIKAI EGYENRUHA /MTT LAOSZI SZÍV DOBOG Az iskolareform vitája után Három hónappal ezelőtt került nyilvánosságra az oktatásügy _.nk továbbfejlesztésére vonatkozó program azzal a céllal, hogy mielőtt törvényjavaslat formájában az országgyűlés elé kerül, széles körben vitassák meg a dolgozók. A párt és a kormány minden nagyfontosságú lépés előtt az egész dolgo- zi népnél tanácskozik, döntése előtt kikéri véleményét, —■ ez az alapelv jutott érvényre ebben az intézkedésben is, kifejezve népi államunk mélységes demokratizmusát. A vita tárgya röviden így fogalmazható meg: „Hogyan szolgálja az iskola az eddiginél még jobban a szocialista építőmunkát a jövőben?” — Érthető, hogy a kormánybizottság előterjesztett javaslata széleskörű érdeklődést váltott ki megvénkben. Már az októper elején megtartott megyei ankét világossá tette: pedagógusok és szülők, egész társadalmunk nagy felelősséget érez azért, hogy a feltett kérdésre a lehető .eghelye- sebb válasz szülessen meg. S ez a felelősségérzet a maga teljes egészében tárult elénk októberben és novemberben, amikor a nevelőtestületek és a szülői munkaközösségek vitáira került „ A szülői értekezletek he- Ivéüi kiiplölt termek, művelődési otthonok, mozik bi- |Zony nem egyszer szűknek bizonyultak, s megnyugtató dolog volt hallgatni a sok-sok édesanva és édesaoa megfontolt. okos tanácskozását. Uj erő forrásai voltak ezek a tanácskozások mindazok számára, akik a nevelés ügyével közvetlenül vagy közvetve foglalkoznak. (Ha a vita előtt került valaki, aki nem sokat várt ezektől a tanácskozásoktól, aki feleslegesnek tartotta a széleskörű vitát erről a kérdésről, — annak bizony most. a vita után, van min gondolkoznia!) Az iskolareform megyei vitájának eredményét összegezve, azzal kell kezdenünk, hogy egyértelműen tisztázódott: iskolareformot nem valamiféle — az oktatásügy terén elkövetett — alapvető hibák teszik szükségessé, hanem szocializmust építő társadalmunk növekvő igényei Szülők és nevelők kifejezésre juttatták: a közoktatás te- "ül étén a felszabadulás után "lérf eredményeinket nagyon jelentősnek tartják. Amit az oktatás demokratizálása és színvonalának emelése érdekében tettünk, arra méltán ’ehetünk büszkék. A viták ugyanakkor bebizonyították: Nőnünk időszerűnek és szükségesnek tartja az oktatásügy reformját, támogatja a vártnak és a kormánynak ilyen irányú törekvéseit. A reformtervezet három alaptétele közül az első, a ..közelebb az iskolát az élethez .a termeléshez!” gondolat került a vita középpontiába. Bocsássuk előre: a legteljesebb egyetértéssel találkozott. Nevelők és szülők szívvel-lélekkel magukévá tették a szocialista munkaiskola megteremtésének gondolatát. sok hasznos javaslatot tettek ezzel kapcsolatban. — Többen elmondották, hogy őket kora gyermekkorukban kenyérkereső munkára kényszerítette az akkori társadalom az iskola, a tanulás helyett. Gyermekeik már nincsenek erre kényszerítve, de a munkát meg kell ismerniük, hogy megbecsülhessék, nevelje hát őket erre az iskola. Elmondotta a szülők jelentős része, hogy messzemenően támogatja az iskolát a termelőmunka megismertetésére irányuló törekvéseiben. Hadd válaszoljunk itt egy aggályra, amely a vita során elsősorban termelőszövetkezeti szülők részéről vetődött fel. Körülbelül így lehetne aggályukat megfogalmazni: „Magasabb