Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-19 / 196. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960, augusztus 19. A Potvers-ügy bírósági tárgyalásának második napja (Folytatás az 1. oldalról). A többi között elmondta: Shelton ezredes állítása sze­rint nem fenyegette az a ve­szély, hogy vadászrepülőgé­pekkel találkozik. Egy alka­lommal kisebb magasságban valóban észlelte egy repülő­gép nyomait. A parancsnok­ság utasítására közvetlenül a szovjet határ átrepülése előtt bekapcsolt egy különleges műszert, amely mestersége­sen zavarta a különböző rá­diólokációs berendezéseket, elsősorban a vadászrepülőgé­pek, illetve a repülőgépekről kilőtt rakéták irányító beren­dezéseit. Repülése során kü­lönböző műszereket, többek között egy rádiókompaszt is használt. Korábban a Szov­jetunió határa mentén éjjel is végrehájtott repüléseket. Ekkor a gépben különleges műszereket helyeztek el, e műszerek lényegét azonban nem ismeri, csak azt tudja, hogy az U—2 műszerfalára külön kapcsolókat helyeztek el. Vorobjov tüzérségi vezér­őrnagy, a másik • népi ülnök kérdéseire válaszolva Po­wers kijelentette: a ClA-val kötött szerződés aláírásakor csak arról tudott, hogy ha­tármenti repüléseket kell végrehajtania. Szerződésének meghosszab­bításakor azonban már tudta, hogy a munka részét alkot­ják a Szovjetunió területe fe­lett végrehajtott felderítő utak, de azt hitte, hogy ilyen utat a jövőben sem kell meg­tennie. Powers azt állította, kikép­zése során nem tanulta a felderítő műszerek lényegét, csupán azt tanulta meg, ho­gyan kell kezelni azokat a pilóta kabinjából. — Soha nem tudtam, mi­lyen berendezés van a gépen, ezt szigorúan titokban tartot­ták és a gép előkészítése so­rán helyezték el — mondotta a többi között. A tanék vallomásai A bíróság ezután megkezd­te a tanúk kihallgatását. P. J. Aszabin és A. F. Cseremiszin tanúk elmondot­ták, milyen körülmények kö­zött látták meg az ejtőernyő­vel leereszkedő Powerst, ho­gyan fogták el és hogyan fegyverezték le. A védő kér­désére Aszibin tanú kijelen­tette, Powers nem tanúsított ellenállást, nyugodtan visel­kedett. A bíróság elnöke megkér­dezte a vádlottat, van-e meg­jegyzése. — A tanú vallomása he­lyes. Csupán meg akarom köszönni, amit tett — jelen­tette ki a közönség derültsé­ge közepette Powers. A tanúk elmondották: se­gítséget nyújtottak Powers- nek az ejtőernyő leoldásá- ban, amikor azonban észre­vették, hogy külföldi, azon­nal őrizetbe vették és egy gépkocsival a közeli falusi tanácsházára kísérték. Az út során Powers vizet kért. Cse­remiszin tanú elmondotta: megkérdezték a pilótától, va­jon amerikai-e. A pilóta megértette a kérdést és igen­lően válaszolt. A két tanú kihallgatása után az elnök szünetet ren­delt el. Szünet után a bíróság V. P. Szurin’és L. A. Csuzsakin ta­núkat hallgatta ki. A tanúk szintén Powers elfogatásáról számoltak be. A tanúkihallgatások befe­jeztével a bíróság megkezdte a szakértők kihallgatását A szakértők kihallgatása N. A. Alekszej ezredes an­nak a szakértő bizottságnak működéséről számolt be, amelynek az volt a feladata, hogy a Powers-nél talált dokumentumok alapján meg­állapítsa a pilóta állampol­gárságát, beosztását és a má­jus 1-i repülés célját. Alekszej elmondotta: Po- wensnál