Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-01 / 206. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, szssptemt>er L A tiszta, virágos Jászberényért Valami szívet-lelket gyö­nyörködtető látvány a sok pompázó virág, ami Jászbe­rényben minduntalan a sze­műnkbe tűnik. Lám, ezek a herényiek szeretik a virágot, nem is lehetnek rossz embe­rek. Nem bizony. Egész éven át valamennyien — kis isko­lásoktól az idős nénikékig — városuk szépítésén fáradoz­nak. Mert a tisztasági moz­galomnak ebben a városban sokezer híve él. Ez az ered­ményeiken is megmutatko­zik. A napokban összeült egy bizottság, s megvitatta a tisz­tasági mozgalom első félévi eredményeit Jászberényben. Ezek az eredmények igen biz­tatóak. S a módszerek? Oj módszerekre alapozták a mozgalmat. Űttörők járták sorra a házakat, figyelmezte­tő, tisztaságra intő röplapo­kat osztogattak, ' s felírták azokat a portákat, ahol sze­metet, trágyát találtak az ud­varon. Ezeket azután az egészségügyi osztály dolgozói ellenőrizték, s ahol rendelle­nességet találtak, azt jelen­tették szabálysértésként. Az üzemek, intézmények, iskolák s a lakosság is, tisz­tán tartják udvaraikat, kör­nyezetüket — az utcát is. A belvárosban hatvan utca te­rületéről zárt kocsi hordja el a szemetet Hatvan szemét- gyűjtő ládikát állítottak fel az utcákon. Locsolóautó rendszeresen jár, s a parko­kat is naponként locsolják. Több mint nyolc és félezer négyzetméternyi új parkot létesítettek az idén. Ezenkívül a város belterü­letén, s a városból kifutó utak mentén kétezer gömb­akácot telepítettek. Javult a piac tisztasága is, egyre sza­porodik az elárusító asztalok Nem ölt embert Nagyhajúné A megyeszékhelyen rövid­del ezelőtt az a hír terjedt el, hogy a hetvenegyéves Pélyi János halála Nagyhajú Vilmosné lelkiismeretét ter­heli. A szolnoki járásbíróság a közelmúltban megtartott tárgyalásán más bizonyoso­dott be. s. Pélyi János és Nagy hajúék egy házban laktak. Egy na­pon Nagyhajú Ilonka és Pau­la az udvarról összeszedte a vashulladékot és tizenegy forintért eladta a MÉH-nek. Mikor a lányok hazatértek. Pélyi becsmérelni kezdte őket sőt tettlegesen is nekik- támadt. Édesanyjuk ekkor túlzott lendülettel sietett se­gítségükre, s előbb egy mo­sófazékkal, majd egy vasda­rabbal ütlegelte az idős em­bert. A házi háborúságnak a rendőrjárőr beavatkozása vetett véget. Ezt követően Pélyi János a rendelőintézetbe ment, ahol orvosi segélyben részesítet­ték. Innen a rendőrségre in­dult, hogy feljelentést te­gyen, azonban a Vörös Csil­lag mozi táján összeesett és meghalt. Dr. Csősz Kornél boncoló­orvos, igazságügyi szakértő megállapította, hogy Pélyi János előrehaladott érelme­szesedésben tüdő- és szív­megbetegedésben szenvedett, így nem lehetetlen, hogy az izgalmak hozzájárultak halá­lához — azt azonban semmi esetre sem a Nagyhajúnétól elszenvedett bántalmazás okozta A szolnoki járásbíróság dr. Mile Imre tanácsa Nagyhajó Vilmosnét könnyű testi sér­tés bűntettében találta bű­nösnek — ezért 400 forint pénzbüntetésre, behajthatat­lanság esetén húsz napi el­zárásra ítélte. A járási ügyész három napi gondolko­dási időt kért, a terhelt és a védője tudomásul vette az ítéletet. száma, s megszüntették a ko­csik parkolását a piac terüle­tén. Igen jelentős eredmény mutatkozott a tisztasági moz­galomban az iskoláknál. A tantermeket, padokat, abla­kokat a gyermekek maguk takarították, s vigyáztak azok tisztaságára. A legtöbb isko­lában minden osztály rendel­kezett kannával, pohárral, tö­rülközővel. Osztályfőnöki órákon sokat foglalkoztak a mozgalom jelentőségével, dolgozatot is írtak errőL Az idei első félévi eredmé­nyek alapján legjobb a leányiskola, ahol az