Szolnok Megyei Néplap, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-01 / 206. szám

1960. szeptember 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 tikiémI Róma (AP). Az XJnitá cí­mű olasz lap szerdán cikket közölt, melyben olvasói elé tárja i a Rómába érkezett csehszlovák turisták nehéz helyzetét. Az egyik idegenforgalmi hivatal ugyanis egy kolostor­ba szállásolta el őket, fejen­ként napi öt és fél dollárért, ahonnan a csehek tükör, po­hár, karosszék és egyéb ele­mi kényelmi eszközök hiá­nyában rövidesen elmenekül­tek. A Mária-testvérek rend­je arra sem talált módot, hogy biztosítsa a nők és fér­fiak, valamint a nászútjukra érkező fiatal házasok külön elhelyezését. A cseheknek vé­gül különböző penziókban és másodosztályú szállodákban sikerült szállást találniuk. Rómában a katolikus in­tézmények valósággal mono­polizálták a hotel-piacot az olimpia idejére, a magánszál­lodák és penziók nagy bána­tára. Az Unitá szellemes karika­túrát közölt. Két feltűnően öltözött amerikai áll egy ko­lostor előtt, a kapus fráter pedig éppen taxiért fütyül.— (MTI). SZOLNOKI SÜTŐIPARI VÁLLALAT azonnali belépésre felvesz szállttá dolgozókat tricik­lire. Ielentkeznl lehet: Szolnok, Sallai I. utca 17 szám. JöTŐre megyénk yalamennyi termelő­szövetkezetében bevezetik a kettős könyvelést- Termelőszövetkezeteink gazdálkodásának előrehaladá­sával párhuzamosan nagyon fontos feladat a gazdálkodás tükörképét jelentő számviteli munka tökéletesítése, fejlesz­tése is. A pontos számvitel alapján lehet elemezni a gaz­dálkodás mozzanatait, azokat az eredményeket és hibákat, amelyek jelentkeznek a ter­melőmunka során. Megyénk közös gazdaságainak ez évi munkája, az elért eredmé­nyek azt mutatják, hogy a munkaszervezés terén előt­tünk álló feladatokat már megfontoltabban, sikereseb­ben oldják meg. Ennek figyelembevételével most már lehetőség adódik, sőt szükséges is a termelés, az egész gazdálkodás jövedel­mezőségének rendszeres és pontos felmérése. A rend­szeres jövedelmezőségi, ön­költségcsökkentési számítást azonban csak jól szervezett, pontos kettős könyvelés alap­ján lehet végezni. Termelő- szövetkezeteink már a koráb­bi években megtették az első lépéseket. Tavaly a közös gazdaságok 10 százalékában, az idén pedig 60 százalékában, 142 termelőszövetkezetben al­kalmazták a fejlett számvi­teli formát. A Földművelésügyi Minisz­térium és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya már megyénk mind a 237 terme­lőszövetkezeti gazdaságába Szolnok megyei filmszínházak műsora I960, szeptember 1—1-ig: Abádszalók 1—2 Láthatatlan kötelék — 10 3—4 Montparnasse 19. — 18 Matiné: 4. Különös ismertetőjei Besenyszög 2—4 Bolond április — 18 Matiné: 4. Kard és kocka Cibakháza 2—4 Végállomás: szerelem — 18 Matiné: 4. A harangok Rómába mentek Fegyvernek z—4 Rászedett udvarlók — Ka Matiné: 4. A csuka ajándéka Jánosbida 1—2 Huszárok — 14 ' 3—4 Két év után — KA Jászalsőszentgyörgy 1—2 Két év után — Kn. Matiné: 4. Többé nem balkezes 3—4 Két emelet boldogság r- 14 Matiné: 4. Anyai szív Jászapáti 1—4 Hely a tetőn — 18 Matiné: 4. Rendkívüli történet I. Jászárok szál lás 2—4 Idegen gyermekek — 14 Matiné: 4. Tavasz Jászberény Lehel 1—4 Sikoly az utcáról m »4 Matiné: 4. Az élet küszöbén Jászberény Kert 1—4 Fantasztikus utazás — Kn. Jászdózsa 1—2 Két