iskolák végzése nem teremt-e szakadékot a gyermek és szülei között?” — A reform célkitűzései között nemcsak azért szerepel á termeléssel való szoros kapcsolat megteremtése, hogy bizonyos gyakorlati ismeretekre tegyenek szert tanulóink, hanem nevelési meggondolások miatt is. Elhatározásunk, hogy munkával a munka és a munkás, a dolgozó szülő mind nagyobb megbecsülésére, ■ tiszteletére neveljük a reánk bízott tanulókat. Javaslatok sokasága hangzott el arravonatkozóan, hogy milyen gyakorlati ismeretekre tanítsa meg az iskola a lányokat, fiúkat E javaslatok végeredményben a szocialista munkaiskola gondolatával való mély enyetértés- ből fakadnak, s ebből a szempontból örvendetesek, közülük jó néhány megvalósítható. Mé<ds hadd mondjuk meg: ha valamennyi ilyen iránvú helyes javaslatot meg akarnánk valósítani, egyszerűen nem férne bele a tanításra rendelkezésre álló időbe. Nagyon kell vigyáznunk arra. nehogy most egy gyakorlati iránvú túlterhelést idézzünk elő. És még valamit: az iskola nasvon sokat tehet és tesz maid a munkára nevelés területén. de nem tudia magára vállalni az eeész feladatot. A családnak nélkülözhetetlen szerepe van és lesz a gyermek munkárí nevelésében Azokkal a szülőkkel kell egyetértehünk, akik ezt világosan felismerték és elmondták javaslataikban. A korszerű ismeretek nyújtását a tézisek második alapvető feladatként jelölik meg. Ügy érezzük, pedagógusok és szülők egyaránt megértették; hogy korunkban — elsősorban a hatalmas technikai fejlődés következtében — az általános műveltség tartalma ielentős változáson ment keresztül. hogy a humán és természettudományos elemek mellett a jövő iskolájának megfelelő technikai alapműveltséget is kell nyújtania. Ezt a felismerést talán legtalálóbban az a téglagyári munkásnő fejezte ki Tisza- földváron, aki elmondotta: nem is régen egy téglagyári munkás minden különösebb ismeret nélkül jó munkát végezhetett, mert kézi erővel ..verték” a téglát. Ma ez a téglagyár évi 8 millió téglát állít elő fejlett technikával, s ez a munka természetesen lényegesen magasabb felkészültséget követel meg a munkástól. Ilyen igényt támaszt ma, már a termelőmunSzo’no'! »áras rätae'efa felszedlik a cu'íorripá1, eletették a búzát A rendkívüli őszi időjárás eddig alig látott mértékben nehezítette meg a cukorrépa szedését. A megyeszékhely dolgozói, diákjai, a városi pártbizottság és tanács felhívása nyomán megértették: mennyire fontos, hogy az anc'-i gonddal, fáradsággal p-űvelt cukorrépát megmentsék a fagytól. Naponta töt - sz'zan vonultak a termelő- szövetkezetek földié-e. fáradhatatlanul dolgoztak a répa- szedésen. A Lenin Tsz-ben 154 kh-bói 84 kh-n. a Kossuth Tsz-ben 10 kh-ból 6 kh-n, a Damjanich Tsz-ben 20 kh-ból 3 kh-n takarították be a répát az üzemek, vállalatok, hivatalok dolgozói, az iskolák diákján Mindhárom termelőszövetkezet gazdái és vezetői ezúton mondanak köszönetét a városi dolgozóknak azért az önfeláldozó, lelkes munkáért, melyet a szövetkezetek érdekében végeztek. A cukorrépa betakarításával egyideiűleg fejezték be a megyeszékhely tsz-ei a búzavetést. A tervezett 2 ezer 900 kh helyett 3 ezer 25 holdon vetették el legfontosabb kenyérgabonáik magvát. Ezzel mega’apozták, hogy jövőre ’"'lentőségükhöz illő arányban 'árplianak dolgozó népünk érszükséglete kielégítéséhez, i ka minden