Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-26 / 150. szám
1960. JŰráus 26, SmROK MEGYEI PíEPkAP S EZ A BESZÉD! A gépállomások hőskorában történt: a politikai helyettes bejött a DÉFOSZ- ba körülnézni és toborozni. Hívta a tegnapi cselédgyerekeket: üljenek a gépekre. Legyenek az új szocialista mezőgazdaság katonái, a dolgozó parasztok politikai és gazdasági segítői. A fiúk mentek, eddig legtöbbje traktort csak messziről látott. De mentek a fiúk. Magukra húzták a piros monogramos kék overállt és vasárnap még a bálba sem öltöztek másba. Nagy becsülete volt a traktoros egyenruhának, — igaz, egy cseppet előlegezett becsülete. Abban az időben gépállomási traktorosnak lenni elsősorban talán nem is szakmát, hanem mégin- kább politikai munkát jelentett. A fiúk bizony jobban értettek akkor még az agitációhoz, mint a dűlővég be- szegéséhez. Most egyformán jól értenek mindkettőhöz. Hosszú évek, egy évtized múltán kiváló szakemberek, tapasztalt harcban edzett agitátorok lettek. Ha volt hőskor, akkor- most elmondhatjuk: kezdődött egy másik. Valamikor tizennyolc-húsz éves gyerekemberekként mentek a hívó szóra és ma meglett férfiak, ök a gépállomások törzsgárdája. Ünnepeken majdmind- egyik mellét kitüntetések díszítik. ' Traktorosdinasztiák születtek a jászkiséri, a fegy- vemeki és még több gépállomáson. A jászkiséri Köntösöket, vagy a fegyvemeki Molnárokat nemcsak a megye, hanem az ország is ismeri. Sok-sok küzdés* kudarc, öröm és győzelem kisérte útjukat, de helytálltak mindig. A fiúk többsége ma már családapa. De párthűségben, lelkesedésben ma is oly fiatalok,mint 10—11 évvel ezelőtt. Ezt ismét bebizonyították, most az idei nagy aratás küszöbén és bebizonyítják majd az aratás befejezésével. A mi traktorosainkon nem fog az idő. Szeretik a kemény férfias munkát. Gépük ma már kezesbárány és valahogy szin/te természetes az, ami most az idei aratás előtt történt. Az, hogy olyan felajánlási mozgalom bontakozott ki az aratógépkezelők, a kombájn vezetők között, amihez fogható még soha nem volt. Háromszáz holdon felül. Megszületett ez a harci jelszó. A szív, az ész és a kollektív feszültség szülte. A Kunhegyesi Gépállomás kombájnvezetői vállalták, négyszáz hold kalászost takarítanak be egyenként Biztatásra? Dehogy! Meggyőződésből. Felelősségérzetből. Egy kicsit rátartiságból isj Szakmai rátartiságból, amit talán így fejezhetnénk ki: „Nem félek a négyszáz holdtól, szakember vagyok, értem a dolgom, miért ne tudnám megcsinálni.’? A kunhegyesihez hasonló felajánlások születtek valamennyi gépállomásunkon. Felsorolhatnánk Tiszafüredtől Kunszentmártonig, Tószegtől Jászberényig mindegyiket. Máris van olyan traktoros, aki a 150. holdat veri, pedig még alig kezdődött az aratás. Vetési Sándor a neve, Mezőtúr határában dolgozik. Érzékeljük már a parázs versengést is, mert Besenyszög határában egy másik traktoros erősen nyomul Vetési Sándor után. Cservenyák Emil, a Gépállomások Megyei Igazgatóságának főagronómusa alig titkolt büszkeséggel újságolta a minap: *, Aratógépkezelőink, kombájnvezetőink zöme — mivel kevés a gép — tervük Elérkezett a Szolnok megyei úttörő nyár. A kunszentmártoni pajtások már a szilvásvárad! sátrak hűvösében pihennek. A héten indulnak a szolnoki vörös- nyakkendösök. — Megyénkből e nyáron 120 úttörőcsapat, négyezer pajtása táborozik a Mátra, Bükk erdeiben, a Balaton mentén, a Tisza partján. A táborozási költség összege meghaladja a félmillió forintot. S ebből több, mint 250 ezer forintot a megye termelőszövetkezetei biztosítanak másfélszeresére, kétszeresére vállalkozott. De történt felajánlás négyszeres tervteljesítésre is”, — mondotta. Lám mivé nőttek az egykori piros monogrammos, kék- overálos fiúk. Róluk bízvást elmondhatjuk: népi demokráciánk neveltjei. Nemcsak a mennyiségre mennek, hanem ugyanúgy a minőségre. A jászberényi Agócs János, vagy a tószegi Bottyán László és így sorolhatnánk százak