emelet boldogság — 14 3—4 Huszárok — 14 Matiné: 4. A béke völgye Jásztényszaru 2—4 Tizennyolcas év m M Matiné: 4. Tegnap Jászjákóbalma 2—4 A kör — 10 Matiné: 4. Dal a tengerről Jászkiséx 2—4 A rövidnadrágos ember — M) Matiné: 4. Furfangos Nyeszterka Jászladány 2—4 A nagybácsim — Ka Matiné: 4. Hajsza Kenderes 2—4 Égrenyílő ablak b" 14 Matiné: 4. Kard és kocka Kengyel 2—4 Lány a viharban =a M Matiné: 4. Álmatlan évek Kisújszállás 2—4 Törvény az törvény — W Matiné: 4. A Nap bolygója voltam Kunhegyes 1—4 Hegyen völgyön (Cimborák H.) Matiné: 4. Te, és annyi más bajtársad Kunmadaras 2—4 Kezedben az élet — KA Matiné: 4. Kaland a vonaton Kunszentmárton 1—4 A mesterdetektív — 10 Matiné: 4. Mese az aranyhajú királylányról Mezőtúr Dózsa 1—4 Tűz a Dunán — 10 Matiné: 4. Allruhában az ellenség között Mezőtúr Szabadság 1—4 ítélet magánügyben — Iá Öcsöd 2—4 Aranyvonat — KA Matiné: 4. Jégkirálynő Bákóczlfalva 2—4 Háború és Béke I.—IL — KA Matiné: 4. Sport és szerelem Szolnok V. Cs. 1—4 Ütött az óra — 14 Szolnok Tisza 1—4 Csodálatos malom s> KA (szv.J Matiné: 4. Cirkusz lánya Szolnok Kert 1—7 Nyomorultak L — 10 MÁV Kultúrotth. Szoba. 2—4 Égrenyílő ablak — Iá Tiszafőldvár 2—4 Múló évek — 14 Matiné: 4. Kaland a vonaton Tiszafüred 1—4 Emberek és farkasok — 10 Matiné: 4. Tigriskölyök Tíszakürt 3—4 Veszélyes barátság — 10 Matiné: 4. Amigó Tőrőksztmiklós Dózsa 1—4 Nápoly aranya — iá Matiné: 4. Bűntény vagy.», Tőrőkszetmíklós Kert 1—4 Mágnás Miska — KA Túrkeve 1—4 Nyomorultak H. «- Ka Matiné: 4. Bogáncs Cjszász 2—4 Ilyen nagy szerelem 9 14 Matiné: 4. A kis detektívek Karcag 1—4 Hétköznapi tragédiák — 10 Matiné 4. Kék sirály 10=10 éven alul nem ajánlott. 18—Csak 18 éven felülieknek! 14=14 éven alul nem ajánlott. Kn.=Korhatár nélkül. Takarékos háziasszony ^alumínium edényt vásárol, mert szép, olcsó és jó! — Könnyen tisz­tán tartható, dísze a konyhának. bevezeti a nyilvántartás pon­tos módszerét. Ezzel a megol­dással lehetővé válik, hogy főtermelési áganként (nö­vénytermelés, állattenyésztés, hizlalás, segéd feldolgozó, üze­mek) vizsgálni tudják a jöve­delmezőséget, önköltség ala­kulását, árubevételeket, ráfor­dításokat stb. A nagyobb feladatok megol­dása szükségszerűen követeli, hogy azokban a közös gazda­ságokban, ahol nincs kettős könyvelésre megfelelő szak­képzett ember, ott gondos­kodjanak a kellő képesítés megszerzéséről. Annál is in­kább szükségszerű ez, mivel 1961. január elsejével már minden tsz-ben át kell állni a kettős könyvelésre. A Földművelésügyi Minisz­térium és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya bizto­sítja a megfelelő feltételeket a továbbtanuláshoz. Az eddi­gi tanulságok szerint a ter­melőszövetkezetek élnek is a lehetőséggel. A szabadszállási bentlakásos iskolán száztízen szerezték meg az erre vonat­kozó ismereteket. Az ősszel induló mérlegké­pes könyvelői tanfolyamra több, mint százan jelent­keztek. A két legmagasabb szintű ok­tatást Szolnokon és Jászbe­rényben rendezik meg. ■— Ugyancsak szeptemberben ve­szi kezdetét a képesített könyvelői tanfolyam, amely­re eddig háromszázhetvenhe- ten jelentkeztek. A mezőgaz­dasági osztály úgy döntött, hogy amelyik járásban a je­lentkezők száma eléri a har­mincat, ott a járási székhe­lyen tartják meg a tanfolya­mokat. Az eddigi jelek sze­rint mind a hét járási szék­helyen lesz oktatás. A jász­apátijárásból például már öt- venheten, a tiszafüredi já­rásból harminchétén jelen­tették be részvételi szándé­kukat a tsz könyvelők. A képesített könyvelői tan­folyamok tematikáját úgy ál­lították össze, hogy a most beiratkozott hallgatók is meg­szerezhetik néhány hónap alatt a kellő ismereteket. A cél érdekében decemberig kéthetenként tartanak kon­ferenciát — A zárszámadás alatt néhány hónapos szüne­tet tartanak, majd utána há­romhetenként ismétlődő kon­ferenciákkal folytatják a ta­nulást A képesített könyve­lői tanfolyam jövő év júliu­sában fejeződik be és a hall­gatók a tanfolyam elvégzé­séről oklevelet kapnak. A megyei tanács mezőgaz­dasági osztálya arra hívja fel a termelőszövetkezetek vezetőinek figyelmét, hogy biztosítsák a könyvelők rend­szeres és pontos megjelené­sét a konferenciákon. Az ed­digi tapasztalatok szerintiéi­nek a termelőszövetkezetek­ben a kettős könyvelés beve­zetésétől, és ezért nem is for­dítanak kellő gondot az is­meretek, illetve képesítések megszerzésére. — A karcagi, mezőtúri, kisújszállási, túr- kévéi szövetkezetekben, ahol már korábban bevezették a kettős könyvelést, minden különösebb nehézség nélkül végzik a fejlett számviteli munkát. HUSZONEGY EVVEL EZELŐTT... Kenguruhűs és margarin- botrány Nyugat-Berlinben Huszonegy évvel ezelőtt ezen a napon újságok, rádiók adták hírül: Anglia és Fran­ciaország hadiállapotban le­vőnek tekinti magát a Német Birodalommal Huszonegy évvel ezelőtt egy hódításra berendezkedett embertelen rendszer hosszú tankoszlopai, teherautóra ül­tetett, gyilkosságra nevelt lélektelen katonasága, jól­szervezett „kiürítő” osztagai rázúdultak a belső ellenté­tektől szaggatott, gyenge Len­gyelországra, hogy a Saar- vidék, Csehszlovákia, Auszt­ria elfoglalása után most újabb területet kapcsol­jon be a Lebensraumba, a hírhedt német élettérbe. Hitler és az őt uralomra segítő és támogató tőkéscso­portok kissé elszámították magukat. Azt remélték, hogy Anglia és Franciaország a fejlődő és erősödő Szovjet­uniótól való félelmében aka­dálytalanul engedi őket Ke­let felé. A francia és angol kormányok és a később be­kapcsolódó Egyesült Álla­mok saját közvéleményük nyomására hadat üzentek az arcátlan német imperializ­musnak. Igaz, hogy a győze­lem érdekében jó darabig nem sokat tettek, ennek tud­ható be, hogy a német náci szörny zavartalanul garázdál­kodhatott mindaddig..» Mindaddig, amíg a hatalmi tébolyba szédült Hitler-klikk meg nem támadta a Szovjet­uniót. Néhány hónappal az 1941-es orvtámadás után aka­dozni kezdett a német hadi­gépezet. Moszkvánál, Sztálin­grádnál megrendültek a had­sereg tartóoszlopai, azután pedig gyorsan követték egy­mást az események, mígnem az 1945. május 9-i fegyver- szünet teil, pontot a német világuralmi álmok végére» Berlin (MTI). A nyugat­berlini fogyasztók körében is­mét pánik hangulat uralko­dik. Két héttel ezelőtt az élel- miszerkutat'ó intézet munka­társad megállapították, hogy a szenátus engedélyével im­portált kenguruhúsban fonal­férgek, pontosabban nyirok­férgek vannak, amelyek köz­vetlenül a vérbe juttatják ivadékaikat és Így súlyos megbetegedéseket okoznak. Alig csitultak el a kenguru­hús körül keletkezett élénk vita hullámai, máris újabb élelmiszerbotrány foglalkoz­tatja a nyugat-berlini kisem­bereket. Kiderült