Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-22 / 146. szám

1360. június 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 KOCH emlék ünnepség Szolnokon Csütörtökön, 23-án este nyolc órakor a Ságvári End­re Művelődési Házban rende­zi meg a Hazafias Népfront a TIT és az Orvos-egészség­ügyi Szakszervezet Koch Ró­bertról, a tbc. bacillus világ­hírű felfedezőjéről szóló em­lékestjét. Az esten Horváth Imre elv­társ, az MSZMP MB. titká­ra, a Hazafias Népfront Me­gyei Bizottságának elnöke tart megnyitót. Előadó: Bö­szörményi Miklós dr„ az Or­szágos Korányi TBC inté­zet igazgató főorvosa. A meg­emlékezés után a Koch Ró­bert életéről és munkásságá­ról szóló régebben játszott művészi játékfilmet vetítik. Gazdag vasárnap a szolnoki Járműjavítóban 326 200 forint értékű ócskavasat gyűjtöttek társadalmi munkában Szokatlan látványnak lehet­tünk tanúi vasárnap reggel 4 és 5 óra között a Járműja­vítóhoz vezető Körösi úton. Munkások, osztályvezetők, — adminisztratív dolgozók si­ettek az üzembe. A kapunál jelentkezésükkel szinte meg­ostromolták a szolgálatban lévő kapust. Hamarosan, ki­derült, hogy többen jöttek, mint amennyire számítottak. A munkások és vezetők ugyanis a korábbi napokban arra az elhatározásra jutot­tak, hogy a negyedév végén, társadalmi munkában vasat gyűjtenek. CSALNI NEM LEHET — SZIGLIGETI Színház mai | műsora: este 8 órakor Tiszakécs- kén: Májusi muzsika, Mezőtú­ron: Kertész kutyája. Olyan most a műhely ké­pe, mintha többszáz „guberá­ló” szállta volna meg a pom­pás kincslelő helyet Alig te­lik el fél óra, a műhely fő közlekedési útvonala a szol­noki Beloiannisz út heti pi­aci forgalmához kezd hason­lítani. Az épületek közül egymás után fordulnak ki a megrakott villamos, motoros targoncák és a pótkocsis von­tatók. Egy-egy csoport gyűj­tésének mérlegelésénél ár­gus szemekkel figyelik a munkások a mázsát. Itt az­tán nehéz volna egy kilót is csalni a mérlegelőnek, GAZSÖ A VAS TETEJEN Most egy vontató közele­dik. Az ócskavas tetején Ga­zsó Sándort, a szolnoki MÁV NB. H-es csatárját ismerjük fel. Fürgén ugrik le a pót­kocsiról, s már is szalad, hogy megnézze munkájuk jegyzetlapok A MARTFŰI „RANDEVÚRÓL“ Vasárnap este, úgy 10 óra tájban rovom e sorokat. Egy, már-már túlontúl zsúfolt nap élményhalmaza kívánkozik a fehér lapokra. Kezdve a ko­rán ébresztő napsugaraktól, majd az út Szolnoktól Mart­fűig, az úton suhanó teher­autók karavánja, fiatal uta­sokkal. A fiatalok nevetve, énekelve, zászlót lengetve ha­ladnak a Tisza-parti „cipővá­ros” felé. Martfű várta őket. m Az egész gyárváros kacér, üde tisztasággal, parkjainak zöldjével, hangszóróival, sza­badtéri színpadjával, szere­tettel várta fogadta vendé­geit .., S jöttek, özönlöttek a környékről a kiszisták: lá­nyok, fiúk, gyárimunkások, diákok, tsz tagok, irodai dol­gozók. Ismerkedni, barátkoz­ni, szórakozni. Csinos, diva­tosan öltözött volt valahány, ruhájáról egyiknek sem lehe­tett foglalkozására következ­tetni. .. S milyen jól esett ta­pasztalni: a mintegy négy­ezerre tehető ifjú seregből mév véletlenül sem bukkant elő a szögecses cowboy-nad- rág, titkárának, a sportpályán a felvonuló fiatalok. Aztán a sportversenyeken, hisz a já­rási spartakiád döntőkre is ezúttal került sor. S bár a krónikásnak is fá­rasztó volt a nap és csak szeretett volna minden fon­tos, említésre méltó esemény­nél ott lenni (a