Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-31 / 180. szám
»so. jffltH sr. SZOLNOK MEG TU NÉPLAP s Alkotó álmodozók Lenin mondotta: a kommunisták igenis szeretnek álmodozni. S ezekben az álmokban éppen az a szép, hogy igazak. Mindig a valóságból indulnak ki és életünk szebbé, jobbá tétele a céljuk. S hogy ez a lenini igazság — a többiek mellett, — hogyan teljesedett be, hogyan hozta meg nemes gyümölcseit, a szocializmust, a kommunizmust építő szovjet nép története, munkája példázta és példázza napjainkban. — Számtalan példát hozhatnánk fel a népi demokráciákból is, a megvalósult és a születőben lévő álmok realizálásáról. Ilyenfajta gondolatok kerítik hatásuk aiá a szemlélőt, amikor betekint a mi népünk álmaiba és terveibe is. Lehet, hogy némelyik kívülállónak felszínesnek tűnik e kapcsolat, mégis hisz- szük: azok az emberek, akik üzemeinkben (és a mezőgazdaság frontján) hasznos elgondolásokon, terveken törik fejüket a második ötéves terv irányszámaira vonatkozóan és segítséget kívánnak adni és adnak is az elgondolások végrehaitásához. ők is ilyen lenini álmodozók. Most nem foglalkozunk azokkal a megbeszélésekkel, amelyeket például a megye üzemeiben tartottak, ahol mindenki elmondta javaslatát. Gazdaként határozva meg saját birtokán a további munkaprogramot. Annyi bizonyos, ezek az emberek amikor beszéltek, vitatkoztak önmaguk és az egész társadalom anyagi és kulturális felemeléséhez adtak segítséget. Idáig mintegy 470 szó és Írásbeli javaslatot gyűjtöttek össze a megye ipari üzemeiben. amelyből 240 javaslat figyelemre méltó. Nem tudunk még hozzávetőleges adatokat sem mondani e javaslatok „forint hozamáról”, de úgy gondoljuk, a szándék nemességéhez nem fér kétség, s ezt sem hagyhatjuk szó nélkül. A 240 javaslatból 117 született olyan, amelyet újításként vehetünk számításba. S ha azt is hozzátesszük a fentiekhez, hogy ezt a tervezési kampányt azok az előzetesen javasolt, vitára bocsátott irányszámok váltották ki, amelyeket pártunk VII kongresszusa tűzött ki félül' Ismét kézzelfoghatóan bizonyíthatjuk: mire kénes a tömegek alkotó munkája. Természetesen a Javaslatok mellett kérések Is elhangzottak az illetékes fórumok felé. Ezek a további beruházásokat sürgető kérelmek — ha egytől-egyig indokoltak is, — teljesítésük szorosan összefügg a második ötéves terv programjának végrehajtásával. A Szolnoki Járműjavítóban például a 84 használható javaslatból 18 újítás jellegű, s itt is a főcél az új beruházások gazdaságos fel- használása. s az, hogy csak az elkerülhetetlenül szükséges bővítéseket valósítsák meg. De ugyanez mondható a Szolnoki Cukorgyárra is, — ahol 1965-ben 24 százalékkal lesz magasabb az egy főre eső termelés — 1958-hoz viszonyítva. Rendkívül hasznos és értékes elgondolások születtek a Törökszentmiklósi Bamevál dolgozói között Az üzemi rekonstrukció mielőbbi és gondos elvégzése mellett azok a javaslatok hasznosíthatók elsősorban, — A Magyar Kémikusok Egyesülete csütörtökön reggel a Technika Házában megkezdte ankétját a műanyagok építőipari felhasználásáról. A tanácskozáson vegyipari szakembereken kívül kiváló építészek is résztvesznek. Az éramelyek a szövetkezetekben és állami gazdaságokban az áru és törzsbaromfi tenyésztési munkát kívánják segíteni. A