nevét, amikor felajánlást tett nyomban hangsúlyozta, hogy nemcsak arra lesz gondja, hány holdat arat, hanem arra is, minél kevesebb legyen a szempergés. O ktalanság lenne persze figyelmen kívül hagyni a pénzt, az anyagi érdekeltséget. Ez is ösztönöz, a cél jutalmak is serkentenek. De mindenképpen első helyen említendő traktoristáink öntudata. A Péter-Pál hozza meg a munka javát. Elindulnak a gépek megyeszerte. — Valamikor azt mondtuk rájuk: a béke tankjai. S talán ebben nincs is sok túlzás. Valóban azok. Akik pedig a kormánykereket fogják és vállalásuk teljesítése érdekében a pihenőidőt sem nézik, azok valóban a béke katonái. A traktorosok, a kombájn vezetők letették a garast becsülettel. A vezetők, a szövetkezeti gazdák segítsék őket, bízzanak bennük. Hiszen olyan emberek őt, akik csak a helytállást ismerik. S az a beszéd, amire vállalkoztak. a falusi úttörőcsapatoknak. Különösen a tószegi Dózsa, a ve- zsenyi Tiszakanyar, a tászaino- kai Szabadság, a rákócziújfalui termelőszövetkezetek tesznek sokat az úttörök gondtalan nyári táborozásáért. A tábori felszereléseket a megye üzemei biztosítják. A jászberényi Aprítógépgyár, a martfűi Tisza Cipőgyár, a jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár sietnek a pajtások segítségére. A termelőszövetkezetek segítségével táboroznak a Szolnok megyei úttörők muszáj azt tudni. A részmérésre meg jöjjön ki maga, Balogné. Peti legszívesebben velük ment volna hazafelé. Most, hogy az apját így elragadták mellőle, tehetetlen volt. Tépelödött, miért is nem tanult már meg kaszálni, miért is nem felnőtt már, hogy apja helyett anyja mellé álljon. De ahogy teltek a napok, s látta, hogy Gonda tartja apjának adott szavát, valamelyest megnyugodott. Mikor pedig az aratórészt otthon fel- hordták a padlásra, egy percre megállt a kenyérmag előtt. Felsóhajtott gondolatban: — Édesapám! Jöjjön! Lesz kenyerünk! Három aratás, három, nyár múlt el, míg Balog Péter a fronton szolgált. A lövészárkok örökös nedvessége, a veszély, a halál közeli sejtése megkérge- sítették a szívét. Fásult., kedvetlen volt mindaddig, míg fogságba nem esett. Ott az összerombolt Leningrád környékén, az újuló élettel együtt benne is felébredt az élniakarás. Mikor a Tiszántúlon áthaladt a front, hamarosan viszontlátta otthonát. Balogné éppen a kerti katlan körül csetlett-botlott, mikor az ura megzörgette a kaput. Az örökké várt ember most olyan váratlanul toppant be, hogy asszonya megkapaszkodott az eperfa derekába. Szinte rosszul volt az édes szédülettől. Napsütötte arca rátapadt a férfi sovány, szakállas arcára, megeredtek a könnyei. Balog félőn kérdezett: — A gyerekek? Félelem, reménység, a jövő ígérete egyszerre csengett hangjában, — Nekik viszek ebédet — mondta az asszony. — Oda vannak csépelni. Balog gondolatban átfutotta az éveket. Peti most 19 éves, Bözsi 18, Gabi 16. A legkisebb 12. Az nem bírja még a sa- roglyát, az csak hírvivőnek ment ki, hogy Böske ne főzzön lebbencset, mert jön az anyjuk zöldbabbal, meg túrós tésztával. A cséplőgép közelében Balog Pétert a jólismert gépzúgás valami belső, feszítő érzéssel töltötte el. Hosszú fásultság után most valósággal lángolt benne az élni, dolgozni akarás, noha sovány karjában, testében kevés volt az erő. Bözsi, az idősebb leány épp a kévét vágta. Gonda vált a* etető. Az szólt a lánynaks — Bözsi, itt az apád! A lány majd beleszédült a dobba. Szája elgörbült, mert. azt hitte, Gonda becsapja. De ahogy felegyenesedett, bal tenyerét a szeme fölé tette, meglátta az anyját, s vele a réglátott, ismerős arcot. Lefutott a létrán, rohant az apjáig. Peti mdas hordó volt, s míg apját üdvözölte, a többiek hordták helyette. ,0 gyerekek már mind körülrajong** ták apjukat. Balog is könnyezett. Drága gyerekek ezek, fenntartották magukat, a családot, míg ő oda volt. Csak még Rozika, a legkisebb csimpolygott a nyakában, amikor Gonda odament. — Lám, kenyér