tekeversenyt, a Martfűi MSE — Budapes­ti Építők kézilabda bajnoki mérkőzést, s spartakiád ered­ményhirdetését nem is látta, hogy csak néhány példát említsünk...) De láthatta a nagyszerű kultúrműsort. Valóságos né- pitánc-fesztivál zajlott le a szabadtéri színpadon. Mart­fűi, besenyszögi általános is­kolások kalocsai és bagi, — drágszéli és sióagárdi leány­táncot, sárközi csárdást rop­tak nagy lelkesedéssel és ügyesen. A martfűi tánccsoport ha­gyományosan magas színvo­nalú műsora mellett kirob­banó sikert aratott a Jász- Kun KISZ Együttes is. A fiatal házigazdák dicsé­retre méltóan szervezték meg a járási ifjúsági fesz­tivált. Néhány példát. Még a legalaposabb pénztárcán sem követtek el komoly „ér­vágást” a csekély „laci-kony- ha árak.” A „hivatalos” mű­sorszámok időbeli elosztása is sikeresnek mondható: meg­tekintésük mellett mindenki elég „lélekzethez” juthatott. Megnézhette a csupazöld, csupapompa lakótelepet, a gyár környékét, a Tisza-par- tot, sörözhetett, röplabdáz- hatott, sétálhatott, ismerked­hetett — egyszóval szórakoz­hatott ki-ki hangulata szerint úgv és azzal, akivel csak akart. HE) eredményét Büszkén mond­ja: — Ez is sikerült. 4350 kiló „egyhajtásra”, éhgyomorra. A Badarba a VII. b.-sek tisztogatják az ócskavastól a munkasorokat. Horváth Mik­lós, Kukri, — a többszörös kiváló dolgozó, Lendvai szor­goskodik a területen. Segít­ségük is akad. A Technológi­ai Osztály vezetője: Szekeres Ernő, a fehér hajú Molnár Sanyi bácsi, Aknai Béla és a többi technológus hajlong a vagonsorok között. A NEHÉZ FAJSÚLYÚ Tanácskoztak a földművesszöretkezeti mozgalom kitüntetett vezetői és dolgozói Zsúfolásig megtelt a szolnoki Ságvári Endrej Művelődési Ház nagy színházterme. Mintegy ötszáz — a munkában élenjáró kitüntetett földművesszövetkezeti dolgozó — vett részt az itt tar­tott tanácskozáson. Az elnökségben helyet foglalt Hodos János, az MSZMP megyei bizottsága, Kalocsai Béla, a megyei tanács, Szabó Árpád, a KPVDSZ képviseletében, a MÉSZÖV vezetői és néhány kitüntetett dolgozó. EMBEREK A kovácsműhely homlok ajtajánál megrakott pótkocsi vár a traktorra, rugói a föl­det kémlelik. A gumik is ala­posan nekilapultak. A ková­csok nem dekáznak. ök má­zsában beszélgetnek. A kí­váncsiság elkísért bennün­ket a mérlegeléshez. A pót­kocsi közel 40 mázsa ócska­vas alatt roskadozott. Szép fuvar volt. Egycsapásra 10 ezer forinttal növelték az ócskavasért járó pénzt. Pál Szabó Károly, az alap­szervi párttitkár most nagy­szerű targoncavezető lett. Bányai József, a szakszerve­zet termelési felelőse 50 kilo- gramon felüli vasakkal bir­kózik. Hegedűs Tónit le sem lehet állítani kétkerekű vas- szállító kocsijával. AZ ÖTLET LEGYŐZI AZ AKADÁLYT Éjfélt mutat az óra, bizo­nyára vége az utcabálnak és vége a találkozónak ie — gondolja a krónikás. S ha­bár oly sok mindenről nincs helye és módja beszámolni, mégis nyugodt lelkiismerettel írja le befejezésül: Jól sike­rült a szolnoki járási ifjú­sági találkozó Martfűn. Mert ugye, kedves olvasó, mégis csak az a lényeg, a leg­fontosabb — és nem a kró­nika? — bubor —» A VI. osztálybelieknek ke­vés a szállító eszközük, de nem esnek kétségbe. Hama­rosan előveszik a pihenésben lévő emelőtargoncát, a két emelő villára két ócska hen­ger kerül, majd a nagyja va­sat sorakoztatják a tetejére, máris indul a targonca a mázsára. Gazdag vasárnapja lett a