vállalat ugyanis nemcsak feldolgozó, hanem felvásárló munkát is végez, s nagyszerű feladatainak jellemzésére elég két példa, miszerint 1965-ben több, mint 400 vagon vágott baromfit és több, mint 50 millió tojást dolgoznak fel. 1965-ben közel háromszor annyi konyhagarniturát készít a szolnoki Tisza Bútorgyár. mint amennyit az idén gyártanak. Az idei termelési érték megduplázódik az Bt- éves terv végére, s a nagy cél elérését két tanulmány is elő kívánja segíteni. Különösen a második tanulmány jelentős, amely alapján a festett (pig- rpentizált, polieszt erezett)) konyhaberendezés legyártása hazai pozdorja alkalmazásával történik a jelenlegi ráma szerkezet helyett. Ez nagymennyiségű import megtakarítást tesz lehetővé, továbbá azt, hogy festett bútort adjon a gyár a belkereskedelemnek. De szólhatnánk a Szolnoki Papírgyár, a mezőtúri Téglagyári Egyesülés fizikai dolgozóinak, vezetőinek elképzeléseiről. amelyek mind azt szolgálják, hogy minél többet, minél jobbat, minél könnyebben és olcsóbban termeljünk a második ötéves tervben. Érdekes az a javaslat például a Téglagyári Egyesülésnél, ahogy minden egyes kemence teljesítményét a legmagasabb színvonalra kívánják emelni a kapacitás maximális kihasználásával. Úgy Véljük, helyes a tervezési tendencia a Jászberényi Aprítógépgyárban is. ahol 1959-hez viszonyítva közel 300 százalékkal termelnek többet 1965-ben. Százkilencvennégy százalékkal nő ítt az egy főre eső termelékenység az ötéves terv végére. — szemben az 1958 évi termelékenységi eredménnyel. A tavalyj 94 fős létszámú műszaki gárda 155- re növekszik az ötéves terv végére, ami egyik alapfeltételét jelenti a nagyszerű feladatok végrehajtásának. Sajnos, nincs helyünk még egy javaslatot sem érdemben részletezni, még a legjelentősebbeket sem tudjuk külön említeni. Annyi azonban bizonyos, üzemi dolgozóink, vezetőink jól vizsgáztak, amikor a párt a további öt év munkájának meghatározásáAz utóbbi három évben a len-kender iparban valósággal új iparág bontakozott ki, amely a korábban értéktelennek vélt kenderpozdorját hasznosítja. A rostfeldolgozásnál keletkező pozdorjából műgyantás ragasztóanyag hozzáadásával a fával egy- értékű bútorlapokat préselnek. Újszegeden, Vajháton, Nagylakon működik már poz- dorjalemezgyár, s Dunaföid- váron, ahol az első kísérleti üzem létesült, a jövő hónapban kezdi meg munkáját az évente egyelőre négyezer köbméter bútorlapot gyártó korszerű üzem. Még ebben az évben befejeződik a ko- mádi rostfeldolgozó telepen a pozdorja-gyár építése. tekezletet Balassa János, a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági Főosztályának főmérnöke nyitotta meg, majd Beleznay Géza, a Szervesvegyipari és Műanyagipari Kutatóintézet tudományos munkatársa tartott vitaindító előadást. (MTI) ra hívta fel őket. S bár nem véglegesek még a számadatok, a tervek, mégis felbecsülhetetlen értékű segítséget adnak ahhoz, hogy jól tervezzünk. Várjuk további javaslataikat is. Mi legyen most a legközelebbi cél? Az, hogy a benyújtott javaslatokból, amit az idén megvalósíthatunk — valósítsuk is meg! Mert miért ne élveznénk a közös munka gyümölcsét minél előbb, ha lehet?! B. Gy. •— AZ ÉV első hónapjában megyénkben 42.161 négyzetméter járda, 57.800 négyzetméter park, több mint 