Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-16 / 141. szám
6 SZOLNOK MEG TEJ NÉPLAP 1960. Június 16a A Szolnoki MTE közgyűlésén hallottuk Jól szerepeltek Szegeden a Szó. Kinizsi kerekesei Szegeden nagy érdeklődés mellett bonyolították le a Dél- Magyarország válogató kerékpárversenyt. — Június 19-én ugyanis Budapesten kerül sor a 100 kilométeres magyar bajnokságra és most Szegeden döntötték el, bogy kl lesz az Ifjúsági, a harmad és másodosztályban az a nyolc legjobb versenyző, aki majd a Dél-területet képviseli az országos bajnokságon. Az első futam a felnőttek 100 kilométeres versenye volt. Népes mezőny rajtolt, s az első 20 kilométer után a békéscsabai Laki megszökött a mezőnytől. A mezőny ellentámadást hajtott végre és a fordító előtt Lakit befogták. Közben a verseny kezdett érdekessé válni. Tóth Laci (Szó. Kinizsi) racsnija megszakadt. Így az egyik esélyes már kénytelen volt feladni a küzdelmet. Ez alatt újab békéscsabai versenyző szökött meg és gyorsan két perc előnyre tett szert. A fordító után megkezdődjön a nyílt harc. Szolnoki — szegedi támadások közepette gyorsan egy nyolc fős szökevényboly alakult. A mezőny azonban nem nyugodott meg és heves, de keserves támadás indult. Ekkor már látszott, hogy a szökevények nagy iramot diktálnak. Ez kb 42 kilométernél volt- — Hamarosan egy újabb hattagú szökevénycsoport alakult ki. A cél előtt 20 kilométerrel az élbolyban szintén támadás kezdődött a két szolnoki fiú ellen, (Deák, Haris). A kini- tsisták azonban nem bizonyultak puha legényeknek (igaz, fél éjszakát nem aludtak, mert a területi elnökség szokás szerint nem biztosított nekik szállást) és az akciókat szinte ollósze- rüen hárították. Lehetetlen volt elmenni tőlük. Végül a vég- sprinten a fáradtság mégis megmutatkozott rajtuk, s a szegedi Péter XT. osztályú versenyző mögött Haris másodiknak. Deák pedig harmadiknak futott át a célon, 2 óra 47 perces idővel. Ezzel az eredménnyel jogot nyertek a vasárnap Budapesten megrendezésre kerülő magyar bajnokságon való részvételre. Az öröm nagy volt a Kinizsi fiúk táborában. Ez még csak fokozó- üptt, amikor kihirdették az ifjúságiak eredményét. Itt három Kinizsi fiú: Tóth József, Urban Sándor és Bozsó n. Ferenc is elnyerte a jtDél-Magyarország Ifjúsági válogatott’' elmet. Közben a szolnoki Szalma Gabi a kiegészítő futamban érAz elmúlt napokban tartotta a Szolnoki MTE évi rendes közgyűlését. Az SK vezetőin és a tagokon kívül megjelent többek között Acs József, a Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke Is. Rágó József elnöki megnyitójában üdvözölte a megjelent sporttársakat, majd felkérte Zana Mátyás titkárt, az elnökség beszámolójának megtartására. Zana sporttárs értékelte az egyesület eddigi munkáját. Kitért az egyes szakosztályok tevékenységére, majd pedig az elkövetkezendő feladatokról szólt. A beszámoló után Ratkai Miklós a felülvizsgáló bizottság nevében a gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Ezután került sor a hozzászóláskora. Bíró János az ökölvívó szakosztály Intézője bejelentette, hogy Bánhidi József a szakosztály fiatal tehetséges öklöző Je bekerült az országos válogatott keretbe és a közeljövőben részt vesz több külföldi