több igazolványt ta­láltak és ezek a dokumentu­mok nem hagynak kétséget az iránt, hogy a pilóta az amerikai légierő tagja volt. A különböző fényképek, vala­mint a fedélzeti napló marad­ványai és más dokumentu­mok ugyancsak kétséget ki­záróan bizonyítják, hogy Po­wers útját előre kitervelték és gondosan előkészítették. J. V. Tjufilim mérnök-al­ezredes annak a repülőtisz­tekből alakított bizottságnak a munkáját ismertette, amely a nyomozó hatóságok határo­zata alapján megvizsgálta: volt-e a repülőgépen felség- jelzés. Elmondotta^ hogy a gép felületi részei, ahol általában a felségjelzést szokták elhe- yezni, épségben maradtak és lehetővé tették a pontos vizs­gálatot. A szakértő bizottság megvizsgálta azokat a helye­ket, amelyeken szokás sze­rint az amerikai katonai lé­gierő feltünteti a felségjelzést sőt az Aviation Week című folyóirat egyU—2 típusú repülőgépről készült fényké­pe alapján azokat a helyeket is, ahol a NASA gépei tünte­tik fel a jelzéseket. Egymás után lemosták az egyes fes­tékrétegeket, hogy megálla­pítsák: nem festették-e át a jelzést, azonban a leggondo­sabb vizsgálat sem vezetett eredményre és így a bizottság véleménye szerint a május 1-n l'lőtt ü—2 típusú repülő­gépen soha semmiféle felség- jelzés nem volt. G. A. Isztomin professzor, a technikai tudományok dok­tora a maradványok között talált fényképező-berendezé- sek vizsgálatáról számolt be. A vezetése alatt álló bizottság megállapította, hogy a gép hol, milyen magasságban haj- tc végre fényképezést az V—2-ről, s milyen lehetőség van a fényképek felhasználá­sára. A .szakértő elmondotta: a gépen talált 73/b típusú fény­képező berendezés különleges légi fényképező és felderítő készülék, a amely arra szolgál, hogy nagy magasságban szé­les sávtól készítsenek vele felvételeket. A készülék for­gó objekt. vjével egymás után hét nyíláson át készített fel­vételeket, párhuzamosan -két, egyenként 24 centiméter szé­les filmszalagra. így minden felvétel végeredményben egy 45x45 centiméteres képet adott. A képek 160—200 kilo­méter széles területről ké­szültek. A készülékben két darab 2000 méter hosszúságú filmszalag volt, ami 4000 párhuzamos felvételre elegen­dő és így a gépről 3 és Vz ezer kilométer hosszúságú úton lehet fényképeket készí­teni. A felhasznált film kü­lönleges, rendkívül érzékeny és nagyobb teljesítményű, mint amit az amerikai kém­léggömbök fényképező beren­dezésénél használtak. A Szov­jetunió területéről az Afgán határtól Szverdlovszkig terje­dő szakaszon készültek felvé­telek 21.000 méter magasság­ban. Ezek a fényképek mind felderítő, mind pedig topog­ráfiái célokra felhasználha­tók. A képek lakott területe­ket, ipari és katonai objek­tumokat, különféle légvédel­mi berendezéseket, repülőte­reket, közlekedési csomópon­tokat ábrázolnak. Nem két­séges, hogy ezek a képek a felderítés célját szolgálják. P. A. Andrejev mérnök- ezredes részletesen ismertette a szakértő bizottság jelenté­sét az U—2-őn talált rádió- technika' berendezésről Hangsúlyozna, hogy ez a be­rendezés is különleges felde­rítő feladatokat szolgált. Vi­lágosan felismerhető rajta az amerikai katonai hatóságok jelzése. A berendezés külön­leges antennák segítségével rögzítette a szovjet légvédel­mi