Járműjavítónak. A lelkes munkások 1631 mázsa ócska­vasat gyűjtöttek össze. Ezzel 326 ezer 200 forinttal gyara­pították a vállalat bevételi tervét. Az ezredik mázsát 9 óra előtt 5 perccel a VI. osztály kocsija vitte a gyűjtőhelyre. Az osztályok közötti vetélke­désben 415 mázsával a VII. I b. osztály dolgozói kerültek I * az élre. ab. a- 1 Lökös Miklós, a MÉSZÖV igazgatóság elnökhelyettese ismertette a földművesszö­vetkezetek eredményeit. Be­szélt többek között arról, hogy a kereskedelemben és a vendéglátóiparban mintegy 1.200.000 forint eredmény- többlet jelentkezett az el­múlt évben. A felajánlott 3.600 munka­nap helyett több, mint 6 ezer munkanappal segítet­ték a dolgozók a termelő- szövetkezeteket. Legjelentősebb eredményt a jászberényi járás dolgozói értek el, ahol 900 munkanap segítséget adtak, s több mint 3 millió forint forgalom-túl­teljesítést vállaltak. Sok olyan vezetőségi tag van, mint Fekete Imre, a tö­rökszentmiklósi fmsz. felü­gyelőbizottságának elöke, aki a termelőszövetkezetek fej­lesztése alkalmával elsőként választotta a nagyüzemi gaz­dálkodás útját. Az ő példája nyomán hatvan egyéni pa­raszt lépett be a termelőszö­vetkezetbe. Ez évben kétszáz- kilencvenhárman kapták meg a „Kiváló szakmai dolgozó” címet A VII. pártkongresszus tiszteletére indított munka­versenyben egy szövetkezet SZÖVOSZ emlékserleget, egy az MSZMP megyei bizottsá­ga vándorzászlaját, tizenegy pedig „Kiváló szövetkezet” kitüntetést kapott. Lökös Miklós ezután a legfontosabb feladatokat is­mertette: a termelőszövetkezetek erő­sítését, az exportminőségií áruk termeltetését. Beszélt a falusi kultur- munka megjavításáról, s ezen belül a könyvterjesztés szélesítéséről. A könyveken keresztül tanítani, nevelni tudjuk a lakosság széles ré­tegét — mondotta. Foglalkozzanak még töb­bet az fmsz-eink az újítások­kal, mert ez a munka egy­szerűsítésének, gazdaságosab­bá tételének egyik legfonto­sabb módszere. Legyenek élenjárók a jelenlévő kitün­tetettek a munkaversenyben, a társadalmi tulajdon védel­mében, az új munkamódsze­rek, az újszerű kereskedelmi formák bevezetésében, s tegyenek meg mindent a termelőszövetkezetek, a falu lakosságának jobb áruellá­tása érdekében. Az előadást vita követte, majd filmet mutattak be az új és régi kereskedelmi for­mák közötti különbségekről, valamint a vagyonvédelem hasznos tudnivalóiról. A besenyszögi Szőke Tisza Termelőszövetkezetnek há­romszázötven hold kukoricája van. Annyi gépet nem ka­pott a termelőszövetkezet, hogy mind traktorral műveltet- hesse. Bagó Mátyás és Bakos József lófogattal ekekapázza ... a kukoricát. SOLOHOY1 a huligán hajviselet, a jantpeces modor. Ám, mind- ez érthetővé válik, ha végre eláruljuk, a szolnoki járás kiszistáinak találkozójára ke­rült sor Martfűn. Szolnok, Mezőhék, Tisza- földvár, Szajol, Besenyszög, Vezseny, Tószeg, Kőtelek, Nagykörű — a szolnoki já­rás közel harminc helysége kfildte el képviselőit. EMBERI SORS’ ED Nézem az órát, alig múlt tízóra. Este van. Arra gon­dolok, hogy az utcabál még tart a gyári kultúrpalota előtt, a sörözők, laci-kony- hák környéke hangos az if­jú vendégek kacagásától, s egy tószegi fiú talán éppen most merészeli átnyújtani ajándékát a piruló szőke be­senyszögi kislánynak, akihez először szól csak a tangó zsongító dallamának forga­tagában, mert... Mondom, nincs vége még a programnak, bár sokan ha­zamentek