Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-30 / 257. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1960. október 30.

U. NAGY ISTVÁN:

KÉSEI TULIPÁN

Mikor kinyílt először, egy éve, megmosolyogtam: hitvány kis virág; hiába bízol, dérrel kél a reggel, avarrá hervaszt úgyis a világ.

S idén ismét szétnyitotta kelyhét, először félve, kíváncsian, bután szomjazva néz őszi verőfényre, egyetlen árva, sárga tulipán.

Két napja él; levelei ágként nyújtózkodnak az ősz romok fölött, ölükből csendes hála csörgedez: . bimbók fakadnak, anyaörömök.

Vajon miért7 — faggatom magamat — mi cél lehet az erjedés mögött, hogy e virág másodszorra serken ébredőre az elhalók között?

Ösztön, törvény, faji választődás, vagy mérhetetlen óriási dac, mivel hagymája ellene szegül, mi a világban örök és igaz?

Lehet, lehet — ez fejtetlen titok! Fátylát széthúzni ő tudná maga, kinek őszi elhullók között is másodszor támad bátor mosolya.

*

Lukács Miklós:

ŐSZI

Pitvkés égen kaszál nyegle hold sarlója, ezüst fénykalászok hullanak alóla,

A sok csillogó gyöngy, égi csillaglámpa mintha ezer színes lampionná válna.

Távolban muzsikál frakkos tücsökbanda, utolsó nagy bálját ösz-fenség most adja.

Rozsdás árny-parketten perdülő levelek dalos szélben sergőn víg táncot lejtenek,

BÁL

Zümmögő bokorból szökött sziromlányok kergetőznek táncba halovány foszlányok.

Dér csillog, mint gyöngy-ék virágok hajába, így táncolnak, hullnak az avarhalálba.

Ha leszédült ájult lombja sárgult fáknak, elhallgat a zene, vége van a bálnak,

A sok csillaglámpa kialszik lassan mind s a nagy bátrendező a havas Télnek int.

Kulturális

Martfűn nagy kulturális eseményre készülnek a gyárban. Szeida este 7 órakor a nagy kultúrterem színpadán bemutatkozik a helyi munkás irodalmi színpad. Ezt a kezdeményezést nemcsak a gyárban, hanem mindenütt örömmel üdvözlik, ahol világosan látják a színjátszócsoportok fejlődésének új útját.

*

Egy százéves születésnapot is ünnepelünk november 7-én Az „aggastyán" nagyon fiatalnak érzi magát. A túrkevei fiúiskoláról van szó, amely vidám gyermekműsorral és a túrkevei múzeumban megrendezett iskola- és várostörténeti kiállítással ünnepli a szép jubileumot.

*

A kunmadarasi földművesMOZAIK

szövetkezetről beszélt Árvái István elvtárs a megyei aktíván. Elmondotta, hogy többek között a Tosca-ból és a Bajazzók-ból énekelt egy énekes a helyi népi zenekar kíséretében. A produkció színvonalét el tudjuk képzelni. — Volna egy Szerény javaslatunk: ajánlja fel a zenekar vendégszereplését az Operaháznak. Hátha ők sem lesznek szűkkeblűek a színvonal- talanítás terén.

Egy fiatal lány sopánkodott az egyik Hamlet-elöadás végén. „ügy sajnálom ezt a szegény fiút — szipogta. — Nem lehetne megváltoztatni a darab végét?”

A kérést ezennel továbbítjuk Shakespeare-nek...

— HT —

rnnsma

ELVESZETT ILLÚZIÓK

Száztíz éve annak, hogy Balzac a kapitalizálódó társadalomnak a pénz által megrontott emberi viszonylatoknak legnagyobb írója meghalt. Műveinek azóta többször volt reneszánsza. Az emberek mindig megújúló érdeklődéssel olvasták hatalmas regénysorozatát, az Emberi Színjátékot. Ennek a ciklusnak minden története az új bálvány, a pénz körű1 forog, mégpedig olyan szenvedéllyel, találékonysággal, annyi energiával és elszántsággal, hogy élvezetes, izgalmas. tanúlságos olvasmány minden korok emberének.

Az Elveszett illúziók Bal- zacnak talán legnagyobb regénye. Kora társadalmát a maga feneketlen rom'ottságában mutatja be olymódon, hogy a romlottság fölé valóságos remekművet épít. A regény egy törekvő és elbukó ifjú története. Az egyszerű vidéki fiatalemberből. Lucien de Ru- bempré-ból tehetségét elfe- csérlő kapitalista újságíró lesz. Le kell mondania nemcsak a költészetről, hanem a becsületről, a barátságról, a becsvágyról, minden meggyőződéséről.

Olyan érzékletes képet fest Balzac kora újságírásáról, hogy szinte mindnyájan ott érezzük magunkat a régi szerkesztőségekben, a mindig éhes, mindig megvásárolható cinikus, pénzhajhászó firká- szok és az őket. kitartó kapitalista társadalom jellegzetes figurái között.

Az Európa . Könyvkiadó eyt a nagyszerű Balzac művet új kiadásban jelentette meg.

Amíg egy yalódi orosz kemence megszületik

Nehogy azt higyjük, hogyj ez a kemence alkalmas sütésre, vagy főzésre. Két ősz-1 sóhajtható léckeretből áll, amelyet most egy „ház” oldalához támasztanak, eléje pedig alacsony lócát raknak. Az „építész” összehúzott szemekkel nézegeti művét, majd megkapja az utasítást:

— Tegyél elé még két kis lócát. Arra is vigyázz, hogy egy ilyen kemencének kéményrésze is van.

Nos, ez a soha sem sütő kemence a Szigligeti Színház színpadának közepén áll, egy szobadíszlet kiegészítőjeként és a készülő új darab egyik fontos „szereplője" lesz. Előtte áll a díszletmester, kezében karton, amelyet vörös vonalak, számok tarkítanak. Valódi mérnöki tervrajz képét mutatja ez a díszletterv. A rendező nézegeti, egy-egy bútort saját elképzelése szerint átrendez ás úgy áll az újságíró rendelkezésére.

— Kedves feladatomnak tekintem Arbuzov szovjet író új darabjának, a Vándor- évek-nek rendezését — mondja Nógrádi Róbert. — Ezt a darabot a moszkvai Komszomol Színház mutatta be igen nagy sikerrel néhány évvel ezelőtt. Az írót a Tá- nya című darabon keresztül ismeri a közönség és meg is szerette. A Tányát közvetítette a rádió és a TV is, így Arbuzov írói készségéről meggyőződhettek megyénk lakói is.

— Sokan vádolják Arbuzo- vot azzal, hogy érzelgős. Pc dig csak annyi érzelgősség van a darabjaiban, amennyi az életben, de a színpadon is elengedhetetlenül szükséges. Az író csehovi mezsgyéken jár, a lélektani ábrázolást helyezi 'előtérbe és nagyon finoman motiválja.

A darab hőse, Sura Ve- gyezsnyikov egyszerű fiatalember. Azokat az éveket ragadja meg az író, amelyben a fiú megismerkedik a szenvedéssel és az örömmel és a ráhatások következtében férfivá érik. Mindezt egy nagy és furcsa szerelem szemüvegén keresztül. A Vándorévek cím a régi iparoslegények vándorlását, vakolását idézi, akik a vándorévek során értek férfivé és teljes értékű dolgozóvá.

~ — Egyébként lzig-vérlg mai a történet — folytatja Nógrádi - és a rendezésben éppen a mai motívumokat igyekszem hangsúlyozni. A nyolc jelenet komoly és hálás feladatot jelent rendezőnek, színésznek egyaránt. Egyelőre még a rendelkező-próbáknál tartunk, de időnk van és élménnyé kívánjuk kimunkálni a színművet.

— Ügy tudjuk, ez nem az első Arbuzov rendezése >— vetjük közbe.

— Valóban. Konszkij szovjet rendezővel együttműködve részt vettem a Tánya rendezésében és ott szerettem meg igazán Arbuzov stílusát Jóbarátok lettünk és jövőre ha terveink beválnak, újra együtt dolgozunk. Hogy min, azt még nem döntöttük el.

— Hova tegyük a székeket?

— a lakberendezők újra működésbe léptek a színpadon. Lassan előkerülnek a színészek is, kezdődik a próba Búcsúzunk a rendezőtől és kíváncsian várjuk az évad második prózai darabjának bemutatóját. — ht —

mimiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiir

— A SZIGLIGETI Színház mai műsora (30-án) este 7 órakor „HAMLET”.

A téli estéken — hajdanában — a szél nagyszerű nótákat tudott a Váci utcában.

összebeszélt a lámpásokkal, amelyeket különösen zörgő üveggel látott el a városi hatóság, de meghívták az esteli koncertre Fung kalapos régi cégtábláját, amelyen egyik felől árvalányhajas kalap volt föstve, másik oldalon sárga, nagy cilinder kalap; Berényi suszter aranyos csizmája (bádogból csüngött alá) serényen tercelt a hangversenyben, míg a francia fodrász réztányérjai fürge koboldokként táncoltak és muzsikáltak. Olykor, hogy a koncertnek nagyobb sikere legyen, a nyugtalan hópelyhek is megérkeztek a Rákosról jövő jellegben és a Váci utca felett, ahol a zergebőrszn(ú kesztyűs már boltja bezárásához készülődött, olyanformán táncoltak, forgolódtak, repkedtek, hogy az elsőemeleti lakók lebo- csátották az ablakfüggönyöket, fázósan néztek a sarokban álló vaskályhára és talán azt gondolták, hogy ez a pesti időjárás csupán Jókai úrnak kedvező, aki nem mehetvén el hazulról, jókora részletet ír meg legközelebbi regényéből, a földszintes, sárga házban, kint a Stáció utcában. De a müveit pesti lakóknak Jókai úr mellett okvetlenül eszükbe jutott a Csiga is, ahová most havas vállal állítanak be a színészek és a dologtalan írók. A sillerbort fehérrel keverik és valaki megdörzsöli kezét a társaságban: „Valahol akasztottak, onnan van ez a csúf idő£. A színházban félig üres ház előtt leng még a gyönyörű függöny, és a leslyukon sorban kipillantanak a földszintre a színészek és a színésznők, ismerősöket, barátokat keresvén a félhomályban. Deák Ferenc már lefeküdt az Angol királynőbeli szobájában, és Arany János a Toldin dolgozik az Akadémia első emeletén. Es szerte a városban bezárják az ajtókat, megrakják a kályhákat, a nők előveszik a Bolygó zsidó füzeteit, és kezükre hajtván fejüket, bizonyos ijedelemmel hallgatják az odakünn dudáló téli szelet, valamint a regényben tomboló alpesi vihart. (Az akkori regényekben tömérdek eső, szél, égiháború fordult elő, mert a regényhősök inkább voltak alávetve az időjárás viszontagságainak. És csak a Paul de Kock kéteshírű hősei viseltek nagy, színes ernyőket.) Csupán a Kemnitzerben folyik változatlanul a tekejáték, és Kemény Zsigmond sem gondol egyébre, mint ami Ilyenkor már szokás: a vacsora sorrendjére, midőn a szerkeszt"i tollat letéve, a förtelmes időben, a fal mellett rendes fogadójába igyekszik.

Ilyenforma vo't a téli este Pesten, midő.i az öreg Lisznyai doktor meglátogatta a nagybetegen fekvő Petőfi Zoltánt a szobácskájábán és intézkedett, hogy a házmester bérkocsit fogadjon és értesítse Zoltán anyját a beteg rosszrafordult állapotáról.

A házmester szívesen fogadta a megbízást, mert bérkocsin eddig csupár egyetlen alkalommal volt szerencséje helyet foglalhatni, midőn a temetőbe kísérte első feleségét. Azóta gyakran eszébe jutott a kellemesen ringó alkotmány, a bőrpárnák és az előkelőén forgolódó kerekek, amelyek az ismerős kocsmák előtt a gyalogjáróhoz dörzsölődtek, hogy az ismerős kocsmákban az ismerős vendégek, barátok és ellenségek mindnyájan látták a bérkocsit, amelyből az özvegy házmester bizonyos megszokottsággal lépett ki. A doktor felszólítása után nyomban elhatározta magában, hogy mielőtt Zoltán édesanyjához kocsizna, a bérkocsit okvetlenül megállítja a M -Icndi harcosnál, ahol vasárnaponként szerényen szokta elfogy. sztani félmesszely borát.

— Nincs valami különösebb kívánságod, fiam? — kérdezte Lisznyai doktor, amint a beteg fiú ágya mellett heluet fontait.

KRÚDY GYULA;

ZOLTÁN ESTÉJE

— „Picit” szeretném látni! — felelte Zol. n és lehunyta a szemét.

Lisznyai doktor ezt a kívánságot már többször hallotta az ifjútól, de rendesen csak fejcsóválással válaszolt. ö már öreg ember volt, majdnem olyan öreg és tiszta és finom, mint az elefántcsont a botján, tehát sehogy sem tudta megérteni, mi látnivaló van „Picin”. Ez estén — talán a különös szél okozta, vagy mert ú Jcözben Tompa Mihálynak egy verse járt eszében, amelyet délután olvasott — lágyabb hangulatban volt az öreg doktor, és az elefántcsont csupán a sarokba állított pálcán fehérlett.

— Jól van, fiam, elhozom neked „Picit”.

A farkasbőrrel bélelt bundát alaposan megigazította nyakán a sapkát jól fejébe húzta s a Zerge utcából csakhamar visszatért „Pici”-vel, aki ott a Medvéhez címzett bormérésben máskor a vendégeket szokta kiszolgálni, de ma este a rossz idő miatt kevesebben voltak a vendégek, hogy a munkát maga is elvégezhette a „Pici" atyja.

P'rt körülbelül tizenötéves volt ekkor, és barna,

M lágytekintetű szeme ijedten fordult az ágyra, amelyben Zoltán halovány feje most kissé felemelkedett. Piros hárászkendőjét levetette, kis kötényét megigazította, és csodálkozva állott, mert a Medve vendége — n gazdag Szendrey unokája, akinek egykor háza volt Pesten — semmit sem rendelt.

— Hát beszélgessetek — mondta Lisznyai, és az er- nyőslámpát olyanformán fordította meg az asztalon, hogy az jól megvilágítsa a Szigligeti vígjátékát, amelyet zsebében hordott. „Fenn az ernyő, nincsen kas” — ez volt a színdarab címe, és az öreg doktor már sokszor elővette a barnafedelü füzetet Zoltán ágya mellett, de a harmadik oldalnál tovább sohasem jutott. Ott megállóit egy sornál rendesen elhomályosodott, vízzel telt meg, és a fekete betűk kusza gallyacskákhoz kezdtenek hasonlítani egy lombjavesztett őszi kertben. Az öreg doktor sehogy sem tudta megérteni, hogy mennyire csalódott a jó Szigligetiben, akinek vígjátékán máskor nagyokat szokott nevetni a Nemzeti Színházban. „Persze, mert Szigeti Józsi játssza” — gondolta magában.

A kisleány ezalatt (bár a vendég még mindig nem rendelkezett) mégiscsak helyet foglalt az ágy melleit egy széken és a karját összefonta mellén, mint anyja tanította egykor.

— Már régen nem volt nálunk, a Medvében! — kezdte hosszú szünet után. — Bácsbodrogi úrnak senki sem fizet azóta messzelyt.

— Szegény öreg színész bácsi — felelte Zoltán, és félig lehunyt szemét, tekintetét csöndesen végigvonta a Pici arcán, barna haján és kezén, amely vörös volt, de nem túlságosan nagy.

•— És emlegeti, hogy úgy látszik, hiába volt a Petőfi úr barátja, a fia nem törődik vele.

Zoltán kezét, amely olyan fehér és keskeny volt, mini a holdnak sarlója a vihart ábrázoló régi fametszeteken, kivonta a takaró alól és Picinejc * kötényéhez érintette.

— Hát maga :lit csinál mindig, kisleány?

A leányka megzavarodvr. sütötte le a szemét.

— A múlt héten esküvő volt a Zerge utcában, Krő- nyéknál. Margit férjhez ment — mondta és fejével többször bólintott. — Bizony.

— Hát még mi történt?

— Aztán egy nagy temetés is volt. Az öreg Walter bácsi halt meg, és négylovas kocsi jött érte. A koporsó végig aranyos volt -s csupa szűcsmesterek vitték a gyertyákat a kocsi körül. Az egyiknek meggyulladt a szakálla ... A lövészek énekeltek az udvaron, és a bérkocsisok a Medvében ittak addig. Azt beszélték, hogy négy ház maradt az öreg Walter után. Aztán felültek a bakra és a gyönyörű koporsót kikísérték a temetőbe. Másnap mise volt a plébániatemplomban.

— Gyönyörű — mondta Zoltán és csendben megfogta a Pici kezét. — Hát aztán mi történt?

— Aztán? — szólt Pici és körülnézett a szobában, mintha a hóviharból egy kis madár tévedt volna ide, aki a kályhánál felmelegedve, félve, de kíváncsian körülnéz új otthonában.

Az ernyőslámpa, amelynek fehér golyóján kék madarak repültek a semmiségbe, és hátul a falon babérággal díszített képe a fiú atyjának, nem sokáig érdekelték Picit. De amint észrevette az orvosságos üvegeket, a szeme kerekre felnyílott és őszintén megbámulta az üvegek sokaságát és, különféle ség ét.

M/ oltak ott szép kék üvegek és voltak nagy fehéw rek. Az ezüstkanál fénylett, és a receptek fehér papi r rendbe rakva hevert a bagolyt ábrázoló gyufatartó alatt.

— Mennyi orvossága van! — kiáltott fel Pici őszinte csodálkozással. — Nagyon gazdag ember lehet a nagypapája.

Zoltán csendesen bólintott fejével.

— Mindennap egy üveggel fogyasztok, de néha többet is.

— Nagyszerű! — mondta kétszer a kis vendég. «■» Szeretném megkóstolni. Olyan jó szaga van az orvosságának!

A fiú kinyújtotta a kezét, de az már erőtlenül lehanyatlott a takaróra.

Az öreg doktor felemelkedett a lámpa mellől:

— Kívánsz valamit, Zoltán?

— Orvosságot! — felelte az ifjú.

A kiskanál csörrent, a folyadék opálszínűen csillogott és a doktor fehér keze gyöngéden felemelte a fiú fejét.

— Picinek is! — mondta Zoltán alig hallhatóan.

—- Pici nem beteg! — felelte a doktor

— De szeretem az orvosságot! — mondta a leányka

A doktor megcsóválta a fejét és ismét olyan lett.

mint a botján az elefántcsont. Bedugaszolta a kék üveget, helyére tette az ezüstkanalat és felvette a füzetet, ahol az olvasást abbahagyta, a harmadik oldalon.

A ház előtt kocsizörgés halfatszott.

A házmester keresztben álló szemmel lépett a szobába. Bizonyos, hogy a Majlandi harcoson kívül más ismerős hadfiakat is felkeresett.

—A tekintetes asszony nyomban itt lesz! — mondta és erős bor gőz áradt szét a szobában.

— Kisleány, haza kell menni! — szólt Lisznyai doktor.

A , leányka felemelkedett. Zoltán kérő-könyörgő pillantást vetett rá, míg kárászkendőjébe burkolózott.

— Eljön a temetésemre, Pici? — kérdezte alig hallhatóan.

— Elmegyek — fehlte a kisleány, és lesütött szemmel kiment a szobából.