radar-állomások, rádió lokátor berendezések jelzése­it. Alkalmas volt arra is. hogy megállapítsák vele a berendezések elhelyezését. Bár a megtalált magnetofon készülék szalagjának egy ré­sze megsemmisült, a megma­radt szalag másfél óra felvé­telét őrizte meg. A felvételről világosan megállapítható, hogy a rádiótechnikai beren<- dezés célja a szovjet rádió lokámós hálózat felderítése volt. Ezután az elnök szünetet rendelt el. (MTIl Hogyan használja fel a Vatikán politikai aknamunkára a római olimpiát — A Trud cikk« — MOSZKVA (TASZSZ) V. Pa-v'ov tolláiból cikk jelent meg Trudban, ki akarja megrontand az olimpia* játé­kok légkörét — címmel. A szerző rámutat, hogy a nem­zetközi reakció az olimpiát 's olyan alantas céljai szolgála­tába akarja állítani, amelyek ellentétesek á nemzetközi sporttalálkozók békés jellegé­vel. A reakció ezúttal a Va- tikánt választotta fő fegyve­réül Különböző vallásos szervezetek prelátusaiból kü­lönleges bizottságot hoztak létre, amely széleskörű pro­paganda programot dolgozott ki A cite elmondja, hogy a Vatikán segítségéül Allen Dulles számos ügynökét a különböző országokban mű­ködő kémközpontokból ideig­lenesen- Rómába dobták át: Az egyik amerikai antikom- munista szervezet képviselői azt a feladatot kapták, hogy a szocialista országokból ér­kezett minél több sportolót és turistát bírjanak rá a disz- szidálásra. — Rómába sereglettek azok az árulók is — hangoztatja a cikkíró — akik a különböző szocialista országokból meg­szökve Amerikában és Nyu- gat-Európában találtak me­nedéket Az olimpiai játékok lég­körének megmérgezésére irá­nyuló tevékenység nyugtala­nítja az olasz közvéleményt — írja befejezésül Pavlov. (MTI). Indonézia többé nem könyörög Djakarta (Dj Kína). Sukar­no indonéz elnök közölte, hogy kormánya megszakítja diplomáciai kapcsolatait Hol­landiával Az elnök hangoztatta, In­donézia többé nem könyö- rök tárgyalásokért és a jövő­ben erélyes intézkedéseket tesz, hogy Hollandiától visz- szaszerezze Nyugat-Iriánt illllilitliiilimilililllilililllilllllllljllllliililMHIIIIIimillMMIKIIIIilHUtlIIHIIiiiUliliiilint Pattanásig feszült légkörben folytatódnak az iráni választások TEHERÁN (TASZSZ). Irán­ban folytatódnak a parla­menti választások, szerdán Teheránban is megkezdődött a szavazás. A választás rend­kívül feszült légkörben fo­lyik. A teheráni rádió szer­dán közölte, hogy Arak vá­rosából több panasz érkezett választási visszaélésekről. A Dad című lap szerint Miján- duáb városában a kormány­zóság székháza előtt összetű­zésre került sor, egy paraszt meghalt, többen megsebesül­tek. A rendőrség sokakat le­tartóztatott. Dr. Pagai ellenzéki vezető Teheránba:* egy gyűlésen ki­jelentette: „A nép az ország minden városában és falvá- ban elégedetlen a választá­sokkal A nagy drágaság, a kormány esztelen gazdaság- politikája és a mindenütt ta­pasztalható korrupció előbb- utóbb oda vezet, hogy a nép egy szép napon az utcára.vo­nul és benyújtja a számlát”. A szónok Nuri Szaid és Men- deres példájára hivatkozva hangsúlyozta, hogy a mai iráni rendszer nem maradhat fenn sokáig. (MTI) Sukamo bejelentette, hogy új földreform-programot dol­goztak ki. E program kereté­ben megszüntetik a földbir­tokokra vonatkozó összes külföldi érdekeltségeket, és — mint az elnök mondotta — a földeket össznépi tulajdon­ná teszik. Jól értesült körök szerint Hollandia Ausztriával, Ang­liával és az Egyesült Álla­mokkal tárgyal arról, ki kép­viselje Hollandia érdekeit Indonéziában. (MTI) ötszáz erdészház épül Az erdőgazdaságok elké­szítették tervjavaslatukat a második ötéves terv idősza­kára: új erdők telepítésére, a kitermelésre, az erdőgazda­ságok gépesítésére. A .gazda­ságok tervjavaslatai alapján az ötéves terv időszakában ötszáz erdészházat építenek az erdei munkásoknak. — (MTI). Kárhozottak végnapjai v. ELSÜLYESZTETT KINCSEK Miközben Skorzeny a ge­rilla hadviselés előkészítésén dolgozott, a Harmadik Ame­rikai Hadtest közeledett Alt- Aussee-hoz. Egy napon egy előretolt egység Ralph E. Pearson őrnagy vezetésével elérte Alt-Aussee-t. Eich- mann Horia Sima társaságá­ban abban a pillanatban in­dult el, amikor az amerikai­ak bevonultak a falu másik végén. A Bad Ischlbe vezető erdei úton, amelyre Eichmann és Horia Sima iszkolt, még hó volt. Eichmann nehéz rádiós kocsija, amin a rablott kin­cseket vitte magával, nagyon lassan haladhatott és a he­gyek közé beljebb jutva, el­akadt. * — Most mit csináljunk? — töprengtek. ■*- Meg kell mindent sem­misíteni, legfontosabb az életünk — javasolta Horia Sima. — Igen, de az élethez pénzre is szükségünk lesz... Az értékeket el kell rejte­nünk — találta fel magát a ravasz Eichmann. A hatalmas mennyiségű aranyat és értékeket elásták az erdőben és a hegyi tavak mélyére süllyesztették. Ha­sonlóképpen cselekedtek mindazok a menekült politi­kusok, főnácik, akik abban az időben Alt-Ausseeban tar­tózkodtak. Úgyhogy a náci Né­metország összeomlásakor a németek által leigázott Euró­pa országai kincseinek nagy része az Alt-Aussee környéki hegyekben és Salzberg sóbá­nyáiban volt elrejtve. EICHMANN HELYETT — OTTO ECKMANN Horia Simának valóban le­hettek gerilla tapasztalatai, mert sikerült hetekig elkerül­niük az amerikai őrjáratokat. Életük nem volt valami nyu­galmas, örök rettegésben él­tek, de még szabadon, s re­ményük lehetett arra, hogy valahogy elvergődnek valami „biztonságos” helyre. Eich­Adolf Eichmann mann azonban túlságos nagy­nak tartotta a menekülő csa­pat létszámát ahhoz, hogy so­káig észrevétlen maradhas­son és ezért, csak magára gondolva, elszakadt Horia Si­mától. Alig haladt azonban né­hány kilométert, egy ameri­kai őrjárat markába futott. Halálra váltan emelte fel a kezét a szuronyos puskák előtt. — Neve? — kérdezte a jár­őrt vezető amerikai őrmes­ter. Eichmann elveszettnek hit­te magát és habozás nélkül megmondta Igaz nevét: — Adolf Eichmann. Az őrmesternek egy arciz­ma sem rándult, unottan vé­gignézett a foglyon. Nem is­merte fel, s számára a név sem jelentett semmit. Mint ilyen, nem volt külö­nösebben érdekes és hamaro­san egy Nürnberg közelében lévő hadifogolytáborba zár­ták. A tábori kartonra is úgy írták be a nevét, ahogv el­fogásakor az amerikai őr­mester felírta: Eckmann és nem Eichmann. Otto Eckmann SS-haűnagy „szorgalmasnak” bizonyult és ezért a táborparancsnokság egy favágással foglalkozó munkacsapat felügyeletévél bízta meg. Eichmann, a go­nosztevő. akit a Szövetsége­sek mindenki másnál jobban kerestek, közönséges hadifo­golyként élt az amerikai