már bizonyára, s elvittek szívükben egy mo­solyt, emlékként egy kézfo­gást, egy feljegyzett, kicse­rélt címet, gondolatban egy újabb barátot, ismerőst, vagy talán egy induló szerelem ér- zásét^. d] De ez csak egyrésze, ahogy mondani szokás: szubjektív oldala a dolognak. A másik nem kevésbé fontos rész az, hogy sokat adtak egymásnak vasárnap a szolnoki járás ki- szistái, kezdve a meleg, ba­ráti üdvözlő szavaktól, amit jó szívvel, tapssal köszöntek meg Kovács Béla járási KISZ-titkárnak és Ungor Ti­bor elytársnak, a járás párt­(Részlet az elbeszélésből) Ivan Tyimofejevics, a szom­szédom, a- asztalos. Az isten mentsen meg mindenkit at­tól, hogy ilyen levelet kap­jon! Azt írta, hogy a néme­tek még negyvenkettő júniu­sában lebombázták a repülő- gépgyárat, és egy nehézbom­ba éppen az én házacskámra esett. Irina, meg a lányok éppen otthon voltak... Még a nyomukat sem találták meg — írta —, a házam he­lyén meg csak egy mély gö­dör van... Első alkalommal nem is tudtam végigolvasni a levelet. Elsötétült előttem a világ, csomóvá zsugorodott a szivem és sehogy sem a'~rt felengedni. Lefeküd­tem az ágyra, ott pihentem egy kis ideig, csak aztán ol­vastam végig. Azt írja a szomszéd, hogy Anatolij a városban volt a bombázás alatt, Este, amikor visszatért a telepre, megnézte a gödröt, aztán éjjel megint a város­ba ment. Távozása előtt azt mondta a szomszédnak, hogy önkén cs-’ek jelentkezik a frontra. Ennyi az egész. Amikor felengedett a szi- orvul, csalárd és hitszegő mó- vem és a fülemben zúgni dón megtámadták a békés Szov- kezdett a vér, eszembe ju- jetuniőt. A fasiszta területrab- tott, milyen nehezen vált lók kegyetlen szenvedéseket _ ’ ...” __. > . „ ok oztak az egész szovjet nép- rneg tőlem az én Innám a nek. Ezt jeleníti meg hatalmas pályaudvaron. ügy látszik, művészi’ sűrítő erővel Soiohov. az ő asszonyt sz’ve már akkor rtszllt«2 wSbon7sh?tfuk - k% ™?S*0ta nek\ nem szült a világhírű Emberi sors IoXjuk 7ni egymást többe ezen ea&u&ic la bemutatott tun. a viAágaa. £» meg ellöktem A kórházból mindjárt br- tam egy levelet Iri­nának. Röviden leírtaim min­dent, hogy éltem a fogság­ban, hogy szöktem meg a német őrnaggyal. Hát én nem is értem, mi ütött be­lém: úgy hencegtem, mint egy gyerek. Nem bírtam meg­állni, még arról is értesítet­tem, hogy az ezredes meg­ígérte: kitüntetésre terjesz­tenek fel... Két hétig csak aludtam meg ettem. Keveset adtak ennem, de gyakran, mert máskülönben — azt mondta az orvos — bekrepáltam vol­na, ha rászabadítottak volna az ételre. Apránkint teljesen visszanyertem az erőmet. De két hét múlva már egy fa­latot sem tudtam a számba venni. Nem jött hazulról vá­lasz és bevallom, elfogott a bánat. Eszembe se jutott az ennivaló, az álom elkerült és mindenféle bolond gondola­tok motoszkálnak a fejem­ben... A harmadik héten le­velet kaptam Voronyezsből. De nem Irina írta, hanem 1941. június 22-én a németek akkor... Volt családom, saját hazam; minden hosszú évek gyümölcse volt és egyetlen perc alatt rombadőlt min­den, egyedül maradtam. Azt mondtam: „Miért nem ál­modtam meg ezt a szeren­csétlen életemet?" Pedig a fogságban szinte minden éj­jel Irinával, meg a gyerekek­kel beszélgettem, persze csak magamban, biztattam őket, azt mondtam: hazame­gyek én még, kedveseim, ne búsuljatok miattam, erős va­gyok, túlélem és majd együtt leszünk megint... így hát halottakkal