ugyanis, hogy a hollandiai Unilever Konszern rendszeresen szál­lított Nyugat-Berlinbe abból a ,,Planta”-margarimból, — A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI MEZÖGAZDASÄGI GÉPGYÁR gyakorlattal rendelkező gépgyártó mérnököket és technikusokat keres technológus, szer szá m készítő munkakörbe, valamint szerszá m k észí tő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügy! osztályán. amelynek fogyasztói közül eddig Hollandiában több mint hatvanezren súlyosan megbetegedtek, sőt többen már meg is haltak. A nyugatnémet Bild-Zi jelentést közöl, amely tovább fokozza a pánikhangulatot. A jelentés szerint egy kilenc éves gyermek máris megbe­tegedett a holland margarin tói. A Ruhr-vidéki élelmiszer­kutató intézet munkatársai megállapították, hogy a Hol­landiából importált kekszet és kétszersültet is a halálmar­garinnal készítették. diában már körülbelül száz­ezer ember kapta meg a mar­garin járványt a Planta el­nevezésű margarin fogyasztá­sa után. (MTI). Irtják az amerikai szövőlepkét Korábban már hírt adtunk arról, hogy megjelent és ká­rokat okoz az amerikai szö- yőlepke második nemzedéke. Ä Kenderesi Növényvédő Ál­lomás gépei most megkezd­ték a — különösen Kunszent­márton környékén el­terjedt — kártevők irtását Felszólították a Közúti Igaz­gatóságot is, hogy haladék­talanul fogjanak hozzá az út­menti fákon megjelent her­nyók elpusztításához. De addig négy és háromne­gyed év telt eL Ezalatt az idő alatt meghalt közel nyolcvanmillió ember, váro­sok semmisülte^ meg, rok­kantakkal teltek meg a kór­házak, pusztultak a kulturá­lis értékek. Az esztelen, a vi­lágra rákényszerített hábo­rú felbomlasztotta az emberi kötelékeket, gyászt zúdított millió és millió családra, és a gépesített embertelenség so­ha nem látott borzalmait zú­dította az emberiségre. Az auschwitzi krematóriumok, a ciklongázzal elpusztított gye­rekek, a hirosimai támadás halottal és élőhalottal vádol­ják, rettenetes és ma is ha­tó módon vádolják az impe­rializmust a második világ­háború minden rettenetéért. Thomas Mann megrendítő művének azt a címet adta: „Európa, vigyázz!” Ez ma mem elég. Mert huszonegy évvel a második világháború kitörése után az újjáéledő és megifjuló világot újra fenye­getik a „vén huncutok és go­nosz ostobák”. Krupp, az ágyúgyáros, az I. G. Farben urai. Hitler ostoba és rövid­látó tábornokai ismét a he­lyükön ülnek, a tömeggyilkos Speidelt szívesen látta ven­dégül Eisenhower, a balkezes ^ elnök. A német katonai kö­rök nyiltan és szemérmetle­nül követelik az atomfegy­vert. Ez a jelenlegi helyzet. És a mai évforduló nemcsak ar­ra jó, hogy mi emlékezzünk, hanem arra is, hogy eszébe juttassuk egyes uraknak az elmúlt háború legnagyobb ta­nulságát: Aki a Szovjetunió­hoz, a szocialista országokhoz nyúl — megsemmisül! És aki nem tanulja meg a leckét, magára vessen, HT apróhirdetések) Forgalomba hozza: A SZOLNOK MEGYEI VAS- ES Mű­szaki NAGYKERESKEDELMI VALLALAT, Szolnok, Tele­fon; sí—n. Háziasszonyok, - figyelem! Bőséges választék áll rendelkezésre. — Vásároljon alumínium edényt, Ajándékozásra is alkalmas. Kap­ható: a megye állami és szövetkezeti szak üzleteiben. WTT iwr Twrr .inp ■■.; mr -nwr mám HÍZÓSERTÉSET biztosíthatja el­hullás vagy kényszervágás ese­tére, darabonként 36 forintért. Kártalanítás az elhullókori