túrán. Megemlítette, hogy a szakosztály helyiség gondja sürgős megoldásra vár. Jelenleg nem tudják versenyeiket hol megrendezni. Ez pedig hátráltatja a fejlődést. Koncz Tibor a Szolnokon meglévő igen nagymérvű klubsovinizmussal foglalkozott. Tanulságos példaként Ismertette Horgász Erzsébetnek, a Szolnoki Vörös Meteor NB I-es kosárlabdázójának esetét Nevezett sportolót, mert nem akart átmenni a MÁV együttesébe, a Járműjavítóban betöltött bérelszámolói beosztásából letették takarítónőnek. Az ilyen és az ehhez hasonló esetek, nemhogy előreviszik, hanem gátolják a sportkörök közötti szoros kapcsolat kialakítását. Borsányl János a klubsovinizmus felszámolásának elvi és poA három város tekecsapat bajnokságának 9. hetét csonka fordulónak lehet nevezni, mert két mérkőzést későbbi időpontban játszanak le. A találkozók nem hoztak különösebb meglepetést. A Szolnoki Kinizsi tartalékos csapata hazai pályán szenvedett vereséget a Ceglédi Építők „B” csapatátóL A Szolnoki Dózsa hazai környezetben sem tudott ellentállnl a jő formát kijátszó Kecskeméti Spartacus- nak. A vendégek minden Játékosa tudásának legjavát nyújtotta. A Szolnoki Olajbányász Cegléden a Bányász n-től tulitikal kérdéseit fejtegette. Leszögezte, hogy minden sportolónak szuverén Joga eldönteni, hogy melyik egyesületben akar sportolni. Horgász Erzsébet esete elítélendő és a vétkeseket felelősségre kell vonni. Ezután az ötéves sportfejlesztési tervvel foglalkozott. Elmondotta, hogy az elnökségnek lesz a feladata, hogy kidolgozza a programot és azt megvitatás végett a választmány elé terjessze. Az ötéves terv során cél a minél több szakosztály létrehozása (atlétika, birkózás, cselgáncs, kosárlabda stb.) Ez azonban csak akkor lesz lehestéges, ha megfelelő anj’agl alap is rendelkezésre áll. Beszélt a labdarúgó csapat szerepéről. Ha ez a Játékos állomány együtt marad — állapította meg — és összeková- csolódik, akkor még sok örömet szereznek saját híveiknek, de Szolnok város sporttársadalmának Is. Végezetül a kollektív vezetés érvényesítésének fontosságát ismertette. Dr. Sebestyén Mihály a sportolók és vezetők közötti Jő összhang megteremtésének fontosságát hangsúlyozta. Ha ez megvan csakis akkor lehet eredményeket elérni. Örömmel üdvő1825 óta minden érvben megtartják Balatonfüreden a híres Anna-bált. A 135-ik bált július 30-án rendezik zölte a labdarúgó szakosztálynál a tehetséges fiatalokra való fokozottabb támaszkodást. Pázmány Kálmán a labdarúgó szakosztály vezetője feltárta, hogy miért voltak kénytelenek egyes játékosok ellen rendszabályokat foganatosítani az utóbbi Időben és kihagyni őket a csapatból. Az Ilyen sportsze- rűtlenkedőket a jövőben Is mellőzni fogják, legyen az bármilyen tehetséges és jó játékos is. Koncz László a fiatalokkal való fokozott foglalkozást kérte. Majd az ökölvívó szakosztály elkövetkező programját Ismertette. A hozzászólások után dr. Zana Mátyás válasza következett, majd az elnökség nevében javaslatot tett a választmány kibősítésére. Kérte, hogy a közgyűlés hívja vissza azokat a választmányi tagokat, akik egyáltalán nem segítik az egyesület munkáját. Majd ismertette a labdarúgó szakosztály javaslatát a tisztségek betöltésére. Kalocsai Béla elvtárs Javasolta a