szegésre megjöttél, Péter... Aztán, míg az asszony a gyerekeknek kiszedte a levest, kirakta a túróscsuszát, Balog meg Gonda beszélgetett. Jobban mondva csak Gonda beszéli. Annak volt inkább miről: — Látod, az uraságéról mentél el, s a mienkre jöttél visszaMienk lett. Ügy vetettünk kapával, kézzel az ősszel. Itt voltak a tieid is. Azt csépeljük most, amit vetettünk. Aztán ha sikerül, ősszel meg együtt is szántjuk. Igencsak azok vagyunk itt, akik akkor nyáron együtt arattunk. Török Mihály, meg Szécsi Józsi hiányzik, ök odamaradtak, szegények. Aztán Balog minden nap kiment a géphez. Nem dolgozott, nem hagyták a többiek: itt vagyunk mi, ahányan csak kellünk, drága itt minden kalász — mondogatták. neki, csakhogy megnyugtassák. Húsz éve lassan, hogy azon a nyáron Balog Péterrel letétették a kaszát, mert Magyarország urai is hadat üzentek a Szovjetuniónak, s a szegény népnek menni kellett. De mióta hazajött, minden nyáron kikalapálja. Amikor a Petőfi Tsz hatalmas búzatábláin az első renden végigmegy, megemeli a kalapját. A többiek nem tudják, hogy ő ilyenkor gondolatban visszatekint arra az időre, amikor ott kellett hagynia a kaszát. Nem is mondja nekik, csak kaszál, amíg van talpon gabona. Kaszál, pedig három év múlva nyugdíjba megy, a tsz nyugdíjasa lesz. BORSI ESZTER Akik jól ét akik rosszul készültek fel a termény szárítására Több mint száz kombájn dolgozik már gabonaföldjeinken. A kombájnaratás megszervezése a legnagyobb körültekintést kívánja. Már az aratás kezdete előtt ki kell jelölni a szárítószérűket. Azok a termelőszövetkezetek, amelyek kombájnt kaptak aratásra, időben felkészülhettek a kombájnszérűk létesítésére. A turkevei Vörös Csillag, a mezőhéki Táncsics, a turkevei Búzakalász, a karcagi Béke és Lenin Termelőszövetkezetek állandó kom- bájnszérű tulajdonosai. Náluk nincs is különösebb baj a tárolással. A mezőtúri SaKai Termelőszövetkezet a vízközi részen csővázas kombájnszérűt épített, amelyet villamosítottak is. így esős időben is száríthatják a gabonát. Hasonló csővázas szárítót létesítettek a kunszentmártoni Zalka Máté, a mezőtúri Petőfi Termelőszövetkezetben. Rákócziujfalun az Üj Élet Termelőszövetkezet dohánypajtáját alakította át, rendezte be kombájnsaérűnek. Ezek előrelátó, gondos termelőszövetkezetek. Megyénk nem minden tsz-e tartozik soraikba. Mezőtúron a gépállomási szemle idején több termelőszövetkezet nem készült még fel a kombájnszárításra. A tiszavárkonyi Tiszagyöngye Termelőszövetkezet is kapott kombájnt, de megfelelő kombájnszérűről még a mai napig sem gondoskodott A nagyrévi Új Élet Termelőszövetkezetben is csak az elhatározás él, hogy legyen kombájnszérű. Azt már tudjuk: nem lesz rossz termésünk. De még sokat károsodhatnak azok a termelőszövetkezetek, ahol éppen az utolsó folyamattól, a gabonaszárításról nem gondoskodnak, s nem teremtik meg a gabona beszáradásá- nak feltételeit. Azonkívül, hogy saját maguk rosszakarói, egész népünk kenyérellátásának megkárosítói is lehetnek. A kombájnszérű építése, létesítése nem kerül sokba. Megfelel kombájnonként olyan 350—380 négyzetméter nagyságú terület, amelynek alapja tégla, beton vagy döngölt agyag. A legegyszerűbben úgy készíthetjük ei, ha egy gyepes területet lemyesünk és ledöngölünk. Körüiárkoljuk, tető- szerkezettel, ponyvával látjuk el — ós már kész is. Ennyi az egész. Érthetetlen miért nem csinálják ineg mindenhol? Kétmenetes aratás Fekszenek-e a kalászok? — Nem. Örül Szűcs János üzemegységvezető és Sonkoly László mezőgazdász. S ba még a földön feküdne is a kalász, a kétmenetes aratást nem akadályozhatja. Garics Antal a kombájnvezető és kiszolgáló személyzet is egyedül lát el minden teendőt m SzK 3-as szovjet kombájnon. A szovjet rendrearató. A nagyteljesítményű aratógép rendre vágja a gabonát, amely néhány napot szárad. Utána csépeli majd cl — ugyancsak rendről — a kombájn. (Képeink a Szolnoki Állami Gazdaságban készülteké
