Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-08 / 238. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NEPLAT I960, október 8, Gyorsan - de hová? Időszerű gondolatok megyénk közlekedéséről Száguldani élvezet — így vélekedik sok-sok motorkerékpáros, gépkocsivezető. Valóban szívdobogtató a nyolcvan-száz kilóméteres sebességű robogás. Ám ez a szenvedély napról napra szedi — igen gyakran ártatlan — áldozatait. Megyénkben ez év első háromnegyedében hatvannégyen sérültek meg, ötvenhatén sebesültek meg súlyosan és tizenheten vesztették életüket közlekedési baleset következtében. Ugyanakkor — javarészt a társadalmi tulajdonban — 361 ezer 500 forint kár keletkezett. Ezek a számok önmagukban cáfolják azt a felelőtlen, anarchisztikus ízű, többnyire magán gépjármű tulajdonosok részéről elhangzó véleményt, mely szerint mindenkinek joga van olyan tempóban és úgy vezetni, amint kedve tartja. Még akkor sem lenne joga, ha csupán saját testi épségét, életét veszélyeztetné — hiszen társadalmunk minden épkézláb ember munkájára számít. Túl a törvényeken: mindenkinek erkölcsi kötelessége, hogy mások egészségére, vagyonára vigyázzon. A köziekedégrendé> szét dolgozói elsősorban türelmes felvilágosító munkával törekednek a balesetek számának csökkentésére. Másrészt — mint erről többízben beszámoltunk — fokozott ellenőrzéssel igyekeznek megtalálni azokat, kik szeszfogyasztás után vezetnek gépjárművet. A rendőrség — már a közeli napokban — újabb intézkedéseket tesz a közúti forgalom biztonsága érdekében. Az ittas vezetés, gyorshajtás mellett állandó baleseti okként szerepel a szabálytalan előzés és kanyarodás, a kötelező megállás mellőzése, földútról műútra sáros kerékkel felhajtás. Sáros úton megnő a féktávolság — ezzel a baleseti veszély. A pillanatnyi időnyerés kedvéért a főútvonalra megállás nélkül fe1 robogók másodpercekért esetleg hónapokig tartó kórházi kezelést kockáztatnak. Vagy éppen temetést... A hazánkban érvényes KRESZ jó; előírásainak megtartása minden baleseti veszélyt kizár. A KRESZ-t semmibe vevőket rövidesen igen könnyű lesz az ellenőrző járőröknek felismerniök. A közlekedésrendészet dolgozói pontosan meghatározták azokat a szabálytalanságokat, melyek elkövetése esetén — és ez az újdonság! — kilyukasztják az ellenőrzőlapot. — Az ötödik lyukasztást súlyos büntetés követ' őszinte helyesléssel tolmácsoljuk a rendőrség kérését a különböző társadalmi szerveknek, Nőtanácsnak, szak- szervezeteknek, üzemi párt- bizottságoknak: Társadalmi úton küzdjenek az életet, testi épséget, vagyont veszélyeztető szabálytalansagoK ellen. Ébresszék fel, fokozzák a gép- járművezetők felelősségtudatát, keltsenek nagyobb felelősségérzetet a gyermekek iránt. Az egyes ember se menjen el szemethunyva, ha közlekedési szabálytalanságot lát; figyelmeztesse udvariasan, de határozottan annak elkövetőjét. A balesetek legnagyobb hányadát a motorkerékpárosok okozzák. Részint azért, mert a motorosok többsége nem hivatásszerűen vezet — így gyakorlata, de sajnos, felelősségérzete is kisebb. Másrészt amiatt, hogy vizsgára jelentkezésük előtt semmiiéle szaktanfolyamon nem kötelező részt venniök. A KPM iskolának mindössze annyi köze van a motorvizsgához, hogy ott kapható az ahhoz szükséges jelentkezési lap. Az MHS megyeszerte rendez ugyan vezetői tanfolyamokat, de — ismét hangsúlyozzuk —, ezeken nem kőtelező részt venni. Aki az orvosi vizsgálaton megfelelt, mehet jogosítványa megszerzése érdekében a hármas vizsgára. Ne takargassuk az igazságot: a motorvizsga jelentkezőinek körülbelül fele megbukik. Több-kevesebb tanulás után ismét jelentkezik, s egyszer csak sikerül levizsgáznia ... A vezetéshez szükséges ismeretei tehát — úgy- ahogy —- megvannak, de hogy felelősségérzete is meg- vane? ... Ez más