osztá­lyoknak és a tanulóknak egyénenként minden előírt tisztasági felszerelése meg­volt, s minden osztály külön mentőládával is rendelkezett, ök nyerték el az egészség- ügyi osztály vándorzászlaját — persze, ez nem jelenti azt, hogy mások keveset tettek a „tiszta, virágos Jászberé­nyért”. A Hazafias Népfront, a Nő­tanács, a városi tanács, Vö­röskereszt, az Egészségügyi Állandó Bizottság tagjaiból álló értékelő bizottság elis­merését fejezte ki a tisztasá­gi mozgalomban jól dolgozó állami gazdaságoknak, üze­meknek, tömegszervezetek­nek. A PetSfí kutatás új eredményei Eddig ismeretlen Petőfi és Petrovits okmányok kerül­tek elő a Szolnoki Állami Levéltárban őrzött 1839. évi Jász-Kun-Kerületek közigaz­gatási iratanyagában. Az iratokra dr. Mezőssy Károly kiskunfélegyházi mú­zeum igazgató bukkant ku­tatásai közben. A megtalált okmányokban a Petrovits-család 1840-ben bekövetkezett anyagi bukásá­ra vonatkozóan igen értékes adatok találhatók, köztük az ifjú Petőfi kéziratai is. Távgyaloglás részeg sofőröknek Törökországban újfajta büntetést léptettek életbe a részeg sofőrökkel szemben. Ha a rendőrök valakit it­tas állapotban találnak a kormánykerék mellett, ko­csiját félreállítják és lezár­ják, a sofőrt pedig elviszik huszonöt kilométer távolság­ra attól a helytől, ahol fel­tartóztatták. Itt kiszállítják a rendőrségi autóból és gya log kell visszamennie kocsi­jához. Útközben kerékpáros rendőr kiséri a tettest, ne­hogy valaki megszánja és fel­vegye kocsijába. — HYDRAUL1KUS, 270 lóerős Diesel-mozdony soro­zatgyártását kezdik meg a jövő évben a Győri Wilhelm Pieck Vagon és Gépgyárban. Az új mozdonyok meggyor­sítják és pontosabbá teszik a közlekedést. Jákóhalma ma és holnap Jászjákóhalma nem tarto­zik a legfiatalabb községek közé. Nevét ismerik már ki tudja mióta azoktól az aszta­losoktól, cipészektől, kik el­jutottak innen az ország minden vidékére. Megbe­csült hírt szereztek falujuk­nak, akárhol kérdezhetjük elismerően nyilatkoznak ró­luk. Ma is sokan foglalkoz­nak a két szakma valame lyikével. A cipészek negyed­évenként 3 ezer pár cipőt készítenek többnyire export­ra, s az asztalosok sem ma radnak el tőlük. Hírben, névben tehát nincs hiány. S most pár év alatt a régi mellé új is sorakozik. Kicsit tükörré válik Jász­jákóhalma: az új, a fejlődő izmosodó magyar falu tük­révé. Kátai Sándor szerint valósággal üdülés végig­FTGYELEM! FIGYELEM! Termelőszövetkezetek! Termelőszövetkezeti tagok! Egyéni termelők! Beindult as 196L évi űf sertéshizlalási akció, melynek keretében 1960. július l-től köthető hiz­lalás! szerződés előnyös feltételekkel és magas átvételi árak mellett. 110—130 kg súlyú fehér hússertésért 15.50 ft/kg. 130 kg felett] súlyú fehér hússert. 16.— » 110—140 kg súlyú hús és búsjell. sert, 14.80 ' * 140 kg feletti súlyú hús és húsj. s. 15.30 * 136—140 kg súlyú zsír és zrírj. sert. 14.50 » 140 kg feletti súlyú zsír és zsírj. sert. 14,80 * ltO kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kanlott ser­tésért 14.— * fizet átvételkor az Állatforgalmi Vállalat. Fenti árakon felül mezőgazdasági tsz-eknek és ter­melőszövetkezeti csoportoknak az alábbi nagyüzemi felárat fizetjük: Tszcs-neK Mg. Tsz-nek 30—50 db falkásított egyöntetű sertés után 1.— Ft/kg 1.50 Ft/kg 50 db-on felüli falkásított egy­öntetű sertés után 1.50 Ft/kg 3.