súly alapján történik. Felvilágosítást nyújt az Állami Biztosító fiókja, Szolnok, Ságvári u, 4, ______ (x) SZ OLNOK megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat Beloian­nisz utca 6. közli, hogy egy da­rab 83.80 forint értékű csomagot talált az utcán, melyeit a 39-es boltjában vásároltak. Jogos t u- lajdonosa átveheti a fenti válla- lat ellenőrzési osztályán. ________ KÜ LÖNBEJARATÓ szobát kere- sünk. Cím a Kiadábam________ BE NTLAKÓ háztartási alkalma­zottat felveszek. Jelentkezés a színháznál Szolnokon, »—10 óra között.___________________________ BU DAPESTI háztartásomba bentlakó háztartási alkalmazot­tat felveszek. Jelentkezés a szín­háznál Szolnokon 8—ío óra kö­zött. SZOBA-konyhás lakásnak átala­kítható tégla épület 100 n-öl közművesített telekkel eladó, Szolnok, József Attila út 3, VIZSGÁZOTT szakácsnő vidék­re Is elhelyezkedne. Címeket a' Szolnoki Hirdetőbe kérünk. hjó konyha'! jeligére. AZONNALI felvételre és belé­pésre keres képesített könyve­lőt, főkönyvelői munkakörbe a Túrkevei Vegyesipari Kisipari Termelőszövetkezet Túrkeve, I. kér. Május 1 u. 13. Feltételek: Erkölcsi és politikai megbízható­ság, megfelelő képesítés. Fize­tés: megállapodás szerint. Je­lentkezés: KISZÖV Személyzeti Osztály Szolnok, Ságvári u. S. BEKÖLTÖZHETŐ négyszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Jókai a 14. AZONNAL beköltözhető családi ház udvarral eladó. Szolnok, Zá­por u. 13. SZOLNOK belterületén beköltöz­hető házrész eladó. Szolnok, Sü- tó u. 1. __________________________ SZ OLNOKON, a központban Ponty utca 4. szám alatt, báz ol­csón eladó. A TISZABURAI Földművesszö­vetkezet Igazgatósága pályázatot hirdet 950 ezer forintos raktár- készletű vas- ruházati iparcikk boltjába,- szakképzett boltveze­tői és bolti eladói állás betölté­sére. Fizetés kollektív szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet a Földműves- szövetkezet központi irodájában. Telefon: 2. Tiszabura. Ütiköltsé- get csak felvétel esetén térítünk. SZAKMUNKÁS bizonyítvánnyal csemege szakmában gyakorlat­tal rendelkező eladót felvesz a Csemege 121. számú bolt, Szol- nok, Kossuth L. utca 12. SZEPTEMBER hó 1-i belépéssel a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat deko­rációs tapétázó, fiatal férfi mun­kaerőt vesz fel. Fizetés kollektív szerint. Csak helybeliek jelent­kezzenek. Szolnok, Beloiannisz út 6. szám, n. emelet 7-es ajtó. SZAKKÉPZETT gyümölcs- és konyhakertész.t keres „Egyetér­tés Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet« Ecsegfalva, KAZÁNFŰTŐKET keresünk 1960. október 10-1 belépéssel. Szak­vizsgával rendelkezők előnyben. Bérezés kollektív szerint. Ingat­lankezelő Vállalat Szolnok, Kos­suth tér S. SÜRGŐSEN bérelnénk nagymé­retű száraz, könnyen megköze­líthető — lehetőleg Szolnok bel­területén lévő — burgonya és zöldség tárolásra alkalmas pin­cét. Bérleti dij megegyezés sze­rint. Cím: Alföldi Üzemi Ven­déglátó Vállalat. Szolnok, Ma- gyar u, 7. ____________ 4x7 m éteres eseréptetős ház le­bontásra eladó. Szolnok, Tulipán utca 48. 173 n-öl telek szoba, konyhás melléképülettel eladó. Szolnok, Alvég! a 31. Kórház mögött. JO karban lévő 150 köbcentis farmotor esónaklcal eladó. Szol­nok. TITASZ csónakház. UJ Danuvia motorkerékpár el­adó. Cibakháza, Liszt Ferenc ut­ca lj

Next

/
Thumbnails
Contents