közgyűlésnek, hogy mivel a labdarúgó szakosztály elgondolása egészségesnek látszik, azt hagyják jóvá. A közgyűlés Bagő József elnök zárszavával ért véget. — P. I. — meg a SZOT-szanatórium dísztermében. A minden eddiginél pompásabb idei Anna-bált a hagyományokhoz híven a díszpalotással és az első bálozók táncával nyitják meg, amelyet az ünnepeltek, az Annák tánca követ Az éjfélkor kezdődő műsorban az Állam’ Operaház művészei szerepelnek, majd ezután következik az Anna-bál szépének megválasztása. Az idén is különleges bélyegzőt használnak az alkalmi postahivatalokban, s megjelentetik a hagyományos Anna-báli újságot. (MTI) A tebesport hírei Három város bajnokságának hírei imiiiiiimiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiimiiniiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Július 30-án tartják a 135-ik Anna-bált Balatonfüreden tékes második helyezést ért eL Joggal büszkék lehetünk a Szolnoki Kinizsi két felnőtt, három ifjúsági válogatottjára. Reméljük, hogy a magyar bajnokságon is — mint már annyiszor (— sikerrel állják meg helyüket. Régebbi típusú villamos csigasorokhoz (futómacskák) 0,5 1,2 3, 5 tonnás teherbírással pót- alkatrészek félkész és kész állapotban, valamint nyers öntvények nagy mennyiségben raktárról azonnal kaphatók. Szállítóberendezések gyára Budapest, III., Szentendrei út 217. Telefon: 162—605 211-es mellék. A Tiszaszen timrel Állami Gazdaság elfekvő készleteiből eladásra kínál: szalmazsák 130 db lószerszám 117 db témcslgafüró 50 db kapa 350 db ásó 153 db kaszanyél 100 db sarló 530 db vasvilla 8 db Ezenkívül többféle erőgép és munkagép alkatrész Is van elfekvő anyagként. Az elfekvő anyagok használtak, de lókarban vannak. dott pontokat szereznL A Kecskeméti Bamevál úgy látszik hullámvölgybe került, mert súlyos vereséget szenvedett a KTSZ-tőL A Szolnoki MÁV L a Szolnoki Spartacust győzte le erős, izgalmas küzdelemben. A Ceglédi Vasutas—Szolnoki MÁV n., valamint a Szolnoki Vasutas —Kecskeméti MÁV mérkőzés később kerül lejátszásra. A FORDULÓ EREDMÉNYEI Ceglédi Építők IL — Szolnoki Kinizsi 6:2 (2.294:2194). Legjobb dobók: Etédi 418, Illetve: Mézes 402; Kecskeméti Spartacus—Szolnoki Dózsa 6,5:1,5 (2.529:2.315). Legjobb dobók: Bende 448, Illetve: Jakab 427. Ceglédi Bányász —Szolnoki Olajbányász 6,5:1,5 (2.309:2.206). — Legjobb dobók: Szeberényl 401; Illetve: Törnek 413. Kecskeméti TE—Kecskeméti Bamevál 7:1 (2.394:2.243). Legjobb dobók: Nagy 412, Illetve: Dudás 407; Szolnoki MÁV L— Szolnoki Spartacus 6:2 (2.536: 2360). Legjobb dobók: Papp 479, Illetve: Ragó 426. A Ságvári Endre Kultúrházban június 21 és 22-én este fél 8 órakor a Belügyminisztérium DUNA MÜVESZEGYUTTESE- NEK műsoros estje. Ének, Zene, Tánc. Jegyelővétel: Ságvári Endre út 21. 