— Ft/kg KAMATMENTES ELŐLEG! Részletes tájékoztatást a Vállalat Központja, járü.1 kirendeltségei és községi felvásárlói adnak Szolnok — Heve« megyei /illatforgalmi Vállalói menni a főutcán. Az öles árok helyén — igaz még csak a jobboldalon — város­nak is dicséretére váló vi­rágágyak, pompázó virágok fogadják az érkezőt S még két valami a tanácsházzal szemben gyö­nyörű, új iskola. Még dolgoz­nak rajta, néhány nap múl­va azonban birtokba vehe­tik} már az apróságok. Ke­vés híján 3 millió forintot áldozott erre államunk. Sok­kal többet mond azonban a pénznél az, amit Terjéki István újságol: — Ezzel végleg megoldó­dott nálunk a tanulók elhe­lyezése. Vége a „két műszak­nak”, mostmár csak délelőtt járnak iskolába gyermeke­ink... A másik ami mindenkinek szembetűnik: az új hidrogló- bus. Hogy ez mit jelent, arra érdemes elmondani: a több, mint 4 ezer lelket számláló községben eddig 3 kút látta el a lakosságot, négy leága­zással. Különösen az újtele­pi részeken két kilométert is kellett gyalogolni, hogy hosz- szú várakozás után egy kan­na vízhez jussanak. Ezt szünteti meg a hidro- glóbus, meg az a mintegy 4 kilométernyi főnyomőveze- ték, amit már, elkészítettek. Fölözi a másfél millió fo­rintot, amit a községi tanács a vízgondok megoldására for­dított Ha mindehhez hozzátesz- szük, hogy körülbelül 14 ki­lométer járda készült pár év alatt Jászjákóhalmán a köz­ség lakóinak szorgalmából, jelentős társadalmi támoga­tással, nagyjából kialakul a ma képe. A holnap ? ■ A község négy termelőszö­vetkezetének gazdái már ta­valy megvetették a holnap alapjait. Ezekben a napok ban készítik a terveket, l messze túlnéznek a mán. — Csak ízelítőül: közel 200 cső­kutat fúrnak, hogy a korlá­tozott lehetőségek ellenére bővítsék az öntözéses gazdál­kodás kereteit. Ugyanakkor, szinte szótlan egyezségként állapodtak meg abban, hogy a lucernamagtermesztés ha­zájává teszik a község hatá­rát. Természetes, hogy a nö­vekvő jólét magabiztosabbá teszi a község vezetőit a fa­lu jövőjének tervezésében is. Most a legközelebbi az új sporttelep építése lesz. Jövő­re pedig végleg megoldják a vízgondot. Eljut minden utcá­ba a vezeték, eljut az egész­séges, jó ivóvíz. S utána? Nehéz volna fel­sorolni, mi mindent alkot még ez a falu. Annyi azon­ban bizonyos: a holnap to­vább gazdagítja Jászjákő- halmát, a fejlődő magyar \ falu kis tükrét. N. L A Nap kél: 5,02 Szeptember h-kor, nyugszik: | 18,25 h-kor. A rciit#rtífir Hold kél: 15’36 CE«a?* h'kor’ n>rueszik: 0,08 h-kor. — TARKÁNSZÖVÖ auto­mata szövőgépeket állítanak üzembe szeptember elején a Pápai Textilgyárban. A gé­peket az NDK-ból kapták. — TALÁLT TÁRGYA­KAT szolgáltattak be a szol­noki Járási és Városi Rend­őrkapitányságra. Az egy fér- f ikerékpárt és a pénztárcát — amelyben a pénzen kívül egyéb tárgyak is vannak — jogos tulajdonosai a Ságvári Endre u. 11. sz. alatti föld­szint 16-os helyiségben vehe­tik át kellő igazolás ellené­ben. Á — JAVUL a közvilágítás Szolnokon. Eddig csak min­den második oszlopon volt lámpa, jövőre 600 ezer <’orin- tos költséggel valamennyi oszlopra lámpát szerel a TI- TÁSZ. — HÜSZ KOMBINÁLT SZEKRÉNYT készített az el­ső félévben terven felül a mezőtúri Asztalosipari Ktsz- ben Kun János és brigádja. ™ MA DÉLUTÁN 5 ÓRAI kezdettel értekezlet lesz Szol­nokon a kultúrfelelősök, az SZB-titkárok és közönség- szervezők részére a Ságvári Endre Művelődési Ház szín­háztermében. Berényi Gá­bor, a Szigligeti Színházigaz­gatója az 1960—61-es színházi évad terveit ismerteti. A SZOLNOKI ÜTTÖRÖ KÖNYVTÁR ma délelőtt 9 órakor nyílik meg újra az Üt- törőház emeleti helyiségében. Az Üttörőház megnyitása a tetőzet javításának befejezé­se után. szeptember 15-én lesz. — KILENCVENNYOLC FÉRŐHELYES tehénistálló magtárpadlásos jószág szállás­sá alakítását vállalta október 1-te a mezőtúri Bercsényi Tsz harmincfős építő-brigádja. A szorgalmas brigád ebben az évben két gondozói lakást, két tízvagonos gőrét és egy gépszínt épített. — EGÉSZSÉGHÁZ építé­sét kezdték meg Tiszavár- konyban, A még ez évben el­készülő