tá­borban. Felmérte magában a helyzetét: bármikor el tudna szökni, hiszen munka köz­ben az erdőben lenne rá al­kalma. de miért szökne eh amikor mindenütt keresik, csak itt nem. EICHMANN ÉS A NÜRNBERGI PER Miközben Eichmann, új ne­vén Otto Eckmann SS-had- nagy, „békésen” éldegélt a fogolytáborban, megkezdő­dött Nümbergben a háborús főbűnösök tárgyalása. A tá­bor parancsnoksága nem akarván a foglyokat teljesen elzárni a világtól, hangszó­rókat állított fel a táborban és azokon keresztül közvetí­tette a foglyoknak a per tár­gyalásait. 1945 novemberében Eich­mann egyik beosztottja ke­rült tanúként a törvényszék elé, s a rádióban világgá kür­tölté volt főnöke gaztetteit. Eichmann hallgatta a közve­títést és megérlelődött benne a gondolat: elszökik. Két na­pig még a szokott módon vi­selkedett, aztán amikor a munkacsapattal az erdőbe küldték, elszökött. Akkoriban mindennaposak voltak a szökések, s eltűnése nem okozott különösebb gon­dot a tábor parancsnokának. Egy SS-hadnaggyal több vagy kevesebb, nem számított, volt belőlük elég. Az amerikai ha­tóságok Eichmann közelmúlt­ban történt elfogásáig nem eszméltek rá, hogy az a gyil­kos volt hosszú hónapokig a kezük közt, akit abban az időben a Szövetségesek a leg­jobban kerestek. Az is lehet­séges, hogy — a volt náci tö­meggyilkosok és tábornokok mai NATO-beli szerepéből ítélve — az amerikai hatósá­gok nyomozása, Eichmann kézrekerítésén Való buzgól- kodása nem volt valami őszinte és szervezett. Ezt bi­zonyítja az is, hogy egyre lanyhuló buzgósággal nyo­moztak utána, maid teljesen beszüntettek minden ilyen tevékenységet. MÉG EGYSZER ALT-AUSSEEBAN A második világháború után újra megnőtt a forga­lom Alt-Aussee környékén. Ekkor már nemcsak 1 :rán- dulók érkeztek, hanem töme­gével jöttek a különféle „kincskeresők” Európaszerte az a hír járta, hogy a náeik és csatlósaik által összelo­pott értékek mind ott van­nak valahol a hegyekben el­rejtve. A kincskeresők radar­ral és Geiger-készülékkel jár­ták az erdőket, kutatták a hegyi tavakat. A kincskere­sők gyakori megjelenése megszokottá vált az Alt- Ausseeban élő bőmadrágos osztrákok és az. amerikai ha­tóságok előtt is. Az sem okozott feltűnést, hogy 1951-ben egy francia rendszámú társasgépkocsi és egy teherkocsi érkezett a hegyi tavak vidékére. A tár­sasgépkocsi utasai amatőr bú­vároknak nevezték mafeukaí» akik hétvégi sportként láto­gatják sorra a tavakat és szállnak le azok mélyére. A környék lakói azonban rájöttek, hogy ez a kiránduló társaság nemcsak lemerül, hanem nehéz ládákat hoz fel a mélyből. A zsákmányt fel­rakja a teherkocsira, s egyre gyűlő zsákmánnyal gazda­godva végzi hétvégi sportját. Csakhamar felhívták az ame­rikai hatóságok figyelmét is, de azok nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a do­lognak. Később ugyan meg­próbálta kinyomozni, de ek­kor már bottal üthették a „búvárok” nyomát. A nyo­mozás során kiderült, hogy — bár a kocsik francia rendszá­mot viseltek — a búvárok nem franciák voltak, hanem bizonyára Eichmann és kol­légái lehettek. Most még nem tt dni bi­zonyosat, de ha Eichmann tárgyalására sor kerül, talán ez a titok is megvilágosodik és sok más, eddig rejtélyes gonosztettre derül napfény. (Vége.) s hóa — »

Next

/
Thumbnails
Contents