9—13 óráig. Állami gazdaságok! Gépállomások! Termelőszöretkezetek! A Szolnoki Állam) Gazdaság megvételre ajánlja az alábbi gépek elfekvő alkatrészeit: Csepel tehergépkocsi DT. 413 MIA—MIB Szecskavágó Gyfirűshenger Traktoros és fogatos vetőgép Fogatos és traktoros fűkasza Csapágyak GS—35 PSN-6 motoros permetező Silótöltő Traktoros eke KA. aratógép AC kombájn A fenti gépek alkatrészei megtekinthetők a Szolnoki Állami Gazdaság központi raktárában Szolnokon a Cukorgyár mellett. Telefon: 13—95. A járási labdarúgó bajnokságok hírei A Járási és városi labdarúgó bajnokságok befejezés előtt állnak. Egyes helyeken már véget is ért a bajnoki idény és kialakultak a végleges helyezési sorrendek. A bajnokság sorsa azonban általában már mindenütt eldőlt. A szolnoki járásban június 12- én játszották az utolsó fordulót. A bajnoki címet az Ujszászt Vasutas együttese szerezte meg, így ők vesznek részt a megyei bajnokságba jutásért folyó osztályozókon. A bajnokság végleges eredménye a Martfűi MSE II. eredményének levonása után a következőképpen alakult: 1. Ujszász 18 16 1 1 57:13 33 3. Kialva 18 14 1 3 46:15 39 3. Zrékas 18 10 4 4 28:27 24 4. Tószeg 18 10 3 5 34:18 23 5. Szajol 18 8 2 8 33:37 18 6. Szászber. 18 7 3 8 25:20 17 7. Rújfalu 18 4 3 11 10:37 11 9. Csataszög 8 1 2 15 11:51 4 9. Nagykörű kizárva 10. Kőtelek kizárva 11. Martfű IL eredm. megsemm. A játszberényi és jászapáti összevont járási labdarúgó bajnokságot két csoportban bonyolították le. A küzdelmek itt is véget értek. Az összevont járási bajnokságban a Jászkiséri MEDOSZ SK lett az első, Így ők jutottak az osztályozóba. A járási II. osztály bajnoka pedig a Jászberényi Spartacus lett. Az egyes csoportokban a végleges helyezési sorrendek a következőképpen alakultak: összevont jakasi bajnokság 1. Jkisér 12 7 4 1 35:14 18 2. Jászdózsa 12 7 2 3 30:20 16 3. Tiszasüly 12 5 3 4 11:10 13 4. Jb. Honv 12 6 — 6 27:20 12 5. Jalsógy. 12 4 3 5 21:24 11 6. Jladány 12 4 2 6 19:26 8 7. Jfénysz. 12 1 2 9 14:40 4 8. Jánoshida kizárva 9. Alattyán kizárva 10. Jboldogh. ______visszalépett 11 . Jb. Lehel 14 2 2 10 22:50 6 A Jászladány eredményéből két büntető-pont levonva. Tárás! II. osztály 1. Jb. Sp. 10 9 — 1 34 : 7 18 2. Jb. H. n. 10 6 1 3 35:18 13 3. Jb. V. m. 10 5 1 4 36124 15 4. Jb. Előre 10 5 — 5 28:21 10 5. Pmonost. 10 2 — 8 13:25 4 6. Jb. Tr. 10 1 — 9 7:58 2 Kisújszálláson is befejezéshez Az első és második hely kérdé- közeledik a városi bajnokság, se azonban már eldőlt, mert a gimnázium és a Nagykunság II. már minden mérkőzését lejátszotta. Az első három helyezett éremdíjazásban részesül. A hátralévő mérkőzések Időpontja: június 19-én MÁV n.—Kenderes! KISZ, Kisújszállás, 15 óra, KTSZ —Csorbái Állami Gazdaság Kisújszállás, 16.30, június 26-án: Kenderes! KISZ—Csorbái Állami Gazdaság Kenderes, 15 óra. Jelenleg a helyezési sorrend a következőképpen áll: 1. Gimn. 7 6 1 — 31: 5 13 2. Nagykuns. 7 5 1 1 30:10 11 3. Kenderes 5 3—2 18:11 6 4. Csorba 4 2 — 2 9:10 4 5. Búzakal. 7 2 — 5 9:19 4 6. MÁV IL 5 113 11:16 3 7. KTSZ 5 113 10:16 3 8. Kinizsi Tsz 6 1 — 5 6:27 2 A többi Járási és városi bajnokságból még nem áU rendelkezésre végleges táblázat, de a bajnokok már Ismeretesek. így a kunhegyes! járásban a Kisújszállási MÁV, a törökszentmiklósi járásban Kengyel, a kunszentmártoni járásban Csépa, a szolnoki városi bajnokságban pedig a Szolnoki Olajbányász szerezte meg a bajnoki címet. A Megyei Labdarúgó Szövetségtől kapott értesülés szerint a megyei bajnokságba jutásért az osztályozókat két csoportban bonyolítják le. A két csoport I. helyezettje jut fel a megyei I. osztályba. Az osztályozők kezdési Időpontját később határozzák meg. A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár az 1960/61-es tanévre érettségizett fiatalokat iskoláz be szerszámkészítő és géplakatos szakmákban. — Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán. Magyar ruhák sikere SzóHában Szófiában tartják a szocialista országok ruházati Iparának 11. divatkongresszusát. A kongresszusról a Budapesti Ruhaipari Tervező Vállalathoz érkező hírek arról számolnak be, hogy a magyar kollekció nagy sikert aratott Különösen megnyerte a kon- resszus részvevőinek tetszését a drapp muszlin ruha, a törökös mintájú tisztaselyem plisszírozott délutáni ruha és a rojttal díszített szövetruha. A kongresszuson az a vélemény alakult ki, hogy a legszebbek a szovjet, a magyar és az NDK modellek voltak. A divatszakértők tapasztalat- cseréje Szófiában pénteken fejeződik be. (MTI) Pilóta és galamb tájékozódási versenye Lilié városában június 12- re tűzték ki azt a különös versenyt, amelyben el kell dőlnie, hogy a pilótának, vagy a galambnak tökéletesebb-e a tájékozódó képessége. Néhány pilótát bekötött szemmel elvisznek egy Lilié környéki repülőtérre, ahol még sohasem jártak. A repülőtéren leveszik szemükről a kötést és galambokkal egyidőben „felrepítik ókét”. Azután megállapítják, hogy a madár vagy az ember találja-e meg gyorsabban a kiindulóhelyre visszavezető utat. Szolnok megyei filmszínházak műsora I960, június 16—19-ig. Abádszaiök 16—17 18—19 Matinék: 19. Cibakháza 17—19 Matinék: 19. Fegyvernek 17—19 Matinék: 19. Jánoshida 16—17 18—19 Matinék: 19. Jászalsószentgyörgy 16—17 18—2« Matinék: 19. Jászapáti 16—19 Matinék: 19. Jászárokszállás 17—19 Matinék: 19. Jászberény Lehel 16—19 Matinék: 19. Jászberény Kert 16—19 Jászdózsa 16—17 18—19 Matinék: 19. Jászfényszarn 17—19 Matinék: 19. Jászjákóhalma 17—19 Matinék: 19. 17—19 Matinék: 19. 17—19 Matinék: 19. 17—19 Matinék: 19. 17—19 Matinék: 19. 17—19 Matinék: 19. 16— 19 Matinék: 19. 17— 19 Matinék: 19. Kunszentmárton 16—19 Matinék: 19. Mezőtúr Dózsa 16—19 Matinék: 19. Mezőtúr Szabadság 16—19 Öcsöd 17-19 Matinék: 19. Rákóczii alva 17—19 Matinék: 19. Szolnok V. Cs. 16—19 Szolnok Tisza 16—19 Matinék: 19. Szolnok Kert 16—22 Matinék: 19. Szolnok Millennium 17—19 Tiszafüred 16—19 Matinék: 19. Tiszakúrt 18—19 Matinék: 19. Tmiklős Dózsa 16—19 Matinék: 19. TOröksztmiklós Kert 16—19 Túrkeve 16—19 Matinék: 19. Ujszász 17-19 Matinék: 19. Karcag 16—19 Matinék: 19. Jászklsér Jászladány Kenderes Kengyel Kisújszállás Kunhegyes Kunmadaras Csendes otthon — Kn. Amíg élek — Kn. Calabuig Három csillag — Ka. Varázsduda Merénylet — 14 Amit nem lehet elfelejteni Kenyér, szerelem, féltékenye, 14 Tizenkilencen — 14 Álmatlan évek A torreádor — 10 Kenyér, szerelem, féltékenyt.; 14 Zója Halál a nyeregben — Ka. Időzár Egrenyílő ablak — Iá Nem Igaz + kiég. Ingovány — 14 Mackószöktetés Szegény gazdagok — 10 Tizenkilencen — 1« A torreádor — 10 Ördögi kör Nyomorultak L «- 10 Ördögi kör Vakmerő szív — Kn. Az emirátus bukása A Blum-ügy — 14 Emst Thälmann Cabiria éjszakái — 18 Csengő-bongó fácska Egy kerékpáros hálája " 14 Ördögi kör Bolond április — 18 —> Kati és a vadmacska Három csillag — Kn. Bűvös szék A nagybácsim — Kn. Bátor kandúr Fekete gyöngyök — Km Te, és annyi más bajtirsad Egy kerékpáros halála — 14 Álmatlan évek Rászedett udvarlő — Kn. Játék és álom A mester detektív — 10 Csodálatos malom — Ka, A császár parancsára Marty — 10. Jégklránynő + kiég. A kör — 10 SAS tengeralattjáró =■ Kn. Botocskám üss Az elcserélt fénykép — Kn. Kard és kocka Végállomás: szerelem — 18. Francis — 14 Moszkvai találkozás A két szeleburdl — Kn. Különös Ismertetőjel Két emelet boldogság — 14 10l-es sas Számíthatsz rám — Kn. A félkegyelmű — 14 Kémek a Tiszánál Érettségi után — 10 A harangok Rómába mentek Két év után — 10 Tigrtskölykök. 10=10 éven alul nem ajánlott! 18—Csak 18 éven felülieloiakl 14=14 éven alul nem ajánlott! Kn.=Korhatár nélkül. (apróhirdetéseIT) GYAKORLOTT gyors- és gép- írónőt titkárnői munkakörbe felveszünk. „Intelligens” jeligére Írásos ajánlatokat a Kiadóhivatalba kérünk. FADRASZSEGED, kitűnően szabadult, Szolnokon, vagy környékén elhelyezkedne. Juhász Rozália Szolnok, Határ u. 19. A SZOLNOK megyei Moziüzemi Vállalat felvételre keres Műszaki Osztályára építészmérnököt, kultúrmérnököt, vagy gyakorlattal rendelkező technikust, továbbá TMK műszerészt. Jelentkezni levélben vagy személyesen Szolnokon, Irodaház H. emelet. VÍZVEZETÉK szerelőt és parkettázó asztalost felvesz a Szolnoki Állami Gazdaság. Fizetés kollektív szerint. Munkásszállás és üzemi konyha biztosítva. Útiköltség felvétel esetén kerül térítésre, ELCSERÉLNEM Szolnokon a város központjában lévő kertes, kétszobás, több mellékhelyiségből álló lakásomat a város belterületén 2—3 szobás lakásért. Érdeklődni: Rigó u. 2. Szolnok. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás családi ház eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Dózsa György u. 1. sz. alatt. ______________ BE KÖLTÖZHETŐ kétszoba kony- hás kertes családi ház eladó. — Szolnok, Hullám u- 23._________ SZ OLNOKON, Rákóczi út 23. SZ. alatt kétszoba-összkomfortos új ház 245 n-öl telekkel azonnali beköltözhetőséggel eladó. SZOLNOKON beköltözhető kétszobás ház eladó. Rózsa Ferenc u. 24. 125-ös Danuwia, nagy lámpafejes, kifogástalan állapotban eladó. Törökszentmiklös, Kossuth u. 92. szám. DANUWIA 125-ös motorkerékpár sürgősen eladó. Érdeklődni: Szöllősl József Kőtelek, Kossuth út 36. szám. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja Felelős szerkesztő! Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. L em, Telefon: 20—93. 23—20. 20—fis Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatalt Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—44 Megjelenik hétfő kivételével mindennap A iap.it előfizetésben es árusításban a Szolnok megye postahivatalok és fiókposták ter- lesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11.— Ft Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítőnek Szolnok] Nyomda Vállalat i960. Június 14. — 2151 Felelőt ajromdávtBstő] a bajnokság Állasa 1. Szó. MÁV L 8 22.292 55 2. Ceglédi Ep. IL 8 21.318 53 3. Kecském. Sp. 8 21.253 52,£ 4. Kecskeméti TE 8 21.344 51 5. Szó. Vasutas 7 16.278 48 6. Kecském. MÁV 7 18.427 38 7. Szolnoki Kinizsi 8 18.866 37 8. Kecském. Bam. 8 20.738 31 9. Ceglédi B. IL 8 18.659 24,: 10. Ceglédi VSE 7 18.219 24 11. Szó. MÁV IL 7 18.534 22 12. Szolnoki Spart. 8 21.955 21 13. Szolnoki Dózsa 8 18.495 19 14. Szó, Olajbány. 8 19.272 12 SPdMS