kérdés. AzMHS-tanfolyamo* bon a részt vevőket erkölcsileg is felkészítik a vezetésre; mintegy öntudatot, felelősségérzést csepegtetnek beléjük. Érzésünk szerint a későbbiekben helyes lenne kötelezővé tenni vizsga előtt az MHS-tanfolyamon részvételt. Jó az, hogy hónapról hónapra több gépkocsi, motor- kerékpár járja az országutakat — mert gazdagodó életünknek következménye ez. Az emberek előnyére azonban csak akkor szolgálhat, ha a technikai fejlődéssel legalább párhuzamosan növekszik a felelősségtudat; egymás életének, egészségér ek, vagyonának megbecsülése. — borváró — (J)éna hullt az ég.hel A szolnoki piac helypénz- szedőjét ritka meglepetés érte egy napon: vállára a magasból egy teli pénztárca hullott. Nem csoda történt — valami más... Balogh Karolina érdeklődéssel szemlélte a kövér tyúkokat méricskélő háziasszonyokat: melyikük zsebéből, kosarából emelhetné ki legkisebb kockázattal a bukszát. Választása egy munkásasszonyra esett, aki — mint később kiderült — a katonaságtól szabadságra érkező fiát kívánta Vjházi-tyúklevessel jóllakatni. Az asszony még jókor észrevette, hogy meglopták. Elkapta Balogh Karolina kezét, de annak még volt ideje arra, hogy a pénztárcát messze hajítsa. így pottyant az a helypénzszedö vállára... A póruljárt zsebtolvaj menekülését a felháborodott vásárlók akadályozták meg. A szolnoki járásbíróság magánszemélyek sérelmére ismételten elkövetett kisebb súlyú lopás büntette miatt Balogh Karolint jogerősen 6 hónapi — próbaidőre felfüggesztett — börtönbüntetésre ítélte. Jegyzőkönyvvel a térkép előtt nich út portalanítási és javítási munkálatait az Útépítő Vállalat december végéig elkészíti. Ez évben még elkészül a József Attila út csatornázása is. JASZDÓZSÁN a tervezett 1 ezer folyóméter villanyhálózatbővítésből másfélezer került megvalósításra. Befejeződött az egészségház építése, ami tavalyról húzódott át ez évre. Július közepén üzembe helyeztek egy — 50 gyerek elhelyezését biztosító — napköziotthonos óvodát Befejezték a művelődési ház tatarozását ... ' Pir os meg kék jelek, s a villanyfénynél nehezen látszik, de ott a sárga jelzés is. Pirossal az idei év létesítményeit, sárgával a 61-es, kékkel a 62-es év jövendő szülötteit jelölték. Hát nézzük csak! Szépen jut a pirosból minden községnek. Jászalsószentgyörgy- nek művelődési házat rajzoltak (villanyt, kutat majd jövőre kap, járdát meg 1962- ben). Pirossal művelődési ház került Jászladány térképére is. Mellette kút, tehát vízhálózata bővül. Odébb Tiszasülyön parkot meg villanyt látunk pirosból, (sárga házacska jelzi, hogy 62-ben óvodát kap a község). Fentebb Jászkiséren parkot, villanyhálózatbővítést jelöltek. Apáti területét meg telerajzolták fürdővel, villannyal, parkkal, sportpályával (ami kékkel, sárgával van, fel sem győzöm sorolni). Jászdózsán villany, művelődési ház; Szentandráson ther- málkút, fürdő: Jásziványon kútfúrás, közvilágítás javítása került a tervrajzra. Behajtjuk a térképet, s előkerül a jászapáti járás legutóbbi tanácsülésének jegyzőkönyve. Abból szedegetjük ki: mivel, hogyan haladtak? Mi készült el? Mi maradt le? Ki lesz az első? A kérdés sok. Nézzük szépen sorjában. J ÄS ZALS ÓSZENTG YÖR- GYÖN lassan, vontatottan halad a művelődési ház építése, kb. huszonöt százalékban készült el eddig — a szolnoki Épületszerelőipari Vállalat A TISZA CIPŐGYÁR — Martfű, — telei«»: 1, 2, 14 — elfekvő készleteiből az alábbi anyagokat ajánlja fel megvételre Cipőkellékanyagok: Nyomőcsat vasalapú ll-es 7.295 pár Bognárszeg 14 20-as 29 kg Patkószeg 25/18-as 83 kg Gyermek slip cipő fasarok Í.222 pár Faszalag 16-os 126 tekercs Falágyék TB jelű 18.000 pár Színes PVC lemezek 78 kg PVC fűző színes 4.950 pár Rézalapú nyomócsat 15.700 pár Nikkelezett cipőcsat 8 mm-ea 29.000 pár Clpődíszcsat aranyozott 7 mm-es 6.000 pár Cipőfűző lapos, kék és piros színben 22.000 pár Orrvas-szeg 16/10-es 26 kg Orrvas-szeg 20 20-as 24 kg Orrvas-szeg 20'22-es 20/12-es 34 kg Bőrtű 16x2/140 „Sv1t” 2.900 db Bőrtű 16X2/1J0 ICH 2.670 db Bőrtű 322 L/140 ICH 2.000 db Bőrtű „AKRA7 214x2 22 4.000 db Textiltű 134 R'100 PFAFF 9 000 db Fasarok 2554/T 5.340 pár Fasarok „LONDON” 9.400 pár Textilanyagok: Festett flanell, lila 946 m2 Trikőanyag (sport, tréningruhára alkalmas) 2 676 m2 Cérna 8-as, zöld 2.00« orsó Vegyianyagok: Gumiiakk 980 kg végzi a kivitelezést A befejezésre jövőre kerül sor. Tervben szerepel még 1 ezer 200 folyóméter vízvezetékhálózat bővítés. A lakosság társadalmi munkában eddig 700 folyóméter árkot ásott ki a vezeték részére. JÄSZLADÄNYON 8 ezer folyóméter vízvezetékhálózat megépítése szerepel a tervben. Azbesztcső, tűzcsap, iszapoló és egyéb anyaghiány miatt nem végezték el. A művelődési ház tervét készítették el, s a kivitelező — az ÉM. Szolnok megyei Építőipari Vállalata — hosszú hu- za-vona után kivonult a helyszínre és megkezdte a munkát Időközben a község állami beruházásból négytantermes iskolát kapott, S tervmódosítással községfejlesztési a'apból derítőt építettek. Az évre tervezett kiadásnak eddig 19.4 százalékát használták fel. A TISZASÜLYTEK 5 ezer 700 négyzetméter terület parkosítását tervezték — ezt azonban nem hajtották végre. A tervezett ősszeget kizárólag fásításra fordították. E hónap végéig a TTTÁSZ befejezi 1 ezer 600 folyóméter villanv-hátózat építését. s ugyancsak e hónapban elkészül 500 méter járda Is. JÁSZKISÉREN parkosították a piacteret. Hatvanezer forintot fordítottak a bölcsőde és óvoda támogatására, s megépítettek 170 négyzetméter betonjárdát. A községiéj- lesztési terv végrehajtásával eddig jutottak. A negyedik negyedévre vállalta az ÉMÁSZ 1 ezer folyóméter villanyvezeték elkészítését. JASZAPÁTIN hatvanhárom százalékát használták fel a tervezett összegnek. Az előre tervezett társadalmi munkát eddig 130.7 százalékban teljesítették. Júniusban elkészült a fürdő két medencével, ideiglenes őltözőpavilonnal. Befejeződött a fürdő parkosítása. A negyedik negyedévben kerül sor a fündő területén korszerű villanyhálózat megépítésére. A DamjaJÄSZSZENT ANDRÁSON thermálkutat fúrnak. Egyidejűleg megkezdték a fürdőépítés földmunkálatait, társadalmi munkával. Az ez évre tervezett 571 ezer forint beépítést nyeri JÁSZIVÁNYON befejezték 1 ezer négyzetméter járda építését. A község területén teljes egészében befejezték az útbővítési munkákat is. A tervezett mortonkút kiképzése is megtörtént, e hó közepére a kútfej is elkészül. A jászberényi kórház korszerűsítésére 10 ezer forintot utaltak át a községfejlesztési alapból. Rendbehozták a j sportpályát, felszereltek 10 új közvilágítási lámpát ... Piros jelek a jászapáti járás térképén. Három hónán híja az esztendőnek, s még bőven akad tennivaló valahány községben. Éppen ezért szükséges, hogy a tanácsok végrehajtó bizottságai fokozottabban támaszkodjanak az állandó bizottságok, a társadalmi szervek segítségére és tömegmozgósító munkájára. Fordítsanak különös gondot a társadalmi munka szervezésére és a konkrét munka igénybevételére. Hogy mivel maradtak le a községek? Erről korai még beszélni. Hiszen három hónap alatt, ha fokozzák a munkatempót, sok mindent bepótolhatnak. S hogy ki lesz az első? Kíváncsian várjuk. R. E. Gdyniába érkezeit a lengyel sarkkutató expedíció A Korái nevű hajón Gdy- niába érkezett a Spitzbergák- ról az ezévi lengyel sarkkutató expedíció. Az expedíció 26 tagja között 12 tudós, két műszaki dolgozó és hét filmes volt. A filmesek „F-i-'" úton” címmel iátékf1>m<'t forgattak a sarkvidéken. A tudósok a nemzetközi geofizikai évvel kapcsolatos kutatásokkal foglalkoztak. Az expedíció két medvét, négy sarki rókát és három eszkimókutyát is hozott magával, a film töl'1‘1 részeinek forgatásához A Nap kél: 5.52 h-kor, nyugszik: 17.11 h-kor. A Hold kél: 19.27 h-kor, nyugszik: 9.24 h-kor. Idő járásjelentés Várható időjárás: erősen felhős idő, sokfelé esővel, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt d 'li, délnyugati, később nyugatira forduló, időnként élénk szél. A nappali felmelegedés a Tiszántúlon is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 14—18 fok között. Távolabbi kilátások: vasár- nap jobb idő. — KÉTMILLIÓ 945 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett a lakosság ebben az évben megyénkben. Legtöbbet teljesítő városaink: Túrkeve, ahol 23.20 forint. Karcag, ahol 12.30 forint és Szolnok, ahol 10.80 forint értékű társadalmi munka jut egy főre. — SZÁZÖTVEN MÁZSA zöldpaprikát és 200 mázsa paradicsomot szállított az elmúlt 5 nap alatt a szolnoki MÉK Budapestre, valamint a kecskeméti és nagykőrösi konzervgyárakba. — TIZENNYOLC ismeretterjesztő előadást szerveznek Nagykörűn a kővetkező hónapokban, Az előadásokból kilencet a község művelődési otthonában, kilencet a helybeli tsz-ben tartanak. A lo'tó nyerőszámai Október első lottóhúzását pénteken az újpesti munkás- otthonban rendezte a Sport- fogadási és Lottóigazgatóság. Ezúttal kettős sorsolást tartottak. Először a 41. játékhét nyerőszámait húzták ki. Erre a hétre 4 042 926 szelvényt küldtek be a fogadók, így egy-egy nyerőosztályra 1 millió 516 097 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok a következők: 3, II, Sl, 53, 69 Ezután a 39. játékhét szelvényei között kisorsoltak 759 értékes nyereményt — köztük főnyereményként két kétszobás és egy egyszoba tetőteraszos, összkomfortos öröklakást, egy kétszobás családi házat és egy Moszkvics személygépkocsit. (MTI) — ivit,j_i£,(jiiAk,l AMERIKAI szegfűt szállít piros és fehér színekben a Vörös Csillag úti kertészet a szolnoki virágüzleteknek. Ugyanitt, míg a jóidő tart, szabadban nyíló tearózsát és szegfűt is vásárolhatunk. — NYOLCVANÖTÉN iratkoztak be az MSZBT kezdő, haladó és társalgó orosz nyelvtanfolyamára. A résztvevők október 11-én este 6 órakor tartják első összejövetelüket, amelyen megállapodnak a nyelvtanulás időpontjában. A tanfolyamra keddig még lehet jelentkezni. — A MÁTRÁBAN, az ország legmagasabban fekvő tavánál, a Sóstónál táborozó helyet építenek. A faházakból álló tábort úgy rendezik be, hogy télen is használhatóak legyenek. =- SHAKESPEARE Hamlet című tragédiájának bemutató előadása október 14-én este 7 órakor lesz a szolnoki Szigligeti Színházban. A darabban a főszerepet Somogyvári Rudolf játssza. A bemutató iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a város lakossága az október 14, 20, 26-án este, valamint a november 1, 2, 3- án délután tartandó ifjúsági előadásokra már minden jegyet megvásárolt. — TŰZKÁR ÉRTE a kun- hegyesi Lenin és a kengyeli Dózsa Termelőszövetkezeteket. A közős gazdaságoknak összesen 26 160 forintot fizetett ki kártalanításként az Állami Biztosító. — ÖSSZETÉVESZTETTE a gyalogjárdát az úttesttel, s azon közlekedett vezetőigazolvány nélkül motorkerékpárjával Németh Sebestyén, nagykörűi lakos. A járási és városi rendőrkapitányság szabálysértési előadója 200 forintra bírságolta. — SZÉKESFEHÉRVÁRON építik fel az első hazai szél- erőművet. Ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, megkezdődhetik az ország betelepítése ezekkel a kevés beruházásokkal létesíthető, kis helyen elférő, teljesen automatizált, állandó kezelőszemélyzetet nem igénylő erőművekkel, amelyek rendkívül olcsón értékesítik a szél ingyenes energiáját Október 8 Szombat Etelka Megjelent a 32 oldalas új képes család: hetilap + Előfizethető és példányonként is vásárolható a postás kézbesítőknél és hírlapárusoknál.