területe. Érthetően teljes egyetértéssel találkozott az a célkitűzés, hogy ezt a feladatot az iskolának a tanulókra nehezedő terhek egyidejű csökkentésével kell megoldani' Az általános iskola teljessé tételének célkitűzése elsősorban a tanyai szülők élénk helyeslését váltotta ki: sürgették gyermekeik szakrendszerű oktatásban való részvéteiének biztosítását, az orosz nyelv tanulásának lehetőségét, hogy gyermekeik a középiskolákban ne induljanak hátránnyal a többiekkel szemben. Biztosak vagyunk benne, hogy községi, városi tanácsaink, termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink minden lehetséges segítséget megadnak ennek a folyamatnak meggyorsításához Az általános iskola teljessé tétele azonban azt is jelenti hogy mindenki végezze el annak VIII. osztályát! Ez elsősorban a gyermek érdeke. A szülők nagy többsége megértette ezt, s ezért helyeselte, hogy a tankötelezettség —ha a tanuló nem végzi el időben a VIII. osztályt — 16 éves korig tartson. A vita során ezt többen félreértették, s ezért itt ismételten hangsúlyozzuk: a javaslat szerint ez csak azokra vonatkozik, akik hanyagság, bukás, osztályismétlés vagy más ok miatt nem végzik el rendes időben az általános iskolát. A többiek mindennapos iskolába- iárási kötelezettsége á VIIT. osztály elvégzésével véget ér A reformtervezet harmadik alapelve szerint iskoláink feladata a szocialista ember nevelése. Az elhangzott beszámolók igyekeztek sokoldalúan kifejteni, hogy mit tartalmaz ez a célkitűzés, s úgy látjuk, jelentős lépést tettűnlí előre a család és iskolai nevelés összhaneiának megteremtése felé. Nagyon sok szülő fejtette ki ezzel kapcsolatban véleményét s foglalt állást a kettős neveléssel szemben. Sok helyes véleményt, iavaslatot hallottunk a vita során ezzel kapcsolatban —s a szülők jelentős része segíteni akarását juttatta kifejezésre. A hozzászólók egy része őszintén elmondotta, hogv nemcsak a számtan vagy más tantárgyi feladat megoldásához nyúitandó segítség okoz nehézséget, hanem talán sokszor méginkább az iskola ne- velőmunkáíához nyújtandó segítség. Hiszen őt a mult- rendszer iskolája a világ egészen másfajta szemléletére tanította. Ezek a szülők kérték, nyújtson segítséget nekik a tantestület a szociálisa nevelés elsajátításához. Pedagógus társadalmunknak nagyon komolyan fel kell ismernie ennek a kérésnek időszerűségét, és gyorsan meg kell találnia a módiát annak, hogyan tudnak ezen a területen a szülőknek az eddiginél lényegesen többet segíteni. A vita végeredményét ösz- szegezve, megállapíthatjuk: az oktatásügy továbbfejlesztésére vonatkozó tervezet megyénk területén a szülők és nevelők teljes egyetértésével *alálkozott Ezen túlmenően a vita egyrészt tükrözte, hogy az iskola és társadalom kapcsolata mily jelentős fejlődésen ment keresztül, hogy a szülők túlnyomó többsége teljes igyekezettel támogatja az iskola, a nevelőtestületek munkáját — másrészt maga is elősegítette ezt a fejlődést. Az iskolareform előkészítésének észté, deiében vagyunk, s ennek megfelelően nagyon sok a tennivalónk. A vita megmutatta: a társadalom se- gítőereje mögöttünk van. Használjuk fel ezt az erőt, s pedagógus, szülő és az egész társadalom összefogásával teremtsünk minél jobb feltételeket a cél megvalósításához. BÄPDIIMRE a megyei tanács VB művelőd^’ ps'tályának vezetője I