10 kilométer villanyhálózat készült el a községfejlesztési tervek végrehajtása során. A megyei pártbizottság és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa kezdeményezésére hasznos tapasztalatcserét rendeztek pénteken a Tisza Bútorgyárban. Résztvettek rajta a megye faipari üzemeinek vezetői* kiváló munkásai. Két igen tanulságos előadás is elhangzott. Egyik a korszerű ragasztóanyagokról, a másik — gyakorlatilag is bemutatva — a polyeszter- lakkozásról. Ezután a szakemberek meglátogatták az üzemet. MIRE VOLT JÓ A TAPASZTALATCSERE? — Előremutatott, hasznos tanulságokkal szolgált, — vélekedett róla CZECZEI ELVTÁRS, a Bútoripari Igazgatóság vezetője. — A második ötéves terv során 30—31 millió forintot fordítunk a Tisza Bútorgyár korszerűsítésére, a gépi technika növelésére. Azt akarjuk, hogy festve kerüljenek ki a bútorok az üzemből. A legkorszerűbb eljárásra most folytatunk kísérleteket. Az is cél, hogy a fenyőárut teljesen kiküszöböljük, hazai anyagokkal pótoljuk, kenderpozdorját használjunk helvette. A polyeszterlakkoPozdorjalemez üzemeink 1957-ben 130 köbméter, tavaly kilencezer köbméter anyagot gyártottak, az idén pedig már tízezerötszáz köbmétert adnak a bútorgyártáshoz. 1958-ban az összes felhasznált bútorlapnak csupán 8.5 százaléka volt poz- dorjalemez, idén pedig ez az arány 64.1 százalékra emelkedik. Az ötéves terv végére 36.000 köbméter pozdorjale- mez gyártását tervezik és olyan háromrétegű, úgynevezett tripo lapot is szándékoznak gyártani, amelyet nem kell furnirral borítani. Ebbő1 az anyagból festett konyhabútorokat készítenek majd. .(MTI). Újabb S találat a lottón A SÍ. játékhéten 4 263 379 szelvény vett részt a sorsoláson. Ezúttal egy szelvényen öt találatot értek el, amelyre 1 598 767 forint nyereményt fizetnek. A négyta- lálatos szelvények száma 74. a nyereményösszeg — egyenként ?1 P04 forint. — Háromtalálatos szelvény 5217 volt. ezekre 306 forintot fizetnek. Kéttaláiatos 121 ezer 733 akadt, s ezeknpic nyereménye 13,10 forint. CMTD. Tanulnak az alföldi olajbányászok Az Alföld olaj- és földgázkincsei után kutató olajbányászok is a, legújabb szovjet és hazai tapasztalatok alapján dolgoznak. Munkájuk pontos elvégzéséhez alapos elméleti és gyakorlati tudás szükséges. A szovjet gyártmányú turbinafúrók kezelését és karbantartását az üzemen belül szervezett tanfolyamokon sajátították eL Az üzem Szovjetunióban végzett mérnökei mintegy' 30 szakembert képeztek ki, akik már turbinafúrókkal végzik a kutató munkát. Az elmúlt évek sikeres fúrószakmunkás tanfolyamai után az idén újabbakat indítanak. A szakmai képzés mellett mind többen végzik el az általános Iskola nyolc osztályát. Nyolc dolgozó a közelmúltban tett vizsgát az Olajipari Technikum levelező tagozatán. Az 1960—61-es oktatási évre a technikum levelező tagozatára újabb öt bányász jelentkezett. zás nagyüzemi alkalmazásához új bútor formákat is ki kell alakítanunk, azzal is foglalkozunk. — A hazai olaj lakkal, polyeszterrel sikeres kísérleteket folytattak. Most már az kell, hogy nagyüzemi méretekben termeljék azokat, jól dolgozzanak az iparágak. — A tapasztalatcserén résztvettek kisebb vállalatok, kisipari termelőszövetkezetek képvi elői is. Azok — a kellő adottságok hiányában — nem dolgozhatnak polyeszterrel. de a műgyantát, rostlemezt, kenderpozdorját mindenhol felhasználhatják. így azok számára is hasznos volt a tapasztalatcsere. TÓTH ELVTÄRS, a megyei pártbizottság ip. osztályának vezetője így foglalta össze véleményét: A faipari vállalatok termelése majdnem megkétszereződik megyénkben az ötéves terv során. Ezt elősegítő munkánkat nagyon megkönnyíti, hogy államunk nagy összegeket fordít a tudományos kutatómunkára. Az ilyen tapasztalatcserék elősegítik, hogy a szellemi kincsek- gazdagodjanak és a termelésben realizálódjanak. Éljünk azzal a lehetőséggel, hogy gazdag tapasztalatokat vehetünk át. Szükség is van erre, hiszen még mindig sok a gyártmányokra fordított munkaórák száma. KOVÄCS ISTVÁN, a jászberényi Asztalosipari V. műszaki vezetője szerint: az itt tanultak jórészét pillanatnyilag nem tudjuk még alkalmazni, de az ötéves terv során nyolc millió forint költséggel új üzemet építünk. növeljük a gépparkot is. Az itt látottak alapján már most gondolkozunk a2 egyes műveletek gépesítésén, s azon, hogy ne álljon sokáig az anyag az üzemben, folyamatos termelést valósítsunk meg. Műgyantát mi ls_ kérünk, s kísérleteket vég-’ zünk vele. NÉMETH ELVTÁRSí a Tisza Bútorgyár igazgatója azt mondotta: Már csak azért is jó volt ez a tapasztalatcsere. hogy a megye bútoripari szakemberei közelebb kerültek egymáshoz. Azután Is szívesen Iátluk őket. hiszen a nagv beruházások lehetővé teszik, hogy tóvá bh ra Is a megye legjelentősebb faipari üzeme 1 érvén a bútorgyár. A közellövőben a tőteehnológussal Csehszlo- vákiáha utazunk, s ott tannl- mánvozzuk a legkorszerűbb módszereket. Tapasztalatainkat felbpcználiuk az üzemi rekonstrukciónál, s rzfvezen -negosztjuk az ércLk'-'-liiTckf-l is. — sb. — \ mHanyagok építőipari felhasználásáról tanácskoznak a szakemberek a Technika Házában «imilllillllllllllllllllllllllllllllftIIIHIilllllllillllllllllllllllimillllillllllllllllllllllllllllllllllllllll Bútor-alapanyaggyártó új iparág alakult / Korszerűbben is - termelhetünk Vélemények a bútorgyári tapasztalatcseréről Borsodban kiöntéssel fenyeget a Sajó és a Hernád. A Kö- zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi Készenléti Szervezete indulásra készen. Ez lesz az útvonalunk — mutatja Nagy Illés főmérnök, Habon; János, Török János, Zana Endre és Jordán Lajos gépkocsivezetőknek a riadó után. Minden rendben — állapítja meg elégedetten Hegedűs Lajos főmérnök az ÁKSZ parancsnoka. Mellette helyettese Szurmai Károly technikus. Kilenc cséplőgép dolgozik a kunmadarasi határban —- Kukoricát és pillangóst is öntöztek — A község öt termelőszövetkezete között szinte nem lehet kiválasztani, hogy melyikben vannak a legszorgalmasabb gazdák. A közel négyezer hold learatása után nem tartottak pihenőt, késedelem nélkül hozzáláttak a hordáshoz-csépléshez. A Kossuth Tsz-ben mindkét cséplőhöz saját munkacsapatukat állították, s hogy meggyőzzék a gépeseket 17 lófogat és 3 gépjármű hord a3Ztagba, illetve gépbe. A kunmadarasi közös gazdaságok közel 800 holdon öntözték meg a kukoricát, cukorrépát és pillangós növényt. Ebben is a Kossuth Tsz mutat példát 300 holdas teljesítményével, de nem sokkal marad mögötte a Petőfi és Uj Barázda Tsz sem. ahol szintén megöntözték a takarmánynövényeket. Árvízvédelem