létesítményhez jelen­tős társadalmi munkával já­rul a Petőfi Tsz és a község lakossága. — „KIVÁLÓ VÁLLALAT” címet nyert a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat első félévi jó mun­kájáért. Az oklevél ünnepé­lyes átadására szeptember 3- án, szombaton kerül sor, — TANÁCSTAGI fogadó­órák Szolnokon: Böhm Gyula megyei tanácstag szeptember 3-án az Áchim András úti is­kolában du. 16—18 óra között, Papp Gábor megyei tanács­tag szeptember 6-án, a X. ke­rületi iskolában 17—19 óra között tart tanácstagi fogadó­órát. — — ÜLÉST TARTOTTAK a jászberényi járás népi ülnö­kei. Dr. Bobownik Szevér, a Járásbíróság elnöke számolt be az ülnökválasztásról és ismertette az ülnökökre váró feladatokat. A beszámolót hozzászólások követték. — KEDVEZMÉNYES hét­végi különvonat indul Eger­be szeptember 11-én. A kü­lönvonat Szolnokról kb. fél 5-kor indul és Zagyvaréka- son, Ujszászon, valamint Jászberényben megáll. Visz- szaérkezés Szolnokra kb. 23 órakor, így a megye más helységeihez van csatlakozási lehetőség. Részvételi díj 29 forint, Jászberényből 21f20 forint. Jelentkezés Szolnokon az IBUSZ irodában, továbbá a megye más helyiségeiben az IBUSZ szervezőknél legké­sőbb szeptember 7-ig, ahol bővebb felvilágosítást is nyújtanak. A tájfun okozta károk és a japán kormány TOKIÖ (TASZSZ). Japán ban az ősz közeledtét a pusz­tító tájfunok jelzik. Az el­múlt évben körülbelül har­minc ilyen szélvihar söpört végig az országon. Az elemi csapások áldozata: többezer halott és milliónyi károsult. A japán kormány mind­ezek ellenére nem tesz intéz­kedéseket a szerencsétlensé­gek megakadályozására. Sok területen még ma sem épí­tettek gátakat, elvezető csa­tornákat. A kormány azzal mentegetőzik, hogy nincs pénze ilyen célokra. Ugyan­akkor a jövő évi költségve­tésben majdnem húsz száza­lékkal emelték a hadikiadá­sokat. A legutóbbi, az idén sor­rendben a tizenhatodik táj­fun következtében körülbelül ötven ember pusztult el, vagy tűnt el nyomtalanul, hetvenen súlyosan megse­besültek. Kétszáz házat az ár elsodort, 30.000 ház és 10.000 hektárnyi termőföld víz alá került A még most is tartó borzalmas vihartól eddig ötezer ember szenve­dett károkat. (MTI). Az ajándékozó tolvaj Érdekes ügyet tárgyalt a közelmúltban a kunhegyes! járásbíróság. A vádlott Strá- szen János kenderesi lakos kétrendbeli kerékpártolvaj- lásért került a büntető ta­nács elé. Első cselekményét a már más alkalommal is bí­róság előtt járt vádlott a Kunmadaras! Állami Gazda­ságban követte el. A kerék­párállványról ellopta Balázs András járművét. A felfede­zéstől félve a még lábon álló búzában rejtette el a kerék­párt, majd amikor a „vihar elült1’, Tomajmonostorára vitte, s a tőle különélő fele­sége gyermekének ajándé­kozta. Nem sokkal később Kar­cagra tette át működése szék­helyét Strászen. A piacra ment, s ott alkudozni kez­dett Gál Andrásnéval egy ke­rékpárra. Megkérte: mielőtt megvenné, hadd próbálja ki a járművet. Az asszony oda is adta, de Strászen nem hoz­ta vissza, elkarikázott vele. Ezt is elajándékozta, de a változatosság kedvéért most a Kisújszálláson élő másik felesége gyermekének. A bíróság előtt azzal véde­kezett, hogy nem volt pénze, hogy kerékpárt vegyen a gyermekeknek. Ezt - azonban a büntetőtanács nem fogadta el, mivel havonta 1400 forin­tot keresett Strászen. Cse­lekményéért 1 év 6 hónap börtönre Ítélték. j Az ÁLTALÁNOS ' GÉP JÁRMŰBIZTOSÍTÁS az alábbi káresetekre nyújt fedezetet; gép járműtörés | és sérülés, f Jopás, | tűz és baleset | által okozott károkra ♦ : Személygépkocsi- | tulajdonosok kérjenek l tájékoztatást | . az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓTÓL |

Next

/
Thumbnails
Contents