beszélgettem két esztendeig?! Egy pillanatra elhallgatott, aztán egészen más, szaggatott és halk hangon mondta: — Gyújtsunk rá, cimbora, mert fojtogat valami. Tf ágyujtoftunk. Az árvíz- zel elöntött erdőben harsányan kopogott a íhar- kály. A meleg szél még min­dig ugyanolyan lustán bab­rálta az éger száraz fürtjeit; a kék magasságból dagadó, fehér vitorlákkal, ugyanúgy úsztak tova a felhők, de a szomorú csendnek e percei­ben már egészen más szín­ben láttam a végtelen világot, amely a tavasz nagy művére, az élőnek az életben való örök szentesítésére készül. Nehéz volt a hallgatás, megkérdeztem tebáti Es mi történt azután? ■— Azután? — szólt kellet­lenül. — Aztán kaptam az ezredestől egy hónap sza­badságot, egy hét múlva már Voronyezsben voltam. Gyalog mentem addig a helyig, ahol valamikor a családommal él­tem; Mély bombatölcsér, rozsdás vízzel teli, körös-kö­rül kötésig érő burján... El- hagyatottság, temetői csend. Ö, de 'nehéz is volt a lelkem, cimbora! Csak álltam ott nagy szomorúan, aztán visz- szamentem a pályaudvarra. Egy óráig sem tudtam ott­maradni, még aznap vissza­utaztam a hadosztályomhoz. De három hónap múlva rám ragyogott a boldogság, mint felhő mögül a nap: megkerült Anatolij. Levelet küldött a frontra, bizonyára egy másik frontról, Ivan Tyimofejevicstől, a szom­szédtól tudta meg a címet. Kiderült, hogy először tüzér­ségi iskolába került; ott iga­zán hasznát vette matemati­kai tehetségének. Egy év múlva kitüntetéssel elvégezte az iskolát, a frontra került és most már, ahogy írja ka­pitányi rangban van, egy „45-ös” ütegnek a parancs­noka, van hat érdemrendje és érme. Megint rettentő büszke lettem rá. Mert akárhogy is, nem tréfadolog, hogy kapi­tány -- ütegparancsnok az én fiam. Méghozzá ilyen kitün­tetésekkel! Mit számit az, hogy az apja csak, lőszert meg egyéb hadianyagot szál­lít a „SztudebekkerénAz apja már megette a kenyere javát, de előtte, a kapitány *lőtt még ott az egész világ, Jí'jszakánkint, mint afféle öregember, ilyen áb­rándokat szövögettem: ha véget ér a háború, me gháza­sítom a fiam, ott élek majd a fiatalokkal, barkácsolok és dajkálgatom az unokáimat. Egy szóval, százféle ilyen öregemberes miegymáson járt az eszem. De ezúttal is dugába dőlt minden. Télen szakadatlanul támadtunk és nert. értünk rá sűrűn levelez­ni, de a háború végén, ami­kor már Berlin táján jártunk, egy reggel egy kis levelet küldtem- Anatolijnak, másnap már választ is kaptam, rá. Abból megtudtam, hogy kü­lönböző utakon ugyan, de mind a ketten a német fővá­ros felé közeledünk és nem messzire vagyunk egymástól. Majd megbolondultam már, olyan nehezen vártam, mi­kor találkozunk végrevala- hára-. Hát találkoztunk is... De hogy! Pontosan május 9-én reggel, a győzelem nap­ján agyonlőtte egy német mester övész az én AnatoUjo- mat. Wliemettem idegen né- met földön az utolsó remínysénemet és boldogsá­gomat; a fiam ütege díszlö- vőssel búcsúztatta parancsno­kát messzi útjára és bennem, mintha megszakadt volna valami..; Nem is voltam ma- gamr "l r ni rr visszatértem a csapatomhoz. Nemsokára leszereltem. Hova menjek ? Tálán Voron ’ezsbe? A vilá­gért sem! Eszembe jutott, hogtj Urmpinszkban lakik egy barátom, akit sebesülése mic t :;vég a télen leszereltet­ek, " egyszer meghívott ma- gáh n- = elutazom hát Urju- pinszkb

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents